A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Szepesi Attila. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Szepesi Attila. Összes bejegyzés megjelenítése

Jön a 16. Mikulás kupa!

16_mikulas_kupa-header


Nem csak a Mikulás repked majd szánjával, ajándékokkal a hóna alatt, de szállnak majd a pofonok is, hiszen immáron 16. alkalommal kerül megrendezésre a Küzdő SE és Szepesi Attila mester jóvoltából a Mikulás Kupa! Erről beszélgettünk:


ellenfelem.hu: - December 5-én ismét itt a Mikulás kupa. Mesélne egy kicsit a verseny történetéről? Hogyan, honnan és mikor jött az ötlet?


Szepesi Attila: - Az ötlet 16 évvel ezelőtt pattant ki a fejemből. Szerettünk volna, egy nagy évadzáró rendezvényt, viszont akkora sikere lett, hogy azóta is igény van rá. Így már 16. éve, rendezzük Mikulás Kupa névre keresztelt Gálánkat.


e: - Hány induló várható a versenyre?


SZA: - Lesz egy 8-as torna, egy 4-es torna, plusz 5 felhozó mérkőzés. A fő rangadón Spéth Norbert kontra Berényi Norbert küzd, a Magyar Bajnoki Címért, 67kg-os súlycsoportban, így összesen, 16 mérkőzésen szurkolhat kedvenceinek a közönség.


e: - Hány tanítvánnyal vesz részt a Küzdő SE a megmérettetésen?


SZA: - A Küzdő SE 9 tanítvánnyal indul.


e: - Előző gáláikon neves fellépők, díszvendégek emelték az est fényét. Többek között Kunkli Tivadart is láthatták már a vendégek. Kivel, kikkel számolhatnak ezúttal a kilátogatók?


SZA: - A sportágunk szakvezetői, illetve a Küzdősport Se összes volt nagy bajnoka-világ, és Európa bajnokok név szerint: Doró István, Józsa Ádám - részt vesz  segítőként évről évre rendezvényünkön. Kunkli Tivadar jelenlétére is számítunk.


e: - Mi a következő kihívás a klub számára? Melyik gálán vagy versenyen lesznek láthatók sportolóik legközelebb a Mikulás kupa után?


SZA: - Ami jelenleg biztos, februárban lesz egy Magyar-Angol Válogatott összecsapás. Illetve szintén februárban lesz Törökországban, Muay Thai szabályrendszere szerinti küzdelem, ahol Spéth Norbert /67kg/ világbajnokunk képviseli Magyarországot.


16_mikulas_kupa

Helyzetjelentés - Spéth Norbert

speth-norbert-ellenfelem


Helyzetjelentés című, állandó rovatunkban az oldalunkon már korábban bemutatott, bemutatkozó sportolókat szólaltatunk meg, akik - ahogy most Spéth Norbert is - a legutóbbi interjú óta eltelt időszakról, versenyekről, sérülésekről és egyebekről mesélnek nekünk.


A márciusi interjúnk óta már beszéltünk egyszer Norbival, amikor is az előző Fight Night Hungary gálán felnőtt profi muay thai magyar bajnoki címet nyert, most pedig eljött az ideje, hogy ismét leüljünk egy kicsit, hiszen azon túl, hogy a soron következő FNH gála miatt is aktualitása van egy interjúnak, egyébként is sok idő telt el április óta.


Kövesd nálunk, az ellenfelem.hu-n nyomon kedvenc harcosaid pályáját, eredményeit! Következzenek Spéth Norbert szavai!


"Sziasztok!


A márciusi magyar bajnoki címmérkőzésem óta összehoztam egy kézsérülést a  bal kézfejem, ezért nem tudtam megfelelő edzés munkát végezni és sajnos szorítóban sem voltam azóta. Futó edzésekre jártam ugyan, de az sem volt a legjobb, mivel folyton lendült a kezem.


Szép lassan aztán javulni kezdett a sérülés, mostanra pedig már teljes értékkel tudok vele dolgozni, újra napi több edzésen veszek részt és keményen készülünk a következő megmérettetésre, amire a következő Fight Night Hungary gálán kerül sor, ahol újra profi muay thai szabályrendszerben versenyezhetek majd, egy négyes torna keretein belül.


Fabian-Kristof-helyzetjelentes-ellenfelem-2015
A felkészülésemmel kapcsolatosan szerencsésnek mondhatom magam, mert az edzőmnek, Szepesi Attilának köszönhetően általában jó sparring partnereket sikerült találni. Várom már, hogy újra ringbe léphessek és lehetőség szerint győztesként lépjek ki onnan!”


