A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Szuknai Zsuzsa. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Szuknai Zsuzsa. Összes bejegyzés megjelenítése

Gyűlnek az aranyak a Kick-box Világbajnokságon

Miközben a felnőttek küzdelmei javában zajlanak a BOK Sportcsarnokban hétfőtől szombatig zajló kick-box világbajnokságon, addig a veteránok már befejezték szereplésüket.

[caption id="attachment_18271" align="aligncenter" width="503"] MTI Fotó: Kovács Tamás[/caption]

Az idősebb korosztályban a magyar indulók négy arany-, hat ezüst- és öt bronzéremmel zártak. Szuknai Zsuzsanna duplázott, mellette világbajnoki címet nyert Debreczeni Dezső és Kovács Betty.


A hét egyéni világbajnoki címével a kick-box korábbi legendájának számító Debreczeni Dezső a legutóbbi hazai rendezésű vb-n, 2005-ben Szegeden még a felnőtteknél diadalmaskodott. Az azóta kiváló edzővé előlépett sportember ezúttal az öregfiúk mezőnyében bizonyított: a pointfighting 74 kg-os kategóriájában három győzelemmel ezúttal is a legjobbnak bizonyult.


Szuknai Zsuzsanna még a ringben, full-contactban nyert aranyérmet Szegeden, a mostani vb-n pedig a tatamin jeleskedett (a veteránoknál csak a félerejű technikákat engedélyező versenyszámokat bonyolítottak le), és a light-contact, valamint kick-light szakágban is megnyerte a 65 kilogrammos súlycsoport küzdelmeit.


A negyedik magyar aranyérmet a veteránoknál Kovács Betty nyerte a pointfighting +65 kg-os súlycsoportjában.


A második helyen végzett pointfightingban Tóth István és Csikós Péter, light-contactban Pődör Csaba, kick-lightban pedig Molnár László, Tóth László és Bertalan Gábor.


Az elődöntőben fejezte be szereplését, ezzel bronzérmet nyert a pointfightingban Bertalan Gábor és Jó Dobronya Róbert, a light-contactban Bertalan Gábor és dr. Linczmayer Szilvia, akárcsak a kick-light-ban Pődör Csaba.


A sportág történetében először a magyar fővárosban rendeznek olyan vb-t, ahol az összes szakág képviselői egy helyszínen, egy időben küzdenek. A kick-box világszervezete, a WAKO a formagyakorlatok mellett hat küzdelmi szakágban rendez versenyeket. A kiütésre menő full-contact, low-kick és K1 szabályrendszereket ringben bonyolítják le, míg a point-fighting, light-contact és kick-light kategóriák tatamin zajlanak.


Kick-box világbajnokság, Budapest, veteránok, a magyar érmesek:


Pointfighting:
Férfiak:
63 kg: 3. Bertalan Gábor
74 kg: 1. Debreczeni Dezső
84 kg: 3. Jó Dobronya Róbert
94 kg: 2. Tóth István
+94 kg: 2. Csikós Péter.
Nők:
+65 kg: 1. Kovács Betty


Light-contact:
Férfiak:
63 kg: 3. Bertalan Gábor
+94 kg: 2. Pődör Csaba
Nők:
65 kg: 1. Szuknai Zsuzsanna
+65 kg: 3. dr. Linczmayer Szilvia


Kick-light:
Férfiak:
63 kg: 2. Bertalan Gábor
84 kg: 2. Molnár László
94 kg: 2. Tóth László
+94 kg: 3. Pődör Csaba
Nők:
65 kg: 1. Szuknai Zsuzsannna


/Az NVESZ sajtóanyaga/

A Világbajnokságot online a Sport100 Facebook-oldalán szombat estig élőben lehet követni! 

Kickbox EB - Szuknai Zsuzsa bajnok!

Kickbox EB! Tegnap nem csak a split-i muaythai EB-n szereztünk aranyat (Fábián Kristóf jóvoltából) és Földvári Juditnak köszönhetően egy ezüstöt is, de megszületett az első kickbox arany is a maribori WAKO viadalon!

