A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Balzsay Károly. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Balzsay Károly. Összes bejegyzés megjelenítése

Négy Nemzet Ökölvívó Torna - Küzdelmek egész hétvégén

Négy Nemzet Ökölvívó Torna! Ezen a hévégén Budapestre érkezik három nemzet "A kategóriás" ökölvívó válogatottja, hogy megmérkőzzenek hazánk legjobbjaival!

Négy Nemzet Ökölvívó Torna plakát


A Széchenyi István Négy Nemzet Ökölvívó Torna október 14-én és 15-én a Halassy Olivér Sportcsarnokban (felújított Madárfészek Ökölvívó Akadémia csarnoka) kerül megrendezésre, a Gróf Széchenyi Család Alapítvány támogatásával.


A torna névadó támogatója a Gróf Széchenyi Család Alapítvány, mely a torna létrehozásával és támogatásával erősíti a 2015-ben indult együttműködést a Magyar Ökölvívó Szövetség és a Széchenyi család között.


A sportág magyarországi képviselői Gróf Széchenyi István emléke előtt szeretnének tisztelegni, hiszen az ő nevéhez is köthető, hogy az ökölvívás az 1820-as évek elején hazánkban is ismert lett.


A tornán a magyar házigazdák mellett Horvátország, Szlovákia és Románia válogatottja lép ringbe majd. Mindkét versenynapon 16 órától kezdődnek a mérkőzések. Az első nap eseményeit online közvetíti a Magyar Ökölvívó Szakszövetség, majd az első versenynap összefoglalóját és a döntőket vasárnap este 22:30-tól nézhetik meg az M4Sport műsorán.


Bár az indulók névsora még változhat a végső nevezések ismeretében, ifj. Balzsay Károly szövetségi kapitány összeállítása nyomán az alábbi csapatnak szoríthatunk majd elvileg:


52 kg Virbán Martin (Madárfészek Ökölvívó Akadémia/UTE) és Szaka István (Madárfészek Ökölvívó Akadémia/FTC)
56 kg Virbán Gábor (Madárfészek Ökölvívó Akadémia/UTE) és Csóka Nándor (M1 Fitness Miskolc)
64 kg Kovács Richárd (NYVSC) és Serbán Henrik (Győri Gladiátor Akadémia)
69 kg Kozák László (Madárfészek Ökölvívó Akadémia/VASAS SC)
75 kg Árpád Viktor (Madárfészek Ökölvívó Akadémia) és Onoriode Isaac (Szeged Box Klub)
81 kg Tallósi Péter (Madárfészek Ökölvívó Akadémia/FTC)
91 kg Hámori Ádám (Fitt Box Kőszeg)
+91 kg Berki Károly (Hranek SE)


A találkozó fontos része a férfi válogatott felkészülésének és az ökölvívó szövetség életének is!


Az online közvetítésért érdemes lesz a Magyar Ökölvívó szakszövetség Youtube csatornájára ellátogatni, melyet ezen a linken találhattok.

/A Magyar Ökölvívó szakszövetség média anyagai alapján, ellenfelem.hu/

Pénteken rajtol az ökölvívó Európa-bajnokság

Pénteken kezdődik az ukrajnai Harkivban a férfi elit ökölvívó Európa-bajnokság. Az Eb helyszíne a 3000 nézőt befogadó Lokomotív Sport palota lesz, ahol 2010-ben az Európa Kupát rendezték meg.

[caption id="attachment_13879" align="aligncenter" width="504"] Harcsa Zoltán a riói Olimpia után ismét bizonyítani akar. /fotó: MTI/AP/Frank Franklin II/[/caption]

Az Eb egyben kvalifikáció is az idei világbajnokságra, a súlycsoportok első nyolc helyezettjei szerepelhetnek majd Hamburgban. A magyar csapat kedden elutazott Harkivba. Balzsay Károly szövetségi kapitány még az indulás előtt foglalta össze a versenyzőivel kapcsolatos gondolatait.



- Hogy tekintesz vissza az elmúlt közel fél év munkájára?

- Változatlanul úgy látom, hogy jó úton indultunk el, a srácok felvették azt a ritmust, amit elvárok tőlük és ami a későbbi sikerek felé vezet - mondta Balzsay Károly szövetségi kapitány. Természetesen én sem vagyok tökéletes és mindentudó, így néha előfordultak kanyarok, sőt zsákutcák is, de ilyenkor hamar korrigáltunk. Ezek az esetek elsősorban edzésmódszertani, edzéspedagógiai kérdéseknél jöttek ki, de a felkészülésünk egészére nem voltak kihatással.



- Több változás is történt a csapat életében, Bacskai például profinak állt, így kikre épül a válogatott?

- Szerencsére azért vannak húzóembereink ma is. Elsősorban Harcsa Zolira gondolok, aki még mindig fiatal, de már két olimpiát is megjárt. A tapasztalatával a jó irányba képes tolni a gárdát. Olyan példamutató edzésmunkát végez, hogy a fiatalok mennek vele. Néhány részsiker nagyon feldobta Vadász Andrist és ők ketten együtt egy olyan magot alkotnak, amely viszi magával a többieket.


Közvetlenül ott áll mögöttük a már Eb éremmel rendelkező Csóka Nándor és Hámori Ádám is. Kovács Richárd idén nagy fejlődésen ment keresztül, a mai amatőr ökölvívás stílusát figyelve és a mai bírói felfogás mellett az ő bokszával van esély az eredményességre. A kis súlyúak, Virbán és Szaka hamar bele fognak erősödni a felnőtt mezőnybe és ha még nem is ezen az Eb-n, de a következő évtől már az átlagosnál jobb szereplést várok tőlük.



- A +91 kg-ban és a 60 kg-ban nincs magyar induló.

