A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Laki Róbert. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Laki Róbert. Összes bejegyzés megjelenítése

Visszatér Pápára a Felix Promotion

Magyarország piacvezető bokszvállalkozása, a Felix Promotion február 18-án Pápa városában rendezi idei első élő televíziós eseményét.




[caption id="attachment_9112" align="aligncenter" width="504"] Szellő Imre ezúttal is ott lesz a ringben a Felix Promotion gáláján. /fotó: Felix Promotion/[/caption]

A Veszprém megyei város korábban igazán ikonikus helyszíne volt a honi profi bokszéletnek, hiszen olyan összecsapásoknak adott otthont, mint az itthon hatalmas érdeklődéssel várt Nagy János – Bognár László Magyar bajnoki párharc (2002), vagy a Gálfi András – Pierre Moreno WBO interkontinentális címmérkőzés (2000).


Rácz Félix vállalkozása 15 év után tér vissza Pápára, egy exkluzívnak ígérkező helyszín keretében. A főmérkőzésén Kovács Zoltán „Caramel” a WBO nagypehelysúlyú Európa-bajnoki övét teszi majd kockára, de kötelek közé lép a WBO cirkálósúly nemzetközi bajnoka Szellő Imre, a váltósúly Magyar bajnoka, Törteli Balázs, Harcsa Norbert, Darmos József, Egedi Renátó, Kis Máté, Kispál Zoltán, Laki Róbert, és az eseményen debütáló helyi Németh Sándor.


A Felix Promotion rendezvényeit 2017-ben is a közszolgálati sportcsatorna, az M4 Sport fogja élőben sugározni, így a február 18-i bokszgálát is.


Bővebb információkért, beleértve a jegyvásárlással kapcsolatos részleteket, keresse fel a szervező vállalkozás honlapját, melyet a www.felixpromotion.com címen lehet megtalálni.



/A Felix Promotion International sajtóközleménye/

Kemény küzdelmek és kiütések Salgótarjánban

A Felix Promotion szombat este Salgótarjánban rendezte idei első élő televíziós bokszgáláját, ahol a vállalkozás klasszisai remek küzdelmeket mutattak be a teltházas publikumnak.

felixpromotion_salgotarjan

A rendezvény főmérkőzésén a legmagasabban rangsorolt magyar profi ökölvívó, a cirkálósúlyú Szellő Imre (11 győzelem, 0 vereség) tette kockára nemzetközi bajnoki övért, méghozzá a sok nagy csatát megélt argentin Walter David Cabral (21 győzelem, 15 vereség) ellen. A ceglédi klasszis remekül kezdte a találkozót, mindjárt a nyitó menetben komoly fölénybe került, melynek során dél-amerikai riválisa egyszer komolyan meg is rendült. A folytatásban a magyar ökölvívó támadásban maradt, s nem sokkal később több ütéssel padlóra küldte kihívóját – a súlyos leütésből Cabral már nem is tudott felállni, mi több, a biztonság kedvéért a ringorvost is a behívták az ökölvívóhoz.


A Felix Promotion középsúlyú reménysége, Harcsa Norbert (3 győzelem, 0 vereség) az igen rutinos, és remek felépítésű grúz Robizon Omsarashvili (22 győzelem, 12 vereség, 3 döntetlen) ellen lépett ringkötelek közé Salgótarjánban, ahol megszerezte profi pályafutása első idő előtti sikerét. A budapesti bokszoló végig uralta a szorítót a látványos ütésváltásokkal tarkított küzdelem során, s a 3. menet 3. percének az elején egy fülre mért kemény jobbossal padlóztatta először a grúzt. A számolás után Harcsa megpróbálta „befejezni” az összecsapást, ám az csak a következő menet első felében sikerült neki; ekkor több ütéssel megrendítette riválisát, majd egy kemény bal-jobb kombinációval újra leküldte Omsarashvili-t, aki képtelen volt a szabályok adta időkereten belül összeszedni magát – vagyis Harcsa KO-val nyert.


