A következő címkéjű bejegyzések mutatása: esések iskolája. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: esések iskolája. Összes bejegyzés megjelenítése

Rangos elismerést kapott az Esések Iskolája


Dobrotka Béla az Esések Iskolája alapítója a Somogyi Érték díj átvétele után




Honlapunk indulása óta rendszeresen beszámolunk az Esések Iskolája háza táján történtekről. Ezúttal egy rangos elismerést vehetett át Dobrotka Béla.





Mielőtt belekezdenénk, az új követőink vagy azok, akik korábban nem olvastak még az Esések Iskolájáról, az IDE kattintva tájékozódhatnak Dobrotka Béla által létrehozott eséstanról, mely minden korosztály számára segítséget nyújt a biztonságos esés elsajátítására. Ezen felül több sportágra speciálisan kifejlesztett programokat is találnak az érdeklődők.





Alig kezdődött el az idei év, de máris learatta első sikerét a 2019-es évben az Esések Iskoláka, miután Dobrotka Béla, alapító és a programok kidolgozója Somogyi Érték díjat vehetett át. A díjat a Somogy Megyei Értéktár Bizottság ítélte oda az olykor életeket is mentő módszer megálmodójának.






https://youtu.be/dhpZVm9gLS0




A díjhoz ezúton gratulálunk még egyszer, és végezetül teljes hosszában leközöljük a közelmúltban elhunyt Dr. Galla Ferenc, a magyar judo egyetlen kilencedik dan-fokozatú, piros öves nagymesterének cikkét, melyet 2013-ben írt az Esések Iskolájáról! Nyugodjon békében, Tanár úr!





Dr. Galla Ferenc: Az eséstant ennyire alaposan kidolgozva még nem láttam sehol!





A Dobrotka Béla judo mester által
kidolgozott Esések Iskolája elnevezésű program egészséges és fogyatékos
gyermekek, fiatal és idős felnőttek számára egyaránt lehetőséget nyújt a
speciális mozgás előnyeinek kiaknázására. Dobrotka mester a magyar harcművészet
doyenjével, Dr. Galla Ferenccel beszélgetett a programban rejlő lehetőségekről.





Feri bácsitól lehetőséget kaptam,
hogy bemutathassam az Esések Iskolája-módszert, amely magába foglalja
óvodásoknak az OviEsésTant, iskolásoknak a SuliEsésTant, sportolóknak a
SportEsésTant, mozgássérülteknek a RehabEsésTant, időseknek a SeniorEsésTant és
szabadidő sportolóknak a FittnesEsésTant. A videók megtekintése után beszélgettünk.





– Az Esések iskolája- vagy Dobrotka-módszer, és kidolgozottsága
mennyire felel meg az egyetemi képzésnek, illetve sportági és sportszakmai
követelményeknek?





– Te ezt alaposan átgondoltad,
ezért tulajdonképpen kiterjed minden területre. Minden korosztálynak
kiválogattad a mozgásaikhoz megfelelő módszereket, és az értelmi képességeiknek
megfelelő gyakorlatanyagot tanítottál nekik. Azt tudom mondani, hogy ezt leendő
testnevelő tanároknak kellene tanítani, hogy aztán a saját iskoláikban az
eséstudást tovább tudják adni a diákoknak. Erre törekedtem magam is, de
valamiért mindig elakadtam a rendszerben. Te akkreditáltattad, és azt gondolom,
hogy kellő támogatással, meg tudod majd valósítani ezt a jó célt.





– Megfelelő hangsúlyt kapnak-e az esésoktatási szempontok a
programomban, köztük az általad is fontosnak tartott fejtartás, tompítás,
testhelyzetek?





– Okos gondolat tőled, hogy az
Esések Iskolájában kézjelekkel, mozdulatsorkottával segíted a tanítást. Jó
felépítéseket alkalmazol; szakszerűek, kidolgozottak a mozdulatok, és logikusan
egymásra építetted őket. Ezzel hatékonyabban tudsz egyszerre több embert is
tanítani. Döntő szerepe van a tompításnak, amelybe utóhatásként a lábak is
besegítenek. Ezt is jól megoldottad, mert így a sérült gyerekek is nagyszerűen
megtanultak esni. Fel kell hívni mindenkinek a figyelmét arra, hogy a fej a
test természetes része. Mivel nyakizmokkal van körülvéve, és a fejnek súlya
van, ezért ha valaki elesik, a fej óhatatlanul ostorcsapásszerű mozdulatot
végez, ha a személyt előzetesen nem tanítjuk meg arra, hogy tónusban tartsa,
azaz a nyakizmaival mintegy „megfogja” a fejet.





A testnek arra a részére kell
esni, ahol sok az izom, például a tenyér, az alkar és felkar, a széles hátizom,
a comb ós a lábszár izmos – általában külső – részére. így kerülhetők el a
sérülések, ezért fel kell hívni a figyelmet ennek a jelentőségére, mert az
átlagember ezt nem tudja. Neked úgy látom, megvan a saját kidolgozott válaszod
minden lehetséges egyensúlyvesztésből eredő elesés kivédésére. Kellően
odafigyelsz a testrészek kölcsönhatására, és ez az ember maximális védelmét
szolgálja.





– 10 – 10 – 10 óra alatt megtaníthatók az egyszerű csúsztatott esések –
guruló és zuhanó csoportjai is -, azaz 13 esésfajta jobbra és balra. Ez
véleményed szerint jó eredmény?





