Mozgalmas év volt az idei az ellenfelem.hu számára több szempontból is. Rengeteg gála, számtalan interjú, nagy lehetőségek és megtisztelő helyzetek jellemezték idei évünket. Az egyik ilyen lehetőség, mely külön megtiszteltetés volt számunkra a hazai vonatkozása miatt, hogy interjút készíthettünk egykori olimpiai és világbajnok magyar ökölvívónkkal, az emberrel, akit az egész ország úgy ismer, hogy Koko. Az ellenfelem.hu exkluzív, év végi interjúja Kovács Istvánnal!
[caption id="attachment_3172" align="aligncenter" width="560"]
fotó: Presztízs Sport[/caption]
"A becenév, ami hozzám ragadt gyermekkoromban, mostanra Magyarországon egy közismert fogalom."
ellenfelem.hu:
- Hogy tudtad kezelni, hogy ennyire ismertté váltál? Okozott ez nehézségeket, nehéz pillanatokat, mikor inkább szerettél volna valaki más lenni?Koko: - Nehézséget okoz mind a mai napig, de legalább annyi örömet és boldogságot is szerzett nekem az, hogy népszerű és ismert ember lettem. Ez egy hosszú folyamat volt és óriási szerencsének, valamint rengeteg kemény munkának az egyébként nem várt eredménye. Amikor elkezdem az ökölvívást egy másodpercig sem fordult meg a fejemben, hogy az ezzel járó sikerrel milyen elképesztő népszerűség is következik majd. Már csak azért sem, mert ez nem volt jellemző annak az időszaknak a sportjára, vagy magára az ökölvívásra sem. Nem azt láttuk a 80-as években, hogy olyan óriási nagy sztárság venné körül a magyar ökölvívókat.
Ez a kultusz a 90-es évek közepén, az Olimpia után, a profi időszakom környékén alakult ki. Ez nagyban köszönhető talán a kereskedelmi média megjelenésének, az RTL Klubnak, a profi ökölvívásnak, és sok-sok együtthatónak. Mindezeken túl, talán a személyiségemnek is köze van hozzá, hogy úgy alakult, nem csak közvetlenül az ökölvívás iránt érdeklődök nézték meg a meccseimet, vagy követték a pályafutásomat, hanem - mondhatom nagyképűség nélkül - egész Magyarország, kisgyermekektől a nagymamákig.
Hogy kérdésed második felére válaszoljak, az embernek így tízen- vagy húszon évvel a pályafutása vége után néha valóban jó lenne civilként élni az életét, de ahogy azt említettem, ez egyben egy nagyon édes teher is. Ezt a stigmát boldogan viselem. A becenév, ami hozzám ragadt gyermekkoromban, mostanra Magyarországon egy közismert fogalom. Sokszor már nem is kell hozzátenni, hogy ki vagyok, a Kokó bőven elegendő, akár egy cikknél vagy hír kapcsán. Ez sokkal nagyobb boldogságot jelent nekem, mint amekkora tehertétel az életemben.
e: - Gondoltál valaha arra, hogy mit csinálnál, ha nem így alakult volna az életed?
K: - Én biztos vagyok benne, hogy a tehetség konvertálható, tehát ha valamiben sikeres tudtam lenni -márpedig az ökölvívásra büszkén, és bátran állíthatom, hogy kiemelkedő eredményekkel rendelkezem-, akkor valószínűleg az ott megszerzett vagy felhalmozott tudás, készség az élet más területén is használható, alkalmazható. Ezt bizonyítom is azóta, hiszen 2002 óta magával az ökölvívással sem mint edző, sem mint versenyző nem foglalkozom, ezzel szemben a sportdiplomácia részével, a média részével, az üzleti világgal, és a karitatív tevékenységek mellett sok-sok olyan területen jelentem meg, és élem ki a lehetőségeimet - ide akár az újságírást is bátran belevehetjük-, ami nagyon távol áll ettől, viszont az ott megszerzett tudást, tapasztalatot, rutint itt is remekül tudom használni.
