A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Halker-Király Team. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Halker-Király Team. Összes bejegyzés megjelenítése

Kickbox EB 2018 - Irány Pozsony!

A hét végén a Pozsonyban rendezik meg a WAKO kickbox EB-t, a világszövetség kick-light, K-1 és low-kick Európa-bajnokságát!


Közeleg a kickbox EB, melyen 36 ország, 516 versenyzője képviseli majd magát!


Az idén a már kialakult gyakorlatnak megfelelően kettéosztják a felnőtt Európa-bajnokságot, a másik EB-t, ahol a full-contact, a point-fighting, a light-contact és a formagyakorlat versenyszámokra kerül sor, november 17 és 25 között a szlovéniai Mariborban rendezik majd meg.


A mostani Európa-bajnokságra egy nem túl nagy létszámú, de meglehetősen „ütős” csapat utazik majd. A válogatott nagy része Tatán készült, Dancsó Zoltán (a kick-light szakág szövetségi kapitánya) és segítője, Olasz Attila felügyelete mellett.


A kickbox EB programja a korábbi években megszokott forgatókönyv szerint alakul. Vagyis október 13-án szombaton és október 14 én vasárnap érkeztek a csapatok. Október 15-én hétfőn tartják a ringes és a tatamis versenybírók eligazítását, a sorsolást, az edzők tájékoztatását és a WAKO tagországok képviselőinek hagyományos nyitó bankettjét.


Kedden, október 16-án - azaz holnap! - 10 órától tartják a megnyitó ünnepséget és elkezdődnek a selejtezők. Szerdán és csütörtökön szintén egész nap zajlanak a mérkőzések a döntőbe jutásért. Pénteken, 19.-én kerül sor majd a döntők első részére, másnap pedig a befejező etapra. A kickbox EB a hagyományos „búcsú bulival”, a Sayonara Partyval végződik.


A verseny helyszíne Pozsonyban a 4200 nézőt befogadó Hant Arena lesz, ahol 2012-ben a Kadett és Junior Kick-boksz Világbajnokságot is megrendezték. Mivel Pozsony a magyarok részére könnyen és gyorsan elérhető, ezért remélhetőleg a magyarokat sok szurkoló biztatja majd a helyszínen is.


A csarnok pontos címe: Trnavska cesta 29, Pozsony.


https://www.youtube.com/watch?v=Ufqo5MuYceM
Indulóink

Kick-light szabályrendszer:


57 kg. Veres Roland (Halker-Királyteam Kick-box Akadémia)
63 kg. Hammer Martin (Halker-Királyteam Kick-box Akadémia)
74 kg. Zsarkó Dániel Péter (Combat „D” Szeged)
79 kg. Bálint Zoltán (Halker-Királyteam Kick-box Akadémia)
84 kg. Kis Balázs Mihály (Esztergomi Kick-box SE)
+94 kg. Vida Ádám (Combat „D” Szeged)
50 kg. Busa Gabriella (Halker-Királyteam Kick-box Akadémia)
55 kg. Gremen Petra (Zrínyi Miklós Kick-box Akadémia)
60 kg. Nagy Rita (Combat „D” Szeged)
70 kg. Busa Andrea (Halker-Királyteam Kick-box Akadémia)
+70 kg. Osváth Dóra (Budapest Fighters)


Masters korosztály:


63 kg. Bertalan Gábor (Controll SE Szombathely)
74 kg. Bárdosi Sándor Ferenc (Controll SE Szombathely)
84 kg. Kovács Imre (Budapest Fighters)
+94 kg. Vass Csaba (Combat „D” Szeged)
55 kg. Gazdagné Pintér Anett (Black&Golds Kick-box SE Veresegyháza)


K-1 szabályrendszer:


63,5 kg. Habash Antoine (Halker-Királyteam Kick-box Akadémia )
67 kg. Jóni Máté (Halker-Királyteam Kick-box Akadémia)
56 kg. Rákóczi Renáta (Titán KBSE)


Low-Kick szabályrendszer:


52 kg. Zsiga Melinda (Twins Gym)


/Gregor László cikke alapján, ellenfelem.hu/

Utánpótlás kickbox vb: 64 magyar érem Olaszországból!

Utánpótlás kickbox vb! Minden idők egyik legnagyszerűbb magyar szereplését sikerült összehoznia a magyar válogatottnak!

Utánpótlás kickbox vb

Tizenkilenc arany-, 17 ezüst- és 28 bronzérmet szereztek fiataljaink a Jesolóban rendezett kadet és junior kick-box világbajnokságon. A sportág történetének eddigi legnagyobb – 65 ország 1800 versenyzőjét felvonultató – utánpótlás vb-jén a több mint százfős magyar válogatott Oroszország mögött a második helyen végzett az éremtáblázaton, megelőzve többek között a házigazda olaszokat.


Minden idők egyik legnagyszerűbb magyar szereplése volt ez Jesolóban!


A 10-18 éves magyar tehetségek közül kiemelkedett Bálint Martin szereplése. A Halker-Király Team sportolója egymaga négy(!) aranyérmet gyűjtött: egyéniben mind a három tatamis szabályrendszerben (pointfighting, light-contact, kick-light) győzni tudott, és részese volt a világbajnoki címet nyert kadet 2-es pointfighting csapat sikerének is.


Egyéni diadala mellett egy második, illetve harmadik helyet is bezsebelhetett Szentpéteri Bence, míg Fésű Lajos, Nagy Ramóna és Kolozsvári Kinga egy-egy arannyal és ezüsttel szintén közel állt a duplázáshoz.


Világbajnokok:


Roman Nikolász (kadet 1, pointfighting, 32 kg)
Lévai-Hangyássy Botond (kadet 1, pointfighting, 42 kg)
Bárdos Inez (kadet 1, pointfighting, 32 kg)


Kadet 1 pointfighting csapat


Bálint Martin (kadet 2, pointfighting, 52 kg)


Kadet 2 pointfighting csapat


Bálint Martin (kadet2, light-contact, 52 kg)
Bálint Martin (kadet 2, kick-light, 52 kg)
Pálfalvi Panni (kadet 2, kick-light, 42 kg)
Nagy Ramóna (kadet 2, kick-light, 60 kg)
Mezei Nikolett (kadet 2, kick-light, 65 kg)
Fésű Lajos (junior, pointfighting, 69 kg)
Nagy Zalán (junior, pointfighting, 84 kg)
Szentpéteri Bence (junior, pointfighting, 94 kg)
Laurincz Boglárka (junior, pointfighting, 60 kg)
Kajtár Bence (junior, light-contact, 74 kg)
Kolozsvári Kinga (junior, light-contact, 60 kg)
Szmolek Emánuel (junior, kick-light, 79 kg)
Osváth Dóra (junior, kick-light, +70 kg)


Teljes cikk az nvesz. hu oldalán

24. Magyar Kick-box Világkupa - kiváló rendezés, remek szereplés

Sikert hozott a 24. Magyar Kick-box Világkupa: a 38 ország 2600 versenyzőjét felvonultató megmérettetésen a hazai szövetség jelesre vizsgázott rendezésből, a felnőtt versenyzők pedig tíz aranyukkal ismét bizonyították, hogy a világ élvonalában van a magyar kick-box. A verseny hősének három első helyével Busa Andrea bizonyult.

[caption id="attachment_19246" align="aligncenter" width="504"]24. Magyar Kick-box Világkupa lead cover fotó: EMS Photo UK[/caption]

A vasárnapi zárónapon a pointfighting szakágban a „királykategóriát”, a súlycsoport nélküli úgynevezett Grand Champion viadalt rendezték meg. A nőknél Nagy Henrietta (képünkön) révén magyar győzelem született, míg a férfiaknál a három Veres fivér közül Roland tudta magát beverekedni a döntőbe, és végül második lett.


Busa Andrea a Grand Champion kategória harmadik helyén végzett, a kick-light szabályrendszer 70 kilogrammos súlycsoportjában viszont már nem talált legyőzőre. Szintén aranyérmes lett a férfiaknál a 79 kg-os Bálint Zoltán és a 84 kilós Weisz Roland.


Elégedetten értékelte a 24. Magyar Kick-box Világkupa eredményeit Galambos Péter, az MKBSZ elnöke:


„Kijelenthetjük, hogy sikeres volt a verseny, mind az eredmények szempontjából, mind pedig a rendezést illetően. Nagyon fontos, hogy utóbbiról csupa jó visszajelzést kaptunk” – nyilatkozta a sportvezető.


Galambos Péter megjegyezte: külön öröm, hogy a magyarok ringben, tatamin és formagyakorlatban is a dobogó tetejére állhattak. A világkupa első két versenynapján ugyanis full-contactban Görbics Gábor lett első, pointfightingban Busa Andrea duplázott és Veres Roland is aranyérmet nyert, light-contactban a Halker-Király Team kétfős csapata győzött, Schersing András pedig zenés formagyakorlatban diadalmaskodott.


