A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Fighting Kempo SE. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Fighting Kempo SE. Összes bejegyzés megjelenítése

Slovak Open - Aranyak a nemzetközi kick-box versenyről

A Pozsonyban megrendezett 'Slovak Open' elnevezésű nemzetközi kick-box versenyen 11 ország 1000 versenyzője indult. Több szép magyar eredmény született, sőt, az aranyérmek jelentős részét a magyarok hozták el! Az alábbiakban Pokorni Milán, a Fighting Kempo harcosának beszámolóját olvashatjátok!

slovak open lead veres roland


"A Fighting Kempo csapatából Pokorni Milán és Pokorni Ádám indult K-1 szabályrendszerben. Ádám első mérkőzését kiütéssel nyerte, a döntőben pedig ellenfele, egy lengyel versenyző bizonyult jobbnak.


Az én kategóriámban 14-en indultak, ami a legnépesebb K-1 kategória volt a versenyen. Az első mérkőzésen nem jelent meg az ellenfél, így a második összecsapáson az erőnyerő cseh ellenfél következett.


Őt sikerült az első menet közepén egy kőkemény jobb horoggal padlóra küldenem, és nem is tudott felállni az ütésből. Az elődöntőben pontozással vertem a lengyel ellenfelet, a döntőt azonban Nardelotti Zoltán korábbi sérülése miatt nem tudta vállalni."


A rangos eseményen egyébként valamennyi résztvevő klub közül a csepeli Halker-Király Team sportolói állhattak legtöbbször a dobogó legfelső fokára.


A felnőtteknél a tavalyi budapesti világbajnokságon a tatamis szakágakban két aranyérmet szerzett Dr. Busa Gabriella ezúttal a ringben, a kiütésre menő full-contact küzdelemben bizonyult a legjobbnak súlycsoportjában.


Három aranyérmet nyert Pozsonyban a szintén csepeli Busa Andrea, aki a light-contact és a kick-light kategóriákban szerzett diadala mellett megnyerte a nők úgynevezett Grand Champion versenyszámát pointfightingban. A férfiaknál ugyanez a trófea a tavalyi vb-n négy elsőségével a legsikeresebb versenyzőnek bizonyult Veres Rolandé lett.


A félerejű technikákat alkalmazó tatamis szabályrendszerekben több magyar is duplázni tudott. Viczián Roland, Szász Kristóf, Opauszki Dávid (valamennyien Debreczeni Team), Alexander Didenko (Nyergesújfalu), Vígváry Viktor (Esztergomi KBSE), Zsarkó Dániel Péter (Combat DSC) és Lehota Krisztina (Halker-Király Team) egyaránt két elsőséget söpörhetett be.




[caption id="attachment_18756" align="aligncenter" width="504"]slovak open pokorniék fightinkg kempo Fighting Kempo - Pokorni Ádám, Pokorni Gábor, Pokorni Milán[/caption]

(Az NVESZ sajtóanyaga és Pokorni Milán beszámolója alapján, ellenfelem.hu)

Cseh Open - Sikeres magyar szereplés

Prágában csaptak össze a cseh és a környező nemzetek harcosai a hétvégén. A fél-profi, pénzdíjas K-1, MMA és thai-box-gálán négy magyarnak is sikerült érmet szereznie.

cseh_open_mma

A “Ring Sportok” fantázianevet kapó cseh nyílt versenyen két egyesület, az esztergom-kertvárosi Fighting Kempo és a Csepeli Pitbullok képviselték a Magyar Kempo Szövetséget szombaton. Előbbiből Szendrei Rebeka és Pokorni Ádám K-1, utóbbiból Komár Dániel és Hankó János MMA szabályrendszerben mérettette meg magát.


Sajnálatos módon az esztergom-kertvárosi sportolók betegséggel, illetve sérülésekkel küzdöttek, így messze nem tudtak százszázalékos állapotba kerülni a meccseikre. Ennek ellenére mindketten éremmel térhettek haza. Szendrei Rebeka a jobb lába hatékonyságát volt kénytelen nélkülözni, de ez sem gátolta meg abban, hogy győzedelmeskedjen a prágai Sparta Arénában. Előbb lengyel, majd szlovák versenyző ellen nyert a 65 kg-os súlycsoportban, junior korosztályban.