A félnehézsúlyú magyar- és WBF nemzetközi bajnok Baranyi Richárd (15 győzelem, 1 vereség) látványos, ütésgazdag hat menetes összecsapást nyert a lengyel Bartlomiej Grafka (16 győzelem, 20 vereség. 2 döntetlen) ellen. A kecskeméti bunyós a meccs első felében többször is közel került az idő előtti győzelem lehetőségéhez, míg Grafka csak a küzdelem hajrájában tudott felnőni a magyar versenyzőhöz. A végeredmény egyhangú pontozás volt.


Hasonlóan látványos meccset nyert a középsúlyú Pintye Szabolcs (11 győzelem, 1 döntetlen) is, aki hat menetben múlta felül a grúz Giorgi Beroshvili-t (23 győzelem, 9 vereség, 2 döntetlen). A pehelysúlyú Laki Róbert (12 győzelem, 1 döntetlen) egy óriási test KO-val diadalmaskodott az Artur Movsesyan (11 győzelem, 3 vereség) összecsapás 5. menetében.


További eredmények, elől a győztesek
Darmos József TKO2 Gyöngyösi Béla
Bozai Gyula PGY4 Szatmári Attila
Kőrös Attila PGY4 Varga János
Tar Péter TKO1 Horváth László
Füzesi Ádám PGY4 Mészáros Tibor
Egedi Renátó PGY4 Bimbó Lajos
Szabó Szabolcs PGY6 Takács József


/forrás: monokli.com/

A ringben akar bizonyítani Laki Róbert

2016. első hazai élő televíziós bokszgáláját rendezi szombaton a Felix Promotion csapata, méghozzá a salgótarjáni sportcsarnokban, ahol a magyar profi ökölvívás színe-java kötelek közé lép.

Laki Róbert

A programban a pehelysúlyú magyar-bajnok Laki Róbertre (11 győzelem, 1 döntetlen) is komoly feladat hárul, hiszen a remek mérlegű grúz Artur Movsesyan-nal (11 győzelem, 2 vereség) csap össze. A 23 esztendős kecskeméti reménység tudja, hogy bizonyítania kell, nem csak a közönségnek, hanem saját magának is.


„Már hónapok óta Németh Ottóval készülök, akinek közel tízévnyi profi ökölvívó tapasztalata van, amit igyekszik átadni nekem. Sok új dolgot tud nekem mutatni, megtanítani. Úgy érzem, egyre jobban összecsiszolódunk, és a mostani felkészülésem is remekül sikerült” - nyilatkozta Laki Róbert.


„Bizonyítani akarok mindenkinek, beleértve magamnak is, hiszen sokkal többre vagyok képes, mint amit korábban mutattam. Salgótarjánban azt szeretném megmutatni, hogy nagyobb feladatok megoldására is képes vagyok.”


A pehelysúlyú reménység tavaly ősszel már bokszolt egy grúz ellenféllel, és bár a második menetben nyert, riválisa a párharc elején némileg zavarba tudta hozni.


„Ez az, amit többé nem engedhetek meg” - jelentette ki Laki. „Movsesyan nem ügyetlen bokszoló, de elemeztük a stílusát, és kidolgoztuk a taktikát ellene. Mindent megteszek, hogy meglegyen a siker.”


Laki idén komoly terveket dédelget, szeretne újra címmérkőzéseken kötelek közé lépni. „Remek lenne egy magyar-bajnoki címvédő mérkőzésen küzdeni, aztán később egy nemzetközi ifjúsági övet is célba vehetnék. De ezekhez a meccsekhez Salgótarjánon át vezet az út, hisz az Artur Movsesyan elleni meggyőző siker megnyithatja előttem a kapukat” - zárta gondolatait a 23 éves ökölvívó.


Az M4 Sport által élőben közvetítésre kerülő bokszgálán a Felix Promotion számos ismert versenyzője kötelek közé lép. A főmérkőzésen Szellő Imre bizonyíthat, de láthatjuk még Baranyi Richárdot, Harcsa Norbertet, Pintye Szabolcsot, Darmos Józsefet és Bozai Gyulát is.


felixpromotion_salgotarjan


A rendezvényre a www.budopest.hu oldalon lehet elővételben belépőjegyet vásárolni. Az eseménnyel kapcsolatos további információkért keresse fel a www.felixpromotion.com oldalt.


