A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Török Zsolt. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Török Zsolt. Összes bejegyzés megjelenítése

Éremmel kezdtük az U23-as Európa-bajnokságot

[caption id="attachment_11938" align="aligncenter" width="504"]pappbertalan_vsgeo2015isztambul Fotó: Martin Gábor[/caption]
Négy versenyzőnk közül a 71 kilogrammos Kottes Pál, a 80 kilogrammos Kéri Zoltán és a 98 kilogrammos Török Zsolt révén három bronzmérkőzésen is érdekeltek voltunk a 2016. évi U23-as Európa-bajnokság első versenynapjának helyosztóinál.

A bronzcsatákon végül csak Török tudott diadalmaskodni svéd ellenfelével szemben, míg Kottes technikai tussal azerivel, Kéri pedig az utolsó másodpercekben pontozással szintén azerivel szemben maradt alul a kisdöntőben. A magyar csapat tehát egy bronzéremmel és két ötödik helyezéssel kezdte meg Ruszéban az U23-as Európa-bajnokságot.




[caption id="attachment_11936" align="aligncenter" width="504"]rusze_dobogó_Török_Zsolt Fotó: Martin Gábor[/caption]

Ma rendezik az U23-as Európa-bajnokság második versenynapját, ahol újabb négy kötöttfogású súlycsoportban küzdenek majd meg az Európa-bajnoki címért. A mieink közül a 66 kilogrammosok Losonczi Ottónak, a 75 kilogrammos Lévai Zoltánnak, a 85 kilogrammos Szilvássy Eriknek és a 130 kilogrammos Almási Ferencnek szurkolhatunk majd. A kötöttfogásúak versenyén 30 ország, 139 birkózója állt rajthoz.


/forrás: birkozoszov.hu/


Junior birkózó VB - Gyűlnek a magyar érmek

[caption id="attachment_7837" align="aligncenter" width="504"]11903792_461492627358444_7568252670555062708_n fotó: MG /Magyar Birkózó Szövetség Facebook[/caption]

Az Európa-bajnokság után nem sokkal már brazíliai Világbajnokságon találták magukat junior birkózóink, ahová vitték magukkal remek formájukat is, és szorgalmasan gyűjtögetik az érmeket.


Az első napon 2 bronzmérkőzésen is érdekeltek voltunk, de Török Zsolt és Lévai Zoltán közül végül csak utóbbinak sikerült felállni a dobogóra.


Lévai nyitotta tehát a sort az érmesek táborában, és őt követte aztán kötöttfogásban Torba Erik és Papp Bertalan is. A fiúk mintáját követve Galambos Ramóna is tett azért, hogy tovább szaporodjanak medáljaink, ő eggyel feljebb is tette azt a bizonyos lécet, és megszerezte első ezüstérmünket Salvadorban.


Az alábbi összeállítást az United World Wrestling tette közzé Facebook oldalán. Érdemes belenézni, ugyanis az elején az elején a magyar csapat és Galambos Ramóna is feltűnik.


https://www.facebook.com/unitedworldwrestling/videos/vb.353196850166/10155839434320167/?type=2&theater

A mai versenynap magyar idő szerint 15 órakor kezdődött. Ma a szabadfogásúak közül Nagy Péter is Wittmann Kristóf is szőnyegre lép majd. Szorítsunk nekik!


/A birkozoszov.hu nyomán/