A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Vörös Béla. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Vörös Béla. Összes bejegyzés megjelenítése

Amatőr Muaythai OB - eredmények

muay-thai-drill-pornsanae



Az Amatőr Muaythai OB - bár járványok nehezítették a legtöbb klub és indulni vágyó dolgát - rendben lezajlott a tegnapi napon!

A helyszín a budapesti Vilmos Endre Sportcentrum volt, ahol a győztesek a serlegeken, okleveleken túl a májusban megrendezésre kerülő svédországi Világbajnokságon való részvételre is megszerezhették a jogot!


Ahogy korábban is írtuk, sok klub vett részt és bár a vírusos megbetegedések miatt a legtöbbjük csak csökkentett versenyzői számmal tudta képviseltetni magát, a szép sikerek nem maradtak el! A ReGym színeiben induló, első menetben TKO győzelmet arató Jóni Máté és a kiütéssel győzedelmeskedő Farkas Attila Junior magyar bajnokok lettek, Vörös Béla második helyezést ért el, de Pataki Éva és Horváth István is nyertek! Összesen 5 arannyal, 2 ezüsttel és 3 bronzzal térhettek haza a versenyzők!


A pécsi Garuda Thai Box team-et képviselő Bakacs Dezső második helyezést ért el, a Salgó Fight SE. Thai Box Team színeiben induló, junior korú versenyző, Rácz Ádám pedig a harmadik bajnoki címét is megszerezte.




[caption id="attachment_10879" align="aligncenter" width="504"]Amatőr Muaythai OB Sebestyén Dániel - Horváth "Fishbone" István Sebestyén Dániel és Horváth István /forrás: Bonyhádi Ökölvívó SE FB oldala/[/caption]

A Vita Gym-ből Szakolczai Martin és Szakál Dániel  magyar bajnoki címet szereztek, ráadásul minden meccsüket KO-val nyerték, felkészítő edzőik, Fábián Kristóf és Jászka Krisztián legnagyobb örömére. A Fight Club Szolnok Földvári Judit jóvoltából az ezüstöt vihette haza.


De három arannyal és két ezüst éremmel távozhatott a Szentendre VSE is, Skrobár Róbert edző és az egész klub nagy örömére! Albrecht Péter és Hegedűs Márk Magyar Bajnok lettek, Osztrogonácz István Junior Magyar Bajnoki címet nyert, Szabó András és Menyhért Marcell pedig az ezüstérmet hódította el! Rozsár Zoltán és Sebestyén Dániel személyében a Bonyhádi Ökölvívó SE is képviseltette magát. Rozsár a 3. helyet szerezte meg, míg Sebestyén ezüstöt vihetett haza egy Horváth István elleni kemény csata után.


Az Unicentrál Bull's Kick-Box and Thai-Box Klub két versenyzője is dobogós helyen zárt - Schwéger Tímea a -57 kg 1. helyét hódította el, míg Lukács Gábor a -81 kg kategória 3. helyig jutott.


A RESPECT Muay Thai Hungary, a MyGym Sportegyesület thaibox szakosztályát Papp Zoltán képviselte az ország legjobbjainak mezőnyében, méghozzá nem is akárhogyan, hiszen aranyérmet szerzett. A magyar bajnoki cím mellett egyúttal ő is megszerezte a jogosultságot, hogy a májusi svédországi EB-re kiutazzon.


Ahogy fentebb írtuk, a győztesek a trófeán és oklevelen túl elnyerték a jogot is a májusban megrendezésre kerülő Svédországi EB-n való részvételre, így izgatottan várhatjuk a további fejleményeket és szurkolhatunk tovább!


Mindenkinek gratulálunk!


Amatőr Muaythai Bajnokság

Bemutatkozik a Rokko Gym!

Rokko-Gym-ellenfelem


Ales Attila mögött már több mint 20 évnyi thai boksz tapasztalat van. Kezdetektől fogva a legjobbaktól tanult, 1997-ben csatlakozott a Rehák György vezette csapathoz, így szakmai repertoárjában kiválóan vegyíti a „régi” és az „új” iskolát. Versenyzői tapasztalatának köszönhetően, ő maga is készít fel versenyzőket.


A Rokko Gym-et 2011-ben alapította a Re-Gym és Rehák György irányvonalát követve a Rokko Group és a Morgan Hitel és Faktor Zrt. támogatásával, de edzői tevékenységét már 2008-ban elkezdte. Célja a Muay Thai széleskörű megismertetése az országban.


Ezt a célt a csapatával közösen viszi véghez, így sportfesztiválokra is járnak bemutatni ezt a csodálatos sportágat. Számos versenyen is részt vesznek, illetve már rengeteg cikk és szakma anyag került ki a Rokko Gym-ből, népszerűsítve a Muay Thai-t az általuk üzemeltetett www.thai-box.info oldalra.


A csapat nagyon barátságos, szívesen fogadja az újonnan érkezett lelkes kezdőket, vagy akár a haladókat is, akik szeretnének visszatérni a thai-boksz világába. A csapatra jellemző az összetartás, egymás segítése, így egy folyamatosan bővülő családként lehetne a legjobban jellemezni. Ahhoz, hogy mindenki a saját szintjén tudjon haladni, külön kezdő és külön haladó edzések is vannak.


A Rokko Gym nem csak a Muay Thai gyakorlására ad lehetőséget. A klubban megtalálhatóak a Kettlebell-es, TRX-es oktatások is, illetve jógázásra is van lehetőség. Ezek kiváló kiegészítései a thai boksznak, így minden adott egy komplex edzésterv kialakításához, mely kitűnő alapja lehet a versenyzésnek.


Versenyzőink:

Tomi „Háború” Cheng
Pécsi „Sebhelyes Arcú” László
Vörös „Rosso” Béla
Horváth „Fishbone” István

Várjuk a Te csapatod jelentkezését is!