/forrás: Felix Promotion International/

Felix Promotion - izgalmas gála Salgótarjánban!

A Felix Promotion február 20-án, Salgótarján városában rendezi 2016. első élő televíziós bokszgáláját, amely maratoni programmal várja a sportág iránt fogékony közönséget.

felix promotion salgotarjan 2016 februar

A Nógrád megyei városban már többször rendeztek profi ökölvívó mérkőzéseket, de nagyszabású nemzetközi bokszgálának még soha nem adott otthont Salgótarján. A Felix Promotion február 20-án a legismertebb sztárjait vonultatja fel a 35 ezer lakosú településen, s a tervek szerint nem kevesebb, mint 11 pár versenyző méri össze tudását a helyi közönség, valamint az M4 Sport csatorna kameráinak kereszttüzében.


A fővárosi központú vállalkozás gyakorlatilag az összes ismert ökölvívóját felvonultatja a rendezvényen, az egyetlen „igazolt” hiányzó a kispehelysúly kétszeres WBO Európa-bajnoka, Bedák Zsolt, aki az április 23-i világbajnoki összecsapására készül, melyet a világsztár Nonito Donaire ellen vív meg Manilában.


Külföldi ellenfelekkel szemben mutathatja meg tudását a legmagasabban rangsorolt magyar profi ökölvívó, a cirkálósúlyú Szellő Imre (10 győzelem, 0 vereség), a félnehézsúlyú magyar- és WBF nemzetközi bajnok Baranyi Richárd (14 győzelem, 1 vereség), a volt amatőr válogatott középsúlyú Harcsa Norbert (2 győzelem, 0 vereség) és a pehelysúly hazai legjobbja, Laki Róbert (11 győzelem, 0 vereség, 1 döntetlen) is. Miután a középsúlyú Pintye Szabolccsal (10 győzelem, 0 vereség, 1 döntetlen) itthon senki nem akar megküzdeni, így ő - a magyar-bajnoki címmérkőzés helyett - szintén a határon túlról kap riválist.


Szorítóba lép a cirkálósúlyú Bozai Gyula is, aki Salgótarjánban „melegít” a Tóth Tamás elleni tavaszi visszavágóra, míg a kétszeres amatőr EB-érmes Darmos József már a 3. hivatásos mérkőzésén bizonyíthat. A helyi „erőket” a középsúlyú Kőrös Attila képviseli, aki pályafutása során első alkalommal bokszolhat szülővárosában. Ringbe lép még Füzesi Ádám, Tar Péter és Egedi Renátó is.


A Felix Promotion salgótarjáni bokszgálájára a www.budopest.hu oldalon lehet elővételben belépőjegyet vásárolni. Az eseménnyel kapcsolatos további információkért keresse fel a www.felixpromotion.com oldalt.


(forrás: felixpromotion.com)

Salgótarjánban startol az idei bokszév

szello_dunaujvaros



Salgótarjánban startol az idei bokszév! A Felix Promotion iroda az első idei élő televíziós rendezvényén ismét egy új várost kapcsol be a magyar profi ökölvívás vérkeringésébe!

A vállalkozás most már hivatalosan is bejelentheti, hogy február 20-án, Salgótarjánban hozza tető alá az év első rendezvényét, mellyel kapcsolatban ezúton is köszöni a városvezetés segítő közreműködését Dániel Zoltán és Fekete Zsolt alpolgármester uraknak!


Az esemény programjában a legismertebb magyar hivatásos ökölvívók is kesztyűt húznak, így kötelek közé lép majd többek között a legmagasabban rangsorolt honi versenyző, a cirkálósúlyú Magyar bajnok, Szellő Imre, a feltörekvő középsúlyú Harcsa Norbert, az ugyanebben a kategóriában szereplő veretlen Pintye Szabolcs, a félnehézsúlyú Magyar bajnok Baranyi Richárd, valamint a pehelysúlyú Magyar bajnok Laki Róbert is.


