A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Busa Gabriella. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Busa Gabriella. Összes bejegyzés megjelenítése

Slovak Open - Aranyak a nemzetközi kick-box versenyről

A Pozsonyban megrendezett 'Slovak Open' elnevezésű nemzetközi kick-box versenyen 11 ország 1000 versenyzője indult. Több szép magyar eredmény született, sőt, az aranyérmek jelentős részét a magyarok hozták el! Az alábbiakban Pokorni Milán, a Fighting Kempo harcosának beszámolóját olvashatjátok!

slovak open lead veres roland


"A Fighting Kempo csapatából Pokorni Milán és Pokorni Ádám indult K-1 szabályrendszerben. Ádám első mérkőzését kiütéssel nyerte, a döntőben pedig ellenfele, egy lengyel versenyző bizonyult jobbnak.


Az én kategóriámban 14-en indultak, ami a legnépesebb K-1 kategória volt a versenyen. Az első mérkőzésen nem jelent meg az ellenfél, így a második összecsapáson az erőnyerő cseh ellenfél következett.


Őt sikerült az első menet közepén egy kőkemény jobb horoggal padlóra küldenem, és nem is tudott felállni az ütésből. Az elődöntőben pontozással vertem a lengyel ellenfelet, a döntőt azonban Nardelotti Zoltán korábbi sérülése miatt nem tudta vállalni."


A rangos eseményen egyébként valamennyi résztvevő klub közül a csepeli Halker-Király Team sportolói állhattak legtöbbször a dobogó legfelső fokára.


A felnőtteknél a tavalyi budapesti világbajnokságon a tatamis szakágakban két aranyérmet szerzett Dr. Busa Gabriella ezúttal a ringben, a kiütésre menő full-contact küzdelemben bizonyult a legjobbnak súlycsoportjában.


Három aranyérmet nyert Pozsonyban a szintén csepeli Busa Andrea, aki a light-contact és a kick-light kategóriákban szerzett diadala mellett megnyerte a nők úgynevezett Grand Champion versenyszámát pointfightingban. A férfiaknál ugyanez a trófea a tavalyi vb-n négy elsőségével a legsikeresebb versenyzőnek bizonyult Veres Rolandé lett.


A félerejű technikákat alkalmazó tatamis szabályrendszerekben több magyar is duplázni tudott. Viczián Roland, Szász Kristóf, Opauszki Dávid (valamennyien Debreczeni Team), Alexander Didenko (Nyergesújfalu), Vígváry Viktor (Esztergomi KBSE), Zsarkó Dániel Péter (Combat DSC) és Lehota Krisztina (Halker-Király Team) egyaránt két elsőséget söpörhetett be.




[caption id="attachment_18756" align="aligncenter" width="504"]slovak open pokorniék fightinkg kempo Fighting Kempo - Pokorni Ádám, Pokorni Gábor, Pokorni Milán[/caption]

(Az NVESZ sajtóanyaga és Pokorni Milán beszámolója alapján, ellenfelem.hu)

Austrian Classics – 18 magyar érem az ausztriai kick-box világkupán

Austrian Classics 2017! Hat arany-, négy ezüst- és nyolc bronzérmet szereztek a magyar harcosok az ausztriai Innsbruckban megrendezett kick-box világkupán!

[caption id="attachment_16894" align="aligncenter" width="504"]Austrian Classics lead illusztráció /képünk illusztráció/[/caption]

Az Austrian Classics idei viadalán 32 ország közel 1200 sportolója vett részt. Innsbruckban a gyerekektől a veteránokig több korosztályban, öt szabályrendszerben – pointfighting, light-contact, kick-light, full-contact és K1 – léptek tatamira, illetve szálltak ringbe az indulók.


A magyarok közül Busa Gabriella két szabályrendszerben is győzni tudott. A Halker-KirályTeam versenyzője a tatamin félerős ütéseket és rúgásokat megengedő light-contact szabályrendszerben, valamint a ringben kiütésre menő full-contactban is megnyerte súlycsoportját! Rajta kívül aranyéremmel térhetett haza legjobbjaink közül Veres Roland, Hammer Martin, Jároszkievicz Krisztián és Nagy Henrietta.


Valamennyit kategóriát együttvéve a magyar kick-boxosok 23 első, 18 második és 33 harmadik helyezést szereztek. A legeredményesebb magyar szakágban, a pointfightingban a felnőttek mellett a hazai utánpótlás is hozta a formáját. Az évtizedes dominanciát szemlátomást tartja a mostani generáció is. Ugyanakkor szép számmal születtek érmek a light-contact, a kick-light és a full-contact szabályrendszerekben is.


