A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Samsun. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Samsun. Összes bejegyzés megjelenítése

Samsun - Két magyar már a legjobb 4 között

A törökországi Samsunban az ötödik napjához érkezett tegnap az európai olimpiai kvalifikációs ökölvívó torna.

bernath_istvan

A délutáni programban három, az estiben két ökölözőnk kerül sorra.


Az egyetlen még versenyben levő magyar hölgy a 75 kg-ban Szatmári Petra az ír Christina Desmonddal találkozott. Az első menet elején az ír egy jobb csapottal kezdett, amin Petra fenn is akadt. A menet végére mintha belefáradt volna a saját iramába az ír. A második menettől Szatmári már sokkal jobban ráállt ellenfelére és "a szinte állóbunyóban lesarabolta ellenfelét és kiégette belőle a az utolsó csepp zsírt is" - mint Kovács László dr. a férfiak szövetségi kapitánya mondta. Szatmári 3-0-ra nyert. Az elődöntőben az ellenfele a kétszeres világ és háromszoros Európa-bajnok, 36 éves svéd Anna Laurell Nash lesz. A nőknél olimpiai kvótát csak a döntősök szereznek.


A férfiaknál Kontrecz Márk a 64 kg-ban lépett kötelek közé és 3-0-as vereséggel távozott onnan a litván olimpiai bronzérmes Evaldas Petrauskas elleni meccs után. A litván dinamikus, nagy tapasztalattal rendelkező ökölvívó, akivel szemben nem tudta felvenni a "harci rendet" a magyar versenyző. A második menet közepétől Kontrecz már jobban ráhangoldódott az ellenfélre, ki is dolgozott helyzeteket, de nem fejezte be őket. A harmadik menet a korábbiaknál szorosabb volt, Kontrecz ezzel bizonyította állóképességét, tartotta a ritmust, de ez kevés volt.


A +91 kg-ban Bernáth István nemigen adott esélyt Petar Belberovnak, szinte végig "zuzógép" módjára viselkedett a ringben, az első menet végén le is ütötte a bolgárt, akire számoltak.A további két menetben is folyamatosan verte ellenfelét, aki szerencsés volt, amikor nem érte újabb Bernáth csapás. A 3-0-al továbblépő magyar versenyző a brit Joseph Joyce-szal találkozik az elődöntőben. Joyce tavaly aranyérmes lett a bakui Európa Játékokon, majd bronzérmes a dohai világbajnokságon. Mérkőzésük tétje az olimpiai hely lesz, hisz a döntőbe jutónak már írhatják is a riói repülőjegyet. Ha a mérkőzés vesztese győztesen vívja majd meg a harmadik helyért a küzdelmet, úgy ő is olimpiai résztvevővé lép elő.


/forrás: monokli.com/

Samsun - Tovább menetelnek ökölvívóink

A törökországi Samsunban a harmadik nappal folytatódott tegnap az európai olimpiai kvalifikációs ökölvívó torna. Három magyar győzelmet és négy vereséget jegyezhettünk.


varga-miklos_36620140526104927504


A férfiak 64 kilogrammos mezőnyében Kontrecz Márk a román Ninel Gheorghie ellen lépett ringbe. A román  a luftokat és ellenfele hátát ütötte, míg Kontrecz egy gyors, megrendítő erejű ütéssel megfogta, és a következővel lezárta a meccset, az első menetben technikai KO-val győzött. Az újonc Kontrecz szerdán már a négy közé jutásért a litván olimpiai bronzérmes Petrauskas ellen lép szorítóba.


A 49 kilós Virbán Gábor a spanyol Samuel Carmonával mérkőzött. Carmona a tapasztaltabb, hisz a tavalyi Vb-n 9. lett, Virbánnak viszont ez volt élete első mérkőzése felnőtt világversenyen. Ennek megfelelően az első menetben inkább a meglepettség uralkodott Virbánon, a másodikban meg is ütötte a 20 éves spanyol, a harmadikban viszont már megérezte a bunyót, önmagát adta és ekkor már igazi harcos képét mutatta. dr. Kovács szövetségi kapitány elégedett volt vele, a vereség ellenére is biztató volt a bemutatkozása. Ennek ellenére egyhangú pontozással, 3-0-ra kikapott.