A tervek szerint Bedák Zsolt is szorítóba lép, miközben menedzsmentje és Nonito Donaire képviselői egyeztetnek egy áprilisi WBO kispehelysúlyú világbajnoki címmérkőzésről.


A Felix Promotion eseményeit idén is a közszolgálati MTVA vállalat M4 Sport csatornája közvetíti. Bővebb információt, valamint a jegyeladással, jegyrendeléssel kapcsolatos részleteket a www.felixpromotion.com oldalon találhatnak a bokszrajongók.

Laki és Baranyi elszánt

Szeptember 19-én túlzás nélkül az egyik legjobb gáláját tervezi tető alá hozni Szentes városában a Felix Promotion, ahol a vállalkozás két feltörekvő reménysége, Laki Róbert és Baranyi Richárd is kötelek közé lép.


baranyi_richard-ellenfelem


Az M4 Sport által élőben közvetítésre kerülő eseményen a veretlen pehelysúlyú Magyar Bajnok, Laki Róbert (9 győzelem, 0 vereség, 1 döntetlen) grúz ellenféllel, Nugzar Chavchavadze-val (10 győzelem, 3 vereség) nézhet farkasszemet a Dr. Papp László sportcsarnokban felállításra kerülő ringben. A hat menetre tervezet párharcot nagyon várja a kecskeméti versenyző: „Már régen nem bokszoltam, és már nagyon várom , hogy ringbe szólítsanak” - fogalmazott Laki. „A nyári szünet alatt volt időm feltöltődni, és újult erővel, nagy kedvvel álltam neki a kemény munkának. A grúz sem fog megállítani!”


feroboxplakát_szept19


A Felix Promotion félnehézsúlyú reménysége, Baranyi Richárd (12 győzelem, 1 vereség) nem pihenhetett olyan sokat, mint Laki, hiszen a nyár elején ő Budapesten lépett a tettek mezejére, ahol a WBF nemzetközi bajnoki öve mellett a súlycsoport honi trónját is elhódította – méghozzá egy látványos kiütéssel. Szentesen egy kenyai ellenfél vár 25 éves kecskeméti öklözőre; az Afrikai Bokszunió bajnoka, Daniel Wanyonyi (21 győzelem, 7 vereség, 2 döntetlen) .


„Karrierem eddigi legjelentősebb mérföldköve volt a WBF öv megszerzése, de nem szeretnék itt megállni” - jelentette ki Baranyi. „Kellemes emlékeim vannak Szentes városáról, háromszor bokszoltam itt, mindannyiszor győztesen hagytam el a ringet. Nem engedem, hogy Wanyonyi letereljen az utamról!”
A szentesi bokszgála programja – a fentieken túl - igen erős lesz, hiszen a magyar profi boksz krémje fog küzdeni; a főmérkőzésen a kispehelysúlyú WBO #4, WBA #10 helyezettje Bedák Zsolt is szorítóban lép egy tíz menetes mérkőzésen, de mellette olyan közönség kedvencek is láthatóak lesznek, mint a veretlen cirkálósúlyú Magyar bajnok Szellő Imre, a nagyközépsúlyú Kelemen Balázs, a debütáló Darmos József, és a WBO középsúlyú Ifjúsági bajnoka, Nagy Lajos Márk is.


A rendezvény helyszíne a Dr. Papp László Sportcsarnok lesz, ahol mindig lelkes, telt házas közönség előtt lépnek ringbe a magyar hivatásos ökölvívók. Az eseményt a júliusban indult közszolgálati M4 Sport csatorna sugározza élőben, így a rendezvényt minden magyar sportrajongó figyelemmel követheti.


/forrás és fotó: Felix Promotion/

Darmos József nagy bunyókat ígér

darmos-jozsef

A nehézsúlyú Darmos József a szeptember 19-én, Szentesen debütál a hivatásosak táborában!


A Kiskunmajsáról származó sportember közel tíz éven át tagja volt a magyar amatőr válogatottnak, s ez idő alatt számtalan nemzetközi tornagyőzelem mellett két Európa-bajnoki bronzérmet is begyűjtött. A nyolcszoros felnőtt OB-győztes ökölvívó 30 évesen döntött úgy, hogy kipróbálja magát a hivatásosak táborában, s egy gyors tárgyalássorozat után megállapodott a piacvezető vállalkozással, a Ferobox Eventtel.