- Igen, a világutazó Bernáth többnyire Görögországban tartózkodik és most nem vette célba ezt az EB-t. Sajnos már nem először fordul elő, hogy nem áll a rendelkezésünkre. A tokiói út elején járunk, rövidesen tisztázni fogom vele, hogy hányadán is állunk, számíthatunk-e rá. A másik lyukas súlycsoport a 60 kg, miközben ott három Eb szintű versenyzővel is rendelkezünk. Az olimpiát is megjárt Varga Miklós sajnos már nem tudja vállalni a fogyást a 60 kg-ba. A Bocskain sem indult és másutt sem, hogy igazán a látókörbe kerülhetett volna.


A másik az idén Bundesliga aranyérmes Gálos Roland kiírta magát a válogatottból, idehaza nem indult versenyen, márpedig az alapvető válogatási feltétel. A harmadik Könnyű Richárd, aki Egert hátra hagyva Debrecenben bukkant fel. Ott úgy fogadták mint a saját gyereküket és ennek megfelelő ajánlatot is kapott, de ez is kevés volt. Úgy tűnik, hogy elveszett az ökölvívás számára. Nagyon fájó ez a helyzet.



- Önmagukhoz képest mennyit fejlődtek az Eb-re kiutazott válogatottak?

- Harcsa Zoli visszatért a riói kudarcból és a könyökműtétből. A WSB-ben meccset, a helsinki-i tornán ezüstöt, a belgrádin aranyat nyert. Mindezt nagyon pozitív előjelként foghatjuk fel. Vadász András szintén döntős volt Helsinkiben és győzelmet aratott a WSB-ben. Abban bízom, hogy túl tud lépni eddigi önmagán és képes lesz eredményes bokszot bemutatni.


Csóka Nándor súlycsoportot váltott, elhagyta az 52 kg-t. Az U 22-es Eb-n bebizonyította, hogy az ütőereje és a kondíciója adott, bár azért kell még oda egy nagyobb tömeg, de az ügyességéből semmit sem veszített.


Hámori Ádi 91 kg-ban berobbant a Bocskai emlékversenyen. A tanulmányait rövidesen befejezi és teljes mellszélességgel a bunyóra fog koncentrálni. A fiatalok még első éves felnőttek, nekik nehezebb dolguk van, de bízom benne, hogy az U 22-es Eb-n tapasztalt megszeppenést már elfelejtik és ugyanolyan harcosan verekednek majd mint korábban az ifi korosztályban.



- Mindent egybe vetve, milyen várakozásokkal utazott el a csapat a harkivi Eb-re?

- A csapat tagjaiba mindig az sulykolom, hogy ez az Eb is csak egy állomás, több ilyen vár ránk, míg eljutunk a fő célhoz, a 2020. évi olimpiáig. Csak azt mondhatom, amit a fiúknak többször is ecseteltem, azaz itt nem lesz elég a 100 százalék, itt pluszt kell nyújtani! És azt sem szabad elfelejteni, hogy dupla a tét, mert az Eb a világbajnokságra is kvalifikál, ahhoz pedig az első nyolcba kell jutni és onnan pedig már csak egy lépés az érem! Bízom benne, hogy ezt a nem kis lépcsőfokot többen is meg fogják lépni. (DD)



A csapat:

49 kg: Virbán Gábor
52 kg: Szaka István
56 kg: Csóka Nándor
64 kg: Kovács Richárd
69 kg: Vadász András
75 kg: Harcsa Zoltán
81 kg: Kovács Pál
91 kg: Hámori Ádám

Edzők: ifj. Balzsay Károly, Varsányi Áron, Alvics Gyula.
Erőnléti edző: Vörös Péter. Physio: Makocsai Sándor
Csapatvezető: Oláh Attila

Technikai értekezlet: június 15.
Mérlegelés, sorsolás, megnyitó, selejtezők első nap: június 16.
Negyeddöntő: június 21.
Elődöntő: június 23.
Döntő: június 24.
Hazautazás: június 25.

/A MÖSZ sajtóanyaga/

Motiváltan várják ökölvívóink az Európa-bajnokságot

Ukrajna ad otthont idén az ökölvívó Európa-bajnokságnak június 16. és 24. közt, ahol az érmeken túl a világbajnoki szereplést is a tét!


Új feladatkörében, a Magyar Ökölvívó Szakszövetség elnökeként első Európa-bajnoksága előtt áll a korábbi profi Világbajnok, Erdei Zsolt.


"-Az Európa-bajnokságon az első nyolc közé be kell kerülnie annak, aki később a világbajnokságon is indulni szeretne. Mi pedig szeretnénk a vb-n is egy jó csapattal részt venni." - nyilatkozta a Digi Sport videójában Erdei Zsolt.


Ahogy Madár is elmondja, az Európa-bajnokságon minimum a legjobb nyolc közé kell ahhoz bekerülni, hogy valaki a Világbajnokságon is részt vehessen. Az új elnök bízik a szintén korábbi Világbajnok, Balzsay Károly munkájában, és reméli, hogy 2-3 érmet megcsíphetünk a kontinenstornán, majd egy erős csapattal utazhatnánk Hamburgba a Világbajnokságra!


A Digi Sport videójában a válogatott felkészülésébe is betekinthetünk. Megszólal még a szövetségi kapitány, Balzsay Károly, és -ahogy ő fogalmazott, a válogatott zászlóshajója- Harcsa Zoltán is!


https://www.facebook.com/DIGISport24/videos/1529312857140428/

Balzsay Károly az új szövetségi kapitány

Kedden megtartotta az olimpia utáni első elnökségi ülését a Magyar Ökölvívó Szövetség vezérkara.

balzsay540

Előbb megtárgyalták, majd elfogadták dr.Kovács László szövetségi kapitány beszámolóját és értékelését az olimpiai ciklusban végzett munkáról, annak eredményeiről.


Ezt követően meghatározták, majd elfogadták a sportág eredményességének visszaállítása érdekében szükséges feladatokat.


