A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Zrínyi Miklós. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Zrínyi Miklós. Összes bejegyzés megjelenítése

Edzőtáborozott a kick-box válogatott

A múlt héten 105 fő részvételével zajlott a Balaton északi partjának egyik legszebb településén, Csopakon a light-contact és kick-light szakág idei nyári edzőtábora.

csoportkép

A programban naponta három edzés szerepelt, két napon keresztül, majd ezt követően egy teljes regenerációs pihenőnap következett, amelyet szabadidős programokkal, kirándulással, strandolással színesítettek a szervezők. A tábor helyszíne a Csopaki Üdülőfalu, amely a tábor teljes időtartamára strandbelépőt biztosított a résztvevőknek. Mivel a strand néhány perc sétával elérhető, így az edzésnapok programjai közé is beilleszthető egy-egy rövid fürdőzés.


Zrínyi Miklós, Dancsó Zoltán, Olasz Attila, Hirsch Viktor és Szántó Sándor által vezetett edzéseken életkor és tudásszint szerint, csoportbontásban készülhettek a sportolók, így megfelelő figyelem hárult mind a válogatott versenyzőkre, mind a fiatalabb vagy a kevésbé rutinos sportolókra is.


Az idei évtől a light és kick-light válogatott új szakmai vezetéssel készül az Utánpótlás Világbajnokságra és a Felnőtt Európa-bajnokságra. Dancsó Zoltán és Olasz Attila fiatalos lendülettel vezeti a tréningeket. A dinamikus, pörgős edzések felkészítik az augusztus végén, Írországban megrendezendő Utánpótlás Világbajnokságra készülő versenyzőket. Az ő esetükben a tábor célja az volt, hogy minél jobb edzettségi állapotba kerüljenek, valamint a rengeteg küzdelem mellett a sportágspecifikus mozgásukat is tökéletesítsék.


A menetrend szerint reggel 7.30-tól futóedzéssel indult a nap, majd 11 órakor boxedzés, délután pedig több csoportban lebonyolított kéz-és lábtechnikai kick-box tréning következett, természetesen valamennyi edzésen helyet kaptak az erő-állóképességet fejlesztő gyakorlatok is.


kickbox_light_edzotabor


Csopakon tehát minden lehetőség adott, hogy sportolóink elérjék a saját maguk által kitűzött céljaikat, legyen szó akár a világbajnokságra történő felkészülésről, a technikai fejlődésről vagy csupán tapasztalat szerzésről. A környezet és a lehetőségek kitűnőek. Az edzések magas színvonalúak, változatosak, és edzőpartnerekből sincs hiány a garantált jó kedv mellett.


A motiváció elősegítése érdekében azok a sportolók, akik az első félévben kimagaslóan teljesítettek, bekerültek a 4Fight márkajelzéssel ellátott, küzdősport felszereléseket gyártó cég ”4Fight Team” elnevezésű csapatába. Ezen sportolók egy-egy teljes garnitúra védőfelszerelést és egyéb értékes ajándékokat kaptak, melyet Béres János, a cég vezetője, személyesen hozott el nekik. Az edzőtábor szombaton este egy táborzáró közös főzés várta.


-Gregor László


 

Kickbox - Szegeden kezdett az új szövetségi kapitány

Dancsó Zoltán
Dancsó Zoltán, akit Zrínyi Miklós egykori szövetségi kapitány lemondása után és az Ő javaslatára január végén neveztek ki a Magyar Kick-box Szakszövetség light-contact és kick-light szakág szövetségi kapitányának, megkezdte klub-látogatását.

Hivatalos segítője, egykori válogatott társa Olasz Attila lett. A szakági vezetők rögtön megkezdték a munkájuk megtervezését, amelynek egyik legfontosabb feladata a light-contact és a kick-light szakággal foglalkozó klubokkal szoros együttműködés kialakítása illetve a szakmai munkájuk támogatása és koordinálása.


A legfőbb cél visszaemelni a szakágat egykori hazai presztízsének a szintjére, amely Zrínyi Miklós mesteredző munkássága alatt élte fénykorát. A kihívás és az ezzel kapcsolatos feladat nem kicsi. Ennek érdekében Dancsó Zoltán szövetségi kapitány és Olasz Attila februártól kezdve ellátogatnak az érintett klubokhoz, ahol nyílt, közös edzéseket szerveznek az adott régióból és az ország több pontjáról érkezett sportolóknak, majd ezt követően egy kötetlen szakmai megbeszélésre kerül sor az edzőkkel és a vezetőkkel.


A klublátogatások első állomása február 27-én, szombaton, a szegedi Combat „D” SC volt, amelynek főként utánpótlás korú versenyzői az elmúlt években kiemelkedő eredményeket értek el korosztályos Európa-és világbajnokságokon. A délelőtti edzést Tóth Gábor az egyesület vezetőedzője tartotta, amelyen a fő hangsúly a technikai fejlesztésen volt. A délutáni edzésprogramban-amelyet Dancsó Zoltán és Olasz Attila közösen vezetett le- túlnyomóan küzdelemre rávezető gyakorlatok, küzdelmek és speciális erő-állóképesség fejlesztő gyakorlatok szerepeltek.


„Szakmai tekintetben és a sportolóink összetartása céljából is hasznosnak bizonyult a szombati edzéslátogatás a szegedi Combat „D” SC-nél, ahol megbizonyosodhattunk arról, hogy sok tehetséges gyermek sportol. Úgy érzem, teljes mértékben támaszkodhatunk Tóth Gábor vezetőedző munkájára és bízok a csapat további fejlődésében.”- értékelt Dancsó Zoltán szövetségi kapitány.


/forrás: kickboxszombathely.hu/

Dancsó Zoltán az új kick-box szövetségi kapitány

Dancsó Zoltán



Új kihívások előtt áll Dancsó Zoltán hatszoros világbajnok, négyszeres Európa-bajnok klasszisunk, hiszen röviddel azután, hogy 2015 decemberében visszavonult a versenysporttól, máris kinevezték a magyar kick-light és light-contact válogatott szövetségi kapitányának.

Dancsó "Kicsi" Zoltán, a kick-box magyar és nemzetközi szinten is ismert, elismert alakja nem sokáig bírta a versenysport atmoszférája nélkül: a hétvégén már szövetségi kapitányként irányítja Horvátországban, Karlovacban a magyar kick-box válogatottat az Európa Kupán.


"Decemberben már érkezett felém egy megkeresés, felkérés a Magyar Kick-Box Szövetségtől" - árulta el a 38 esztendős Dancsó Zoltán.


"Nagyon örültem a bizalomnak, de egyben meg is lepődtem. A korábbi szövetségi kapitánnyal, Zrínyi Miklóssal ugyanis nagyon jó munkakapcsolatban álltam, baráti viszonyt ápoltam - sokat segítettünk egymásnak.


A pályafutásom vége felé már szó volt arról, hogy ha abbahagyom a versenysportot, akkor edzőként besegítek neki a válogatott mellett, számítana a segítségemre, építene a tapasztalatomra. Ám - számomra némiképpen váratlanul - úgy döntött, hogy elég volt neki a szövetségi kapitányi posztból, szeretne egy kicsit pihenni. És engem javasolt utódjának.


A szövetség elnöksége január 9-én egyhangú szavazással rám voksolt, a január végén összehívott közgyűlés pedig elfogadta az elnökség döntését. Nagy megtiszteltetés ez számomra.