„Elsőre egy három mérkőzésre szóló szerződést kötöttünk, de mindent megteszek, hogy a teljesítményemmel elérjem, hosszú távú megállapodásra módosuljon a kontraktus. Köszönöm Rácz Félixnek és Bertók Róbertnek, hogy lehetőséget adnak, valamint hálás vagyok a támogatómnak, a MultiSport Managementnek, hogy segítik a felkészülésemet. Nem kezdenék bele, ha nem hinném, hogy a profi között is képes lehetek maradandót alkotni” - fogalmazott Darmos József.


A Győrben élő kiválóságnak minden esélye megvan arra, hogy a közönség nagy kedvencévé váljon, hiszen a csupaszív sportember a meccs első pillanatától kezdve a végső gongszóig mindig mindent belead a győzelemért.


„Aki ismer, az tudja, hogy nem kérek és nem is adok kegyelmet a ringben. Ezen a felfogáson nem változtatok a jövőben sem. A profi ökölvívás egyik célja a közönség szórakoztatása, ezért is ígérem, tőlem mindig parázs meccseket láthat majd a publikum” - jelentette ki Darmos, aki február óta Zámbó Dániel irányításával készül a szentesi bemutatkozásra. „Senki ne higgye azt, hogy levezetni érkeztem. Épp ellenkezőleg. Úgy érzem, hogy nem csak néhány év van bennem a hivatásosak között, hanem most jönnek pályafutásom legszebb, legeredményesebb évei.”


Bertók Róbert nem rejtette véka alá, hogy személy szerint nagy reményeket fűz a nehézsúlyú ökölvívóhoz. „Mindenki ismeri Darmos József pályafutását, közel tíz éven át a válogatott oszlopos tagja volt, fantasztikus eredményeket ért el az amatőrök kötött” – fogalmazott a szakember. „Már az első találkozásunkon kiderült, hogy nagyon pozitív az egymásról alkotott véleményünk, s ugyanaz az elképzelésünk a profi ökölvívásról. Biztos vagyok benne, hogy profiként is nagy sikerekben lesz része.”


A szentesi bokszgála programja igen erős lesz, hiszen a magyar profi boksz krémje fog küzdeni; a főmérkőzésen a kispehelysúlyú WBO Európa-bajnok Bedák Zsolt is szorítóban lép tíz menetes mérkőzésen, de mellette olyan közönség kedvencek is láthatóak lesznek, mint a cirkálósúlyú Szellő Imre, a nagyközépsúlyú Kelemen Balázs, a pehelysúlyú Laki Róbert, a nyáron WBF interkontinentális övet hatalmas kiütéssel megszerző Baranyi Richárd és a WBO középsúlyú Ifjúsági bajnoka Nagy Lajos Márk is.


A rendezvény helyszíne a Dr. Papp László Sportcsarnok lesz, ahol mindig lelkes, telt házas közönség előtt lépnek ringbe a magyar hivatásos ökölvívók. Az eseményt a júliusban indult közszolgálati M4 Sport csatorna sugározza élőben, így a rendezvényt minden magyar sportrajongó figyelemmel követheti.


/forrás: ferobox.com/

Szentesen kezdi az őszt a Ferobox Event

[caption id="attachment_8312" align="aligncenter" width="504"]szelloimre fotó: felixpromotion.hu[/caption]

A Ferobox Event szeptember 19-én rendezi első őszi élő televíziós bokszgáláját, melynek programja ismét remek csemegének ígérkezik az ökölvívósportért rajongó honi közönségnek.


