A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Magyar MMA Prémium Liga. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Magyar MMA Prémium Liga. Összes bejegyzés megjelenítése

Megalakult Magyar MMA Országos Sportági Szövetség

Újabb mérföldkő a hazai kevert harcművészet életében, idén március 25-én megalakult ugyanis a Magyar MMA Országos Sportági Szövetség!


A Szövetség megalakulásáról Marián György az HMMAF és a MMA Prémium Liga elnöke tájékoztatta portálunkat:


"2017. március 25-én megalakult a Magyar MMA Országos Sportági Szövetség! Sok év munkája van benne, amióta az MMA Prémium Ligát megalapítottuk, kijelölt célkitűzésünk az volt, hogy az általunk szeretett MMA küzdősport szabályrendszer egyszer elismert versenysporttá alakuljon, és ehhez azok a kiváló sportot szerető szakemberek kellettek, akik végig kitartottak az általunk közösen kijelölt cél mellett.


A Sportági Szövetségben megtalálhatóak volt kiváló sportolók, edzők, mesterek, sportszakembereink, üzletemberek. Közülük mindenkit kiemelhetnék, mert ki-ki a maga területén, szakértelmével hozzájárult a közös sikereinkhez. Voltak, akik azóta elmentek, és voltak olyanok akiket mi küldtünk el, de akik maradtak és hittek a közösségi munka sikerében, azokat közösségé kovácsolta!


Kemény munka után jutottunk el idáig, mert a magyar sportjogban hierarchikusan felépülő sportszövetségi rendszere, komoly kritériumokat állít fel a sportszervezetekkel szemben. 2013-tól, a Magyar MMA Prémium Liga az MMA sportban, amatőr és profi versenyrendszert üzemeltet, ami csak az egyik feltétele a sportági szövetséggé való válásunknak! Négy éves statisztikánk alapján, versenyeinken közel 100 egyesület, több mint 350 sportolója vett részt, ami egy ilyen fiatal sportágnál és a hazai mezőnyt nézve nem rossz arány. Jelenleg egy-egy versenyeinken átlagban 25-30 egyesület küldi el sportolóit a bajnoki megmérettetésekre.


A törvény általi kritériumok tovább gyarapították teendőinket a célunk megvalósítása érdekében. 2012-ben, Svédországban megalakult az UFC által támogatott Nemzetközi MMA Világszervezet az International Mixed Martial Arts Federation ( IMMAF), akivel megalakulásuk követően felvettük a kapcsolatot és 2014-évben teljes körű tagságot nyert szervezetünk, és azóta is tagjai vagyunk. 


A tagságunk azért fontos ebben az estben, mert a hazai sportjogban a hierarchikus szervezeti ranglétrán az előrelépést ez jelenti. És ezzel még nincs vége a megfelelési kényszerünknek, nem csak nekünk, mint hazai sportszervezetnek kell megfelelni, de a nemzetközi sportjog szerint az IMMAF világszervezetnek is, mint például: képesnek kell lennie három kontinensről minimum 40 ország részvételével három éven keresztül világversenyeket szerveznie, ami természetesen megalapozza és kihat a magyarországi sportszervezetünk kizárólagos státuszunkra.


Az IMMAF megkapta a legmagasabb sportszakmai elismerést és teljesítette a SportAccord feltételeit a tagsági felvételéhez!


A sportolóink hazai és nemzetközi sporteredményeinkre nagyon büszkék vagyunk, mi sem bizonyítja jobban az, hogy az IMMAF-nél Magyarország a világranglistán az előkelő 14. helyet foglalja el, ami a sportolóink példaértékű teljesítménye nélkül elképzelhetetlen lenne.

A legsikeresebb amatőr sportolóink közül legelőször említeném Kis Balázst, aki úgymond úttörőként elsőnek került ki a 2015-ben birminghami IMMAF EB-re a hazai mezőnyből, és ezüstéremmel térhetett haza.  Őt követte 2016-ban Las Vegas-ban rendezett Világbajnokságon Nánási Fatime, aki ott bronzérmet szerzett. Teljesítményét a tavalyi és az idei, szófiai Európa-bajnokságon is megismételte,  és Nagy Nórával együtt bronzérmesként térhettek haza.