– Mindenképpen jó eredmény,
hiszen más küzdősportágak eséstechnikái is szerepelnek az anyagban. Nagyon
fontos, hogy a gyakoroltatás során ismételtetni kell a szériákat, hogy a
tanítványok megfelelően tudják alkalmazni a tanultakat. A judoban ez másképpen
valósul meg, hiszen ott a kapcsolat mindennapos és természetes, amikor már a
dobásokat gyakorolják. Ott a sportolóknak nincs lehetősége elfelejtenie az
esést, hisz a judokák edzésenként több tucatszor esnek. Ismét csak azt tudom
mondani, hogy az eséstant ennyire alaposan kidolgozva még nem láttam sehol, és
nincs is tudomásom arról, hogy valaki így, ilyen átfogóan foglalkozott volna
ezzel. A rendszered az élet szinte minden területén hiánypótló, mert balesetek
mindig és mindenütt történnek, az emberek pedig nem tudják őket kivédeni, mert
nem tanulták meg. Az átlagembert olyan meglepetés éri, amire nincs felkészülve,
és erre itt talál célzott megoldást.





– A judosportra milyen hatással lehet a szélesebb társadalmi körben
megismertetett eséstudás?





– Ebben az a nagyszerű, és az a
te óriási érdemed, hogy ilyen alaposan kidolgoztad. Ennek az a lélektani
előnye, hogy az emberek megtanulhatnak nem félni az esetleges elesésektől, és
amikor ez a bizalom megvan, több szülő engedi el a gyermekét judózni, mert
megismerik a helyes eséstechnikát.





– Ajánlható-e a látottak alapján más sportágak sportolóinak az Esések
Iskolája, mint a testi épség megóvásának és a balesetek megelőzésének eszköze?





– Az Esések Iskolája már csak
ezért is jó kezdeményezés, amit feltétlenül érdemes elfogadni és befogadni,
hiszen nagyon változatosan tanítja a tanítványokat, és hatékony rávezető
technikákkal a helyes esésekre. Minden gyereknek, aki sportágat választ,
érdemes elsajátítani az Esések Iskolájában a sérülésmentes jó eséseket, hogy
választott sportágában eredményesebb legyen. Aktív sportolók is kapcsolatba
kerülnek a talajjal – így vagy úgy, de minden sportágban előfordulnak esésekkel
járó balesetek, ezért a módszered hatékonyan segítené a balesetek megelőzését.
Erre eddig a judo volt a minta. Aki mindezt nem tanulja meg. az szakszerűtlenül
esik el. Beveri a végtagjait, a fejét és még lehetne sorolni tovább, hogy mit.





– Támogatnád-e azt, hogy akik az Esések Iskolájában tanultak, a
küzdősportokban használt minősítő rendszerhez hasonlóan kapjanak egy övet vagy
minősítést, melyet minden küzdősportszövetség elfogad alapnak?





– Mindenféleképpen hisz, ha
valamit teljesítenek, megtanultak, és azt használni is tudják, akkor azt el
kell ismerni. A küzdősportági szakszövetségeknek véleményem szerint
elfogadható, amit az Esések Iskolája tanít. Az Esések Iskolája által tanított
eséstudás azon más sportági szakszövetségeknek is hasznos lenne, amelyek erre
nem orientálják a versenyzőiket, vagy nem akarják lemásolni a judósokat.





/Dr. Galla Ferenc cikkét Dobrotka Béla engedélyével használtuk fel/


EsésTan - Keresd az igazit!

[caption id="attachment_10260" align="aligncenter" width="504"]eses A kép illusztráció[/caption]

Miért bátorkodom írni? Mivel kikerült a világhálóra egy olyan videó, ami az esések okozta sérülések elkerüléséről szól, így természetes, hogy megnézem. Kersics Antal PVSK vezetőedző, judo mester készítette és mutatja be. A videón látottak ellentmondásosak, viszont a laikus számára szentírás, ha egy ember, fehér – kék kimonóban – fekete övvel, ráadásul judo mester és edző, hovatovább judo EB-t, VB-t nyert, akkor az, amit csinál és mutat, ha törik, ha szakad, az úgy is kell legyen. Hozzáteszem, így lenne természetes, de a videóban látottak, ezt nem támasztják alá.


Percről percre lehetne bontani a videót, de arra gondoltam, hogy a fő mondanivalóit elemezném, és fejteném ki szakmai véleményemet.


Újra, hogy miért is?


Ezzel a területtel foglalkozom immár 2004 óta, de kiemelten 2009-ben már a Kaposvári Egyetemen tanítottam ezt, önálló tantárgyként nappali tagozatos hallgatóknak. Megalapítottam az Esések Iskoláját 10-ed magammal, és 2012-ben PEDAKKRED keretein belül a világon elsőként pedagógus továbbképzésben, elérhetővé tettük. 2014-ben az USA-ban tudományos publikációnk jelent meg az Esések Iskolája, Dobrotka módszerről, mint magyar modell. Tehát felelősséggel, szakmai alapokra építve nyilatkozom, amit bárhol meg tudok védeni. Kompromisszumot nem fogadhatok el gyerekek, tanítványok kárára semmiképp. Magam is judo mester vagyok, ezért ez a konfrontáció valószínű megoszthatja azokat a judóban szereplőket, akik valahová elkötelezettek. Ezzel az információval ki hova teszi magát, az legyen a saját döntése.


Miért vagyok érzékeny erre a területre?


Hiszem, hogy a világ egyik legveszélyesebb területe az esések oktatása, hisz nap, mint nap történnek banális elesésekből származó zúzódások, törések és halálesetek. Itt nem egyszerűen egy edző megélhetőségéről, egójáról kell szóljon ez a rész, hanem emberek életéről, a szülőknek a bizalmáról, és az egészségmegőrzésen túl a gyerekek testi épségéről.


Nézzük a videót együtt, és kiemelem mindazon részeket, amit szükségesnek tartok korrigálni.


[youtube https://www.youtube.com/watch?v=zNwIYZBLaQg&w=560&h=315]


21. msp-ben az edző a hátra esést demonstrálja, melyben a feje is hátra csapódik, de képes az évek begyakorlásával ezt korrigálni, a nyakizmok segítségével megtartani, de látható a fej ostorcsapása. Ezt bemutatni így, nem szerencsés, mert a fej nem mozdulhat meg.


