A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Liga. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Liga. Összes bejegyzés megjelenítése

ATT - Magyar MMA Prémium Liga válogató beszámoló

ATT-ellenfelem


Minden értelemben nagy várakozás előzte meg Siófokon a Magyar MMA Premium Liga által szervezett ATT válogató versenyt. Egyrészt a rendezvény az esős időjárásnak köszönhetően egy órás késéssel, 21 órakor rajtolt el, másrészt a versenyzőkön is látszott már a délutáni mérlegelést követően, hogy mindenkit lázban tart az exkluzív környezetben rendezett gála.


A késői kezdés után villám-rajtot vettek a harcosok - az első két mérkőzést Guzsván Péter és Papp Ádám alig 3 perc alatt húzták be. A harmadik páros, Tarnai József és Kovács László küzdelme valamivel lassabb fordulaton kezdődött - óvatos ütés-váltások, kombinációk és két menet után a küzdelem végül Tarnai egyhangú pontozásos győzelmével zárult.


Ez után jött Csernicsek László és Váradi Péter Ákos küzdelme. A tapogatódzós első menet után kis sebesség-váltás következett, ami a szegedi Csernicsek győzelmét hozta TKO-val, a második menet közepe táján. A következő meccs lett az est leglátványosabb harca, Fényes Zsolt és Róma Ádám kettősének prezentálásában.


A márciusi budapesti gála abszolút meglepetése volt Róma teljesítménye. Ennek is köszönhetően, magam is nagy érdeklődéssel vártam a mérkőzést. Nem aprózták el a fiúk! Keményen leálltak pofozkodni. Főként a debreceni Fényes talált, Róma azonban kemény fejjel tűrte a csapásokat, és még kontrákra is futotta az erejéből, de mindeközben folyamatosan szedte be az ütéseket. Ekkor még csak nagyjából 1 perc tájékán jártunk.


Ez lett volna a pont, véleményem szerint, amikor Rómának taktikát kellett volna váltania, mert kezdett túl sokat beszedni. Fényes ment előre, mint Csender Levente és az egyik kombináció végén Róma el is terült a padlón. Brutális KO. A Bárdosi Akadémia versenyzőjét percekig ápolták a mentőszolgálat munkatársai, de a végén szerencsére saját lábán hagyta el a ketrecet.



Következett a -77 kg-os torna második köre. Guzsván Péter és Galbács Máté ütközetével. Az első menet amolyan büfé-sorban állós lett, mivel a srácok nem színezték túl a bunyót. Látszólag mindketten nagyon taktikusan közelítették meg az ellenfelet. A másodikban Galbács kezdeményezőbb volt valamivel, és ennek köszönhetően pontozással hozta a győzelmet a Növényi Küzdősport Akadémiának.


Ezen a ponton aztán megtorpantak az események, az eső ugyanis újra szerepet követelt magának, használhatatlanná téve a küzdőtér padlóburkolatát. A gála itt félbeszakadt.

Összességében egy hangulatos kis rendezvény kerekedett a Balaton partján, melyen remek mérkőzéseket láthatott, aki kilátogatott vagy épp az Interneten követte figyelemmel a Scitec Nutrition és a Magyar MMA Premium Liga újabb közös gáláját.


A gála fotóit az alábbi linken tekinthetitek meg:


https://www.facebook.com/media/set/?set=a.776132465763033.1073741891.167048850004734&type=1


https://www.facebook.com/media/set/?set=a.1516297348602166.1073741845.1413257412239494&type=1

MMA – űzzük vagy kiűzzük?

Azok után, hogy az elmúlt hetekben sajnálatos módon elég komoly botrány alakult ki a hazai MMA sport körül, úgy gondoltuk, hogy az ellenfelem.hu-nak is le kell írnia a történtekkel kapcsolatban a véleményét.


 ilovemma

Aki követte a különböző bulvár lapok és magazin műsorok e témában leközölt anyagait, és kicsit régebb óta belelát a hazai küzdősport ezen szegmenségbe, az megláthatta a tipikus példáját annak, milyen az, amikor egy rossz példa vagy épp történés okán az egész sportágat, úgy ahogy van, össztűz alá veszik hozzá nem értő újságírók, és sportszakemberek, rombolva ezzel olyan edzők és sportolók munkáját, akik itthon igenis tisztességgel, alázattal és a nemzetközi szabályokat betartva művelik a kevert harcművészetet.


Olyan képet alkotnak a laikus emberek számára, hogy ez a sport egy „könyörtelen, szabályokat nem ismerő, véres sportág”, és ezt csak agyon-tetovált, kopasz, nagydarab maffiózók űzik, amerikai példát követve. Nos, akik ezt a véleményt közvetítik írásaikban, műsoraikban, azok minden bizonnyal utoljára küzdősporttal a Jean-Claude Van Damme féle 'Véres játék' című film kapcsán találkoztak 1988-ban. A Sport1 Heti helyzet című műsorában pedig egyenesen a világ legnagyobb bűneként aposztrofálták az MMA-t, miközben a rövidítés pontos megfejtéséig 15 perc alatt sem sikerült eljutniuk... A legnagyobb baj, hogy ezek a téves információk emberek százezreihez jutnak el. Holott, ha a kedves újságíró venné a fáradtságot két Győzike cikk közt, és utána olvasna kicsit, akkor rájönne, hogy egy rendkívül összetett harcművészetről beszélünk, amely több sportág elsajátítását követeli meg attól, aki ebben versenyszerűen ki akarja magát próbálni. Az itthon, jelenleg is elismert MMA harcosaink is kivétel nélkül rendelkeznek valamelyik sportágban felépített alapokkal (kempo vagy birkózás például).