A 75 kilogrammos női mezőnyben Szatmári Petra ellenfele a nyolcaddöntőben Miriam Gutierrez Parra volt, aki dél-amerikai származású, aki később Spanyolországba költözött. Egy képzett és erőszakos bokszolóval találta magát szembe Szatmári. A négy menetben szinte végig  az álló boksz volt a jellemző, végig ütötték a teljes meccset. Helyenként férfiak meccsével ért fel a színvonal. Az első menetben még két bíró látta jobbnak a spanyol öklözőt, a második és a harmadik menetben viszont mindhárom pontozónál Szatmári nyert, így ő jutott tovább a szerdai negyeddöntőbe, ahol az ír Desmonddal találkozik.


Az 51 kilósok között Barankai Virgínia az ír Ceire Smith ellen búcsúzott, aki egyhangú pontozással bizonyult jobbnak. Barankainak csak a harmadik menet jött be igazán, de ez nem lehetett elég a sikerhez. Tisztességesen végig küzdötte a mérkőzést.


Az esti programban a női 60 kilogrammosok mezőnyében Benke Sára a bolgár Szvetlana Sztanevával csapott össze. A bolgár robbanékony versenyző, nagy ütőerővel. Ezt sajnos már az első menetben megtapasztalhatta Benke, akinek kétszer úgy eltalálta a bordáját a bolgár, hogy az első menetben technikai KO-val nyert.


Az 52 kilóban Csóka Nándor a brit Muhammad Alival mérkőzött és 3-0-ra alul maradt a súlycsoport esélyesével szemben, aki a tavalyi világbajnokságon sérülése miatt maradt le a kvótáról. Csóka nagy harcra késztette ellenfelét. Csókának nem volt szerencséje a bíróval, aki támadás közben(?) figyelmeztetés nélkül intette fogásért . A harmadik menetben végig kapaszkodott az angol, Csókának csak a tisztes helytállás jutott.


A +91 kilós súlycsoportban Bernáth István ellenfele a szlovén Tim Jevscek volt, akivel az első menetben még kínlódott, de a másodikban már megütötte, a harmadik menet pedig csak 2 perc 36 másodpercig tartott, TKO  a vége. A magyar versenyző ellenfele a bolgár Petar Belberov , a tavalyi Eb bronzérmese lesz a szerdai negyeddöntőben.



A mai nap magyar programja:

Férfi 56 kg Tar Sándor - Mikola Bucenko, Ukrajna


Férfi 60 kg Varga Miklós - Joseph Cordina, Nagy-Britannia (Wales)


Férfi 69 kg Bacskai Balázs - Vincenzo Mangiacapre, Olaszország


Férfi 75 kg Harcsa Zoltán - Arman Hovhikjan, Örményország


Férfi 91 kg Sávoly Gergely - Erik Tlkanec, Szlovákia


Samsunban a tíz férfikategóriában három-három riói hely talál gazdára: a súlycsoportok harmadik kvótájáról az elődöntők veszteseinek hétvégi - a döntőkkel együtt sorra kerülő - meccsei döntenek. A nőknél csak a döntősök szereznek olimpiai indulási jogot.


/forrás: monokli.com/

Samsun - Az Olimpia a tét az ökölvívóinknak

Szombaton kezdődik a törökországi Samsunban az amatőr ökölvívók idei első olimpiai kvótaszerző versenye. A tíz napos versenyen 38 európai ország indít öklözőket, 217 férfit és 57 nőt. 36 olimpiai hely kel el (harminc férfi és hat női).