A világkupa éremtáblázatán Magyarország végzett az első helyen, megelőzve Ukrajnát és Olaszországot.


24. Magyar Kick-box Világkupa, a felnőtt magyar érmesek:


Pointfighting:
Férfiak:
57 kg: 2. Veres Roland, 3. Cselovszki Patrik
63 kg: 1. Veres Roland
74 kg: 3. Korpádi Tamás
+94 kg: 2. Balassa Tibor, 3. Koknya Péter
Grand Champion: 2. Veres Roland
Nők:
50 kg: 3. Török Szonja
60 kg: 1. Busa Andrea, 2. Laurincz Boglárka
65 kg: 1. Busa Andrea
70 kg: 3. Nagy Henrietta
+70 kg: 3. Nagy Henrietta
Grand Champion: 1. Nagy Henrietta, 3. Busa Andrea
Vegyes csapat: 3. Halker-Király Team


Light-contact:
Férfiak:
57 kg: 3. Didenko Alexander
69 kg: 2. Masimov Tural
74 kg: 2. Zsarkó Dániel Péter, 3. Kajtár Bence
84 kg: 3. Simon Mihály és Jánosi Máté
+94 kg: 3. Sallai Bence és Vida Ádám
Csapat:
74 kg: 2. Halker-Király Team, 3. Esztergomi KBSE
+74 kg: 1. Halker-Király Team, 3. Esztergomi KBSE
Nők:
50 kg: 3. Horváth Luca és Bécsi Nikolett
55 kg: 3. Bécsi Nikolett
60 kg: 2. Nagy Rita, 3. Miklós Alexandra
70 kg: 3. Scheirich Réka


Kick-light:
Férfiak:
57 kg: 3. Didenko Alexander
63 kg: 2. Hammer Martin, 3. Fésű Lajos és Magyar Szabolcs
69 kg: 3. Masimov Tural és Debre Bence
74 kg: 3. Bárdosi Sándor és O’Hare Iain
79 kg: 1. Bálint Zoltán
84 kg: 1. Weisz Roland, 2. Simon Mihály, 3. Vörös Ádám és Kis Balázs
89 kg: 3. Vígváry Viktor
94 kg: 3. Balassa Tibor
+94 kg: 2. Vida Ádám


Nők:
50 kg: 3. Horváth Luca
55 kg: 3. Tamás Boglárka
60 kg: 2. Nagy Rita
65 kg: 2. Takács Viktória, 3. Scheirich Réka
70 kg: 1. Busa Andrea, 2. Boros Petra, 3. Csongrádi Tímea és Scheirich Réka
+70 kg: 2. Osváth Dóra, 3. Gyöngyösi Ivett


Full-contact:
Férfiak:
67 kg: 1. Görbics Gábor
+91 kg: 2. Vida Balázs
Nők:
52 kg: 2. Busa Gabriella
56 kg: 3. Bordás Annamária


Low-kick:
Nők:
56 kg: 2. Rákóczi Renáta
65 kg: 3. Bélik Tímea


K1:
Férfiak:
63.5 kg: 2. Habash Antoine
Nők:
60 kg: 2. Lehota Krisztina


Zenés formagyakorlat:
Hard style weapon:
Férfiak:
1. Schersing András, 2. Nagy Bálint Attila
Nők:
3. Gergely Enikő


/Az NVESZ sajtóanyaga/

Slovak Open - Aranyak a nemzetközi kick-box versenyről

A Pozsonyban megrendezett 'Slovak Open' elnevezésű nemzetközi kick-box versenyen 11 ország 1000 versenyzője indult. Több szép magyar eredmény született, sőt, az aranyérmek jelentős részét a magyarok hozták el! Az alábbiakban Pokorni Milán, a Fighting Kempo harcosának beszámolóját olvashatjátok!

slovak open lead veres roland


"A Fighting Kempo csapatából Pokorni Milán és Pokorni Ádám indult K-1 szabályrendszerben. Ádám első mérkőzését kiütéssel nyerte, a döntőben pedig ellenfele, egy lengyel versenyző bizonyult jobbnak.


Az én kategóriámban 14-en indultak, ami a legnépesebb K-1 kategória volt a versenyen. Az első mérkőzésen nem jelent meg az ellenfél, így a második összecsapáson az erőnyerő cseh ellenfél következett.


Őt sikerült az első menet közepén egy kőkemény jobb horoggal padlóra küldenem, és nem is tudott felállni az ütésből. Az elődöntőben pontozással vertem a lengyel ellenfelet, a döntőt azonban Nardelotti Zoltán korábbi sérülése miatt nem tudta vállalni."


A rangos eseményen egyébként valamennyi résztvevő klub közül a csepeli Halker-Király Team sportolói állhattak legtöbbször a dobogó legfelső fokára.


A felnőtteknél a tavalyi budapesti világbajnokságon a tatamis szakágakban két aranyérmet szerzett Dr. Busa Gabriella ezúttal a ringben, a kiütésre menő full-contact küzdelemben bizonyult a legjobbnak súlycsoportjában.


Három aranyérmet nyert Pozsonyban a szintén csepeli Busa Andrea, aki a light-contact és a kick-light kategóriákban szerzett diadala mellett megnyerte a nők úgynevezett Grand Champion versenyszámát pointfightingban. A férfiaknál ugyanez a trófea a tavalyi vb-n négy elsőségével a legsikeresebb versenyzőnek bizonyult Veres Rolandé lett.


A félerejű technikákat alkalmazó tatamis szabályrendszerekben több magyar is duplázni tudott. Viczián Roland, Szász Kristóf, Opauszki Dávid (valamennyien Debreczeni Team), Alexander Didenko (Nyergesújfalu), Vígváry Viktor (Esztergomi KBSE), Zsarkó Dániel Péter (Combat DSC) és Lehota Krisztina (Halker-Király Team) egyaránt két elsőséget söpörhetett be.




[caption id="attachment_18756" align="aligncenter" width="504"]slovak open pokorniék fightinkg kempo Fighting Kempo - Pokorni Ádám, Pokorni Gábor, Pokorni Milán[/caption]

(Az NVESZ sajtóanyaga és Pokorni Milán beszámolója alapján, ellenfelem.hu)

Flanders Cup 2017 – 18 érem a kickbox kupán!

A Flanders Cup, azaz a Belga nyílt bajnokság 17 ország 628 nevezőjét látta vendégül. Ebben a mezőnyben kellett helyt állnia a csepeli Halker-KirályTeam Kick-box Akadémia 11 versenyzőjének!

Flanders Cup 2017 lead


Az egész kick-box világ VB lázban ég, hiszen már csak pár hét van hátra a WAKO történetének legnagyobb Világbajnokságáig. November 4-12 között Budapest rendezi azt a Világbajnokságot, ahol elsőként lesz jelen az összes szabályrendszer versenyzője.


Ezt megelőzően minden Világ és Európa-bajnokságon, a szabályrendszereket két felé szedve rendezték külön országban, a hatalmas létszám kezelhetősége érdekében. A minden idők legnagyobb Világbajnokságát megelőző, utolsó nagy nemzetközi megmérettetés volt a Flanders Cup, Beveren városában.


A Belga nyílt bajnokságra 17 országból érkeztek harcosok, 628 nevezéssel. A csepeli Halker-KirályTeam Kick-box Akadémia 11 versenyzővel és Király István Mesteredzővel képviselte a magyar színeket.


A csapat remek formában állt tatamira, Nagy Henrietta két súlycsoport is megnyert, dominálva a női nehéz súlyokat, mint ahogy Veres Roland is két arannyal uralta a könnyű súlyokat.


Világrekorder tartónk, Mórádi Zsolt is két arannyal térhetett haza, a súlycsoportgyőzelem után a súlycsoportgyőzteseknek kiírt Grand Champion trófeát is besöpörte. Az elért eredmények igencsak bíztatóak, a csapat végig jó formában és erőnlétben volt, de ami talán fontosabb, könnyedén és felszabadultan, ugyanakkor megalkuvást nem tűrve győzték le az ellenfeleket.


A KirályTeam Belgiumban 8 arany, 1 ezüst és 9 bronzérmet nyert, amivel – szinte már hagyományosan - az éremtábla élén végeztek!



