A következő címkéjű bejegyzések mutatása: IFMA. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: IFMA. Összes bejegyzés megjelenítése

Jön az IFMA Muaythai VB 2019

IFMA Muaythai VB 2019 - 102 csapat, több, mint 1000 résztvevő!

International Federation of Muaythai Amateur ready for big ...

A jelenlegi bajnokok IFMA címeik megvédésére, sokan pedig pont ezen címek elhódítására, ill. az elitbe való kerülésért versenyeznek majd a bangkoki Világbajnokságon, melynek akkreditációs napja ma zajlott.

Természetesen Magyarország is érintett, hiszen ahogy arról korábban hírt adtunk, négy versenyzőnk, név szerint Spéth Norbi (A kategória, -67 kg), Nardelotti Zoli (A kategória, -75 kg), Koczó Henrik (B kategória, -71 kg) és Herceg Alex Valentin (B kategória, 63,5 kg) körülbelül egy hete kiutaztak már, hogy akklimatizálódjanak, készüljenek a komoly megmérettetésre!

Ahogy arról bizonyára többen is értesültetek, a fiúk a felkészülési szakaszon túl vannak, már csak pár utolsó simítást, élesítést végeztek/végeznek Bányász Adrián és Jászka Krisztián segítségével. Leginkább a fogyasztással voltak elfoglalva a holnapi mérleg előtt.

A válogatottal tartó két magyar főbíró, - amíg a srácok a készüléssel foglalatoskodtak - Vojvoda György és Szöllős Imre az új, immár közös IFMA-WMC rendszerű kurzust is elvégezték.

Jövő héten kezdődnek a meccsek, ne felejtsük, hogy a fiúknak minden támogatásra, szurkoklásra szükségük lesz!

Hajrá!



Jön a III. Városgazda Muaythai Kupa


Nagyjából két hét és itt a III. Városgazda Muaythai Kupa, egy az IFMA korosztályos versenyszabályaival, előírásaival rendezett verseny, mely 0-5 meccses harcosoknak nyújt kiváló gyakorló-terepet!





Városgazda Muaythai Kupa lead cover




Helyszín: 1185 Budapest, Nagybecskerek utca 32. (Vilmos Endre Sportcentrum Csarnok)





Időpont: 2019. január 19.





Mérlegelés: 8-10 óra között





Megnyitó: 10.30 óra





Korosztályok: Minden IFMA korosztály.
A Városgazda Muaythai Kupa szabályrendszere megegyezik az IFMA korosztályos versenyszabályaival, előírásaival.





Jelentkezési feltételek:





  • Kritérium: 0-5 meccses harcosok (minden küzdősport mérkőzés beleszámít!)
  • Érvényes sportorvosi igazolás, sportkönyv.




Nevezés:





  • Nevezni e-mailben a kuzdosport@akademia18.hu címen lehet.
  • Nevezési határidő: 2019. január 18. 18.00 óra
  • Helyszíni nevezés nincs!
  • Nevezési díj nincs!




Nevezéshez szükséges adatok:





  1. Versenyző neve:
  2. Születési ideje:
  3. Súlykategória:
  4. Egyesület neve:
  5. Edző neve:
  6. Edző telefonszáma:




Védőfelszerelésről mindenkinek magának kell gondoskodnia (fogvédő, fejvédő, harisnyás lábfejvédős sípcsontvédő, 10 unciás kesztyű, lágyékvédő, testpajzs).





Regisztráció:





  • Súly és korhatár ellenőrzés (a helyszínen) 2019. január 19-én 8 órától 10 óráig.
  • Azok a versenyzők, akik nem regisztrálnak 10 óráig a helyszínen, nem tudnak részt venni a versenyen!
  • Azok a versenyzők, akiknek a súlya +50 dkg-nál nagyobb mértékben eltér a nevezésben leadott súlytól, kizárják magukat a versenyből.




Belépési díj: 1.000.-Ft/ fő
A versenyzőknek és csapatonként 2 edzőnek ingyenes.





További információ: Dudok Károly, +36703160011 / karolydudok@gmail.com


IFMA VB 2018 Cancún - Spéth Norbi a finisben!