A világkupa legeredményesebb magyar klubja a Halker-KirályTeam Kick-Box Akadémia lett. A csepeliek 15 arany-, 8 ezüst- és 16 bronzérmükkel az éremtáblázat második helyére kerültek, csak az összes cseh klubot egyesítő cseh válogatott tudta éremszámban megelőzni őket.



Aranyérmesek:

Hammer Máté, Kozmann Mónika, Viczián Vivien, Wolf Joshua, Gombás Alexandra, Bondár Dávid, Cselovszki Patrik, Sztraczinszki Petra, Wolf Dávid, Fésű Lajos, Kovács Patrik, Hammer Martin, Opauszki Dávid, Baros Tamás, Busa Gabriella, Veres Roland, Jároszkievicz Krisztián

Kadet 1 pointfighting csapat (Debreczeni Team)
Senior zöld öv alatti pointfighting csapat (Debreczeni Team)
Nagy Henrietta, senior Grand Champion, pointfighting (Halker-KirályTeam Kick-box Akadémia)
Ezüstérmesek:

Bárdos Inez, Wallandt Gergely, Gergely Balázs, Haider Katrin, Leszkó Kitti, Bálint Martin, Viczián Roland, Gombás Bernadett, Závoczki Júlia, Tar Balázs, Rákóczi Renáta, Nagy Henrietta, Zhang Adrian

Hanicz Nelly, senior Grand Champion, pointfighting (Halker-KirályTeam Kick-box Akadémia)
Bronzérmesek:

Petro Lili, Wallandt Gergely, Wolf Joshua, Tóth Tekla Enikő, Haider Katrin, Tóth Dusán, Bálint Martin, Loós Dominik, Zajác Bence, Bondár Dávid, Czine Csongor, Hegedűs Botond, Fésű Lajos, Nagy Zalán, Simonics Elizabet, Závoczki Júlia, Pallósi Balázs, Opauszki Dávid, Bordás Annamária, Busa Andrea, Gombás Bernadett, Kádas Adrienn, Zhang Adrian, Jároszkievicz Krisztián, Tóth István

Kadet 2 pointfighting csapat (Debreczeni Team)
Hegedűs Botond, junior Grand Champion, pointfighting (Debreczeni Team)
Opauszki Dávid, junior Grand Champion, pointfighting (Debreczeni Team)
Veres Roland, senior Grand Champion, pointfighting (Halker-KirályTeam Kick-box Akadémia)
Senior pointfighting csapat (Halker-KirályTeam Kick-box Akadémia)

/Az NVESZ sajtóanyaga alapján/

Kickbox EB - Szuknai Zsuzsa bajnok!

Kickbox EB! Tegnap nem csak a split-i muaythai EB-n szereztünk aranyat (Fábián Kristóf jóvoltából) és Földvári Juditnak köszönhetően egy ezüstöt is, de megszületett az első kickbox arany is a maribori WAKO viadalon!

Kickbox EB 2016 Maribor


Mariborban, a Light-contact, K-1 és Low-kick Európa-bajnokság utolsó előtti napján, pénteken elkezdődtek a nagy izgalommal várt döntő mérkőzések sora.  Erre a napra estek a veterán korosztály döntői is, s ebben két magyar versenyző is érdekelt volt.


Olasz Attila, a magyar light-contact válogatott helyettes vezetője, már megszokott szakkommentátorunk így látta a döntőket:


kickbox-eb-maribor-2016-1


Bertalan Gábor az olasz Massimo Vivaldival küzdött meg egy nagyon színvonalas és pörgős mérkőzésen. A veteránok egész mezőnyében ez volt a legjobb mérkőzés. Végig hajtott a két versenyző. Végül is az olasz versenyző nyert, mert rá tudta erőltetni a stílusát. Az első menet nagyjából egyenlő eredményt hozott, a második menetben szerzett 3-4 pont előnyt az olasz fiú, de mind a kettő végigtámadta a mérkőzést, az utolsó másodpercig. Így Bertalan Gábor ezüstérmet szerzett.


kickbox-eb-maribor-2016-szuknaiSzuknai Zsuzsa mérkőzése egyértelmű volt a német Alexandra Latocha ellenében, hiszen már az első menet végén vezetett nyolc ponttal. Tükörállásban álltak, és Zsuzsa rendre keresztbe verte hátsó egyenesekkel testre-fejre a német lányt. Horgokat is vert rá, leforgott róla, néha megállította egy-egy rúgással. A második menetben több lett az adok-kapok, de Szuknai Zsuzsa 13-14 pontokkal, nagy fölénnyel nyert, Európa-bajnok lett, megkoronázva a tavalyi világbajnoki címét. Tavaly is ő szerezte az első aranyat a VB-n.


