A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Philip Schranz. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Philip Schranz. Összes bejegyzés megjelenítése

AFC 3 – Ismerős nevek a programban

Jön az AFC 3! Az Austrian Fight Challange harmadik gáláját rendezik szombaton Bécsben, ahol például felvidéki és dunaharaszti harcosok is ringbe lépnek majd!

afc_3_borító

Az Austrian Fight Challenge (AFC) a harmadik felvonásához érkezett, ahol ismét Ausztria legnevesebb harcosai lépnek majd ringbe K-1 és MMA szabályrendszerben. A felhozatalban néhány ismerős nevet is találhatunk.


A Gym23 amellett, hogy Ausztria egyik legjobban felszerelt küzdősporttal foglalkozó komplexuma, a rendezvényeivel is igyekszik kivívni magának a hírnevet. Termében olyan bajnok edződnek, mint Grigor Aschugbabjan vagy Aleksandar Rakic, aki a tavalyi IMMAF Világbajnokságon 3. helyezést ért el.


Rákanyarodva a szombati gála programjára, ezúttal sem maradnak izgalom nélkül, akik kilátogatnak majd az eseményre a Gym23 termébe.


Magyar nevek is feltűnnek majd a ringben. Az egyik legnehezebb feladat vár majd a Dunaharaszti Kempo SE versenyzőjére, Soós Tiborra, akire a 'Viking' becenévre hallgató német, Ruben Wolf vár majd egy igazi nehézsúlyú MMA ütközetben. Bolgár ellenfele lesz Hegedűs Zoltánnak, a Fuji Team harcosának. Ő a 32 éves Esko Kassab-bal méri össze tudását, ugyancsak MMA-ban, 65 kg-ban.




[caption id="attachment_13476" align="aligncenter" width="504"]viking_Wolf A Viking akcióban[/caption]

Az osztrák Happy Fight Enns csapatának két magyar versenyzője itt ott lesz gálán, Kolonyi Csaba az osztrák Marko Kisic-csel, míg Horváth Benjámin - egy visszavágó keretében - a szintén osztrák Johann Mayer-rel néz farkasszemet. Előbbi MMA, míg utóbbi K-1 szabályrendszerben.


Ha azt írtuk fentebb, hogy Soós Tiborra nehéz feladat vár, akkor a felvidéki Bősi Kempo csapatának versenyzőjére, Nagy Istvánra talán a legnehezebb ezen az estén. Neki az osztrákok egyik kedvencével, Philip Schranz-cal kell megküzdenie. Schranz ugyan már 36 éves, de még mindig európai top szinten tud teljesíteni. A felvidéki harcosnak nagyon fel kell majd kötni azt a bizonyos nadrágot. Kettőjük csatáját is MMA szabályrendszerben rendezik majd, 72 kg-ban.


schranz vs nagy


Benkő Milán K1 szabályrendszerben, -72.5kg-ban mérkőzik meg a török Vahit Ipek ellen, Veder Martin pedig a szerb Djordje Cicmiloviccal lép a kötelek közé, szintén K1-ben, -67kg-ban! Aki teheti vagy esetleg a közelben jár ne hagyja ki a szombati gálát! Az AFC harmadik felvonásán igazi közönségszórakoztató csaták várhatók! További infók az AFC Facebook oldalán.



Itthonról pedig szurkoljunk a magyar harcosoknak!

FFC 23 – Két magyar címmérkőzés Bécsben

Az FFC (Final Fight Championship) az egyik legtöbb magyar harcost foglalkoztató külföldi szervezet, melynek soros gáláján ismét nagy szerep jut a magyar résztvevőkre.

FFC23-1024x576


Szám szerint három versenyzőért szoríthatunk pénteken. A már megszokottnak mondható „triumvirátus”, Halmi Viktor, Sényei László és Borics Ádám képviseli a piros-fehér-zöld színeket. A háromból ketten pedig címmérkőzést is vívnak majd!



Halmi Viktor első címvédésére készül Bécsben

halmiviktor_ring

Viktor első alkalommal tavaly tette volna kockára bajnoki övét, de erről csak azért írhatunk feltételes módban, mert az akkori ellenfele, Ivica Truscek nem tudta hozni a szabályokba foglalt súlyhatárt, így elvesztette a lehetőséget, hogy a címért harcolhasson. A mérkőzést végül ettől függetlenül megrendezték egy köztes súlycsoportban, ami végül Viktor vereségével zárult. Hogy mennyire komoly veszik már ellenfelei a Viktor elleni felkészülést, azt jól jelzi, hogy Truscek erre szakosodott, amerikai elemzőket fogadott fel edzőtáborába, és az ő segítségükkel állították össze ellene a taktikát.


Viktor az eredeti kiírás szerint a horvát Matej Truhan-nal szemben védte volna meg címét, de az ellenfél személye időközben kétszer is változott, és Ahmed Vila kapta végül a kihívó szerepét.



Sényei vs Gluhak másodszor

Senyei_Gluhak

A második magyar vonatkozású címmérkőzést Sényei László vívja majd Ivan Gluhak ellen. A horvátnak nincsenek jó emlékei Laciról, aki a bemutatkozása során egy karfeszítéssel kerekedett felül a - mérkőzésen ugyan domináló – Gluhak-on, akiben azóta is ég a bosszúvágy. A pénteki meccsre egy látványos videóval hangoltak a szervezők:


[youtube https://www.youtube.com/watch?v=BlYeQlVSWFs&w=560&h=315]



Borics Ádám az elitek kapujában

boricshfc10

Borics Ádám teljesítményével nagyon elégedettek voltak az FFC szervezői, így nem volt kérdés, hogy a bécsi gálán ott szerepeljen a neve. Harmadjára léphet ringbe a szervezet égisze alatt, mérlege pedig makulátlan. Mostani ellenfele – hozzá hasonlóan – szintén a szervezet egyik feltörekvő tehetsége, az osztrák színekben induló Manuel Bilic, aki fiatal kora ellenére megfordult már az angol BAMMA szervezet ketrecében is! A kettőjük mérkőzéséből győztesen kikerülő szinte bebiztosítja helyét az elithez vezető úton, és karnyújtásnyira kerülhet a címmérkőzéshez is.


Az est főmérkőzését az osztrákok egyik kedvence, a feltörekvő Philip Schranz vívja majd MMA szabályrendszerben az angol James Brum ellenében. De ringbe lép még az úgyszintén nagy becsben tartott Foad Sadeghi is, aki az egyik legeredményesebb kickboxos a sógoroknál. Sadeghi-nek a pénteki lesz a második meccse 12 napom belül, formája pedig kiválónak mondható. Várhatóan mindkét hazai sztár kiszolgálja majd a közönséget.


Itthonról az alábbi LINKRE kattintva lesz megtekinthető a gála. Szurkoljatok Ti is Halmi Viktornak, Sényei Lacinak és Borics Ádámnak!