Flórián Kristóf ismét Amerikában lép majd ketrecbe, decemberben, az XFN szervezet gáláján!

Vasárnap 11 órától a soproni Novomatic Arénában startol első alkalommal a West Hungarian Fight elnevezésű küzdősport gála, ahol 5 szabályrendszerben megosztottan láthatnak majd parázs küzdelmeket az odalátogató nézők!
A tervezett 11 órai megnyitó után a tatamikon rajtol majd az esemény, ahol az UWW szabályrendszer szerint rendeznek majd grappling tornát. Becsatlakoznak majd az amatőr MMA küzdelmek a ketrecben is, melyek lebonyolításáért és a szervezésért a HMMAF és a soproni Növényi Sportakadémia felel.
A grappling és az amatőr MMA után a K-1 és a muaythai rajongói sem maradnak látnivaló nélkül és az estét profi ökölvívással koronázzák meg a szervezők. A soproniak nagy örömére a helyi kedvenc - a nálunk is sokszor bemutatott - Tóth László is ringbe lép, aki a UBO világszervezet övéért fog boxolni. Ott lesz még a gálán a szegedi Globál Sport Event friss Európa-bajnoka, Magyar Kinga is.
Elöljáróban tehát már most megállítható, hogy egy igazán színes és színvonalas rendezvény vár ránk október 28-án vasárnap a soproni Novomatic Arénában. Aki teheti, látogasson ki a helyszínre és biztassa a magyar harcosokat!
Bőségesen ki lesznek szolgálva a nézők április 28-án Győrben, ahol két rendezvényt láthatnak egy napon és egy helyen! A Molnár Vid Bertalan Művelődési Házban csapnak össze a Kárpárti Sport amatőr MMA Magyar bajnokság döntősei a bajnoki címekért, majd ezt követően a WHB Magyar Profi MMA Kupa következik hasonlóan parázs küzdelmekkel, profi MMA szabályrendszerben!
Az UTE Birkózó csarnokba ad otthon március 18-án a Kárpáti Sport amatőr MMA és grappling versenyének, amit növendék és kadét korosztályok számára rendez meg a HMMAF. A verseny hivatalos meghívója így szól:
A Magyar MMA Kevert Harcművészetek Szövetsége (HMMAF) szervezésében Nemzeti Magyar Bajnoki forduló kerül megrendezésre, MMA esetén Növendék és Kadét korosztályokban, valamint UWW Garppling esetén No Gi és Gi stílusban 6 éves kortól Gyermek, Növendék, Kadét, Junior, Felnőtt és Veterán versenyzők részére! A Grappling divíziók, felnőtt korosztályban pótselejtezőnek minősül az oroszországi Kaspiisk-ban megrendezendő UWW Garppling EB (2018. április 26-29) kvalifikációra, illetve pontszerző verseny minden 12-év feletti korosztályban az ősszel Kazahsztánban megrendezésre kerülő világbajnokságra. A VB-ig minden versenyünk pontszerző, azaz összeadjuk az addigi helyezések miatt keletkezett pontszámokat (I. hely 3 pont; II. hely 2 pont; III. hely 1 pont) és az kvalifikálja a VB-re magát, aki addig a legtöbb pontot szerezte az adott súlycsoportban és korosztályban.
Rendezvény időpontja: 2018. március 18. vasárnap, 10:00 óra
Rendezvény helyszíne: 1044 Budapest, Megyeri út 13. (Szusza Ferenc stadion – UTE Birkózó Csarnok)
Nevezési díjak mértéke; - 18 év alatti korosztály: 4.000 Ft / Felnőtt korosztály: 5.000 Ft. (Aki az MMA és Grappling versenyen is indulni szeretne +1.000Ft nevezési díjat kell fizetnie.)
Már-már hagyományosnak mondható közös fordulót tart a Global Grappling és a HMMAF a hétvégén Szegeden a Városi Sportcsarnokban.
Tatamin, ringben és ketrecben mérhetik össze tudásukat a versenyzők a G4 Grappling Liga és a Kárpáti Sport Amatőr MMA Magyar Bajnokság szegedi fordulóiban.