Spéth Norbi a rangos amatőr muaythai Világbajnokságon, a mexikói IFMA VB -67kg-os kategóriájának aranyáért meccsel ma este!


Az IFMA VB-n a mexikói Cancúnban a magyar csapat történelmet írt. Egy nagyszerű menetelés, több győztes meccs és két bronz után egy harcosunk, az elit "A" kategóriában versenyző Spéth Norbert - akinek pályáját évek óta szorosan nyomon követjük oldalunkon - azonban még mindig versenyben van. Sőt, mi több, ma este az aranyért lép ringbe a belorusz Dzimitry Varats ellen!


Villáminterjúnkban Norbi a meccsekről, a rá nehezedő nyomásról, súlya tartásáról és egyebekről is mesélt!


ellenfelem.hu: - Szia Norbi! Gratulálunk az eddigi meneteléshez! Hogy érzed, nagyobb most a nyomás, hogy csak te vagy versenyben és ráadásul az arany a tét?


Spéth Norbi: - Jól érzem magam, nem érzek extra nyomást, csak egyszerűen nagyon örülök, hogy a döntőben vagyok és lehetőségem lesz megtenni mindent.


e: - Sportpszichológussal is dolgoztok? Vagy inkább te "foglalkozol" magaddal ilyen téren?


SN: - Nagyon jó szakemberek vannak itt, de főleg magam rakom össze a dolgokat fejben, amiket jónak gondolok.


Mennyiben volt ez az IFMA versenyed másabb, nehezebb, mint B kategóriában? Mi volt a legnehezebb ebben az átállásban, ha volt bármi?


SN: - Én úgy érzem, hogy könnyebb volt abból a szempontból, hogy itt tisztább bunyókat hoznak, ami nekem is jobban fekszik. És a testvédő nélkül jobb, könnyebb a mozgás is.


e: - Holnap a nagy nap. Gondolkodsz már rajta, hogy mi jön utána? Vannak tervek? Vagy most ezen van a fókusz teljesen és "visszahúzod" magad, visszafogod a képzeleted, tervezgetést?


SN: - Egyelőre csak ide, erre, a döntőre koncentrálok.


e: - A Súlyoddal mi a helyzet? Nehéz volt így végig megállni, hogy ne csússzon be semmi "csaló"-kaja?


SN: - Igazából nem is értem, annyira beállt a súlyom. Valószínűleg az időjárás, a pára miatt rengeteget beszáradtunk és nagyon könnyen hozom a súlyomat. Tegnap este 69 kg voltam, amiből egy edzés után 66.5 lett. Tudok enni végig rendesen. Tervezek estére egy kis átmozgatást, alapos bemelegítéssel, 3x3 árnyékot és szerintem enni és inni is fogok tudni a holnapi mérlegelés előtt.


e: - Az idő-eltolódás mennyire tett be? A 7 óra különbség elég sok.


SN: - Ugyan körülbelül este 10 körül kerülök a ringbe, de szerencsére nem okoz gondot. Tudtam aludni a repülőn is és elég jól jött ki minden, így nem volt gondom az átátállással.


Köszönjük Norbi, hogy időt szakítottál ránk. Gratulálunk az eddigiekhez az egész csapatnak és szurkolunk neked tovább!

Muay Thai az Olimpián?

A napokban hatalmas, példátlan dolog történt, ugyanis a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (IOC) átmenetileg olimpiai sportágként ismerte el a Muay Thai-t! Nézzük a részleteket!

[caption id="attachment_15517" align="aligncenter" width="504"]muay thai az olimpián lead /Athit Perawongmetha, Reuters/[/caption]

Az IOC igazgatói tanácsának döntése értelmében kedden kiadták az átmeneti elismerésről szóló határozatot, mely 25000 dolláros évi támogatást jelent, valamint egy olyan lehetőséget, hogy kérni lehessen a sport felvételét a jövőbeli Olimpiák programjába.


A teljes értékű felvételről az IOC döntéshozói az elkövetkező három évben döntenek, miközben bármely igazgatói tanács tag szavazhat a sport teljes körű elismerését illetően, majd akár kampányba is foghatnak az Olimpiák programjába való felvétel érdekében.


