A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Galambos Ramóna. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Galambos Ramóna. Összes bejegyzés megjelenítése

U23 Birkózó Európa-bajnokság - Remek szereplés Szombathelyen

A birkózó Magyar Nagydíj, Polyák Imre Emlékversenyt követően röviddel megkezdődtek az U23-as Európa-bajnokság küzdelmei Szombathelyen!

[caption id="attachment_16622" align="aligncenter" width="504"]Lévai Zoltán Az egyik Európa-bajnokunk, Lévai Zoltán! /fotó: Magyar Birkózó Szövetség/[/caption]

 A második napig kellett várni az U23-as Eurpa-bajnokság első magyar éremig. A szombathelyi viadal szerdai versenynapján a szabadfogású 86 kilogrammos Tóth Bendegúz ezüstérmet szerzett súlycsoportjában, miután spanyol, svájci és azeri ellenfeleit legyőzve döntőbe jutott. Az aranyéremért folytatott párharcban azonban tus vereség következett a junior világ- és Európa-bajnoki bronzérmes, U23-as Eb-harmadik török Murat Ertürk ellen. Bende így pályafutása második (ezüst)érmét szerezte világversenyről.


A hölgy versenyzőink közül a harmadik napon a legkiemelkedőbb teljesítményt a felnőtt Eb-n is bronzérmet szerző Galambos Ramóna érte el, az 55 kilogrammosok között három győztes és egy vesztes összecsapással a dobogó harmadik fokára állhatott fel. Galambos ezzel a magyar csapat második érmét szerezte a szombathelyi kontinensbajnokságon.


A folytatásban ugyancsak jól szerepelt Németh Zsanett, aki három győzes mérkőzést követően megvédte U23-as Európa-bajnoki címét. A 75 kilogrammosok előcsatározásai során Németh a spanyolt 14-9-re, majd a németet 6-0-ra verte meg, ezzel bejutott az esti fináléba. Újabb Európa-bajnoki címéhez a fehérorosz U23-as Eb-bronzérmes Lankot kellett legyőznie Zsanettnek, ami 7-3-ra sikerült is, ezzel már pályafutása harmadik aranyérmét szerezte világversenyről női olimpikonunk.




[caption id="attachment_16623" align="aligncenter" width="504"] Németh Zsanett megvédte címét! /fotó: Magyar Birkózó Szövetség/[/caption]

Négy kötöttfogású birkózónk közül ketten a bronzmérkőzésig jutottak a szombathelyi U23-as Európa-bajnokság ötödik versenynapján. A férfi kötöttfogású 59, 71, 80 és 98 kilogrammosok küzdelmei során ugyanis a dobogó harmadik fokáért birkózhatott a 71 kilogrammos Fritsch Róbert, valamint a 80 kilogrammos Nagy Péter is. Kettejük közül végül a délelőtti program során a szlovákot, lettet és németet is legyőző Fritsch tudott diadalmaskodni a bronzcsatában, olasz ellenfelét 8-5 arányban múlta felül Szombathelyen. Robit egyébként a későbbi Európa-bajnok azeri Dadov tudta csak legyőzni.


Négy versenyzőnk közül a junior Európa-bajnok Lévai Zoltán maradt csak veretlen a szombathelyi U23-as Európa-bajnokság zárónapjának délelőtti programja során. A 75 kilogrammosok között Lévai románt, litvánt, grúzt és oroszt legyőzve a súlycsoport döntőjébe jutott, ahol a tavalyi U23-as Eb-ezüstérmes (71 kg) horvát Kamenjasevicset káprázatos birkózással, 7-2-re megverte, ezzel megszerezte a magyar csapat második aranyérmét Szombathelyen.


A magyar versenyzőnk mérlege tehát Szombathelyen 2 arany-, 1 ezüst- és 2 bronzérem!


/forrás: birkozoszov.hu/

Birkózó VB Budapest - 1 arany és 2 bronzérem

A budapesti BOK Csarnokban lezajlott a nem olimpiai súlycsoportok birkózó Világbajnoksága, ahol versenyzőink 1 arany- és 2 bronzéremmel zártak.

