Rajtol a kick-box Világbajnokság!

kickbox


A magyar felnőtt kick-box válogatott a hét végén az év legfontosabb megmérettetése előtt áll. Szerbia fővárosában, Belgrádban október 24 és november 1 közt rendezik meg a WAKO huszadik Világbajnokságát, ahol a ringesek közül a K-1 és a Low-kick, a tatamisok között pedig a kick-light versenyzők mérhetik meg magukat. A point-fighting, full-contact és light-contact világbajnokság november végén, Dublinban kerül majd megrendezésre.


Belgrád és a szerb szövetség nem először ad otthont ilyen rendezvénynek, hiszen felnőtt és utánpótlás Világbajnokságot már rendeztek korábban.


A világversenyről a nézők sem fognak hiányozni, hiszen Szerbiában rendkívül népszerű főképpen a low-kick szabályrendszer, amit számos sikeres és nagy nézőszámot vonzó profi gála is bizonyít. Mivel szerencsére szomszédos ország vagyunk, ezért remélhetőleg a magyar szurkolók is segítik buzdításukkal válogatottunkat. A verseny helyszíne a selejtezők alatt a „Pionir” csarnok lesz. (Charlie Chaplin u, 7 sz, ill. Beogradska 71.) A szombati gálát és döntőket Európa legnagyobb sportcsarnokába, a 20 000 nézőt befogadó Kombank Arénába (Bulevar Arsenija Čarnojevića 58) tartják majd.


A Magyar Kick-box Szövetség válogatottja érdekes egyvelege a nagy neveknek és a tehetséges újoncoknak. Habash Antoine, Görbics Gábor, Boros Kata, Busa Gabriella, Brunner Boglárka, Bayer Péter dobogóra is esélyesként szállnak majd harcba, de a kevésbé rutinosak elszántsága és tehetsége is okozhat meglepetést. A felkészülést hátráltatta, hogy nem edzőtáborban, hanem munka mellett, a kluboknál igyekeztek elvégezni a szakmai munkát.


Zrínyi Miklós mesteredző, a kick-light válogatott kapitánya, alelnök szokása szerint óvatosan latolgat. A fiataloktól helytállást vár. Központi edzőtábor hiányában a versenyzők nagy része a klubjában edzett. A csapat létszáma jóval kisebb, mint a korábbi éveken, így az éremesélyek is gyengébbek lesznek. Többen nem vállalták a válogatottságot a magyar bajnokok közül. Busa Gabriella és Bayer Péter, mint rutinos VB-EB érmesek, húzhatják a gárdát magukkal.


A ringesek szakmai vezetője, Katona Attila alelnök jelezte, hogy minden idők egyik legkeményebb világbajnoksága elé néz a ringes csapat, már csak a helyszín, Belgrád miatt is. Az esélyeket nézve az egyik legrutinosabb Habash Antoine, aki K-1-ben profi világbajnoki címet ért el. Brunner Boglárka Európa-bajnok, Boros Kata kétszer is EB bronzot szerzett, Görbics Gábor Európa-bajnok és Világjátékok győztes. Géczei Róbert és Petrina Pál nemzetközi mezőnyben, Világkupákon is helyt álltak, az újonc Balogh Dávid is többször sikeresen küzdött. Itt is hiányzott az edzőtábor, a klubokban folyt a felkészülés, a lehetőségeihez képest mindenki megtett mindent a felkészülés során.


A világbajnokság nehézségi fokát jelzi, hogy az oroszok és az ukránok például két-három heti edzőtáborozás után jönnek a VB-re, a mieink pedig munka mellett edzenek. A világbajnokságon Hricsovinyi Károly és Katona Attila segíti edzőként a versenyzők munkáját. Az alelnök azt várja, hogy mindenki önmagához képest teljesítsen.


A magyar kick-box válogatott összeállítása:

K-1 szabályrendszer:

63,5 kg. Habash Antoine (Re-Gym)

Low-kick szabályrendszer:

57 kg. Petrina Pál (Békéscsabai Lakótelepi SE-Energy Gym)

63,5 kg. Géczei Róbert (Békéscsabai Lakótelepi SE-Energy Gym)

67 kg. Görbics Gábor (Titán SE)

75 kg. Balogh Dávid (Fontana KBSE, Debrecen)

56 kg. Bordás Annamária (Black&Gold Angels, Veresegyház)

65 kg. Boros Kata (Top Fighter Klub, Budapest)

+70 kg. Brunner Boglárka (Titán SE)

KICK-LIGHT szabályrendszer:

69 kg. Tóth Patrik (Esztergomi Kick-boksz SE)

79 kg. Bárdosi Sándor (METEX05-Controll SE, Szombathely)

+94 kg. Bayer Péter (Esztergomi Kick-box SE)

50 kg. Makó Evelyn (Makó BUDO SE)

55 kg. Busa Gabriella (Combat”D” Szeged)

VBpl

A magyar válogatott vasárnap, október 25-én indul Belgrádba. Vasárnap kerül sor a mérlegelésre, válogatottunk 15 órára tervezte a remélhetőleg sikeres mérlegelést, regisztrációt. Hétfőn tartják a versenybírók szemináriumát és délután a sorsolást, ami sok mindent meghatároz majd. Kedden már 10.00-tól elkezdődnek a selejtezők.


Este 18.00-19.00 közt tartják a minden bizonnyal látványos megnyitó ünnepséget, majd egy órán át folytatódnak a küzdelmek. Szerdán és csütörtökön egész nap a selejtezők zajlanak majd. Péntekre, október 30-ra is jut a selejtezőkből, délelőtt 10 órától, de este 20-és 23 közt döntőket is rendeznek, egy olyan gála keretében, amit a szerb nemzeti televíziós társaság is közvetíteni fog! Szombaton 10.órától folytatódnak a döntők egész nap, majd este a Világbajnokság a „Sayonara Party"-val zárul majd.


- Gregor László