A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Fábián Kristóf. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Fábián Kristóf. Összes bejegyzés megjelenítése

Magyar eredmények a hétvégén - 10 érem a mérleg!


Több felé is remekeltek sportolóink a nagyvilágban a hétvége folyamán, így természetesen a szép magyar eredmények sem maradtak el! Nézzük!




magyar eredmények cover




A Litvániában rendezett Baltic Muaythai Open 2019 kupán a Nardelotti Zoli, Gönczi Alex, Spéth Norbi, Koczó Henrik és Fábián Kristóf alkotta válogatottunk igen szépen szerepelt. Az első napon Spéth Norbi, Koczó Henrik, Fábián Kristóf és Nardelotti Zoli taroltak, aztán jöttek a többiek.





Több szép, nagy meccs, izgalmas pillanat adódott a mérleg pedig végül három fényes érem volt. Spéth Norbi és Nardelotti Zoli aranyat, míg Fábián Kristóf bronzot hozott el Magyarországnak!









De a grappling sportok terén sem maradtak el az eredmények, hiszen a szlovéniai UAEJJF National Pro nemzeti bjj kupán Csorba Gusztáv kategóriájában aranyat, abszolútban pedig ezüstöt szerzett. A másik magyar érmet Szekeres Ákos szállította, aki ezüstöt húzott be kategóriájában!





Birkózóink is remekeltek - idén február 2-án rendezték meg a hagyományos Francia Nagydíjat, amin Magyarország a szabadfogású férfi versenyben volt érdekelt.





magyar eredmények - Szabó Katinka
Szabó Katinka az ezüsttel nyakában




A magyar csapatból a világ- és kétszeres Eb-bronzérmes Veréb István arany-, a junior Eb-bronzérmes Nagy Mihály ezüst-, míg a junior Eb-ötödik Farkas Rajmund és U23-as Eb-ezüstérmes Tóth Bendegúz egyaránt a dobogó harmadik fokára állhatott fel Nizzában. Összesen tehát négy éremmel távozhattunk a francia nagydíjról!





Judoban Szabó Katinka és Kárpáti Emese remekeltek. Két judokánk a Szófia European Open-ről hoztak haza érmeket - Katinka a -52kg-os női kategória ezüstjét hozta el, míg Emese bronzot szerzett hazájának!





Gratulálunk minden csapatnak, edzőnek, sportolónak!


Superfight Series Hungary - Jegyre fel!

Superfight Series Hungary! Ahogy korábbi cikkünkben arról hírt adtunk, a népszerű angol küzdősport-sorozat hamarosan kis hazánkban is bemutatkozik!

Superfight Series Hungary


Anglia egyik legnagyobb és legnépszerűbb professzionális K-1 küzdősport sorozata Magyarországon is bemutatkozik!


2018. Október 27-én Budapesten a Madárfészek Akadémia arénájában kerül megrendezésre a Superfight Series Hungary küzdősport gála.


Október elsején pedig indul is az online jegyértékesítés! A Superfight Series Hungary rendezvényre az alábbi linkre kattintva lehet 3500 Ft-ért elővételben jegyet vásárolni:



https://tixa.hu/superfightserieshungary

A Fight Card is lassan kialakul, jövő héten néhány előmérkőzést még véglegesítenek a szervezők!



Előmérkőzések: 16 órától

1. Szeredy Márton (HUN) vs. Ajtai Benjámin (HUN) -37 kg
2. Bódi Tamás (HUN) vs Drobotenko Maksim (UKR) 67 kg
3. Udovecz Miklós (HUN) vs. Soros Dávid (HUN) -86 kg
4. Seffer Tamás (HUN) vs Ocskai Dominik (HUN) -57 kg
5. Mezei Dániel (HUN) vs. TBA -57 kg
6. Bódi Lajos (HUN) vs Galichenko Nikita (UKR) -75 kg
Gála program: 18 órától

1. Tompa Árpád (HUN) vs. TBA 100 kg
2. Tresó Roland (HUN) vs Hegyi Richárd (HUN) -75 kg
3. Furó Virág (HUN) vs. Korkoshko Viktoria (UKR) -54 kg
4. Szakolczai Martin (HUN) vs Valentin Sachelaru (ROM) -75 kg
5. Bogdan Danilko (UKR) vs. Csonka Dániel (HUN) -65 kg
6. Szána Patrik (HUN) vs Pavelko Zahar (UKR) -67 kg
7. Jóni Máté (HUN) vs. Melnichuk Rostislav (UKR) -67 kg
8. Kurdy István (HUN) vs Yarmak Vlad (UKR) -67 kg
9. Tóth Csaba (HUN) vs Vladyslav Fostenko (UKR) -81 kg
10. Kiss Balázs (HUN) vs. Brekhov Ivan (UKR) -86 kg
11. Fábián Kristóf (HUN) vs. Ablez Nikita (UKR) -71 kg
12. Bereczki Dominik (HUN) vs. Oswald Paprocki (PL) -75 kg

Superfight Series Hungary plakát

Superfight Series Hungary

Superfight Series Hungary! A népszerű angol küzdősport-sorozat kis hazánkban is bemutatkozik!


Anglia egyik legnagyobb és legnépszerűbb professzionális K-1 küzdősport sorozata Magyarországon is bemutatkozik!


2018. Október 27-én Budapesten a Madárfészek Akadémia arénájában kerül megrendezésre a Superfight Series Hungary küzdősport gála.


A magyar színeket Fúró Virág, Jóni Máté, Kurdy István, Szána Patrik, Bereczki Dominik, Fábián Kristóf, Kiss Balázs, Tóth Csaba, Szakolczai Martin, Hegyi Richárd, Tresó Roland, Dely Dominik, Bódi Lajos, Seffer Tamás és Bohdán Danilko képviselik.


Ellenfeleik ukrán, román és angol harcosok lesznek.


Ember tervez, Isten végez - szokták mondani és valóban: annyi változás máris van, hogy Anghel Cardos állkapcsa sajnos eltört a múlt hétvégi meccsén, így ő egészen biztosan nem lesz ott a gálán.


További információk hamarosan!


Jön a IX. Mega Tech Kupa Muaythai és K1 Gála

A tavalyi telt házas, 16 muay thai és K1 küzdelmet felvonultató gála után Augusztus 25-én A MegaTech ismét egy remeknek ígérkező gálával jön majd a tatabányai Földi Imre Sportcsarnokban!

Mega Tech Kupa

Nyugodtan állíthatjuk, hogy a IX. Mega Tech Kupa Muaythai és K1 Gálán Magyarország krémje lesz ott, hiszen bajnokok és válogatottak lépnek majd szorítóba!