Ugyanakkor, azt is hozzá kell tennem,hogy nekem nagyon nagy ajándék az élettől, hogy egy ilyen eredményes sportolói múlttal rendelkezem, merthogy valószínűleg könnyebben nyílnak meg ajtók, könnyebben tudok valahova odakerülni. Viszont ugyanakkor, azt is el kell mondani, hogy pontosan azért, mert nagy figyelem kíséri az én munkáimat, szereplésemet, ezért talán hatványozottan komolyabban kell bizonyítanom, hogy valóban alkalmas is vagyok a feladat elvégzésére.
e: - Mikor fedezted fel, hogy ez valóban konvertálható? Gyakori példa ez, főként a sportéletben, hogy aki valamiben sikeres, az utána átvihető más területekre, és az illető azután akármihez is nyúl, az arannyá válik úgymond.
K: - A próféta szóljon belőled! Reményeim szerint ténylegesen egy életen át tartó erőt ad, amit én annak idején az ökölvívással megszereztem magamnak, mint creditben, hitelben, mint pedig tudásban, vagy akár kapcsolatrendszerben, és még sok-sok egyéb hozadékban.
De én inkább még visszább mennék az időben - még nem voltam ismert és híres ember, már akkor rendelkeztem azokkal a készségekkel, képességekkel, amelyek egyébként a sportban eredményessé tettek, és ezeket már akkor, a civil életben is kamatoztattam.
Viszonylag kevesen tudják, de én akkor a 90-es évek elején az ország első ökölvívó világbajnoki címét szereztem az amatőrök között, aztán alig egy évvel később, amikor az Olimpián „mindössze” - és ez nagy idézőjelbe - csak harmadik lettem, belekényszerültem abba, hogy ha el akarom tartani a családom, ha szeretném európai körülmények között nevelni gyermekem és élni életem, akkor bizony dolgoznom kellett, sőt iskolába jártam, tanultam. Gyakorlatilag végig civil életet éltem az élsportolói élet mellett. Ennek nem volt egy ilyen jövőbe mutató terve és célja, hogy én ezt majd egyszer fel fogom használni, csupán más is érdekelt.
Most sem tudok egyetlen dolognál leragadni. Az ökölvívó pályafutásom alatt sem csak a bunyó érdekelt csupán. Mindig dolgoztam mellette, tevékenykedtem, más ügyekben is eljártam, mindig több cégem volt. Amikor üzleti vállalkozásom volt, akkor sem csak egyetlen egy céggel foglalkoztam, több területen, több vasat tartottam a tűzben. Pontosan azért - és nem a több lábon állás miatt -, mert engem sok minden érdekel. Épp úgy, ahogy sportok közül is. De a média szinte minden területén, az újságírástól kezdve a riporterkedésen át, a műsorvezetésig számtalan dolgot kipróbáltam, mert mind-mind érdekelt. Ez volt és mind a mai napig ez a legfontosabb motiváció.
Nem kerestem a dolgokat, hogy mit szeretnék majd csinálni, hanem amik jöttek, azok közül általában azok valósultak meg, azok maradtak hosszú távon, amelyekben jól éreztem magam, amelyeket örömmel végeztem.
[caption id="attachment_3174" align="aligncenter" width="560"]
fotó: Presztízs Sport[/caption]
"...rávilágítottam azokra a problémákra, hiányosságokra, amelyekkel a magyar ökölvívás már évtizedek óta küszködik."
e: - Tehát akkor ez az egyik jellemződ, főbb jellemvonásod, hogy nem tudsz megállni, és a kitartásod visz előre?
K: - Egy nagyon aktív ember vagyok, nem is tudom elképzelni az életem aktivitás nélkül. Nem tudnék egy civil életben boldog lenni, ahol lenne egy 8 órás munkahelyem valahol, ahol egy teljesen általános, mindig ismétlődő, ugyanazokat a feladatokkal és kérdésekkel tarkított életet élnék. Én abba pillanatok alatt tönkre mennék. Nekem az kell, hogy minden napom másmilyen legyen, minden nap más és más feladatokat kelljen megoldanom, más ügyért, más célért kelljen felkelnem és lefeküdnöm. Ez éltet és ez motivál.
e: - Szoktál egyébként pihenőt tartani? Megteheted, hogy hosszabb időre csak a pihenésre koncentrálsz és kicsit kivonod magad a hétköznapok rohanásából?