A rendezvény helyszíne Szentes városa lesz, ahol a Dr. Papp László Sportcsarnokban mindig lelkes, telt házas közönség előtt lépnek ringbe a magyar hivatásos ökölvívók.


feroboxplakát_szept19


Az idény első bokszgálájának programja -a várakozásoknak megfelelően – bombaerős lesz, hiszen a magyar profi boksz krémje fog küzdeni; a főmérkőzésen a kispehelysúlyú WBO (Bokszvilágszervezet) Európa-bajnok Bedák Zsolt (24 győzelem, 1 vereség) mutatja meg tudását, tíz menetben, de mellette olyan közönségkedvencek is láthatóak lesznek, mint a cirkálósúlyú Szellő Imre (7 győzelem, 0 vereség), a nagyközépsúlyú Kelemen Balázs, és a pehelysúlyú Laki Róbert. Szorítóba lép a nyáron a WBF interkontinentális övet hatalmas kiütéssel megszerző Baranyi Richárd (12 győzelem, 1 vereség) is.


A Csongrád megyei városban sor kerül egy sokak által várt debütálásra: a nyolcszoros felnőtt OB győztes, kétszeres Európa-bajnoki bronzérmes Darmos József a Ferobox Event színeiben végre bemutatkozik a hivatásosak táborában. A vállalkozás vezetése nagy reményeket fűz a Zámbó Dániel által trenírozott 30 éves nehézsúlyú ökölvívóhoz.


A Ferobox Event gáláit továbbra is az MTVA tűzi képernyőre, Szentesről a júliusban indult közszolgálati M4 Sport csatorna sugároz élőben. Ennek megfelelően a rendezvény minden magyar sportrajongóhoz eljut. Jegyinformáció: http://www.ferobox.com


/forrás: ferobox.com/

Szellő Imre TKO győzelme Kecskeméten

szelloimre

Harmadik tavaszi élő televíziós bokszgáláját rendezte a Ferobox Event, melyre a kecskeméti Messzi István Sportcsarnokban került sor.


A remek hangulatú bokszgálán Laki Róbert (9-0-1) és Nagy „Lütyő” Imre (11-7) csapott össze a pehelysúlyú Magyar-bajnoki címért. A párharc a kecskemétiek kitűnősége „szájíze” szerint alakult, hiszen szentesi riválisa a meccs legnagyobb részében nem tudta elég nagy nyomás alá helyezni, így a képzettebb Laki remek ütésekkel, kiváló kombinációkkal fogadhatta. Nagy testen és fejen is hatalmas ütéseket hordott ki, de nem adta fel, s az utolsó menetben egy huszáros hajrával igyekezett fordítani. A tíz eseménydús menet alapján a pontozóbírók egységesen 99-91 arányban Laki Róbertet jelölték meg győztesnek, megérdemelten, aki a mérkőzésvezetőtől, illetve Győryné Tóth Zsuzsannától, a MÖSZ Hivatásos Tagozatának vezetőjétől vehette át a magyar bajnoki övet.


Szellő Imre (7-0) a Csehországban élő kubai Miguel Velozo (17-3-2) ellen lépett szorítóba Kecskeméten, amely küzdelem előzetesen sem ígérkezett sétagaloppnak, hiszen az ellenfélről köztudott, hogy egy kiváló képességű, fordított alapállású bunyós. A Ferobox Event cirkálósúlyú klasszisa eleinte nem is találta a ritmust Velozo ellen, de aztán rendezte a mozgását, és a 6. menetben előbb megrendítette, majd több ütéssel padlóra küldte ellenfelét. Velozo ugyan felállt, de kábult állapotát látva Flórián Béla mérkőzésvezető beszüntette az összecsapást. Fantasztikus befejezés volt a korábbi amatőr klasszistól.


Kiváló küzdelmet hozott Bogdán „Golyó” Zsolt (10-0) és a korábbi Európa-bajnok Jean Marc Monrose (27-9) tíz menetes nehézsúlyú mérkőzése is. A párharc során Bogdán volt az aktívabb, de a két hasonló stílusú bunyós szoros, látványos küzdelmet vívott, ahol sok szép találatnak tapsolhatott a publikum. Összességében a győzelemért több energiát mozgósító, a hajrában vállsérülést szenvedő magyar ökölvívó megérdemelten, egyhangú pontozással (97-93, 97-93 és 97-94) nyerte a címmérkőzést.


