IMMAF bírói képzés magyar résztvevőkkel

[caption id="attachment_8609" align="aligncenter" width="504"]immaf fotó: HFC[/caption]

Portálunkon nemrég olvashattátok, hogy Magyarország - azon belül is a Magyar MMA Prémium Liga - is tagja lett a Nemzetközi MMA Szövetségnek. Ennek az együttműködésnek az egyik első eredménye, hogy 2 magyar bíró is részt vett a hétvégi prágai IMMAF bírói képzésen.


A 20 fő részére tartott képzésen a világ minden tájáról érkeztek a bírák, köztük Magyarországról Papp Valér, a Magyar Grappling és MMA Szövetség elnöke, és Laczkó Balázs, a Magyar MMA Prémium Liga főbírója. A cikk anyaga az ő személyes beszámolójuk alapján állt össze. Fontos mindjárt az elején megemlíteni, hogy a képzést Marc Goddard, UFC bíró tartotta.




[caption id="attachment_8613" align="aligncenter" width="560"]immaf_praga Papp Valér és Laczkó Balázs a képzést tartó Marc Goddard-dal[/caption]

A két napos esemény első napján a tiltott technikákról és a szabálysértésekről esett szó. Az elméletben átismételteket gyakorlatban is szemléltették, egy amatőr MMA mérkőzést kellett levezetni, mely során az oktatót figyeltek arra, hogy a mérkőzésvezető észleli-e - a versenyzők által szándékosan kivitelezett - tiltott technikákat. Az első nap tehát a vezetőbíró feladatai köré épült, a második a pontozóbírói következett, aminek végén egy UFC mérkőzést kellett lepontozniuk a bíráknak, és ezt a végén összehasonlították az meccsről származó eredeti eredményekkel. Itt szabad büszkén megemlítenünk, hogy kiemelték mindkét magyar bíró eredményét, miután Laczkó Balázs hiba nélkül, míg Papp Valér egyetlen eltéréssel adta be pontozólapját! Mondhatni, hogy megfelelően sikerült a bemutatkozás, bizonyítva ezen a téren a szakmai felkészültségünket.


A képzés legvégén egy 50 kérdésből álló teszt következett, melynek eredményét egyelőre még  nem kapták kézhez a bírák. A cseh fővárosban megjelent bírák "C" kategóriás minősítést szereztek, ami által az IMMAF bármelyik amatőr versenyén tevékenykedhetnek vezetőbíróként és pontozóként, illetve UFC gálákon segédbíróként (aki a ketrecbe lépés előtt átvizsgálja a versenyzőket). Csak a teljesség igénye miatt, a "B" kategóriás szintre lépéshez innentől számítva 2 évnek kell eltelnie, illetve minimum 100 levezetett mérkőzésnek. Ez a szint már lehetővé teszi a profi mérkőzésen való bíráskodást, beleértve az UFC mérkőzéseit is. A legmagasabb, "A" kategóriás minősítéssel rendelkező bírók pedig UFC címmérkőzést vezethetnek!

Related Posts:

  • Kovács Alexandra megállíthatatlan voltMár beharangozó írásunkban megjósoltuk, hogy a Zen Bu Kan Kempo válogatott tagjaként a portugáliai World All Style Championship versenyre utazó Kovács Alexandra nem tér majd üres kézzel haza, de Szandi minden várakozásunkat t… Tovább
  • Luta Livre Szeminárium - BeszámolóBeharangoztuk, ott voltunk, és most be is számolunk róla, hogy milyen volt a Luta Livre szeminárium Budapesten.A mögöttünk levő ünnepi hétvégén 3 napos Luta Livre szemináriumot tartottak Budapesten az UTE birkózótermében. Nic… Tovább
  • Full-contact Karate Magyar Bajnokság - EredményekA magyar karate szervezetek klubjai közül 3 4 egyesületből 84 fő nevezett az idei Full-contact Karate Magyar Bajnokságra, amely bár az ünnepek miatt kisebb létszámban, de színvonalas és látványos küzdelmeket hozott.Már reggel… Tovább
  • Ez volt a Harcosok Klubja 22Szerkesztőségünk a Harcosok Klubja 22 gála Józsa Sándor vs Obrankovics Zsolt meccsére (WFL) toppant be. A Budapest Top Team számára összeségében igen jóra sikerült este volt, hiszen nem csak Furkó László állította meg térd KO… Tovább
  • SHOOTBOXING - Küzdelmek a vidámparkbanShootboxing a Hanayashikiben, Tokió legrégebbi vidámparkjában!A Hanayashiki Tokió legrégebbi vidámparkja, mely a japán főváros észak-keleti részén, Aszakuszában található. Több mint 160 éve nyitotta meg kapuit és ez idő óta s… Tovább