A komoly történelemmel bíró sportot jelenleg az IOC adatai szerint nagyjából 400000 sportoló űzi, 135 nemzeti szövetségben. Az olimpiai sportággá válás akár hét évig is tarthat, de az Olimpiát rendező országok számára megengedett, hogy általuk választott sportágakat is bemutassanak amolyan egyszeri alkalomként. A következő, 2020-as Olimpián például Tokió úgy döntött, hogy általuk választott és bemutatni tervezett hat sportág között lesz szörf, sport mászás és karate is.


Az IFMA a hírekre reagálva úgy fogalmazott, hogy a Muay Thai egy több, mint ezer éves múlttal rendelkező sport, de a december hatodikai döntés a következő 1000 évre is hatással lesz.


Az elismerésért az IFMA már régóta lobbizott - legutóbb 2012-ben adtak át egy levelet az IOC egy képviselőjének, melyben a Nemzetközi Világjátékok (IWGA) közé történő felvételt is kérték. Az IWGA 2013-ban elismerte a Muay Thai-t, 2014-ben pedig már érmeket is lehetett szerezni a Világjátékokon.


Már ez is nagy dolog volt, de aztán 2015-ben a FISU, a Nemzetközi Egyetemi Sportszövetség is elismerte és felvette a muay thai-t palettájára, idén, 2016-ban pedig elérkeztünk az újabb és tán legfontosabb mérföldkőhöz.


/forrás: RT.com, ifmamuaythai.org/

Muaythai EB 2016 - Eljött a nagy nap!

Muaythai EB 2016! Eljött a nagy nap! Ma már négy magyar harcost is láthatunk csatába indulni!

[caption id="attachment_14978" align="aligncenter" width="504"]muaythai eb 2016 - a magyar válogatott A válogatott keret (forrás: Bányász Adrián szövetségi kapitány Facebook oldala)[/caption]

Ahogy korábbi cikkünkben írtuk, idén Horvátország rendezi a 2016-os muaythai Európa-bajnokságot, mely október 22-29 között zajlik. A versenyen pedig tíz magyar sportolónak is szoríthatunk majd!


Az indulók: Földvári Judit, Albrecht Péter, Bereczki Dominik, Busai Gergely, Fábián Kristóf, Gilányi Attila, Herceg Alex, Nagy Kristóf, Spéth Norbert, Szentkuti Norbert.


A versenyt élőben közvetítik majd, az eseményeket pedig - egy egyszerű regisztrációs folyamat után - itt tekinthetitek meg:


http://www.streaming.hr/muaythai/


A Muaythai EB hat napját 10EUR-ért nézhetitek, de napi jegyes opció is van. Ezekért 4EUR-t kérnek/nap. Egy nem hivatalos forrást sikerült találnunk, de csak a B ringhez:


https://www.youtube.com/watch?v=RfT27SKcnLU

Az A-ringben értelem szerűen az 'A' kategória meccsei lesznek, a B-ben pedig a 'B' kategóriások. A mérkőzések délután háromkor kezdődnek. A mai napon ringbe lépő magyar harcosok:


A kategória:




B kategória:




  • Herceg Alex Valentin

  • Nagy Kristóf


A sort - egészen pontosan az A ring meccseit - Albrecht Péter összecsapása nyitja a cseh Jan Holec ellen. Peti edzője, Skrobár Róbert szerint egyelőre jó a sorsolás Petinek. Ahogy ő fogalmazott "a csehek jók, de nem megoldhatatlan ellenfelek. Peti minden meccsén úgy fog harcba indulni, mintha a döntő lenne!... (Holec) Egy erős, fordított állású ökölvívó alapokkal rendelkező srác...K1-ben nagyon jó, muaythaiban sem rossz, de klincsben verhető". Úgy legyen!


Kérdésünkre válaszolva Peti elmondta, nem érez extra stresszt, amiért ő nyitja a sort, mert már megszokta: "A suliban is első voltam a naplóban."