Kis ízelítő a nagyon erős fight cardból:

Faragó Roland - Herceg Alex Valentin /muaythai/
Szána Patrik - Farkas László /muaythai/
Bereczki Dominik - Nardelotti Zoltán /muaythai/
Breszkó Bence - Benkovics András /K1/
Kálucz Martin - Busai Gergely /K1/
Szakolczai Martin - Hegyi Richárd /K1/
Pokorni Ádám - Kiss Balázs /muaythai/
Fábián Kristóf - Marek Tarabus /K1/

2018.08.25., 18h. Kapunyitás: 17h
Tatabánya Földi Imre Sportcsarnok Ságvári u 9.
Jegyek 2500 ft

Mega Tech Kupa plakát

FLEX Super Fights League - Tűzijáték júniusban

Rohamléptekkel közeleg a FLEX Super Fights League június másodikai rendezvénye!

FLEX Super Fights League


Ahogy azt már egy ideje tudni lehet, lesz egy EM Legends kvalifikációs torna is, amiben négy igen erős 'A' kategóriás harcos fog majd megküzdeni! Magyarországot Fábián Kristóf (Vita Gym Miskolc) és Ali My (Re-Gym) képviselik majd, míg Hollandiából Bowie Zonneveld (Gym Haarlem), Romániából pedig Lazar Vasile (Fight Team Miko) érkeznek majd.


Kivételesen magas színvonalú négyes torna lesz ez, aminek a győztese valószínűleg Kínában is remekül megállja majd a helyét, az EM Legends tornáján!


A szervezőknek az EM Legends kvalifikációs négyes torna mellett azonban egy elképesztően ütős nemzetközi fight card-ot is sikerült összehozniuk! Lesz két még két "hazai", garantáltan parázs párosítás is a profi programban Meszlényi Gábor (-88 KG) és Góman Renátó (-71 KG) részvételével, valamint helyet kap a délutáni amatőr programban egy hazai tehetségkutató sorozat is hat mérkőzéssel!


Következzenek a FLEX Super Fights League nemzetközi mérkőzéseinek párosításai, a teljesség igénye nélkül (a sorrend nem végleges):


Sasa Polugic (Szerbia) Vs. Nnadi Kristóf - 100+ KG (K-1)


Dimitri Zafiroudis (Hollandia) Vs. Csonka Dániel - 65 KG (K-1)


Tolga Meurs (Hollandia) Vs. Görbics Gábor - 67 KG (K-1)


Dragomir Polugic (Szerbia) Vs. Farkas Zsolt - 90 KG (K-1)


Sarayut Sornchai Vs. Gianluca Mazzeo (Olaszország) - 65 KG (MMA)


Gedeon Omoragbon (Olaszország) Vs. Ritter Ádám - 75 KG (MMA)


Ashwin Chan A Hung (Hollandia) Vs. Breszkó Bence - 100+ KG (K-1)


Asena Korsten (Hollandia) Vs. Gujka Kármen - 67 KG (K-1)


Sulejman Agovic (Hollandia) Vs. Gera Miron - 70 KG (K-1)


Jegyek a helyszínen lesznek kaphatók (Madárfészek - 1045. Pozsonyi utca 4/C). Kapunyitás: 17:00, Start: 18:00.
Jegyár 3000 forint, VIP jegyek étel és ital fogyasztással 15.000 forint (vagy 90.000 per asztal, 6 fős).


VIP asztalfoglalást az alábbi telefonszámokon tehettek:


06709300402 vagy 06308171771.


A szervezők várnak mindenkit szeretettel! Ne hagyjátok ki! Akinek még sem sikerül eljutnia valamiért a rendezvénye, a http://superfightstv.com oldalon követheti majd a meccseket!


FLEX Super Fights League poszter

Ez volt a Nemzetek viadala

A Nemzetek viadala torna képében egy látványos kick-box gálára került sor a hétvégén Nyíregyházán! Nézzük a részleteket!

nemzetek viadala

A Continental Arénában az eseményt megelőzően egész napos sportágválasztó zajlott, amelyen mintegy 2500 gyerek próbálhatott ki különböző küzdősportokat. A teltházat vonzó gálát Szabó Tünde sportért felelős államtitkár nyitotta meg, aki beszédében üdvözölte a különleges sportágválasztó sikerét és a küzdősportok értékeit méltatta.


A Nemzetek viadala elnevezésű tízmérkőzéses gála összecsapásai – amelyek profi K1 szabályok szerint zajlottak háromszor három perces menetekben – izgalmas és látványos párharcokat hoztak, amelyek közül több kiütéssel végződött.


nemzetek viadala

Az eredmények

+91 kg: Hanász Róbert (Gönczi Team) - Kulcsár Dávid (Taskó Fight Klub) 0-3

86 kg: Buzás Levente (Pit Bull) - Taskó Rodrigó (Taskó Fight Klub) 0-3

67 kg: Alexa Dávid (Gönczi Team) - Jóni Máté, Alexa feladta a küzdelmet

84 kg: Kálucz Martin (Taskó Fight Klub) - Vinis Ferenc (Rácz Team) 3-0

75 kg: Kalapos Dávid (Gönczi Team) - Horváth Sorin (román), Kalapos kiütéssel nyert


+91 kg: Monteneu Marius (román) - Mihailov Dávid (Rehák Gym) 3-0

+91 kg: Ruzsinszki István (román) - Péter Balázs (szlovák) 3-0

56 kg: Bordás Annamária (Titán SE) - Fúró Virág (Taskó Fight Klub) 1-2

67 kg: Spéth Norbert (Vita Gym Miskolc) - Bogdan Bazyuk (ukrán) 3-0

71 kg: Fábián Kristóf (Vita Gym Miskolc) - Melnichuk Rostislav (ukrán), Fábián kiütéssel nyert





A post shared by ellenfelem.hu (@ellenfelemhu) on




Nemzetek viadala – K1 gála és sportágválasztó

Nemzetek viadala! Ha szereted a küzdősportokat, holnap Nyíregyházán a helyed, ahol egy jó kis K1 gála mellett a sportágválasztót is megnézheted!

nemzetek viadala 2018 március lead


Március 24-én itt a Nemzetek viadala! A helyszínen, a Continental Arénában 13 órától sportágválasztót tartanak, ahol összesen 22 nyíregyházi klub képviselteti majd magát. Ezen 15 sportágat próbálhatnak ki a fiatalok! A sportágválasztó 17 óráig tart, a belépés ingyenes. 19 órától egy K1 Gála kezdődik, itt a belépőjegyekből befolyó összeget a szervezők felajánlották a Sz-Sz-B Megyei Kórházakért Közhasznú Alapítványnak.


A meccseken a hazai küzdősport-élet fiatal tehetségei vesznek majd részt, így láthatjuk például Fábián Kristófot, Spéth Norbertet (akik mindketten ukrán ellenféllel lépnek majd a kötelek közé), Jóni Mátét, Kálucz Martint.


A hölgyek sem maradnak ki, hiszen Fúró Virág mellett Bordás Annamária is kötelek közé lép. Az ellenfelek Romániából, Szlovákiából, Ukrajnából érkeznek majd. Összesen 10 mérkőzést terveztek a szervezők K1 szabályrendszerben, de Szakolczai Martin ellenfele visszamondta a találkozót.