Aranyérmesek:

Veres Roland, senior -57 kg (pointfighting)
Veres Roland, senior -63 kg (pointfighting)
Veres Alex, senior -69 kg (pointfighting)
Nagy Henrietta, senior -70 kg (pointfighting)
Nagy Henrietta, senior +70 kg (pointfighting)
Mórádi Zsolt, senior -84 kg (pointfighting)
Jároszkievicz Krisztián +94 kg (pointfighting)
Mórádi Zsolt, Grand Champion (pointfighting)



Ezüstérmesek:

Murvai Lívia, senior -50 kg (pointfighting)



Bronzérmesek:

Busa Gabriella, senior -65 kg (pointfighting)
Kádas Adrienn, senior -65 kg (pointfighting)
Kondár Anna, senior +70 kg (pointfighting)
Rohonczy Jenő, senior -89 kg (pointfighting)
Rohonczy Jenő, senior -94 kg (pointfighting)
TAG team 1, (pointfighting)
TAG team 2, (pointfighting)
Kondár Anna, Grand Champion (pointfighting)
Veres Alex, Grand Champion (pointfighting)


Mindenkinek gratulálunk!


/forrás: Halker-KiralyTeam Kick-box Akadémia Facebook oldala/

Kick-box EB – Több, mint 100 fős osztaggal készülünk!

Kick-box EB! A kick-box sportág legközelebbi kiemelkedő eseménye a szeptember 2 és 10 között Macedónia fővárosában, Skopje-ban megrendezendő utánpótlás Európa-bajnokság lesz, amire elkezdődött a felkészülés!

[caption id="attachment_14246" align="aligncenter" width="504"]kick-box eb illusztráció lead /képünk illusztráció/[/caption]

Nem csak a felkészülés zajlik már különböző edzőtáborokban, de kialakult az utazók listája is. A névsorban találunk olyanokat, akik évek óta az élmezőnyben vannak és számos kiemelkedő eredménnyel rendelkeznek és nagy számban indulnak újoncok, akik az idei Világ és Európa- kupa eredményeikkel harcolták ki a válogatottba kerülést.


Minden versenyző nagy erőbedobással edz, többen közöttük szinte alig pihentek a tavasz szezon után. A legtöbb versenyző már június végén, július elején megkezdte a munkát erős alapozó edzésekkel. Igazából most már a formába hozás időszaka zajlik a bő egy hónap múlva esedékes Európa-bajnokságra.


A magyar válogatott nagy létszámmal, 105 versenyzővel utazik a macedóniai Kick-box EB versenyre. A huszonegy klub közül a legnagyobb létszámot – huszonkilenc versenyző – a Békéscsabai Lakótelepi SE adja. Utánuk a Halker-Király Team Kick-box Akadémia következik huszonegy fővel.


Természetesen nem „csak” 105 kategóriában érdekeltek a magyarok, hiszen lesznek, akik több szabályrendszerben is elindulnak majd. Harminchárom versenyző mind light-contact, mind kick-light szabályrendszerben elindul majd.

A legnagyobb névnek a tavalyi év legeredményesebb kick-boksz versenyzője, Veres Roland számít. A még mindig junior korú, tavaly három felnőtt Európa-bajnoki címet szerző legény most egy negyedik szabályrendszerben, a ringben, full-contactban képviseli majd Hazánkat! A point-fightingosok közt is lesznek szép számmal, akik az egyéni mellett a csapat Európa-bajnokságon is pástra lépnek.


A nagy létszámú csapattal tekintélyes létszámú edzői gárda is utazik, s négy magyar bíró- Gasparik Róbert, Balázs Gábor, Koczka András és Jó Dobronya Róbert – vesz részt a bíráskodásban.

Kick-boxra tanítjuk a világot

Létezik olyan sportág, amelyben a világ elitje Magyarországra jön tanulni. Péntektől rendezik Csongrádon azt az immár hagyományos nemzetközi kick-box edzőtábort, amelybe 16 országból mintegy száz külföldi sportoló jön el, kifejezetten azért, hogy a magyar instruktorok edzésein fejlessze tovább magát.


Az egyhetes edzőtáborba Chilétől az Egyesült Államokon át a világ minden tájáról érkeznek kick-box versenyzők. Nem véletlen a hatalmas érdeklődés: a sportág pointfighting szakágában hosszú évek óta – elsősorban a csepeli Halker-Király Team klubja jóvoltából – a magyarok a legjobbak.


A táborban az összesen 150 hazai és külföldi résztvevő a csepeli világbajnokok irányítása alatt napi hét órányi edzést teljesít. A szervező egyesület vezetője, a Magyar Kick-Box Szakszövetség alelnöke, Király István szerint a magyarok talán még többet profitálnak a táborból, mint a tőlük tanulók.


A szakember hozzátette: a tábor másik célja a felkészülés mind a szeptember elején sorra kerülő utánpótlás Európa-bajnokságra, mind pedig a novemberben, éppen Budapesten megrendezendő nagyszabású kick-box világbajnokságra.


/Az NVESZ sajtóanyaga/

Világbajnoki címvédésre tör Veres Roland

Szombaton rendezik meg a kick-boxosok felnőtt magyar bajnokságát, ahol a sportág „új hullámának„ legeredményesebb képviselője, a világ- és Európa-bajnoki arannyal is rendelkező Veres Roland is tatamira lép.


A fiatal reménység célja, hogy a szombathelyi viadalon kvalifikálja magát az őszi budapesti világbajnokságra, ahol a sportág történetében először egyszerre lesz jelen valamennyi szakág.


A június 10-én Szombathelyen sorra kerülő ob-n a vb-részvétel kiharcolása a fő cél Veres Roland számára. A csepeli Halker-Király Team versenyzőjének a novemberi budapesti megmérettetés különösen fontos, hiszen a hazai közönség előtt nemcsak megvédeni szeretné a pointfighting szabályrendszerben két éve megszerzett világbajnoki címét, hanem a light-contact és a kick-light szakágban is az aranyéremre tör súlycsoportjában.


Az 57 kg-ban versenyző sportoló számára mindenképp jó előjel, hogy a májusi budapesti világkupán két szabályrendszerben is a dobogó tetejére állhatott.


A 19 éves ígéret legújabb büszkesége, hogy a napokban átvehette a Kolonics György Sport Érdemérmet. Az olimpiai és világbajnok kenus tiszteletére alapított elismerést évről évre a legjobb csepeli sportolóknak adja az önkormányzat.


„Ez a díj nagyon előkelő helyen van a szívemben” – mondta az elismerésről Veres Roland, akit 2008-ban az első korosztályos világbajnokságára való felkészülés közben ért a világklasszis kenus halálhíre. – „Emlékszem, éppen futóedzést tartottunk, és az edzés elején mindannyian egy perc néma csönddel tisztelegtünk a bajnok emlékére.”


/Az NVESZ sajtóanyaga/

Bosznia-Hercegovina Open 2017 - 52 érem!

Bosznia-Hercegovina Open! Öt ország, 45 klub, 428 nevező, több, mint 50 magyar érem! Nézzük a részleteket!

Bosznia-Hercegovina Open lead illusztráció


Bihac városában rendezték meg idén a Bosznia-Hercegovina Opent, 5 ország 45 klubjának 428 nevezőjével. Az Esztergomi Kick-Box SE 9 versenyzővel és Olasz Attila edzővel vágtak neki a viadalnak, amire április 8.-án került sor. Eredményük 9 arany, 3 ezüst és 5 bronz lett.


A PF - Younger cadets női -32 kategóriában első lett Tóth Tekla Enikő, a Beremendi Építők SK versenyzője, aki a PF younger cadets -37 kategóriában is remekelt, hiszen itt bronzot húzott be.


A Halker-KiralyTeam Kick-box Akadémia versenyzője, Bence Gergely a PF - Juniors (férfi) -57 kategóriában remekelt, ahol is aranyat szerzett, míg a -63 kategóriában mindkét első helyet magyar versenyző húzta be. Az első Kajtár Bence (Esztergomi KBSE), a második pedig Bence Gergely lett.


Bence a felnőtt, tehát a PF - Seniors kategória -69kg-os kategóriájában is indult, ahol első lett, -74-ben pedig bronzot szerzett.


A PF - Seniors (male) -89 kategóriában a Beremendi Építők SK versenyzőjének örülhettünk, hiszen Nagy Zsolt bronzot szerzett. A +94-es kategóriában Szekszárdi Sándor húzta be a bronzot, aki szintén a Beremendi csapatot erősíti.


A Controll SE Kick-Box Szakosztály termése 9 arany, 4 ezüst, 3 bronz lett, míg a Beerfort Nyergesújfalu Kick-box SE 6 aranyat, 9 ezüstöt és 1 bronzot gyűjtött be!


Gratulálunk mindenkinek!


/forrás: Facebook, kickboxing-data/

Pointfighting Cup 2017 - Több, mint 70 érem!

Hat magyar csapat vett rész a Milánóban rendezett, Pointfighting Cup 2017 elnevezésű kick-box versenyen. Az eredmények magukért beszélnek!