Szombaton reméljük, hogy válogatott társai követik példáját, annak ellenére, hogy azok a döntők nem tűnnek könnyűnek. Veres Roland az orosz Alekszander Lebegyevvel csap majd össze, míg Busa Gabriella ellenfele a szintén orosz Valentyina Filatova lesz majd. De, hát létezik-e könnyű európa-bajnoki döntő orosz versenyzővel? Általában nem, de titkon azt reméljük, a mi szempontunkból: Igen!


A tegnapi nap videója:


https://www.youtube.com/watch?v=eFGh0gvfD04

A szombati döntők műsora:



LIGHT-CONTACT

57 kg. Veres Roland – Alekszander Lebegyev (Oroszország) Döntő
55 kg. Busa Gabriella – Valentyina Filatova (Oroszország)


/Gregor László/

Kickbox VB - egy Világbajnok, 10 döntős!

wako_fight


Kickbox vb! A pénteki napon eldőlt Dublinban, hogy kik léphetnek küzdőtérre a szombati egyéni döntőkben a kick-box világbajnokságon. A nagy tét nagy feszültséget is jelentett, hiszen egészen apró dolgok is eldönthettek ilyen fontos találkozókat.


A résztvevők abból a szempontból nyugodtabban küzdhettek, hogy tudták, már érmesek. Persze, abszolút nem volt mindegy, hogy a dobogó melyik fokára állhatnak fel, és az sem, hogy milyen színű lesz az érem.


A point-fighting válogatott szakvezetése így látta az eredményes pénteki szereplést:


„Csodálatos pénteknek örvendtek a magyar pointfighterek Dublinban! 57 kg-ban az újonc Veres Roland, korát meghazudtolóan verte az utóbbi 3 év bajnokát! Átmentve korosztályos sikerességét felnőttben is brillírozott! Hét ponttal, demoralizáló sikert aratott orosz ellenfelén!


63 kg-ban, testvére Veres Richárd a mai napon nehezebb mérkőzést vívott mint tegnap! A mérkőzés elején azonban óriási előnyre tett szert, és ezt sikerült megtartani a végéig!


69 kg-ban, Kiss Roland remekül küzdött rutinosabb, nevesebb ellenfele ellen. A mérkőzés utolsó szakaszáig 5 pontos előnnyel rendelkezett a magyar fiú, azonban megfordult a fejébe az, aminek nem szabad! És mint tudjuk „vérszagra gyűl az éji vad”! A belga versenyző az utolsó pillanatokban megfordította a mérkőzést.


79 kg-ban, Gömbös László nagyon kiélezett mérkőzésen veszített bolgár ellenfelével szemben!


Mórádi Zsolt mesteri munkával adott tanúbizonyságot arról, hogy ki az úr a háznál! Nagyon fiatal görög ellenfele méretes zakót viselhet a következő napokban!


Imre Tamás 94 kg-ban pedig a VB eddigi legjobb mérkőzésén győzte le olasz riválisát! Hatalmas gátat szakított át az igencsak tehetséges magyar fiú!


Az utolsó férfi súlyban is magyar győzelemnek örülhetünk. Angol riválisát 9 ponttal verte Jároszkievicz Krisztián.


A nőknél is hasonló parádékat vártunk, és láthattunk is! Szabó Dorina a maga fiatalos csibészségével vette fel a versenyt a súlycsoport királynőjével, az olasz Luisa Gulottival. Ha a bírók pedig nem támogatják annyira a sztárt, akkor bizony nem lett volna nüansznyi 1 pontos olasz siker.


Kádas Adrienn csodát téve sérülése után, újra visszaért a legjobbak közé. Világbajnoki címe után, sérülésből felépülve bronz a jutalma! Nagy Henrietta továbbra is szárnyal! Rossz sorsolását követően két legnagyobb riválisát is technikai KO-val zavarta haza! Kimagaslik ragyogása a női mezőnyből!


Kondár Anna a maga rutinjával, és technikai fölényével őrölte be angol ellenfelet! Újabb magabiztos siker!


