Elutazott a HMMAF válogatottja a Világbajnokságra

Kedden kezdődik a IMMAF (Nemzetközi MMA Szervezet) Világbajnoksága Las Vegas-ban. A világversenyen öt magyar versenyző lép majd ketrecbe.

[caption id="attachment_13423" align="aligncenter" width="504"]hmmaf_szeged_3 fotó: HMMAF[/caption]

Elutazott a Világbajnokság helyszínére a HMMAF válogatottja. Az öt főből álló magyar csapatot a HMMAF vezetői és edzők is elkísérték a szerencsejáték fővárosába, mely ezen a héten nem csak a kockák csörgésétől, hanem a pofonoktól is hangos lesz majd.


Az első komoly nemzetközi versenye elé néz a Magyar Prémium MMA Liga, mióta tavaly augusztusban tagja lett az IMMAF 53 országot összefogó családjának.


A Világbajnokság az UFC 200 köré épülő egész hetes program részeként kedden kezdődik majd, és csütörtökön fejeződik be.


A magyar színeket a következő harcosok képviselik majd: Lemák Viktor, Nánási Fatime, Horváth Ádám, Flórián Kristóf, Cziffra Attila.




[caption id="attachment_13419" align="aligncenter" width="530"]hmmaf_valogatott fotó: HMMAF[/caption]

A HMMAF vezetői közül a helyszínre utazott a válogatottal Sárközi Róbert, Papp Valér és Mátyás Levente is.


A Világbajnokság az UFC 200 köré épülő egész hetes program részeként kedden kezdődik majd, és csütörtökön fejeződik be. Ezt követi az UFC Fan Expo, ahol megkezdődik a hivatalos fieszta, amit majd hétvégén az UFC 200 koronáz meg. A mega-eseményről ITT olvashattok.



Szurkoljunk a magyar versenyzőknek itthonról is!