Szentkuti Norbert az orosz Mikhail Sartakov ellen lép szorítóba, 86kg-ban, az A ring 25. meccsén, Herceg Alex Valentin pedig - B kategóriában - azzal a svéd sráccal, Jaffar Al-Qashaami-val kezd majd, akitől a svédországi VB-n kikapott! Szurkoljunk hát, hogy Alex revansot tudjon venni! Az akarat megvan benne, az biztos!


Nagy Kristóf ellenfele a B ring kilencedik meccsén, 81kg-ban a német Omid Safdari lesz, Busai Gergely pedig a Kurdy Gym értesülései alapján megkapta tán az egész EB legnehezebb feladatát, a tizenkétszeres világbajnok belorusz, Dmitry Valent személyében!


Szurkoljunk együtt a válogatottunknak, hiszen nem csak az érmek, dobogós helyezések vannak terítéken - ez a verseny egyben kvalifikáló is a 2017-es, wrocławi világjátékokra is! Hajrá!

IFMA Junior Muaythai VB - Két nap múlva kezdünk!

IFMA Junior Muaythai VB 2016! Két nap múlva akcióban a magyar fiatalok!

IFMA Junior Muaythai VB - Punphanmuang Gym


Ahogy arról pár napja már hírt adtunk, augusztus 24-én kezdődik Bangkokban az IFMA Junior Muaythai Világbajnokság, ahol három magyar versenyző is ringbe száll majd. A Rehák György vezette magyar utánpótlás válogatott tagjai: Sipos Lilla, Rehák Márk és Szána Patrik.


A ReGym versenyzői mellett a csapat tagja még az edzőként debütáló Németh Szabolcs, valamint elkísérte őket Vojvoda György bíró is. A csapat megkezdte az aktív akklimatizálódást - futnak, edzenek, a Punphanmuang Gymbe is betértek némi gyakorlásra, de még a lélegzetelállító Ajutthaja-t is meglátogatták!


Két nap múlva megkezdődik a szeptember 1-ig tartó verseny, az IFMA Junior Muaythai VB! Szurkoljunk hát! Hajrá magyarok!


Az alábbi kis videó - melyet Vojvoda Györgynek köszönhetünk - a Punphanmuangban készült:


https://vimeo.com/179757976

Junior Muaythai Vb – 3 versenyzőnk száll ringbe

Útnak indult a Rehák György vezetésével a magyar utánpótlás válogatott a Bangkokban rendezendő Junior Muaythai Világbajnokságra!

regym_junior_vb_start

Az Olimpián túl egy másik világeseményen is lesz alkalmunk újra magyar indulókért szorítani! Augusztus 24-én kezdődik Bangkokban az IFMA Junior Muaythai Világbajnokság, ahol három magyar versenyző is ringbe száll majd. Rehák György vezetésével tegnap útnak is indult a magyar utánpótlás válogatott.


Hazánkat Bankokban Sipos Lilla, Rehák Márk és Szána Patrik képviseli majd a Világbajnokságon. A ReGym versenyzői mellett a csapat tagja még az  edzőként debütáló Németh Szabolcs is.



A fontosabb információkról természetesen igyekszünk majd portálunkon beszámolni Nektek! Kövessetek minket, és szurkoljunk a magyar indulókért!

Helyzetjelentés - Fábián Kristóf

Fabian-Kristof-profil2-ellenfelem

Helyzetjelentés című, állandó rovatunkban az oldalunkon már korábban bemutatott, bemutatkozó sportolókat szólaltatunk meg, akik - ahogy most Fábián Kristóf is - a legutóbbi interjú óta eltelt időszakról, versenyekről, esetlegesen elhódított bajnoki címekrők, övekről és egyéb érdekességekről mesélnek nekünk. Kövesd nálunk, az ellenfelem.hu-n nyomon kedvenc harcosaid pályáját, eredményeit! Következzenek Fábián Kristóf szavai!


"Üdvözlök minden kedves ellenfelem.hu olvasót!


A bajai verseny után még a nyáron sikerült egy WAKO K-1 magyar bajnoki címet nyernem 71-kgban, utána megkezdtem a felkészülést a thaiföldi IFMA világkupára, de egy kézrepedés meghiúsította ezt az utat. Szerencsére már rendben van a kezem, és jól halad a felkészülés az őszi megmérettetésekre is.