A G4 Grappling Liga aktuális évadának 3. fordulójában a versenykiírásban megtalálható összes szabályrendszer felvonul majd. Így lesz Gi, NoGi, Combat és Cage Grappling, Kesztyűs Küzdelem, Kesztyűs Expert és Gi Open. A versenykiírás és további információk a verseny hivatalos honlapján IDE kattintva érhető el.
A Kárpáti Sport Amatőr MMA Magyar Bajnokság második fordulójára is lehet még nevezni szerda éjfélig. A szükséges dokumentumokért és a nevezési lapokkal kapcsolatban a HMMAF hivatalos Facebook oldalán. Fontos, hogy a Magyar Bajnokságban csak regisztrált versenyengedéllyel rendelkező sportolók vehetnek részt! Minden további információ a kiírásban!
A regisztráció, mérlegelés és az orvosi vizsgálat egységesen 8 órától kezdődik majd. Érdemes időben érkezni majd, hiszen minden évben nagyon magas a nevezési szám Szegeden! A megnyitó és verseny kezdete 10 órától várható!
Az első pontszerző fordulót rendezte a HMMAF a 2017/18-as versenyszezonban a Kárpáti Sport Amatőr MMA Magyar bajnokságban a hétvégén a dorogi Városi Sportcsarnokban.
A hazai meghatározó klubok többsége képviseltette magát szombaton. A Budapest Top Team, a Győri KOKO Gym, a Kismészáros Kempo SE és a Debreceni Pittbul Fighter versenyzői is ketrecbe léptek. Ennek köszönhetően ütős mezőny gyűlt össze dorogi Városi Sportcsarnokban. A nevezők közt a győri Nagy Nóra, a muaythaiban remeklő és most a ketrecben bemutatkozó Bellik Tímea, a Kismészáros Kempo SE-ből Mayer Márton, és az amatőr MMA Európa-bajnokságot is megjárt –szintén győri- Tárnok Ákos.
A mérkőzések tekintetében ki volt szolgálva a közönség. Láthattak látványos karfeszítéseket és befejezéseket, de a parázs csatákban sem volt hiány az összesen 18 ütközet során.
Az előttünk álló hétvége (egész pontosan 14-e, szombat) egyik kiemelt sporteseménye a Kárpáti Sport amatőr MMA Magyar bajnokság első fordulója lesz. A verseny helyszíne a dorogi Városi Sportcsarnok lesz. A lebonyolítást a HMMAF (Hungarian MMA Federation) végzi majd.
Ez a forduló is kiemelt fontossággal bír, hiszen az itt szerzett eredményekkel kvalifikálhatják majd magukat elsőként a versenyzők a szezonzáró döntőkre.
A lebonyolítás tekintetében a 10 órától kezdődő regisztráció után az orvosi vizsgálat következik, majd a szabályismertető után 13 órától a küzdőtérre helyeződik a hangsúly és elcsattanhatnak az első pofonok.
A nevezési határidő október 12-én, azaz ma éjfélkor jár le!
Az idei bajnokságban már esedékesek az új szabálymódosítások, melyeket most szó szerint idézünk:
„A Nemzetközi előírások kötelezően előírják a küzdelmek során az amatőr sportolók részére a rövid vagy hosszú ujjú RASHGUARD viseletét, továbbá szín-összetételét! Minden sportolónak rendelkeznie kell egy piros és egy kék rashguard felsővel, melynek szín-összeállítása 80%-ban pirosnak vagy kék színűnek kell lennie.
A piros színű rashguard nem tartalmazhat kék színű feliratot és ugyan így a kék rashguard sem piros feliratot. A sportoló ruházatán a támogatójának, szponzorának logóját feltüntetheti 10 x 14 cm-s mérethatárig.”
Edzőknek, kísérőknek a versenyre való belépés ingyenes. A helyszín a dorogi Városi Sportcsarnok (Iskola út 1.).
A hétvégi fordulót követően november 25-én, Szegeden lesz lehetőség a pontok gyűjtésére!
Ez elmúlt hetekben az Amatőr MMA Magyar bajnoki döntők előtt többször is cikkeztünk az eseményről, ahol a hazai amatőr MMA színe-java képviseltette magát.
Képviseltette magát például a Szegedi Küzdősport Klub, a Budapest Top Team, a Kismészáros Kempo SE és a Győri KOKO-Gym csapata is.
