A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Kertész Máté. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Kertész Máté. Összes bejegyzés megjelenítése

Kertész Máté az Oktagon 11 gálán lépett ketrecbe!


Az alábbiakban Kertész Máté tegnap esti nagyszerű, az Oktagon 11 gálán vívott MMA meccsét nézhetitek meg!
KÓD BOJOVNÍKA: Máté Kertesz - YouTube

A cseh ill. szlovák tulajdonú, Európa minden szegletéből harcosokat felvonultató Oktagon gála a térség egyik legnagyobb, legigényesebb show-ja, melyet nagy kivetítő, komoly fények, bevonulás, sok néző jellemez.

Természetesen ehhez méltóan a küzdelemek színvonala is igen magas, így Máté is egy kemény szlovák harcost kapott Uskrt személyében, egy három menetre kiírt összecsapás keretein belül.

Az első menet elég taktikusra sikerült. Kölcsönösen repkedtek a dzsebek, combosok, jobb egyenes próbák, a srácok pedig felváltva ragadták magukhoz a momentumot. Uskrt-nek volt pár szebb kombinációja (pl. egy test dzseb-jobb felütés-bal horog), ami egyértelműsítette, hogy komolyan foglalkoznak a kezeivel és a menet vége felé úgy tűnt, kezdi átvenni az irányítást. Máté kicsit bajba is került a ketrec falánál, de szerencsére hamar le tudta vinni ellenfelét.

Máté Kertesz - OKTAGON MMA

A másodikra Máté már eléggé bedagadt bal szemmel jött ki, azonban ez kicsit sem tántorította el a komoly akcióktól. Az első menet végi realizáltak nyomán hamar bement lábra és nem sokkal rá jött is a levitel. Uskrt szabadulni igyekezett, ám hiába. A menet felénél se jártunk, mikor Máté a ketrec falánál teljesen a hátára tudott kerülni!

Uskrt próbált szabadulni, átfordulni, azonban így pontosan full mountba fordult, Máté pedig folyamatos nyomás mellett engedte egymás után az oldalról érkező könyököseit, jobbosait. Uskrtnak mindezekre nem nagyon volt válasza, ráadásul a ketrec közelsége miatt nem is nagyon volt hova mennie. Egyszer aztán sikerült úgy fordulnia, hogy mindkét lábát a ketrec falának tudta támasztani, elrúgta magát, így pedig sikerült kijutnia Máté alól!

Most Uskrt próbált fordítani, azonban Máté nagyon szépen meggátolta. Ezután ismét levitte ellenfelét és puhítani kezdte a földön folyamatos nyomással, különböző szögekből és irányokból érkező csapásokkal. Uskrtnek minden létező lehetőséget megadtak, hiszen körülbelül két teljes percet töltött a hátán, oldalán. Mikor már tényleg semmi válasza nem volt (leginkább csak fejét, arcát próbálta védeni), megállították a meccset!

Gratulálunk!


Fight Arena – Indul a show

Portálunkat követve találkozhattatok már a Fight Arena névvel. A gálasorozat a hétvégén debütál Székesfehérváron!


Szeptember 9-én nagyszabású küzdősport gála keretében mutatkozik be a Fight Arena. Az Alba Regia Sportcsarnokban tartandó eseményen három szabályrendszerben (K-1, MMA és profi ökölvívás) lépnek majd ringbe a harcosok, akik közt nagyon sok hazai ismert sportoló nevét találhatjuk meg az est felhozatalát böngészve.


A ringben láthatjuk majd MMA szabályrendszerben többek között Molnár Benjámint, Etelaky Lajost, Furkó Lászlót és a birkózó klasszisunkat, Veréb Istvánt is. A K-1 mérkőzések közt is akad csemege bőven, ilyen lesz például Kálucz Martin és Pokorni Ádám összecsapása. A 16 mérkőzést magába foglaló estét Bogdán Zsolt „Golyó” koronázza meg. Az ő ellenfele Jasmin Hasic lesz.



A gála teljes programját itt találjátok:


A gála bevételének egy részét a szervezők jótékony céllal a Heim Pál Gyermekkórház javára ajánlják majd fel!

Bellator Budapest - Közel a nagy nap!

Közeleg a Bellator Budapest gála! Immáron másodszor látogat hazánkba a nagy amerikai szervezet, melyen több magyar harcos is csatába indul!

