Harcosok Klubja 16 - Kató Mihály Emlékverseny

Nem kell már sokat várnunk, és újra kinyitja kapuit a Harcosok Klubja, hiszen a soron következő , 16. gála - Kató Mihály Emlékverseny címmel- röpke 3 hét múlva esedékes, a felhozatalban ismét remek párosításokkal.


Harcosok Klubja 16


A lebonyolítás rendszere idén sem változik majd, a küzdelmek 15 órakor kezdődnek majd február 21-én is, a gála mérkőzései 18 órakor rajtolnak el az aTerem Harcművészeti Központban. Látnivalóból nem lesz híján az este, eddig több mint 60 versenyző adta le nevezését, és minden bizonnyal ez szám még növekedni fog a hátralevő hetekben.


A gála párosításai közül már néhány azonban napvilágot látott. Így a főmérkőzés is, melyet Bakacs Dezső vív meg Benedek Zsolttal, -77 kg K-1 szabályrendszer szerint. Bakacs a kettővel ezelőtti, 14, gálán ugyancsak főmérkőzést kapott, ahol azonban pontozással alul maradt Szalontai Gergővel szemben. Ellenfele, Benedek Zsolt azonban még nem szerepelt HK gálán. Egy főmérkőzésen debütálni azért nem olyan rossz dolog. Pörgős meccsnek ígérkezik!


bakacsbenedek


Újra láthatjuk majd a ringben Gilányi Attilát is, aki Koczfán Jánossal csap majd össze szintén K-1 szabályrendszerben, +100 kg-ban.


Két, a klubban nagyon népszerű harcost is láthat a közönség 21-én, ráadásul egymás ellen lép a kötelek közé Nnadi Kristóf és Tóth Gergely "Mammut", thai box szabályrendszerben.


Idén is megemlékeznek tehát a szervezők a legendás harcosról, Kató Mihályról, és ahogy a felhozatalból is látszik, hozzá méltó estének nézünk majd elébe!