Kettős feladatom lesz, mert a felnőtt válogatott mellett az utánpótlásvonalat is felügyelem - keresem a jövő bajnokait. Az esztergomi Olasz Attila lesz a segítőm. Régi sportbarátság a miénk, Attilának van versenyzői múltja, klubszinten pedig kiváló edzői eredményekkel rendelkezik.


Nagy lelkesedéssel vágok bele a munkába, szövetségi kapitányként is igyekszem hasonló mentalitással dolgozni, mint versenyzőként. Természetesen a klubedzői munkát nem hagyom abba, a Perfect Change-Metex05 Controll SE versenyzőin továbbra is rajta tartom a szemem. Szombaton és vasárnap például klubunk kilenc sportolója lép tatamira a horvátországi világkupán.


És persze most már a válogatott versenyzőkre is ügyelnem kell" - zárta szavait az új szövetségi kapitány, Dancsó Zoltán.


https://www.youtube.com/watch?v=78WuSaBBLhw

/vaol.hu nyomán/

Rajtol a kick-box Világbajnokság!

kickbox


A magyar felnőtt kick-box válogatott a hét végén az év legfontosabb megmérettetése előtt áll. Szerbia fővárosában, Belgrádban október 24 és november 1 közt rendezik meg a WAKO huszadik Világbajnokságát, ahol a ringesek közül a K-1 és a Low-kick, a tatamisok között pedig a kick-light versenyzők mérhetik meg magukat. A point-fighting, full-contact és light-contact világbajnokság november végén, Dublinban kerül majd megrendezésre.


Belgrád és a szerb szövetség nem először ad otthont ilyen rendezvénynek, hiszen felnőtt és utánpótlás Világbajnokságot már rendeztek korábban.


A világversenyről a nézők sem fognak hiányozni, hiszen Szerbiában rendkívül népszerű főképpen a low-kick szabályrendszer, amit számos sikeres és nagy nézőszámot vonzó profi gála is bizonyít. Mivel szerencsére szomszédos ország vagyunk, ezért remélhetőleg a magyar szurkolók is segítik buzdításukkal válogatottunkat. A verseny helyszíne a selejtezők alatt a „Pionir” csarnok lesz. (Charlie Chaplin u, 7 sz, ill. Beogradska 71.) A szombati gálát és döntőket Európa legnagyobb sportcsarnokába, a 20 000 nézőt befogadó Kombank Arénába (Bulevar Arsenija Čarnojevića 58) tartják majd.


A Magyar Kick-box Szövetség válogatottja érdekes egyvelege a nagy neveknek és a tehetséges újoncoknak. Habash Antoine, Görbics Gábor, Boros Kata, Busa Gabriella, Brunner Boglárka, Bayer Péter dobogóra is esélyesként szállnak majd harcba, de a kevésbé rutinosak elszántsága és tehetsége is okozhat meglepetést. A felkészülést hátráltatta, hogy nem edzőtáborban, hanem munka mellett, a kluboknál igyekeztek elvégezni a szakmai munkát.


Zrínyi Miklós mesteredző, a kick-light válogatott kapitánya, alelnök szokása szerint óvatosan latolgat. A fiataloktól helytállást vár. Központi edzőtábor hiányában a versenyzők nagy része a klubjában edzett. A csapat létszáma jóval kisebb, mint a korábbi éveken, így az éremesélyek is gyengébbek lesznek. Többen nem vállalták a válogatottságot a magyar bajnokok közül. Busa Gabriella és Bayer Péter, mint rutinos VB-EB érmesek, húzhatják a gárdát magukkal.


A ringesek szakmai vezetője, Katona Attila alelnök jelezte, hogy minden idők egyik legkeményebb világbajnoksága elé néz a ringes csapat, már csak a helyszín, Belgrád miatt is. Az esélyeket nézve az egyik legrutinosabb Habash Antoine, aki K-1-ben profi világbajnoki címet ért el. Brunner Boglárka Európa-bajnok, Boros Kata kétszer is EB bronzot szerzett, Görbics Gábor Európa-bajnok és Világjátékok győztes. Géczei Róbert és Petrina Pál nemzetközi mezőnyben, Világkupákon is helyt álltak, az újonc Balogh Dávid is többször sikeresen küzdött. Itt is hiányzott az edzőtábor, a klubokban folyt a felkészülés, a lehetőségeihez képest mindenki megtett mindent a felkészülés során.


A világbajnokság nehézségi fokát jelzi, hogy az oroszok és az ukránok például két-három heti edzőtáborozás után jönnek a VB-re, a mieink pedig munka mellett edzenek. A világbajnokságon Hricsovinyi Károly és Katona Attila segíti edzőként a versenyzők munkáját. Az alelnök azt várja, hogy mindenki önmagához képest teljesítsen.


A magyar kick-box válogatott összeállítása:

K-1 szabályrendszer:

63,5 kg. Habash Antoine (Re-Gym)

Low-kick szabályrendszer:

57 kg. Petrina Pál (Békéscsabai Lakótelepi SE-Energy Gym)

63,5 kg. Géczei Róbert (Békéscsabai Lakótelepi SE-Energy Gym)

67 kg. Görbics Gábor (Titán SE)

75 kg. Balogh Dávid (Fontana KBSE, Debrecen)

56 kg. Bordás Annamária (Black&Gold Angels, Veresegyház)

65 kg. Boros Kata (Top Fighter Klub, Budapest)

+70 kg. Brunner Boglárka (Titán SE)

KICK-LIGHT szabályrendszer:

69 kg. Tóth Patrik (Esztergomi Kick-boksz SE)

79 kg. Bárdosi Sándor (METEX05-Controll SE, Szombathely)

+94 kg. Bayer Péter (Esztergomi Kick-box SE)

50 kg. Makó Evelyn (Makó BUDO SE)

55 kg. Busa Gabriella (Combat”D” Szeged)

VBpl

A magyar válogatott vasárnap, október 25-én indul Belgrádba. Vasárnap kerül sor a mérlegelésre, válogatottunk 15 órára tervezte a remélhetőleg sikeres mérlegelést, regisztrációt. Hétfőn tartják a versenybírók szemináriumát és délután a sorsolást, ami sok mindent meghatároz majd. Kedden már 10.00-tól elkezdődnek a selejtezők.


Este 18.00-19.00 közt tartják a minden bizonnyal látványos megnyitó ünnepséget, majd egy órán át folytatódnak a küzdelmek. Szerdán és csütörtökön egész nap a selejtezők zajlanak majd. Péntekre, október 30-ra is jut a selejtezőkből, délelőtt 10 órától, de este 20-és 23 közt döntőket is rendeznek, egy olyan gála keretében, amit a szerb nemzeti televíziós társaság is közvetíteni fog! Szombaton 10.órától folytatódnak a döntők egész nap, majd este a Világbajnokság a „Sayonara Party"-val zárul majd.


- Gregor László

Harmincketten a kick-box EB döntőben

WAKO-EB-2015


A csütörtöki versenynapon tatamira lépők azzal a megnyugtató tudatban küzdhettek, hogy a dobogón lesz a helyük az eredményhirdetéskor, csak az nem dőlt el, hogy a dobogó melyik fokára léphetnek. Ezen a napon vívták ugyanis a döntőbe jutásért a mérkőzéseket San Sebastianban,a WAKO Junior és Kadett Európa-bajnokságán.


A magyarok közül végül is harminc ketten kerültek a döntőkbe. A vesztesek is emelt fővel jöhettek le a küzdőtérről, hiszen a bronzérem is nagyon szépen csillog. De ilyen a sport! Az őrült körforgásban magyar részről is voltak nagy vesztesek és nagy győztesek. Azért a tavalyi érmesek egy jelentős része az idén is dobogóra léphet. A magyar kick-box utánpótlás erejét a számtalan döntős helyezés is jelzi.