Ennek ellenére egy nagyon izgalmas gálát láthatnak majd a kilátogatók. A Gönczi Team és a Szabó László vezette Ring Body Fight Club három éve szervezett utoljára küzdősport gálát Nyíregyházán - látogassatok ki minél többen és támogassatok egy jó ügyet!


Ha pedig mégsem tudtok kimenni, az FS Média jóvoltából az alábbiakban követhetitek a streamet!


https://www.youtube.com/watch?v=jqJAsOeFm8A

Belépő: 900Ft, küzdőtérre: 2000Ft. VIP jegyek: +36307093430


Kapunyitás 18h.


Helyszín: Continental Aréna, Nyíregyháza, Géza u. 8-16


Nemzetek Viadala plakát

Ez volt az I. Régiós Sparring!

A Magyar Muaythai Országos Sportági Szakszövetség új régiói megkezdték a közös munkát! Az alábbiakban az Észak-magyarországi régió vezetője, Jászka Krisztián beszámolóját olvashatjátok, melyben a közös munkát indító I. Régiós Sparring edzésről olvashattok!


„A Magyar Muaythai Országos Sportági Szakszövetség új elnökségének gyors munkatempója és a személyembe vetett bizalma és elvárása arra ösztönzött, hogy új kinevezett régió-vezetőként tettekkel is jelezzem, hogy az Észak-magyarországi régió megkezdte a közös munkát, ami időközben minden magyarországi régióban megtörtént. Elindult egy pozitív „mocorgás”!


Az első nagyon fontos - és néha nehéz - lépésem a Jász-Nagykun-Szolnok, Heves és Borsod-Abaúj-Zemplén megye klubvezetőinek a megkeresésese volt és egy mindenkinek megfelelő időpont kiválasztása az első közös edzéssel egybekötött találkozóra.



Ebben a térségben az enyém az egyik legfrissebb edzői papír, emiatt aggódtam kicsit, hogy elfogadják-e a személyemet a nálam tapasztaltabb edző kollégák, de pozitív értelemben vett meglepetés ért, mivel nagyon konstruktívan állt hozzám és a munkámhoz szinte minden klubvezető.


Ezúton is szeretném még egyszer megköszönni ezt nekik! Ezzel hatalmas lökést adtak a szervezendő közös munkánkhoz!


Az első régiós edzés február 17.-én jött össze. Csapatom - Fábián Kristóf és Spéth Norbert vezérletével - mindenben segítettek, a megadott napon pedig együtt vártuk az érkező klubokat miskolci edzőtermünkben. Sokáig izgultam, hogy eljönnek-e, ideérnek vajon, akik részvételüket jelezték.


Aztán - nem kis létszámmal - megérkezett a Hatvani Feri bácsi vezette első csapat, majd érkezett sorban mindenki: Nagy Ádám Egerből, Józsa Sanyi Szikszóról, Török Attila népes csapata Szolnokról, Éltető Peti Tokajból és Hajós Sándor vezetésével a túrkevei brigád.


Az edzést - kis beszélgetést követően - néhány menet páros-gyakorlat, majd több menet bunyó követte. Mindenki megtalálta a megfelelő párt - voltak fiúk, lányok, gyerekek, hobbisták, kezdők és versenyzők. Így egy közel 70 fős társaság gyűlt össze a Vita Gym edzőtermében!


Az edzést követően kis pihi és nassolás jött, majd az edzők és harcosok megbeszélése után „edzőmérkőzések” követték egymást a ringben. Volt, akinek edzője talált párt, de voltak élelmes versenyzők is, akik már maguknak szervezték az „ellenfelet”, így egy nagyon jó hangulatú sparring alakult ki, Tóth Karimo - Szakolczai Martin „főmeccsel”!


Az első találkozás tehát tökéletesre sikerült. Köszönöm a Hatvani Thaibox klubnak, a Fight Club Szolnoknak, a túrkevei TVSE-nek az Egri Thaibox SE-nek, a szikszói Oroszlánszív Küzdősport Egyesületnek és a tokaji Lion Muaythai Teamnek, hogy eljöttek és egy baráti hangulatú sparringgal kezdhettük el a közös munkát!



Terveim szerint a következő találkozóra sem kell sokat várni, hiszen egy kicsit hivatalosabb és versenykörülményeket létrehozó sparringgal folytatjuk április elején, amit „Las Vegas Régiós Sparring” néven fogunk megrendezni utánpótlás és felnőtt korosztályokban. Ez egy nyílt sparring lesz, amire tehát régión-kívülieket is várunk. Muaythai Együtt, mindenkivel!


A „Las Vegas Sparringig” pedig nagyon sokat fogtok hallani a Vita Gym harcosairól, hiszen a Városgazda Utánpótlás kupan a Bordás, Éles L, Éles K, Nagyházi, Mester alkotta csapatunk remek szereplése után több gálán érdekeltek leszünk az elkövetkező hetekben!”

VitaNap - színvonalas rendezvény a régióban

Másodszor került megrendezésre a VitaNap!


Másodszor került megrendezésre a VITANAP a miskolci Vita Gymben! A teremben lebonyolított házibajnokság és családi napot az edzői stáb (Spéth Norbert, Fábián Kristóf, Jászka Kriszián) azért hozta létre, hogy a gym tagjai egy közös program keretében jobban megismerhessék a klubot és a bemutatókon keresztül a szülők is jobban betekintést nyerjenek az elvégzett munkába.


A klubon belül természetesen nagy érdeklődés kísérte a rendezvényt - megtelt a terem szülőkkel, barátokkal és együtt szurkolták végig az összes, szám szerint 17 összecsapást! A Miskolcon egyedülálló, egyre komolyabb színvonalat hozó rendezvényen a helyi tv mellett a Yokkao Hungary képviselője is jelen volt!


Jászka Krisztián elmondása szerint a következő évben hasonló, kisebb rendezvényeket szeretnének lebonyolítani a régióban, ezzel is népszerűsítve a muay thai-t, valamint biztosítani a régióban lévő egyesületek folyamatos versenyzési lehetőségét.


Jászka Krisztián: „- Rengeteg pozitív visszajelzést kaptunk a szülőktől a bemutatók kapcsán. Szigorú szabályoknak megfelelően, teljes védőfelszerelésben, versenyszituációban is nagyon élvezte minden gyerek a ringbe lépést!



Nagy terveink vannak az utánpótlással. Most is kilenc pár jött össze 14 év alattiakból, ez pedig arra enged következtetni, hogy jó úton haladunk egy későbbi, nagyobb létszámú utánpótlás-bázis kialakításához! Régiónkban egy erős bázis megteremtésével és közelünkben lévő klubokkal összedolgozva képzeljük a jövőt, ami a magyar muaythai fejlődéséhez vezet.


A „Vitanap 2” háziversenyen a gyerekeket követően hobbisták és versenyzők is összemérték erejüket, de volt muaythai bemutató is, melyet a Fábián Kristóf által felkészített Orosz Andrea tartott. Ezt követően jöttek a főmeccsek, melyek színvonalára a résztvevők maguk voltak a garancia.


