A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Sárközi MMA. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Sárközi MMA. Összes bejegyzés megjelenítése

Irány Kína - II. rész

Ahogy korábban írtuk, Sárközi Robi újra összeverbuvált egy népes csapatot, hogy immáron másodszor vágjanak neki az ázsiai kontinensnek, egészen pontosan Kínának. Az indulás előtti pillanatokban beszéltünk még Robival, aki sűrű program után vágott neki a hosszú repülőútnak. Szombaton még Horvátországba delegált egy csapatot, hogy részt vegyenek az FFC soros gáláján, majd a haza utat követően szinte egyik kocsiból a másikba pattanva már az M5-ös autópályán találta magát, útban az érdi Nyílt Grappling és amatőr MMA Bajnokságra, melynek élén a Szegedi Küzdősport Klub csapata végzett. Erről, és az előttük álló kínai túráról mesélt nekünk Robi:




[caption id="attachment_1604" align="aligncenter" width="710"]Sárközi Robiék a reptéren Sárközi Robiék a reptéren[/caption]

„A hétvégi FILA versenyt - ahogy az az ellenfelem.hu erről szóló cikkében is jól látható - nagy örömömre a Szegedi Küzdősport Klub nyerte a csapatok rangsorát tekintve, méghozzá elég nagy pontszámbeli különbséggel. Biztató eredmény ez számunkra, főleg úgy, hogy a srácok többsége majdnem hetente megméretteti magát valamilyen szabályrendszerben, ha nem is mindig „éles” helyzetben, de akár egy gyakorlóversenyen. Ez is sokat számít, mert hozza nekik a rutint és a tudást. Sűrű a programunk. Az utazó csapat szépen összeállt. Nagy reményekkel indulunk Kínába, de nem nyaralni megyünk, hanem kőkemény munka lesz. Ha minden igaz, 6-án már meccseik lesznek a srácoknak és elvileg nekem is. Az érkezés utáni első feladatunk az időeltolódás megszokása lesz, aztán jöhet néhány átmozgató edzés, az utolsó simítások a meccsek előtt, majd egy közös vacsora az ottani vezetőséggel és edzőpartnerekkel. A srácok nevében is még egyszer köszönöm a Magyar MMA Prémium Ligának.”



Közben Robiék már meg is érkeztek!




[caption id="attachment_1606" align="aligncenter" width="640"]Robiék Csengtuban, Szecsuan tartomány fővárosában, Kína délnyugati részén Robiék Csengtuban, Szecsuan tartomány fővárosában, Kína délnyugati részén[/caption]

[caption id="attachment_1609" align="aligncenter" width="640"]SarkoziTeamCsengturing Indulhatnak az átmozgató edzések![/caption]

Szorítunk a srácoknak, hogy ismét a januárihoz hasonló sikeres túrát tudhassanak majd maguk mögött!


Sajnos Szabó "Végrehajtó" Gábor pontozásos, Imre Zsolt pedig TKO /3. menet/ vereséget szenvedtek a gálán. Fel a fejjel srácok!


vegrehajtoimrezsolti


UPDATE:


Újabb infókat kaptunk Sárközi Robitól a kint lévő magyar csapat tagjairól, akikkel minden a legnagyobb rendben van, edzenek, és sok lehetőséget kapnak, hogy bizonyítsák tudásukat. Az elmúlt hétvégén a Szegedi Küzdősport Klub és a Sárközi MMA Team versenyzője, Forrá Lászlón volt a sor, hogy kemény meccset vívjon, egy a  Xian tartományban rendezett gálán, MMA szabályrendszerben.


Sarkozi-Kina-update-ellenfelem


Forró egy szoros első menet után a másodikban orvosi utasításra feladni kényszerült a mérkőzést. - Tudtuk meg Sárközi Robitól, aki még elmondta, hogy az első menet még a kínai ellenfélnek volt adható, de a másodikban abszolút Forrónak állt a zászló, a győzelemben sajnos a csúnyán felrepedt szeme és az orvosi döntés akadályozta meg. A sérülést természetesen később szakszerűen ellátták.