A csütörtöki eredmények a döntőbe jutásért (* jelzi a győzteseket):


POINT-FIGHTING szabályrendszer:

Kadett 1

28 kg. Wallandt Gergely -*Nathan Kelly (Írország) a döntőbe jutásért
32 kg. Gergely Balázs – *Dylan  De Anna (Olaszország) a döntőbe jutásért
37 kg. Laurincz Péter – *Luke Kelly (Írország) a döntőbe jutásért
37 kg. *Bálint Martin - Luke McCann (Írország) a döntőbe jutásért
42 kg. Laczó Tamás – *Bozsidar Cvetkov (Bulgária) a döntőbe jutásért
47 kg. Erős Patrik – *Szevasztyian Kotov (Oroszország) a döntőbe jutásért
47 kg. Tóth Bence - *Nasser Nabizade (Németország) a döntőbe jutásért
+47 kg. *Bozók Szabolcs - Roy Cipriano (Svájc) a döntőbe jutásért
28 kg. Viczián Vivien – *Anelia Todorova (Bulgária) a döntőbe jutásért
28 kg.*Hegedűs Hanga – Elisabetta Fiorentini (Olaszország) a döntőbe jutásért
32 kg.*Gombás Alexandra – Alice Trifella (Olaszország) a döntőbe jutásért

Kadett 2

42 kg. Hegedűs Botond - *Cory Cook (Nagy-Britannia) a döntőbe jutásért
57 kg. *Fésű Lajos – Panagiotis-Dimitrios Mexis (Görögország) a döntőbe jutásért
69 kg. Szentpéteri Bence – *Makszim Vorobjev (Oroszország) a döntőbe jutásért
69 kg. *Korpádi Tamás – Aleksander Chymkowski a döntőbe jutásért
+69 kg. *Szász Kristóf- Andrea Costabile (Olaszország) a döntőbe jutásért
42 kg. Rozgonyi Boglárka – *Gessica Filippi (Olaszország) a döntőbe jutásért
65 kg. *Simonics Elizabet – Andrea Damjanovics (Horvátország) a döntőbe jutásért
65 kg. *Gál Vivien - Melina-Filiz Akin (Németország) a döntőbe jutásért
+65 kg. *Berta Rebeka - Alex Brennan (Írország) a döntőbe jutásért

Junior

57 kg. *Veres Roland - Dominik Pollheimer (Ausztria) a döntőbe jutásért
74 kg. Bálint Zoltán – *Bibolat Sabolatov (Oroszország) a döntőbe jutásért
74 kg. *Rohonczi Jenő – Nicola Albanese (Olaszország) a döntőbe jutásért
84 kg. *Opauszki Dávid - Martin Ellmerer (Ausztria) a döntőbe jutásért
+94 kg. *Erdei Brúnó – Davide Limido (Ausztria) a döntőbe jutásért
50 kg. *Lencsés Dorina - Poppe Joyce (Belgium) a döntőbe jutásért
+70 kg. Csonka Zsófia - *Nicole Moss (Nagy-Britannia) a döntőbe jutásért

LIGHT-CONTACT szabályrendszer

Kadett 2

42 kg. Guti Dávid – *Louis Cardin (Nagy-Britannia) a döntőbe jutásért
57 kg. Fésű Lajos – *Christian Borrometi (Olaszország) a döntőbe jutásért
63 kg. Bolfán Ádám - *Luca-Lysander Weber (Németország) a döntőbe jutásért
69 kg. *Vígváry Viktor – Alexandr Govorukin (Oroszország) a döntőbe jutásért
65 kg. Gál Vivien – *Klara Pietak (Lengyelország) a döntőbe jutásért

Junior

74 kg. Bárdosi Sándor – *Kristijan Benedetti (Horvátország) a döntőbe jutásért
94 kg. *Erdei Brúnó - Aron Ayude (Spanyolország) a döntőbe jutásért
+94 kg. Vejmola Dániel - *Christian Müller (Németország) a döntőbe jutásért
50 kg. *Murvai Lívia – Viktoria Kazikova (Szlovákia) a döntőbe jutásért
70 kg. Alina Maris – *Elizabeta Crnkovics (Horvátország) a döntőbe jutásért

KICK-LIGHT szabályrendszer

Kadett 2

42 kg. *Guti Dávid – Grigorij Sudegov (Oroszország) a döntőbe jutásért
47 kg. Borók Dominik – *Alex Larentis (Olaszország) a döntőbe jutásért
47 kg. Bolfán Ákos – *Kristian Georgijev (Bulgária) a döntőbe jutásért
52 kg. *Debre Bence – Nicola Minini (Olaszország) a döntőbe jutásért
52 kg. *Kunya Noel – Panagiotis Tsochataridis (Görögország)
69 kg. *Vígváry Viktor – Nyikita Sylka (Oroszország) a döntőbe jutásért
69 kg. *Legenyei Pintér Noel – Dimitar Petrov (Bulgária) a döntőbe jutásért
46 kg. *Kolozsvári Kinga – Edje Demirova (Bulgária) a döntőbe jutásért
55 kg. Kürti Bonita - *Irina Dinislamova (Oroszország) a döntőbe jutásért
65 kg. Gál Vivien – *Irene Cipriani (Olaszország) a döntőbe jutásért

Junior

57 kg. *Grünczeisz Patrik – Alexandros Vagianos (Görögország) a döntőbe jutásért
63 kg. Vigmond Richárd – *Zan Podborsek (Szlovénia) a döntőbe jutásért
74 kg. *Simon Mihály – Ivan Novosel (Horvátország) a döntőbe jutásért
79 kg. *Bárdosi Sándor – Josip Palada (Horvátország) a döntőbe jutásért
94 kg. *Erdei Brúnó - Inaki Lafuente (Spanyolország) a döntőbe jutásért
+94 kg. Vejmola Dániel – *Marko Jaics (Horvátország) a döntőbe jutásért
55 kg. Vancsik Petra - *Noelia Villahermosa (Spanyolország) a döntőbe jutásért
55 kg. *Nagy Rita – Serpe Marie (Franciaország) a döntőbe jutásért
60 kg. *Elszaszer Kitti – Denise Cedola (Olaszország) a döntőbe jutásért
60 kg. Gremen Petra – *Nikola Hamerova (Csehország) a döntőbe jutásért
70 kg. Alina Maris – *Alesa Bagari (Szlovénia) a döntőbe jutásért

K-1 szabályrendszer:

63,5 kg. *Kádas Gábor - Egor Jakovlev (Észtország) a döntőbe jutásért


A döntőbe jutottak mind kemény mérkőzés elé néznek majd, ami természetes. Ezen a szinten általában kis, pillanatnyi dolgok dönthetnek, Hihetetlen nagy kihívást jelent a ringben az egyedüli magyar Kádas Gábornak az orosz Tamerlan Basirov, hiszen az oroszok meghatározóak a ring világában. Szerencsére minden döntőbe jutott versenyzőnk olyan tehetséges, hogy esélyes lehet a végső győzelemre.


A döntőket az interneten is meg lehet tekinteni, ezért a döntők tervezett kezdési időpontját is közöljük. Több súlycsoportban is magyar – magyar döntőre kerül sor, vagyis mind a két ágról magyar versenyző került a fináléba. Ilyen lesz a Gál Vivien – Simonics Elizabet és a Legenyei Pintér Noel – Vígváry Viktor összecsapás.