26. msp-ben kiírva van, hogy VÉDD A FEJET!, és Kersics Antal judo Világ és Európa bajnok, egy guruló esés hátra gyakorlatnál a feje leér a talajra. Kérdésem, hogy hol védi a fejet, ha az a talajra leér?


37. msp-ben az előre esést térdelésből gyakorolják „csináld azt, amit én”, a kisgyerek megcsinálja, közben magyarázza a judo mester, hogy a tenyér és az alkar egyszerre ér le. Ez nem igaz, mert videó elemzésekkel bizonyítható, hogy megvannak azok a testállomások, amik egymás után érkeznek le a talajra, hiszen folyamatosan tompítani kell, hogy elnyelje a becsapódás energiáját. Itt hiányos az elméleti képzettsége, ha ilyet mond és tanít.


1.05 percnél jön a horror számomra, mert ezt így javasolná valaki, akkor csúnyán néznék rá, és meg sem történté nyilvánítanám az ötletet. Nézzük a beállításokat, és főleg a szegény gyerek ölelésre - védekezni képtelenségre - utasított kezét. Aztán mi a horror ebben, az a fej beállítása. A nyak amúgy is egy érzékeny rész, annak kiemelten a hátsó területe, mivel az idők folyamán tölcséres kopása lesz, így rengeteg baj forrása garantált. Aztán az áll beállítása tragédia. Aztán jön a 1.14 perc, amikor ellöki a gyermeket, és az meg akkorát esik, hogy belenyögve az állát beüti, majd a feje hátracsapódik, utána vissza a párnára. Számomra ez egy tiltott gyakorlat. Majd a PVSK judo mestere magyarázatba fog, és elmeséli, mennyire kell vigyázni, illetve majd hozzászokik a gyermek teste ehhez. Utána játékosan legörgetjük, aminek okán a gyerek kiterül, mint a gyalogbéka. Feje a talajon, keze valahol, és majd lesz vele valami. Ezt 1.22. percnél láthatjuk. Itt az oldalesésekre is kitért a judo edző, de jelzem, ez ennyire nem egyszerű, ahogy tanítja, vagy kényszerpályára görgeti a gyereket.


Bukfencet ki így - ki úgy tanítja, de a fejet igyekszem megvédeni, ezt nem látom rajta megint, hogy törekedne rá. Ha bukfenceztetem a gyereket, akkor a végére mindenképpen egy befejező esést adok neki, ami nincs a videóban. Nagyon pontatlan és esetleges, nem kidolgozott.


2.25 perc is érdekes, mert mást látunk és másról beszél, mivel állítja, hogy a hátraesésnél a fejet meg kell védeni, nem csapódhat hátra a fej, és ezzel szemben a kisgyermek feje, minden alkalomnál hátracsapódik. 2.28 percnél a feje ne csapódjon le…..”így fogod tartani”, és jön az ismétlés. Zuhan és természetesen hátracsapódik a feje, de a judo mester ezt látva egyből kiemeli, hátrafelé görgeti a gyereket, mintha jól hajtották volna együtt végre a gyakorlatot. Majd kimenti magát, hogy játékosan bukfenceztetjük hátra, hogy hozzászokjon, hogy a fejét kell védeni….jelzem nem képes a kisgyerek a judo mester által tanítottat végrehajtani, nem tudja védeni a fejét, de ez nem a kisgyermek hibája.


Itt, amit súlyos hibának tartok, hogy ezeket a gyakorlatokat javasolja otthon elvégezni a bemutatottak alapján. Nem szabad ilyen videót kiadni sem, nemhogy még ez alapján tanítani! Mitől gondolhatja bárki, hogy egy szülő majd képes megtanítani a látottak alapján a gyermekét, ellenőrizetlen körülmények közt? Óriási szakmai hiba az IJF - MJSZ által elismert, köztiszteletben álló edzőjétől, ahogy tanította eddig ezt a kisgyermeket.


3.05 pernél, a hátra gurulás gyakorlása, amikor „egyedül” csinálja, akkor nagyobb lendülettel segítünk. El kell dönteni, hogy egyedül csinálja vagy segítséggel. Ebben a korban a hátra bukfencet nem szabadna így tanítani, pont az erősebb nyaki és a karizmok hiánya miatt. Egyenesen a nyak felé pláne nem tanítjuk, hisz erre van a judo gurulás hátrafelé, ami oldalra vezeti el, és nem a nyak irányába a testet, utána terelődik vissza, térdelő vagy álló helyzetbe. Persze Kersics Antal hiába mutatta be, és íratta ki, hogy védd a fejed, neki is leért a feje a talajra.


Ami pozitív a videóban, hogy páros gyakorlatot is bemutat a 3.10 perctől. Viszont itt feltételezni illik a szülők jó koordinációs képességeit. Otthon így nem tanítanám videón keresztül, hisz a hibajavítás elmarad, és a sérülések számát gyarapítjuk.


Oldalra esés vagy kigurulás témakör


UFÓzásnak hívjuk ezt a fajta páros gyakorlatot a judóban, de ez lehet változó elnevezésű. Ide is illik az előzőben írt észrevételem, hogy hibajavítás nélkül nem szabad ilyenre kapacitálni senkit, hogy otthon gyakoroljon. „Tompíts kézzel”, fejezettel alig tudok mit kezdeni, mert ez nem jó. Az edző a gyerek karját fogva, helyette tompít, marionett bábuként mozgatja, de sajnos a fejre közben újfent nem figyel, mert a kisgyerek mindannyiszor beveri, ahányszor bemutatja (pattog a feje a talajon, mint egy labda). 4.40 percnél a közeli képen szegény kicsi kezét rendesen a talajhoz verdesi, amitől a szétnyitott ujjak ízületei védtelenek. Persze a jobb és a bal kezet használva csapkodja a kisgyerek karjait, ide-oda s közben magyarázza, hogy ezeket meg kell szoknia.