[caption id="attachment_13082" align="aligncenter" width="504"]Pointfighting Cup 2017 illusztráció /Képünk illusztráció/[/caption]

Az európai mezőny színe-javát felvonultató nemzetközileg is nagyon elismert versenynek összesen 75 klub vágott neki 926 nevezéssel. Hat magyar klub indult a Pointfighting Cup 2017 tetemesre duzzadt mezőnyében, az eredmények pedig nem maradtak el!


A Debreczeni Team versenyzőinek gyűjteménye 5 arany, 4 ezüst és 11 bronz éremmel bővült.


Felnőtt egyéniben Hegedűs Botond (-57 kg) arany, Opauszki Dávid (-89 kg) ezüst és Viczián Roland (-57 kg) bronzérmet szerzett. Csapatversenyen a C1 csapat ezüst éremmel végzett (Csiernyik Zsombor, Hegedűs Hanga, Koszecz Boglárka, Szák Tamás és Viczián Dániel). És végül nagyon szoros és izgalmas küzdelmekkel szerzett ezüst érmet a Junior Férfi csapat (Bálint Zoltán, Csák Bence, Opauszki Dávid)!


A vasárnapi versenynapon Szák Tamás aranyat, Hegedűs Hanga egy aranyat és egy bronzot, Leszkó Kitti egy ezüstöt és egy bronzot, Petró Lili egy ezüstöt és két bronzot, Koszecz Boglárka két bronzot, Pántya Réka pedig szintén két bronzot gyűjtött be.


A Halker-KirályTeam Kick-box Akadémia 22 aranyat, 15 ezüstöt és 7 bronzot gyűjtött be, míg a Kondorosi Kick-box Egyesület 3 versenyzője 4 érmet szerzett. Egészen pontosan 1 arannyal, 1 ezüsttel és 2 bronzzal tértek haza.


A Yoko Kick-box Team az 1 arany, 2 ezüst, 1 bronz mellé még a csapatversenyben is megszerezte az előkelő 3. helyet.


GRATULÁLUNK MINDENKINEK!


https://www.youtube.com/watch?v=iKZI7BWB9nM

/Cikkünk írásának idején sem az egy nevezéssel induló Újkígyósi Kick-box Sport Clubról, sem a COMBAT D SC két nevezője felől nem találtunk sajnos információkat/

Kickbox VB Dublin - 25 versenyzőnk a világkupán!

Kickbox VB Dublin! A világ legnagyobb küzdősport rendezvényének tartják a kick-boxosok a sportág dublini világkupáját, Az Irish Opent, amelyen a hétvégén 25 magyar versenyző tűnik majd fel tatamin és ringben!

Kickbox VB Dublin 2017 illusztráció


A dublini Kickbox VB-n 31 ország képviselői vesznek majd részt, a nevezések száma pedig eléri a négyezret. Az óriási méretű Világkupán a gyerekektől a felnőtteken át a veteránokig, hat szabályrendszerben vonulnak majd fel a korosztályok.


A legeredményesebb magyar szakágban, a pointfightingban tíz fővel szerepelnek az évek során számos világ- és Európa-bajnokot kinevelt csepeli Halker-Király Team felnőtt versenyzői, akárcsak a korábbi 7-szeres világbajnok és 8-szoros Európa-bajnok Debreczeni Dezső tanítványai. A full-contact szabályrendszerben Juhász Gábor szövetségi kapitány vezetésével szintén harcba szállnak az érmekért a magyarok.


„Aki a kickboxban meg akarja mutatni magát, az mind ott van.” – jellemezte a versenyt Galambos Péter, a Magyar Kick-Box Szakszövetség elnöke. – „Ennek ellenére válogatott kerettagjainktól azt várjuk, hogy dobogós helyen végezzenek, és lehetőleg jussanak döntőbe. A másik kimondott célunk, hogy a pointfighting szakágban a magyarok nyerjék meg a csapatversenyt. Ezt ugyanis az utóbbi évek legrangosabb viadalain rendszeresen mi nyerjük, és nem akarjuk most sem, hogy csorbát szenvedjen a tekintélyünk, és hogy felbátorodjanak az ellenfelek.”


A legjobb hazai kick-boxosok 2017-ben itthon is megmutathatják majd tudásukat, méghozzá nem is egyszer! Májusban Budapesten is rangos világkupa lesz, novemberben pedig szintén a magyar fővárosban rendezik az idei pointfighting, kick-light és full-contact világbajnokságot!


/Az Objektív Hírügynökség cikke nyomán/

Halker-KirályTeam - Túl a negyven érmen

A tavalyi évet is igen komolyan záró Halker-KiralyTeam Kick-box Akadémia számára idén sincs megállás! Alig járunk benne a februárban, a csapat már 41 begyűjtött éremnél tart!

Halker-KirályTeam


A csepeli Halker-KirályTeam Kick-box Akadémia a legtöbb hazai és külföldi versenyre utazó klub az országban. Alig volt olyan verseny 2016-ban, ahol ne az éremtábla élén végeztek volna.


A szép számmal megnyert dobogós helyezések csúcsa, kétségtelenül a 14 utánpótlás világbajnoki arany és a 9 felnőtt Európa-bajnoki aranyérem megszerzése volt. Ezzel a csepeli Halker-KirályTeam Kick-box Akadémia immáron 11.éve a legeredményesebb klubcsapat a világon!


A rendkívül eredményes múlt évet a világverő csepeli kick-boxosok 2017-ben minden bizonnyal megpróbálják felülmúlni. Szemmel láthatóan, ennek már neki is fogtak! Az olaszországi Golden Glove European Cup versenyen, mellyel a tulajdonképpeni versenyéved indul, a 18 ország 82 klubjának 900 nevezése mellett hat fős létszámával eltörpülő KirályTeam-es csapat összességében 9 aranyat, 6 ezüstöt és 6 bronzérmet nyert. Az eredmény az éremtábla 2. helyére repítette a csapatot!


Nem mellesleg két igen fontos trófeát is begyűjtöttek itt Király István Mesteredző tanítványai. A „királykategória”, azaz a Grand Champion küzdelmek nagy esélyese, a világ legeredményesebb kick-boxosa Mórádi Zsolt nem hazudtolta meg önmagát, megnyerte a címet!


A másik fontos trófea, a Kombat Zone nevű, először megrendezésre került, látványos és izgalmas kategória volt, ahol nagy szükség volt a taktikára és a stratégiára. Veres Rolandnak pedig ez annyira jól ment, hogy végül a maga nem egészen 18 évével és 57 kg-jával megnyerte a kategóriát!



Athen’s Challenge 2017

Jött a görögországi megmérettetés, mely a legjelentősebb verseny februárban. A 11 fős csepeli különítmény ezúttal is jelentős mennyiségű, nehéz ellenfelekkel nézett szembe. A Görög bajnokság 12 ország 111 klubjának 2070 nevezésével zajlott!


A KirályTeam-es férfi versenyzők töretlen erejét jól mutatja az a tény, hogy a Grand Champion dobogó mindhárom fokát – a tavalyi évhez hasonlóan, s mint egy házi versenyt vívva - kibérelték maguknak.


A csapat legeredményesebb versenyzője ezúttal is az ifjú Veres Roland volt, aki egymaga 3 aranyéremmel járult hozzá a sikerekhez! A torna végére a 11 fős KirályTeam-es csapat végül 10 arany, 3 ezüst és 7 bronzérmet kasszírozott be.


Mindenkinek gratulálunk!


/A Halker-KiralyTeam Kick-box Akadémia FB oldala alapján összeállította: ellenfelem.hu/

Karlovac Open - Aranyak Horvátországból

Nem csak profi szabályrendszerben örvendeztették meg a rajongókat a magyar sportolók, de a horvátországi Karlovac Open európai kupán is termett pár szép eredmény hazánknak!

Karlovac Open


A február 10-12 között rendezett Karlovac Open GP-ről, - melyen 28 ország versenyzője, összesen 187 egyesület 1152 sportolója képviseltette magát -, amit eddig biztosan tudunk:


Nagy Larion a felnőtt Full kontakt -54 kg kategóriában 2. helyett szerzett, Karai Zétény egy bronz és egy arannyal gazdagodott. A Combat D SC Dragon Team Kick-Box team versenyzője, Kelsch Patrik (kezdő, C2, -52kg) élete harmadik versenyén bronzot hódított el. Kürti Bonita (Energy Gym) a kick-light kategória második helyét szerezte meg.