K: - Volt egy időszaka az életemnek - egy közel 5-6 éven keresztül tartó időszak -, amikor minden évben legalább 2-3 hétre eltűntem minél messzebbre. Legtöbbször Kubába, de volt, hogy még távolabb, Dél-Amerikába. Méghozzá úgy, hogy a szó szoros értelmében eltűntem, elérhetetlenné váltam, és ezt nagyon élveztem. Most is kint voltam Amerikában, és jövőre is tervezek legalább egy ilyen hosszú időszakot kint tölteni, mert ilyenkor feltöltődöm. Talán az is segít ebben, hogy ott kint nem ismernek, ott élhetek civil életet. Ez elegendő energiával tölt fel, hogy aztán itt megint csak pörgessem az életem. Azt vettem észre, hogy miközben azt hiszi az ember, hogy roppant fontos fogaskereke a saját életének, azért ha elmegy egy vagy két hétre, és hazatér, rádöbben, hogy igazából semmiből sem maradt ki.
e: - A sokadik maratont tudhatod már magad mögött. Rendszeresnek lesz mondható ez akkor az életedben ezentúl, hogy évente egyszer vagy akár többször is teljesíted a távot?
K: - Három év alatt jött össze eddig öt maraton, és jövőre, amire eddig már be vagyok nevezve, az három. Ebből az egyik egy IronMan-en fog megtörténni, Nagyatádon, ami ugye jócskán többről szól, mint simán egy maratoni táv teljesítéséről. Ezen kívül biztos indulok a párizsin és a budapestin is.
e: - Sosem váltál 'celebbé' - mennyire volt részedről tudatos lépés, hogy kivond magad ebből a világból?
K: - Nem azért van ez így, és nem azért történt így, mert én elítélem a bulvárt, vagy olyan szinten elrúgnám magam ettől a rétegtől, de ha rászorultam volna sem fordultam volna ebbe az irányba. Nem ítélem el azokat - esetenként épp sportolókat -, akiknek az anyagiak nem teszik lehetővé, hogy nemet mondjanak, olyan helyzetben lényegesen nehezebb megtartani az ember elveit.
e: - Gyakran látni, hogy a hazai sport-élet szereplőinek viszonyát személyes vagy egyéb ellentétek megmérgezik. Milyen a kapcsolatod a boksz világának képviselőivel?
K: - Nem titok, hogy én nem állok szóba az elnökkel, mert aljas módon támadott meg több fórumon, hazugságokat terjesztett rólam, és próbált meg lejáratni, miközben annyi történt, hogy rávilágítottam azokra a problémákra, hiányosságokra, amelyekkel a magyar ökölvívás már évtizedek óta küszködik, pontosan azóta, amióta ő az elnöke ennek az Ökölvívó Szövetségnek.
e: - Mik szerinted a legnagyobb problémák vagy kihívások a magyar ökölvívás
világában az ország határain belül?
K: - Talán a legnagyobb probléma mind a mai napig, hogy nem is tudjuk a helyét az ország életében ennek a sportnak. Nem tudjuk, hogy mit is akarunk a magyar ökölvívó sportágtól. Ha figyelembe vesszük ennek a sportágnak a társadalomra gyakorolt és nevelő hatását, akkor bizony azt mondhatjuk, hogy nagyon komoly szakmai előrelépéseket kell tennünk, hogy megfelelő edzői gárdával rendelkezzünk, akikre valóban rábízhatjuk ezeket a gyerekeket, az ők morális és erkölcsi fejlesztését, és fejlődését.
Amennyiben viszont, élsportban is gondolkodunk, akkor aztán főleg nagyon komoly sportszakmai előrelépéseket kell tennünk. Legyen szó a Testnevelési Főiskoláról vagy külföldi szakemberek Magyarországra történő meghívásáról. Azt is be kell látnunk, hogy egy helyben topog a magyar ökölvívás. Ennek bizonyítéka, hogy gyakorlatilag eredmény nélkül telnek el az évek. Érdemes megnézni az olimpiai helyezések rangsorát, 2000 óta semmi közünk a világ ökölvívó élvonalához. Egy-két kiugró tehetség –Bacskai Benji vagy épp Káté Gyuszi- eljutott odáig, hogy valahogy egy-két érmet megfogjon, de az, hogy tartósan, markáns szereplői lennénk az ökölvívásnak, ez egy óriási nagy hazugság.