Az előzetes várokozások szerint hatalmas csatákra lehetett számítani. Nem csalódott tehát, aki kilátogatott szombaton a dorogi Sportcsarnokban, ahol egyébként az amatőr MMA döntőkkel egy időben a G4 Grappling Liga Gi és NoGi Csapatbajnokság küzdelmei is zajlottak a tatamikon a Global Grappling szervezésében.
A szombati rendezvényt az Egyesített Sportintézmények igazgatója, Szekér Zoltán nyitotta meg. Az érmeken és a kupákon kívül elismeréseket is kiosztásra kerültek. Az Év sportolója díj - minden kétséget kizárólag- a 2x Európa-bajnok Kovács Alexandrát illette meg. Különdíjakat vehetett át Kárpáti Tamástól, a döntő főszponzorától Nánási Fatime és Nagy Nóra is. Gratulálunk mi is minden díjazottnak!
A dorogi Sportcsarnok ad otthont a 2016/17. évi Amatőr MMA Magyar Bajnokság döntőjének május 13-án! Az érmekről torna-rendszerben felépített küzdelmek döntenek majd. Az elődöntőket előreláthatólag 11 órától, a döntőket pedig 14 órától rendezik majd. Mérlegelés és orvosi vizsgálat 9 órától lesz.
A dorogi döntőre a regisztrációt május 3-án, éjfélig kellett elküldeni a mmapremiumliga@gmail.com címre. Helyszíni regisztrációra szombaton már nincs lehetőség!
"Aki a megadott határidőig nem igazolja vissza a részvételét, az automatikusan kiesik a bajnoki döntőből, és az utána következő sportoló lép a helyére." - áll a hivatalos kiírásban. Érdemes volt tehát a határidőre ügyelni!
Aki csupán nézőként tekintené meg az összecsapásokat, az sem fog csalódni. A mezőnyben ott van például a Sárközi MMA Team-ből Stétz Dániel, Nánási Fatime, Nagy Nóra, Suhajda Zoltán, Kárászi Balázs és Lévai László is!
Továbbá ezen a napon egy időben -és egy helyszínen- az Amatőr MMA Magyar Bajnokság döntőivel a G4 Grappling Liga Gi és NoGi Csapatbajnokságát is! Érdemes tehát a Dorogi Városi Sportcsarnokba, ahol várhatóan egész nap látványos küzdelmek várnak a nézőkre a tatamin és a ketrecben egyaránt!
Nagy várakozás előzte meg a szombaton rendezett Vulcano MMA Gálát Zalaegerszegen, amelynek bevételének egy részét a szervezők jótékony célra, egészen pontosan a a Tipegő Óvodát támogatására ajánlották fel! És nem utolsó sorban a helyi kedvenc, Molnár Benjámin is újra ketrecbe lépett - mondhatni - hazai közönség előtt.
Négyes tornát, amatőr és profi MMA küzdelmeket tekinthetett meg a kilátogató nézőközönség a zalaegerszegi Sportcsarnokban. Volt is minek örülni, hiszen a magyar versenyzők nagyon kitettek magukért, beleértve a főmérkőzést vívó Molnár Benjámint is, aki szerb ellenfelét, Danijel Spoljaric-ot már az első menetben feladásra kényszerítette, megkoronázva az estét Zalaegerszegen! A négyes tornát a Budapest Top Team versenyzője, Etelaky Lajos nyerte végül!
Az Vulcano MMA Gála eredményei:
. Amatőr MMA: -70,3 kg. 3 x 3 perc:
GYŐZ - Daniel Shapiro (USA) Egyhangú pontozással,
Bigovich Muselja (MNE) ellen.
2. Amatőr MMA -70,3 kg. 3 x 3 perc:
GYŐZ - Aslanbek Waraev(Csecsen) TKO - l, az első menetben (1:10)
Dörnyei Attia (HUN) ellen.
3. Profi MMA Tornament, -70,3 kg. 2 x 5 perc:
GYŐZ - Etelaky Lajos (HUN) TKO – l, az első menetben (2:10)
Almin Mustafi (BIH) ellen.
4. Amatőr MMA -70,3 kg. 3 x 3 perc:
GYŐZ - Suhajda Zoltán (HUN) Lábfeszítéssel, az első menet (1:09)
Bereczki László (HUN) ellen.