Holnap hét döntős vár ránk! És a csapat küzdelem!”


Point-fightingban tehát hét versenyzőnk döntőzik szombaton, de a bronzérmeseknek sincs mit szégyenkezniük. Light-contactban Dancsó Zoli mindent megpróbált a fiatal ukrán ellenféllel szemben, aki kondícionálisan jobban bírta a hajrát, s ha nem is nagy különbséggel, de megállította Zolit. Dancsó Zoltán így tizedik amatőr világbajnokságáról is érmesen térhet haza.


Vágner Vivien, aki hosszú kihagyás után tért vissza, egy becsületesen végighajtott küzdelem után lett bronzérmes. Az első menet nem igazán sikerült, a norvég ellenfél a második menetben elhúzott, s ezt már nem lehetett a rohamozó harmadik menettel behozni. A bronzérem így is nagy érték.


Busa Gabriella viszont tovább robogott, s döntőbe került az osztrák rivális legyőzésével. A döntőben a női mezőny egyik legrutinosabb, de verhető tagjával kerül szembe, s reméljük, Busa Gabi legyőzi majd Godzinát.


A ringben Görbics Gábor alulmaradt a nagy orosz rivális ellen, de… nem csak saját maga, hanem több semleges szakember szerint is Gábor volt a jobb, a kár csak az, hogy a bírók másképpen látták.


Nem kellett amúgy nagy jósnak lenni, hogy ez egy előre hozott döntőnek felelt meg. Gábort ismerve elmondhatjuk, hogy folytatása következik. Mint ahogy Bordás Annamária és Brunner Boglárka is folytatja - már szombaton a döntőben.


Annamária oroszt vert meg ami, a ringben mindig jelentős fegyverténynek számít. Mindkettőjük ellenfele a fináléban leküzdhetőnek látszik, reméljük, nem a küszöbön botlanak meg a lányok!


Veteránjaink közül mind Gál Attila, mind Tóth István megtett mindent a döntőben, de most az ellenfelek nyertek. Az ezüst is szépen csillog, főképpen annak a fényében, hogy nálunk nincs még igazán nagy hagyománya a veterán bajnokságoknak és versenyeknek.


És a nap nyertese, Szuknai Zsuzsa. Az elnyűhetetlen szegedi csaj, aki volt full-contactos, lightozott is, eredményesnek bizonyult női ökölvívásban is, aztán boxedző lett, majd női box válogatott kapitánya, ökölvívó iskola vezető és most VILÁGBAJNOK!


Harcosan nyerte a döntőt a magyar csapat nagy örömére. Zsuzsi gratulálunk! Szerény egyénisége, harcossága, akaratereje mellett most a világbajnoki cím megszerzése is példaképpen szolgál. S reméljük, ezt a példát a szombati döntőseink követik. HAJRÁ MAGYAROK!


Eredmények. péntek (*-val jelezve a győzteseket)


POINT-FIGHTING:


57 kg. *Veres Roland – Maxim Fagyejev (Oroszország) a döntőbe jutásért
63 kg. *Veres Richárd – Sam Sparks (Nagy-Britannia) a döntőbe jutásért
69 kg. Kiss Roland – *Nick Ramael (Belgium) a döntőbe jutásért
79 kg. Gömbös László – *Emanuil Dimitrov (Bulgária) a döntőbe jutásért
84 kg. *Mórádi Zsolt – Stefanos Zotto (Görögország) a döntőbe jutásért
94 kg. *Imre Tamás – Paolo Niceforo (Olaszország) a döntőbe jutásért
+94 kg. *Jároszkievicz Krisztián – Chris Aston (Nagy-Britannia) a döntőbe jutásért
60 kg. Szabó Dorina – *Luisa Gullotti (Olaszország) a döntőbe jutásért
65 kg. Kádas Adrienn – *Natasha Baldwin (Nagy-Britannia) a döntőbe jutásért
70 kg. *Nagy Henrietta – Nicole Pelland (USA) a döntőbe jutásért
+70 kg. *Kondár Anna - Gaynor Morgan (Nagy-Britannia) a döntőbe jutásért


Veteránok


+94 kg. Gál Attila – *Dave Heffernan (Írország) VILÁGBAJNOKI DÖNTŐ


FULL-CONTACT


67 kg.Görbics Gábor – *Makszim Prokofjev (Oroszország) a döntőbe jutásért
56 kg. *Bordás Annamária – Valentina Filatova (Oroszország) a döntőbe jutásért
+70 kg. *Brunner Boglárka – Ana Bajics (Horvátország) a döntőbe jutásért