A szervezők jóvoltából a szombati döntők menetrendjét is közöljük, persze, ebben a point-fighting csapatverseny még nincs benne. Nagy csalódás érné a magyar tábort, ha a csapatversenyeken nem teremne érem. Ha valamiben, ebben kimondottan erősek a magyarok az évek alatt…


https://www.youtube.com/watch?v=YdVod0j_FpI

A pénteki döntősök a tervezett kezdési időponttal.

POINT FIGHTING szabályrendszer

Kadett 1

37 kg. Bálint Martin – Luke kelly (Írország) 12:49
+47 kg. Bozók Szabolcs – Nejc Korotaj (Szlovénia) 13:28
28 kg. Hegedűs Hanga – Anelia Todorova (Bulgária) 11:05
32 kg. Gombás Alexandra – Chiara Teodorani (Olaszország) 11:18

Kadett 2

57 kg. Fésű Lajos – Danil Geraszimov (Oroszország) 15:51
69 kg. Korpádi Tamás – Maxim Vorobjev (Oroszország) 16:17
+69 kg. Szász Kristóf – Niklas Bogner (Ausztria) 16:30.
65 kg. Simonics Elizabet – Gál Vivien 14:46
+65 kg. Berta Rebeka - Jordan Doran (Írország) 14:59

Junior

84 kg. Opauszki Dávid – Davide Guffanti (Olaszország) 10:13
94 kg. Harangozó Gábor – Ross Brennan (Írország) 10:39
+94 kg.Erdei Brúnó - Dalton OShaughnessy (Írország) 10:52

LIGHT-CONTACT szabályrendszer:

Kadett 2

65 kg. Makán Doroti Andrea – Klara Pietak (Lengyelország) 13:41

Junior

94 kg. Erdei Brúnó – Artur Kula (Észtország) 12:36
50 kg. Murvai Lívia – Alexandra Dimitrova (Bulgária) 10:00

KICK-LIGHT szabályrendszer

Kadett 2

42 kg. Guti Dávid – Piotr Stepien (Lengyelország) 11:24
52 kg. Debre Bence - Kunya Noel  11:48
69 kg. Legenyei Pintér Noel – Vígváry Viktor 12:24
46 kg. Kolozsvári Kinga – Stela Levicka (Szlovákia) 10:12
+65 kg. Berta Rebeka – Frederica Presutti (Olaszország) 11:12

Junior

57 kg. Grünczeisz Patrik- Emmanouil Pissaris (Görögország) 13:24
74 kg. Simon Mihály – Borislav Hadzhigenov (Bulgária) 14:00
55 kg. Nagy Rita - Noelia Villahermosa (Spanyolország) 13:00

K-1 szabályrendszer:

63,5 kg. Kádas Gábor – Tamerlan Basirov (Oroszország) 13:12.

A szombati egyéni döntők menetrendjét is elkészítették az Európa-bajnokság szervezői:

POINT FIGHTING szabályrendszer:

Junior

57 kg. Veres Roland - Fletcher Thomas (Nagy-britannia) 11:12
74 kg. Rohonczi Jenő – Biibolat Sabolatov (Oroszország) 11:48
50 kg. Lencsés Dorina - Shannon Ryan (Nagy-Britannia) 10:00

LIGHT-CONTACT szabályrendszer:

Kadett 2

69 kg. Vígváry Viktor – Alekszander Chymkowski (Lengyelország) 11:24

KICK-LIGHT szabályrendszer:

Junior

79 kg. Bárdosi Sándor - Kirils Kasevics (Litvánia) 10:39
94 kg. Erdei Brúnó – Artur Kula (Észtország) 11:18
+94 kg. Pödör Bence – Marko Jaics (Horvátország) 11:31
60 kg. Elszaszer Kitti - Nikola Hamerova (Csehország) 10:00

 

-Gregor László

Közeleg a kick-box Európa-bajnokság

A finiséhez érkezett a Spanyolországba, San Sebastianba, a Junior és Kadett Európa-bajnokságra utazó magyar válogatott versenyzők felkészülése. A nagy megterheléseken már mindnyájan túl vannak, a végső munkálatok folynak. A versenyzők az indulást eldöntő országos bajnokság után szinte az egész nyarat végigdolgozták.




[caption id="attachment_7899" align="aligncenter" width="504"]rimini fotó: Magyar Kick-Box Szakszövetség Facebook[/caption]

 A klubokban végzett felkészítő munkán kívül több hazai edzőtábor szolgálta a felkészülést. Ezekben a táborokban a napi három edzés sem volt ritka.


Nem véletlen a honi utánpótlás válogatottak – versenyzők és edzők - komoly és elhivatott készülése. A magyar kick-box utánpótlás hírneve ugyanis kötelez a jó szereplésre. A hazai klubok és a szövetség mindig is nagy súlyt fektetett arra, hogy felnőjenek felnőtt Világ- és Európa-bajnokok és érmesek utódai. Ezt csak a kis kortól elkezdett, szisztematikus edzésmunka teszi lehetővé.


Az utóbbi évek eredményességi számításában a magyar kick-boksz sport  utánpótlás terén is a Világ élvonalába tartozott, elsősorban a tatamis versenyszámokban. Most is elsősorban itt számíthatunk nagyobb éremesőre. Többen azért is nagy kihívás előtt állnak, mert több szabályrendszerben is megmérettetik magukat. Várhatóan a point-fightingosoknál nem csak egyéni versenyszámban lépnek tatamira, hanem a csapatban is számít rájuk a magyar szakvezetés. Vagyis a jó idegi és fizikai kondícióra nagy szükség lesz, már az  oda úton is hiszen a válogatott buszokkal megy, s az út több . mint 2000 kilométer. Már ezt „túlélni” és megőrizni a jó formát is nagy feladatnak tűnik. Az út unalmát „nassolással” sem lehet oldani azoknak, akiknek – súlycsoportos sportág lévén- éppen beállt a versenysúlya. A verseny helyszíne San Sebastian Donostia-ban a Paseo de Anoeta hatalmas sportcsarnokában lesz. Kell is a lebonyolításhoz egy ilyen impozáns csarnok, hiszen több, mint 1300 nevezés érkezett. Természetesen ezen a héten bírói továbbképzésre és az őszi, WAKO elnökválasztást előkészítő sportdiplomáciai tárgyalásokra is sor kerül.


A magyar válogatott nagy létszámban, 87 versenyzővel indul az Európa-bajnokságon. A csapat megbízott vezetője Zrínyi Miklós mesteredző, alelnök, a felnőtt válogatott szövetségi kapitánya:
- Csakúgy, mint a korábbi időszakokban, a „gyerekek” mindent megtettek azért, hogy jól szerepeljenek, aztán kint meglátjuk, hogyan alakulnak a dolgok. A felkészülés jól sikerült, bár több versenyzőnk még most is edzőtáborban készül. Akiket láttam a táborunkban, láttam a küzdelmüket, a hozzáállásukat, egy rossz szavunk nem lehet róluk. Átérzik az Európa-bajnokság, Magyarország, a nemzeti színek képviseletét. Bízom benne, hogy a magyar utánpótlás kick-box válogatott el tudja érni a korábbi évek eredményességét!Zr


 A szövetség elnöke, Galambos Péter is optimista:
- Azt várom az EB-től, hogy semmiféleképpen ne legyen rosszabb, mint az eddigiek voltak. Remélem, megtartjuk az eddigi jó szereplésünket, vagy esetleg még jobb is lehet…Ezeken a versenyeken történik az utánpótlás erőviszonyainak felmérése, s nem tudjuk, vetélytársaink milyen csapattal jönnek, de abban reménykedem, hogy nem lesz rosszabb, mint az eddigiek. A szövetségnek fontos az utánpótlás, ennyit még nem áldoztunk utánpótlás világversenyre, hiszen a szövetség állja a nevezési díjat, az egyes szakág vezetők utazását, ott tartózkodását, a két legnépesebb szabályrendszer a light-kick-light és a pointfighting két –két edzőjének, valamint három versenybíró költségét. A klubokat és a versenyzőket a szállás és útiköltség terheli.  Bár még két felnőtt világbajnokság – a szövetség költségvetését jelentősen megterhelve- még ősszel következik, mégis többet költünk az utánpótlásra, amit ha megtehetünk, akkor meg kell tennünk!