Három meccs, hat versenyző, ö - különböző szabályrendszerekben szerzett - magyar bajnoki cím. Így jött össze a Szakolczai-Trézsi, Bordás-Csonka és a küzdősport szerelmesei számára csemegének számító Spéth -Fábián párosítás!


Remek hangulatban végződő napunknak hamarosan lesz folytatása és sokat szeretnénk még hallatni magunkról az elkövetkező időszakban.”


Köszönjük a beszámolót Jászka Krisztiánnak és további sok sikert kívánunk a Vita Gym-nek mind az elkövetkező rendezvények, mind az utánpótlás-képzés és versenyzés terén!

Fábián Kristóf - A francia hadjárat

Fábián Kristóf ismét nemzetközi csatában bizonyíthat! Ezúttal egy marseille-i gálán, egy négyes torna keretében száll majd kötelek közé!

Fábián Kristóf


Kristófot az elmúlt időszak történéseiről, edzőtáborról, a készülésről és a gála részleteiről kérdeztük!


ellenfelem.hu: - Szia Kristóf! Alaposabban a HK28 után, az Elszaszer Dávid elleni győzelem kapcsán faggattunk ki. Mi minden történt azóta?


Fábián Kristóf: - Sziasztok, üdvözlök minden kedves olvasót! A nyáron 2 héttel a Dávid elleni meccs után még megmérkőztem egy kemény szerb harcossal Dunaújvárosban, amit szintén sikerült megnyernem. Az év első fele elég sűrű volt, így a nyáron kicsit pihentem, majd szinten tartó edzéseket végeztem. A szeptember kezdetével már megint nagyobb hőfokon pörögtek az edzések.


e: - Nemrégiben láthattunk, amit Spéth Norbival egy Marseille-i edzőtáborban vettetek részt. Mesélnél nekünk erről egy kicsit?


FK: - Hárman indultunk a neki az útnak a klubunkból: Jászka Krisztián, Norbi és én. Velünk tartott Debrecenből Furó Virág is. Az edzőtábort Rácz Attila szervezte nekünk, aki kint is segített nekünk mindenben. Ezúton is szeretném megköszönni neki ezt. Mellette, mint mindig, Horváth Géza is segített, ezúttal az útiköltségben. Az edzőtábor rendkívül jól sikerült! Minden nap minőségi, francia versenyzőkkel sparringoltunk, szinte meccsszitu volt minden edzésen :D


e: - Az őszi szezon számodra egy négyes tornával indul, szintén Marseille-ben, a Tk2 World Max gálán. Gondoljuk, hogy van valami köze az edzőtábornak a dologhoz. ;)


FK: - Így van, erre a gálára is Rácz Attila szervezte a szereplésünket. Úgy tűnik, hogy a magyar "küldöttségnek" sikerült jó benyomást tennie kint. :)


e: - Hogy zajlik a készülésed, mennyiben tér el a megszokottól, most, hogy Október 14-én egy 4 fős tornán kell helyt állnod?


FK: - Napi két edzéssel készülök, mindent beleadva. A végletekig kihajtom magam az utolsó hétig, amikor pedig a regenerálódásé lesz már a főszerep.


e: - Mi lesz a stratégiád? Próbálod beosztani az erőd az első meccsen vagy igyekszel majd befejezni minél előbb és így tartogatni a másodikra?


FK: - Úgy gondolom, ha csak nincs akkora tudás/erő-béli különbség a versenyzők között, - ami itt nem igazán fordulhat elő -, akkor nem lehet eltaktikázni már az első meccset sem. Egyenes kiesés van, szóval, ha ott nem vagyok elég meggyőző, a másodikban már nem lesz mit megmutatni :D


e: - Hogy alakul az év vége? Láthatunk esetleg itthon is valahol vagy csak külföldi gála kapcsán adhatunk majd hírt rólad?


FK: - Ezzel kapcsolatban nem tudok még konkrétat mondani, egyelőre erre a kihívásra koncentrálok!


Köszönjük, hogy időt szakítottál ránk! Szurkolni fogunk nektek!

A Harcosok Klubja 28 után - Fábián Kristóf

A Harcosok Klubja 28 tele volt izgalmas meccsekkel, Fábián Kristóf és Elszaszer Dávid viszont még ezekre, ill. az előttük nagy csatát vívó Gilányi Attila és ifj. Lévai László meccsre is rá tudott tenni egy lapáttal!

[caption id="attachment_17302" align="aligncenter" width="504"]Fábián Kristóf vs Elszaszer Dávid /fotó: yennivarga.com/[/caption]

Az eredmények ismertek - Fábián Kristóf egy nagyon szép győzelmet aratott a Szigetszentmiklós-Tököl SE ifjú tehetsége, Elszaszer Dávid felett, aki derekasan helyt állt a Vita Gym egyik legeredményesebb harcosa, a komoly tempót diktáló, agresszív, előre menetelős stílust képviselő miskolci bunyós ellen. Kristófot a meccsről, tapasztalatairól és a következő megmérettetéséről kérdeztük!


ellenfelem.hu: - Az első menet elég kiegyensúlyozottra sikerült, de a második eleje-közepe felé kezdett látszani, hogy a kezdeményezés egyre inkább hozzád kerül. Te hogy láttad, hogy érezted belülről?


Fábián Kristóf: - Valóban, az első menetben kevésbé éreztem a távolságot. Szokatlan volt Dávid stílusa, de aztán a másodiktól kezdtem ráerőltetni az én akaratomat.


e: - Egyre magabiztosabbá váltál és a második közepétől mintha egyenesen a finisért mentél volna. Ha nem akkor szólalt volna a gong, amikor, szerinted meglett volna?


FK: - A "mi lett volna, ha" kérdésre ugye mindig nehéz válaszolni, de éreztem a 3. menet vége felé, hogy rendesen megfogtam testen a köteleknél egy bal térddel. A bíró stop-ot kiáltott, először azt hittem számolás lesz, de volt egy pár másodperce kifújnia magát Dávidnak. Utána már kibekkelte a menet végét.


e: - Mikortól érezted biztosan, hogy megvan a meccs? Volt ilyen pillanat?


FK: - Az első szünetben úgymond "rászóltam" magamra hogy innentől nyomni kell, a második menetben pedig már éreztem hogy menni fog, amit én akarok.


e: - Viszonylag végig nagy sikered volt a kötelekhez tereléssel. Az elejétől fogva ez volt a stratégiád része vagy egyszerűen szeretsz így - a sarokba szorítva ellenfeled - dolgozni?


FK: - Szeretek végig előre dolgozni és nyomás alá helyezni a másikat, de most pláne ezt kellett tennem, hisz' Dávid kívülről megnehezítette a dolgom. Nehezen kiszámítható volt számomra és - főleg a meccs első felében - bátran dolgozott.


e: - Mi a következő lépés? Pihensz egy kicsit, élvezed a nyarat vagy formában maradsz és élesen tartva a fegyvereid készülsz valamire?