LIGHT-CONTACT


89 kg. Dancsó Zoltán – *Artem Belov (Ukrajna) a döntőbe jutásért
55 kg.*Busa Gabriella - Sonja Stacher (Ausztria) a döntőbe jutásért
65 kg. Wágner Vivien - *Madelen Softeland (Norvégia) a döntőbe jutásért


Veteránok:


94 kg. Tóth István – *Liam Dale (Írország) VILÁGBAJNOKI DÖNTŐ
65 kg. *Szuknai Zsuzsa – Evelina Di Benedetto (Olaszország)
VILÁGBAJNOKI DÖNTŐ


Szombati program:


POINT-FIGHTING:


57 kg. Veres Roland – Dylan Heffernan (Írország) VILÁGBAJNOKI DÖNTŐ
63 kg. Veres Richárd – Vjacseszlav Cserbakov (Oroszország) VILÁGBAJNOKI DÖNTŐ
84 kg. Mórádi Zsolt – Robbie McMenamy (Írország) VILÁGBAJNOKI DÖNTŐ
94 kg. Imre Tamás - Julio Lugo (USA) VILÁGBAJNOKI DÖNTŐ
+94 kg. Jároszkievicz Krisztián - Erdogan Celik (Németország)
VILÁGBAJNOKI DÖNTŐ


70 kg. Nagy Henrietta - Gemma Upfold (Nagy-Britannia) VILÁGBAJNOKI DÖNTŐ
+70 kg. Kondár Anna – Deborah De Vita (Olaszország) VILÁGBAJNOKI DÖNTŐ


LIGHT-CONTACT


55 kg. Busa Gabriella – Dorota Godzina (Lengyelország) VILÁGBAJNOKI DÖNTŐ


FULL-CONTACT


56 kg. Bordás Annamária - Veronika Petrikova (Szlovákia) VILÁGBAJNOKI DÖNTŐ
+70 kg. Brunner Boglárka - Lucie Mlejnkova (Csehország) VILÁGBAJNOKI DÖNTŐ


A döntő eseményei a következő hivatkozásokon követhetők szombaton:


Tatami 1


https://www.youtube.com/watch?v=5ymYC2Hrhac

Tatami 2

https://www.youtube.com/watch?v=0Bvk_tj_QF4

Ring 1

https://www.youtube.com/watch?v=IMpyQritG-s

Gala Show

https://www.youtube.com/watch?v=YpWVzicjYns

-Gregor László

Kickbox Világbajnokság - elkezdődött!

PF-OB-kick-box-vb-2015-Halker-Kiraly-ellenfelem

Dublinban, a Kickbox Világbajnokság színhelyén hétfőn elkészült a sorsolás és megtörtént a bírói kar eligazítása is. A mai napon, Kedden selejtező mérkőzésekkel kezdetét veszi a Vb, több magyar résztvevővel.

A mérkőzések zöme a legjobb nyolc közé jutásért zajlik majd, de Elszaszer Dávidnál a tét  16 közé kerülés. Néhányan kevésbé ismert egzotikus ellenfelekkel csapnak össze, de néhány kemény mérkőzést is meg kell vívniuk versenyzőinknek a keddi napon.


Kétségtelenül a mai nap legnehezebb összecsapása Gömbös Lászlóra vár a nagy rivális, az olasz Marco Nordio ellen. A nyerő tippünk természetesen: Gömbös Laci! Görbics Gábor sem becsülheti le a szívós tadzsik Fozilovot, mint ahogy Murvai Líviának is minden tudását elő kell szednie a britt Morrison ellen. Vagyis: lesz kikért izgulnunk kedd déltől Dublinban!


Keddi mérkőzések


LIGHT-CONTACT


55 kg. Busa Gabriella - Georgina Daghel (Ausztria) a nyolc közé jutásért
65 kg. Wágner Vivien - Kirtirani Sahoo (India) a nyolc közé jutásért

POINT-FIGHTING

57 kg. Veres Roland – Jeongho Kim (Dél-Korea) a nyolc közé jutásért
79 kg. Gömbös László – Marco Nordio (Olaszország) a nyolc közé jutásért
50 kg. Murvai Lívia - Leasha Morrison (Nagy-Britannia) a nyolc közé jutásért
55 kg. Sándor Cintia - Rebecca Pfaffl (Németország) a nyolc közé jutásért

