A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Laska Tamás. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Laska Tamás. Összes bejegyzés megjelenítése

Jóni Máté - Visszatérés két év után

Két év után újra Magyarországon lép ringbe Jóni Máté, akivel ebből az alkalomból beszélgettünk!


Hosszú idő telt el azóta, hogy Jóni Máté Magyarországon ringbe lépett. Ami elsőre furcsán is hangzik, hiszen az egyik legígéretesebb feltörekvő versenyzőnkről van szó. Máté most pénteken Gyulán, A Küzdelem Napja elnevezésű rendezvényen lép majd újra a kötelek közé. 


"A csapatommal az NRG Fight Clubbal és edzőmmel/managaremmel Nagy Arnolddal komoly és összetett edzésmunkát végeztünk el mint mindig, felkészülten várom az összecsapást.  A felkészülés utolsó szakasza, leginkább mentálisan telik, szeretek ilyenkor csak a mérkőzésre gondolni, megtervezni minden lépést, ütést, rúgást, a fizikális munkát elvégeztem.



Megszoktam nézni ki az ellenfelem, de különösebben nem vonok le belőle sok konzekvenciát, hisz most Én fogok előtte állni, és nem más ellenfél, az én akaratom fog érvényesülni.


Felemelő érzés ismét Magyarországon kötelek közé lépni, örülök, hogy meghívást kaptam, 2 évig egyéb okokból nem vállaltam itthon meccset, de elfogadtam ezt a lehetőséget és alig várom.


Kemény összecsapásra számítok, viszont nem fordult meg a fejemben, hogy vesztesen hagyom el a szorítót."

Hollandiában járt a Militans MMA csapata

militans-mma_gym-haarlem


Kis hazánk egyik legismertebb és legjobb MMA csapata, a Militans MMA Hollandiában edzőtáborozott, ahol egy kisebb körúton vettek részt, hogy csiszolják állóharc-tudásukat és ellessenek pár finomságot, ha már arra jártak. Következzen Kemecsei Bálint edző beszámolója!


"A csapatunk Hollandiában edzőtoborozott az elmúlt hetekben, ahol főleg a Gym Haarlem egyesületénél készültünk. Napi két-három edzésen vettünk részt, ahol remekül le voltak bontva a zsákos, boksz, thai boksz, MMA, illetve erőnléti és versenyzői edzések is.


Egy hatalmas, tökéletesen felszerelt edzőteremben készülhettünk, amit a korábbi kitűnő thai boksz bajnok, Ridouan El Assrouti alapított és a mai napig ő a főedző. Első bajnoki övét, a holland nemzeti övet, 1998-ban szerezte meg, amit még rengeteg egyéb nemzetközi cím követett.


Ma már arra a legbüszkébb, hogy kinevelt olyan sztárokat, mint például Ibrahim El Bouni, aki -85 kilogrammban a Glory bajnokával küzd majd szeptemberben, Dubaiban. Számos öv, serleg és trófea díszíti a termet, még sincsen semmi nagyképűség, azt Ridouan nem tűri meg, csak kő kemény, alázatos munka folyik náluk, remek emberekkel, és ez a siker legfőbb titka.


Itt még a hobbi-sportolók edzésein is tele van a létesítmény, az hogy hatvan-hetven ember egyszerre dolgozik egy teremben az teljesen megszokott, és bőven el is fér mindenki. Itt valóban nemzeti sport a thai boksz, és még 50 év feletti nők is lejárnak a kezdő edzésekre.


[gallery type="slideshow" link="none" ids="7073,7074,7072,7071,7075"]

Én magam már hosszú évek óta készülök a Gym Haarlem csapatával, anno még az Egyesült Államokból is ide jártam, hogy fejlődjön az álló harcom. Az összes nagy edzőteremben megfordultam már, de itt érzem a legjobban otthon magam, és mára már sehol máshol nem is edzenék Hollandiában.


A júniusi edzőtáborra ezúttal két remek harcost is magammal vittem, Laska Tamás és Góman Renátó személyében, akik szenzációsan teljesítettek és hamarosan Hollandiában is lesz majd mérkőzésük a Haarlem Fight Night következő gáláján, ahol többek között lesz egy -95 kilogrammos torna is Hollandia legjobbjai között, 20,000 eurós győzelmi díjért.


Igazából ez a táborozás már főleg róluk szólt, én főképp MMA edzőként segítettem Ridouan munkáját, és a heti 17 edzés meg is hozta a gyümölcsét, elképesztő iramban fejlődtek mind a ketten. Az egész ország büszke lehet rájuk, igazi tehetségek ők, és bár 18 illetve 17 esztendősek mindössze, mégis egy rutinos harcos érettségével hajtották végig az edzéseket a világ legjobbjaival.


A jövőben több profi holland harcos is jön majd a csapatunkhoz készülni, és mi is megyünk majd vissza nem is olyan sokára!"


https://www.youtube.com/watch?v=ISzaZZK71hU

Köszönjük a beszámolót és további jó edzést, szép sikereket kívánunk Bálintnak és az egész csapatnak!