A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Kató Mihály. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Kató Mihály. Összes bejegyzés megjelenítése

HK21 – Vidákovics vs Pokorni

Ahogy már többször is figyelmetekbe ajánlottuk, a hétvégén jön a Harcosok Klubja Versenysorozat 21. gálája, az idei Kató Mihály Emlékverseny!

Vidákovics Patrik

Az est felhozatalában – ahogy már megszokhattuk -  több izgalmas ígérkező párosítás is helyet kapott.


A főmérkőzésről, a Mesterek csatája 2. felvonásáról már korábban ejtettünk szót. Erdős József és Hajdu Gábor lép majd ringbe, hogy 5 menetben megvívjon egy muaythai magyar bajnoki övért.


Érdemes azonban egy újabb pillantást vetnünk a párosítások névsorára, hiszen ott találjuk a Vidákovics Patrik vs Pokorni Ádám mérkőzést is, melyre most bővebben is kitérnénk.


Egyik fél sem szorul különösebb bemutatásra azoknak számára, akik kicsit is jártasak a hazai küzdősportban (vagy épp rendszeresen követik honlapunkat). Vidákovics Patrik személyében a hazai küzdősport egyik legnagyobb tehetségét láthatjuk majd szombaton a ringben, aki nemrég a profi ökölvívás színpadán is bemutatkozott.


Nem mondható idegen környezetnek, mivel sok bokszedzésen vettem részt az évek alatt, több ökölvívó edzőnél megfordultam már, valamint a kick-boksz meccseim legtöbbjén inkább a kéztechnikák voltak nagyobb arányban. Csak erre a meccsre külön át kellett hangolni a technikai repertoárt, több lábon mozgással, valamint hogy hosszabb ütéskombinációkat hajtsak végre. Élveztem a meccset, kevésbé volt fárasztó, mint a kézláb, bár azért hiányzott néha egy fejre mért köríves. A meccs jól sikerült, 3. menetben sikerült leütni a lengyel ellenfelet. Köszönet Németh Ottónak, a Dühöngő Bika Küzdősport Klub vezetőjének, a kéztechnikám színvonalának növeléséért. Továbbá nagy megtiszteltetés volt számomra, hogy sparringolhattam Baranyi Richárddal, aki a félnehézsúlyú profi Magyar Bajnok, valamint a WBF Nemzetközi bajnoka.” – kezdte a beszámolót Patrik


- Sok edzést is tartasz, jut elég idő a saját felkészülésedre?


- Vancsik Nándor Mesteremmel betettük az edzéstervbe azokat a gyakorlatokat, amiket a termembe, el tudok végezni egyedül. Ezekkel az erőnlét, és az állóképesség növelő edzéseket egyénileg meg tudom csinálni. Keddenként Kecskemétre járok Németh Ottó edzéseire, valamint a Bács-Team csoportos, és versenyzői edzésein szoktam részt venni.


- Pokorni Ádám lesz az ellenfeled a Harcosok Klubjában. Milyen mérkőzésre számítasz? Ádám nálad magasabb, készülsz-e ebből esetleg külön, vagy egy számodra nem szokatlan? 


- Sejtettem, hogy egyszer a Pokorni testvérek egyikével össze fogok kerülni. Ádám egy-két súlycsoporttal felettem bunyózik, ennek tudatában edzettem. A Bács-Team versenyzői közt, két versenyző is van –Imre Zsolt, Horváth Ádám-  akik hasonló magasságúak és súlyúak, velük edzettem sokat, és segítették a munkámat.


A mérkőzés másik szereplője, Pokorni Ádám - a Fighting Kempo harcosa -  sem szűkölködik bajnoki címekben. Ádám környezetében szinte mindenki a harcművészettel foglalkozik, így már kiskorától ő is ebben a közegben találtam magát, testvérével – Milánnal – együtt számos nemzetközi és hazai versenyen szerepeltek eredményesen kempo és K-1 szabályrendszerben egyaránt. Ádámnak ez lesz az első mérkőzése a Harcosok Klubjában, és nem mondhatni, hogy egyszerű feladat elé állították volna Patrik személyében.


Mindig örülök egy új megmérettetésnek. Emiatt nem nyomja teher a vállamat inkább ösztönöznek a jó ellenfelek.” – árulta el portálunknak Ádám.


- Miben látod Patrik erősségeit és gyenge pontjait?


- Patrik erősségeinek az állóképességét és a technikásságát emelném főként ki. A gyenge pontjairól néztünk felvételeket és azon leszek hogy a mérkőzés során ezeket kihozzam belőle.


- Kicsit ugorjunk vissza az időben, tavaly Thaiföldön jártatok testvéreddel, és ott több hétig kemény edzésekkel készültetek. Miben sikerült a legtöbbet fejlődni a kint tanultak után?