Akinek ez sem elég, annak elárulhatjuk, hogy a Békéscsabai Lakótelepi SE, Debreczeni Team a legjobb pointfighting csapat lett a Karlovac Open versenyen. Debreczeni Dezső V danos mester, a Debreczeni Team edzője, 37 tanítványával érkezett a versenyre, ahol több korosztályban és súlycsoportban 90 nevezéssel indultak a harcosok, egyéni és csapat küzdelmekben egyaránt.


Sikeresen, eredményesen indult a 2017-es év hiszen, szoros küzdelmekben 18 arany, 19 ezüst és 14 bronz érmet szereztek, ezzel kiérdemelten megnyerték a Karlovac Open legeredményesebb pointfighting csapatnak járó kupáját is.




A csapat aranyérmesei:

Laurincz Boglárka (Junior GC )
Laurincz Boglárka (junior 55 kg)
Laurincz Boglárka (junior -60 kg)
Opauszki Dávid (Junior -89 kg)
Opauszki Dávid (Senior -89 kg)
Petró Lili (Cadet 1 -28kg)
Péter Magdolna (Cadet 1 zöld öves -47kg)
Szaszák Dominik (Gyerek -25 kg)
Csiernyik Levente (Cadet 1 zöld öves +47kg)
Viczián Vivien (Cadet 1 -32kg)
Leszkó Kitti (Cadet 2 zöld öves -40kg)
Kovács Patrik ( Junior zöld öves -63kg)
Viczián Roland (Junior -57 kg)
Szász Kristóf (Junior -74 kg)
Bálint Zoltán (Junior -79 kg)



Ezüst érmesek:

Szaszák Domink (Gyerek -25 kg)
Galovicz Gergő (Gyerek -32 kg)
Bánki Brendon (Cadet 1 +28 kg)
Pántya Réka (Cadet 1 -37 kg)
Viczián Dániel (Cadet 1 -37 kg)
Szák Tamás (Cadet 1 -47 kg)
Koszecz Boglárka (Cadet 2-50 kg)
Tóth Dusán ( Cadet 2 +47 kg)
Laczó Tamás (Cadet 2 -57 kg)
Magyar István ( Cadet 2 -63)
Magyar István ( Cadet 2 -69 kg )
Breznyik Nikolett (Junior -40 kg)
Hegedűs Botond (Senior -57 kg)
Bálint Zoltán (Senior -79 kg)
Laurincz Boglárka (Senior -65 kg)



Bronz érmesek:

Petró Bálint (Gyerek -22 kg)
Pántya Márk (Gyerek -25 kg)
Galovicz Gergő (Gyerek +32 kg)
Viczián Vivien (Cadet 1 -37 kg)
Koszecz Boglárka (Cadet 1 +47 kg)
Leszkó Kitti (Cadet 2 -42 kg)
Sztraczinszki Petra (Cadet 2 -50 kg)
Opauszki Dávid (Junior GC)
Sallay Gábor (Junior -63)
Sallay Gábor (Junior -69 kg)
Csák Bence (Junior -69 kg)
Szász Kristóf (Junior -74 kg)
Kovács Patrik (Senior -57 kg)
Hegedűs Botond (Senior -57 kg)



Csapat versenyek.:

Gyerek korcsoport I. helyezés, arany érem. A csapat tagjai : Bánfi Boglárka, Pánya Márk, Szaszák Dominik, Csiernyik Zsombor


II.helyezés, ezüst érem. A csapat tagjai: Kraszkó Zoltán, Krizsán Lőrincz, Galovicz Gergő, Szák Péter


Cadet I.korcsoport II. helyezés, ezüst érem. Csapattagok: Koszecz Boglárka, Viczián Vivien, Viczián Dániel, Szák Tamás, Molisz Zoltán


Cadet II. korcsoport II. helyezés, ezüst érem. Csapattagok: Leszkó Kitti, Tóth Dusán, Laczó Tamás, Magyar István


Junior korosztály I. helyezés, arany érem. Csapattagok: Laurincz Boglárka,Sallay Gábor, Bálint Zoltán, Szász Kristóf, Opauszki Dávid


Felnőtt férfi Tag Team:


I. helyezés arany: Viczián Roland, Hídvégi Nándor
II. helyezés, ezüst érem: Hegedűs Botond és Szász Kristóf


Az Esztergomi Kick-Box SE 10 versenyzővel és edzőjükkel, Olasz Attilával vágtak neki a küzdelmeknek és 3 arannyal, 5 ezüsttel, 8 bronzzal gyarapították éremgyűjteményüket!


Természetesen a ReGym sem maradhatott ki, hiszen Szána Patrik, Laska Bence és Habash Antoine mesterük, Rehák György felügyelete mellett kategóriájukban mindhárman aranyat szereztek! A Szigetszentmiklós-Tököl SE mérlege 2 aranyérem, 7 ezüstérem és 4 bronzérem, azaz 13 érem lett!



De Görbics Gábor is remekelt, hiszen a Titán SE színeiben, full contactban aranyat szerzett! Mondanunk se kell talán, hogy a csepeli Halker-KirályTeam Kick-box Akadémia brutális mennyiségű éremmel, szám szerint 65 darabbal tért haza. Egész pontosan 26 arany, 14 ezüst és 25 bronzról beszélhetünk!



Mindenkinek gratulálunk!

Save

Pointfighting Cup - Ötven érem Milánóból!

Pointfighting Cup! A Halker-KiralyTeam Kick-box Akadémia ismét hatalmas sikereket aratott, ezúttal Milánóban!

Pointfighting Cup 2016 Milánó Halker team


A négy évre visszanyúló kezdeményezés, hogy a kick-box sport legnépszerűbb szakágának, a pointfightingnak külön versenyt rendezzenek, révbe ért. Idén 16 ország több mint 1000 versenyzője volt jelen Milánó külvárosában, Castellanzában.


Az évről évre nagyobb és színvonalasabb viadal immáron két naposra duzzadt, minden pointfighter nagy örömére. A csepeli Halker-KirályTeam Kick-box Akadémia harcosai a kezdettől fogva részt vesznek a milánói Andrea Ongaro versenyén. Ezt az Európa kupát mintha nekik találták volna ki, hiszen a csapat specialitása a pointfighting, amiben több mint 11 éve a világranglista vezetői.


A csapat, több mint 30 versenyzővel vágott neki az olaszországi Pointfighting Cup versenynek, hogy minél több kupát gyűjtsön be. Szombaton, a nagy mezőnnyel felvonuló felnőtt korosztály súlycsoportos küzdelmei, a csapatküzdelmek és a Grand Champion küzdelmek voltak soron.


A nyílt kategóriában (Grand Champion) azok indulhattak, akik megnyerték a súlycsoportjukat. A legfontosabb döntőket a színvonalas esti gálán tartották, amit kommentátorral és TV közvetítéssel népszerűsítettek az olasz házigazdák. Már az első nap számos győzelmet zsebelhetett be a Király István Mesteredző által vezetett csapat, a gálán pedig szinte mindegyik döntőben érdekeltek voltak a csepeliek.


2016-os év eddigi 6 Világkupáján NEM veszített döntőt a KirályTeam, a legfontosabb kategóriákban (férfi Grand Champion, felnőtt Csapat). Ezen a jó szokáson nem változtattak a klasszisaink itt Olaszországban, a Pointfighting Cup 216-on sem és így Csepelre kerültek idén is a legfontosabb trófeák.


Vasárnap az utánpótlás volt soron mindhárom korosztályban. Az éremgyűjtés itt is remekül ment, fegyelmezett és okos küzdelmekkel meneteltek a dobogóig a fiatalok, a rutinosabb és az újonc versenyzők is egyaránt.


Az összesített éremtábla elsőséghez nem fért kétség most sem, hiszen összességében 23 arany, 14 ezüst és 13 bronzérmet kasszíroztak Csepel büszkeségei!


