Harcosok Klubja 30. - Eredmények

Szám szerint a 30. Harcosok Klubja gálát rendezték a hétvégén, ahol címmérkőzés mellett komoly presztízs csaták is helyet kaptak a felhozatalban!


A közelmúltban kapuit megnyitó Beast Arena adott helyet a Harcosok Klubja idei utolsó gálájának az elmúlt hétvégén szombaton. Az évzáró 30. rendezvény a várakozásoknak megfelelően kiválóan sikerült, a kilátogató közönség igazán komoly ütközeteket láthatott.


Aki lemaradt volna róla élőben, a bánhatja, de most azonban otthonról visszanézheti a gála eseményeit. Ez volt a Harcosok Klubja 30!

https://youtu.be/4Oz-fTXBSb0

Ahogy látható volt a Harcosok Klubja ringjébe hosszú idő után visszatérő Győrfi Csaba a második menetben test KO-val győzte le a szerb Goran Sucevic-et.


A WFC szervezet junior K-1 címe is terítéken volt az este folyamán, melyért két igazán tehetséges harcos lány szállt ringbe. Bajáról Dóka Aliz és az idén kempoban sikert sikerre halmozó Ódor Lili, a Hegyvidék  Harcosai Küzdősport Akadémia versenyzője mérte össze tudását az övért, ami végül nagy csatában Dóka Aliz derekára került fel.


Az este legjobban várt összecsapása Spéth Norbert és Görbics Gábor visszavágója volt. Az első összecsapásra tavaly májusban a Harcosok Klubja 22. gálán került sor. A visszavágó azóta mondhatni, hogy a levegőben lógott.


A mérkőzés végig ment, és ezúttal is Spéth Norbert bizonyult jobbnak, aki egyhangú pontozással húzta be a meccset. Így kettőjük mérlegét tekintve 2-0 áll az ő neve mellett.


A Harcosok Klubja Versenysorozat idén is színvonalas gálákkal szolgálta ki a küzdősport rajongóit és azokat is, akik ringbe szálltak a rendezvényeken. A Harcosok Klubja 30 méltó befejezése volt a 2017-es évadnak! Folytatás 2018-ban! Találkozunk a Klubban!