Bellator Budapest 2017


A sajtókonferencián a szokásos protokollon túl, melyben mindenki megköszönte a lehetőséget és támogatás a szervezetnek, Borics Ádám a jelenlévőknek és a kameráknak elmondta, hogy az amerikai edzőtábor alaposan felkészítette és nagyon várja, hogy élete egyik legnagyobb lehetőségével élve a ketrecbe léphessen.


Természetesen ellenfele is fogadkozott, hozta szokásos vicceskedő formáját és ígérte, hogy a 9-0 mérlegű Borics a pénteki estéről 9-1 mérleggel távozik majd. Magabiztosan kijelentette, hogy aki odaáll elé, azt kiüti, ő a 145 fontos súlycsoport legerősebb harcosa. Meglátjuk!


A kickbox „részleg” sem maradhatott ki, hiszen míg a ketrecben a Bellator 177 zajlik majd, a ringben a Bellator Kickboxing 6 gálát nézhetik szimultán a jelenlévők. Az amerikai Spike csatorna egyébként először az MMA gálát, majd közvetlenül utána – felvételről – adja a kickbox meccseket Amerikában. Több szempontból is nagy lehetőség ez a magyar harcosoknak, hogy világszerte megismertessék nevüket és képességeiket a küzdősportok világának szerelmeseivel.


Laszák Zoltán bajnokunk is nagyon várja már a visszavágót, melyről egyértelműen úgy nyilatkozott, hogy ez élete legfontosabb meccse. Tudja, hogy a legtöbben neki szurkolnak majd az arénában és örül a támogatásnak. Karim Ghajji megköszönte az újrázás lehetőségét és ígérte, hazaviszi az övet, mivel az előző meccs előtt betegeskedett, sérülésekkel küszködött az edzőtábor során, azonban most minden flottul ment és komoly formában van. Reméljük nem így lesz!


Az FS Media jóvoltából a teljes sajtókonferenciát visszanézhetitek itt:


https://www.youtube.com/watch?v=adJBYQJ8bSI
A pénteki Bellator Budapest gála fight cardja:

Bellator 177: Dantas vs. Higo főmeccsek:
Harmatsúlyú Világbajnoki címmeccs: Eduardo Dantas (19-4) vs. Leandro Higo (17-2)
Pehelysúly meccs: Daniel Weichel (38-9) vs. John "Macapa" (21-1-2)
Légsúlyú meccs: Lena Ovchynnikova (11-4) vs. Helen Harper (4-1)
Pehelysúlyú meccs: Borics Ádám (9-0) vs. Anthony Taylor (1-2)


Felvezető meccsek:
Pehelysúlyú felvezető meccs: Brian Moore (9-5) vs. Michal Horejsi (5-2)
Könnyűsúlyú felvezető meccs: Szombat Patrik (1-2) vs. Kertész Máté (3-0)

Bellator Kickboxing 6 főmeccsek:
Váltósúlyú Világbajnoki címmeccs: Laszák Zoltán (83-2-2, 1 NC) vs. Karim Ghajji (23-5-1)
Középsúlyú meccs: Joe Schilling (20-9) vs. Alexandru Negrea (9-2)
Váltúsúlyú meccs: Raymond Daniels (10-3) vs. Győrfi Csaba (20-5)
Pehelysúlyú meccs: Jorina Baars (40-0-3) vs. Irene Martens (20-9-2)
Pehelysúlyú meccs: Gabriel Varga (13-4) vs. Görbics Gábor (30-10)

De ott lesz Elszaszer Dávid és Géczei Róbert is!

Bellator 177 - Egy hónap múlva Budapesten!

Kevesebb, mint egy hónap múlva, április 14-én ismét Budapestre látogat az amerikai Bellator MMA, a világ második legnagyobb küzdősport szervezete.

Bellator Budapest


Az MMA-ban utazó, majd nem is olyan régen a kickbox világába is belecsapó Bellator ismét Budapestre látogat egy vegyes show-val, mely MMA és kickbox küzdelmeket is hoz majd. Természetesen magyar szereplőkkel!


Az est programja alakul, azonban semmi sincs kőbe vésve. Olykor a változások sajnos elkerülhetetlenek. Így volt ez most is, hiszen Darrion Caldwell sérülés kapcsán kiesett, ezért őt nem fogjuk látni fővárosunkban. Helyette azonban a bajnok, Eduardo "Dudu" Dantas (19-4) ellen a feltörkvő harcos, Leandro "Pitbull" Higo (17-2) ugrik majd be. Garantáltan nagy meccs lesz ez is a budapesti Papp László Sportarénában április 14-én!