Az esések vizsgálatáról nem készült még korábban tudományos munka, így az Esések Iskolája által kezdeményezett vizsgálatoknak az eredménye sok új információval szolgál. H. Nikolett MSc-jét írta az Esések fizikája címmel 2015.11.20-án adta le tanári szakdolgozatát. Az Esések Iskolájában szerezte meg az esésekkel kapcsolatos ismereteket, vele kezdtem el kidolgozni a LovasEsésTant, mivel lovas oktató, de matek és fizika szakos tanár is egyben.


„H. Nikolett: Számomra az a legellentmondásosabb, hogy a videó elején elmagyarázza, és ki is írja, hogy nagyon fontos a fej védelme, (amivel egyetértek), ezzel szemben majdnem minden gyakorlatnál leér, sőt odacsapódik a gyerek feje a talajhoz.


Másik szakdolgozat is az Esések Iskolájáról szól, mellette a Dobrotka – módszerről. Tudom, irritálja azokat, akik 40 éve akként tanítják az eséseket, ahogy Kersics Antal is tanít, és erre fel egy más utat mutatok, ami ugyanazt a célt szolgálja. Ha ebben hibákat véltem, akkor a nálánál fiatalabbaknál, mi lehet, akik más sportágak sportolóit oktatják a helyes eséstechnikákra?! Néztem azokat a videókat és egyszerűen nem hittem el, hogy ezért nekik még fizetnek is?!


Tisztában vagyok azzal is, hogy tabuk vannak, de a munkám kihozta a valóságot, kihozta azokat az ellentmondásokat, ami új módszertant ad a kezünkbe, amivel megkönnyítjük, egyszerűsítjük az esések professzionális oktatását. Aki jót akar tanítani tanítványainak, vegye fel velünk a kapcsolatot. Nem az a szándékom, hogy egyedül rohangáljam végig az országot, és harácsoljak, hanem, hogy minél több olyan edzőnek átadjam a tudásomat, akik továbbadják. Persze a szakszövetségekkel meg kell állapodjunk előtte, mivel kizárólagosságot kérek. Kizárólagosságot, mert minőségbiztosítási rendszerünk van, amit nem engedhetek felhígítani, ahogy sportágukkal is történik a jelen helyzetben.


Tudjátok nagyon jól, hogy amikor kritizálok, akkor az megalapozott. Eltérve a filmtől, utalnék arra a jelenségre, ami elszomorít. Több helyen voltam iskolákba és tartottam Esések Iskolája bemutatót. Persze, hogy büszkén jelentkezett a gyerek, hogy ő judózik, és hadd mutathassa meg az eséstudását. Ha nem tatamin van, szétverte volna a fejét. Nem alkarra érkezett, hanem tenyérre. Biztos, hogy engem kell támadni? Biztos velem van a baj kedves judo mesterek, kedves szakedző kollégák? Ez mind a ti munkátok tükre. Az ne vegye magára, aki jól oktat, de az igen, aki nem. Tatán voltam a judo edző továbbképzésen. Ott fekete övvel látom az edzőt sétálgatni, majd nemrég barna övvel tart bemutatót. Ilyenkor cinkosban összekacsintotok, hogy ez van, na és? Remélem, kezditek felfogni, hogy ilyen videó is káros jelenségeket növeli. Nekem kéne befognom a számat? Nem kéne nyilvánosan megkritizálnom Kersics Antalt, aki nyilvánosan állítja magáról, hogy ő hívta életre azt, amit nem, és annak oldalvízén kiadhat egy ilyen videót, ami a judónak is árt, és nekünk az Esések Iskolájának is? Ezek után minket hova hívnak, akik profik vagyunk, ha már előtte le lett járatva?


Kano intelmeit, üzeneteit pont a judósok nem értik? Pont ők nem tartják be? Én igyekszem ennek megfelelve segíteni azt, aki arra érdemes, mert




„Nincs fontosabb az ég alatt, mint az emberek tanítása: Ha egy arra méltó személyt tanításban részesítünk, Ez sok más emberre is hatást gyakorol. Amit egy nemzedék jól megtanul, száz utána jövőnek is továbbadhatja.” Kano Jigoro



A szakmai állásfoglalásomat vállalom, köszönettel, mindenkivel felveszem a kapcsolatot, és megbeszélem az érdemi részeket, ha megkeresnek. Arra nem leszek kíváncsi, hogy miért bántom az elismert judo mestert, mert nem én bántom, bántja őt az a munka, amit kiadott a kezei közül.


Tisztelettel:


Dobrotka Béla
Esések Iskolája
Alapító és szakmai vezető

Esések Iskolája az ARC plakátkiállításon

esesekiskolaja_arc


Szeptember 11-27 között látogatható az 56-osok terén a 15. ARC plakátkiállítás, ahol jelen lesz az Esések Iskolája is, a több, mint 1000 induló közül az egyik nyertes, akik kint lehetnek ötleteikkel, üzeneteikkel a társadalom minden tagja felé. Hisszük, hogy civil kezdeményezésként, állami feladatot teljesítünk.


Esések Iskolája

Ötletszerző, és a módszer kidolgozója Dobrotka Béla judo mester, aki 2003-tól folyamatosan építette fel az Esések Iskoláját, ahol a küzdősportok kulisszatitkain túl tanítjuk egyedülálló Dobrotka módszerrel korosztálytól, nemtől és fizikai állapottól függetlenül mindenkinek a biztonságos eséstudást. Küldetésünk a prevenció: állítjuk, hogy a helyes eséstechnikával az elesésből adódó sérülések elkerülhetőek, illetve minimálisra csökkenthetők. Esések Iskolája szakembergárdája, bárkit megtanítanak a 21. század modern önvédelmére – önnön testi épség megóvására. Velünk már „NEM PARA, HA PADLÓT FOGSZ!”


Mindenkit szeretettel meghívunk az Ötvenhatosok terén rendezendő 15. ARC Plakátkiállítás megnyitóra 2015.09.11-én 17.30 órai kezdettel. Ne feledjék üzenetünket keresni: „Nem para, ha padlót fogsz.” ott találkozunk.