5. Amatőr MMA -83,9 kg. 3 x 3 perc:
GYŐZ - Jablonszki Andor (HUN) Karfeszítéssel, az első menet (1:41)
Antonio Zovak (SRB) ellen.
6. Profi MMA Tornament, -70,3 kg. 2 x 5 perc:
GYŐZ - Molnár Károly (HUN) TKO – l, az első menet (1:15)
Almin Mustafi (BIH) ellen.
7. Amatőr MAA -120,2 kg. 3 x 3 perc:
GYŐZ - Bilal Yürük (TUR) TKO – l, az első menet (2:08)
Gábos János (HUN) ellen.
8. Profi MMA -77.1 kg. 3 x 5 perc:
GYŐZ - Guzsván Péter (HUN) Hátsó fojtással, az első menet (1:15)
Robi Tsenize (SRB) ellen.
9. Profi MMA Tornament, -70,3 kg. 2 x 5 perc:
GYŐZ - Etelaky Lajos (HUN) TKO –l, az első menet (2:25)
Molnár Károly (HUN) ellen.
10. Profi MMA -61,2 kg. 3 x 5 perc:
GYŐZ - Molnár Benjamin (HUN) Hátsó fojtással, az első menet (3:53)
Danijel Spoljaric (SRB) ellen.
A Magyar MMA Prémium Liga tegnap megnyitotta a nevezést az idei első bajnoki fordulóra, melyet Törökbálinton rendeznek majd. A forduló időpontja március 4., szombat.
A Törökbálinti Sportközpontban (2045 Törökbálint, Óvoda utca 6.) zajló versenyre március 2-án, éjfélig lehet majd nevezni. Ezt nem érdemes az utolsó pillanatra hagyni, mert helyszíni nevezésre nem lesz lehetőség! A kitöltött nevezési lapot az mmapremiumliga kukac gmail.com vagy a fatimenanasi.hmmaf kukac gmail.com emailre kell elküldeni
Nevezési díjak a következők (befizetés a helyszínen):
-Junior korosztály: 4000 Ft
-Felnőtt korosztály: 5000 Ft
Feltétel természetesen az érvényes sportorvosi igazolás! Ezt is érdemes idejében pótolni. A márciusi bajnoki fordulón keresztül vezet az út a Magyar bajnokság Döntőjébe, melynek időpontja májusban lesz esedékes. Ez azonban még szervezés alatt áll.
További információk a HMMAF web- és Facebook-oldalán érhető el.
Az IMMAF hazai társszervezete, a HMMAF megjelölte azt a hat versenyzőt, akik a november 22-én kezdődő Európa-bajnokságon a magyar válogatottat alkotják majd. Versenyzőink ma érkeznek meg Prágába.
A hat indulónk 5 különböző súlycsoportban méretteti majd meg magát. Az utazó keretnek két hölgy tagjai is van!
Nánási Fatime és Kovács Alexandra személyében két fiatal, de a világversenyek tekintetében már nagyon is rutinos versenyzőnk veszi majd fel a kesztyűt Európa legjobbjai ellen. Fatime a nyári Világbajnokság egyetlen dobogós helyezését érte el, azóta pedig gőzerővel az kontinensviadalra koncentrál.
A férfiak mezőnyében ugyancsak fiatal és rutinos versenyzők utaznak majd, így ott lesz Prágában Böröcz Balázs, Cziffra Attila, Novotny Bence és ifj. Lévai László is!
Az idei Európa-bajnokságon a nevével ellentétben az amerikai, az orosz, a pakisztáni és az észtországi válogatott versenyzői is részt vesznek majd. Ennek tükrében már borítékolható, hogy bivaly erős mezőny gyűlik majd össze a prágai Arena of Sparta küzdőterén!
A harmadik évadját kezdi meg október 1-én, szombaton a HMMAF Amatőr MMA Bajnoksága! A helyszín ezúttal Debrecen!
A hétvégi forduló tétjét növeli, hogy egyúttal kvalifikációs verseny a november 22. és 26-a közt Prágában megrendezésre kerülő IMMAF Amatőr MMA Európa-bajnokságra! A debreceni forduló nyertesei a magyar válogatott „B” keretébe kerülnek majd be, azaz másodikként indulhatnak súlycsoportjukban.