Nem tudok pontos statisztikát beszúrni a cikkbe azzal kapcsolatban, hogy milyen gyakoriak a sérülések, vagy épp a maradandó sérülések az MMA-ban, de azt tudom, hogy pár napja a világ szeme láttára szenvedett csigolyasérülést a brazilok egy focistája a pályán, mert az ellenfél játékosa hátba térdelte. De a foci nem kegyetlen és brutális sportág, ahol fémcsavaros stoplisokkal talpalnak alattomosan. De ez megint egy másik téma…


Egy szó, mint száz, a hazai ringekben és ketrecekben, általában a vérző sportolót nem engedik tovább küzdeni, ha az orvos úgy látja, hogy ez veszélyezteti az egészségét.


 s1.reutersmedia.net

Azt még nem tudni, hogy az elmúlt hetek hadjárata mennyire vetette vissza a sportot itthon, ha egyáltalán visszavetette. A megítélésének tagadhatatlanul nem tett jót. Elkerülhetetlen lesz a sportág szabályozása és a képzések felügyelete. A legfontosabb azonban azoknak a szakembereknek az összetartása lenne, akiknek igenis megvan a tehetsége és tapasztalata ahhoz, hogy minőségi sportolók nevelődjenek ki kezeik alatt a rengeteg tehetségből, akik országunkban vannak. Ehhez persze meg kellene szüntetni a kettészakadást, mely szintén minden sportágra jellemző, félretenni a büszkeséget és a sportolni vágyó fiatalok érdekeit szem előtt tartva, előítéletek nélkül, a javaikat szolgálva csiszolni tudásukat.


A Magyar MMA Prémium Liga vitazárónak szánt, hivatalos közleménye a történtekkel kapcsolatosan itt olvasható.

American Top Team MMA válogató torna először Magyarországon!

ATT

A Magyar MMA Prémium Liga szervezésével és a Scitec Nutrition támogatásával létrejött American Top Team válogató tornán (NEVEZÉSI HATÁRIDŐ: 2014.07.15), melyet 2014.08.01-én, Siófokon tartanak, a Muscle Beachen, egy komoly lehetőséget kapnak az ország MMA harcosai.

A torna győztesei egy felkészítő táborban vehetnek részt az ATT floridai edzőtermében, ahova minden nagy szervezet, így pl. a UFC és a Bellator MMA megfigyelői is járnak új tehetségek után kutatva.

Nevezési díj nincs.

Súlycsoportok: -65 kg, -71kg, -77kg, -84kg, -93kg, +93kg

Nevezési feltételek:

  • 18. betöltött életév

  • Valós amatőr és profi mérleg leadása

  • Jó minőségű fotó

  • Érvényes sportorvosi, 'alkalmas' vagy 'versenyezhet felirattal


Szükséges adatok:

  • Név, születési dátum, cím, telefonszám, email cím, pontos súly megadása, magasság, edző neve, csapat neve


HELYSZÍNEN NEVEZÉS NINCS! ÉRVÉNYES NEVEZÉST CSAK E-MAILBEN FOGADNAK EL!

Mérlegelés a gála napján, 2014.08.01-én, Pénteken, 14:00-17:00 óra között. Aki nem hozza a súly korlátot nem tud részt venni a rendezvényen! Súly tűréshatár nincs! Próba-mérésre 14:00-ig van lehetőség a helyszínen.

További információ: 06 20 448 44 23 Nevezés: info@mmaliga.hu

De kikből is áll az American Top Team (ATT), mit lehet tudni róluk?

A majd 2000 m2-en működő, több ezer tagot számláló és több, mint 80 aktív, különböző stílusban versenyző harcossal rendelkező ATT Amerika, és ezáltal a világ egyik legpatinásabb, legnagyobb múltú MMA terme, mely futószalagon gyártja a keményebbnél keményebb harcosokat, csiszolja bajnokká az arra potenciálisan érdemes "alapanyagot" számtalan termében.

Edzők

Az ATT-t 2001-ben alapította a hét danos bjj-s Ricardo Liborio (korábban a Brazilian Top Team alapítója), aki még 1996-ban indult az első "Mundials" versenyen, a világbajnokságon, ahol azon túl, hogy szupernehézben aranyat zsebelt be a "legtechnikásabb feketöves" díjjal is megjutalmazták.

Eredményei közül legkiemelkedőbbek a háromszoros Brazil bajnoki cím, az amerikai grappling csapat edzője, NAGA grappling Hall of Fame tagság, NAGA "Az év edzője" cím (2005).

Az MMA edzésekért Conan Silveira felel, aki még 1992-ben kapta meg fekete övét Carlson Gracie mestertől. Fekete öves judós és nem mellesleg az első Carlson Gracie fekete öves, aki iskolát nyitott Amerikában.

Őt segíti a UFC veterán, egykori WEC pehelysúlyú bajnok Matt Brown is, több, mint 34 profi MMA meccsel a háta mögött.

A birkózásért felelős Kami Barzini olyanokat segített már, mint King Mo vagy Daniel Cormier, de edzett Dan Hendersonnal is.

És a lista itt természetesen még nem ér véget!

Harcosok

Az ATT-nél olyan nevek edzenek vagy fordultak már meg, mint Glover Teixeira, Tyron Woodley, Thiago Alves, Robbie Lawler, Mark Hunt, Végh "Pumukli" Attila, Yoel Romero, Gleison Tibau, Jorge Masvidal, Dustin Poirier.

Az alábbiakban, bár nem friss a videó, egy kis betekintést nyerhettek a terem mindennapjaiba, az edzésekbe, sok ismerős arcot láthattok.

https://www.youtube.com/watch?v=oOwgOQh_YPU