Senki nincs, aki a magyar érdekeket képviselhetné, nemzetközi szinten magasan jegyzett ökölvívónk meg aztán végképp nincs. Éremesélyes ökölvívónk nem volt az elmúlt 3 Olimpián, és ez egy olyan megdöbbentő adat és tény, amivel igenis foglalkozni kellett volna az elmúlt évtizedben, nem pedig a szőnyeg alá söpörni. Amikor én erre a problémára rávilágítottam, akkor a jelenlegi elnök minden módszert megragadott, hogy besározzon, tiszteletlen módon, hazugságokkal ellehetetlenítse a jelenlétemet.
e: - Mi lehetne tehát a sikeres jövő, a fejlődés iránya a magyar ökölvívás számára?
K: - Én egy sokkal demokratikusabb, lényegesebben összetartóbb, és a szakmát sokkalta jobban előtérbe helyező menedzsmentet tudok elképzelni a szakma csúcsán. Csak ez vezethet hosszútávon eredményre. A Szövetségben elképesztő mennyiségű pénzzel gazdálkodnak, mely pénzt az állam bocsátja az ökölvívás rendelkezésére, és ez magának a sportágnak, nem pedig a jelenlegi elnöknek köszönhető. Ennek a pénznek a jelentős részét szakmai fejlődésre kellene fordítani, nem pedig elpazarolni. Ebben a sportágban mindenki azt hiszi, hogy bármit is köszönni kellene a jelenlegi elnöknek, miközben soha, semmivel nem tudta bizonyítani, hogy bármit is köszönni kellene neki.
e: - Volt idén egy interjúnk Rácz Félixszel, és tőle is megkérdeztük: eljuthat a magyar ökölvívás újra azokba a magasságok, mint Kokó, Erdei Zsolti és Balzsay Karcsi időszakában?
K: - Az ökölvívó sport 1-2 év alatt ki tudna termelni magából olyan fiatal tehetséget, aki újra a képernyők elé vagy épp a stadionokba tudná vonzani a nézőket. És ez nem a jelenlegi szakmai felkészültségnek lenne köszönhető, hanem egyszerűen ennyire tehetséges nép a magyar. De jelenleg nem látok ilyet. A teljes érdektelenség övezi a magyar amatőr ökölvívást, és ennél egy picivel nagyobb nézettséget produkál a magyar profi ökölvívás, és Félix menedzselésében sincs most olyan ökölvívó, aki megközelítené Erdei Zsolti, Balzsay Karcsi vagy épp az én egykori ismertségemet, elismertségemet és sikereimet.
Hozzá kell azonban azt is tenni, hogy akkoriban mi első fecskeként sikeresen hódítottunk meg egy szűz piacot. Ez most nyilván nehezebb lenne, de nem látom lehetetlen küldetésnek. Ehhez persze ökölvívóra van szükség, anélkül nagyon nehéz. Próbálták többen is - és mind a mai napig próbálják is párán -, de be kell látni, hogy hosszútávon nem lehet félrevezetni az embereket, mert a néző dönt, és elég keményen tudnak dönteni, ami aztán meghatározza a jövőt.
[caption id="attachment_3177" align="aligncenter" width="560"]
fotó: Presztízs Sport[/caption]
Olimpiai bajnok. Ez az, amire a legbüszkébb vagyok.
e: - Kicsit pozitívabb vizekre evezve. Idén decembertől az újjáalakult ökölvívó szakosztály vezetője lettél a Fradinál, ahol újra együtt dolgozhatsz Szántó Imrével, Öcsi bácsival. Hogy látod, jó lett volna a '90-es években megvalósítani már, vagy ennek így kellett lennie, és most jött el az ideje?
K: - Ez már történelem. Mi nagyon szerettük volna, igaz én 1988-tól 1997-ig a Vasas igazolt ökölvívója voltam, de 1988-tól csak 1992-ig látogattam a Vasas edzéseit. A '92-es Olimpia után még rövid ideig odajártam, de aztán szakítottam az akkori edzőmmel, és onnantól kizárólag Öcsi bácsival készültem, miközben Vasas sportolóként, a Vasasnak hoztam az olimpiai bajnoki és az Európa-bajnoki címet, később aztán az amatőr világbajnoki címet is. De én akkor már nem használtam a Vasas létesítményeit.