Kickbox EB 2016 Maribor


Mariborban, a Light-contact, K-1 és Low-kick Európa-bajnokság utolsó előtti napján, pénteken elkezdődtek a nagy izgalommal várt döntő mérkőzések sora.  Erre a napra estek a veterán korosztály döntői is, s ebben két magyar versenyző is érdekelt volt.


Olasz Attila, a magyar light-contact válogatott helyettes vezetője, már megszokott szakkommentátorunk így látta a döntőket:


kickbox-eb-maribor-2016-1


Bertalan Gábor az olasz Massimo Vivaldival küzdött meg egy nagyon színvonalas és pörgős mérkőzésen. A veteránok egész mezőnyében ez volt a legjobb mérkőzés. Végig hajtott a két versenyző. Végül is az olasz versenyző nyert, mert rá tudta erőltetni a stílusát. Az első menet nagyjából egyenlő eredményt hozott, a második menetben szerzett 3-4 pont előnyt az olasz fiú, de mind a kettő végigtámadta a mérkőzést, az utolsó másodpercig. Így Bertalan Gábor ezüstérmet szerzett.


kickbox-eb-maribor-2016-szuknaiSzuknai Zsuzsa mérkőzése egyértelmű volt a német Alexandra Latocha ellenében, hiszen már az első menet végén vezetett nyolc ponttal. Tükörállásban álltak, és Zsuzsa rendre keresztbe verte hátsó egyenesekkel testre-fejre a német lányt. Horgokat is vert rá, leforgott róla, néha megállította egy-egy rúgással. A második menetben több lett az adok-kapok, de Szuknai Zsuzsa 13-14 pontokkal, nagy fölénnyel nyert, Európa-bajnok lett, megkoronázva a tavalyi világbajnoki címét. Tavaly is ő szerezte az első aranyat a VB-n.


Szombaton reméljük, hogy válogatott társai követik példáját, annak ellenére, hogy azok a döntők nem tűnnek könnyűnek. Veres Roland az orosz Alekszander Lebegyevvel csap majd össze, míg Busa Gabriella ellenfele a szintén orosz Valentyina Filatova lesz majd. De, hát létezik-e könnyű európa-bajnoki döntő orosz versenyzővel? Általában nem, de titkon azt reméljük, a mi szempontunkból: Igen!


A tegnapi nap videója:


https://www.youtube.com/watch?v=eFGh0gvfD04

A szombati döntők műsora:



LIGHT-CONTACT

57 kg. Veres Roland – Alekszander Lebegyev (Oroszország) Döntő
55 kg. Busa Gabriella – Valentyina Filatova (Oroszország)


/Gregor László/

Kickbox EB: Szombaton Mariboron a szemünk!

Itt a Kickbox EB, számtalan magyar indulóval! A helyszín: Szlovénia!

kick-box-eb-2016-maribor-lead


A nemzetközi kick-box versenynaptár fontos versenye kezdődik el szombaton. Szlovéniában, Mariborban rendezik meg ugyanis a WAKO világszövetség Light-contact, low-kick és K-1 felnőtt Kickbox EB-t!


Ez a verseny eredetileg a törökországi Antalya-ban került volna megrendezésre, de a nyári politikai események miatt a WAKO vezérkara a helyszín megváltoztatása mellett döntött. Így került a képbe Szlovénia második legnépesebb városa, Maribor, ami több alkalommal adott már otthont neves kick-box eseménynek és a magyarok is kellemes emlékeket őriznek az itt rendezett versenyekről.


Ezekre a kellemes emlékekre, mint rendhagyó „doppingra” szükség is lesz, hiszen elég fajsúlyos mezőny jött össze, a nevezések alapján 40 ország 553 versenyzője lép küzdőtérre a Dvorana Tabor Sportcsarnokban.


A magyar válogatott felkészült versenyzőkkel vág neki a mozgalmasnak ígérkező Kickbox EB hetének. A light-contactban most mutatkozik majd meg, hogy az év folyamán sokat dolgozó Dancsó Zoltán szövetségi kapitány és segítője, Olasz Attila milyen csapatot gyúrt össze az Európa-bajnokságra. Ez a gárda különleges a maga nemében.


