HFC 11 – Visszatérés Debrecenbe!

[caption id="attachment_9515" align="aligncenter" width="503"]HFC_utes fotó: HFC[/caption]

A hétvégén újabb gálát prezentál a Hungarian Fight Championship. A helyszín ismét vidéken lesz, Zalaegerszeg után most Debrecenbe utazik a show.


Debrecen városa számos tehetséggel örvendeztette meg a magyar küzdősport társadalmát, ebből adódóan sok sikeres gálát láthatott a helyi közönség az elmúlt évek során. Ezen a hétvégén a HFC kedveskedik azoknak, akik egy adrenalinra vágynak szombat este. Lesz is látnivaló bőven, hiszen két helyi kedvenc is ketrecbe lép majd.


Soltész László és Kálucz Marint. A két név, ami biztosan mindenkinek beugrik Debrecenről. A két kiváló harcos hosszú évekig csapattársak voltak, ma már azonban külön készülnek a megmérettetésekre. Mindkettőjük számára fontos lesz a hétvégi rendezvény. Laci súlycsoportot váltott, és könnyűsúlyban teszi próbára magát, míg Martin egy hosszú és elhúzódó sérülés után húz újra MMA kesztyűt, ellenfele Maxime Souque lesz.


hfc11


A felvezető mérkőzések közt is akad izgalmas párosítás. Az oldalunkon is bemutatkozott Varga Róbert csap majd össze Kertész Mátéval. Debreceni részről szerepet kap majd még a Cutler Fight Team versenyzője is, Váradi Ákos Péter is.


A főmérkőzést - hozzá megillető módon - Soltész László vívja majd. Laci bemutatkozása az új súlycsoportjában Oleg Obrevko ellen történik majd meg. Laci rutinját ismerve a lámpaláztól nem kell tartani a hazai publikum miatt, és bizonyára mindent megtesz majd, hogy egy látványos mérkőzéssel záruljon az este a Hódos Imre Sportcsarnok (4028 Debrecen, Kassai út 32-34.).


Egyéb információk a gálával kapcsolatban ITT találhatóak.