Köszönjük Norbinak, hogy időt szakított ránk és sok sikert kívánunk neki az év hátralévő részére ill. természetesen azon túl is!

A sikerek útján - Spéth Norbert

speth-norbert-ellenfelem


A fiatal tehetségek bemutatására szakosodott rovatunk megállíthatatlanul robog előre. Köszönhető ez természetesen leginkább annak, hogy kis hazánk bizony bővelkedik a küzdősportok terén is az elhivatott, tehetséges sportolókkal, akik szép csendben, a rivaldafényből és fősodratból sajnos némiképp kiszorítva, de teszik a dolgukat és sorra hozzák a szebbnél szebb eredményeket. Egy ilyen sportoló a többszörös IFMA muay thai magyar bajnok, 2014 májusában IFMA világbajnoki ezüstérmes és 2014 szeptemberében IFMA Muay Thai felnőtt Európa bajnoki címet elhódító, idén 20 éves Spéth Norbert is, aki születésnapját meg sem várva, a napokban lepte meg magát egy újabb, ezúttal egy horvátországi K-1 világkupa győzelemmel.


ellenfelem.hu: - Mesélj egy kicsit a kezdetekről Norbi! Véletlenül tévedtél le egy edzésre, ahogy sokan mások vagy volt valami sorsszerű abban, hogy egy napon átlépted a Küzdő SE küszöbét? Szerelem volt első látásra?


Spéth Norbert: - Ötödik éve már, hogy elkezdtem az edzést a Kazincbarcikai Küzdő SE miskolci szakosztályán, ahová egy jó barátom által kerültem le. Nagyon megtetszett, így azóta is ott ragadtam az edzéseken. Előtte is sportoltam - főként atletizáltam.


e: - Mit szóltak otthon? Nem ütköztél ellenállásba?


SN: - Eleinte édesanyám ellenezte a dolgot, mert féltett. Szerencsére rájött, hogy jó kezekben vagyok, és ha nem is teljesen, de le tudta vetkőzni magáról a nagyon erős anyai félelmet.


e: – Mi az, amire eddigi eredményeid közül a legbüszkébb vagy, ami különösen fontos neked?


SN: - A legbüszkébb az Európa bajnoki címemre vagyok.


e: - Jól látjuk, hogy - akárcsak a legtöbb kiváló edző -, Szepesi Attila is több nektek, mint egyszerűen az edzőtök?


SN: - Igen, jó a meglátás. Különösen jó kapcsolatom van az edzőmmel. Nem csak a teremben, de azon kívül is napi kapcsolatban vagyunk. Számos közös programunk van, és a lojalitás mindig is megvolt a másikkal szemben.


e: - A sokszor nehéz körülmények ellenére is, mely sajnos nem egy hazai klubot érint, a Küzdő SE bőven szállítja a szép eredményeket. Te miben látod a sikereitek titkát?


SN: - Legfőképpen a mentális felkészültséget tartom a sikereink titkának , hiszen ez lendít át minket a legnehezebb napokon is.


[gallery type="slideshow" link="none" ids="1064,3590,4578"]

e: - Mesélj egy kicsit nekünk legutóbbi versenyedről. Milyen volt a felkészülés? Voltak gátló tényezők, mint betegség vagy hasonlók?


SN: - Legutóbbi versenyem a napokban került megrendezésre, szerencsére nagyon jól éreztem a távolságot a ringben ezáltal sikerült elhoznom az aranyérmet. Felkészülésem is szerencsére zavartalanul zajlott , sem betegség sem más dolog nem gátolt meg abban , hogy maximálisan tudjak teljesíteni mind az edzések mind a verseny során.


e: - Hamarosan itt a Fight Night Hungary. Gondolom gőzerővel készülsz arra is. Erdős Attila nem kis falat. Alaposan készülsz belőle vagy inkább arra koncentrálsz, hogy te mit csinálsz majd a ringben?


SN: - Természetesen igen, a közeljövőben ez a legrangosabb versenyem. Tisztában vagyok az ellenfelem képességeivel, de mint minden versenyen, ezen is teljes magabiztossággal fogok a ringbe lépni.


e: - Komoly meccs előtt állsz, ezért tán nem szeretnél előre rohanni, de mik a további terveid és kilátásaid az idei évre? Hol láthatjuk még Spéth Norbertet 2015-ben?


SN: - Mindig csak a következő célra koncentrálok , a későbbi versenyekről bővebb információm még nincs, de biztosak lehettek benne, hogy számos versenyen részt fogok még venni idén!


