A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Nardoletti Zoltán. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Nardoletti Zoltán. Összes bejegyzés megjelenítése

Harcosok Klubja 24. – Telt ház a BSK-ban

Szombaton újra megtöltötte a BSK Crossfight termét a Harcosok Klubja Versenysorozat. A 24. gála is hozott néhány rendkívül izgalmas csatát!

hk24_pokorni_vs_polgar

A várakozásoknak megfelelően hatalmas érdeklődés övezte a Harcosok Klubja 24. gálát szombaton a BSK Crossfight termében. Az küzdősport iránt rajongók már délután fél 3-tól megtekinthették az első pofonokat. Ekkor kezdődtek a felvezető mérkőzések. Az előzetes információk szerint több, mint 80 harcos jelentkezett a versenyre, így nehéz is lenne az összes mérkőzéssel egyenként foglalkozni. Térjünk rá a gála főmérkőzéseire!


Molnár Károly és Góman Renátó összecsapását utóbbi nyerte pontozással. Nnadi Kristóf az egyike azoknak, aki a legtöbb Harcosok Klubja gálán ringbe lépett. Ellenfele ezen a szombaton a kisebb szünet után visszatérő Kozsák György volt. Egy hatalmas extra menettel megtoldott mérkőzésen Nnadi Kristóf újabb győzelemmel gyarapította mérlegét.


A hölgyek sem maradhatnak ki. A Fighting Kempo versenyzője, Szendrei Rebeka Kolozsváry Melinda ellen lépett szorítóba. Az amazonok ütközetét végül Pokorni Gábor tanítványa nyerte. A pécsi Bakacs Dezső is jó napot fogott ki, neki Csillag Tamással kellett összemérni a tudását. Bakacs szintén pontozással hozta a mérkőzést egy rendkívül parázs meccsen!


Azt este egyik legjobban várt ütközetén Nardelotti Zoltán csapott össze Anghel Cardossal. Kemény mérkőzésen egyhangú pontozással Zoli legyőzte román ellenfelét.


https://youtu.be/sRvZy86ZyBw

És elérkeztünk a főmérkőzéshez. Polgár Ádám és Pokorni Ádám kapta a főszerepet a Harcosok Klubja 24. gálán. És a két harcos meg is szolgálta ezt. Polgár Ádám legutóbb Kálucz Martint győzte le, míg Pokorni Ádám "behúzta" Vidákovics Patrik skalpját. Ennek tükrében – és a két harcost ismerve – borítékolható volt a parázs csata. A közönséget maximálisan kiszolgálva, pörgős ütközetben végül egyhangú pontozással Polgár Ádám keze lendült a magasba. Pokorni Ádám is megérdemel azonban minden dicséretet! Színvonalas mérkőzés volt!


https://youtu.be/YW7M7tln9zI

Az egész gálára jellemző volt a remek hangulat, amihez jócskán hozzájárultak a harcosok ringben mutatott teljesítményei! A Harcosok Klubja névhez méltóan és a megszokott színvonalban telt a szombat este. A többi mérkőzésért csak ajánlani tudjuk, hogy látogassátok meg a Harcosok Klubja Facebook oldalát! Nem bánjátok meg!


Folytatás decemberben!

HK24 - Egy hónap múlva nyit a klub

Már csak kereken egy hónapot kell várni, és újra nyílik a Harcosok klubja!

HK-Harcosok-Klubja-vidakovics-patrik

Napra pontosan egy hónap múlva, október 22-én ismét összegyűlnek az ország legjobb harcosai! A program pedig ezúttal is ütősnek ígérkezik!


Bár még élénken él bennünk a TEK Gála és Laszák Zoltán hatalmas hétvégi győzelme, de nem árt azért már előre tekinteni. Nem maradunk sokáig izgalmas küzdősport gála nélkül. Október 22-én Harcosok Klubja 24. a BSK-ban!


Akiket biztosan láthatunk, az a Fighting Kempo harcosai közül - az este egyik főszereplőjét - Pokorni Ádámot, és a Kolozsvári Melindával összecsapó Szendrei Rebekát! Visszatér a klubba a román Anghel Cardos, aki ezúttal sem lesz irigylésre méltó helyzetben, ennek pedig Nardoletti Zoltán lesz az oka.


Pár hónapja láttuk, október 22-én pedig ismét ott lesz a ringben Bakacs Dezső is. Horváth László tanítványa Csillag Tamással vív egy Superfightot. Nnadi Kristóf ezúttal is nehéz ellenfelet kapott a szintén hosszú idő után a Harcosok Klubja ringjébe visszatérő Kozsák György személyében!


A főmérkőzés másik szereplője a nyári gálát Kálucz Martin ellen záró Polgár Ádám lesz. (Ha lemaradtál volna, akkor ITT olvashatsz róla bővebben.)



A főmérkőzések tervezett párosításai:

Pokorni Ádám vs. Polgár Ádám K-1 Superfight 86 kg


Nardelotti Zoltán vs. Anghel Cardos K-1 Superfight 77,5 kg


Bakacs Dezső vs. Csillag Tamás K-1 Superfight -73,5 kg


Nnadi Kristóf vs. Kozsák György K-1 Superfight +91 kg


Szendrei Rebeka vs. Kolozsvári Melinda K-1 Superfight -63 kg

HK 19 - Az első nap eredményei

[caption id="attachment_9403" align="aligncenter" width="501"]Laszak_black Laszák Zoltán derekán a WFC Nemzetközi bajnoki öve[/caption]

Tegnap az első nap programjaival megkezdődött a Harcosok Klubja Versenysorozat 19. gálája a Hungexpo területén zajló Fitbalance Expo egyik betétprogramjaként.