Köszönettel: Dobrotka Béla alapító és szakmai vezető

Heti összefoglaló

Ha vasárnap, akkor összefoglaló. Ez már régóta így van portálunkon. Visszajelzések alapján akárcsak mi, Ti is szívesen futjátok végig a hét eseményeit újra. Valószínűleg nem hat az újdonság erejével, ha azt írjuk, hogy ez a hét sem telt eseménymentesen, hiszen jó pár érdekes dologról olvashattatok az utolsó összefoglaló óta portálunkon. Fussuk akkor végig együtt az elmúlt 7 napot!


 IMG_0866


A hétfőt egy beszámolóval kezdtük. Ahogy már korábban írtuk, Szmolka Niki az előző hétvégén Németországban dupa aranyal zárt az Adidas Openen. Erről írta le nekünk Niki a gondolatait. Ugyancsak a hét első napján, este folytattuk a jóga küzdősportokban betöltött szerepét bemutató sorozatunkban, mely Kántor Tamásnak köszönhetően jön létre hétről hétre.


Kedden az Esések Iskolájáról olvashattatok ismét, Dobrovka Béla ezúttal Csíkszeredán tartott 20 órás oktatást, erről írt nekünk. Este aztán a csapatbemutató rovatunk következett, melyben az Energy Gym szerepelt ezen a héten.


Energy-Gym-Logo-ellenfelem


Szerdán egy remek hírt közölhettünk. A székesfehérvári Profi Kempo Akadémiá edzője, Szűcs Gergő tavaly szeptember óta Londonban él, és alig fél év után elindítja ott is a következő PKA-t. Este egy nemzetközi lehetőségről írtunk, mely elsősorban a kickbokszosoknak kedvezhet, miután a Superkombat 6 gálás "tehetségkutatót" indít, melynek végén aztán a győzteseket belekóstolhatnak az igazi profik életébe.


superkombat-ellenfelem


 Csütörtökön egy újabb élménybeszámolóval jelentkeztünk. Kovács Alexandra az előző hétvégén a Muaythai Mania 7 gálán csapott össze Földvári Judittal, és egy magabiztos győzelemmel zárta az estét, erről írta le nekünk gondolatait.


kovfoldeEste egy szakmai cikkel jelentkeztünk csütörtökön. A bokszkesztyűk történetéről már korábban olvashattatok, ezúttal arról írtunk, hogyan ápolhatjátok kesztyűtöket, meghosszabbítva annak élettartamát.


A pénteket a Ferobox-szal kezdtük, akik az elmúlt héten lemondott gálát követően Cegléden térnek vissza, ahol főmérkőzésen csap össze Szellő Imre és Bozai Gyula.


plakát


Pénteken este írtunk a Harcosok Klubja 16. gálájáról, melyet tegnap mi is a helyszínen tekintettünk meg, a főmérkőzést itt Bakacs Dezső és Benedek Zsolt vívta. Holnap a gála beszámolójával jövünk!


bakacsbenedekSzombaton Sárközi Robi januári útjáról közöltünk cikket. Robi az USA-ban járt, ahol edzések mellett újabb tárgyalásokat folytatott, megalapozva a lehetőségeket a magyar harcosok számára. Az estét -tegnap amellett, hogy a Harcosok Klubja gálán voltunk,- egy bjj szemináriummal fejeztük be, mely a Mendes fivérek nevéhez volt köthető, akik az edzések való hozzáállásról és a sparringokról is szót ejtettek a videóban.


Kövessetek minket a következő héten is!


ellenfelem.hu -  A harcos közösség

Csíkszeredán oktatták az Esések Iskoláját

Csíkszereda fehér köntösbe fogadta az Esések Iskoláját


Az Esések Iskolája egy bemutatkozó lehetőséget kapott a TF továbbképzés keretein belül, melyet Reigl Mariann és Makszin Imre szervezett a Határon túli magyar testnevelőknek 2014 nyarán, Budapesten. A 2 X 2 óra arra volt elég, hogy felkeltse az érdeklődést, Izsák Székely Lóránd a csoport vezetője jelezte a bemutató végén, hogy bár nem ígéri meg, (mert ha egy Székely ember ígér, azt be is tartja – Székely emberre jellemzően) de mindent elkövet annak érdekében, hogy megismertesse, beajánlja a programot. Sikeres egyeztetések után, elfogadta a Romániai Tanügyminisztérium és a magyar kormány forrás támogatásával, meghívást kapjunk Csíkszeredába egy 20 órás képzés megtartására 2015.02.3-4-5-re.


10550949_783961028349992_6854430065492762453_n


Két nagy szervezet szoros együttműködésével került megrendezésre, Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége és az Apáczai Csere János Pedagógusok Háza évközi továbbképző programja keretében, a gyakorlati órákat Erdély egyik legszebb líceumában, a Márton Áron Romai Katolikus Főgimnáziumában tarthattuk. Testnevelő tanárok és óvodapedagógusok részére volt meghirdetve a képzés, akik között megtiszteltetésünkre egy 2 Danos Aikido mester is részt vett.