Aranyérmeseink:


Hammer Máté, kadet 1 -28 kg
Gergely Balázs, kadet 1 -37 kg
Wolf Dávid, kadet 2 -42 kg
Erős Patrik, kadet 2 -47 kg (színes öves)
Bozók Szabolcs, kadet 2 -52 kg
Karácsonyi Dávid, kadet 2 -52 kg (színes öves)
Kulcsár Márió, -60 kg (színes öves)
Varga Norbert, -65 kg (színes öves)
Hammer Martin, -70 kg (színes öves)
Veres Roland, -57 kg
Veres Richárd, -69 kg
Gömbös László, -79 kg
Mórádi Zsolt, -84 kg
Mórádi Zsolt, -89 kg
Imre Tamás, -94 kg
Imre Tamás, +94 kg
Murvai Lívia, -50 kg
Kadet 2-es fiú Csapat (Bozók Szabolcs, Bálint Martin, Nagy Zalán, Cselovszki Patrik, Zajác Bence)
Junior fiú Csapat (Korpádi Tamás, Veres Roland és Elijah Everill)
Junior lány Csapat (Szabó Dorina, Murvai Lívia)
Felnőtt (színes öves) Csapat (Varga Norbert, Kulcsár Márió, Hammer Martin)
Felnőtt férfi Csapat (Mórádi Zsolt, Jároszkievicz Krisztián, Gömbös László, Imre Tamás, Veres Richárd)
Gömbös László, Grand Champion


Ezüstérmeseink:


Wallandt Gergely, kadet 1 -28 kg
Joshua Wolf, kadet 1 -32 kg
Harman Máté, kadet 1 +47 kg
Gombás Alexandra, kadet 1 -37 kg
Zajác Bence, kadet 2 -47 kg
Gergely Bence, -60 kg (színes öves)
Korpádi Tamás, -69 kg
Szabó Dorina, -65 kg
Nagy Henrietta, -70 kg
Veres Roland, -63 kg
Veres Richárd, -74 kg
Jároszkievicz Krisztián, +94 kg
Női Csapat (Nagy Henrietta, Szabó Dorina, Murvai Lívia)
Imre Tamás, Grand Champion


Bronzérmeseink:


Wallandt Gergely, kadet 1 -32 kg
Hammer Máté, kadet 1 -32 kg
Harman Máté, kadet 1 -45 kg (színes öves)
Bálint Martin, kadet 2 -42 kg
Bálint Martin, kadet 2 -47 kg
Nagy Zalán, kadet 2 -52 kg
Nagy Zalán, kadet 2 -57 kg
Korpádi Tamás, junior -69
Murvai Lívia, junior -55 kg
Szabó Dorina, -60 kg
Murvai Lívia, Grand Champion
Mórádi Zsolt, Grand Champion
Veres Roland, Grand Champion


Kitzinger Adrienn és Balázs Jácint


Az ellenfelem.hu mindenkinek gratulál!


/forrás: Halker-KiralyTeam Kick-box Akadémia FB oldala/

Heti összefoglaló (78.)

Lehullott a lepel a régóta előkészületben lévő "meglepetésünkről", és közzétettük a héten, hogy ki is az az újabb világsztár harcművész, akivel elsőként portálunk készített interjút Magyarországról. Emellett volt szó a portugáliai WAC-ról, illetve az FFC bécsi gálájáról is, ahol 3 magyar versenyző lépett ringbe. Nézzük akkor ezekkel kiegészülve a hét főbb eseményeit. Heti összefoglaló az ellenfelem.hu-n!

IMG_0866

Hétfőn beharangoztuk a közelgő Amatőr MMA Magyar bajnokságot, melyet Hatvanban rendez majd meg a Prémium MMA Liga áprilisban. Este megnéztük egy dokumentumfilmet aktuális világsztár-interjúnk alanyáról, John Wayne Parr-ról.


Kedden, a Nemzeti ünnepen néhány pillantást vetettünk az MMA élő legendájának, Fedor Emelianenko-nak a pályafutására. Ezt követte egy interjú Pataki Évával, aki hatalmas kitartásról és elszántságról tett tanubizonyságot. Hogy miről is van szó? Az kiderül a cikkből. ;)


fighter-rising-pataki-eva-1


Szerdán újabb versenyt harangoztunk be, ez volt az első Gyermek és Ifjúsági NoGi Open, Tamásiban. Edzettünk is egy kicsit, most épp medicinlabdával. Este egy beszámolót olvashattatok Nánási Fatimétől, aki Sárközi Robiékhoz csatlakozva Amerikában járt, ahol több, népszerű edzőtermet is meglátogattak.


Csütörtökön a hétvégi II. Zen Bu Kan Kempo Hungarian Open rövid összefoglalójával jelentkeztünk első körben, amit egy legendás mérkőzés, a Julio César Chávez és az akkori IBF bajnok Meldrick Taylor felejthetetlen ütközete követett. Még ezen a napon rátértünk az FFC 23 gálára, melynek bécsi programjában 3 magyar versenyző is helyet kapott, ebből ketten - Halmi Viktor és Sényei László - címmérkőzést vívtak.


FFC23-1024x576


Pénteken a Felix Promotion soros gálájáról olvashattatok. A Rácz Félix irányította vállalkozás a fővárosi Millenárisban rendez ismét nagyszabású gálát. Este interjút közöltünk Kovács Alexandrával, aki ezen a napon repült ki Portugáliába, hogy a Zen Bu Kan Kempo válogatott tagjaként megmérettesse magát a World All Style Championship versenyen.


Szombaton már tudtuk a Bécsben lezajlott FFC 23 eredményeit, amiknek nem minden esetben örültünk. Sényei László és Borics Ádám győzelemmel térhetett haza, míg Halmi Viktor egyhangú pontozással elvesztette övét svéd ellenfelével szemben. Délben a sportsérülések gyógyításában egyre nagyobb teret hódító kinezio tape-ről írtunk Nektek.


https://www.instagram.com/p/BDIBRUMwd-b/?taken-by=ellenfelemhu

Szintén szombaton történt, hogy Szilvássy Balázs a Re-gym /Evetke versenyzője -91kg ban Osztrák IFMA bajnoki címet szerzett, de a Magyar Kick-box Szövetség 2016 évi hazai versenynaptárában is elkezdődtek az országos versenyek. A Ringes Országos Bajnokság I. fordulóját március 19-én, szombaton, a Terem Harcművészeti Központban rendezte meg a TITÁN SE. A versenyzők junior 1, junior 2 és felnőtt kategóriában mérethették meg magukat a három ringes szabályrendszerben: full-contact, low-kick és K-1.


Junior korosztállyal kezdődtek a meccsek, low-kick szabályrendszerben, ahol a ringes újonc, Veres Roland, a Csepeli Halker-Király Team - tatamin már nagy sikereket elért -versenyzője hozta el az első aranyérmet egyhangú pontozással az esztergomi Nagy Larionnal szemben.


A versenyen a Zrínyi Miklós Kick-Box Akadémiát Debre Bence képviselte, aki ezúttal a Junior I. korosztály -60 kg-ban full-contactban indult és ezüstöt szerzett a Jurasits Ákost (Perfect Change Metex05 Controll SE) legyőző Kunya Noellel (Black&Gold Angels Veresegyház) vívott meccsén. Rákóczi Renáta, a Titán SE versenyzője egyhangú győzelmet aratott a Szigetszentmiklós-Tököl SE full-contact kategóriában versenyző Elszaszer Kittivel szemben.


A Controll SE Kick-Box Szakosztályt képviselve Bolfán Ádám a junior 1.low-kick -67 kg-os kategória 1.helyét szerezte meg, Jurasits Ákos junior 1. Full-contact -60kg-ban 3. lett, Bárdosi Sándor pedig a full-contact -75kg 2. helyét szerezte meg. A Szigetszentmiklós-Tököl SE harcosai Wágner Vivien, Laszák Zoltán, Elszaszer Dávid aranyérmet, Elszaszer Kitti pedig ezüstérmet szereztek!


Laszák Zoltán (Szigetszentmiklós-Tököl SE) a tőle nem megszokott low-kick szabályrendszerben indult, a veresegyházi Kőrösi Zoltánnal, és győzött egyhangú pontozással, színvonalas, kemény mérkőzésen.


A full-contact nehézsúlyt a Hunyadi SE versenyzője, Farkas György és a pécsi Sárközi Attila képviselte, utóbbi győzelmével. Low-kick 81 kg-ban ismételten ringes újonc győztest avathattak, Erdei Brúnó személyében, aki a Csepel Halker-Király Team tagja. Ellenfele a veresegyházi Magyar Gyula volt.


Este pedig következett a "meglepetés" az exkluzív interjú John Wayne Parr-ral, elsőként Magyarországon!


Vasárnap a jóga küzdősportokban is hasznosítható oldaláról olvashattatok újfent, hiszen egy mérkőzésen nem elég csupán fizikailag a toppon lenni!


A III. Vikker Dániel Emlékgála nagyszerű mérkőzéseket, feszült pillanatokat hozott a nézőknek és gyakran a versenyzőknek is. A Bács-Team csapata mind profi versenyzőkkel, mind második generációs fiatalokkal képviselte magát a megmérettetésen. A Super GP négyes tornájában a Bács-Team-es Vidákovics Patrik hurrikánként söpört végig a mezőnyön és meg sem állt az első helyig.


Imre Zsolt és Benkő László győzelemre vitt mérkőzése ismét szívnvonalas és izgalmas perceket okozott a keceli sportcsarnok nézőközönségének. Mindkettőjüknek keményen helyt kellett állni küzdelmük során. Zsolt végül 3x3 perc K-1 szabályrendszerű találkozó után győztesen hagyta el a ringet a fiatal egri versenyzővel szemben.