POINT-FIGHTING SZABÁLYRENDSZER:
Kadett 1 korosztály:
Fiúk:
28 kg.
Hammer Máté (Halker-KirályTeam Kick-box Akadémia)
Wallandt Gergely (Halker-KirályTeam Kick-box Akadémia)
32 kg.
Stumpf Márk (Békéscsabai Lakótelepi SE-Debreczeni team)
Gergely Balázs (Halker-KirályTeam Kick-box Akadémia)
37 kg.
Laurincz Péter (Újkígyósi SZSE-Debreczeni team)
Bálint Martin (Halker-KirályTeam Kick-box Akadémia)


42 kg.
Laczó Tamás (Békéscsabai Lakótelepi SE-Debreczeni team)

47 kg.
Erős Patrik (Halker-KirályTeam Kick-box Akadémia)
Tóth Bence (Scorpio SE)
+47 kg. Bozók Szabolcs (Halker-KirályTeam Kick-box Akadémia)
Lányok:
28 kg.
Hegedűs Hanga (Békéscsabai Lakótelepi SE-Debreczeni team)
Viczián Vivien (Békéscsabai Lakótelepi SE-Debreczeni team)
32 kg.
Leszkó Kitti (Békéscsabai Lakótelepi SE-Debreczeni team)
Gombás Alexandra (Halker-KirályTeam Kick-box Akadémia)
37 kg.
Koszecz Boglárka (Békéscsabai Lakótelepi SE-Debreczeni team)
Pap Nikola (Újkígyósi SZSE)
42 kg.Rozgonyi Boglárka (Halker-KirályTeam Kick-box Akadémia)
Kadett 2 korosztály:
Fiúk:
42 kg.
Hegedűs Botond (Békéscsabai Lakótelepi SE-Debreczeni team)
Cselovszki Patrik (Halker-KirályTeam Kick-box Akadémia)
47 kg.
Gergely Bence (Halker-KirályTeam Kick-box Akadémia)
Nagy Zalán (Halker-KirályTeam Kick-box Akadémia)
52 kg
Viczián Roland (Békéscsabai Lakótelepi SE-Debreczeni team)
Sziffer Márton (Halker-KirályTeam Kick-box Akadémia)
57 kg.
Krucsai Gergő (Újkígyósi SZSE-Debreczeni team)
Fésű Lajos (Szigetszentmiklós Tököl SE)
63 kg. Hrabovszki Donát (Békéscsabai Lakótelepi SE-Debreczeni team)
69 kg.
Szentpéteri Bence (Békéscsabai Lakótelepi SE-Debreczeni team)
Korpádi Tamás (Halker-KirályTeam Kick-box Akadémia)
+69 kg. Szász Kristóf (Békéscsabai Lakótelepi SE-Debreczeni team)
Lányok:
55 kg. Laurincz Boglárka (Újkígyósi SZSE-Debreczeni team)

60 kg.
Ronyecz Fanni (Békéscsabai Lakótelepi SE-Debreczeni team)
Török Dóra (Újkígyósi SZSE-Debreczeni team)
65 kg.
Simonics Elizabet (Halker-KirályTeam Kick-box Akadémia)
Gál Vivien (Halker-KirályTeam Kick-box Akadémia)
+65 kg. Berta Rebeka (Halker-KirályTeam Kick-box Akadémia)
Juniorok:
Férfiak:
57 kg.
Csák Bence (Békéscsabai Lakótelepi SE-Debreczeni team)
Veres Roland (Halker-KirályTeam Kick-box Akadémia)
63 kg.
Kulcsár Mario (Halker-KirályTeam Kick-box Akadémia)
Varga Norbert (Halker-KirályTeam Kick-box Akadémia)

69 kg.
Laurincz Zoltán  (Újkígyósi SZSE-Debreczeni team)
Hammer Martin (Halker-KirályTeam Kick-box Akadémia)
74 kg.
Bálint Zoltán (Békéscsabai Lakótelepi SE-Debreczeni team)
Rohonczi Jenő (Halker-KirályTeam Kick-box Akadémia)
79 kg. Hídvégi Nándor (Újkígyósi SZSE-Debreczeni team)
84 kg.Opauszki Dávid (Békéscsabai Lakótelepi SE-Debreczeni team)
94 kg.
Erdei Brúnó (Halker-KirályTeam Kick-box Akadémia)
Harangozó Gábor (Újkígyósi SZSE-Debreczeni team)
Nők:
50 kg.
Lencsés Dorina (Halker-KirályTeam Kick-box Akadémia)
Murvai Lívia (Halker-KirályTeam Kick-box Akadémia)

65 kg. Szabó Dorina (Halker-KirályTeam Kick-box Akadémia)
+70 kg. Csonka Zsófia (Yoko KBSE Szeged)
LIGHT-CONTACT  SZABÁLYRENDSZER:
Kadett 2
Fiú:
42 kg.
Guti Dávid (Combat „D” SC, Szeged)
Viszket Borisz (Metex05-Controll SE, Szombathely)
47 kg.
Kajtár Bence (Esztergomi KBSE)
Bolfán Ákos (Metex05-Controll SE, Szombathely)

52 kg.
Debre Bence (Esztergomi KBSE)
Szász Krisztofer (Metex05-Controll SE, Szombathely)

57 kg.
László Barnabás (Esztergomi KBSE)
Fésű Lajos (Szigetszentmiklós Tököl SE)
63 kg. Bolfán Ádám (Metex05-Controll SE, Szombathely)

69 kg.
Vígváry Viktor (Esztergomi KBSE)
Szmolek Emánuel (Metex05-Controll SE, Szombathely)

Kadett 2 lány:
46 kg. Kolozsvári Kinga (Szigetszentmiklós Tököl SE)
50 kg. Kovács Barbara (Békéscsabai Lakótelepi SE)
55 kg.
Kürti Bonita (Békéscsabai Lakótelepi SE-Energy Gym)
Schneider Lili (Szigetszentmiklós Tököl SE)

65 kg.Makán Doroti Andrea (Dragon SC Hódmezővásárhely)
junior férfi:
57 kg.
Veres Roland (Halker-KirályTeam Kick-box Akadémia)
Grünczeisz Patrik (Metex05-Controll SE, Szombathely)

63 kg.
Hegyesi Dániel (Esztergomi KBSE)
Tar Balázs (Esztergomi KBSE)
69 kg. Hammer Martin (Halker-KirályTeam Kick-box Akadémia)

74 kg.
Simon Mihály (Combat „D” SC, Szeged)
Bárdosi Sándor (Metex05-Controll SE, Szombathely)