Pehelysúlyban itt lesz még John "Macapa" (21-1-2) és Daniel Weichel (38-9) is, de a hölgyek sem maradhatnak ki! Lena Ovchynnikova (11-4) Helen Harperrel (4-1) találkozik majd a 125 fontos kategóriában.


Az amerikai Spike tv-n is közvetített gála fő meccseinek sorát pedig Borics Ádám és Anthony "Pretty Boy" Taylor összecsapása zárja.


Bellator Kickboxing Budapest


A felvezető MMA mérkőzések kapcsán két párosítás tűnik egyelőre biztosnak. Ez pedig Brian Moore (9-5) és Ludovit Klein (6-0) ill. Kertész Máté és Polgár Ádám párharcai!


A Bellator Kickboxing 6 programján belül Laszák Zoli igyekszik majd megvédeni Karim Ghajji ellen a tavaly elhódított címet, Görbics Gábor pedig a szervezethez frissen igazolt, most debütáló Gabriel Varga ellen száll a kötelek közé. De itt lesz még Joe Schilling is, aki Alexandru Negrea ellen lép kötelek közé és a frissen szerződött Jorina Baars is bemutatkozik. Az ő ellenfele Irene Martins lesz.


Raymond Daniels már járt nálunk, de reméljük, hogy Győrfi Csaba ellen kevesebb sikere lesz, mint korábban!


https://youtu.be/eAEgUSOKTJA

HK 25 - Látványos csaták az idei utolsó gálán

Látványos csatákat hozott a szombati Harcosok Klubja 25. gála Kecskeméten.


Hosszú idő után ismét a fővároson kívül nyitott ki a Harcosok Klubja. A 25. gála helyszíne a kecskeméti Árpádvárosi Sportcsarnok küzdőtere volt. 


Úgy is fogalmazhatunk, hogy nem "árultak zsákbamacskát" a szervezők, az előzetesen beharangozott párosítások hozták a várt színvonalat, így egészen látványos ütközeteket láthatott a telt házas csarnok.


Az MMA, K-1 és muaythai összecsapások kaptak helyet a szombati programban. A főmérkőzés pedig feltette a koronát az estére. Polgár Ádám és Vidákovics Patrik csatáját még párszor biztosan vissza fogjuk nézni!



A gálamérkőzések eredményei (vastagon kiemelve a győztes):

Vidákovics Patrik vs. Polgár Ádám /pontozással/

Csillag Tamás vs. Hegyi Richárd /pontozással/

Nnadi Kristóf  vs. Munteanu Marius /pontozással/

Szakolczai Martin vs. Góman Renátó /TKO/

Kertész Máté vs. Horváth Ádám /TKO/
Íme a főmérkőzés videója:

https://youtu.be/pUTRli_a1eI

A gála további mérkőzéseink videó is hamarosan megtekinthetők lesznek. A következő Harcosok Klubja gáláig egészen pontosan február 25-ig kell majd várni. Akkor a helyszín már ismét a főváros lesz. 


 

Heti összefoglaló (61.)

Mindenből jutott egy kicsit erre a hétre a hazai küzdősportban. Gálák, versenyek és szép eredmények. Mint mindig, most is igyekeztünk tájékoztatni Titeket, de ha valamiről mégis lecsúsztatok volna, akkor ezen a vasárnapon is újra leltározzuk a hét legfontosabb híreit, cikkeit és eseményeit. Ez a Heti összefoglaló!

IMG_0866


Hétfőn egy legendás mérkőzéssel indultunk, a Gracie vs Zulu csatát nézhettétek meg 1984-ből! Kihagyhatatlan! Megismételtük Szepesi Csengével korábban készített interjúnkat, annak okán, hogy Csenge egy héttel ezelőtt ismét Világbajnoki címmel gyarapította a magyar karate sportot. Este a a koffein is a teljesítmény növelése című cikkel zártuk a napot.


Kedden a hétvégi jubileumi X. Eger Kupa beharangozóját olvashattátok, majd egy remek fejrúgást tekinthettetek meg videó formájában, ezt pedig egy szakmai cikk követte, a fejmozgás alapjairól! Érdemes újra átolvasni!


zbk_pusztakez


Szerdán megismerhettük Gercsák Szabina gondolatait a junior világbajnoki címe kapcsán, aki elmondta, hogy egy álma vált valóra. Erre a napra is jutott egy videónk, amiben az A Klub felkészülésébe pillanthattunk be, a hétvégi X. Eger Kupára gyakoroltak a srácok. Este megvizsgáltuk a stratégia és a taktika közti különbséget. Edzők számára erősan ajánlott írás!