A kétszeres Európa-bajnok Kovács Alexandra rendkívüli teljesítménye tetőzte örömünket, melynek elismeréseképpen Szövetségünktől elsőként megkapta az „Év Sportolója” címet!


Terveinkben szerepel, hogy  az elkövetkezendő évben Budapest adjon otthont egy magas szintű MMA Európa-bajnokságnak, melynek megvalósításáról  folynak a tárgyalások az IMMAF-nél!


Bízom abban, hogy sportolóink és közösségünk sikerei tovább folytatódnak, hiszen az út amin járunk már többször bizonyította, hogy ez a helyes járható út!"


Vulcano MMA Gála Zalaegerszeg - Hazai győzelmek

Magyar győzelmeket hozott a Magyar MMA Prémium Liga és a HMMAF rendezésében a Vulcano MMA Gála Zalaegerszegen!


Nagy várakozás előzte meg a szombaton rendezett Vulcano MMA Gálát Zalaegerszegen, amelynek bevételének egy részét a szervezők jótékony célra, egészen pontosan a a Tipegő Óvodát támogatására ajánlották fel! És nem utolsó sorban a helyi kedvenc, Molnár Benjámin is újra ketrecbe lépett - mondhatni - hazai közönség előtt.


Négyes tornát, amatőr és profi MMA küzdelmeket tekinthetett meg a kilátogató nézőközönség a zalaegerszegi Sportcsarnokban. Volt is minek örülni, hiszen a magyar versenyzők nagyon kitettek magukért, beleértve a főmérkőzést vívó Molnár Benjámint is, aki szerb ellenfelét, Danijel Spoljaric-ot már az első menetben feladásra kényszerítette, megkoronázva az estét Zalaegerszegen! A négyes tornát a Budapest Top Team versenyzője, Etelaky Lajos nyerte végül!


Az Vulcano MMA Gála eredményei:


.    Amatőr MMA: -70,3 kg. 3 x 3 perc:
GYŐZ - Daniel Shapiro (USA) Egyhangú pontozással,
Bigovich Muselja (MNE) ellen.


2.    Amatőr MMA -70,3 kg. 3 x 3 perc:
GYŐZ - Aslanbek Waraev(Csecsen) TKO - l, az első menetben (1:10)
Dörnyei Attia (HUN) ellen.


3.    Profi MMA Tornament, -70,3 kg. 2 x 5 perc:
GYŐZ - Etelaky Lajos (HUN) TKO – l, az első menetben (2:10)
Almin Mustafi (BIH) ellen.


4.    Amatőr MMA -70,3 kg. 3 x 3 perc:
GYŐZ - Suhajda Zoltán (HUN)
Lábfeszítéssel, az első menet (1:09)
Bereczki László (HUN) ellen.


5.    Amatőr MMA -83,9 kg. 3 x 3 perc:
GYŐZ - Jablonszki Andor (HUN) Karfeszítéssel, az első menet (1:41)
Antonio Zovak (SRB) ellen.


 

6.    Profi MMA Tornament, -70,3 kg. 2 x 5 perc:
GYŐZ - Molnár Károly (HUN) TKO – l, az első menet (1:15)
Almin Mustafi (BIH) ellen.


 

7.    Amatőr MAA -120,2 kg. 3 x 3 perc:
GYŐZ - Bilal Yürük (TUR) TKO – l, az első menet (2:08)
Gábos János (HUN) ellen.


 

8.    Profi MMA -77.1 kg. 3 x 5 perc:
GYŐZ - Guzsván Péter (HUN)
Hátsó fojtással, az első menet (1:15)
Robi Tsenize  (SRB) ellen.


 

9.    Profi MMA Tornament, -70,3 kg. 2 x 5 perc:
GYŐZ - Etelaky Lajos (HUN) TKO –l, az első menet (2:25)
Molnár Károly (HUN) ellen.


 

10.  Profi MMA -61,2 kg. 3 x 5 perc:
GYŐZ - Molnár Benjamin (HUN) Hátsó fojtással, az első menet (3:53)
Danijel Spoljaric (SRB) ellen.