[caption id="attachment_15564" align="aligncenter" width="504"] Fotó: Martin Gábor[/caption]

Fantasztikusan sikerült a hazai rendezésű első nem olimpiai súlycsoportos világbajnokság szombati versenynapja, hiszen a kötöttfogású 71 kilogrammos Korpási Bálint világbajnoki címet szerzett!! Maci a BOK csarnokban a kirgizt 4-1-re, a szerbet 2-0-ra, a lengyelt 11-0-ra, majd a románt 8-0-ra verte meg a világbajnoki döntőbe vezető úton.


Az esti fináléban a másik ágon három Európa-bajnokot is legyőző moldovai Daniel Cataraga volt Korpási ellenfele, aki igencsak fárasztó taktikát választott, de Maci állta a sarat, 2-1-re győzött, így két év után újabb világbajnoki címet szerzett Magyarországnak!


A női 55 kilogrammos Galambos Ramóna révén is érdekeltek voltunk a bronz- és döntő mérkőzéseken. Eb-bronzérmesünk remekül kezdett délelőtt, hiszen bolgár ellenfelét négy perc birkózás után tusolta be, majd technikai tussal kikapott a japánok tehetségétől, a vigaszágon azonban ismét remekelni tudott, amerikai ellenfele ellen megfordította a mérkőzést, 7-4-re győzött. A dobogó harmadik fokáért az Ázsia-bajnoki ezüstérmes, négyszeres bronzérmes kazah Abdildina következett, Ramóna azonban nem tudott újabb bravúrt elérni, 8-0-s hátránynál betusolták, az előkelő ötödik helyen zárta a vébét.


A nap harmadik magyar résztvevője, a szabadfogású 61 kilós Molnár József 8-2-re kikapott a japán elleni nyolcaddöntőben, ezzel búcsúzott is a világbajnokságtól.



A vasárnapi, második versenynapra is jutott izgalom bőven

A női 60 kilogrammos Barka Emese és a kötöttfogású 80 kilogrammos Szabó László is a dobogó harmadik fokára állhatott fel tegnap.




[caption id="attachment_15565" align="aligncenter" width="504"] Fotó: Martin Gábor[/caption]

Emese a mai nap folyamán azerit győzött le a nyolc közé jutásért, majd a későbbi világbajnoktól szenvedett pontozásos vereséget. A vigaszágon technikai tussal győzte le a svédet, majd a bronzmérkőzésen hátrányból fordított és nyert a japán ellen.


Szabó László is kitűnően birkózott ma, görög, kínai és lengyel ellenfeleit sorra verte meg az elődöntőig, ahol szinte végig vezetett a török Eb-bronzérmes ellen, az utolsó pillanatban azonban kikapott, így kénytelen volt beérni a bronzmérkőzéssel. Az esti helyosztóra sikerült összeszednie magát, fordítani tudott a kazah ellen, ezzel hazai közönség előtt világbajnoki bronzérmet szerzett súlycsoportjában.


A nap harmadik magyar résztvevője, a szabadfogású 70 kilogrammos Gulyás Zsombor is szépen menetelt, elsőként rögtön legyőzte az idei Eb-bronzérmes ukránt, a folytatásban azonban nagy csatában kikapott a nyolcaddöntőben és a vigaszágon is, így számára a délelőtti program folyamán véget ért a világbajnokság.


/A birkozoszov.hu cikke módosítva/


Birkózó VB Budapest - Megtörtént a sorsolás

Rangos sportesemény zajlik ezen csütörtöktől a fővárosban. Birkózó Klubvilágkupás és a nem olimpiai súlycsoportok Világbajnokságát rendezik a BOK Csarnokban.


Csütörtökön kezdődtek a küzdelmek a BOK Csarnokban (volt SYMA) a birkózó Klubvilágkupával, szombaton pedig a nem olimpiai súlycsoportok Világbajnokságával folytatódik a négy napos esemény Budapesten.  Az első versenynapon a három kisebb súlycsoportban, tehát a női 55, a szabadfogású 61 és a kötöttfogású 71 kiló lesznek érdekeltek birkózóink.