Öcsi bácsival szinte mindenhol edzettünk, Újpesttől elkezdve a KSI-ig, és akkor természetes volt, hogy szerettük volna a Fradi szakosztályát létre hozni, ami akkor még csak egy kétszemélyes szakosztály, az edző és én, de sajnos akkor elakadtunk. Talán akkor a mi vágyunk sem volt olyan határozott, vagy a döntést hozók nem látták elég határozottnak. Másrészt az is közre játszhatott, hogy akkor én már kifelé mentem az amatőr ökölvívásból. Ez lehetett az oka, hogy nem érezték biztosítottnak a szakosztály jövőjét, és ezért nem támogattak akkoriban minket. Várnunk kellett rá, de megérte a várakozást, mert a jelenlegi Fradi vezetősége, és maga légkör, a Fradi család biztosítja a jövőt hosszútávon, és talán most egy még sikeresebb szakosztályt tudunk alakítani, mint ami lett volna annak idején, a '90-es években.
e: - Visszakanyarodva, említetted, hogy külföldön jó elvegyülni civilként kicsit, és ezáltal könnyebb is a feltöltődés. Mégis, ha kérdezik kint, hogy ki az a Kovács István, mit mondasz, mivel foglalkozol?
K: - Nagyképűség vagy sem, ha megkérdezik, - és ez a világon mindenhol a legerősebb ütőérv és adu- akkor azt mondom, hogy Kovács István, olimpiai bajnok. Ennél komolyabb dolgot nem értem el az életben, és nem is fogok. Ez az, amire a legbüszkébb vagyok. Az ökölvívó berkeken belül is, ha bemutatásra kerül sor, akárcsak valamilyen külföldi rendezvényen egy másik kiváló ökölvívóval találkozom, és nem ismerjük egymást, a bemutatásnál ez szokott elsősorban elhangzani. Onnantól kezdve nem volt olyan - akárcsak Muhammad Ali, Mike Tyson vagy Ricky Hatton -, aki ne tudta volna, hogy kivel is beszél. És ez nem azt jelenti, hogy azért, mert megismert vagy épp tudta ki az a Kovács István, hanem mert az olimpiai bajnok – az én szememben is – egy másik kategóriát képvisel.
e: - Ha beszélhetnél mondjuk telefonon a 18 éves önmagaddal, a junior
EB megnyerése után, mielőtt elköltöztél volna otthonról, milyen
tanácsot adnál?
K: - Nehéz megfogalmazni. Akkor az egy egészen más ember voltam, aki más gondolatokkal és célkitűzésekkel tarkított életet élt, amelyeket ma már meg sem tudok érteni, vagy át sem tudok élni, annyi minden változott az életemben. Ezeknek aktív résztvevője voltam, de nem irányítója.
Nem mernék most neki tanácsot adni, de valószínűleg azt mondanám, hogy tedd úgy, és ugyanúgy mindent, ahogy eddig tettél. A sorsforduló pontokra már nem is nagyon emlékszem, pedig természetesen voltak, de ezekre felhívnám a figyelmét, hogy tegye meg. De olyan, amire azt mondanám, hogy ne tedd, olyan nem nagyon volt. Nem történt olyan az életben, amit most megbánva megváltoztatnék, és más irányba mennék, másként.
Volt olyan az én életemben is, ami rosszul sült el, így például a már sokat elmesélt világbajnoki döntőm, ott is tudnék már így utólag tanácsokat adni, de azt mondom, hogy ez így volt jó. Az élettől, és az akkori ellenfelemtől kaptam egy pofont, ami sok mindenre ráébresztett, és ez nagyon jó, hogy megtörtént, - még ha furcsán is hangzik – mert egészen biztosan több lettem tőle. Nem biztos, hogy az lett volna jó, ha ott azt a mérkőzést megnyerem, és még további 4-5 címvédő mérkőzésem után hagyom abba. Lehet, hogy egészen más életet élnék, de nem biztos, hogy boldogabbat. Gazdaságilag és anyagilag elképzelhető, hogy még stabilabb helyzetben lennék, de mint mondtam, nincs okom panaszkodni sem, hiszen ahogy és amit élek, ha 18 éves koromban vágytam volna erre, akkor minden bizonnyal túl nagyravágyónak tartottam volna magam, mert ennek a töredékével is boldog lehetnék. Összességében nem változtatnék semmin, ezt a mérkőzést is úgy, ahogy van, hagytam volna megtörténni.
e: - Köszönjük szépen az interjút! További sok sikert kívánunk!
Harcsa Zoltán a riói Olimpia után ismét bizonyítani akar. /fotó: MTI/AP/Frank Franklin II/[/caption]