Ezek között kiemelten szem előtt tartják a megalkuvás nélküli folyamatos központi edzőtáboroztatást. Erős controlling rendszer bevezetésére kerül sor, mely azonnali visszaigazolást ad a szakembereknek a kijelölt szakmai munka helyességéről vagy esetleges helytelenségéről. Bevezetik az ifjúságiak részére az ösztönzőrendszert, melytől azt várják, hogy kellő megtartó erőt biztosít. Ezen kívül egyéni menedzselésen keresztül életpálya modellt kívánnak nyújtani a legrátermettebb és legtehetségesebb fiataloknak. A megújulás érdekében felállított szempontok és tervek között az edzőképzés fejlesztése örökzöldnek számít.


Mivel dr.Kovács László két ciklus letöltése után (2009. január 1-től állt a sportág szakmai vezetésének élén) időközben már beadta lemondását, a MÖSZ elnökségének új helyzettel kellett szembe néznie.


Dr. Csötönyi Sándor, a MÖSZ elnökének előterjesztését az elnökség egyhangúlag támogatta. A szövetségi kapitányi posztot ifj. Balzsay Károly veszi át.


Balzsay 37 éves, EB-ezüstérmes (2002), WBO nagyközépsúlyú világbajnok. A nagy világversenyeken segítője Erdei Zsolt lesz. Dr. Kovács László a jövőben a szakmai igazgatói feladatokat látja el, teendői között a szakmai tervek kialakítása, az egyesületek szakmai munkájának ellenőrzése, a sportágfejlesztési program irányítása szerepel majd.


"-Mindig is szerettem a kihívásokat, nem hiszem, hogy bátorság dolga ez a vállalás, sokkal inkább a tenni akarásé. Szemléletváltásra van szüksége mindenkinek a magyar ökölvívásban, a versenyzőktől kezdve a klubedzőkig. Nagyon bízom benne, hogy két éves szívós munkával fel tudunk zárkózni és megközelítjük az erős nemzetközi szintet. Kőkemény feladat, amihez koncentrált felkészülésre lesz szükség ahhoz, hogy 2020-ra mindenki számára elfogadható eredményt érjünk el. " - fogalmazott Balzsay Károly a kinevezése után.


Új arcok kerültek a női válogatottak élére is. Edzőként mindenképpen új a Kovács Mária-Ancsin Katalin páros, akik idén még az olimpiai kvóta megszerzéséért versenyeztek. Kovács Mária kétszeres világ és négyszeres Európa-bajnok a felnőtt női válogatott vezető edzője lett, míg a korábbi Eb bronzérmes Ancsin Katalin az utánpótlás vezető edzője lett. Szaktanácsadóként id. Balzsay Károly segíti a munkájukat.


/A monokli.com cikke módosítva/

Harcsa Zoltán - Rióban már az érem a cél

Harcsa Zoltán lesz az egyik ökölvívó riói nyári Olimpián, aki a magyar színeket képviseli. Zoli felkészülésének utolsó fázisába a Vasas TV segítségével tekinthetünk be.

Harcsa-Zoltan

Bacskai Balázs és Harcsa Zoltán lép majd ringbe Rióban magyar színekben az Olimpián. Két remek ökölvívónk kiváló formában végzi a felkészülés utolsó heteit. Mindkét ökölvívónk munkáját korábbi Világbajnokok segítik. Bacskai Balázs Erdei Zsolttal, míg Harcsa Zoltán a Vasas edzőtermében - többek közt - Balzsay Károly irányítása mellett végzi a kemény edzésmunkát. Amelytől azt várjuk, hogy megtérüljön Brazíliában, és a londoni 5. helyezés után ezúttal már a dobogón lássuk Zolit - és Balázst is-!


Harcsa Zoltán edzésébe a Vasas TV stábjának köszönhetően tekinthetünk be. Zoli mesél a klubváltásról - Fradiból a Vasasba-, a londoni Olimpiáról is, amit akkor az 5. helyezéssel hatalmas csalódásként élt meg.


Zoli a videóban is elmondja, hogy rendkívül motivált, ez segít neki a kemény edzésmunka végrehajtásában, amit most a hőség is megnehezít. Rióban pedig nem más, mint az érem a cél! Kívánjuk, hogy teljesüljön Zoli álma!


Nézzük a videót:


https://youtu.be/H7eRd0DB75o

Javában zajlik az ifjúsági ökölvívó EB

Van még kiért izgulni a 2016-os, anapai ifjúsági ökölvívó EB kapcsán!

ifjúsági ökölvívó EB Anapa 2016


Eseményekkel teli a június a nemzetközi ökölvívó életben, s ebben a forgatagban a mi csapataink is részt vesznek. Az immáron negyedik napja tartó anapai ifjúsági Európa-bajnokság után ott a bakui olimpiai kvalifikáció, majd a hazai, kaposvári junior Európa-bajnokság is.


A Fekete-tenger partján fekvő Anapában (Oroszország) rendezett ifjúsági ökölvívó Európa-bajnokságnak a magyar csapat 10 versenyzővel vágott neki. A Balzsay Károly, Füzesy Zoltán, Alvics Gyula, Gregárik Krisztián edzők vezette "különítményt" Dolmányos József bíró és Wida József csapatvezető kísérték el a komoly vizsga helyszínére, ahova a fontos felmérőnek számító, Egerben rendezett Bornemissza emlékversenyről érkeztek.


Az egri verseny sem zajlott könnyen, problémák nélkül, hiszen ahogy Füzesy Zoltán, az ifjúságiak szövetségi edzője nyilatkozott, az alsó súlycsoportokban nem tudták felmérni, hol tartunk valójában. Virbán Gábornak nem volt ellenfele az 52 kg-ban, az 56 kilós Serbán Henrik pedig súlyproblémákkal küzdött, és nem indult. A 60 kg-ban Németh István a döntőben szoros meccsen kapott ki, a 64-ben Kontrecz Márk kézsérülés miatt nem indult.


A 69 kg-os kategóriában Kozák László három mérkőzést nyert magabiztosan, így a végső győzelem is az övé lett. A 81 kg-ban Tallósi Péter mindhárom mérkőzését nyerte, a kapitány szerint „egész jól kezd összeállni” a bunyója. Szupernehézsúlyban Vincze István diadalmaskodott.