A versenyre a juniorok 4000 forint, míg a felnőttek 5000 forint ellenében nevezhetnek, egészen szerda éjfélig! Nevezni azonban csak azok tudnak, akik előzetesen regisztrálva lettek a MOB által működtetett rendszerben! Erről bővebben a HMMAF oldalán olvashattok!
A hétvége programja 8 órakor a helyszíni regisztrációval és ezt követően az orvosi vizsgálattal indul majd. A versenytájékoztató és a szabályismertetés után a megnyitó 10:30 perckor veszi kezdetét a hivatalos kiírás szerint!
HMMAF Amatőr MMA Bajnokság 3. évad 1. forduló
Időpont: 2016. Október, 01.
Helyszín: Debrecen, Agrártudományi Centrum Sportcsarnoka
Cím: 4032 Debrecen, Böszörményi út 138.
Az Alpokalja a Daganatos Gyermekekért Közhasznú Alapítvány számára kerül felajánlásra annak a küzdősport gálának a bevétele, amit szeptember 17-én, azaz most szombaton rendeznek majd az Agora Művelődési és Sportházban, Szombathelyen.
A gálán 5 ország 24 sportolója lép majd ketrecbe, hogy ezzel is hozzájáruljon majd a rendezvény sikeréhez. Olyan magyar csapatok képviseltetik magukat a gálán, mint a Bács Team, a Budapest Top Team és a Zen Mushin Do.
Ketrecbe lép majd többek mellett - hosszú idő után újra - a Budapest Top Team-et erősítő Guzsván Péter, a nyári amatőr MMA Világbajnokságot is megjárt Horváth Ádám (Bács Team) és a Zen Mushin Do csapatából Münzberg Gergő is. Az este főmérkőzésében ugyancsak érdekelt a Budapest Top Team, mivel versenyzőjük, Gaodi Tihamér vívja majd a török Kadir Akbas ellen.
Szabadtéri MMA gálát tekinthettek meg pénteken azok, akik kilágotattak a X. Pogácsa Fesztiválra Kétegyházán. A Fuji Fight Team és a HMMAF szervezésében profi és amatőr MMA mérkőzéseket láthattak a nézők a Kétegyháza főterén felállított ketrecben.
A felhozatalban pedig számos hazai tehetség volt. Így ketrecbe lépett ifj. Lévai László, Fényes Zsolt, Etelaky Lajos, a Grappling Európa-bajnokságon bronzot szerző Stétz Dániel, és - a már az oldalonkun is bemutatkozó - Csorba Gusztáv is.
Egy profi négyes MMA torna keretében szerepelt az este Szögyényi Attila, Bódi Ádám, Fényes Zsolt és Turai Zoltán.
A májusi bajnoki döntők és a Las Vegasban lezajlott Amatőr MMA Világbajnokság után sincs pihenő, a következő HMMAF gálát és a III. Fuji Fight Kupát Kétegyházán rendezik majd augusztus 12-én, a Fuji Fight Team-mel karöltve.
A Kétegyháza főterén felállított ketrecben látható lesz majd profi K1, profi MMA -65,8 kg-s 8-s torna, és Superfightok, -61,2, -70,3, -77,1 -83,9 ,-93,0, -120,2 kg-ban.
A párosításokról hamarosan bővebb információkkal is szolgálhatunk!
Elutazott a Világbajnokság helyszínére a HMMAF válogatottja. Az öt főből álló magyar csapatot a HMMAF vezetői és edzők is elkísérték a szerencsejáték fővárosába, mely ezen a héten nem csak a kockák csörgésétől, hanem a pofonoktól is hangos lesz majd.
Az első komoly nemzetközi versenye elé néz a Magyar Prémium MMA Liga, mióta tavaly augusztusban tagja lett az IMMAF 53 országot összefogó családjának.
A Világbajnokság az UFC 200 köré épülő egész hetes program részeként kedden kezdődik majd, és csütörtökön fejeződik be.
A magyar színeket a következő harcosok képviselik majd: Lemák Viktor, Nánási Fatime, Horváth Ádám, Flórián Kristóf, Cziffra Attila.
A HMMAF vezetői közül a helyszínre utazott a válogatottal Sárközi Róbert, Papp Valér és Mátyás Levente is.