A felnőtteknél Pokorni Ádám a 86 kg-osok között aratott fölényes győzelmet egy lengyel harcos ellen a legjobb négybe kerülésért vívott párharcban. Ellenfelére a harmadik menetben rá is számoltak. Ádám azonban a Magyarországról vitt betegségét sajnos sérüléssel is tetézte ezen az összecsapáson, így edzője és édesapja, Pokorni Gábor nem engedte tovább versenyezni. Végül veretlenül zárt bronzéremmel az esztergom-kertvárosi kempós.


A csepeli Komár Dánielnek is megérte elutazni Csehországba. A hosszú, áldozatos felkészülés meghozta számára a sikert. A 15-17 év közti korosztályban, 60 kg-os súlycsoportban senki sem tudta legyőzni ezen az Open-en. Első mérkőzésén egy kínai harcost kopogtatott le karfeszítéssel. A folytatásban korábbi ellenfelével került szembe: két éve pontozással kikapott Dani attól a cseh harcostól, aki ezúttal nem tudta útját állni a csepeli pitbullnak. Egyhangú pontozással nyert a magyar fiú, s tornagyőztes lett korosztályában.


cseh_open_magyar_csapat


“Hónapokat készültem erre a versenyre, ráadásul két hét alatt le adtam 6 kg-ot, szóval egy elég kemény fogyasztást is megcsináltam. Külön öröm, hogy revánsot tudtam venni a döntőben. Köszönöm a családomnak és a segítőimnek, hogy mindenben mellettem álltak és hozzásegítettek ehhez a sikerhez!” - nyilatkozta a torna után Komár Dániel.


Hankó János is MMA szabályrendszerben lépett ketrecbe, végül bronzérmes lett a 61 kg-os súlycsoportban.


/forrás: hungariankempo.hu/

A Világbajnokság volt a tét a XII. Felcsút Kupán

A házigazda Fehér Tigrisek győzelmével zárult a XII. Felcsút Kupa Nemzetközi Kempo Bajnokság szombaton. Ez volt az utolsó hazai versenyük a kempósoknak a közelgő Világbajnokság előtt.

[caption id="attachment_12012" align="aligncenter" width="504"]felcsu_kupa_kuzdelem fotó: Magyar Kempo Szövetség[/caption]

Újfent bizonyította, hogy hazánk egyik legeredményesebb versenyzői állományával rendelkezik a Felcsúti Fehér Tigrisek Kempo HSE. A sensei Kornély György vezetőedző által felkészített egyesület egyrészt megnyerte a saját környezetében megrendezett 2016. évi Felcsút Kupát, másrészt két fontos összetett egyéni elismerést is begyűjtött. Ódor Lili hat arany- és egy ezüstérmével a torna legeredményesebb női versenyzője lett, míg testvére, Ódor Erik hat aranyéremmel érdemelte ki ugyanezt a címet a férfiak mezőnyében.


A csapatversenyben a felcsútiak mögött az Újfehértói Kempo HSE végzett másodikként, míg a dobogó harmadik fokára az esztergomi Fighting Kempo állhatott fel.




[caption id="attachment_12014" align="aligncenter" width="504"]felcsu_kupa_megnyito fotó: Magyar Kempo Szövetség[/caption]

A csapatverseny végeredménye (1-10. hely):
1. Felcsúti Fehér Tigrisek Kempo HSE
2. Újfehértói Kempo HSE
3. Fighting Kempo (Esztergom)
4. SZTE EHÖK SE (Szeged)
5. Bicskei Harcosok Kempo HSE
6. Hegyvidék Harcosai Küzdősport Akadémia (Budapest)
7. Herceghalmi Kempo Dojo SE
8. Budakeszi Kempo Iskola
9. East Warriors MMA GYM (Békéscsaba)
10. Ráckevei Kick-Box SE


A mostani tornán debütált itthon két, a Nemzetközi Kempo Szövetség (IKF) szabálykönyvében szereplő kategória, a full kempo és a kempo kumite. Ennek célja, hogy a hazai harcművészek a lehető leghatékonyabban tudjanak felkészülni az IKF Világ- és Európa-bajnokságaira.


Mint ismert, április 17-23. között a román fővárosban, Bukarestben tartják a XIII. IKF Kempo Világbajnokságot, amelyen a magyar válogatott is részt vesz. Az utazó keret kihirdetése hamarosan megtörténik. A Felcsút Kupa volt az utolsó, amelyen az elért eredményekkel kvalifikálni lehetett a nemzeti csapatba.


A XII. Felcsút Kupán készült további fényképek hamarosan megtekinthetőek lesznek a Magyar Kempo Szövetség hivatalos Facebook-oldalán.


/forrás: hungariankempo.hu/