Az egri verseny után Füzesy elmondása szerint már csak frissíteni, lendületbe hozni, motiválni igyekeztek a 10 fős csapatot az anapai ifjúsági ökölvívó EB-re. És hogy kik utaztak?


49 kg Virbán Gábor
52 kg Szaka István
56 kg Serbán Henrik
60 kg Németh István
64 kg Kontrecz Márk
69 kg Kozák László
75 kg Oláh Ádám
81 kg Tallósi Péter
91 kg Komor Norbert
+91 kg Vincze István


Anapában az ifjúsági ökölvívó EB-n az 52kg-os Szaka István mindjárt az első napon győzelemmel kezdett, amikor is német ellenfele felett 3-0-ás diadalt aratott. Serbán Henrik sajnos 2-1 arányban alul maradt Fady Malakh ellenében. Ezen a napon lépett ringbe Kontrecz Márk (64 kg) és Vincze István is (+91 kg).


A második nap jóval savanyúbbra sikerült, hiszen három ringbe-lépő versenyzőnk közül egyik sem jutott tovább. A 60 kg-os Németh István egy horvát, Kontrecz Márk egy fehérorosz, Vincze István pedig egy litván ellenféllel szemben húzta a rövidebbet.


Az ifjúsági ökölvívó EB harmadik napján ismét három versenyző lépett kötelek közé. Név szerint Kozák László, Tallósi Péter és Komor Norbert. Kozák és Komor pontozással kikaptak, míg Tallósi a második menetben, egy sérülést követően TKO győzelmet aratott, így továbbjutott. Következő ellenfele a finn Aliu Krenar lesz. De ismét kötelek közé lép Szaka István is, aki reméljük, hogy megismétli az első napon hozott teljesítményét vagy felül is múlja azt és győztesen távozik majd ezúttal is a szorítóból!


Az élő közvetítés linkjei:


https://www.youtube.com/watch?v=EPmgk6pJQRU

https://www.youtube.com/watch?v=yyLscG-WEyQ

/boxing.hu nyomán/

Ferobox - Fejlődési pályán maradni

A tavalyi esztendőben ismét előrelépett Ferobox Event, hiszen hat kiválóan megszervezett esemény mutatott be a nagyközönségnek, s bokszolók is megugrották a szakmai vezetés által eléjük rakott akadályokat. A vállalkozás társtulajdonosa, Rácz Félix értékelte a 2014-es esztendőt, valamint felvázolta az idei év főbb irányvonalait.


RaczFelix2




"Szakmailag mindenképp előrelépés volt az elmúlt esztendő, s nem csak azért, mert egy olyan csatornához kerültünk (M1), amelyet minden háztartásban nézni tudnak" - fogalmazott Rácz Félix. "2014-ben az ökölvívóink többsége magyar ranglista vezető lett, közülük hárman, Bedák, Kovács és Kelemen a WBO világranglistára is felkerültek. Ezt mindenképp hatalmas előrelépésnek tartom és remélem, ez a tendencia idén tovább folytatódik. Az első mondatom végére visszakanyarodva egy pillanatra meg szeretném köszönni a Sport TV eddigi segítségét is, akiről bátran állíthatom, hogy a magyar profi ökölvívás újbóli felvirágzásából oroszlánrészt vesznek ki. "



A Ferobox Event 2014-ben hatból négy teltházas eseményt hozott tető alá, s a vállalkozás idén is hasonló aktivitást tervez. "Lehetőség szerint visszatérünk ugyanazokba a városokba, ahol tavaly sikerre vittük a
rendezvényeinket és szeretik az ökölvívást" - folytatta Rácz Félix. "Idén az új generáció, Laki Róbert, Baranyi Richárd és Szellő Imre folytatják a menetelést, hiszen úgy gondolom, velük van keresnivalónk a nemzetközi mezőnyben is. Természetesen a Bedák-Kovács-Kelemen trióra is komoly megmérettetések várhatnak, remélhetőleg jelentősebb címekért."


Baranyi Richárd


Tavaly a magyar profi ökölvívás legemblematikusabb alakja, a kétsúlycsoportban is világbajnok Erdei "Madár" Zsolt a Ferobox Event színeiben, a kecskeméti gálán fejezte be karrierjét. Ugyanakkor a másik kétszeres világbajnokunk, a súlyos betegségét sikerrel legyőző Balzsay Károly egy interjúban tett egy kijelentést, miszerint ha az orvosai engedik, szívesen vállalna - Madárhoz hasonlóan - egy búcsúmérkőzést, amit szeretné, ha Rácz Felix és csapata szervezne meg.




"Beszéltünk Karesszel pár szót erről, és abban maradtunk, hogy a januári hónapban, amikor egyrészt az ő orvosi leletei, másrész a gáláink időpontjai már meglesznek, ismét leülünk, immáron konkrétumokról beszélni" - mondta az üzletember. "Nagy örömünkre szolgálna és egyben megtisztelő számunkra/számomra, ha Karesznek szervezhetnénk egy ilyen meccset Magyarországon. A személyes kötődése, valamint a várossal ápolt jó kapcsolatunk miatt, hasonlóan Madár búcsújához, nem kizárt, hogy ennek a gálának a helyszíne ugyancsak Kecskemét lenne, de ennyire ne fussunk még előre..."



Bedák Zsolt, Kovács "Vipera" Attila és Kelemen Balázs mellett Szellő Imre tavaly kiváló mérkőzésekkel örvendeztette meg a sportág honi szerelmeseit, melyeket a közönség élőben láthatott a közszolgálati M1 televízió jóvoltából. Rácz Félix 2015-ben Baranyi Richárd (9-0-0, 7 KO/TKO) "berobbanását" várja, aki idén felnőhet a felsorolt kedvencekhez.