A Világbajnokság az UFC 200 köré épülő egész hetes program részeként kedden kezdődik majd, és csütörtökön fejeződik be. Ezt követi az UFC Fan Expo, ahol megkezdődik a hivatalos fieszta, amit majd hétvégén az UFC 200 koronáz meg. A mega-eseményről ITT olvashattok.
A Hatvanban megrendezett fordulóban lehetett kvalifikálni a győri döntőre, aminek a Molnár Vid Művelődési Központ ad majd otthont. Az Amatőr MMA Magyar Bajnokság fináléját egy profi gála koronázza majd meg a nap zárásaként.
Ahogy korábbi felvezető cikkünkben már írtuk, a lebonyolítás tekintetében súlycsoportok szerinti, négyes tornákban zajlanak majd a küzdelmek a nap folyamán, és a döntőket este egy gála keretében rendezik meg, megadva azt a megfelelő körítést és hangulatot, ami egy Magyar bajnoki döntőt megillet.
A megnyitó a tervek szerint 10 órakor lesz, az esti gála küzdelmei pedig 18 órától kezdődnek majd el a kiírás szerint. Annyit elöljáróban elárulhatunk, hogy Kovács Alexandra, Koprivancez Milán, Nánási Fatime, Lajcsák Brigitta ott lesznek, de nézzük a részletes párosításokat!
Amatőr MMA! Április 16-án Hatvanban lezajlott a Magyar MMA Prémium Liga idei első bajnoki fordulója, mely szám szerint a harmadik volt. Májusban már a döntőkre kerül sor, melynek helyszíne a Molnár Vid Bertalan Művelődési Központ (9011, Győrszentiván, Váci Mihály utca 3.) lesz.
A lebonyolítás tekintetében súlycsoportok szerinti, négyes tornákban zajlanak majd a küzdelmek a nap folyamán, és a döntőket este egy gála keretében rendezik meg, megadva azt a megfelelő körítést és hangulatot, ami egy Magyar bajnoki döntőt megillet.
A megnyitó a tervek szerint 10 órakor lesz, az esti gála küzdelmei pedig 18 órától kezdődnek majd el a kiírás szerint.
Az amatőr bajnoki döntők után szerephez jutnak profi szabályrendszerű küzdelmek is, mind MMA, mind pedig K-1 szabályrendszerben. Ennek köszönhetően a tervek szerint hosszú idő után újra ketrecben láthatjuk Polgár Ádámot! Az előzetes információk alapján Ádám a Bősi Kempo harcosával, Takács Sándorral méri majd össze tudását a Molnár Vid Bertalan Művelődési Központban május 28-án!
"A Magyar bajnoki forduló egyben az United World Wrestling (UWW) Budapesti Európa Bajnokság kvalifikációs versenye. A versenyen induló Sportoló, aki az UWW EB – VB-n részvételével kvótát, szerezhet a 2017 évi, Dél Amerikában, Peruban megrendezésre kerülő World Combat Games –re" - áll a hivatalos versenykiírás szövegében.
A tavaszi első - összességében harmadik - forduló versenykiírása ITT érhető el, a nevezési dokumentum pedig INNEN tölthető le, a díja junior kategóriában 4000, felnőtteknél pedig 5000 forint, amit majd a helyszínen - a regisztráció során - kell befizetni. A nevezéseket az info kukac mmapremiumliga.hu címre kitöltve kell eljuttatni. A helyszínen nevezésre már nincs lehetőség! Az Amatőr MMA Bajnokság nevezési határideje április 12., éjfél!
- Milyen lesz a hivatalos tavaszi bajnoki amatőr MMA szezon - nem vagytok egy kicsit elkésve a többi szakághoz képest?
- A csúszásunk a jó irányú változások miatt vannak, de erről később. Az IMMAF Nemzetközi szervezet által felügyelt - Magyar MMA Prémium Liga a 2015-16 év bajnoki szezon 3. fordulóját rendezi Hatvan városában. A sokunk által várt tavasz szezon kezdetét veszi. A hatvani forduló egyben az United World Wrestling (UWW) Budapesti Európa Bajnokság, kvalifikációs versenye. A versenyen induló Sportoló, aki az UWW EB – VB-n részvételével kvótát, szerezhet a 2017 évi, Dél Amerikában, Peruban megrendezésre kerülő World Combat Games –re.