Folyamatosan követjük a srácot kinti túráját, minden fontosabb eseményről beszámolunk majd Nektek!

MMA Tábor Szeged 2014 - Összefoglaló

Lezajlott idén is nagy sikerrel a már hagyománynak számító szegedi MMA tábor a Szegedi Küzdősport Klub és a Sárközi MMA Team szervezésében. A helyszín ismét a szegedi Partfürdő volt, ahol ketrec és tatami várta a fejlődni vágyó harcosokat.




„A tábor szervezésében idén a legfontosabb szempont az volt, hogy a lehető legkevesebb anyagi ráfordítást igényeljen a hozzánk látogató fiataloktól” – kezdte Sárközi Robi a tábor összefoglalóját.



10583876_598255653628635_1850025538514357036_n

A költségek alacsonyan tartása mellett a szakmai színvonal növelése is fő szempont volt, Robi kihangsúlyozta még, hogy az együtt töltött hétnek szakedzők egymás közti tapasztalat cseréjére is az egyik fő témája volt. Az edzők listája ismét impozáns volt, összeadni is nehéz lenne a sok bajnoki címet, amit Növényi Norbert, Németh Nyiba Sándor, Győrfi Károly, Fekete Sándor, Szűcs Kristóf,Lakatos Sándor,Pap Valér, Kiss László, Laczkó Balázs, Oltoványi Dávid és Sárközi Róbert szerzett.




„Robiék évek óta nagyszerű környezetben és feltételek mellett rendezik meg az MMA tábort, ez egy nagyon nagy lehetőség mindenki számára, és ez én számomra is, hisz az ide ellátogató edzőktől és fiataloktól én is tudok tanulni, amit aztán később tovább is tudok adni a versenyzőknek. Fontosnak tartom még, hogy ilyenkor változatos edzőpartnerekkel van lehetősége küzdeni a gyerekeknek, és ezzel sokkal nagyobb a fejlődés, a technikai kiteljesedés küzdelem közben.” – értékelte az elvégzett edzésmunkát Növényi Norbert



szeged_tabor

A tábor menete változatosan volt összeállítva, hétfőn Németh Nyiba Sándor, Növényi Norbert és Sárközi Róbert, kedden Fekete Sándor és két tanítványa, Szűcs Kristóf és Lakatos Sándor, szerdán Oltoványi Dávid és Pap Valér, csütörtökön Kiss László és Győrfi Károly tartott edzést az ország minden tájáról érkező harcosoknak. Az edzések közt természetesen a pihenésre is jutott idő, amire szintén volt gondjuk a szervezőknek, így például wakeboardozással lazíthattak két edzést közt a fiatalok.


A lebonyolításban a fent említett edzők mellett természetesen ismét oroszlánrészt vállalt Lehoczky Csaba, Elter Antal és Laczkó Balázs. További képeket ITT tekinthettek meg.

New sponsorship deal for Sárközi MMA Team

Some good news have arisen yet again from Szeged, Hungary. Róbert Sárközi and his team, Sárközi MMA Team have found a new sponsor. Thanks to the deal the fighters just recently received some new gear as the first step.


Musou Gear was founded by Japanese Shooto Legend, Noboru Asahi and it gained respect very quickly and support in Japan from a lot of gyms and fighters in the industry, on a simple pretense: to build perfect fight gear. Musou Gear stands for superb quality, innovation, comfort, style and durability.

Sárközi MMA Team
Team Sárközi is very proud for being chosen as the very first team in Hungary by Musou Gear and would like to thank Fightermatrix.com who helped to make this happen.



"We're really happy with our new sponsor. The first package has arrived recently and we put it to the test immediately. It really is a durable, very high quality gear and we're highly satisfied with it. We hope to have Musou Gear as a long term partner." - said Sárközi.

It's always good to hear when a sponsor from abroad finds something compelling in a segment of the Hungarian combat sports scene and we can only hope that a trend has just started and that we will see more and more sponsors to come in and invest into combat sports on the long run.