A gyakorlati programok 09.00 – 15.30 között voltak, feszített tempó, változatos gyakorlatok jellemezték és a sok gyakorlás a csontokat igen, de az izmokat nem kímélte. Az alap és középfok átadása – elsajátítása volt a cél, a módszert az alapító és szakmai vezető Dobrotka Béla (Judo mester) adta át. Az elméleti bemutatók 16.00 – 18.00 óráig tartottak, a reflexek és egyensúlyozás témakörben, amit Popol Beáta RehabEsésTan vezetője (konduktor – tanító) tartott. Nagyon fontos, hogy miképpen tudják beépíteni a testnevelés órákba az esések tanítását, ezért a rávezető gyakorlatok játékos, variálható gyakoroltatásának bemutatása és az elsajátított helyes technikák különböző alakzatokban történő ismételtetése fontos szerepet kapott. A közös gondolkodás segítette a pedagógusokat, hogy ráhangolódjanak a feladatra és maguk is ötleteket adjanak egymásnak. A folyamatos ellenőrzés és önellenőrzés, önmagukkal szemben is a türelem gyakorlásához segítette a résztvevőket.


esesekisk


Célunk, hogy azokon a helyeken, ahol tanítanak komoly eséstudást szerezhessenek az óvodások, iskolások vagy akár a sportolók is, hisz mindegyik testnevelő valamely sportágban jeleskedik. Kiemelném Varó Gyula testnevelő tanár - edzőt, akinek a fia lábtenisz junior világbajnok lett 2014-ben, ő is szeretné beépíteni a lábteniszedzéseken, illetve az oktatásába azt az esésfajtát, ami meccs közben elkerülhetetlen, és segíthet a beleset megelőzésben.


A résztvevő testnevelők megköszönték az Esések Iskolája által tartott képzést, abban a reményben, hogy folytatása lesz az egészség megőrző, testi épség megóvó, baleset megelőző képzésnek más megyékben - városokban is Erdély szerte. Magunk részéről teljesen nyitottak vagyunk, ha hívnak, megyünk!


Néhány nyilatkozat testnevelő tanároktól és óvodapedagógusoktól a Dobrotka- módszerről, névtelen kérdőívekből: „Nagyon érvényesült a fokozatosság elve!” „Jól felépített gyakorlatok, mindenki számára hasznosak és elsajátíthatóak.” „Nagyon jó volt a képzésen a türelem gyakorlása és a folyamatos hibajavítás.” „A testnevelési órákba teljes mértékben beépíthető elemekre bontva a módszer.”
Köszönet a szervezőknek, aki ezt a képzést lehetővé tették, hogy az Erdélyben élő magyar testnevelők tovább öntözzék azt a magot, amit ebben a 3 napban elültettünk.


esesek


Szeretnénk beindítani a képzők képzését! Felhívás teszünk közzé az http://ellenfelem.hu oldalon keresztül.  Várjuk mindazok jelentkezését, akik velünk együtt, egy innovatív, folyamatosan fejlődő, orvos professzorokból, mozgásfejlesztő háttércsapattal szeretnének együtt segíteni, dolgozni a társadalom széles területén.  Célcsoportjaink az óvodások, iskolások, mozgássérültek, idősek és minden sportágban szereplők, hisz minden sportág alapját tanítjuk specifikusan, tehát pedagógusokat, testnevelőket, óvodapedagógusokat, mozgásfejlesztőket, sportági edzőket - szakedzőket keresünk programunkhoz, akik elvégeznék a képzők képzése programunkat.
Mi NEM csak adaptáljuk a küzdősportok eséstanait, hanem át és kidolgozzuk, bármely sportágra jellemző szimulált esésfajtát, ha kell személyre szabottan is. Nem célunk beavatkozni az adott sportágak mozgásrendszerébe. Esések Iskolája elsődleges célja, hogy testkontakt következtében, ütközésekből, elesésből származó baleseteket megússzák, sérülésmentesen vagy minimalizáljuk azt. Küldetésünk, hogy „a megkezdett tevékenységet -elesés után is - képes legyen folytatni!”Dobrotka Béla. Ha arra mutatkozik igény, hogy küzdősport elemeket is tanítsunk, nem zárkózunk el, sőt abban is tudunk segíteni, mint másodlagos cél.
Esések Iskolája világelső kezdeményezés, és látjuk, hogy lennének követőink, ami jelzi, hogy jó utat választottunk, jó úton haladunk. Az Esések Iskolája nem csak TAO-s sportági szövetségekkel (azon belül egyesületekkel) köt együttműködési szerződést, hanem bármelyikkel, akinek fontos a testi épség megóvás, ezzel együtt a balesetek megelőzése saját sportága, sportolói számára.


Dobrotka Béla ötletgazda alapító, és Popol Beáta Esések Iskolája RehabEsésTan vezetője

Heti összefoglaló

Heti összefoglalónkat azzal kezdenénk, hogy köszönetet mondjuk Nektek - csatlakozott hozzánk a 2000-ik követő is, és a kedvelőink, barátaink száma azóta is szépen gyarapszik. Nagy öröm ez számunkra, hiszen a Ti véleményetek és aktivitásotok a mi munkánk bizonyítványa! Úgy néz ki, hogy jó úton járunk, azt a bizonyos "lécet" mindig feljebb rakjuk. Vissza nem lépünk, ezt megígérjük!


IMG_0866


A hetet egy rövid interjúval indítottuk Éltető Daniellával, aki az előző hétvégén a Svájcban rendezett Fight 4 Glory gálán profi világbajnoki címet szerzett. Nem győzünk elégszer gratulálni neki! Szép volt Daniella!


fight4glorywkuthaichampdaniella


A következő hét végén lesz a Muaythai Mania gála sorozat következő, 5. rendezvénye, melyről Skrobár Róbert, a rendezvény szervezője mesélt nekünk. A gálát 25-én, szombaton rendezik Szentendrén. Garantáltan ütős rendezvény lesz!


A heti csapatbemutatónk keretein belül ezúttal a Gracie Barra Farkasok voltak a vendégünk. Őket Molnár Gábor edző jóvoltából ismerhettétek meg oldalunkon! Köszönjük! Várjuk a Te csapatod jelentkezését is itt vagy a Facebookon!


Szerdán beszámoltunk arról is, hogy a híres, magyar származású bokszoló, Frazier és Ali egykori ellenfele, Bud Spencer filmek sztárja, Joe Bugner szívroham után lábadozik.


Csütörtökön egy rövid írással emlékeztünk meg a 11 éve elhunyt legendás Papp Lászlóról.


papplaszlo2


A héten az Esések Iskoláját is bemutattuk Nektek, akik a biztonságos, sérülésmentes eséstechnikák tanítására, továbbfejlesztésére specializálódtak, megoldást kínálva sportágaknak és bármely korosztálynak. A módszer megalkotója, Dobrotka Béla volt segítségünkre ebben egy nagyszerű írással.