Köszönjük az interjút és sok sikert kívánunk a következő meccshez, valamint a 2015-ös évhez is természetesen! Reméljük hamarosan ismét beszámolhatunk majd rólad ‘Helyzetjelentés’ rovatunk keretében olvasóinknak!

Bemutatkozik a Küzdő SE!

KudzoSE-logo2-ellenfelem


Szepesi Attila vagyok, 1982-ben kezdtem el a küzdősportokkal - először Shotokan karatéval - foglalkozni. Elég félszeg magamba forduló, csendes srác voltam, de öt-hat évvel később bevonultam katonának, ahol szinte megnyílt a világ számomra. Olyan volt, mintha nem is lettem volna katona, mert felfigyeltek a tehetségemre, így kiemeltek a sorkatonai szolgálat alól és attól a pillanattól kezdve csak edzésekre és versenyekre kellett járnom, heti rendszerességgel, európai szinten. Itt ismerkedtem meg a thai-boksszal és a karate több válfajával. Leszerelésem után tudatosan az ökölvívással kezdtem foglalkozni, a kéztechnikám javítása érdekében. Akkor már tudtam, hogy a thai-boksz lesz az igazi sportágam, amiben megtalálom önmagam. Évekkel később lesérültem, ezután kellett az edzői pálya felé kanyarodnom.


Versenyzőként illetve edzőként olyan helyekre eljutottam, ahova a sport nélkül soha nem mehettem volna (ezek közül kiemelve: Amerika, Thaiföld és Európa szinte összes országába). A Küzdő Sportegyesületben - amelynek alapítója vagyok -, a sikeres versenyzéseim és nagy számú mérkőzéseimen, valamint a hosszas küzdő sportokat érintő pályafutásom során megszerzett tapasztalatomat felhasználva igyekszem minden hasznos dolgot belerakni a harcba és megtanítani a srácoknak, amit a többféle küzdősportokból merítettem.


[gallery type="slideshow" link="none" ids="3591,3590,3588,3589"]

Tudni kell az egyesületünkről, hogy minden generációban voltak világszinten kiemelkedő versenyzőink. Magunknak tudhatunk Junior WAKO K1 Világbajnoki címeket, Junior WAKO K1 Európa bajnoki címet, számos világkupa győzelmet, magyar bajnoki győzelmeket muay-thai és K1 szabályrendszerben egyaránt, valamint a 2014-es évben egy IFMA felnőtt Világbajnoki 2. helyezést és egy IFMA felnőtt Európa bajnoki győzelmet is, melyet Spéth Norbert hódított el.


Egyesületünk egyénileg is szokott versenyeket szervezni. Tavaly már a 15. alkalommal tarthattuk meg a minden év decemberében megrendezésre kerülő Mikulás kupa nevezetű nemzetközi versenysorozatunkat. A másik ilyen verseny a jövő kupa elnevezésű tehetségkutatónk, melyet szintén több éve rendszeresen elindítunk a feltörekvő versenyzők érdekében.


A jövőben minél több emberrel szeretném megszerettetni ezt a sportot, és több hasonlóan kiemelkedő versenyzőt szeretnék kiemelni. Számomra nem csak a versenyzés a legfontosabb. Egyesületünkben megtalálják a helyüket a hobbisták, a mozogni vágyók is, korosztálytól függetlenül. Az edzéseken a barátságos légkörön kívül az egyéni bánásmódot is előnyben részesítem, korosztálytól és nemtől függetlenül. Empatikus embernek tartom magam.


Edzéseinkről a kuzdose.hu honlapról vagy Facebookon a Küzdő SE. Kazincbarcika oldalról lehet értesülni. Edzések nem csak Kazincbarcikán, hanem Miskolcon, Ózdon ,Tornalján és Berentén is vannak!


A lehetséges szponzorok felkutatása folyamatosan zajlik. Aki úgy érzi, hogy tudna segíteni abban, hogy a Küzdő SE a jövőben is eredményesen versenyezzen és mellette hozzájáruljon fiatal gyerekek egészséges, sportoló közegben történő felneveléséhez, az ezt az anyagi támogatás mellett a küzdősporthoz szükséges bármilyen egyéb segítség formájában megteheti, akár a terembérlés, küzdősport-felszerelés, különböző – az élsportolók számára szükséges – táplálék-kiegészítők, vagy vitaminok beszerzésében. A felajánlásokat Szepesi Attila edző felé lehet megtenni a +36304353093-as számon vagy a szepesiattila(kukac)citromail.hu e-mail címen.


Szeretnéd te is ilyen, már bizonyított nevek mellett tudni csapatod? Várjuk jelentkezéseitek ITT vagy a Facebookon.