Elsőként szeptember 27-én indulok csatába majd, mégpedig a Fight Nigh Hungary gálán, egy négyes torna keretében. Ezután jön majd október végén a Harcosok Klubja rendezvény, ahol profi muay thai magyar bajnoki címmeccset vívok Sebők Máté ellen.


A felkészülést főleg Jászka Krisztián segítségével és a klubunk feltörekvő versenyzőivel végzem, de nagyon örülök annak is, hogy újra sikerült tető alá hozni folyamatos, minőségi sparring edzéseket is rutinos, sikeres ökölvívó, mma-s, kempos és más thai-box klubok versenyzőivel.




[caption id="attachment_8445" align="aligncenter" width="504"]Fabian-Kristof-sparring-kep Sparring után[/caption]

A Vita Gym-ben, a szeptember kezdetével ugrásszerűen nő az új jelentkezők és a visszatérők száma is, úgyhogy az őszt már heti 7-8 csoportos edzéssel indítjuk. Az őszi szezon nem csak nekem lesz eseménydús, hanem fiatal bunyósaink számára is, hiszen szeptember 12-én a WKF magyar bajnokságán öt versenyzőnk is részt fog majd venni, a Harcosok Klubja rendezvényére pedig még nagyobb létszámmal készülünk!"


Köszönjük Kristóf, hogy időt szakítottál ránk és segítettél, hogy mindenki képbe kerüljön. Sok sikert kívánunk az év hátralévő részére és természetesen azon túl is!

Heti összefoglaló


Nem maradt ez a hét sem események nélkül, sőt! Bár még csak év eleje van, az ellenfelem.hu szerkesztősége ezúttal is - örömteli módon - számtalan történésről adhat hírt. Következzen szokásos heti összefoglalónk!


Amint arról hétfőn hírt adtunk a Grizzly Grappling Team jóvoltából, a 'Köztünk élnek' program keretében hallássérült gyerekek ismerkedhettek meg a grappling sporttal.


10252118_765319270207865_4390544720376487447_n


Ezen a napon olvashattátok oldalunkon az Nnadi Kristóffal készített interjúnkat, melyben életében először mesél a nagyobb nyilvánosság előtt arról, miként is adott le a küzdősport segítségével 45kg-ot. Példa-értékű történet!


Kedden mutattuk meg nektek a Fight Night Hungary soron következő gálájának felhozatalát. Nagyszerű párosítások, parázs meccsek ígérete!


Csapatbemutatónkban ezen a keddi napon a Küzdő SE-vel ismerkedhettetek meg. Junior, európa- ill. világbajnoki címek, IFMA ezüst, felnőtt Európa bajnoki győzelem és még sorolhatnánk!


KudzoSE-logo2-ellenfelem


Szerdán aztán beszámoltunk Nektek a Global Grappling Kongresszusról és szakértőnknek köszönhetően a sportpszichológia témakörében is újabb hasznos írást adhattunk közre!


Január 22-én, csütörtökön volt a Foreman - Frazier összecsapás 42. évfordulója, melynek kapcsán egy rövid kis írással kedveskedtünk Nektek és cikkünkben a nem túl hosszúra sikerült mérkőzés videóját is megtekinthetitek!


A tavalyi esztendőben ismét előrelépett a Ferobox Event, hiszen hat kiválóan megszervezett eseményt mutatott be a nagyközönségnek. Erről is szót ejtettünk ezen a napon.

Pénteken láthattátok az Olimp Sport TV által a ReGym-ben felvett anyagot, melyben Rehák György mesél a múltról, kezdezekről, versenyekről, de a jelenbe is betekinthést nyerhettek az edzésekbe történő rövidebb kis bepillantások által és a tervekről is hallhattok, hiszen Habash Antoine hamarosan újabb címért száll majd ringbe!

szmolka-niki-ibjjf-bajnok-ellenfelem

De ezen a napon számolhattunk be Nektek arról is, hogy Szmolka Nikoletta a portugáliai IBJJF bajnokságon Európa-bajnok lett!

