A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Lukáš Mandinec. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Lukáš Mandinec. Összes bejegyzés megjelenítése

Albrecht vs Mandinec 2 - A revans ideje

Albrecht Péter megadva az egyenlítés lehetőségét Lukáš "Manďo" Mandinecnek, január végén ismét Trencsén felé veszi az irányt!


A január 27-re kiírt revans meccs egy -63.5kg-ban, full Muay Thai szabályrendszerű, 5x2 perces összecsapás formájában realizálódik, Mandinec pedig már előre fogadkozik, hogy ezúttal idő előtt befejezi majd a mérkőzést!


Következzenek interjúnk!


ellenfelem.hu: - Szia, Peti! Összefoglalnád először röviden az olvasóknak, hogyan telt az év végéd mérkőzések, edzések és egyebek terén?


Albrecht Péter: - Sziasztok. Röviden összefoglalva, az utóbbi időben az edzői pályára fektettem nagyobb hangsúlyt. De természetesen ez nem azt jelenti hogy nem edzettem rendesen!


e: - Alig múltak el az ünnepek, így adja magát a kérdés: hogy állsz a súlyoddal? :D Odafigyeltél végig ebben az időszakban is vagy kicsit most komolyabbra kellett fogni a diétát?


AP: - Persze, odafigyeltem. Így nem kell a szokásosnál többet fogyasztanom.


e: - A tavalyi, Trencsénben rendezett, Lukáš "Manďo" Mandinec elleni győztes csata után elérkezett a visszavágó ideje. Rögtön jelezték az ilyen irányú szándékukat, még tavaly februárban vagy később kerestek csak meg?


AP: - Először augusztus végén akartak egy lehetőséget a visszavágóra, viszont az a Spéth Norbi elleni, 67kg-ra kiírt meccs után egy héttel lett volna, -63,5kg-ban. Mivel nem lett volna elegendő időm a fogyasztáshoz, így ezt az augusztusi találkát nem vállaltam.


e: - Hogy érzed, nagyobb most a nyomás, mint az első meccs előtt?


AP: - Nyomás mindig van. Talán kicsit nagyobb.


e: - Hogyan készültetek/készültök? Lesz pár meglepetésed, néhány új trükk a tarsolyodban? Mennyiben lesz más a stratégiátok ezúttal?


AP: - Egy 6 hetes felkészülés vége felé járunk. Az 5 menet az nekem kedvez, mivel ott jobban ki lehet bontakozni. Mindig van valamilyen meglepetésem...


Köszönjük az interjút és sok sikert! Szurkolni fogunk most is, hogy az eredmény ezúttal se legyen rosszabb, mint a legutóbbi, 2:1 arányú győzelem!


Hajrá Peti!


https://vimeo.com/249995591
A teljes fight card:

1. -52kg, Muay Thai
Daniel Ďuriš (Victory Gym TN) vs Filip Bajtoš (Goral Gym KK)


2. -67kg, Muay Thai
Goran Veskov (KO Gym DCA) vs Tomáš Žigo (Olymp Gym Šaľa)


3. -63,5kg, Muay Thai
Kristián Hromník (Victory Gym TN) vs Vojta Bittner (Lumberjack Gym Bílovec)


4. +91g, Muay Thai
Strahinja Mitrič (Victory Gym Serbia) vs Michal Zavadinka (Cerberos Gym NMnV)


5. -77kg, K1
Nikola Popovič (Victory Gym Serbia) vs Milan Kučera (Power Gym Zvolen)


6. -67kg. Muay Thai
Jiří Páv (X-Gym Praha) vs Boris Závadský (Goral Gym KK)


7. -71kg, Muay Thai
Miro Trenčiansky (Victory Gym TN) vs Jakub Sloviak (Diamond Gym Žilina)


8. -71kg, Muay Thai
Martin Čermák (Victory Gym TN) vs Martin Jedlička (Lumberjack Gym Bílovec)


9. -63,5kg, Muay Thai
Lukáš Mandinec (Victory Gym TN) vs Péter Albrecht (Muaythai Mania Gym Hungary)


10. -51kg, K1
Monika Chochlíková (Victory Gym TN) vs Emilia Podolská (Octagon Team Poland)


/forrás: http://svetmma.sk/clanok/1088/

Ütközet után - Albrecht Péter

Albrecht Péter trencséni mérkőzése után nyilatkozott nekünk a fogadtatásról, meccséről és arról, hogy mikor láthatjuk őt legközelebb akcióban!

Albrecht Péter


Ahogy arról már beszámoltunk, Albrecht Péter győztesen hagyta el a ringet Lukas Mandinec ellen a Trencsénben rendezett Muaythai Evening gálán! A mérkőzést - akár csak a gála többi profi mérkőzését - Vojvoda György nemzetközi bírónk vezette, így két magyar is örülhetett a ringben Skrobár Róbert szentendrei tanítványa győzelmének.


Szlovák pontozóbírók előtt Peti tökéletes muay thai technikákkal operált, pontos és erős kéz-technikákkal rendre megelőzte ellenfelét, sőt, többször a nála magasabb Mandót sikerült clinchből leborítania... A sokak által csak Sputtiként ismert magyar harcos végig dominált és egy szoros adok-kapok mérkőzésen, de jobbnak bizonyult!