"A többi fiatal, feltörekvő reménységeink közül most őt emelném ki. A tudása, a fegyelmezettsége és az eddigi profi mérkőzésein mutatott teljesítménye miatt" - jelentette ki Rácz. "Minden mérkőzését hozta, és úgy hozta, ahogyan azt elvártuk tőle. Vele 2015-ben rálépünk a gázra, hogy megnézzük, hogy nagyobb feladatok megoldására is képes-e. Optimista vagyok vele kapcsolatban, mert úgy gondolom, hogy egyrészt terhelhető ökölvívóról beszélünk, másrészt megvan hozzá az összes képessége, hogy mélyebb vízben is megállja a helyét."



Néhány napja a kispehelysúlyú WBO Európa-bajnok Bedák Zsolt (23-1) egy interjúban elmondta, hogy annak idején úgy állapodott meg Rácz Félixszel, miszerint a Ferobox Event eljuttatja majd az újabb vb-címmérkőzéshez vezető "ajtóhoz", ám azon majd egyedül kell majd belépnie. Sokan várják, hogy a közönség kedvenc bunyós 2010. után ismét lehetőséget kaphasson.




"Zsolt már a folyosón van, most már csak méterek választják el az ajtótól. Természetesen nem szeretnénk ajtóstól berontani sehová, ezért megpróbálunk egy kicsit kivárni, körbenézni és nem elhamarkodottan, a számára legmegfelelőbb lehetőségekkel élni. Már csak azért is, mert úgy néz ki, hogy Bedák a WBA ranglistára is felkerül"- jelentette ki Rácz Félix. "Szerintem az év első fele sok mindenre választ fog adni."



Az év első napjaiban a kormány bejelentette, hogy átszervezi a közszolgálati televíziókat, melyből kiderült, miszerint nem az M1, hanem a Duna Televízió lesz a nemzeti főadó.




"Úgy gondolom, hogy ez a csatornaváltás nem érint minket annyira mélyen, hiszen számos jelentős produkcióval egyetemben kerülünk át a Dunára, mely adó ugyanolyan lefedettséggel bír, mint az M1" - mondta erről a promóter.



Zárásként Rácz Félix a szurkolóknak, valamint a vállalkozásban szerepet vállaló társainak is köszönetet mondott a remekül sikerült tavalyi esztendőért. "Szeretném megragadni az alkalmat és itt is gratulálnék az üzlettársaimnak, az összes ökölvívóinknak és a bizalmukat is megköszönném. Természetesen köszönettel tartozom, és nem felejtkezem el azokról a szurkolókról sem, akik jegyet vásároltak a rendezvényeinkre, valamint azokról sem, akik a tv-n keresztül kisérték figyelemmel a 2014-ben szervezett eseményeinket."


 forrás: felixpromotion.hu

Interjú Kovács István olimpiai bajnokkal

Mozgalmas év volt az idei az ellenfelem.hu számára több szempontból is. Rengeteg gála, számtalan interjú, nagy lehetőségek és megtisztelő helyzetek jellemezték idei évünket. Az egyik ilyen lehetőség, mely külön megtiszteltetés volt számunkra a hazai vonatkozása miatt, hogy interjút készíthettünk egykori olimpiai és világbajnok magyar ökölvívónkkal, az emberrel, akit az egész ország úgy ismer, hogy Koko. Az ellenfelem.hu exkluzív, év végi interjúja Kovács Istvánnal!




[caption id="attachment_3172" align="aligncenter" width="560"]koko006ff fotó: Presztízs Sport[/caption]

"A becenév, ami hozzám ragadt gyermekkoromban, mostanra Magyarországon egy közismert fogalom."



ellenfelem.hu: - Hogy tudtad kezelni, hogy ennyire ismertté váltál? Okozott ez nehézségeket, nehéz pillanatokat, mikor inkább szerettél volna valaki más lenni?

Koko: - Nehézséget okoz mind a mai napig, de legalább annyi örömet és boldogságot is szerzett nekem az, hogy népszerű és ismert ember lettem. Ez egy hosszú folyamat volt és óriási szerencsének, valamint rengeteg kemény munkának az egyébként nem várt eredménye. Amikor elkezdem az ökölvívást egy másodpercig sem fordult meg a fejemben, hogy az ezzel járó sikerrel milyen elképesztő népszerűség is következik majd. Már csak azért sem, mert ez nem volt jellemző annak az időszaknak a sportjára, vagy magára az ökölvívásra sem. Nem azt láttuk a 80-as években, hogy olyan óriási nagy sztárság venné körül a magyar ökölvívókat.


Ez a kultusz a 90-es évek közepén, az Olimpia után, a profi időszakom környékén alakult ki. Ez nagyban köszönhető talán a kereskedelmi média  megjelenésének, az RTL Klubnak, a profi ökölvívásnak, és sok-sok együtthatónak. Mindezeken túl, talán a személyiségemnek is köze van hozzá, hogy úgy alakult, nem csak közvetlenül az ökölvívás iránt érdeklődök nézték meg a meccseimet, vagy követték a pályafutásomat, hanem - mondhatom nagyképűség nélkül - egész Magyarország, kisgyermekektől a nagymamákig.


Hogy kérdésed második felére válaszoljak, az embernek így tízen- vagy húszon évvel a pályafutása vége után néha valóban jó lenne civilként élni az életét, de ahogy azt említettem, ez egyben egy nagyon édes teher is. Ezt a stigmát boldogan viselem. A becenév, ami hozzám ragadt gyermekkoromban, mostanra Magyarországon egy közismert fogalom. Sokszor már nem is kell hozzátenni, hogy ki vagyok, a Kokó bőven elegendő, akár egy cikknél vagy hír kapcsán. Ez sokkal nagyobb boldogságot jelent nekem, mint amekkora tehertétel az életemben.


e: - Gondoltál valaha arra, hogy mit csinálnál, ha nem így alakult volna az életed?