Vincze Lilla a Szentendréről érkezett Nagy Fruzsinával lépett csatába. A két lány már nem először találkozott, hiszen egy Pápán és Nyíregyházán rendezett sporteseményen is küzdöttek egymással. A közönség majdhogynem néma csendben figyelte kettejük párharcát, mígnem végül Vincze a második menetben feladásra kényszerítette Fruzsinát folyamatos fejre vitt ütéseivel.

Benkő László ezen az estén utoljára lépett a Bács-Team küzdőterének kötelei közé, hiszen edzőjével közösen arra az álláspontra jutottak, hogy visszavonul a profi versenyzők világából. Az utolsó meccs azonban "megizzasztotta" a szurkolókat-pattanásig feszültek az idegek a küzdelmük percei alatt. Lacinak minden erejét és versenyzői rutinját be kellett vetni, míg végül egyhangú pontozással az Ő kezét lendítették a magasba.

De nagyszerű meccseket hoztak a második generációs versenyzők is - Horváth Ádám, Schneider János, Schnürlein Henrik, Schnürlein Andor, Szlama Ferenc, Horváth Gergely, Ritter Ádám ringben mutatott teljesítményükkel üzenetet küldtek a küzdősport világának - a Bács-Team versenyzőivel a jövőben is számolni kell majd!

Ez volt tehát a Heti összefoglaló, kövessetek minket a következő héten is!


ellenfelem.hu - A harcos közösség


 

Minden rekord megdőlt - Mórádi Zsolt

moradi-zsolt-PF-Cup-2014-2


Kilenc egyéni aranyérmet, csapat vb-címet, valamint négy ezüst- és hét bronzérmet nyert a magyar válogatott a dublini kick-box-világbajnokságon.


A fantasztikus teljesítményről két világbajnokkal Jároszkievicz Krisztiánnal és a részleges izomszakadással versenyző, oldalunkon korábban már meginterjúvolt Mórádi Zsolttal beszélgettek a DIGI Sport 'Reggeli Start' c. műsorában.


A sérülések ellenére, a mindössze 27 éves Mórádi Zsolt minden rekordot megdöntve, immáron nyolcadjára lett világbajnok, megelőzve a korábbi rekorder (7x-es bajnok) Debreczeni Dezsőt is. Teljesítményére a WAKO szervezet alapítása óta nem volt még példa!

https://www.youtube.com/watch?v=tynuf6VZmDg

Kick-box VB - Sikerre éhesek a magyarok

November 21-től egy hétig a kick-box világ és a sportszerető szurkolók figyelme Írország fővárosára, Dublinra összpontosul. Megkezdődött ugyanis a Point-fighting, Light-contact és Full-contact WAKO Kick-boksz Világbajnokság. 846-an neveztek, vagyis a kategóriák többségében igen csak meg kell szenvedni még az érmekért is.

PF-OB-kick-box-vb-2015-Halker-Kiraly-ellenfelem


Mint ismeretes, a felnőtt világbajnokságokon egy nemzet egy versenyzőt indíthat kategóriaként. Ez a mostani magyar sikerágazatban, a point-fightingban maradéktalanul teljesül is, minden súlycsoportban indul magyar versenyző, ráadásul szinte minden versenyzőnk, még a fiatalok is győzelem vagy éremesélyesek.


A Veres család három versenyzővel képviselteti magát a világbajnokságon, ami valószínűleg szintén különlegességnek számít. S akár mind a három fiú világbajnok lehet előélete, képességei és tehetsége alapján…S a többiek: Gömbös László, Mórádi Zsolt, Imre Tamás, Jároszkievicz Krisztián, s a „lányok”: Kádas Adrienn, Nagy Henrietta, Kondár Anna mindnyájan álltak már a dobogó tetején, hallgatva Himnuszunkat. Alighanem sűrűn hangzik majd el a magyar Himnusz az eredményhirdetésnél.


A Light-contact válogatott jóval kisebb létszámú, de itt indul a VB talán legnagyobb „tekintélye”. A hatszoros egyéni világbajnok, aki ráadásul többször megvédte profi világbajnoki címét , a csapat többi tagjának is nagy húzóerőt jelenthet, igazi vezéregyéniség. Persze, Bayer Péter, Busa Gabriella és Wágner Vivien is sok nagy csata hőse, óriási tapasztalattal, s VB-EB címekkel és érmekkel.


Full-contactban hasonló a helyzet, mint light-contactban. Kisebb létszám – nagy sztárokkal. Görbics Gábor, Laszák Zoltán és Brunner Boglárka esetében nem lepődnénk meg, ha világbajnokként térnének haza, mert optimális esetben képesek rá. Főképpen Görbics Gábornak kell itt vezéregyéniségnek lenni, az ő jó szereplése doppingként hathat a többiekre is! Nagy kérdés a nagy visszatérő, Novák Jenő, ő a szó szoros értelmében mindenre képes…!


VBDublin


Ne feledkezzünk meg veterán versenyzőinkről, akik szintén csatasorba szállnak, nem is akármilyen esélyekkel. Gál Attilán, s a a régi rutinos és eredményes válogatott versenyzőkön , Szuknai Zsuzsán, Tóth Istvánon nem fog múlni.


A magyar kick-boksz válogatott összeállítása:


POINT-FIGHTING


Férfiak:


57 kg. Veres Roland (Halker Királyteam)
63 kg. Veres Richárd (Halker Királyteam)
69 kg. Kiss Roland (Halker Királyteam)
74 kg. Veres Alex (Halker Királyteam)
79 kg. Gömbös László (Halker Királyteam)
84 kg. Mórádi Zsolt (Halker Királyteam)
89 kg. Csikós Péter (Bp. Hunyadi János SE)
94 kg. Imre Tamás (Halker Királyteam)
+ 94 kg. Jároszkievicz Krisztián (Halker Királyteam)


Nők:


50 kg.Murvai Lívia (Halker Királyteam)
55 kg.Sándor Cintia (Halker Királyteam)
60 kg.Szabó Dorina (Halker Királyteam)
65 kg. Kádas Adrienn (Halker Királyteam)
70 kg. Nagy Henrietta (Halker Királyteam)
+70 kg.Kondár Anna (Halker Királyteam)


Veterán VB


94 kg. Tóth István (Beremendi Építők SE)
+94 kg. Gál Attila (Halker Királyteam)


Light-contact


79 kg. Jánosi Máté (Esztergomi KBSE)
89 kg. Dancsó Zoltán (METEX05-Controll SE, Szombathely)
+94 kg. Bayer Péter (Esztergomi KBSE)


Nők:


55 kg. Busa Gabriella (Combat”D” Szeged)
65 kg. Wágner Vivien (Szigetszentmiklós-Tököl SE)


Veterán VB


Férfiak:


94 kg. Tóth István (Beremendi Építők SE)


Nők:


65 kg. Szuknai Zsuzsa (Boxvilág Ökölvívóképző SE)


FULL-CONTACT


Férfiak:


67 kg. Görbics Gábor (Titán SE)
71 kg. Elszaszer Dávid (Szigetszentmiklós-Tököl SE)
75 kg. Laszák Zoltán (Szigetszentmiklós-Tököl SE)
91 kg. Novák Jenő (Titán SE)


Nők:


56 kg. Bordás Annamária (Black&Gold Angels, Veresegyház)
60 kg. Rákóczi Renáta (Titán SE)
+70 kg. Brunner Boglárka (Titán SE)


-Gregor László

Összeállt a kick-box VB-re utazó válogatott

[caption id="attachment_9689" align="aligncenter" width="504"]PF-OB-kick-box-vb-2015-Halker-Kiraly-ellenfelem /forrás: Halker-KirályTeam Facebook oldala/[/caption]

Ahogy legutóbbi Heti összefoglalónkban jeleztük, a Halker-KiralyTeam Kickbox Akadémia sportcsarnokában zajló 2015. évi Pointfighting Magyar Bajnokság eredményei cikkünk írásakor még nem voltak ismertek, ezért ezúton számolunk be olvasóinknak arról, kik is lesznek az írországi kick-box vb-re kiutazó válogatott keret tagjai!


A lehetséges 15 bajnoki cím közül, 14-et a Halkeresek nyertek, számos súlycsoportban klubon belüli házi döntőt vívva. Egy súlycsoportban nem volt KirályTeam-es induló, így a klub 100%-os eredményességgel zárta a versenyt!


A rutinos Világ és Európa-bajnok versenyzők mellett számos trónkövetelő újonc ünnepelhette első felnőtt bajnoki címét és első felnőtt válogatottságát. Igaz, ezen versenyzőik az utánpótlás korosztályban már kiforrott versenyzőknek számítanak.