Csütörtökön egy másik hétvégi rendezvényt ajánlottuk Nektek, a BSK gáláját, melyen igazi Superfightok voltak terítéken. Videós összefoglaló keretében tekinthettétek meg a Harcosok Klubja 19. gálájának mérkőzéseit, melyek között akadtak egészen látványos összecsapások is. Jó pár érem, egészen pontosan 49 termett a cseh kick-box Openen a Halker-Király Team számára. Ezt olvashattátok még ezen a napon.


Czech-Open-2015-Halker-Kiraly-ellenfelem


Pénteki első cikkünkből kiderült, hogy kik alkotják a magyar kick-box válogatott Világbajnokságra utazó keretét. A hétvégén ismét kedvenc sportjában, brazil jiu-jitsuban versenyzett Szmolka Niki. Erről beszélgettünk vele. A fárasztó hét zárásaként a bokák megerősítésével foglalkoztunk kicsit.


Szombaton már éremről számolhattunk be, Pupp Réka bronzérmes lett az U23-as judo Európa-bajnokságon Pozsonyban! A délutáni pihenéshez egy szép könyökössel adtuk meg a hangot. Zárásként pedig a Cotto vs Canelo összecsapás felvezető műsorának első részét tekinthettétek meg.


De ezen a napon zajlott a BSK superfight gála is, Furkó László, Vidákovics Patrik és mások részvételével. Bunyóból sosem elég, válogatni pedig bőven volt miből, hiszen a jubileumi ZBK Eger kupa - ahol 26 klub 113 versenyzőjének 192 nevezése lett 6 versenyszámban, 63 kategóriába kisorsolva - és mosonmagyaróvári Bauer Rudolf Egyetemi Sportcsarnokban tartott Vi-Gó SE K-1 és thai box gála is erre a napra jutott.


A BSK gálán Vidákovics Patrik egy nagyszerű testütéssel nyert Varjasi Viktor ellen az első menetben, az MMA mérkőzések egyikén Dióssi Csaba pedig pontozással győzött Kertész Máté ellenében.


Amit cikkünk írásakor az Eger kupával kapcsolatban biztosan tudni lehet, hogy az A Klub kempokái igen szépen szerepeltek! Eredményeik: Fórizs Lehel - B Viadal - 1. hely, Pálfalvi József - B Viadal - 1.hely, Gí föld - 2.hely, Csorba Dániel - A Viadal - 2.hely, Gí föld - 2.hely, Lévai László - A Viadal - 1.hely, Gí föld - 1.hely, Kunkli Tamás - B Viadal -  2.hely, Gí föld 1.hely, Barta Balázs - B Viadal 3.hely, Kérdő Ádám - B Viadal 3.hely


Mosonmagyaróváron Szabó András, "A bandita" megosztott pontozásos győzelmet aratott a Militans gym harcosa, Laska Tamás felett, mellyel igen nagy örömet okozott edzőjének Skrobár Róbertnek és klubjának.


Ugyanezen a napon az Unicentrál Bull's Kick-Box and Thai-Box Klub két harcosa egy K-1 gálán vett részt a szlovákiai Bardejov sportcsarnokában.


A telt-házas, nemzetközi küzdősport gálán Karácsony Dávid K-1 -67kg ban vívott szuperfight mérkőzést, amit egyhangú pontozással meg is nyert, az aktuális szlovák bajnok, David Vartas ellen.


Lukács Gábor K-1 -81kg ban beugróként szerepelt és állt helyt fivére, az utolsó pillanatban megbetegedett Lukács Balázs helyett, a lengyelek nemzeti bajnoka, Dawid Swierczynski ellen, ebben a csatában a lengyel fiú rendkívül szoros mérkőzésen 2:1 –es pontozással megnyerte a mérkőzést. Gratulálunk nekik és felkészítő edzőiknek, Csányi Jánosnak és Horváth Lászlónak.