FK: - Ha minden igaz, még Július 1-én Dunaújvárosban meccselek egyet, utána viszont szeretnék egy kicsit pihenni, kikapcsolódni.


Köszönjük és gratulálunk még egyszer a szép győzelemhez!


https://www.youtube.com/watch?v=ZVm4oYIvVC8

Harcosok Klubja 28 - Fábián Kristóf

Rohamosan közelít a Harcosok Klubja 28! A főmeccs párosításának egyik tagja, Elszaszer Dávid már megszólalt korábbi interjúnkban, most pedig Fábián Kristóf szavai következnek!

Fábián Kristóf

HARCOSOK KLUBJA 28. - Beharangozó

Immáron a 28. Harcosok Klubja gálát van lehetőségünk beharangozni, ami ezúttal egy korábbi helyszínén, a Vasas Sportcsarnokban kerül megrendezésre!

[caption id="attachment_17112" align="aligncenter" width="504"] fotó: Szvatek Péter[/caption]

Két jó hírünk is van azoknak, akik esetleg nem tudtak ott lenni a Harcosok Klubja Versenysorozat legutóbbi gáláján május 6-án az aTeremben. Az egyik az, hogy nem kell sokat várni, és hamarosan újra kinyit a Klub! A másik pedig az, hogy a videóra kattintva egy összefoglaló is elérhető az előző gáláról!


https://youtu.be/t6vzmA40Fy4

Az összefoglaló után tekintsünk azonban már előre! Budapesten a Vasas Sportcsarnok szolgál majd otthonául június 10-én szombaton a soron következő Harcosok Klubja gálának, a szám szerint 28.-nak!


A gála programjából a szervezők már fel is dobtak néhány nevet! Kezdjünk egy olyan párossal, akiknek eddig találkozói sosem hoztak unalmas meccset, és várhatóan a Vasasban is egy igazán ütős összecsapást hoz majd a Gilányi Attila vs. Lévai László találkozó. K-1 szabályrendszerben láthatjuk majd ezúttal küzdeni a muay thai Európa-bajnoki aranyérmes Fábián Kristófot, aki az idén győzelmet győzelemre halmozó Elszaszer Dáviddal "fűt be" a ringben. Az előző Harcosok Klubja gála után június 10-én is üdvözölhetjük a Klubbal Horváth "Lovas" Tamást, akinek ellenfele Berki Krisztofer lesz!


Nem mondhatni tehát, hogy adrenalinban szegény este ígérkezik majd a Vasasban! A naptárban nyugodtan bekarikázható ez a júniusi szombat, aki pedig nem akar lemaradt a további információkról, az kövesse honlapunkat figyelemmel!


Aki úgy gondolja, hogy szívesen megméretné tudását a Harcosok Klubja 28. programjában az egy érvényes sportorvosi igazolás mellett az adatai elküldésével a muaythai@muaythai.hu címen jelentkezhet! 



A versenyzőknek sérülésmentes felkészülést kívánunk!

 

Ütközet után - Fábián Kristóf

A hétvége során Fábián Kristóf Komáromban, szlovák ellenféllel szemben remekelt. Lássuk a részleteket!

Fábián Kristóf


Kristóffal utoljára amatőr bokszmeccse kapcsán beszélgettünk, így többek között emiatt is adta magát, hogy ismét "életjelet" kérjünk felőle és megtudakoljuk alaposabban is, mi újság a Vita Gym háza táján. Következzenek Fábián Kristóf szavai!


ellenfelem.hu: - Először is gratulálunk a győzelemhez! Hogy jött ez a mérkőzés Tomas Drábik ellen? Régóta tudtál róla? Mesélj nekünk egy kicsit!


Fábián Kristóf: - Igazából másfél hete szólt Bányász Adrián, a szövetségi kapitány, hogy beugró lehetnék ezen az amatőr box és profi k1 bunyókat felvonultató gálán. Tudtam, hogy egy nagyon rutinos versenyzőről van szó, aki WMC Youngbloodon, de W5 gálán is szerepelt már.


e: - Láttad már az elején, az első végén, hogy be fogod tudni fejezni? Vagy egyszerűen volt egy nyitány hirtelen és azt használtad ki?


FK: - Éreztem az elejétől, hogy ülnek az ütések. Az első rászámolásnál még kicsit ráfeszültem, éreztem, hogy picit meg is tolom az ütést. Aztán a ko előtt teljesen ellazultam. Megsoroztam lazán pattogva és 2-3-at húztam csak meg a végen, de az pontos volt. Abból már nem tudott felállni.


e: - Kicsit visszakanyarodva. A franciaországi meccsed hogy látod így utólag?


FK: - Nem akarok kifogásokat keresni, de eléggé félre tájékoztattak. Három éve muay thaiban meccsezem és úgy készültem erre a megmérettetésre is, hogy a lábfogás egy engedélyezett technika lesz. Ezt is mondták. Aztán a ringben derült ki, hogy nem szabad. Már az első menetben megintettek, és bevallom, ez lehúzott kicsit. Egyébként nem éreztem volna megoldhatatlannak.


https://www.instagram.com/p/BSmFKJfh5bK

e: - Mi a következő? Láthatunk esetleg májusban, a Kickbox Világbajnokságon?


FK: - Nem nagyon fogok amatőrben indulni az évben. Szeretnék minél több nagy gálán bunyózni, minél többet tapasztalni a külföldi "hangulatból". :)


e: - És mik a kilátások? Van már valami konkrétum esetleg?


FK: - Júniusban és Augusztusban úgy néz ki lesz valami, de még nem mondanék konkrétumokat. Igazából májusban is szívesen bunyóznék. Vagy akár még ebben a hónapban. :D


e: - Még egyszer gratulálunk és reméljük, hogy mihamarabb láthatunk a ringben, magasba emelt kezekkel!


FK: - Köszönöm. Ezúttal szeretném megköszönni a lehetőséget a Hollywood Casino-nak és Horváth Gézának!


https://vimeo.com/212596279

Power Trophy 2017 - Magyarország vs Franciaország

Eljött a nagy nap, melyről korábban már több cikkünkben is hírt adtunk. A mai napon hat magyar versenyző lép kötelek közé Franciaországban, a Power Trophy 2017 gálán! A tét sem kicsi, hiszen nem csak nagyszerűnek ígérkező superfightokról van szó a sportot igen magas szinten űző franciákkal, hanem egy ISKA öv is terítékre kerül! Nézzük!

power trophy - a magyar csapat


Power Trophy 2017! A telt-házasnak ígérkező, ISKA védnökség alatt rendezett Power Trophy gálát a Canal+ csatorna jóvoltából nem csak a Francia nyelvterületen, de az ország határain túl is láthatják majd a küzdősportok rajongói.