A nem olimpiai súlycsoportok Világbajnokságán 6 magyar indulóért szoríthatunk majd. Galambos Ramóna és Barka Emese személyében két hölgy is szőnyegre lép majd. Rajtuk kívül Molnár József, Gulyás Zsombor, Korpási Bálint és Szabó László méretteti meg magát


A magyar versenyzők mérkőzései:


Selejtezők:
Kf 71 kg: Korpási Bálint - Kajratbek Tugolbajev (kirgiz)

Nyolcaddöntők:
Szf 61 kg: Molnár József - Singo Arimoto (japán)
Női 55 kg: Galambos Ramóna - Elena Jakimcsuk (bolgár)

A selejtező mérkőzések délelőtt 10 órakor kezdődnek. A helyszínen minden néző díjmentesen szurkolhat a magyar versenyzőknek!


/A birkozoszov.hu cikke alapján/


Junior birkózó VB - Galambos Ramóna is érmes

Galambos Ramóna szállította a női birkózás magyar érmét. Kadet Világ- és Európa-bajnokunk, Junior Világ- és Európa-bajnoki ezüstérmesünk súlyos könyöksérülése után első világversenyén szerepelt. Ezzel már 3 éremnél tart a magyar válogatott a franciaországi junior Világbajnokságon!

galambos_ramóna

Az 55 kilogrammosok között kiválóságunk két nagyon meggyőző győzelmet követően már az elődöntőbe került, ahol komoly hátrányba került a kazah versenyző ellen, ám a mérkőzést már nem tudta megfordítani, csak 8-6-ra tudott szépíteni, így kénytelen volt beérni a bronzmérkőzéssel.


A dobogó harmadik fokáért a vigaszágon diadalmaskodó németet kevesebb, mint három perc alatt 12-0-ra múlta felül, ezzel tavalyi ezüstérmét követően ezúttal bronzérmet vehetett át a világbajnokságon. A nap másik magyar versenyzőjének, a 72 kilogrammos Száraz Viviennek idő előtt véget ért a franciaorszgi szereplés, hiszen a selejtezőben az őt legyőző kínait a második körben betusolta az orosz, ezzel Vivi búcsúzott a versenytől.


A világbajnokság női szakágában 32 ország, 142 versenyzője próbált szerencsét.


/A birkozoszov.hu cikke módosítva/

Átadták a Magyar Sportcsillagok Ösztöndíjakat

Tizennyolc küzdősportoló részesült a Magyar Sportcsillagok Ösztöndíj nyújtotta támogatásokban, melyeket ünnepélyes keretek között adtak át csütörtökön, a Pesti Vigadóban.

[caption id="attachment_7950" align="aligncenter" width="504"]Budapest, 2013. április 27. A holland Marhinde Verkerk (b) és Joó Abigél küzdelme a 78 kilogrammosok versenyének negyeddöntõjében a 62. cselgáncs Európa-bajnokságon a budapesti Papp László Arénában 2013. április 27-én. A magyar versenyzõ gyõzött. MTI Fotó: Kovács Tamás Joó Abigél is a díjazottak közt van /Fotó: Kovács Tamás MTI/[/caption]

Az ösztöndíj célja a felsőoktatási intézményekben hallgatói jogviszonnyal rendelkező olimpiai/paralimpiai sportágakban sportoló azon hallgatók támogatása, akik tanulmányaik ideje alatt eséllyel rendelkeznek arra, hogy olimpiai/paralimpiai versenyszámban Európa-bajnoki, világbajnoki vagy olimpiai/paralimpiai érmet szereznek.


A támogatás elnyerésének feltétele, hogy a pályázó teljesítse a felsőoktatási intézmény által előírt tanulmányi eredményeket és a Magyar Olimpiai Bizottság által meghatározott sportolói kötelezettségeket.