K: - Én biztos vagyok benne, hogy a tehetség konvertálható, tehát ha valamiben sikeres tudtam lenni -márpedig az ökölvívásra büszkén, és bátran állíthatom, hogy kiemelkedő eredményekkel rendelkezem-, akkor valószínűleg az ott megszerzett vagy felhalmozott tudás, készség az élet más területén is használható, alkalmazható. Ezt bizonyítom is azóta, hiszen 2002 óta magával az ökölvívással sem mint edző, sem mint versenyző nem foglalkozom, ezzel szemben a sportdiplomácia részével, a média részével, az üzleti világgal, és a karitatív tevékenységek mellett sok-sok olyan területen jelentem meg, és élem ki a lehetőségeimet - ide akár az újságírást is bátran belevehetjük-, ami nagyon távol áll ettől, viszont az ott megszerzett tudást, tapasztalatot, rutint itt is remekül tudom használni.


Ugyanakkor, azt is hozzá kell tennem,hogy nekem nagyon nagy ajándék az élettől, hogy egy ilyen eredményes sportolói múlttal rendelkezem, merthogy valószínűleg könnyebben nyílnak meg ajtók, könnyebben tudok valahova odakerülni. Viszont ugyanakkor, azt is el kell mondani, hogy pontosan azért, mert nagy figyelem kíséri az én munkáimat, szereplésemet, ezért talán hatványozottan komolyabban kell bizonyítanom, hogy valóban alkalmas is vagyok a feladat elvégzésére.


e: - Mikor fedezted fel, hogy ez valóban konvertálható? Gyakori példa ez, főként a sportéletben, hogy aki valamiben sikeres, az utána átvihető más területekre, és az illető azután akármihez is nyúl, az arannyá válik úgymond.


K: - A próféta szóljon belőled! Reményeim szerint ténylegesen egy életen át tartó erőt ad, amit én annak idején az ökölvívással megszereztem magamnak, mint creditben, hitelben, mint pedig tudásban, vagy akár kapcsolatrendszerben, és még sok-sok egyéb hozadékban.


De én  inkább még visszább mennék az időben - még nem voltam ismert és híres ember, már akkor rendelkeztem azokkal a készségekkel, képességekkel, amelyek egyébként a sportban eredményessé tettek, és ezeket már akkor, a civil életben is kamatoztattam.


Viszonylag kevesen tudják, de én akkor a 90-es évek elején az ország első ökölvívó világbajnoki címét szereztem az amatőrök között, aztán alig egy évvel később, amikor az Olimpián „mindössze” - és ez nagy idézőjelbe - csak harmadik lettem, belekényszerültem abba, hogy ha el akarom tartani a családom, ha szeretném európai körülmények között nevelni gyermekem és élni életem, akkor bizony dolgoznom kellett, sőt iskolába jártam, tanultam. Gyakorlatilag végig civil életet éltem az élsportolói élet mellett. Ennek nem volt egy ilyen jövőbe mutató terve és célja, hogy én ezt majd egyszer fel fogom használni, csupán más is érdekelt.


Most sem tudok egyetlen dolognál leragadni. Az ökölvívó pályafutásom alatt sem csak a bunyó érdekelt csupán. Mindig dolgoztam mellette, tevékenykedtem, más ügyekben is eljártam, mindig több cégem volt. Amikor üzleti vállalkozásom volt, akkor sem csak egyetlen egy céggel foglalkoztam, több területen, több vasat tartottam a tűzben. Pontosan azért - és nem a több lábon állás miatt -, mert engem sok minden érdekel. Épp úgy, ahogy sportok közül is. De a média szinte minden területén, az újságírástól kezdve a riporterkedésen át, a műsorvezetésig számtalan dolgot kipróbáltam, mert mind-mind érdekelt. Ez volt és mind a mai napig ez a legfontosabb motiváció.


Nem kerestem a dolgokat, hogy mit szeretnék majd csinálni, hanem amik jöttek, azok közül általában azok valósultak meg, azok maradtak hosszú távon, amelyekben jól éreztem magam, amelyeket örömmel végeztem.




[caption id="attachment_3174" align="aligncenter" width="560"]koko001ff fotó: Presztízs Sport[/caption]

"...rávilágítottam azokra a problémákra, hiányosságokra, amelyekkel a magyar ökölvívás már évtizedek óta küszködik."



e: - Tehát akkor ez az egyik jellemződ, főbb jellemvonásod, hogy nem tudsz megállni, és a kitartásod visz előre?


K: - Egy nagyon aktív ember vagyok, nem is tudom elképzelni az életem aktivitás nélkül. Nem tudnék egy civil életben boldog lenni, ahol lenne egy 8 órás munkahelyem valahol, ahol egy teljesen általános, mindig ismétlődő, ugyanazokat a feladatokkal és kérdésekkel tarkított életet élnék. Én abba pillanatok alatt tönkre mennék. Nekem az kell, hogy minden napom másmilyen legyen, minden nap más és más feladatokat kelljen megoldanom, más ügyért, más célért kelljen felkelnem és lefeküdnöm. Ez éltet és ez motivál.


e: - Szoktál egyébként pihenőt tartani? Megteheted, hogy hosszabb időre csak a pihenésre koncentrálsz és kicsit kivonod magad a hétköznapok rohanásából?


K: - Volt egy időszaka az életemnek - egy közel 5-6 éven keresztül tartó időszak -, amikor minden évben legalább 2-3 hétre eltűntem minél messzebbre. Legtöbbször Kubába, de volt, hogy még távolabb, Dél-Amerikába. Méghozzá úgy, hogy a szó szoros értelmében eltűntem, elérhetetlenné váltam, és ezt nagyon élveztem. Most is kint voltam Amerikában, és jövőre is tervezek legalább egy ilyen hosszú időszakot kint tölteni, mert ilyenkor feltöltődöm. Talán az is segít ebben, hogy ott kint nem ismernek, ott élhetek civil életet. Ez elegendő energiával tölt fel, hogy aztán itt megint csak pörgessem az életem. Azt vettem észre, hogy miközben azt hiszi az ember, hogy roppant fontos fogaskereke a saját életének, azért ha elmegy egy vagy két hétre, és hazatér, rádöbben, hogy igazából semmiből sem maradt ki.


e: - A sokadik maratont tudhatod már magad mögött. Rendszeresnek lesz mondható ez akkor az életedben ezentúl, hogy évente egyszer vagy akár többször is teljesíted a távot?