Szintén Pénteken mutattuk be Nektek Szendrei Rebekát, az Esztergom-Kertvárosi Kempo Karate Klub versenyzőjét, aki február 6-án egy profi K1 mérkőzésre utazik ki Németországba, de a március végi Fight Night Hungary gálán is láthatjuk majd, méghozzá Balajti Bia ellenében!

Szombaton folytattuk a nagyszerű hírek közlését, hiszen Mihályfi Ákos, a Pápai Roninok Gracie Barra versenyzőjének beszámolóját olvashattátok, aki szintén éremmel tért haza a portugáliai IBJJF bajnokságról!


Könyvajánlónk újabb darabja, mely ezúttal Sam Sheridan 'A harcos szíve' c. könyve, igen nagy visszhangra talált köztetek. Sokakat érdekelt, páran már olvastátok is. Aki nem, annak mindenképp ajánljuk!


battlerope-ellenfelem

Este közöltünk egy edzésmódszert, mely az MMA termek mélyéről indult világhódító útjára, ma pedig szinte mindenhol jelen van és használják: ez a battle ropes!


Ha ez mind nem lett volna elég, vasárnapra is maradt jó hírünk, hiszen ifj. Darányi Zsolt 3. profi mérkőzésén bizonyított és még Lennox Lewistől is kapott pár dicsérő szót!


A nagy bejelentés erre a hétre pedig a végére maradt: Jóni Zsolt és Dudok Károly aláírták április 11-i mérkőzésük szerződését, így a legközelebbi Harcosok Klubja Versenysorozat gáláján láthatjuk majd összecsapásukat!


Balajti Bianka - Tervek és pillanatok




[caption id="attachment_1403" align="aligncenter" width="504"]Balajti Bia (fotó: Bakondi Gábor) Balajti Bia (fotó: Bakondi Gábor)[/caption]


Amint arról már korábban hírt adtunk, Balajti Bia Riminiben, Olaszországban a WAKO Junior és Kadett kickbox Világbajnokságon kategóriájában első helyezett lett K-1 szabályrendszerben. Most épp az IFMA Muay Thai EB kapcsán szoríthatunk neki. Részben ezen apropóból, részben pedig terveiről érdeklődve léptünk kapcsolatba vele, edzőin Rehák Györgyön és Birics Tamáson keresztül.

 
ellenfelem.hu: - Szervusz Bia! Mesélj kérlek kicsit akkor az elmúlt időszakról és az eredményekről!

 
Balajtia Bia: - Sziasztok! Hol is kezdjem? A Hurricane Gálán aratott győzelem és a Junior WAKO K-1 56 kg-os Világbajnoki aranyérem teljesen összefügg. Augusztus utolsó hetében a Re-Gym edzőtáborában készültünk ezekre a megmérettetésekre. Mint azt az eredmények is mutatják, a felkészülés nagyszerűen sikerült. A végeredmény pedig mint mindig, a csapatmunka és az egyéni teljesítmény keverékének gyümölcse.

 
e: - Milyenek voltak a helyszínnel, versennyel kapcsolatos tapasztalataid?

 
BB: - Az amatőr világversenyek ismertetője, hogy több napon keresztül hozni kell a súlyt, figyelni a sorsolást. Edzettnek, ébernek kellett maradnom egész héten. Ez most életem első világversenyén nagyon jól sikerült. A WAKO amatőr kickbox-ban az egyik legerősebb szervezet a világon. Jó volt a szervezés, a szállás és a verseny, szerencsére az utazás is kiváló hangulatban telt, egy mikrobusszal. Nagyon sokan szurkoltak nekem a ringesek, a tatamisok egyaránt, amit ezúton is köszönök!

 
e: - Hogy élted meg a győztes pillanatot?

 
BB: – Szuper pillanat volt, amikor a dobogó legfelső fokán állhattam. Örömmel gondoltam a családomra, edzőtársaimra, edzőimre akik segítettek, hogy idáig eljuthattam.

 
e: - Mik a további tervek az év hátralévő részére és hosszabb távon?