Vasárnap már kifényesedett az érem, Gercsák Szabina a dobogó tetejére állhatott Pozsonyban, és ezzel U23-as Európa-bajnoknak mondhatja magát!


gercsak2015u23eb1


Ez volt tehát a heti összefoglaló, kövessetek minket a következő héten is!


ellenfelem.hu - A harcos közösség

Superfightok a BSK gáláján

[caption id="attachment_9657" align="aligncenter" width="504"]vidakovics_romania A képen bal oldalt látható Vidákovics Patrik is ringbe lép szombaton[/caption]

Egy izgalmasnak ígérkező hétvégi rendezvényt van alkalmunk most a figyelmetekbe ajánlani, amit a fővárosban, pontosabban a BSK Crossfight termében rendeznek majd meg az előttünk álló szombaton. Az est egyszerűen a „Superfight” nevet kapta, ami a várható párosításokat elnézve nem mondható túlzásnak.


A szombati felhozatalban látható lesz majd a tervek szerint a teremben edző és edzősködő Furkó László, aki a román Magnut Dan ellen veszi fel a kesztyűt „utcai harc” szabályrendszerben. Szintén hasonló keretek közt küzd meg egymással Kozsák György és Koczfán János is, illetve Kertész Máté és Dióssi Csaba.


bsk_superfight_banner


Az egyik legizgalmasabb összecsapásnak ígérkezik majd - a szintén a teremben edzősködő-  Floruta Levente és Vidákovics Patrik párharca. Ők a K-1 szabályainak megfelelően csapnak majd össze, ahogy Bélik Tímea és Rácz Irén is, majd Jakoby Viktor és Kéri Dániel szintén ebben a szabályrendszerben mérik össze erejüket.


A Facebookon olvasható párosítások közt szerepel még két bokszmérkőzés is, Csíki Zoltán csap össze Sáhen Bagdaszárjan-nal, és Urbán Ferenc Komor Lászlóval.


Várható fight card illetve szabályrendszerek:


Utcai harc: Kozsák György - Koczfán János
Box: Csíki "Corleone" Zoltán - Sáhen Bagdaszárjan
Utcai harc: Furkó László - Magnut Dan
K1: Floruta Levente - Vidákovics Patrik
Utcai harc: Kertész Máté - Dióssi Csaba
K1: Bélik Tímea - Rácz Irén
Box: Urbán Ferenc - Komor László
K1: Jakoby Viktor - Kéri Dániel


bsk_plakat


Jegyek elővételben kaphatók a BSK recepcióján nyitvatartási időben. A gála szombaton 19 órától kezdődik majd a BSK Crossfight termében (Budapest, Szentendrei út 89-95).


HFC 11 – Visszatérés Debrecenbe!

[caption id="attachment_9515" align="aligncenter" width="503"]HFC_utes fotó: HFC[/caption]

A hétvégén újabb gálát prezentál a Hungarian Fight Championship. A helyszín ismét vidéken lesz, Zalaegerszeg után most Debrecenbe utazik a show.


Debrecen városa számos tehetséggel örvendeztette meg a magyar küzdősport társadalmát, ebből adódóan sok sikeres gálát láthatott a helyi közönség az elmúlt évek során. Ezen a hétvégén a HFC kedveskedik azoknak, akik egy adrenalinra vágynak szombat este. Lesz is látnivaló bőven, hiszen két helyi kedvenc is ketrecbe lép majd.


Soltész László és Kálucz Marint. A két név, ami biztosan mindenkinek beugrik Debrecenről. A két kiváló harcos hosszú évekig csapattársak voltak, ma már azonban külön készülnek a megmérettetésekre. Mindkettőjük számára fontos lesz a hétvégi rendezvény. Laci súlycsoportot váltott, és könnyűsúlyban teszi próbára magát, míg Martin egy hosszú és elhúzódó sérülés után húz újra MMA kesztyűt, ellenfele Maxime Souque lesz.


hfc11


A felvezető mérkőzések közt is akad izgalmas párosítás. Az oldalunkon is bemutatkozott Varga Róbert csap majd össze Kertész Mátéval. Debreceni részről szerepet kap majd még a Cutler Fight Team versenyzője is, Váradi Ákos Péter is.


A főmérkőzést - hozzá megillető módon - Soltész László vívja majd. Laci bemutatkozása az új súlycsoportjában Oleg Obrevko ellen történik majd meg. Laci rutinját ismerve a lámpaláztól nem kell tartani a hazai publikum miatt, és bizonyára mindent megtesz majd, hogy egy látványos mérkőzéssel záruljon az este a Hódos Imre Sportcsarnok (4028 Debrecen, Kassai út 32-34.).


Egyéb információk a gálával kapcsolatban ITT találhatóak.