A csepeli Halker-KirályTeam Kick-box Akadémia világklasszis sportolói már több mint 10 éve rendre az éremtábla élére repítik a magyar válogatottat. Egyszóval mindenki a csepelieket (magyarokat) készül megverni, így az utóbbi évek legnehezebb világbajnoksága elé néznek.


A versenyt követő napon, a válogatott keret már el is kezdte a két hetes edzőtábori felkészülést, hogy a legfényesebb érmekkel a nyakukban hozzanak dicsőséget maguknak, Csepelnek, és Hazánknak!


A Magyar Válogatott tehát:


-50 kg, Murvai Lívia (Halker-KirályTeam Kick-box Akadémia)
-55 kg, Sándor Cintia (Halker-KirályTeam Kick-box Akadémia)
-60 kg, Szabó Dorina (Halker-KirályTeam Kick-box Akadémia)
-65 kg, Kádas Adrienn (Halker-KirályTeam Kick-box Akadémia)
-70 kg, Nagy Henrietta (Halker-KirályTeam Kick-box Akadémia)
+70 kg, Kondár Anna (Halker-KirályTeam Kick-box Akadémia)
-57 kg, Veres Roland (Halker-KirályTeam Kick-box Akadémia)
-63 kg, Veres Richárd (Halker-KirályTeam Kick-box Akadémia)
-69 kg, Kiss Roland (Halker-KirályTeam Kick-box Akadémia)
-74 kg, Veres Alex (Halker-KirályTeam Kick-box Akadémia)
-79 kg, Gömbös László (Halker-KirályTeam Kick-box Akadémia)
-84 kg, Mórádi Zsolt (Halker-KirályTeam Kick-box Akadémia)
-89 kg, Csikós Péter (Hunyadi SE)
-94 kg, Imre Tamás (Halker-KirályTeam Kick-box Akadémia)
+94 kg, Jároszkievicz Krisztián (Halker-KirályTeam Kick-box Akadémia)


/forrás: Halker-KirályTeam Kick-box Akadémia Facebook oldala/

Magyar aranyak Belgiumból

Nem sok újdonságot hordoz magában, hogy ha arról olvas az ember, hogy a Halker-Király Team versenyzői érmekkel térnek haza egy-egy versenyről. Hiszen a világ legjobb kick-box egyesületének megválasztott csepeli csapat az elmúlt évek során nem sok esélyt adott pointfighting szabályrendszerben ellenfeleinek. 


halker-kiraly-team-magyar-bajnoksag-2015


A light-contact & kick-light Magyar bajnoki döntőkben szerzett 16 érem után a csapat Belgium felé vette az irányt, hogy részt vegyenek a Flanders Openen. Visszakanyarodva még egy gondolat erejéig a magyar bajnoki döntőkön elért sikerekhez, 10 év után először fordult elő, hogy a pointfighting szabályrendszerből kilépve egy másikban is elindultak a csapat versenyzői. Ahogy az érmek - köztük az aranyak (8)- száma is mutatja, nagyon megérte.


A következzen a csapat antwerpeni beszámolója:


Az Antwerpen agglomerációjában lévő Beveren városában idén 22 ország 900 versenyzője gyűlt össze, a mindig remek szervezésű nyílt Belga bajnokságra.




Túl a várakozáson felülien sikeres utánpótlás Eb-n, most már a felnőtt és junior versenyzőink is harcba szálltak a dicsőségért. A maroknyi csepeli csapat, Király István Mesteredző vezetésével vágott neki az útnak. Szinte mindenki aki elindult a kategóriájában, a dobogón, és főleg annak tetején végzett.


A dominanciánk nem csak a súlycsoportos küzdelmekben mutatkozott meg, ahol klasszisokkal kellett megmérkőzniük versenyzőinknek, hanem főleg a grand champion (súlycsoport nélküli abszolút kategória) küzdelmekben. Itt a nőknél házi döntőt vívtak a lányaink, és a férfiaknál is Csepelre került a legnemesebb trófea.


A Halker-KirályTeam Kick-box Akadémia kilenc fős csapata végül 9 arany, 2 ezüst és 1 bronzéremmel zárta a szezonnyitó versenyt.




[caption id="attachment_9120" align="aligncenter" width="560"]HalkerKiraly_Belgium fotó: Halker-KirályTeam Facebook[/caption]

Aranyérmeseink:

Veres Roland, -57 kg
Veres Roland, -63 kg
Imre Tamás, -94 kg
Jároszkievicz Krisztián, +94 kg
Nagy Henrietta, -70 kg
Nagy Henrietta, +70 kg
Nagy Henrietta, Grand Champion
Mórádi Zsolt, Grand Champion
Női csapat

Ezüstérmeseink:

Kádas Adrienn, -65 kg
Szabó Dorina, Grand Champion

Bronzérmesünk:

Szabó Dorina, -60 kg

/A Halker-Kiraly Team bejegyzése nyomán/

Heti összefoglaló

Vegyes - vagy úgy mondva - felemás hetet zárunk portálunkon a mai napon. A bérelt szerverünk többször leállt a héten, illetve a Facebook is megtréfált minket, de közben nem töltöttük tétlenül a napokat, számtalan új ötlet fogalmazódott meg a háttérben, melyekből hamarosan számotokra is kiterítünk néhányat. De ne szaladjunk ennyire előre, nézzük a hét eseményeit a heti összefoglaló keretében.


IMG_0866


Hétfőn a 8 régióra bővült G4 Grappling Ligával indultunk, majd a Pillanatképek rovatban Minotauro Nogueira pályafutásába kukkantottunk bele. Este egy egyszerűnek tűnő, ám annál fontosabb témával, a védőfelszerelés egyik alapjának mondható sportfogvédővel foglalkoztunk.


Kedden a hétvége során ringbe lépő Bedák Zsoltról olvashattatok, aki egy kemény felkészülés után jó formában várta a szentei Felix Promotion gálát, és tíz menet után nagy különbségű, egyhangú pontozással nyert is. Délután egy beszámoló következett az előző hétvégén, Budapesten tartott felnőtt kick-box Magyar bajnokság döntőjéről, ahol a Halker-KirályTeam és a Szigetszentmiklós-Tököl Se versenyzői is nagyon eredményesen szerepeltek. Utolsó felvonásként ezen a napon Helyzetjelentést közöltünk Spéth Norberttel, akit vasárnap a Fight Night Hungary 3 gála programjában láthatunk újra küzdeni!


speth-norbert-ellenfelem


Szerdán Mihályfi Ákos újabb Los Angeles-i élménybeszámolóját adtuk az ebéd mellé, majd egy gálát ajánlottuk a figyelmetekbe, az azóta rendben lezajlott salgótarjáni Fight Night Hungary-t, melyen nagyszerű küzdelmeket láthattak az oda kilátogató rajongók. Este Dietz Gusztáv pénteki FFC mérkőzéséről írtunk, amit sajnos Guszti végül elvesztett Tomislav Spahovic ellen.


Csütörtökön írtunk róla, hogy a Nemzetközi MMA Szövetség bírói képzésén vett részt Laczkó Balázs és Papp Valér. Ezt követték a Halker-KirályTeam eredményei, akik szintén résztvevői voltak az előző hétvégi budapesti felnőtt kick-box Magyar bajnokság döntőjének. Este a lábmunka fontosságára hívtuk fel ismételten a figyelmeteket.


Pénteken az Ausztriában lezajlott junior judo Európa-bajnokságról írtunk, majd a hétvégi szentesi gála egyik összecsapását harangoztuk be - Nagy Lajos Márk és Micskó Lajos közt a középsúly trónja volt a tét. Kis különbséggel ugyan, de a pontozólapokon Nagy Lajos Márk nyerte a csatát, aki így már 21 meccs óta veretlen. A hétvégén még egy további cím is gazdára talált, mivel Molnár Benjámin és Borics Ádám a HFC könnyűsúlyú címéért léptek a ketrecbe. Molnár Benjámin kemény mérkőzést ígért a vele készített rövid interjúnkban, Borics Ádám azonban sikeresen megvédte címét.


Szombaton a szerverszolgáltatás hibájából ismét nehézségekkel küzdöttünk, de estére helyreállt a rend, és újabb információkat osztottunk meg Veletek a novemberi K-1 amatőr Világbajnoksággal kapcsolatban, melyre egyébként várják még a nevezéseket!


k-1-open-world-amateur-italy-ellenfelem


Vasárnap olvashattátok, hogy Gercsák Szabina ismét junior Európa-bajnok lett, és Szellő Imre és Bedák Zsolt is hozta a kötelező győzelmet a Felix Promotion szentesi gáláján!


Ez volt tehát a heti összefoglaló, kövessetek minket a következő héten is!


ellenfelem.hu - A harcos közösség