Gratulálunk minden magyar versenyzőnek!

Magyar Amatőr MMA Bajnokság márciusban

Újra nyílik a ketrec kapuja! Március 4-én Magyar Amatőr MMA Bajnokság!


A Magyar MMA Prémium Liga tegnap megnyitotta a nevezést az idei első bajnoki fordulóra, melyet Törökbálinton rendeznek majd. A forduló időpontja március 4., szombat.


A Törökbálinti Sportközpontban (2045 Törökbálint, Óvoda utca 6.) zajló versenyre március 2-án, éjfélig lehet majd nevezni. Ezt nem érdemes az utolsó pillanatra hagyni, mert helyszíni nevezésre nem lesz lehetőség! A kitöltött nevezési lapot az mmapremiumliga kukac gmail.com vagy a fatimenanasi.hmmaf kukac gmail.com emailre kell elküldeni


Nevezési díjak a következők (befizetés a helyszínen): 
-Junior korosztály: 4000 Ft
-Felnőtt korosztály: 5000 Ft


Feltétel természetesen az érvényes sportorvosi igazolás! Ezt is érdemes idejében pótolni. A márciusi bajnoki fordulón keresztül vezet az út a Magyar bajnokság Döntőjébe, melynek időpontja májusban lesz esedékes. Ez azonban még szervezés alatt áll.



A nevezési lapokat INNEN és INNEN tudjátok letölteni!

További információk a HMMAF web- és Facebook-oldalán érhető el.  



Sérülésmentes felkészülést kívánunk!

 

 

Amatőr MMA Magyar Bajnoki Döntő – Párosítások

Május 28-án, szombaton jön a Magyar MMA Prémium Liga rendezésében az MMA Magyar Bajnoki Döntő, melynek párosításait az alábbiakban mutatjuk be nektek!

[caption id="attachment_12717" align="aligncenter" width="504"]MMA Magyar Bajnoki Döntő illusztráció fotó: HMMAF[/caption]

A Hatvanban megrendezett fordulóban lehetett kvalifikálni a győri döntőre, aminek a Molnár Vid Művelődési Központ ad majd otthont. Az Amatőr MMA Magyar Bajnokság fináléját egy profi gála koronázza majd meg a nap zárásaként. 


Ahogy korábbi felvezető cikkünkben már írtuk, a lebonyolítás tekintetében súlycsoportok szerinti, négyes tornákban zajlanak majd a küzdelmek a nap folyamán, és a döntőket este egy gála keretében rendezik meg, megadva azt a megfelelő körítést és hangulatot, ami egy Magyar bajnoki döntőt megillet.


A megnyitó a tervek szerint 10 órakor lesz, az esti gála küzdelmei pedig 18 órától kezdődnek majd el a kiírás szerint. Annyit elöljáróban elárulhatunk, hogy Kovács Alexandra, Koprivancez Milán, Nánási Fatime, Lajcsák Brigitta ott lesznek, de nézzük a részletes párosításokat!



Junior korosztály

MMA Magyar Bajnoki Döntő
Felnőtt korosztály

MMA Magyar Bajnoki Döntő

 

Amatőr MMA döntők májusban

Amatőr MMA magyar bajnoki döntőit Május végén rendezi majd a Magyar MMA Prémium Liga!

[caption id="attachment_12370" align="aligncenter" width="504"]Amatőr MMA HMMAF_Szeged fotó: HMMAF Facebook[/caption]

Amatőr MMA! Április 16-án Hatvanban lezajlott a Magyar MMA Prémium Liga idei első bajnoki fordulója, mely szám szerint a harmadik volt. Májusban már a döntőkre kerül sor, melynek helyszíne a Molnár Vid Bertalan Művelődési Központ (9011, Győrszentiván, Váci Mihály utca 3.) lesz. 


A lebonyolítás tekintetében súlycsoportok szerinti, négyes tornákban zajlanak majd a küzdelmek a nap folyamán, és a döntőket este egy gála keretében rendezik meg, megadva azt a megfelelő körítést és hangulatot, ami egy Magyar bajnoki döntőt megillet.