Heti interjúnk alanya ezúttal Szepesi Csenge volt,  aki egy szép napon egy véletlen – vagy nagyon is sorsszerű – pillanatban a karatéba botlott. Mire észbe kapott, már az edzőteremben volt. Aztán jött az első verseny, a második, Magyar Bajnokságok, az első Európa Bajnokság és a többi. Csenge pedig megállíthatatlanul menetel előre.


szepesikaratetabor


Magyar sikerekben természetesen ez a hét sem szűkölködött: a Londonban zajló IBJJF Nemzetközi Open-en hódítottak a magyar jitsusok. Szabó Gyula kategóriájában GI-ben harmadik, No-gi abszolút kategóriában ezüstérmes lett, Szűcs Kristóf ARANYÉRMES kategóriájában, míg az Open-en a második helyen végzett, ezenfelül Kristóf NoGi-ben is a dobogó tetejére állt, míg szintén NoGi-ben Lakatos Sándor harmadik, Cselőtei Tamás és Szabó Gyula pedig súlycsoportjában ezüstérmesek lettek. De a kiutazó csapat női tagja, Krifka Anita is dobogóra állhatott! Gratulálunk nekik még egyszer!




[caption id="attachment_1993" align="aligncenter" width="394"]ermek Szűcs Kristóf érmei Londonból[/caption]

A héten az ellenfelem.hu életében is újabb siker következett be, azon felül, hogy a harcos közösségünkhöz csatlakozott a 2000-ik követő is, egy újabb partnerrel gazdagodtunk. Oldalunk ezentúl szakmai együttműködést folytat majd a Faceportal oldallal! Ennek következtében lesznek olyan cikkek és témák, melyek mindkét oldalon elérhetőek lesznek. Nagy öröm, és szakmailag komoly elismerést jelent számunkra!


Kövessetek minket a következő héten is!


ellenfelem.hu - A harcos közösség


Esések Iskolája - A baj előtti segítség mindenkinek

eilog


Mi olyat tud az Esések Iskolája, amit más küzdősport ne tartalmazna?– ezt a kérdést kaptam a Nagy Sportágválasztó színpadán. Az Esések Iskolája a biztonságos, sérülésmentes eséstechnikák tanítására, továbbfejlesztésére specializálódott, megoldást kínálva sportágaknak és bármely korosztálynak.


SONY DSC


Honnan ez a tudás?


Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy minden (értelmileg, mozgásban, látásban és hallásban) akadályozottat tanítottam judóra, így alapból az eséstant is kellett nekik tanítanom. Ez egy speciális hozzáállást igényelt, mivel sokuk másolással, utánzással képtelen volt megtanulni a technikákat, ahogy azt ilyen jellegű problémákkal nem küzdő társaik. De kellő odafigyeléssel, türelemmel sikerült az ő szintjükről felépíteni őket. Ebből alakult, épült fel a program és a módszer, egy 30 órás PEDAKKRED képzés, amit elvárással - feltételként a nevemhez kötve (Dobrotka módszer) a PAT engedélyeztetés során az oktatási miniszter 2012-ben jóváhagyott, tudomásom szerint először hazánkban.


Abban biztos vagyok, hogy ennyiféle sérült gyerekkel igen kevesen foglalkozhattak bármely sportágat tekintve, mint én, s így valóban szerencsésnek tudom magam ezen a területen. Sikerült az alapmozgásokat összekötnöm, megjegyezhető mozdulatsorokká alakítanom, mozdulatsorkottával és kézjelrendszerrel ellátva, aminek eredményeképpen a biztonságos eséstudás elsajátítható lett. Célommá vált, hogy kivigyük a civil közösségek értékadó intézményeibe, mert nem mindenki szeretne küzdősportot űzni, csak azért, hogy megtanuljon esni valamelyik klubban.


Honnan ered az eséstan?


Vagy feltehetjük imigyen is a kérdést, hogy kié is az eséstan?  A jelen úgy tudja, hogy a judo dolgozta ki az eséstant, de azért fontos a tényeket megismerni, annak érdekében, hogy mindent a helyén tudjunk kezelni. Már ie. 2000-ben a kínai birkózást jegyezték s ez már 4000 éve, tehát logikusan következik, hogy ha birkóztak, akkor ott dobásnak kellett lenni. Ha dobás létezett, akkor eséstan is létezett. Ha ebből versenyt rendeztek, abban az esetben gyakoroltak dobásokat, és értelemszerűen eséseket is.  Így ennek okán eséseket még a további sportágakban is oktattak, mint például az ókori birkózás, mely 3000 éves a feltárások szerint. Aztán a Kenpo – Kempo 2500 éves, a Pankráció szintén. A hapkido 1500 éve létezik, a Judo pedig mindössze 1882-től, tehát 132 éve! Így kijelenthetjük, hogy a judo elég fiatal sportág ahhoz, hogy kizárólag neki tulajdonítsuk az eséstechnikákat, mert azok már pár ezer évvel előtte is használatosak voltak. A Judo megalapítójának, Jigoro Kanonak, abban volt nagy érdeme 22 évesen felismerve, hogy a testi épségre veszélyes elemeket kivegye, mint az ütés, rúgás, lábízület – gerincfeszítéseket, és kizárólag a dobásokat, és a földharcot vette át, fejlesztette a többi harcművészetből. Kano álma, hogy a Japán testnevelési rendszer része legyen, az általa életre kelt új mozgásforma - sportág a judo. Ennek is köszönhette a judo sportág a fejlődését, hogy leredukálódott, letisztult, így földharcra, és állásharcra kellett tanítani a judokákat, miután az eséstechnikákat megtanulták. A többi harcművészetben megmaradtak az ütések, rúgások, dobás és a földharc technikák mellett az esések tanítása is. Ennek tükrében megállapíthatjuk, hogy a judo az egyik legeklektikusabb sportág, hisz mindent a társ-harcművészetekből vett át, és alakította ki saját hitvallását, módszertanát. A judo állandóan fejlődik, átvesz más sportágakból, és e miatt szabályrendszerét is alakítja, formálja folyamatosan, megtartva eklektikusságát.




