A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Szentendre Gym. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Szentendre Gym. Összes bejegyzés megjelenítése

FLEX Talent Cup - Irány Kecskemét

Holnap itt a FLEX Talent Cup, egy 40 mérkőzéses, parázsnak ígérkező kupa, ahol K-1, muay thai és MMA meccsek várják majd a rajongókat!


A mérkőzések fele, azaz 20 összecsapás kölyök, gyermek illetve junior versenyzők között lesz, a másik 20 pedig felnőttek között! Ez alapján szedték ketté a programot is!


Ahogy fentebb is jeleztük, K-1 szabályrendszerben lesz a legtöbb mérkőzés, de azért jó néhány MMA valamint muay-thai ütközetet is végignézhetnek majd a kilátogató nézők!

A szervezők mindenkit várnak szeretettel Kecskeméten, ahol egy igazi küzdősport-ünnep lesz a Star Gymben! A szervezől elmondása szerint az ország összes régióját sikerült megmozgatni, a holland társszervezőink pedig alig várják, hogy élőben nézhessék hazánk legnagyobb tehetségeit!


A ringben a Vita Gym, Star Gym, Budapeat Top Team, VI-GO SE, a Szentendre Gym, a Perfect Fight Club, a Militans MMA, a Sárközi MMA és egyéb neves hazai klubok versenyzői, köztük Szána Patrik, Romsics Ádám, Bélik Tímea, Nnadi Kristóf és sokan mások!


Ne hagyjátok ki!



A teljes fight card:

Mester Miron (Vita Gym) vs Keresztesi István (Star Gym), Kölyök K-1 Bemutató (-23 KG)
Fehér Márton (VI-GO SE) vs Antal Ferenc (Star Gym), Kölyök K-1 (-36 KG)
Bertalan Benjámin (Star Gym) vs Tóth Kornél (Vi-GO SE), Kölyök K-1 (-36 KG)
Karika Manuel (VI-GO SE), Nagyházi Ádám (Vita Gym), Gyerek K-1 (-36 KG)
Józsa Szilárd (Veszprémi Thai Boksz - Ajkai Szakosztály) vs Ajtai Benjámin (Star Gym), Gyerek Muay-Thai (-39 KG)
Szilágyi Attila (Báthory Gym) vs Németh Zsombor (Fight Club Szolnok), Gyerek Muay-Thai (-39 KG)
Perger Balázs (VI-GO SE) vs Lukács Dominik (Báthory Gym), Gyerek K-1 (-45 KG)
Wéber Kristóf (VI-GO SE) vs Varga Zsolt (Star Gym), Gyerek K-1 (-51 KG)
Szabó Kevin (VI-GO SE) vs Józsa Szabolcs (Veszprémi Thai Boksz - Ajkai Szakosztály), Gyerek Muay-Thai (-54 KG)
Bodor Bertold (Star Gym) vs Bódi Zsolt (Militans MMA), Gyerek K-1 (-57 KG)
Danelowszki Vanda (Szentendre Gym) vs Gulyás Marica (VI-GO SE), Gyerek Női Muay-Thai (-54 KG)
Dobrocsi Dóra (Diamond Muay-Thai Club Hungary) vs Szilágyi Viktória (Báthory Gym), Junior Női K-1 (-60 KG)
Jóna Bence (Miskolci Jiu Jitsu Egyesület) vs Naszári Martin (Budapest Top Team), Junior MMA (-56 KG)
Gulyás Milán (Star Gym) vs Bódi Tamás (Militans MMA), Junior K-1 (-60 KG)
Provics Gergő (KHSE) vs Balogh László (Vita Gym), Junior K-1 (-67 KG)
Ásványi Ákos (VI-GO SE) vs Kálló Ábel (Sukothai Team Pécs), Junior K-1 (-63,5 KG)
Lukács Nikolasz (Sárközi MMA) vs Muszka Sebastian (Krav Maga SC), Junior MMA (-65 KG)
Karacs Gergő (Báthory Gym) vs Horváth Patrik (Perfect Fight Club), Junior K-1 (-75 KG)
ifj. Bertalan Zoltán (VI-GO SE)vs Rácz György (Militans MMA), Junior K-1 (-81 KG)
Oláh Kevin (Ronin SE) vs Leveleki Dániel (Miskolci Jiu Jitsu Egyesület), Junior MMA (+93 KG)