Harcsa_Norbert


A Magyar Ökölvívó Szövetség a következő kerettel vágott neki a törökországi selejtezőnek:


Férfiak
49 kg Virbán Gábor
52 kg Csóka Nándor
56 kg Tar Sándor
60 kg Varga Miklós
64 kg Kontrecz Márk
69 kg Bacskai Balázs
75 kg Harcsa Zoltán
81 kg Tallósi Péter
91 kg Sávoly Gergő
+91 kg Bernáth István

Nők
51 kg Barankai Virginia
60 kg Benke Sára
75 kg Szatmári Petra

Minden férfi kategóriában az első három versenyző szerez kvótát, a nőknél a két döntős. A sorsolás után ismertek az első párok. Csóka ellenfele a 2014. évi ifjúsági olimpia bronzérmese, felnőtt Európa-bajnokság ezüstérmese Muhammad Ali lesz.


46-49 kg: VIRBÁN Gábor (HUN) – Samuel CARMONA HEREDIA (ESP) Április 11-én


52 kg: Muhammad ALI (GBR) – CSÓKA Nándor (HUN) Április 11-én

56 kg: TAR Sándor (HUN) – Mykola BUTSENKO (UKR) Április 12-én

60 kg: VARGA Miklós (HUN) – Michal ZATORSKY (SVK) Április 10-én

64 kg: KONTRECZ Márk (HUN) – Ninel GHEORGHE (ROU) Április 11-én


69 kg: Dimitrios TSAGKRAKOS (GRE) - BACSKAI Balázs (HUN) Április 10-én

75 kg: HARCSA Zoltán (HUN) – Ritti AMBAGO (DEN) Április 10-én


81 kg: TALLÓSI Péter (HUN) – Matus STRNISKO (SVK) Április 10-én


91 kg: SAVOLY Gergő (HUN) – Erik TLKANEC (SVK) Április 12-én


+91 kg: BERNÁTH István (HUN) – Tim JEVSCEK (SLO) Április 11-én

Nők
48-51 kg: BARANKAI Virginia (HUN) – Ceire SMITH (IRL) Április 11-én


57-60 kg: BENKE Sára (HUN) – Svetlana STANEVA (BUL) Április 11-én

69-75 kg: SZATMÁRI Petra (HUN) – Miriam GUTIERREZ PARRA (ESP) Április 11-én

/forrás: monokli.com/

Bor Barna bronzérmes Törökországban

Hatalmas mezőny, hatvanhét ország csaknem ötszáz judósa lépett tatamira a hétvégi török Grand Prix-n, Samsunban a mieink közül Bor Barna szerepelt a legjobban, a paksi óriás a nehézsúlyúak versenyében a dobogó harmadik fokára állhatott fel. - írja a judoinfo.hu


samsun


Nem kezdődött jól számunkra a samsuni GP: a nyitónapon Burján László (60 kg, Budaörsi SC) és Őri Felicián (66 kg, Ippon Judo Tatabánya) is elveszítette az első mérkőzését, s ezzel búcsúzott a küzdelmektől.


Ugyanígy járt a második versenynapon Ungvári Miklós (73 kg, Közgép-Ceglédi VSE) és Gercsák Szabina (70 kg, Hell-Miskolci JC) is, olimpiai ezüstérmesünket a negyedik intése miatt leléptették spanyol ellenfelével szemben, míg az ifjúsági olimpiai bajnokunk ugyancsak intésekkel kapott ki francia riválisától.


Jól kezdtek 81 kilósaink, Csoknyai László a portugál Limát intézte el ipponnal, de aztán a háromszoros pán-amerikai bajnok, a brazil Penalber elbúcsúztatta az Atomerőmű SE londoni olimpikonját. Ungvári Attila a román Bodirlau ellen intéssel nyert, majd az azeri Rasullut ipponnal győzte le. A legjobb nyolc közé jutásért a franciák világbajnoka, Loic Pietri következett, aki végül vazaris előnnyel fejezte be a meccset, s meg sem állt az aranyéremig – mindez csekély vigasz a ceglédiek búcsúzójának.