 
BB: - Következő mérkőzésem a lengyelországi IFMA EB (2014. Szeptember 21-28-ig, Krakkó), ahol Muay Thai-ban indulok, szintén junior kategóriában. Itt több mindent lehet technikailag megvalósítanom abból, amit a Re-Gym-ben Birics Tomitól és Rehák Gyuritól, az edzőimtől tanultam és tanulok. Remélem ismét csúcsformába tudok kerülni. Egy szépen csillogó éremnek most is ugyanúgy tudnék örülni!

 
Akárcsak mi! :) Az ellenfelem.hu sok sikert kíván az EB-hez és a továbbiakhoz is. Köszönjük az interjút és Rehák Györgynek, hogy lehetővé tette megvalósulását.

 
wakovbtrofeaval

IFMA Amatőr Muay Thai EB

IFMAEBkollazsR

Elstartolt az IFMA (International Federation of Muaythai Amateur) Amatőr Muay Thai EB. A helyszín a lengyelországi Krakkó. Számtalan magyar sportolónak, köztük Balajti Biankának, Habash Antoine-nak, Albrecht Péternek és Spéth Norbertnek szoríthatunk. A lentebbi linken a versenyt élőben követhetitek nyomon, a cikk alján pedig résztvevő versenyzőink névsora következik (forrás - thaibox.hu).


A frissítéseket a cikk elejére vettük, fordított sorrendben, azaz mindig a legfrissebb hír kerül felülre!


Az alábbi linkre kattintva a meccseket élőben lehet majd követni!


http://imprezylive.pl/euromuaythai/

FRISSÍTÉS #7 - VÉGEREDMÉNYEK

Nardelotti Zoli a 2014-es IFMA EB-n ezüstérmet szerzett, Spéth Norbi pedig svéd ellenfelét pontozással verte, így felnőtt Európa Bajnok! Rehák Márk a gyermek 51-kg kategóriában legyőzte utolsó, spanyol ellenfelét, így ő aranyat, a 46 kg-os fertőszentmiklósi Simon Csanád pedig ezüstöt szerzett. Balajti Bianka a junior női 57 kg-os kategóriában ezüstérmes lett, Mészáros Edvárd a B kategória 51 kg-os mezőnyében szintén ezüstöt hozott haza. Minden idők legeredményesebb válogatott szereplése és a 2 arany, 5 ezüst, 1 bronz érem kapcsán ismét csak gratulálni tudunk mindenkinek!


FRISSÍTÉS #6:

Szepesi Attila tanítványa, Spéth Norbi ma pontozással verte a kazah ellenfelét, holnap pedig így egy svéd harcos ellen szállhat szorítóba! Fábián Kristóf EB ezüstérmes, ami már önmagában is nagyon szép teljesítmény a miskolci fiútól, de sérüléseit figyelembe véve szinte hihetetlen. Kristóf lábai elég rossz állapotban voltak - szinte egyáltalán nem hajlottak, a lépcsőn felmenni is alig bírt a napokban. Mindezek ellenére emberfeletti módon, de helytállt francia ellenfelével szemben, sőt - sokszor inkább ő irányított, földre vitte ellenfelét. Sajnos egy nagyon kemény, szoros meccs után, a belorusz Nikitsin Uladzislau ellen Nardelotti Zoli is alulmaradt a pontozólapokon. Az alábbiakban Kristóf mérkőzésének felvételét tekinthetitek meg (hang nélkül). A felvételért köszönet Tóth Gergelynek!


[youtube http://www.youtube.com/watch?v=ZX9U2el9am0?feature=player_detailpage]

FRISSÍTÉS #5:

Fábián Kristóf ma legyőzte ír ellenfelét, ezzel pedig már bent van az Európa bajnoki döntőben ahol egy francia vár majd rá. A dobogós hely biztosított - már csak  Európa Bajnok vagy 2. helyezett lehet! Saját elmondása szerint minden rendben van, bár van pár sérülés, ami látszott is, hiszen nem tudta a lábát használni, de sikerült máshogy kompenzálni.


Antoine szoros meccsen vesztett ukrán ellenfelével szemben. Kristófék szerint meg volt, egyedül klincsben volt jobb az ukrán, azonban a pontozólapokon végül mégis őt hozták ki győztesként.