Itt lesznek például a korábban point-fighting válogatottban szereplő csepeliek, a rutinosnak számító, taekwon-dos-kick-boxos Zsarkó Dániel, a szintén rutinos Sélley Anna, az idei junior világbajnok Gács Kristóf. S itt lesz az a Dohányos András, aki annak idején, 18 évesen éppen itt, Mariborban szerzett újoncként a felnőttek között világbajnoki ezüstérmet, s most 15 év után ismét csatasorba állt.


Az újoncok és rutinos versenyzők keveréke ez a válogatott, amelynek tagjai a versenyt megelőző héten edzőtáborban készültek. A Katona Attila vezette ringesek is jó nevekkel indulnak Mariborba. Bordás Annamária a világbajnoki cím védőjeként lép majd ringbe, de Rákóczi Renáta, Elszaszer Dávid és Géczei Róbert is stabil válogatottnak számít. Az újoncok is képesek lehetnek akár az érmes helyezésre.


Light-contactban nagy létszámban lesznek ott a veteránok, köztük a „nagy öregek”, Tóth István, Pődör Csaba, s talán nem sértődik meg, a tavalyi veterán világbajnok Szuknai Zsuzsa.


A csapat vasárnap mérlegel majd. Az Európa-bajnokság az amúgy már jól bejáratott menetrend szerint zajlik majd. Vasárnap este ül össze végső egyeztetésre a WAKO Board, a világszövetség irányító testülete, s aznap estig korrigálhatják a listát a csapatvezetők. Hétfőn tartják a versenybírók szemináriumát és délután a technikai értekezlet és a sorsolást, ami sok mindent meghatároz majd.


A hétfő amúgy a tanácskozások napja is, hiszen a versenyzői bizottság, a média képviselet, az orvosi bizottság is ülésezik. Kedden már 11.órakor kezdődik a , majd 13 órától elkezdődnek a selejtezők. Szerdán és csütörtökön egész nap a selejtezők zajlanak majd. Péntekre, október 28-ra is jut a selejtezőkből, délelőtt 10 órától, s 14 órától kezdődik majd a döntők első napi programja. Szombaton 10.órától folytatódnak a döntők egész nap, majd este az Európa-bajnokság a „Sayonara Party-val”zárul majd.


Az Európa-bajnokságra utazó magyar kick-box válogatott:



LIGHT-CONTACT SZABÁLYRENDSZER:

57 kg. Veres Roland (Halker Király team)
60 kg. Busa Andrea (Halker Király team)
70 kg. Szakál Diána (Metex 05-Controll SE, Szombathely)
+70 kg. Sélley Anna (Zrínyi Miklós Kick-box Akadémia)
74 kg. Zsarkó Dániel Péter (Combat „D” SC, Szeged)
79 kg. Jánosi Máté (Esztergomi KBSE)
84 kg. Erdei Brúnó (Halker Király team)
89 kg. Gács Kristóf (Titán SE)
94 kg. Dohányos András (Békéscsabai Lakótelepi SE)



Veterán korosztály:

63 kg. Bagi Péter (Zrínyi Miklós Kick-box Akadémia)
65 kg. Szuknai Zsuzsa (Boxvilág Szeged)
74 kg. Csernák Sándor (Lajo-s-sport Team)
84 kg. Bertalan Gábor Péter (Metex '05 Controll SE Szombathely)
94 kg. Tóth István (Beremendi Építők SE)
+94 kg. Pődör Csaba (Agrobio Classic SE, Szombathely)



LOW-KICK-SZABÁLYRENDSZER

54 kg. Szőke László (Fontana SE, Debrecen)
56 kg. c (Black & Gold Kick-boksz SE, Veresegyháza)
+91 KG. Dropán Attila (Titán SE)



K-1 SZABÁLYRENDSZER

60 kg. Rákóczi Renáta (Titán SE)
67 kg. Géczei Róbert (Békéscsabai Lakótelepi SE)
71 kg. Elszaszer Dávid (Szigetszentmiklós-Tököl SE)
+91 kg. Breszkó Bence (Re-Gym)


Kickbox EB 2016 Maribor

/Gregor László/