- Mi volt az a nyomos ok, amiért csúszott a tavaszi szezonkezdés?
- Az elkövetkezendő Magyar bajnoki fordulóink a jól bevált utat követik ahhoz, hogy az MMA sport versenysporttá váljék, úgymint más európai vagy tengerentúli országokban. A jó irányú változások, több sportág összefogása alapján Magyar Olimpiai Bizottság által kijelölt utat követjük, amiben nagy segítséget nyújt számunkra a Magyar Birkózó Szövetség. A segítség abban rejlik, hogy mindannyiunk érdeke, hogy a birkózó sporthoz közelálló sportágak a Grappling, Pankration, MMA (vegyes harcművészet), elismert, rendezett körülmények között tudjanak működni Magyarországon. Ennek érdekében az említett sportágak, tisztán a saját sportágukkal foglalkozó, jelenleg a legnagyobb sportszervezetek; Global Grappling (GG) és a Magyar MMA Prémium Liga (MMPL) a Magyar Birkózó Szövetséggel (MBSZ) együttműködve és a szövetséghez tartozó, szakágakként kívánnak továbbra működni. Tettük azért is, mert a 2015 évben módosult sporttörvény szerint a Szakszövetséghez tartozó sportágak-szakágak versenyjogai, a Nemzeti Bajnokság versenykiírása, versenyszervezése, vagyonértékű jogokként definiálja a törvény. Ennek megsértése vagy ebből származó haszonszerzés sérti a vagyonértékhez fűződő jogokat. Ezért nem volt kérdés számunkra és a többi szakág számára sem, hogy a törvény által előírt utat járjuk közösen. A szakágak versenysporttá válásnak a megfelelését, két évben határozta meg a Birkózó Szövetség 2016. Január, 04-i a szakágak közös elnökségi ülésén. 2017-18 évi Nemzeti Bajnokság kezdetére miden jogi személyiségű egyesületnek –klubnak, akik a ezen szakágak bajnokságaiban versenyezni kívánnak, regisztrálnia kell szakági szövetség regisztrációs rendszerébe.
- Erről egy kicsit bővebben tudnál nekünk mondani információkat?
- A szakágak Nemzeti Bajnokságaiban az egyesületek által indítani kívánt versenyzőket, sportolói státuszba kell helyezniük leigazolással - sportolószerződések formájában. A versenyeztetni kívánt és leigazolt sportolókat az MBSZ szakági szövetsége az MGMSZ fogja nyilvántartani. A nyilvántartás első lépése az MBSZ weboldaláról letölthető, úgynevezett A/B karton kitöltésével tudja az egyesület megtenni. A regisztrált sportolók bekerülnek a Magyar Olimpiai Bizottság Sportinformációs Rendszerébe (SIR). A regisztráció mellett a versenyzők az MBSZ szakági sportkönyvét, illetve a MOB által kiállított versenyengedély kártyát és egy nemzetközi sportbiztosítást is kapnak. Lesz lehetőség online és személyes regisztrációra is, az MBSZ sportok házában kialakított irodájában. Minden egyesületi vagy sportolói regisztrációs ügyben mindenki első körben a saját szakágát keresse.
- Milyen védelmet nyújt a regisztráció?
- A regisztráció lehetőséget és védelmet nyújt a sportoló számára minden értelemben, valamint az összes hivatalos verseny eredménye nem vész el és felkerül a MOB nemzetközi nyilvántartási rendszerébe. A 2013 évben közös munkával létrehozott MMA amatőr és profi versenyrendszerünket, még az akkori MOB Alelnöke Leyrer Richard ratifikálta. Azóta a versenyrendszerünket igyekeztünk az IMMAF Nemzetközi szervezethez csatlakozva, de az MMA sportág szellemiség jegyében a sportolók egészségének és testi épségének megőrzése érdekében formálni.
- Az idén várható további események?
- A hatvani fordulót a Magyar bajnoki döntő követi, melyet Győrben a Molnár Víd Bertalan Sportcsarnokban rendezünk, MMA Gála keretein belül. A Nemzeti Bajnokság házigazda szerepét, regionális egyesületünk a Győri KOKO GYM vállalta magára. A versenyzők a súlycsoportos selejtezőket napközben vívják és utána az esti gála program részeként bonyolítjuk a döntő eseményeit.