FRISSÍTÉS #4:

Holnap, 2014.09.26-án Habash Antoine és Fábián Kristóf is szorítóba lépnek! A sorsolás alapján Antoine az 'A' ringben találkozik majd ukrán ellenfelével, Kristóf pedig majd a 'B' ringben száll csatába egy ír versenyző ellen.


FRISSÍTÉS #3:


Nardelotti Zoli sikeresen legyőzte a mai lengyel ellenfelét és ezzel a döntőbe jutott! A döntő időpontjáról a sorsolás után kapunk majd hírt. Habash Antoine és Spéth Norbi a négy közé jutott!


Ma 3 meccsből 3 magyar győzelem a mérleg tehát az EB-n! Fábián Kristóf győzelmével már biztos érmes lesz! Büszkék lehetünk, hiszen a Rehák György szövetségi kapitány és Csányi János válogatott edző vezette magyar csapat igen szépen halad előre.


FRISSÍTÉS #2:


Habash Antoine-nak sikerült első, Kazak ellenfelét legyőzni, egyhangú 5:0 pontozassal! A mai nappal menetelnek tovább. Tegnap nem fért be Spéth Norbi, annyi meccs volt, így ő ma mérkőzik, akárcsak Nardelotti Zoltán. Fábián Kristóf tegnapi szép győzelme után a 'B' ringben ma ismét csatába megy.


Albrecht Péter sajnos kikapott, de háttérként mindenkinek tudnia kell, hogy a hírek szerint /forrás: Szentendre Gym/ Peti felkészülése nem éppen a legideálisabb körülmények között zajlott. Napi nyolc-tíz óra, kemény, nem irodai munka után járt az edzésekre, reggel mindenki előtt kelt, hogy a számára kiszabott futásprogramot elvégezze. Ő tartja el idős nagymamáját, ahol még lakást is kellett festeni és némi felújítás is volt, így egyszerre több frontin is teljesítenie kellett.


FRISSÍTÉS:


Az MVSC Thai Box Szakosztályának versenyzője Fábián Kristóf (edző: Láng Zoltán) egy nagyon kemény küzdelemben ma legyőzte egyhangú pontozással Cseh ellenfelét, akinek a szemöldöke felszakadt, de az orra is eltört, és még így is végig állta a küzdelmet. Gratulálunk Kristófnak, edzőjének és csapatának!


A válogatott lista:

Gyermek:

  • 38 kg Sas Lőrinc – Fatshani Wing Chun

  • 40 kg Lázár Balázs – Hatvani TB SE

  • 46 kg Simon Csanád - Fertőszentmiklós


Cadet :

  • 54 kg Balázs Péter – Unicentral Bulls

  • 67 kg Rácz Ádám – SFSE


Junior női:

  • 57 kg Balajti Bianka – Re-Gym


Junior férfi:

  • 57 kg Mészáros Edvárd - Re-Gym

  • 60 kg Mármarosi Patrik – Békéscsaba


Felnőtt férfi „B”:

  • 57 kg Petrina Pál – Békéscsaba

  • 63,5 kg Nagy Richárd – Booster Z

  • 67 kg Radics Róbert - Fertőszentmiklós

  • 71 kg Nagy Artúr – SFSE

  • 75 kg Bereczki Dominik – Perfect Fight

  • 81 kg Kisfalvi Milán - SZVSE

  • 86 kg Balassy Bálint - Megatech Tatabánya


Felnőtt férfi ’A’:

  • 63,5 kg Grónai Sándor - Unicentrál Bulls

  • 67 kg Albrecht Péter –SZVSE

  • 75 kg Mednyánszky Ádám – Unicentral Bulls


Akik IFMA Világbajnokságon érmet szereztek illetve javasoltak:

Felnőtt férfi „B”:

  • 60 kg Spéth Norbert – KKSE

  • 71kg Fábián Kristóf - MVSC


Felnőtt férfi „A”:

  • 60 kg Habash Antoine – Re-Gym


Felnőtt női „A”:

  • 63,5 kg Éltető Daniella


Junior férfi:

  • 71 kg Tomi Chang - Rokko Gym

  • 75 kg Nardelotti Zoltán – Unicentrál Bulls