A megnyitó a tervek szerint 10 órakor lesz, az esti gála küzdelmei pedig 18 órától kezdődnek majd el a kiírás szerint.


Az amatőr bajnoki döntők után szerephez jutnak profi szabályrendszerű küzdelmek is, mind MMA, mind pedig K-1 szabályrendszerben. Ennek köszönhetően a tervek szerint hosszú idő után újra ketrecben láthatjuk Polgár Ádámot! Az előzetes információk alapján Ádám a Bősi Kempo harcosával, Takács Sándorral méri majd össze tudását a Molnár Vid Bertalan Művelődési Központban május 28-án!


Amatőr MMA HMMAF_döntő_2016


Magyar Amatőr MMA Bajnokság Hatvanban

A Magyar MMA Prémium Liga árpilis 16-én rendezi idei első magyar bajnoki fordulóját, melynek helyszíne a hatvani Iskolai Sportcsarnok lesz.

[caption id="attachment_11427" align="aligncenter" width="504"]HMMAF verseny Fotó: Magyar MMA Prémium Liga / Adam Photography[/caption]

"A Magyar bajnoki forduló egyben az United World Wrestling (UWW) Budapesti Európa Bajnokság kvalifikációs versenye. A versenyen induló Sportoló, aki az UWW EB – VB-n részvételével kvótát, szerezhet a 2017 évi, Dél Amerikában, Peruban megrendezésre kerülő World Combat Games –re" - áll a hivatalos versenykiírás szövegében.


A tavaszi első - összességében harmadik - forduló versenykiírása ITT érhető el,  a nevezési dokumentum pedig INNEN tölthető le, a díja junior kategóriában 4000, felnőtteknél pedig 5000 forint, amit majd a helyszínen - a regisztráció során - kell befizetni. A nevezéseket az info kukac mmapremiumliga.hu címre kitöltve kell eljuttatni. A helyszínen nevezésre már nincs lehetőség! Az Amatőr MMA Bajnokság nevezési határideje április 12., éjfél!



A Magyar MMA Prémium Liga a napokban egy interjút is közzétett, mely elnökével, Marián Györggyel készült. Ebből olvashattok most részletet.

Milyen lesz a hivatalos tavaszi bajnoki amatőr MMA szezon - nem vagytok egy kicsit elkésve a többi szakághoz képest?


- A csúszásunk a jó irányú változások miatt vannak, de erről később. Az IMMAF Nemzetközi szervezet által felügyelt - Magyar MMA Prémium Liga a 2015-16 év bajnoki szezon 3. fordulóját rendezi Hatvan városában. A sokunk által várt tavasz szezon kezdetét veszi. A hatvani forduló egyben az United World Wrestling (UWW) Budapesti Európa Bajnokság, kvalifikációs versenye. A versenyen induló Sportoló, aki az UWW EB – VB-n részvételével kvótát, szerezhet a 2017 évi, Dél Amerikában, Peruban megrendezésre kerülő World Combat Games –re.


Mi volt az a nyomos ok, amiért csúszott a tavaszi szezonkezdés?


- Az elkövetkezendő Magyar bajnoki fordulóink a jól bevált utat követik ahhoz, hogy az MMA sport versenysporttá váljék, úgymint más európai vagy tengerentúli országokban. A jó irányú változások, több sportág összefogása alapján Magyar Olimpiai Bizottság által kijelölt utat követjük, amiben nagy segítséget nyújt számunkra a Magyar Birkózó Szövetség. A segítség abban rejlik, hogy mindannyiunk érdeke, hogy a birkózó sporthoz közelálló sportágak a Grappling, Pankration, MMA (vegyes harcművészet), elismert, rendezett körülmények között tudjanak működni Magyarországon. Ennek érdekében az említett sportágak, tisztán a saját sportágukkal foglalkozó, jelenleg a legnagyobb sportszervezetek; Global Grappling (GG) és a Magyar MMA Prémium Liga (MMPL) a Magyar Birkózó Szövetséggel (MBSZ) együttműködve és a szövetséghez tartozó, szakágakként kívánnak továbbra működni. Tettük azért is, mert a 2015 évben módosult sporttörvény szerint a Szakszövetséghez tartozó sportágak-szakágak versenyjogai, a Nemzeti Bajnokság versenykiírása, versenyszervezése, vagyonértékű jogokként definiálja a törvény. Ennek megsértése vagy ebből származó haszonszerzés sérti a vagyonértékhez fűződő jogokat. Ezért nem volt kérdés számunkra és a többi szakág számára sem, hogy a törvény által előírt utat járjuk közösen. A szakágak versenysporttá válásnak a megfelelését, két évben határozta meg a Birkózó Szövetség 2016. Január, 04-i a szakágak közös elnökségi ülésén. 2017-18 évi Nemzeti Bajnokság kezdetére miden jogi személyiségű egyesületnek –klubnak, akik a ezen szakágak bajnokságaiban versenyezni kívánnak, regisztrálnia kell szakági szövetség regisztrációs rendszerébe.