K: - Három év alatt jött össze eddig öt maraton, és jövőre, amire eddig már be vagyok nevezve, az három. Ebből az egyik egy IronMan-en fog megtörténni, Nagyatádon, ami ugye jócskán többről szól, mint simán egy maratoni táv teljesítéséről. Ezen kívül biztos indulok a párizsin és a budapestin is.


e: - Sosem váltál 'celebbé' - mennyire volt részedről tudatos lépés, hogy kivond magad ebből a világból?


K: - Nem azért van ez így, és nem azért történt így, mert én elítélem a bulvárt, vagy olyan szinten elrúgnám magam ettől a rétegtől, de ha rászorultam volna sem fordultam volna ebbe az irányba. Nem ítélem el azokat - esetenként épp sportolókat -, akiknek az anyagiak nem teszik lehetővé, hogy nemet mondjanak, olyan helyzetben lényegesen nehezebb megtartani az ember elveit.


e: - Gyakran látni, hogy a hazai sport-élet szereplőinek viszonyát személyes vagy egyéb ellentétek megmérgezik. Milyen a kapcsolatod a boksz világának képviselőivel?


K: - Nem titok, hogy én nem állok szóba az elnökkel, mert aljas módon támadott meg több fórumon, hazugságokat terjesztett rólam, és próbált meg lejáratni, miközben annyi történt, hogy rávilágítottam azokra a problémákra, hiányosságokra, amelyekkel a magyar ökölvívás már évtizedek óta küszködik, pontosan azóta, amióta ő az elnöke ennek az Ökölvívó Szövetségnek.


e: - Mik szerinted a legnagyobb problémák vagy kihívások a magyar ökölvívás
 világában az ország határain belül?

K: - Talán a legnagyobb probléma mind a mai napig, hogy nem is tudjuk a helyét az ország életében ennek a sportnak. Nem tudjuk, hogy mit is akarunk a magyar ökölvívó sportágtól. Ha figyelembe vesszük ennek a sportágnak a társadalomra gyakorolt és nevelő hatását, akkor bizony azt mondhatjuk, hogy nagyon komoly szakmai előrelépéseket kell tennünk, hogy megfelelő edzői gárdával rendelkezzünk, akikre valóban rábízhatjuk ezeket a gyerekeket, az ők morális és erkölcsi fejlesztését, és fejlődését.


Amennyiben viszont, élsportban is gondolkodunk, akkor aztán főleg nagyon komoly sportszakmai előrelépéseket kell tennünk. Legyen szó a Testnevelési Főiskoláról vagy külföldi szakemberek Magyarországra történő meghívásáról. Azt is be kell látnunk, hogy egy helyben topog a magyar ökölvívás. Ennek bizonyítéka, hogy gyakorlatilag eredmény nélkül telnek el az évek. Érdemes megnézni az olimpiai helyezések rangsorát, 2000 óta semmi közünk a világ ökölvívó élvonalához. Egy-két kiugró tehetség –Bacskai Benji vagy épp Káté Gyuszi- eljutott odáig, hogy valahogy egy-két érmet megfogjon, de az, hogy tartósan, markáns szereplői lennénk az ökölvívásnak, ez egy óriási nagy hazugság.


Senki nincs, aki a magyar érdekeket képviselhetné, nemzetközi szinten magasan jegyzett ökölvívónk meg aztán végképp nincs. Éremesélyes ökölvívónk nem volt az elmúlt 3 Olimpián, és ez egy olyan megdöbbentő adat és tény, amivel igenis foglalkozni kellett volna az elmúlt évtizedben, nem pedig a szőnyeg alá söpörni. Amikor én erre a problémára rávilágítottam, akkor a jelenlegi elnök minden módszert megragadott, hogy besározzon, tiszteletlen módon, hazugságokkal ellehetetlenítse a jelenlétemet.


e: - Mi lehetne tehát a sikeres jövő, a fejlődés iránya a magyar ökölvívás számára?


K: - Én egy sokkal demokratikusabb, lényegesebben összetartóbb, és a szakmát sokkalta jobban előtérbe helyező menedzsmentet tudok elképzelni a szakma csúcsán. Csak ez vezethet hosszútávon eredményre. A Szövetségben elképesztő mennyiségű pénzzel gazdálkodnak, mely pénzt az állam bocsátja az ökölvívás rendelkezésére, és ez magának a sportágnak, nem pedig a jelenlegi elnöknek köszönhető. Ennek a pénznek a jelentős részét szakmai fejlődésre kellene fordítani, nem pedig elpazarolni. Ebben a sportágban mindenki azt hiszi, hogy bármit is köszönni kellene a jelenlegi elnöknek, miközben soha, semmivel nem tudta bizonyítani, hogy bármit is köszönni kellene neki.


e: - Volt idén egy interjúnk Rácz Félixszel, és tőle is megkérdeztük: eljuthat a magyar ökölvívás újra azokba a magasságok, mint Kokó, Erdei Zsolti és Balzsay Karcsi időszakában?


K: - Az ökölvívó sport 1-2 év alatt ki tudna termelni magából olyan fiatal tehetséget, aki újra a képernyők elé vagy épp a stadionokba tudná vonzani a nézőket. És ez nem a jelenlegi szakmai felkészültségnek lenne köszönhető, hanem egyszerűen ennyire tehetséges nép a magyar. De jelenleg nem látok ilyet. A teljes érdektelenség övezi a magyar amatőr ökölvívást, és ennél egy picivel nagyobb nézettséget produkál a magyar profi ökölvívás, és Félix menedzselésében sincs most olyan ökölvívó, aki megközelítené Erdei Zsolti, Balzsay Karcsi vagy épp az én egykori ismertségemet, elismertségemet és sikereimet.