- A kondícióban sikerült előrelépni ezen kívül a thai technikákban, de K-1 szabályrendszerben ezeket nem alkalmazhatom.


hk21_erdős vs hajdu_2nd_cover


A szombat esti gálán ringbe lép még Géczei Róbert, Kocsány Ádám, Bodnár Andrea, Császár Barbara, ifj. Kurdy István és Treskó Roland is. Helyszín az aTerem Harcművészeti Központ lesz ezúttal is!

HK16 - Benedek vs. Bakacs a főmérkőzés

Holnap újra kinyit a Harcosok Klubja! Az immáron 16. gála programja most sem szűkös, a nagy érdeklődésre való tekintettel a tervezett 15 órai kezdést előrébb hozták, és már déltől elcsattannak az első pofonok az aTerem Harcművészeti Központban!


Harcosok Klubja 16


Ebben az évben is megemlékeznek a szervezők a legendás harcosról, Kató Mihályról, így ez már a második Emlékverseny lesz a tiszteletére. A felhozatal is az alkalomhoz méltó lesz holnap, a nevezők közt jó néhány nevet találunk, melyek önmagukban is garanciát jelentenek az ütős estéhez/délutánhoz, hiszen már 12 órától indulnak az összecsapások a XIII. kerületben. Érdemes tehát korán érkezni.


Nehéz lenne egyenként a párosításokat végigfutni, így inkább a főmérkőzésre helyeznénk most a hangsúlyt, melyet a pécsi Bakacs Dezső, és a békéscsabai Benedek Zsolt vív majd, K-1 szabályrendszerben.


bakacsbenedek


Bakacs legutóbbi HK-s versenyén ugyancsak főmérkőzésen lépett szorítóba, akkor Szalontai Gergő ellen, és kemény 3 menetes összecsapáson pontozással maradt alul. Aztán decemberben várt rá még egy nemzetközi megmérettetés is, az FFC Future elnevezésű sorozat döntője. Erről mesélt nekünk.




"Sikerült bejutnom az FFC döntő négyes tornájába. Itt sajnos az első mérkőzésen, megosztott pontozással kikaptam, és ezáltal nem jutottam be az esti fő gálára, így sajnos elbuktam az idei éves szerződést. A vereséget nem éltük meg hatalmas negatívként, persze pozitív visszaigazolás lett volna számunkra a győzelem. Természetesen az elvégzett munka nem veszett kárba, és tapasztalat szerzésnek is jó volt."



Kérdésünkre, idén van-e már valami külföldi lehetőség kilátásban a pécsi harcos elmondta, hogy még konkrét mérkőzés vagy torna nincs tervben, de bíznak benne hogy a tavalyihoz hasonló termékeny évet zárnak majd idén is. Természetesen kitértünk a holnapi Benedek Zsolt elleni mérkőzésre is.




"Ismét lehetőségem nyílt a Harcosok Klubja keretein belül mérkőzést vívni. Ezúton is szeretném megköszönni a szervezőknek a meghívást. Az ellenfelem, Benedek Zsolt lesz. Igen tapasztalt és nagyszerű harcosnak tartom őt. Örülök, hogy lehetőséget kaptam megmérkőzni vele. Kifejezetten összeszedett harcos. Remek összhangban vannak a kéz és láb támadásai. Jó mérkőzésnek ígérkezik. Igazi parázs, közönségcsalogató meccs lesz."



A főmérkőzés előtt is lesz izgalom és látnivaló bőven, hiszen olyan neveket láthatunk majd a szorítóban, mint Gilányi Attila, Koczfán József, vagy épp Nnadi Kristóf és Tóth Gergely!


Helyszín tehát az aTerem Harcművészeti Központ (XIII. Ker, Jász utca 112.), kezdés 12 órakor, a gálamérkőzések pedig 18 órától!


 Jó szórakozást és a harcosoknak pedig sérülésmentes összecsapásokat kívánunk!

Harcosok Klubja 16 - Kató Mihály Emlékverseny

Nem kell már sokat várnunk, és újra kinyitja kapuit a Harcosok Klubja, hiszen a soron következő , 16. gála - Kató Mihály Emlékverseny címmel- röpke 3 hét múlva esedékes, a felhozatalban ismét remek párosításokkal.


Harcosok Klubja 16


A lebonyolítás rendszere idén sem változik majd, a küzdelmek 15 órakor kezdődnek majd február 21-én is, a gála mérkőzései 18 órakor rajtolnak el az aTerem Harcművészeti Központban. Látnivalóból nem lesz híján az este, eddig több mint 60 versenyző adta le nevezését, és minden bizonnyal ez szám még növekedni fog a hátralevő hetekben.


A gála párosításai közül már néhány azonban napvilágot látott. Így a főmérkőzés is, melyet Bakacs Dezső vív meg Benedek Zsolttal, -77 kg K-1 szabályrendszer szerint. Bakacs a kettővel ezelőtti, 14, gálán ugyancsak főmérkőzést kapott, ahol azonban pontozással alul maradt Szalontai Gergővel szemben. Ellenfele, Benedek Zsolt azonban még nem szerepelt HK gálán. Egy főmérkőzésen debütálni azért nem olyan rossz dolog. Pörgős meccsnek ígérkezik!


bakacsbenedek


Újra láthatjuk majd a ringben Gilányi Attilát is, aki Koczfán Jánossal csap majd össze szintén K-1 szabályrendszerben, +100 kg-ban.