A 2015/16-os tanév II. félévében a kormany.hu beszámolója alapján 142-en jelentkeztek. A beadott jelentkezések, a Magyar Olimpiai Bizottság, az illetékes sportszövetség javaslatai, valamint a Tanácsadó Testület javaslatai alapján 15 sportág, összesen 91 sportolója, köztük 7 para-sportoló részesült az ösztöndíjban, köztük több londoni olimpiai bajnok is.


A havi 102 ezer és 204 ezer forint közötti ösztöndíjat elnyerő 91 kiválasztott jelentkező közé 18 küzdősportoló is szerencsésen bekerült.



Teljes névsoruk az alábbiakban olvasható:

Lőrincz Tamás (birkózás), Lőrincz Viktor (birkózás) Joó Abigél (judo), Karakas Hedvig (judo), Kotsis Edina Brigitta (taekwondo), Veréb István (birkózás), Ancsin Katalin (ökölvívás), Bácsi Péter (birkózás), Ligeti Dániel (birkózás), Cirjenics Miklós (judo), Dénes Mercédesz (birkózás), Galambos Ramóna (birkózás), Lipcsei Claudia (taekwondo), Nagy Mihály (birkózás), Nagy Péter (birkózás), Pupp Réka (judo), Szabó Franciska (judo), Torba Erik (birkózás).


/mob.hu nyomán/


 

Galambos Ramóna is bronzérmes Rigában

A lettországi Európa-bajnokság harmadik versenynapjának esti helyosztóján a mindössze 19 éves Galambos Ramóna az 55 kilogrammosok között remek birkózással bronzérmet szerzett, miután a román Pricobot 10-0-ra múlta felül.

[caption id="attachment_11562" align="aligncenter" width="504"]Galambos Ramóna Fotó: Magyar Birkózó Szövetség[/caption]

Galambos Ramóna kadet Világ- és Európa-bajnokunk csütörtök délelőtt pontozásos vereséget szenvedett a későbbi aranyérmes orosztól, majd a vigaszágon 10-0-ra németet múlt felül 9-3-ra. Ramóna ezzel a magyar csapat második (bronz)érmét szerezte meg az idei kontinensbajnokságon. A nap másik két magyar szereplője, Németh Zsanett és Molnár Bálint a selejtezőben egy-egy vereséggel búcsúztak az Európa-bajnokságtól.


 A Szigetvári BSE junior Világ- és Európa-bajnoki ezüstérmes versenyző a négyes szám kihúzásával a felső ágra került, ám a tizenöt főből álló súlycsoportban így is selejtezni kényszerült az orosz Ologonova ellen.


/forrás: birkozoszov.hu/

Junior birkózó VB - Gyűlnek a magyar érmek

[caption id="attachment_7837" align="aligncenter" width="504"]11903792_461492627358444_7568252670555062708_n fotó: MG /Magyar Birkózó Szövetség Facebook[/caption]

Az Európa-bajnokság után nem sokkal már brazíliai Világbajnokságon találták magukat junior birkózóink, ahová vitték magukkal remek formájukat is, és szorgalmasan gyűjtögetik az érmeket.


Az első napon 2 bronzmérkőzésen is érdekeltek voltunk, de Török Zsolt és Lévai Zoltán közül végül csak utóbbinak sikerült felállni a dobogóra.


Lévai nyitotta tehát a sort az érmesek táborában, és őt követte aztán kötöttfogásban Torba Erik és Papp Bertalan is. A fiúk mintáját követve Galambos Ramóna is tett azért, hogy tovább szaporodjanak medáljaink, ő eggyel feljebb is tette azt a bizonyos lécet, és megszerezte első ezüstérmünket Salvadorban.


Az alábbi összeállítást az United World Wrestling tette közzé Facebook oldalán. Érdemes belenézni, ugyanis az elején az elején a magyar csapat és Galambos Ramóna is feltűnik.


https://www.facebook.com/unitedworldwrestling/videos/vb.353196850166/10155839434320167/?type=2&theater

A mai versenynap magyar idő szerint 15 órakor kezdődött. Ma a szabadfogásúak közül Nagy Péter is Wittmann Kristóf is szőnyegre lép majd. Szorítsunk nekik!


/A birkozoszov.hu nyomán/