- Erről egy kicsit bővebben tudnál nekünk mondani információkat?


- A szakágak Nemzeti Bajnokságaiban az egyesületek által indítani kívánt versenyzőket, sportolói státuszba kell helyezniük leigazolással - sportolószerződések formájában. A versenyeztetni kívánt és leigazolt sportolókat az MBSZ szakági szövetsége az MGMSZ fogja nyilvántartani. A nyilvántartás első lépése az MBSZ weboldaláról letölthető, úgynevezett A/B karton kitöltésével tudja az egyesület megtenni. A regisztrált sportolók bekerülnek a Magyar Olimpiai Bizottság Sportinformációs Rendszerébe (SIR). A regisztráció mellett a versenyzők az MBSZ szakági sportkönyvét, illetve a MOB által kiállított versenyengedély kártyát és egy nemzetközi sportbiztosítást is kapnak. Lesz lehetőség online és személyes regisztrációra is, az MBSZ sportok házában kialakított irodájában. Minden egyesületi vagy sportolói regisztrációs ügyben mindenki első körben a saját szakágát keresse.


- Milyen védelmet nyújt a regisztráció?


- A regisztráció lehetőséget és védelmet nyújt a sportoló számára minden értelemben, valamint az összes hivatalos verseny eredménye nem vész el és felkerül a MOB nemzetközi nyilvántartási rendszerébe. A 2013 évben közös munkával létrehozott MMA amatőr és profi versenyrendszerünket, még az akkori MOB Alelnöke Leyrer Richard ratifikálta. Azóta a versenyrendszerünket igyekeztünk az IMMAF Nemzetközi szervezethez csatlakozva, de az MMA sportág szellemiség jegyében a sportolók egészségének és testi épségének megőrzése érdekében formálni.


- Az idén várható további események?


- A hatvani fordulót a Magyar bajnoki döntő követi, melyet Győrben a Molnár Víd Bertalan Sportcsarnokban rendezünk, MMA Gála keretein belül. A Nemzeti Bajnokság házigazda szerepét, regionális egyesületünk a Győri KOKO GYM vállalta magára. A versenyzők a súlycsoportos selejtezőket napközben vívják és utána az esti gála program részeként bonyolítjuk a döntő eseményeit.


hmmaf amator poster (1)

 

Több száz küzdelem a Szegedi Sportcsarnokban

Debrecen mellett Szeged a másik olyan vidéki város, ahol a legnagyobb múltja van a küzdősportok művelésének és kedvelésénak. Jól mutatja ezt, hogy az elmúlt években számos nagysikerű és látogatottságban bővelkedő rendezvényen vehetett részt a Tisza-parti közönség. A soron következő épp az előttünk álló szombaton vár ránk.