Két, a klubban nagyon népszerű harcost is láthat a közönség 21-én, ráadásul egymás ellen lép a kötelek közé Nnadi Kristóf és Tóth Gergely "Mammut", thai box szabályrendszerben.


Idén is megemlékeznek tehát a szervezők a legendás harcosról, Kató Mihályról, és ahogy a felhozatalból is látszik, hozzá méltó estének nézünk majd elébe!

HK17 - Dudok Károly vs. Jóni Zsolt

Mozgalmasnak ígérkezik az idei szezon a Harcosok Klubja Versenysorozat szervezői számára. A soron következő gála párosításainak bejelentései is folyamatban vannak, de a hétvégén egy későbbi eseménnyel felhozatalával kapcsolatban láttak napvilágot hírek.


Vasárnap a budapesti Dallas Étterembe voltunk hivatalosak a Versenysorozat főszervezőjének, Kispál Balázsnak a meghívásának köszönhetően. Az ok pedig egy április 11-i mérkőzés, melynek főszereplői Dudok Károly és Jóni Zsolt!


A "mesterek csatája" a Harcosok Klubja 17 főmérkőzéseként adja majd, 5 menetre kiírt senior profi magyar bajnoki övért, +90 kg-ban muay thai "B" kategóriában!


hk17


Azonban nem kell egészen áprilisig várni,hogy újra megteljen az aTerem Harcművészeti Központ, hiszen a II. Kató Mihály Emléktornával február 21-én rendezik a 16. gálát, melyről minden fontos információt megtudhattok hamarosan oldalunkon keresztül!

Bemutatkozik a Magyar Muaythai Egyesület

HMTA-ellenfelem

Újabb patinás klub választotta honlapunk felületét, hogy bemutatkozzon az eddigiek mellett harcos közösségünkben. Nyilván kevés olyan küzdősportban jártas ember van Magyarországon, aki ne hallotta volna a HMTA rövidítést, és ne ismerné Bata Tamás nevét. Most azonban egy átfogóbb történelmi áttekintést kapunk az Egyesületről.


A Magyar Muathay Egyesület (Bata Tamás) 1992-ben kezdte meg működését Újpesten a Dózsa ökölvívó termében. Akkoriban még a legismertebb harcosok is oda jártak edzeni: Kató Mihály, Móró Endre, Mikó Gábor, Farkas Attila, Kádár Gábor, Kurdy István, de megfordultak más „hírességek” is mint például Vincze Tomi, Ács Feri, Horváth Pisti. Sajnos a termet el kellett hagynunk, mert a Kickbox Szövetség is szemet vetett rá. 1995 ben már az In-Kal security segítségével a KSI ökölvívó termében edzettünk.


Ragyogó három évet tudtunk itt magunk mögött. Ez idő alatt elkészült Kerepesen Dr. Sifu Róbert Lions vezetése alatt a Shaolin templom és edzőközpont amiben egyesületünk is tevékenyen részt vett. Itt rendeztük meg a legelső Amatőr Muaythai Magyar Bajnokságot 1999-ben,és az első sparring partit is, amit aztán sok nagy sikerű barátságos találkozó követett.


Az itt eltöltött örömteli évek után következett aTerem Harcművészeti Központ. Itt indítottuk útjára a Harcosok Klubja Versenysorozatot a feltörekvő harcosok számára.


Bata


Az elmúlt időben nagyon sokan jártak edzeni egyesületünkbe, amely a legelső Muaythai egyesületek között jött létre. Sokan csak kedvtelésből, de szép számmal versenyzői szándékkal indultak el a Muaythai rögös útján. Ezek közül a versenyzők közül többen kitűnő sikerekkel is dicsekedhetnek.


[youtube http://www.youtube.com/watch?v=le29e2v6xC4&w=560&h=315]


Legsikeresebb harcosaink:


Géczi "Romboló" Dániel (WTKA Profi Muaythai Európa Bajnok, WFCA Muaythai Magyar Bajnok, Utcai Harcosok Szövetségének regionális Bajnoka, Szabadharcosok Szövetségének Bajnoka, K-3 regionális Bajnok, 2X Muaythai Magyar Bajnok)


Madarasi "Vasláb" Miklós (WPKA kisvilágbajnokság 3, helyezés, Utcai Harcosok Szövetségének Regionális Bajnoka, 4X Magyar Muaythai Bajnok)


Berkes”KŐ” Tamás,  Szentkuti "Pók" Norbert, Polster "Psicho" Tamás, Tóth Zarubaly "Mamut" Gergely, Erdélyi "Henger" Tibor, Török Péter, Loncsarevity Natália