Hegedűs Dóra (Szentendre Gym) vs Bélik Tímea (Budapest Top Team), Felnőtt Női Muay-Thai (-63,5 KG)
Dumitrescu Benji (Finfera Fight Club) vs Heier Bence (Militans MMA), Felnőtt MMA (-77 KG)
Jóni Tamás (Vita Gym) vs Pomozi Gábor (Star Gym), Felnőtt K-1 (-81 KG)
Rissai Bence (Gewiss Training SE) vs Bussa Dávid (Vita Gym), Felnőtt K-1 (-71 KG)
Gyurika Csongor (Krav Maga SC) vs Udovecz Miklós (Sárközi MMA), Felnőtt MMA (-84 KG)
Safieh János (Predator Fight Gym) vs Szarvas Attila (Militans MMA), Felnőtt K-1 (+91 KG)
Horváth Gergely (Star Gym) vs Németh Balázs (Twins Gym), Felnőtt K-1 (-75 KG)
Bacsó Márió (Sárközi MMA) vs Vida Gábor (Finfera Fight Club), Felnőtt MMA (+93 KG)
Magyar Máté (Vita Gym) vs Horváth Ákos (Twins Gym), Felnőtt K-1 (-67 KG)
Szögyényi Attila (Ronin SE) vs Bozori Imre (Tatabánya SC), Felnőtt MMA (-65 KG)
Baksi Tamás (Vita Gym) vs Wéber Krisztián (VI-GO SE), Felnőtt K-1 (-81 KG)
Kazai Kornél (Twins Gym) vs Ecsedi Mátyás (Ronin SE), Felnőtt K-1 (-63,5 KG)
Omaszta Krisztián (Miskolci Jiu Jitsu Egyesület) vs Losonczy Axel (Ronin SE), Felnőtt MMA (-93 KG)
Czandler György (Twins Gym) vs Czeczon Márk (Star Gym), Felnőtt K-1 (-91 KG)
Szűcs Roland (Báthory Gym) vs Ecsedi Zoltán (Ronin SE), Felnőtt K-1 (-63,5 KG)
Mózsa Sándor (Vita Gym) vs Baranyai Péter (Sukothai Team Pécs), Felnőtt K-1 (-71 KG)
Szána Patrik (Perfect Fight Club) vs Csonka Dániel (Vita Gym), Felnőtt Muay-Thai (-63,5 KG)
Nagy Gábor (Mezőnyárád KSC) vs Nnadi Kristóf (Thaywondo Hungary), Felnőtt K-1 (+91 KG)
Romsics Ádám (Star Gym) vs Erik Masao (Ronin SE), Felnőtt MMA (-77 KG)
Nemesapáti Norbert (BASEline Arena) vs Tóth István (Star Gym), Felnőtt K-1 (-91 KG)

Muaythai Mania 12 - Szezonnyitó pofozkodás!

Muaythai Mania 12! Szombaton, azaz április 28-án itt a Muaythai Mania, az MTM 12, a nagy sikerű sorozat újabb darabja a thaibox-őrülteknek! Az ellenfelek ezúttal Ukrajna fiai!

Muaythai Mania 12 lead cover

A hazai muaythai kiválóságai mellett ott lesz egy nagy visszatérő is: Birics Tamás! Profi muaythai rendszerű mérkőzések, a hazai feltörekvő generáció nagyjai! Ne hagyd ki!


Jegyárak: 2000 Ft. Jegyek kaphatók: a helyszínen (Kőfaragó utca 4., Szentendre)! Érdeklődni a (70) 215 7420 számon tudtok! Az esemény Facebook linkje IDE kattintva érhető el!


A párosítások

1. Németh Zsombi – Nikita Puskharev /proam 3x3
2. Rehák Márk - Maksim Dornetko/proam 3x3
3. Koczó Henrik - Pavelko Zahar/proam 3x3
4. Ali My - Rostislav Melnicnuk/pro 3x3
5. Hegedűs Márk - Arthur Chelev/pro 3x3
6. Birics Tamás - Vladislav Melnik/pro 3x3

Az est részletes programja:

16:00 Érkezés, mérlegelés, orvosi
16:30 Eligazítás, meeting.
18:00 Kezdés, edzőmeccsek (3 darab)
18:30 MTM12 start. Megnyitó.
18:40 Harcosok bevonulása
18:50 Első meccs
21:00 Zárás, buli
22:00 Csendes Pihenő

A sikerek útján - Albrecht Péter

Albrecht-Peter-ellenfelem


A sikerek útján rovatunkban ezúttal a  Szentendre VSE versenyzőjét, oszlopos tagját, a 2014-ben két Magyar bajnoki címet is besöprő, I.F.M.A. magyar bajnok Albrecht Péter mutatkozik be nektek! Az interjúban szó esik a kezdetekről, sérülésekről és a nemrégiben megejtett thaiföldi útról is, ahol Petinek még egy meccset is megszerveztek!


ellenfelem.hu: - Mikor és hogy kerültél kapcsolatba a küzdősportokkal?