Vasárnapra két judósunk maradt, közülük a 100 kilogrammos Cirjenics Miklós nagy bravúrral kezdett, az Atomerőmű SE reménysége kiejtette a kétszeres olimpiai és háromszoros vb-érmes holland Grolt! Sajnos a folytatás már nem alakult ilyen szépen, az orosz Omarov ipponnal állította meg Cirjenics Miklóst.


A nehézsúlyúak versenyében Bor Barna erőnyerőként kezdett, majd ipponnal nyert a török Adiyaman ellen. A harmadik fordulóban ki-ki meccset vívott az osztrák Allerstorferrel, végül az intések döntöttek a magyar judós javára.




– Legközelebb május elején, a zágrábi Grand Prix-n indulok, de ebben az évben a bakui Európa Játékokon, illetve a kazahsztáni világbajnokságon való jó szereplés a fő cél. Szeretnék érmeket szerezni, és továbbra is jól menetelni a kvalifikációs sorozatban! - nyilatkozta ugyancsak a judoinfo.hu-nak Bor Barna



bor2015samsun1


A nyolc között a tunéziaiak klasszisa, Fajszal Dzsaballah következett, összesen hét intést hozott a meccs, ám az Atomerőmű SE versenyzője kapott eggyel többet, így Bor Barna a vigaszágon folytathatta. Ott előbb ipponnal legyőzte az orosz Bosztanovot, majd a bronzmeccsen intésekkel az ukrán Kammót is, így Hangyási László tanítványa a dobogó harmadik fokára állhatott. Ez volt Bor Barna pályafutásának huszonkettedik érme a Világkupa-sorozatban! A paksi óriás a riói olimpia felé újabb nagy lépést tett, a Törökországban megszerzett pontjaival a kvalifikációs rangsorban a tizedik helyre lépett előre!


Samsunban igen nagy mezőny vetélkedett az érmekért, a legjobban a holland válogatott szerepelt, amely 2 arany, 1 ezüst és 2 bronzéremmel szerezte meg az első helyezést az éremtáblázaton, megelőzve Azerbajdzsánt (2, 1, 0) és Üzbegisztánt (2, 0, 1). A mieink Bor Barna bronzérmének köszönhetően a tizenhatodik helyen zártak, holtversenyben tíz másik ország válogatottjával.


/forrás: judoinfo.hu/

Nyolc magyar judós küzd Törökországban az Olimpiáért

Péntektől a törökországi Samsunban rendezik meg az olimpiai kvalifikációs sorozat következő versenyét. A török Grand Prix iránt óriási az érdeklődés, hetven ország 566 versenyzője adta le előzetes nevezését. Nyolc magyar judós is ott lesz a mezőnyben. - írja a judoinfo.hu


samsun


A viadal első napján lép tatamira Burján László (60 kg, Budaörsi SC) és Őri Felicián (66 kg, Ippon Judo Tatabánya). Szombaton szerepl majd Ungvári Miklós (73 kg, Közgép-Ceglédi VSE), Csoknyai László (81 kg, Atomerőmű SE), Ungvári Attila (81 kg, Közgép-Ceglédi VSE) és Gercsák Szabina (70 kg, Hell-Miskolci JC), míg a zárónapon Cirjenics Miklós (100 kg, Atomerőmű SE) és Bor Barna (+100 kg, Atomerőmű SE) képviseli majd színeinket.


samsun2


Nagy András szakágvezetőtől megtudtuk, hogy a samsuni viadalra a Nemzetközi Judo Szövetség nem jelölt magyar bírót, az edzők közül rajta kívül Csernoviczki Csaba, Flórusz János, Hangyási László és Németh Tibor vesz részt a százezer dolláros összdíjazású tornán.


Nincs nagy történelme a samsuni viadalnak, hiszen 2013-ban rendezték az első GP-t Törökországban. Tavaly már a mieink is népes csapattal vettek részt a Grand Prix-n, s nem tértek haza üres kézzel: négy bronzérmet szereztek! Hasonló sikerrel ezúttal is kiegyeznénk...


/forrás: judoinfo.hu/