94 kg. Erdei Brúnó (Halker-KirályTeam Kick-box Akadémia)
+94 kg.
Pődör Bence (Agrobio Classic KBC, Szombathely)
Vejmola Dániel (Szigetszentmiklós Tököl SE)

nő:
50 kg. Murvai Lívia (Halker-KirályTeam Kick-box Akadémia)
55 kg.
Nagy Rita (Combat „D” SC, Szeged)
Vancsik Petra (Metex05-Controll SE, Szombathely)

60 kg.
Gremen Petra (Esztergomi KBSE)
Farkas Julianna (Szigetszentmiklós Tököl SE)

70 kg. Alina Maris (Esztergomi KBSE)

KICK-LIGHT SZABÁLYRENDSZER :
Kadett 2
Fiú:
42 kg.
Guti Dávid (Combat „D” SC, Szeged)
Viszket Borisz (Metex05-Controll SE, Szombathely)

47 kg.
Borók Dominik (Esztergomi KBSE)
Bolfán Ákos (Metex05-Controll SE, Szombathely)

52 kg.
Kunya Noel (B&G Angels Veresegyház)
Debre Bence (Esztergomi KBSE)
57 kg.
László Barnabás (Esztergomi KBSE)
Jurasits Ákos (Metex05-Controll SE, Szombathely)
63 kg.
Kiss Levente (B&G Angels Veresegyház)
Bolfán Ádám (Metex05-Controll SE, Szombathely)
69 kg.
Vígváry Viktor (Esztergomi KBSE)
Legenyei Pintér Noel (Esztergomi KBSE)

+69 kg.Kiss Nándor (B&G Angels Veresegyház)

kadett 2 leány:
46 kg. Kolozsvári Kinga (Szigetszentmiklós Tököl SE)

55 kg.
Kürti Bonita (Békéscsabai Lakótelepi SE-Energy Gym)
Schneider Lili (Szigetszentmiklós Tököl SE)

65 kg. Gál Vivien (Halker-KirályTeam Kick-box Akadémia)
Junior férfi:
57 kg.
Veres Roland (Halker-KirályTeam Kick-box Akadémia)
Grünczeisz Patrik (Metex05-Controll SE, Szombathely)
63 kg.
Hegyesi Dániel (Esztergomi KBSE)
Vigmond Richárd (Szigetszentmiklós Tököl SE)

74 kg.
Simon Mihály (Combat „D” SC, Szeged)
Bárdosi Sándor (Metex05-Controll SE, Szombathely)
94 kg. Erdei Brúnó (Halker-KirályTeam Kick-box Akadémia)
+94 kg.
Pődör Bence (Agrobio Classic KBC, Szombathely)
Vejmola Dániel (Szigetszentmiklós Tököl SE)

Nő:
55 kg.
Nagy Rita (Combat „D” SC, Szeged)
Vancsik Petra (Metex05-Controll SE, Szombathely)

60 kg.
Gremen Petra (Esztergomi KBSE)
Elszaszer Kitti (Szigetszentmiklós Tököl SE)

70 kg. Alina Maris (Esztergomi KBSE)

K-1  SZABÁLYRENDSZER:
63,5 kg. Kádas Gábor (Békéscsabai Lakótelepi SE)
A nagy számú versenyzői gárdával népes edzői csapat utazik: Király István mesteredző, szakágvezető, alelnök,  Gnyálin István, Debreczeni Dezső, Jároszkievicz Krisztián, Haba József, Szabó Sándor, Tóth Gábor, Mayer Gábor, Pődör Csaba, Papp Attila segíti majd a versenyzők felkészülését, versenyzését. A Magyar Kick-box  Szövetség három versenybírót delegál az Európa-bajnokságra Koczka András, Balázs Gábor és Balázs Jácint személyében. S nem utolsósorban: A távolság nagyságához képest meglepően nagy számú szurkolósereg is elkíséri a gárdát, ami azért is nagyon fontos, mert tavaly a Világbajnokságon, Riminiben is pontokban, eredményekben mutatkozott meg a magyar szurkolóhad sportszerű és hangos, lelkes szurkolása!


Gregor László

Táboroztak a kick-boxosaink

Idén a light-contact és a kick-light nyári alapozó edzőtábor új helyre, a Balaton parti településre, Csopakra költözött, ahová az ország minden tájáról Szegedtől-Szombathelyig érkeztek az utánpótlás korú és felnőtt kick-boxosok. Az Üdülőfaluban lévő zöld környezet és az elmúlt évek során felújított szobák mindenki tetszését elnyerték.


20150729_180931


Nem kellett sokat várni az első edzésre sem, hiszen már az megérkezés napján július 25-én 11:00-kor kesztyűt húztak a táborlakók. Zrínyi Miklós vezetőedző munkáját és az edzőtáborozók felkészülését Dancsó Zoltán, Szántó Sándor, Olasz Attila és Hirsch Viktor edzők segítették. Edzésunka pedig adódott bőven, hiszen a nap a reggeli futóedzéssel indult, majd 11-kor boxedzés következett, délután pedig mindig csoportbontásban zajlottak a kéz-láb technikai-küzdelmi tréningek. Természeten a váltott ellenfelekkel lebonyolított küzdelmi edzések mellett nagy hangsúlyt kapott a speciális kondícionális képességfejlesztés is. A csopaki edzőtáborban - egy-két klub sportolóinak a kivételével- szinte az ország összes utánpótlás korosztályú light- és kick-light versenyzője jelen volt. Együtt edzettek, együtt készültek a Spanyolországban megrendezésre kerülő közelgő Utánpótlás Európa-bajnokságra. Az, hogy nem csak a saját csapattársaikkal, hanem más sportolókkal is tudtak edzeni és bunyózni- akikkel év közben nincs lehetőségük- megkönnyítette a felkészülésüket, színesebbé tette a küzdelmi stílusukat. Itt is érvényesülni látszik a mondás: „Aki kimarad, az lemarad.”


10986460_1022399564439247_3759118152416973855_n


Az első napokban az időjárás a strandoláshoz nem, azonban az edzéshez ideális volt. A cadet I. és cadet II. korosztály edzésein közel 50 fő, a junior-felnőtt korosztálynál több, mint 40 fő készült a második féléves versenyszezonra, az utánpótlásnál kiemelten az augusztus végi Európa-bajnokságra. A zavartalan edzésmunkához minden körülmény ideális volt, a hét második felére pedig az időjárás is jobbra fordult, így a sok-sok edzést és edzésnapot egy kis balatoni fürdőzéssel is lehetett színesíteni. Az edzőtábor augusztus 1-jén este egy jó hangulatú, szabadtéri táborzáró főzéssel és vacsorával fejeződött be.


/fotó és forrás: Gregor László/


Készülődés a kick-box Európa-bajnokságra

[caption id="attachment_7330" align="aligncenter" width="504"]kickbox_rimini fotó: Magyar kick-box Szakszövetség Facebook[/caption]

Augusztus 22-től 29-ig kerül megrendezésre Spanyolországban, San Sebastianban a Junior és Kadett Európa-bajnokság. Ahogyan ez szokásos, országonként egy kategóriában két versenyző indulhat.


Már május végén, a magyar bajnokságon eldőlt, hogy ki szerzett jogot az indulásra. A Magyar kick-box Szövetség évek óta azt a gyakorlatot követi, hogy a két induló közül az egyik a bajnok, a másik a ranglista vezető. ha esetleg ez megegyezik, akkor a súlycsoport második helyezettje indulhat.