Hozzá kell azonban azt is tenni, hogy akkoriban mi első fecskeként sikeresen hódítottunk meg egy szűz piacot. Ez most nyilván nehezebb lenne, de nem látom lehetetlen küldetésnek. Ehhez persze ökölvívóra van szükség, anélkül nagyon nehéz. Próbálták többen is - és mind a mai napig próbálják is párán -, de be kell látni, hogy hosszútávon nem lehet félrevezetni az embereket, mert a néző dönt, és elég keményen tudnak dönteni, ami aztán meghatározza a jövőt.




[caption id="attachment_3177" align="aligncenter" width="560"]koko012ff fotó: Presztízs Sport[/caption]

Olimpiai bajnok. Ez az, amire a legbüszkébb vagyok.



e: - Kicsit pozitívabb vizekre evezve. Idén decembertől az újjáalakult ökölvívó szakosztály vezetője lettél a Fradinál, ahol újra együtt dolgozhatsz Szántó Imrével, Öcsi bácsival. Hogy látod, jó lett volna a '90-es években megvalósítani már, vagy ennek így kellett lennie, és most jött el az ideje?


K: - Ez már történelem. Mi nagyon szerettük volna, igaz én 1988-tól 1997-ig a Vasas igazolt ökölvívója voltam, de 1988-tól csak 1992-ig látogattam a Vasas edzéseit. A '92-es Olimpia után még rövid ideig odajártam, de aztán szakítottam az akkori edzőmmel, és onnantól kizárólag Öcsi bácsival készültem, miközben Vasas sportolóként, a Vasasnak hoztam az olimpiai bajnoki és az Európa-bajnoki címet, később aztán az amatőr világbajnoki címet is. De én akkor már nem használtam a Vasas létesítményeit.


Öcsi bácsival szinte mindenhol edzettünk, Újpesttől elkezdve a KSI-ig, és akkor természetes volt, hogy szerettük volna a Fradi szakosztályát létre hozni, ami akkor még csak egy kétszemélyes szakosztály, az edző és én, de sajnos akkor elakadtunk. Talán akkor a mi vágyunk sem volt olyan határozott, vagy a döntést hozók nem látták elég határozottnak. Másrészt az is közre játszhatott, hogy akkor én már kifelé mentem az amatőr ökölvívásból. Ez lehetett az oka, hogy nem érezték biztosítottnak a szakosztály jövőjét, és ezért nem támogattak akkoriban minket. Várnunk kellett rá, de megérte a várakozást, mert a jelenlegi Fradi vezetősége, és maga légkör, a Fradi család biztosítja a jövőt hosszútávon, és talán most egy még sikeresebb szakosztályt tudunk alakítani, mint ami lett volna annak idején, a '90-es években.


e: - Visszakanyarodva, említetted, hogy külföldön jó elvegyülni civilként kicsit, és ezáltal könnyebb is a feltöltődés. Mégis, ha kérdezik kint, hogy ki az a Kovács István, mit mondasz, mivel foglalkozol?


K: - Nagyképűség vagy sem, ha megkérdezik, - és ez a világon mindenhol a legerősebb ütőérv és adu- akkor azt mondom, hogy Kovács István, olimpiai bajnok. Ennél komolyabb dolgot nem értem el az életben, és nem is fogok. Ez az, amire a legbüszkébb vagyok. Az ökölvívó berkeken belül is, ha bemutatásra kerül sor, akárcsak valamilyen külföldi rendezvényen egy másik kiváló ökölvívóval találkozom, és nem ismerjük egymást, a bemutatásnál ez szokott elsősorban elhangzani. Onnantól kezdve nem volt olyan - akárcsak Muhammad Ali, Mike Tyson vagy Ricky Hatton -, aki ne tudta volna, hogy kivel is beszél. És ez nem azt jelenti, hogy azért, mert megismert vagy épp tudta ki az a Kovács István, hanem mert az olimpiai bajnok – az én szememben is – egy másik kategóriát képvisel.


e: - Ha beszélhetnél mondjuk telefonon a 18 éves önmagaddal, a junior
 EB megnyerése után, mielőtt elköltöztél volna otthonról, milyen
 tanácsot adnál?

K: - Nehéz megfogalmazni. Akkor az egy egészen más ember voltam, aki más gondolatokkal és célkitűzésekkel tarkított életet élt, amelyeket ma már meg sem tudok érteni,  vagy át sem tudok élni, annyi minden változott az életemben. Ezeknek aktív résztvevője voltam, de nem irányítója.


Nem mernék most neki tanácsot adni, de valószínűleg azt mondanám, hogy tedd úgy, és ugyanúgy mindent, ahogy eddig tettél. A sorsforduló pontokra már nem is nagyon emlékszem, pedig természetesen voltak, de ezekre felhívnám a figyelmét, hogy tegye meg. De olyan, amire azt mondanám, hogy ne tedd, olyan nem nagyon volt. Nem történt olyan az életben, amit most megbánva megváltoztatnék, és más irányba mennék, másként.


Volt olyan az én életemben is, ami rosszul sült el, így például a már sokat elmesélt világbajnoki döntőm, ott is tudnék már így utólag tanácsokat adni, de azt mondom, hogy ez így volt jó. Az élettől, és az akkori ellenfelemtől kaptam egy pofont, ami sok mindenre ráébresztett, és ez nagyon jó, hogy megtörtént, - még ha furcsán is hangzik – mert egészen biztosan több lettem tőle. Nem biztos, hogy az lett volna jó, ha ott azt a mérkőzést megnyerem, és még további 4-5 címvédő mérkőzésem után hagyom abba. Lehet, hogy egészen más életet élnék, de nem biztos, hogy boldogabbat. Gazdaságilag és anyagilag elképzelhető, hogy még stabilabb helyzetben lennék, de mint mondtam, nincs okom panaszkodni sem, hiszen ahogy és amit élek, ha 18 éves koromban vágytam volna erre, akkor minden bizonnyal túl nagyravágyónak tartottam volna magam, mert ennek a töredékével is boldog lehetnék. Összességében nem változtatnék semmin, ezt a mérkőzést is úgy, ahogy van, hagytam volna megtörténni.


e: - Köszönjük szépen az interjút! További sok sikert kívánunk!