Kis hazánkból ott lesz Hanász Róbert, aki egy K-1 superfight keretén belül 3x3 percben Karim Bidouch ellen száll ringbe -91kg-ban. Egy kategóriával lentebb, -81kg-ban - ahogy arról interjúnkban a héten beszámoltunk - Pokorni Milán és Nicolas Atmani párharcát láthatják majd a gála nézői. Atmaninak a súly hozása se sikerült, hiszen 83kg felett volt...


Szintén egy K-1-es superfighton találkozik -60kg-ban az idén Francia gálán már másodjára szereplő Gönczi Alex helyi ellenfelével, Jonathan Challut személyében, 3x3 percben, Fábián Kristóf pedig -72kg-ban Mickael Pignoloval lép a kötelek közé.


A sor pedig itt nem ér véget. Sőt! Elszaszer Dávid - akivel meccse kapcsán interjút készítettünk - Sébastian Pace ellen indul csatába, szintén egy K-1 superfight keretei között, -75kg-ban. Szőke László pedig az ISKA -55kg-os övét igyekszik megszerezni! Őt Giovanni Gross próbálja majd megállítani ebben, 5x3 percben.


Hajrá!


power trophy 2017 plakát

Ütközet előtt – Pokorni Milán

A tavalyi évben kevesebbet hallottunk Pokorni Milánról, de most hétvégén egészen Franciaországig utazik, hogy ringbe lépjen Nicolas Atmani ellen.


Hat magyar versenyző lép ringbe a hétvégén Franciaországban a Power Trophy 2017 elnevezésű gálán. Köztük Pokorni Milán, akinek ezt az alkalmat megragadva fel is tettünk néhány kérdést.


ellenfelem.hu: - A tavalyi évet szinte teljesen kihagytad. Sérülés vagy egyéb okai voltak?


 Pokorni Milán: - 2015-ben végeztem az egyetemen és megszereztem a mester diplomámat. Azon a nyáron öcsémmel, Ádámmal 6 hetet Thaiföldön töltöttünk és egy kőkemény felkészülést csináltunk végig. Ennek meg is lett az eredménye, hiszen megnyertem a WKF Kick Box szövetség 81,4 kg-os profi K-1 Európa-bajnoki címét. Az iskolai tanulmányok után elkezdtem dolgozni és sajnos a 2016-os évemre ez rányomta a bélyegét, hiszen csak egyetlen meccset tudtam vállalni (igaz, azt első menetes K.O.-val nyertem a Győzelmek Éjszakája 8-on.)


e: - Testvéred, Ádám viszont nagyon aktív volt a tavalyi évben, és néhány értékes győzelmet is begyűjtött. Van köztetek egy egészséges "rivalizálás" vagy inkább motiváljátok egymást?


 P.M.: - Igen, Ádám tavalyi éve nagyon jól sikerült, hiszen többek között a W5 profi kickbox ligában is bemutatkozott. Kulissza titkot elárulva, kisgyerekként talán volt ilyen közöttünk, azonban mióta felnőttünk egyértelműen egymás karrierjét támogatjuk és motiváljuk egymást. Úgy gondolom, hogy példát mutatunk egymásnak sok mindenben, és ebből mindketten profitálunk a ringben.


e.: - A hétvégén Franciaországban Nicolas Atmani ellen lépsz majd ringbe. Mit tudni az ellenfeledről?


 P.M.: - Édesapámmal és edzőmmel, Pokorni Gáborral megnéztük az ellenfelem eddigi mérkőzéseit. Tapasztalt, rutinos bunyósról van szó, akinek már nagyon sok ringes meccse volt. Úgy találtuk, hogy inkább lábbal dominál a francia srác és kézzel keveset dolgozik, illetve az én stílusomtól eltérő, több mozgással járó mentalitásban dolgozik. Erre kidolgoztuk a stratégiát, ami alapvetően nem tér el az eddigi bunyómtól, szóval nagyon bizakodó vagyok!


https://youtu.be/FWlbXrYJdZ8

e.: - Aki követi az oldalatokat, az láthatta, hogy sok helyen megfordultatok a felkészülés során egy-egy sparring vagy közös edzés erejéig. Sikerült feloldani a "ringrozsdát"?


 P.M.: - Nagyon jó szakmai kapcsolatot ápolunk a Szigetszentmiklós-Tököl Kick Box SE csapatával. Két kemény és pörgős sparringot is sikerült összehoznunk, ahol Laszák Zoltánnal és Elszaszer Dáviddal két-két edzőmeccset bunyóztam. Az ebből levont következtetések nagyon sokat fognak érni szombaton. Emellett természetesen "otthon", a Fighting Kempo edzésein is rendszeresen sparringoltam az edzőtársakkal, tehát elég sok küzdelem van bennem és újra jól érzem magam a ringben.


e.: - Nem sok van hátra a mérkőzésig. Mentálisan hogy hangolódsz? Az ellenfélen és a taktikán jár az agyad inkább, vagy esetleg igyekszel a lehető legjobban kikapcsolni a ringbe lépésig?


P.M.: - Természetesen sokat gondolok a meccsre, hiszen nagyon várom már. Pénteken utazunk Franciaországba, addig még pár munkaóra és edzés hátra van, szóval most még van ami lekösse a figyelmem, szerintem ez jól is jön. Péntektől azonban egyértelműen kizárólag a meccsre koncentrálok, hiszen nem titkolt célom, hogy egy szép győzelemmel szeretnék hozzájárulni a magyar csapat sikeres szerepléséhez.


e.: - Kicsit előbbre tekintve. Vannak egyéb tervek is idénre, vagy most csak ezen a mérkőzésen volt a hangsúly?


 P.M.: - Egyenlőre erre a mérkőzésre koncentrálok, de természetesen legalább erre az évre előre tekintek. Idén szeretnék több hasonló vagy akár komolyabb gálán is szerepelni és győzni! Erre az évre tervezünk egy thaiföldi edzőtábort is, szóval mozgalmas és izgalmas évre számítok. Célom továbbá idén, hogy erősítsem a nevem nemzetközi szinten is a profik között és szeretnék egyre közelebb kerülni egy komoly, Eurosport szintű gálán való részvételhez.


e.: - Köszönjük Milán, és sok sikert kívánunk a hétvégi mérkőzéshez!


Milánon kívül ringbe lép még Franciaországban Elszaszar Dávid, Fábián Kristóf, Szőke László, Hanász Róbert és Gönczi Alex is!



Minden magyar harcosnak sok sikert kívánunk!

Küzdősportolókat is díjazott az NVESZ

Jutalmazással egybekötött évértékelőt tartott a 2016 decemberében megalakult Nemzeti Versenysport Szövetség (NVESZ). Az eseményen 2016-os teljesítményük elismeréseképpen 31 sportág 47 versenyzőjét, illetve csapatát díjazták.