Természetesen sok minden befolyásolja az indulók körét. Az esélyek, a hozzáállás, a mutatott színvonal és természetesen az anyagiak megléte – hiánya. Egy Világ- vagy Európa-bajnokság költséges rendezvény, kötelező ott lakással,  San Sebastian pedig az Atlanti óceán partján található, vagyis- nagyon messze. Így nem csoda, hogy mind a szövetség, mind a klubok, mind a résztvevők jelentős energiáját kötötte le a költségek biztosítása. Ebben oroszlánrész jutott gyakran a versenyzőikre büszke és segítő szándékú önkormányzatoknak, helyi képviselőknek is.


junior_Eb


A felkészülés nem sokkal a magyar bajnokság után elkezdődött, kis pihenés után. Most, július második felében az alapozás vége felé, a formába hozás kerül előtérbe.  Ahogyan az már megszokott, a korosztályos világversenyre népes küldöttség utazik. A válogatottban megtalálhatók a korábbi évek sikeremberei, Világ- és Európa-bajnokok, érmesek, de a tehetséges újoncok is, akik közül többen biztosan meglepetést okoznak. Jó a magyar utánpótlás, mindenkinek nagy riválist jelent. A munka zöme még a klubokban folyik,de már folynak az edzőtáborok. arra is mód lesz, hogy nemzetközi edzőtáborban készülhetnek a válogatottak. A point-fighting válogatottak nagy része Csongrádon, illetve Orosházán, a light- és kick-light válogatottak pedig  Csopakon javíthatják formájukat.  Folyik a versenysúlyok kialakítása, hiszen ez – súlycsoportos küzdősport révén- nagyon fontos tényező. Összefoglalva időarányosan jól halad a felkészülés, ami fontos, hiszen bő egy hónap van hátra az Európa-bajnokságig.


Klubonként a következő sportolók készülnek az Európa-bajnokságra:


Békéscsabai Lakótelepi SE:Hegedűs Hanga,Viczián Vivien, Koszecz Boglárka, Stumpf Márk, Laczó Tamás, Ronyecz Fanni, Hegedűs Botond, Leszkó Kitti, Viczián Roland, Hrabovszki Donát, Szentpéteri Bence, Szász Kristóf, Csák Bence, Bálint Zoltán, Opauszki Dávid, Kovács Barbara, Kádas Gábor,


Újkígyósi Kick-box Szabadidő SE:Pap Nikola, Laurincz Péter, Török Dóra, Krucsai Gergő, Hídvégi Nándor, Harangozó Gábor, Laurincz Boglárka, Laurincz Zoltán


Agrobio Classic KBC, Szombathely: Pődör Bence B&G Angels Veresegyház KB K-1 SE:Schaffer Csaba, Szerbin Dániel, Kunya Noel, Kiss Levente, Kiss Nándor


Combat”D” SC Szeged: Guti Dávid, Nagy Rita, Simon Mihály


Dragon SC: Makán Doroty Andrea


Esztergomi KBSE:Kajtár Bence, Borók Dominik, Debre Bence, László Barnabás, Vígváry Viktor, Legenyei Pintér Noel, Gremen Petra, Alina Maris, Hegyesi Dániel, Tar Balázs


Halker-Király Team Kick-box Akadémia: Gombás Alexandra, Rozgonyi Boglárka, Hammer Máté, Wallandt Gergely, Bálint Martin, Horváth Márk, Bozók Szabolcs, Simonics Elizabet, Erős Patrik, Gál Vivien, Berta Rebeka, Cselovszki Patrik, Gergely Bence, Nagy Zalán, Sziffer Márton, Korpádi Tamás, Szabó Dorina, Veres Roland, Kulcsár Márió, Varga Norbert, Hammer Martin, Rohonczi Jenő, Erdei Brúnó


Metex05-Conroll SE, Szombathely:Viszket Borisz, Bolfán Ákos, Szász Krisztófer, Jurasits Ákos, Bolfán Ádám, Szmolek Emanuel, Vancsik Petra, Grünczeisz Patrik, Bárdosi Sándor


Scorpio SE: Tóth Bence


Szigetszentmiklós-Tököl SE: Fésű Lajos, Kolozsvári Kinga, Schneider Lili, Farkas Julianna,


Yoko SE Szeged: Csonka Zsófia


G.L.

Exkluzív interjú Zrínyi Miklós kickbox mesteredzővel

ZrinyiMiklos


Portálunkat az a megtiszteltetés érte, hogy Hanshi Lévai László után egy újabb mesterrel, a választott sportját ugyancsak több, mint 30 éve űző Zrínyi Miklós kickbox mesteredzővel készíthettünk egy személyes interjút a nemrégiben a sport körében történt Príma Díjra jelölése kapcsán .


Bevezető


Zrínyi Miklós (Esztergom, 1960. április 28.) a Magyar Kick-box Szakszövetség Szakmai igazgatója, a felnőtt magyar kickbox válogatott szövetségi kapitánya, VI. Danos mester, a Magyar Köztársaság mesteredzője. Elég fiatalon, a katona évei alatt ismerkedett meg a küzdősportokkal, kickbox edzéseket pedig már 1980 óta tart. Első felnőtt Európa bajnoki érmes tanítványa Soós Rudolf (EB ezüstérem, Graz 1984 ) volt, de azóta is szerepelt sportolója a válogatott keretben minden évben.


zrinyi02Az első magyar női kickbox világbajnok, Kocsis Tünde, valamint az első magyar női ökölvívó világbajnok Pruzsinszky Ivett is tanítványai voltak. A Komárom-Esztergom Megyei Kick-Box szövetségnek alapítása óta (1992) elnöke, a Magyar Kick-box Szövetség elnökségének tagja, a WAKO Világszövetség light-contact bizottságának és a Szövetség edzői bizottságának elnöke.


A nem olimpiai sportágak első mesteredzője. Több alkalommal kiérdemelte az Év edzője címet Komárom-Esztergom megyében, kiváló nevelő munkáért díjat 23 alkalommal kapott. Irányítása alatt a válogatott versenyzői Európa Bajnokságokon 33 aranyérmet, 30 ezüstérmet, 42 bronzérmet, Világbajnokságokon 39 aranyérmet, 30 ezüstérmet, 31 bronzérmet értek el. Saját nevelésű tanítványai közül az elmúlt 30 évben a válogatott versenyzői összesen 115 érmet gyűjtöttek be.


Következzék az ellenfelem.hu (E) interjúja Zrínyi Miklós (ZM) kickbox mesteredzővel!


E: - Mit jelent Önnek a Príma Díjra történt jelölés?


ZM: - Úgy gondolom, hogy ez az elmúlt 30 évnek, a csapat, a versenyzők eredményeinek az elismerése, a munka egyfajta megkoronázása lehet. Nyilván az edzőnek is van valami köze hozzá, de a srácok nélkül nem lehetett volna elérni mindezt, amit elértünk.


E: - Több, mint harminc éve tart kickbox edzéseket. Mi a legnagyobb különbség az akkori és a mai fiatalok hozzáállásában?


ZM: - Óriási különbségek vannak. Amikor elkezdtük a dolgot, többnyire azért jöttek le az emberek, hogy jó fizikai formába és egy nagyszerű közösségbe kerüljenek. Nagyon sok közös program volt. Nem volt még olyan tétje az egésznek, mint a mostani, kiélezett szituációban. Minél jobb eredményeket értünk el, annál inkább el is várták ezt és ahogy jött a teljesítmény-kényszer, úgy változott a hangulat és a fiatalok hozzáállása is.