A két napos gála első napján is számos izgalmas párosítás várt azokra, akik kilátogattak a helyszínre. A Harcosok Klubja gálák forgatókönyve alapján peregtek most is mérkőzések, kezdte a felvezető mérkőzésekkel, majd pedig ezt követően a gála programjával zárult az est. Benne egy címmérkőzéssel.


Az egyik legizgalmasabb mérkőzést hozta a Nardoletti Zoltán vs Szalontai Gergő összecsapás, melynek végén Nardoletti kezét emelte magasba a vezetőbíró.


Harmadszorra csapott össze a két nehézsúlyú harcos, Zathureczky Zsolt és Gilányi Attila. Az első két találkozót Zatu nyerte, de Gilányi Attila tegnap kozmetikázni tudott az eredményen, miután kitüéses győzelmet aratott Zathureczky felett.




[caption id="attachment_9405" align="aligncenter" width="499"]gilanyi_black Gilányi Attila győztes mosolya[/caption]

Következett az est főmérkőzése, ami egyben egy címmérkőzés is volt. A győztes a WFC övét vihette haza. Anghel Cardos korábban már bezsebelt egy magyar skalpot, miután pontozással verte Benedek Zsoltot. Laszák Zolin volt tehát a sor, hogy elégtételt vegyen a román versenyzőn. Zoli átérezvén a mérkőzés (dupla) tétjét végig koncetrálva és nyomás alatt tartva ellenfelét pontozással bezsebelte a WFC Nemzetközi bajnokö övét. Gratulálunk!


A mai programok is 10 órától rajtolnak majd, benne edzésekkel a Top Fighters Thai-box Se és a ReGym csapatával. Majd déltől kezdődnek a felvezető mérkőzések.


Az esti gála programjában pedig a Vidákovics Patrik vs. Sebestyén Dániel, Szána Patrik vs Karaszi Erik éa a Sebők Máté vs Fábián Kristóf összecsapás lesz megtekinthető. Érdemes tehát ma is kilátogatni a Fitbalance-ra!


Heti összefoglaló

Ahogy a jó idő is közeledik, úgy szaporodnak a versenyek és események a magyar küzdősport életben, lassan az összes fellelhető sportág és szervezet felébred a téli álomból. Az viszont már megszokott, hogy az ellenfelem.hu-n mindig folyamatosak a történések, így természetesen a héten is volt miből válogatni. Nézzük sorra!


IMG_0866


A hétfőt az elmúlt hetekben megszokott módon, jógával kezdtük. Kántor Tamás jóvoltából ezúttal megismerhettük a Nitay Központ és Jógateremet, ahol a korábbi cikkben leírtakat el is sajátíthatjátok, és kipróbálhatjátok.


Este aztán megtudhattuk, hogy miként készülnek a Grizzly Grappling Team legkisebbjei a hétvégén Debrecenben megrendezett Global Grappling fordulóra.


grizzly


Kedden Nardelotti Zoltán szerepelt "A sikerek útján" rovatunkban. A győri Unicentrál Bull’s Kick-box & Thai-box SE versenyzőjével, a 2013-ban WAKO Junior Európa-bajnoki II. helyezett, 2014-ben WAKO Junior K-1 Világbajnok és IFMA Muay Thai Európa-bajnokságon II. helyezett, majd a WFC szervezet fél-profi Világbajnoki címét is besöprő fiatal harcossal a kezdetekről, sportról, sérülésekről is beszélgettünk.


Nardelotti-Csanyi-ellenfelem


Szerdán hírt adtunk róla, hogy megalakult a Magyar Sport Ju-Jitsu Szakszövetség, erről a frissen megválasztott elnök, dr. Gulyás Richárd Miklós beszámolóját olvashattátok.


Csapatbemutató rovatunkban ezen a héten a 3K Egyesület mutatkozott be, a vezető, Sípos Dániel jóvoltából.


Csapatkép


Csütörtök este egy kis szakmai érdekességgel jelentkeztünk. A scramblinggel, a közelharccal foglalkoztunk, ezen belül a pozíciószerzéssel és az ellentámadással, mely MMA-ban és Grapplingben egyaránt hasznosítható.


maxresdefault


Pénteken hírt adtunk az ünnepélyes megnyitóval kezdő XIII. Juhász Ferenc Emlékverseny és Nyílt Kempo Világkupáról, MMA magyar bajnokságról is, valamint a közelgő Polyák Imre Emlékversenyről. A napot 'Helyzetjelentés' rovatunk zárta, ahol is Vidákovics Patrikkal beszélgettünk edzésről, a közelmúlt változásairól és a kilátásokról.


Szombaton Bedák Zsolt következő meccséről ill. az azzal kapcsolatos gondolatairól olvashattatok oldalunkon, majd egy remek BJJ dokumentumfilmet, a Roll-t mutattuk be nektek estefelé. Spéth Norbert ezen a napon Horvátországban aratott győzelmet a K-1 világkupán!


Bedák Zsolt


Amint arról ma beszámoltunk nektek, az Irish Open kickbox világversenyen több szép eredmény is született - világkupa győzelem, harmadik hely, stb. Részletek a cikkben! Nem mellesleg, ma 44 éve, hogy New Yorkban egymásnak feszült Joe Frazier és Muhammad Ali. Tizenöt menet és egy mérkőzés, melyre a szakma 'az évszázad meccse' címkét ragasztotta!


Ezek lettek volna tehát a hét legfontosabb történései oldalunkon! Mondhatni, hogy nem telt eseménytelenül ez a hét sem. Hamarosan pedig újdonságokkal jelentkezünk számotokra! ;)


Kövessetek minket a következő héten is!


ellenfelem.hu  - A harcosok közösség