[caption id="attachment_16114" align="aligncenter" width="504"]NVESZ 2017 díjátadó A díjátadó /forrás: olimpia.hu/[/caption]

Az NVESZ, mint a nem olimpiai sportágakat összefogó szervezet – törvényi kötelezettségének megfelelően – tavaly év végén vált ki a MOB-ból és alakította meg saját köztestületét. Az NVESZ első nagy rendezvényén az elmúlt évi világ- és Európa-bajnokságokon érmet nyert versenyzőket díjazták, köztük 11 világbajnokot és 16 Európa-bajnokot.


A szövetséghez tartozó sportágak legfontosabb külföldi versenye az idén július 20. és 30. között Wroclawban sorra kerülő Világjátékok, amelyre túlnyomó részben már megtörtént a versenyzők kvalifikációja, és az elnök sikeres szereplést remél a magyar csapattól.


Dr. Mészáros János hozzátette: Magyarország idén több nem olimpiai sportágban is világversenyt rendez. Hazánk ad otthont például a 2017-es kick-box és szkander világbajnokságnak, a kendo és a búvár szövetség pedig Eb-t rendez, emellett több sportág világ és Európa-kupája is hazánkban lesz.



A díjazottak

Természetesen küzdősport portálként nekünk "magunk felé hajlik a kezünk" úgymond, így alábbi összeállításunkban csak a díjazott küzdősportolókat láthatjátok.


Az évértékelőn átadták dr. Leyrer Richárd, a nem olimpiai sportágak korábbi vezetője - egykori MOB-alelnök, kick-box elnök - tiszteletére alapított sportvezetői díjat. Ezt Király István, a Magyar Kick-Box Szövetség alelnöke kapta.


A mesteredző a nemzetközi szövetség elnökségi tagja, az MKBSZ pointfighting szakágának vezetője. Klubja, a Halker-Király Team elnök-vezetőedzőjeként tanítványai 2016-ban 14 felnőtt Európa-bajnoki aranyérmet és 13 junior világbajnoki címet szereztek.




[caption id="attachment_16120" align="aligncenter" width="504"] Jászka Krisztián, Fábián Kristóf, Bata Tamás, Földvári Judit Laura, Török Attila /forrás: Vita Gym Miskolc FB/[/caption]

Az NVESZ által 2016-os eredményükért díjazottak:


Magyar Karate Szakszövetség: Tadissi Yves Martial vb 2., Eb 3., világranglista 1., Sterck Laura vk 3.
Magyar Kendo Szövetség: Csabai Ferenc Eb 2., iaido Eb csapat (Vass Gergely, Várvizi Attila, Budavári Anita, Farkas Bálint) Eb 3.
Magyar Kick-box Szakszövetség: Veres Roland háromszoros Eb 1., Murvai Lívia Eb 1.
Magyar Kung-fu Szakszövetség: Varga János Eb 1.
Magyar Muaythai Országos Sportági Szakszövetség: Fábián Kristóf Eb 1., Földvári Judit Laura Eb 2.
Magyar Nanbudo Szövetség: Kovács Aletta vb 2., 3.
Magyar Sport Ju-jitsu Szakszövetség: Gálik Máté utánpótlás vb 1., Tereza Cordeiro de Souza vb 2.
Magyar Sumo Szövetség: Papp Arnold Eb 1., Sárkány Vivien Eb 1.


Mindenkinek gratulálunk!


/Az olimpia.hu oldalon megjelent cikk nyomán összeállította: ellenfelem.hu/

Helyzetjelentés – Fábián Kristóf

Fábián Kristóf évek óta töretlenül menetel előre. Súlykategóriától függetlenül az egyik legeredményesebb és legtehetségesebb harcosunk a tavaly év végi aranyról, idei terveiről és az ökölvívásról is beszélt nekünk!


Fábián Kristóf


ellenfelem.hu: - Mit jelentett az IFMA győzelem akkor és mit jelent visszatekintve?


Fábián Kristóf: - Nagyon nagy öröm volt, hogy aranyérmet hozhattam haza Horvátországból! Pláne hogy két évvel ezelőtt szoros küzdelemben, de elvesztettem a döntőt. Sokszor nem vagyok elégedett a saját teljesítményemmel, de visszanézve a felvételeket itt nagyot harcoltam és nagyon jól felkészült voltam.


e: - Mi a célod az idei évvel? Vannak esetleg kitűzött célok, újévi fogadalmak, melyeket szeretnél valóra váltani 2017-ben?


FK: - Idén a muay thai mellett szeretnék K1-ben is meccseket vállalni.


e:- Túl vagy egy sikeres bokszmeccsen. Mesélnél egy kicsit erről? Hogyan jött a lehetőség, hogyan készültél?


FK: - Ez volt a második amatőr boksz meccsem. A rendezvény Miskolctól nem messze, Szikszón volt. Az itteni bokszedzővel, Majláth Gáborral nagyon jó kapcsolatot ápolunk, így jött az ötlet hogy idén is bunyózzak a rendezvényen, ahogy Spéth Norbert is. Aki látta már pár meccsem, annak feltűnhetett, hogy sok thai bokszolóhoz képest többet használom a kezeimet. Érdekel az ökölvívás, az egyik legszebb sportnak tartom.


e: - Az év eleje kicsit lassan indul, ahogy az lenni szokott. Ezért vállaltad főleg a meccset, hogy kicsit mozgásban maradj úgymond?


FK: - Szerettem volna kipróbálni magam ökölvívásban, és itt megtehettem egy ügyes bokszoló ellen, akinek már volt jó pár mérkőzése.


e: - Mennyire hiányzott a könyök, a térd és a többi? Nem kellett külön odafigyelned erre, nehogy elengedj valami technikát, melyet a bokszban nem engedélyeznek?


FK: - Volt már meccsem ökölvívásban, low-kickben, k1-ben, muay thai-ban, úgyhogy képes vagyok egyik szabályrendszerről átállni a másikra.


e: - Hol láthatunk téged legközelebb és milyen szabályrendszerben?


FK: - Lett volna egy szereplésem egy nagyszabású francia gálán K1-ben, márciusban, amit sajnos visszamondtak, így egyelőre nem tudom hol lesz a legközelebbi meccsem. Remélem minél hamarabb szorítóba léphetek! :)


Köszönjük az interjút és reméljük mielőbb a szorítóban láthatunk téged valahol! Sok sikert az idei évhez is!

Heti összefoglaló (120.)

Sűrűsödnek az események, ahogy haladunk a 2017-es évben előre. Külföldi gálák, eredmények, dokumentumfilm és interjú is volt a héten. Mindezeket most egy cikkbe sűrítve elevenítjük fel. Heti összefoglaló az ellenfelem.hu-n!


Hétfőn a Graz-ban lezajlott Fight Cup XII. gála magyar eredményeit mutattuk be. Beszámoltunk az ACB terjeszkedéséről is, akik az MMA és a kickbox után a bjj sportban is megvetnék a lábukat, amihez komoly neveket sikerült leigazolniuk. Este kiderült, hogy miként jutott a csúcsra korunk egyik legfelkapottabb harcosa, Conor McGregor.