A másik nagy változás inkább csak példákon keresztül érzékeltethető. Húsz évvel ezelőtt csoportokba verődve jöttek le a gyerekek kickbox-ra, manapság azonban a szülők az edzés kezdete előtt pár perccel lehozzák őket, majd a vége előtt - szintén pár perccel - megjelennek és már viszik is. A sport, az edzés közösségformáló ereje nagyban lecsökkent. Próbálunk csapatépítő dolgokat csinálni, de nagyon nehéz. A konkrét edzéseken, a versenyeken kívül nem nagyon tudunk együtt időt eltölteni. Húsz évvel ezelőtt mindenki tudott mindenkiről mindent. Beszélgettünk az edzések után, beültünk egy cukrászdába együtt, megittunk valamit. Most nem ez van. Kicsit jobban összejönni, összekovácsolódni csak az edzőtáborok vagy a versenyek alkalmával lehet. Persze egy-egy korosztály így is összetart, de az egész tekintetében nagyon más a helyzet, mint valaha.


zrinyi_tanitvanyok


Nagy különbség még, hogy régen volt idő mindenre. Most nincs. Addig, amíg 20-25 éve egy-egy technikának a begyakorlása három-hat hónapot vagy akár egy évet vett igénybe, most ezt nem lehet megcsinálni, mert akkor két hét múlva üres a terem. Nincs lehetőség a sokszori begyakorlásra, mindenki azonnal szeretne mindent, különben panaszkodnak, elunják. Ezért van az, hogy a mostani fiatalok, az utánpótlás technikailag nem olyan képzett, mint a régiek voltak. Viszont gondolkodásban sokkal gyorsabbak, sokkal határozottabbak. Szóval van valamifajta kompenzáció a tulajdonságok között, de a technikai rész messze nem olyan, mint amilyen régen volt. Amikor visszajönnek olyan emberek, akik mondjuk 20 éve fejezték be a versenyzést és hobbiból benéznek, az ő technikájuk még mindig jobb, mint a mostani fiatalok nagy részének. Persze vannak kivételek, de általánosságban véve inkább ez a jellemző.


Leginkább úgy állnak hozzá, hogy akarják vagy szeretnék, de most. Legkésőbb holnap. Többre nincs idő. És nagyon nehéz a legtöbbjüket úgy alakítani, hogy az első akadálynál ne hátráljanak meg rögtön. Nagyon sokszor a szülőkkel kell beszélni, hogy ne engedjék, hogy egy-egy sikertelen verseny után a gyermekük abbahagyja. Ha a szülők nem állnak oda a gyerek mellé, akkor az edző hiába próbál bármit. Nagyon fontos ez, mert ha az első akadálynál meghátrál valaki, akkor az életben is ugyanilyen lesz. Mindegy, hogy miről lesz szó, milyen területet nézek. Lehet az tanulás, munka vagy család.


E: - Mit tart az utánpótlás-nevelés legnagyobb kihívásának manapság?


ZM: - Az előzőekhez kapcsolva még tehát - sokkal nagyobb a lemorzsolódás. Régen meghirdettünk egy csoportot mondjuk, lejött edzésre 40 ember. Ebből 38 versenyezni akart. Most meghirdetünk egy csoportot, eljön 20 ember és ebből 18 nem akar versenyezni, csak edzeni. A mi generációnk, az edzők gondolkodásmódját is nagyon át kellett alakítani. Nekem is itt, Pesten kellett megtanulnom, hogy az, ami vidéken működött, az itt egyáltalán nem. Elkezdtem ugyanolyan szisztéma szerint felépíteni a pesti kickbox edzéseket, és elég jól megindultunk, de három-négy hét múlva már komoly létszámcsökkenéssel kellett szembesülni. Akkor kezdtem változtatni, a megfigyeltek nyomán. De sokat beszélek a fiatalokkal és a fiatalabb edzőkkel is. Tőlük is lehet tanulni.


E: - Nehéz volt meglátni, belátni, mi a gond, min kell változtatni?


ZM: - Nagyon nehéz. Elfogadom, mert el kell fogadnom, de nem értem most sem.


ZrinyiSzanto


E: - Milyen az edzések összetétele? Itt is komoly változások vannak ahhoz képest, ami volt?


ZM: - Sokkal kevesebb lány van most. A versenyzők között mindenképp. Ez számomra még inkább szembetűnő, mert jellemzően több lány volt nálunk, mint más kluboknál. Én azt látom, hogy mondjuk táncon sokkal többen vannak, mint régebben. Komoly tömeget mozgat meg. Oda mennek a lányok. Én jobban örülnék, ha először elmennének táncolni, majd onnan átjönnének kickbox-ra, de sajnos ez manapság inkább fordítva van. A másik gond, hogy a fiúkban sincs meg az a kitartás, ami egykor. Régen megírtam egy otthon követendő edzésprogramot egy hónapra, akkor a srácok és a lányok 95%-a megcsinálta. Ha kellett, akkor éjszaka, ha kellett, akkor reggel, iskola előtt, de megoldották. Most ez a szám gyakran 50% sincs sajnos.


E: - Mit tart szakmailag a legnagyobb eddigi elismerésének?


ZM: - Mindenképp a mesteredzői kollégiumba történő beválogatást tenném meg legnagyobbnak. Ha körülnézünk a tagok között, - Kemény Dénes, Kiss László, Fábiánné Rozsnyói Katalin, hogy csak párat említsek -, akkor olyan neveket látunk, akikkel egy területen, egy lapon említve lenni, úgy gondolom, nem rossz dolog. A sportban, ennél többet, nagyobb elismerést nem is tudnék mondani.


E: - Saját nevelésű válogatott versenyzői több, mint 115 érmet gyűjtöttek be az elmúlt 30 évben.  Mégis, ha ki tud esetleg emelni egyet-kettőt, mit tart a legnagyobb eredménynek, mi az, amire edzőként a legbüszkébb?


ZM: - Természetesen mindegyik fontos és mindegyikre büszke az ember, de mint mindenben, itt is vannak elsők. Kicsit olyan ez, mint az első szerelem. A magyar kickbox első ezüstérme az én tanítványomé volt az 1984-es Európa Bajnokságon. Az első női világbajnok szintén az én tanítványom volt, csakúgy, mint a magyar női ökölvívó sport első Világbajnoka. Bármikor, amikor eszembe jutnak ezek az eredmények, megdobogtatják a szívemet. De bármelyik Európa vagy Világbajnokságon el tudok érzékenyülni még egy kicsit. Nekem még számít az, hogy szól a Magyar Himnusz. Ha szomorkás is, ha másmilyen, de mégiscsak Magyar.


E: - Mit adott Önnek, ill. mi az, amire megtanította a sport?


ZM: - Mindig azt mondom a teremben, amikor valaki bejön és azt mondja: nem tudom, nem bírom, hogy ez egy küzdősport. Itt küzdeni kell. Meg kell tanulni és csinálni kell. Szerintem az élet is ilyen. Ezen kívül nagyon sok mindenre tanított és sokat adott természetesen. Volt öröm, volt bánat, volt minden. Arra mindenképp, hogy küzdjünk és ne adjuk fel.


E: - Mi a legjobb tanács, amit valaha hallott? Mi az a gondolat, amivel leggyakrabban útjára szokta bocsájtani tanulóit?


ZM: - Igazából én csak arra szoktam kérni az embereket, ha tudom, hogy valaki befejezi, hogy ha lehet, ne távolodjon el a kickbox-tól és gondoljon arra, amit a sporttól kapott. Ha ez megmarad benne, ha eszébe jut a későbbiek folyamán, az élet bármilyen területére is vetődjék, ha néha-néha visszajár, az már engem egyfajta elégedettséggel tölt el.


Köszönjük az interjút és további sok sikert kívánunk általánosságban véve is és természetesen a közelgő VB kapcsán!