FULL-CONTACT

60 kg. Rákóczi Renáta – Merima Basics (Bosznia-Hercegovina) a nyolc közé jutásért
71 kg. Elszaszer Dávid - Niall Mcdermott (Írország) a 16 közé jutásért
67 kg. Görbics Gábor - Odil Fozilov (Tadzsikisztán) a nyolc közé jutásért
+70 kg. Brunner Boglárka (Titán SE)

Az Interneten már 11.30-tól lehet a következő címeken követni a magyarok remélhetőleg sikeres szereplését és a világbajnokság eseményeit:

Ring 1

https://www.youtube.com/watch?v=_SAnhFxODxE

Ring 2

https://www.youtube.com/watch?v=9QVOHvS7XqU

Tatami 1

https://www.youtube.com/watch?v=vqwYIXUsHSk

Tatami 2

https://www.youtube.com/watch?v=_cV-h_l7IM8

Tatami 3

https://www.youtube.com/watch?v=utAVPhVRVxw

Tatami 4

https://www.youtube.com/watch?v=RnYFauzfqq0

Kick-box Világbajnokság - az első nap

WAKO-kickbox-vb-szerbia-2015-ellenfelem

A több, mint 2000 versenyzőt, 60 országot felvonultató belgrádi Kick-box Világbajnokság mai napján rögtön több szempontból is érdekeltek vagyunk, hiszen K-1 kategóriában, -63.5kg-ban Habash Antoine az ukrán Zakaria Dzhalilovval cikkünk megjelenésekor már össze is csapott a 16 közé jutásért és pontozással nyerni tudott! Holnap izraeli ellenfél ellen mérkőzik a legjobb 8 közé!


A Low Kick kategóriában (-57kg) újoncnak számító Petrina Pál a nyolc közé jutásért a horvát Franjo Opacak, Géczei Róbert a 16 közé jutásért a türkmenisztáni Rejepguly Atayev (-63.5kg), Görbics Gábor a szintén türkmenisztáni Merdan Mamedov ellen, a nyolc közé jutásért indul ütközetbe, -67kg-ban. Géczei Róbert meccse cikkünk megjelenésnek idejére, hasonlóan Habash Antoine-éhoz, már lezajlott, eredménye azonban előttünk még nem ismert.


Balogh Dávid ellenfele - a nyolc közé jutásért - az ukrán Roman Iarysh és a spanyol Cristian Santamaria Portilla párharc győztese lesz, de a hölgyek sem maradnak ki! A Low Kick -56kg-os kategóriában Bordás Annamária a svéd Dalia Ali és az olasz Valentina Murgia összecsapás győztesével találkozik majd a négy közé jutásért, Boros Kata pedig a lengyel Katarzyna Jaworska ellen indulhat csatába, -65kg-ban, a nyolc közé való bejutásért.


Természetesen a Kick-Light kategóriában is ott lesznek sportolóink! Tóth Patrik a román Marius Alin Chirea és a török Iskender Celebi párharc győztesével méri majd össze erejét a nyolc közé jutásért (a -69kg-os kategóriában), Bárdosi Sándor pedig a kirgiz Akhmyrzaev Askhattal találkozott a -79kg-os kategóriában, 11:36-kor.


Ennek tétje egyébként a 16 közé jutás volt, azonban Sanyi egy téves és elhamarkodott orvosi döntés miatt kénytelen volt búcsúzni a versenytől. A Controll-SE Facebook oldalán olvasottak szerint "két meneten keresztül egyértelműen Sanyi vezetett, amikor egy rúgás következtében lábfejsérülést szenvedett, ezért kis pihenőt kért. A vezető bíró azonban rögtön orvost rendelt a pásthoz, aki hezitálás nélkül leléptette Sanyit annak ellenére, hogy Ő készen állt a folytatásra és mint kiderült a sérülés valóban nem indokolta a leléptetést."


Bayer Péter is sorra kerül, ellenfele pedig az azeri Ehram Majidov lesz, akivel a +94kg-os kategória egyik első párharcát mutatják majd be a nyolc közé jutásért. Összecsapásuk 19:00-ra van kiírva.


Itt sem maradhatnak ki azonban a hölgyek! A -50kg-os kategóriában Makó Evelyn igyekszik majd javára billenteni a mérleget az osztrák Patrizia Pulling ellenében (a négy közé jutásért), Busa Gabriella pedig a makedón Kristina Stojcevska-val próbál dűlőre jutni -55kg-ban, a nyolc közé jutásért.