Kedden a küzdősportolók egyik legrégebbi "edzőtársát", az ugrálókötelet vettük elő, mellyel számtalan módon lehet vele variálni a gyakorlást. Írtunk arról is, hogy Budapest Top Team visszatér Németországba, ahol ezúttal Fábián Melinda lép majd ketrecbe az Aggrelin égisze alatt.



Szerdán Andre Galvao gondolatait ismerhettétek meg arról, hogy mit is jelent bajnoknak lenni, és mitől lesz valaki igazi bajnok. Európa-bajnoki címe megvédésére készül Kovács Alexandra Szófiában. Vele készített friss interjúnkból az is kiderül, hogy miként tudod támogatni ebben őt!


Csütörtökön a túlzott fehérjebevitel káros hatásairól olvashattatok. Esti betekinthettetek azokba a módszerekbe, amikkel a mai top harcosok kiegészítik az erőnléti edzéseiket.


Pénteken az üres tudat állapotáról és a küzdősporthoz kötődő viszonyáról írtunk, bemutatva azt a jiu jitsun keresztül. Az Inside Glory második adását is megtekinthettétek még pénteken, ami ezúttal is tartogatott érdekességeket a rajongóknak.



Szombaton  Chris Eubank és Michael Watson 1991-ben lezajlott visszavágójának történetét mutattuk be, ami kis híján tragédiába fulladt.


Vasárnap többek között Chris Weidman harcos mentalitásról alkotott gondolatait olvashattátok, de ezen a napon két kiváló sportolónk, Fábián Kristóf és Spéth Norbert is próbára tette magát. Méghozzá ökölvívásban! A nap igen sikeresen alakult a két válogatott thaiboxosnak, hiszen Kristóf egy szép, egyhangú pontozásos győzelmet aratott, az ökölvívásban magát először kipróbáló Spéth Norbi pedig egy harmadik menetes ko-t hozott össze! Gratulálunk nekik és klubjuknak, a Vita Gym-nek!



Ez volt tehát a Heti összefoglaló, kövessetek minket a következő héten is!

ellenfelem.hu - A harcos közösség

Muaythai EB 2016 - Egy újabb győzelem

A nehéz kezdés, majd a második napon érkezett győzelem után a harmadikra is jutott egy örömhír a rosszak mellé. Nézzük, mi is történt a 2016-os EMF Muaythai EB harmadik napján!

muaythai-eb-2016-magyar-valogatott


A nehéz kezdés, majd a második napon érkezett győzelem után a harmadikra is jutott egy örömhír a rosszak mellé. Nézzük, mi is történt a 2016-os EMF Muaythai EB harmadik napján!


Spéth Norbert az orosz Alexander Skvortsov ellen indult tegnap csatába. Nagy tempójú, oda-vissza meccset vívtak, melyen azonban az orosz tűnt inkább diktálni a tempót. Valamivel kezdeményezőbb volt, többször sikerült levinnie Norbit és általában jobban jött ki az összekapaszkodásokból, ill. valamivel erősebben, jobb pozícióban tudta befejezni a menetek végét. Valószínűleg emiatt, de a pontozók sajnos jobbnak látták és őt hozták ki győztesnek.


Bányász Adrián szövetségi kapitány meglátásai a meccs kapcsán*:


"A napot Spéth Norbert meccsével kezdtük aki orosz ellenféllel találkozott!Az ellenfél párszor le tudta forgatni Norbit és két tiszta tolót is el tudott adni a mérkőzés alatt ennek ellenére a magyar fiú a szokásos kiszámíthatatlan stílusával sorban helyezte el találatait!


A bírók az első két menetet érthetetlenül az orosz fiúnak adták. A harmadikban Norbi rákapcsolt és hajtotta az eredményt. A cél a kiütés vagy a sérülés miatti befejezés volt. Több hangsúlyos könyököt helyezett el és nyomást gyakorolt az oroszra! Már-már természetes módon ezt a menetet sem kaptuk meg! Így keserűen és tehetetlenül, de vesztesen hagytuk el a szorítót! Norbitól elvették a mérkőzést!"


Jött Fábián Kristóf meccse a török Rahman Germi ellen. Kristóf rögtön az elején terelni kezdte a törököt, remekül védekezett, majd egyenesekkel, térdesekkel, testre mért toló rúgásokkal támadott. Az egész meccs során Kristóf kérlelhetetlenül ment előre, mindent szépen, nyugodtan előkészített. Helyén volt védekezése, pontosak voltak ellentámadásai és egyszerűen nem hagyta kibontakozni a törököt. Egy nagyon ösztönös, higgadt bunyót hozott, minden görcs és sallang nélkül. Egyértelműen vitt minden menetet!


Bányász Adrián szövetségi kapitány így nyilatkozott az ütközetről*: "-71 kg-ban Fábián Kristóf, - aki Spéth Norbert csapattársa -, Norbi meccsét látva felháborodva dobta be magát a török versenyző elleni küzdelembe és esélyt sem adva roppant határozott és szigorú bunyóval magas pontkülönbséggel eltávolította útjából a törököt. Irány a döntő!"


Hátra volt még Bereczki Dominik meccse, aki a belorusz Mikita Shostakot kapta táncpartneréül! Természetesen már csak előzmények kapcsán sem maradhattak le ők sem a tempó terén, így igen komolyan bekezdtek! Oda-vissza akciók után többször is a köteleknél kötöttek ki, de ezen túl elég kiegyenlítetten teltek az elején másodpercek.


Az első végére azonban a meccs tempójának diktálását a belorusz kezdte átvenni és a másodikat is ő kezdte agresszívabban. Változatosan támadott és amint megtalálta a megfelelő távot, ritmust, szorgalmasan kezdte gyűjteni a pontokat. Elkapott rúgás után köríves fejre, könyök, klincs, pörgő technikák – volt minden. A másodikban már lehetett látni egyértelműen, hogy a belorusz vezet.


Sajnos a harmadikban sem tudtunk fordítani, sőt. Vagy a forma-időzítés nem sikerült, vagy betegség nehezíthette dolgát, de Bereczki Dominik úgy tűnt elkészült erejével. Szinte teljes passzivitásba vonult, egy ponton pedig – bár ez kissé furcsa volt még visszajátszásról is - még rá is számoltak. A menet a köteleknél ért véget. Sajnos nem volt vitás, Mikita Shostak egyhangúan nyerte a találkozót.


Bányász Adrián szövetségi kapitány meglátásai a találkozóról*: "-75 kg-ban Bereczki Dominik egy belorusz harcossal találta magát szembe!A nagy iram és az erő különbség kissé megzavarta a magyart és a roppant kemény belorusz pontozással nyerte a mérkőzést!"


A szövetségi kapitány szavait Facebook oldaláról vettük, melyet ITT találtok.

A B ring tegnapi meccseit itt nézhetitek vissza:

https://www.youtube.com/watch?v=faca4YK9YSY

A mai mérkőzéseket pedig majd itt követhetitek nyomon, délután 3-tól:

https://www.youtube.com/watch?v=h7P0e0n64EA