Thaiföldön edzőtáborozik Vidákovics Patrik

Gőzerővel készül az újabb megmérettetésekre Vidákovics Patrik, aki Hollandia után ezúttal Thaiföldön csiszolja tudását!


November végéig a thaiföldi Phuket Top Team csapatánál edz szinte megállás nélkül Vidákovics Patrik, aki közben fél szemmel már a kínálkozó újabb kihívások felé kacsingat. Ahogy a hollandiai edzőtáborról, úgy most is megszólaltattuk Patrikot.


„Vancsik Nándor Sensei jó barátja, Földi Krisztián ajánlotta fel, hogy fejlődés szempontjából segít kijutni a Phuket Top Teamhez. A Glory-ban is szereplő Arthur Sorsor, már régóta tartja a kapcsolatot Krisztiánnal, így segített elhelyezkedni a klubnál.


Egy hete, hogy megérkeztem, minden rendben volt az utazással, a reptéren már vártak, és egyből vittek is a már előre lefoglalt szállásra. Másnap már kezdődtek az edzések, az első pár nap nagyon nehéz volt, a magas páratartalom, és a meleg idő miatt.


A muaythai edzések pont olyanok voltak, ahogy az itthoniak mesélték. Az edzésen 14-16 thai edző foglalkozik velünk, mindenkire külön figyelnek, barátságosak, és segítőkészek. Napi kétszer 2 óra muay-thai van, mellette lehet box, illetve holland kick-box edzésen is részt venni. Szerdánként profi sparring van, azaz teljes erejű küzdelmek mennek. Ezekkel párhuzamosan a benti teremben jitsu, és birkózó edzések vannak.


https://scontent.cdninstagram.com/t50.2886-16/22309227_176712316217614_340735217473945600_n.mp4

Hétfőtől szombat estig folyamatosan mennek a tréningek. Úgy gondolom, ez az első hét volt a legnehezebb. Átállni az itteni klímára, időre, és a mentalitásra, de sikerült a maximumot kihozni, és úgy láttam, meg vannak elégedve a teljesítményemmel. Egy jól összeszokott csapathoz kerültem, ahol mindenki segítőkész, az edzések közötti szünetekben is, és a pihenőnapon is a versenyzők közösen keresnek elfoglaltságot.


Több nagyobb név is megfordult itt, mint pl. Chris Cyborg, Thiago Tavares, Cyrus Washington, a jitsu edzéseket maga Carlson Gracie Jr. tartja.


Köszönöm Földi Krisztiánnak, és Vancsik Nándornak, hogy megadták nekem ezt a lehetőséget, valamint a BioTech Bajának, hogy termékeivel segíti az edzéseim után való regenerálódást."


Patrik utazásáról folyamatosan beszámolunk még a következő hetekben! Kövessetek minket! :)