Amatőr MMA Magyar bajnokság - Dorogon kezdődik az idény

Dorog ad otthon a 2017/18 évi amatőr MMA Magyar bajnokság első fordulójának, október 14-én!

Amatőr MMA Magyar bajnokság lead

Az előttünk álló hétvége (egész pontosan 14-e, szombat) egyik kiemelt sporteseménye a Kárpáti Sport amatőr MMA Magyar bajnokság első fordulója lesz. A verseny helyszíne a dorogi Városi Sportcsarnok lesz. A lebonyolítást a HMMAF (Hungarian MMA Federation) végzi majd.


Ez a forduló is kiemelt fontossággal bír, hiszen az itt szerzett eredményekkel kvalifikálhatják majd magukat elsőként a versenyzők a szezonzáró döntőkre.


A lebonyolítás tekintetében a 10 órától kezdődő regisztráció után az orvosi vizsgálat következik, majd a szabályismertető után 13 órától a küzdőtérre helyeződik a hangsúly és elcsattanhatnak az első pofonok.


A nevezési határidő október 12-én, azaz ma éjfélkor jár le!


Az idei bajnokságban már esedékesek az új szabálymódosítások, melyeket most szó szerint idézünk:


„A Nemzetközi előírások kötelezően előírják a küzdelmek során az amatőr sportolók részére a rövid vagy hosszú ujjú RASHGUARD viseletét, továbbá szín-összetételét! Minden sportolónak rendelkeznie kell egy piros és egy kék rashguard felsővel, melynek szín-összeállítása 80%-ban pirosnak vagy kék színűnek kell lennie.


A piros színű rashguard nem tartalmazhat kék színű feliratot és ugyan így a kék rashguard sem piros feliratot. A sportoló ruházatán a támogatójának, szponzorának logóját feltüntetheti 10 x 14 cm-s mérethatárig.”


Edzőknek, kísérőknek a versenyre való belépés ingyenes. A helyszín a dorogi Városi Sportcsarnok (Iskola út 1.).


A hétvégi fordulót követően november 25-én, Szegeden lesz lehetőség a pontok gyűjtésére!