szeged-kaposzta


Nem először lesz rá példa, hogy több stílusban mérhetik össze tudásukat a sportolók a Szegedi Sportcsarnokban, hiszen az elmúlt években már többször rendeztek hasonló versenyt Szeged. Most szombaton is több fronton zajlanak majd a küzdelmek, hiszen ezen a hétvégén zajlik majd a Szeged 2015 Grappling Bajnokság a Global Grappling rendezésében, illetve a II. Amatőr MMA Magyar Bajnokságot  (a Nemzetközi MMA Szövetség szabályainak megfelelően) a Magyar MMA Prémium Liga szervezésében. A versenyek házigazdái pedig a Szegedi Küzdősport Klub és a Sárközi MMA Team lesznek. (A versenykiírások mindkét esetben a szövegre kattintva érhetitek el)


szeged_plakat_kicsi2


A Grappling Bajnokság versenyszámai közt a Global Grappling összes felvonultatott szabályrendszere látható lesz, így többek közt Cage Grappling is. Emellett négy tatamin zajlanak majd a küzdelmek a többi szabályrendszerben. A felállított ketrecben pedig az MMA Magyar Bajnokság küzdelmei lesznek láthatóak szombaton.


Mérlegelés reggel 8 órától, ezt követően a megnyitóra 10 órakor kerül sor, ami után elrajtolnak a mérkőzések a Sportcsarnok küzdőterén.


Az esemény Facebook oldala ITT található. A jegyárakról és egyébb információkról ott értesülhettek.


A versenyeket a helyszínen tekintjük meg mi is, így részletes beszámolót olvashattok majd portálunkon! Kövessetek minket addig is!


IMMAF bírói képzés magyar résztvevőkkel

[caption id="attachment_8609" align="aligncenter" width="504"]immaf fotó: HFC[/caption]

Portálunkon nemrég olvashattátok, hogy Magyarország - azon belül is a Magyar MMA Prémium Liga - is tagja lett a Nemzetközi MMA Szövetségnek. Ennek az együttműködésnek az egyik első eredménye, hogy 2 magyar bíró is részt vett a hétvégi prágai IMMAF bírói képzésen.


A 20 fő részére tartott képzésen a világ minden tájáról érkeztek a bírák, köztük Magyarországról Papp Valér, a Magyar Grappling és MMA Szövetség elnöke, és Laczkó Balázs, a Magyar MMA Prémium Liga főbírója. A cikk anyaga az ő személyes beszámolójuk alapján állt össze. Fontos mindjárt az elején megemlíteni, hogy a képzést Marc Goddard, UFC bíró tartotta.




[caption id="attachment_8613" align="aligncenter" width="560"]immaf_praga Papp Valér és Laczkó Balázs a képzést tartó Marc Goddard-dal[/caption]

A két napos esemény első napján a tiltott technikákról és a szabálysértésekről esett szó. Az elméletben átismételteket gyakorlatban is szemléltették, egy amatőr MMA mérkőzést kellett levezetni, mely során az oktatót figyeltek arra, hogy a mérkőzésvezető észleli-e - a versenyzők által szándékosan kivitelezett - tiltott technikákat. Az első nap tehát a vezetőbíró feladatai köré épült, a második a pontozóbírói következett, aminek végén egy UFC mérkőzést kellett lepontozniuk a bíráknak, és ezt a végén összehasonlították az meccsről származó eredeti eredményekkel. Itt szabad büszkén megemlítenünk, hogy kiemelték mindkét magyar bíró eredményét, miután Laczkó Balázs hiba nélkül, míg Papp Valér egyetlen eltéréssel adta be pontozólapját! Mondhatni, hogy megfelelően sikerült a bemutatkozás, bizonyítva ezen a téren a szakmai felkészültségünket.


A képzés legvégén egy 50 kérdésből álló teszt következett, melynek eredményét egyelőre még  nem kapták kézhez a bírák. A cseh fővárosban megjelent bírák "C" kategóriás minősítést szereztek, ami által az IMMAF bármelyik amatőr versenyén tevékenykedhetnek vezetőbíróként és pontozóként, illetve UFC gálákon segédbíróként (aki a ketrecbe lépés előtt átvizsgálja a versenyzőket). Csak a teljesség igénye miatt, a "B" kategóriás szintre lépéshez innentől számítva 2 évnek kell eltelnie, illetve minimum 100 levezetett mérkőzésnek. Ez a szint már lehetővé teszi a profi mérkőzésen való bíráskodást, beleértve az UFC mérkőzéseit is. A legmagasabb, "A" kategóriás minősítéssel rendelkező bírók pedig UFC címmérkőzést vezethetnek!