„Egy adalék a történeti hűség kedvéért, hogy a judo dojokban a meghajlás hazánkban 1970-es években terjedt el Vági Miklós nevéhez fűződve. Forrás; Kovács János IV. Danos judo mester”



Abban egyedülálló a világon az Esések Iskolája, hogy minden korosztály számára értékadó programot ad:




  • Óvodásoknak – OviEsésTan

  • Iskolásoknak – SuliEsésTan

  • Sportolóknak – SportEsésTan

  • Mozgássérülteknek – RehabEsésTan

  • Időseknek – SeniorEsésTan


Tehát az Esések Iskolája is eklektikus, és folyamatosan fejlődik, mert a küzdősportok eséstanait átnéztem, és kiemeltem, majd olyan módszertant adtam mellé, ami biztosítja, hogy hamar, és jól tanítható – tanulható legyen, és beépüljön a HTM-be (hosszú távú memóriába).


Miért jó, ha minket választanak elsőként?


Legfontosabb, hogy minél korábban megkeressék az Esések Iskoláját, hogy kellően feltöltsük – tartalmas, akár az élete végéig elkísérő biztonságos eséstudással - a hosszú távú memóriáját az óvodás, iskoláskorú gyerekeknek. Eséstudások kívül átalakítjuk a reflexeket, kialakítjuk a testtudatot, pozitív attitűddel bír majd az élet bármely területén, hisz tisztába lesz azzal, hogy mi volt esetleg a hátránya vagy előnye, ezzel az önismeretét - önkontrollját is segítjük. Gyakorlati önvédelmet adunk, mert ez is egy formája az önvédelemnek, ha megtanulja óvni a testi épségét, akkor baleset mentesebb életet élhet, hisz eleséskor tud vigyázni magára.


Miért jó ez a sportágaknak?


Erre is nagyon egyszerű a válasz, mert készen kapják a gyerekeket, és már a választott sportágakra, a jellemző, sportágra specifikus elemekre, mozdulatsorokra kell már csak tanítani a gyerekeket. Időt spórolnak meg az edzők, segítő testnevelők, hisz' nálunk megtanulják a kellő eséstudást, ami bármely sportágnak alapja. A szülők is nagyobb bizalommal, inkább lesznek partnerek abban, hogy sportolhassanak a gyerekeik.


_DSC3628


Mennyi idő alatt tanítható meg, és milyen hatékonysággal?


10 X 1 óra alatt tanítjuk meg a gyerekeket az alapfokra és további 10 óra elégséges a közép, és újabb 10 a felsőfokra. Nálunk jobbra és balra egyformán tanulnak meg félelem nélkül sérülésmentesen, biztonságosan, jól esni. Állítom, hogy ebben is egyedülállóak vagyunk, mert a küzdősportokban sem tanítják meg olyan alapossággal, ahogy az Esések Iskolájában tanítjuk. Nálunk nincs versenyeztetés, tehát van idő a gyerekekre, hogy alaposan megtanulják a biztonságos, testi épségüket megvédő eséseket. Egy példával hadd éljek. 7 óra gyakorlás körül már csukott szemmel hajtják végre bármely esést jobbra – balra! Ez egy fantasztikus eredmény, mert kizárólag a belső technikai tudásra számíthat és mindig sikerült mindenkivel ezt megoldanom. Ez is egy specialitásunk többek között.


Mit üzen az olvasóknak, akik szakemberek is egyben, s emellett gyakorló szülők?


Segítséget kérünk, hogy segíthessünk. Életre hívtam azt, amire mindenkinek szüksége van, függetlenül a kortól, és a nemtől. Be tudom bizonyítani, hogy amit írtam működik. Tehát, ha valaki megtisztel azzal, hogy segít, akkor hasznára válhatunk közösségeinknek, értelmet adhatunk küldetésünknek, hisz' minden embernek küldetése van. Hiszem, és tudom, hogy a legerősebb programot állítottam össze, amivel segíthetek minden küzdősportágnak, sportágnak, hogy erősödjék, tehát hívjanak meg előadásokra, és testközelből megismerhetik azt, ami minden sportágnak alapja. Tartottam már előadásokat, és nagyon jó visszajelzéseket kaptam. Tatán edzői továbbképzésen, szintén sikerrel mutathattam be a programot a MET szervezésében. A most leváló Testnevelési Egyetemünkön, nyáron tartottam határon túli testnevelőknek továbbképzést, megismerhették az Esések Iskola programját. Mostanában keresett meg az egyik nagyon befolyásos testnevelő, hogy Erdélybe menjek, 3 napos továbbképzésre a kinti testnevelőknek mivel tetszik a programom. Megjelent rólunk egy szakmai cikk a mozgássérülteknek kidolgozott RehabEsésTan programommal az USA-ban. Ezek mind – mind elismerések, aminek nagyon örülünk ugyan, de igazából itthon szeretnék még többet átadni, hiszen az a célom, hogy minden magyar embert talpra segítsünk, ha elesett, legyen kicsi vagy nagy, idős vagy fiatal, és folytassa tevékenységét. A baj előtti segítséget, a megelőzést tanítjuk professzionális módon. Kérek mindenkit, gondolkodjon el és keressenek minket, hogy tegyük meg a gyakorlati lépéseket.


Elérhetőségünk:
Esések Iskolája Egyesület
1033 Budapest
Bogdáni út 10/B fsz4
Email: info@esesekiskolaja.hu Tel: 00 36 30 6874347 és Dobrotka Béla alapítót és szakmai vezetőt keressék.



Köszönet Dobrotka Bélának az írásért!