Albrecht Péter: - 2005 Októberben Szentendrén Skrobár Róbert által. Ami igazán megtetszett benne, az az volt, hogy nem csak ütő illetve rúgó technikákat lehet alkalmazni, hanem könyök/térd/clinch is nagyon fontos része. Igazából a sokrétűsége.


e: - Mi az, amire az eddig elért eredményeid közül a legbüszkébb vagy, ami különösen fontos neked?


AP: - 2014-ben 2 Magyar bajnoki címet tudhatok a magaménak 67kg-ban. Az első a Magyar Muaythai Szakszövetség által megrendezett bajnokság, melyen egy délután 3 meccset kellett hoznom a győzelemért, a másik pedig az I.F.M.A. magyar bajnokság volt, aminek döntője a SYMA csarnokban került megrendezésre tavaly Májusban. Ezen megint csak győzedelmeskedtem. Ez a győzelem egyébként egyben kvalifikáció is volt a szeptemberben rendezett EB-re.


e: - Ki vagy kik voltak Rád a legnagyobb hatással, kiktől tanultál a legtöbbet?


AP: - Edzőmtől, Skrobár Róberttől, edzőtársaimtól, barátaimtól.


e: - Beszélnél egy kicsit a csapatodról, edződről nekünk?


AP: - A Szentendre Gym egy nagyon jó hangulatú, családias légkörrel rendelkező csapat, melyben igen nagy az összetartás. Skrobár Róbertnek, Kis Vidor Mártonnak, Varga Istvánnak köszönhetően itt mindenki megtalálja azt, amiért lejön edzeni, legyen az hobbista, versenyzői ambíciókkal rendelkező amatőr/profi vagy éppen olyasvalaki, aki csak alakformálás illetve erősítés céljából érkezik. Ha szeretnéd magad ki próbálni edzésen vagy csak mozogni szeretnél, látogasd meg a Szentendre-Gym-et! Az edzőtársaim segítőkészek, mikor felkészülés van versenyre. Az MTM Olyanok vagyunk, mint egy nagy család! De család se működhet vezető nélkül. A mi vezetőnk Skrobár Róbert, akitől igen sokat tanultunk az elmúlt évek alatt, mind szakmailag, mind emberileg. Kiváló edző/szervező (Muaythai Mania) és egyben barát is.


[gallery type="slideshow" link="none" ids="4175,4176,4177"]

e: - Voltak olyan komoly sérüléseid, kerültél olyan helyzetbe, ami miatt komolyabban pihenőre kényszerültél, netán azon is el kellett gondolkodnod, hogy folytasd-e tovább?


AP: - Egyszer elrepedt a lengőbordám, aminek az eredménye három hét pihenés volt. Azóta szerencsére semmi komoly.


e: - Nemrég Thaiföldön jártál. Mesélnél erről egy kicsit bővebben?


AP: - Idén Január elején kiutaztunk Koh Samui-ra 3 hétre Robi barátommal és még 4 edzőtársunkkal. Ez idő alatt heti 5-6 napot edzettünk, naponta 2x2 órát. Elhihetitek, hogy a 35-40 fokban eléggé megterhelő 100%-os páratartalom mellett végigcsinálni így az edzéseket. Akik tehetik, látogassanak ki Thaiföldre, hogy első kézből is láthassák és érezzék, milyen a hangulata ott edzeni és milyen a kultúrája. Kint létünk alatt megszerveztek nekem egy meccset is a Chaweng Stadium-ban, egy helyi neves harcos ellen, 5x3 percben. Igen hangulatos volt a mérkőzés, mely végig is ment. Az erre való felkészülést egyébként egy helyi gym-ben kezdtük el. Ez a sziget egyik legjobban felszerelt terme a mai napig is, ahol még aktív versenyzők tartottak edzéseket nekünk. Az edzők közt volt több Thai-bajnok.


e: - Mit adott Neked, ill. mi az, amire megtanított a sport?


AP: - Önfegyelmet, kitartást a céljaim eléréséhez, mind a sportban és a magánéletben. Amire megtanított, a Tisztelet és hogy lehetetlen nincs, csak akarni kell.


e: - Mikor és hol láthatunk téged legközelebb akcióban?


AP: - Legközelebb a már említett Skrobár Róbert által megálmodott és létrehozott Muaythai Mánia rendezvény sorozat 8. állomásán láthattok, még tavasszal.


e: - Mi a legjobb tanács, amit valaha hallottál és kitől hallottad?


AP: - Minden fejben dől el. Ez igaz a sportra is, meg az életre is.


Köszönjük az interjút Petinek és további sok sikert kívánunk a tavaszi mérkőzéshez és természetesen azon túl is!