Következzen interjúnk és Peti szavai!

ellenfelem.hu: - A helyszínből adódóan adja magát a kérdés valahol - milyen volt a közönség, illetve a fogadtatásotok?


Albrecht Péter: - Nos, azt kell hogy mondjam kellemeset csalódtam. Már a mérlegelés napján korrekt fogadtatásunk volt. Teljes ellátásban részesültünk a hétvége alatt, de a meccs napján is, amikor megérkeztünk a sportcsarnokba, kedvesek és segítőkészek voltak. A közönség bevonulásom alatt tapsolt :) Ez igazán meglepő és pozitív élmény volt. Nem tapasztaltam semmilyen ellenséges megnyilvánulást, még az eredmény hirdetést követően se.


e: - Volt valami váratlan vagy meglepetés Mandineccel kapcsolatban?


AP: - Nem nem igazán.


e: - El kellett térni valamiben az előre kidolgozott stratégiától, és ha igen, mennyiben?


AP: - Az előre eltervezett ritmus váltások sikerültek, illetve a kombinációk utáni leforgások is.


e: - Volt olyan konkrét pillanat, amikor úgy érezted, hogy megvan a meccs?


AP: - A második menet végén illetve a 3. közepén.


e: - Mi jön most, hol láthatunk legközelebb?


AP: - Tavasszal a Muaythai Mánián biztosan. Addig pedig még bármi jöhet. :)


e: - Üzennél még valamit a rajongóknak vagy valakinek?


AP: - Mindenképp szeretnék köszönetet mondani az edzőmnek és jó barátomnak, Skrobár Róbertnek a felkészítésért (nem sok időnk volt), illetve az eddigi támogatásáért! Köszönetet szeretnék mondani még Vojvoda Györgynek, hogy rám gondolt, mikor megkeresték a meccs lehetőség miatt. De köszönet illeti a magyar szurkoló-csapatot is, akik képesek voltak több órát utazni, hogy szurkolhassanak nekem. Igazán jól esett! Szóval köszönet mindenkinek, aki biztatott, drukkolt!


Köszönjük az interjút, még egyszer gratulálunk és jó pihenést így a meccs után!


https://vimeo.com/249995591

Ütközetre készen - Albrecht Péter

Albrecht Péter holnap után egy komoly gálán, nehéz ellenfél ellen lép kötelek közé! Nézzük a részleteket!

Albrecht Péter


Ahogy már írtuk, ahhoz képest, hogy mennyire lassú általánosságban véve az év eleje, több harcosunk is rácáfol most szerencsére erre. Földvári Judit, Spéth Norbert mellé Albrecht Péter is becsatlakozott úgymond, hiszen holnap után Trencsénben lép kötelek közé a Muaythai Evening elnevezésű gálán! Következzenek Peti szavai!


ellenfelem.hu: - Szia, Peti! Összefoglalnád először is az olvasók számára röviden, hogy mi minden történt veled a Muaythai EB után és azóta?


Albrecht Péter: -Sziasztok! Először is pihentem 1 hetet, aztán elég gyorsan edzésbe álltam ismét. Utána igyekeztem az edzés-tartásba több energiát fektetni.


e: - Február 11-én nagy csatába indulsz. Ellenfeled a veszélyes Lukáš Mandinec lesz, akinek szintén elég agresszív stílusa garancia a nagy csatára. Mit érdemes tudni róla ill. mi az, amire te a leginkább fókuszálsz majd vele kapcsolatban?


AP: - Szikár hajtós stílust képvisel, amire én fegyelmezett higgadt bunyóval, illetve ritmus váltásokkal készülök.


e: - Volt már esetleg valami kitűzött cél, újévi fogadalom a versenyzés vagy edzősködés kapcsán az idei évre, mielőtt ez a meccs beesett volna?


AP: - Természetesen. Először is tavasszal tervezek majd újból a kötelek közé lépni a Muaythai Mánián. Ami az edzősködést illeti, igen motiváltnak érzem magam! Jó látni, hogy az eddigi munkám kezd beérni a tanítványoknál. Jövőre már tervezünk elindulni az OB-n is! De tervben van közös sparring edzések szervezése is.


e: - Mikor és hogyan jött ez a lehetőség Mandinec ellen? Tudtál már róla esetleg év végén és ezért kicsit át kellett "böjtölnöd" az ünnepeket vagy csak januárban esett be a dolog?


AP: - Körülbelül másfél hete jött a megkeresés. Igazából edzésben vagyok, a súlyomra pedig odafigyeltem az EB után is, így nem igazán kellett koplalnom.


e: - Hogy állsz a forma időzítésével? Készen állsz már minden tekintetben vagy van még pár utolsó simítás, amit el kell végezni?


AP: - Már csak pontosítások és némi gyorsítás van hátra.


Köszönjük, hogy időt szakítottál ránk és sok sikert a meccsekhez! Szurkolunk Neked, a fejleményekről pedig természetesen továbbra is beszámolunk, mint eddig!