A Ferobox Event utolsó tavaszi gálája ismét kiváló propagandája volt a profi ökölvívásnak, ahol a vállalkozás bunyósai újfent bizonyították, hogy erős külföldi riválisokkal szemben is megállják a helyüket.


/forrás: ferobox/

Heti összefoglaló

Volt miből szemezgetni a hétvégére a sikerekből és a jó hírekből a magyar küzdősporttal kapcsolatban, nem mondhatjuk tehát, hogy nagyon unatkoztunk volna, de ennél nagyobb gond sosem legyen. Nézzük tehát sorban a hét legfontosabb történéseit.


IMG_0866


Hétfőn ismét judoval kezdtük, a Bakuban lezajlott Grand Slam során mindhárom éremből jutott egy-egy, a legfényesebbet Bor Barna szállította, aki vasárnap állhatott fel a dobogó legtetetjére.


Estére egy dokumentumfilmmet tartogattunk nektek, méghozzá a kevert harcművészetekből, "MMA - a Bajnokok útja" címmel.


Kedden a szombati HFC09 gála eredményeivel rukkoltunk elő elsőként. A győri gála tartogatott néhány egészen izgalmas küzdelmet is.

hfc09

Este aztán legújabb sorozatunk második része következett, Győrfi Csabával a főszerepben. Felnőni a harcban.


Szerdán a Ferobox Event következő gálájáról érkezett újabb hír, Laki és Nagy összecsapása bajnoki övért zajlik majd Kecskeméten a következő héten.


Ezen az estén újra megtudhadtátok, hogy mit ajánl Dr. Randy Borum például az elveszett meccsek feldolgozására, de egyéb sportpszichológiai kérdésekben is hasznos válaszokat rejt a vele készült interjú.


Csütörtökön számoltunk be arról, hogy tavasszal is lesz Nagy Sportágválasztó rendezvény Budapesten, május utolsó hétvégéjén.


Este ismét a Ferobox Event kecskeméti gáláról cikkeztünk, benne pedig azzal, hogy Bogdán Zsolt "Golyó" francia Európa-bajnokkal méri majd össze a tudását a Messzi István Sportcsarnokban.


golyo


Pénteken földharccal kezdtünk, a Global Grappling újabb gyakorlóversenyt rendez a következő, keceli forduló előtt, Soltvadkerten gyűlhetnek össze a tudásukat csiszolni vágyók.


Este aztán következett a hét egyik legjobb híre, mégpedig azzal, hogy 2 magyar versenyző is bekerült a SuperKombat bukaresti felhozatatába. Géczei Róbert az Akadémia küzdelmei közt szerepel majd, Benedek Zsolt pedig a gálát felvezető küzdelmek közt kapott lehetőség a bizonyításra.


11262487_371287516395735_6558317323787368604_n


Szombaton újabb sikerről számolhattunk be, a zágrábi Sambo Európa-bajnokságon megszerezte első érmét a magyar válogatott, a győri Vesztergom József ezüsttel zárta a pénteki versenynapot.


19595_995510383795303_5058357574678939074_n


Délután egy beszámoló következett az elmúlt hétvégi II. Vikker Dániel Emlékversenyről, melyről a szervező Vancsik Nándor, a Bács-Team vezetője írt nekünk.


13396_786996151385485_8207087746559624939_n


Estére a Phuket Dreaming második évadjának harmadik epizódját tartogattuk, melyben a melyben a pusztakezes burmai kickbox bajnokkal, Cyrus Washingtonnal ismerkedhettek meg, aki egy burmai meccsre készül épp, Lerdsilla pedig elvállal egy helyi bunyót, amit amolyan bemelegítésnek szán a kínai Kunlun gála előttre. Érdemes megnézni!


Ma pedig a Ferbox Event kecskeméti gálájával foglalkoztunk ismét, azon belül pedig Kelemen Balázzsal. A győri boxoló lengyel ellenféllel találkozik majd a pénteki gálán.


Kövessetek minket a következő héten is!


ellenfelem.hu -  A harcos közösség





Ferobox - Laki és Nagy a bajnoki övért küzd

A Ferobox Event május 22-én, Kecskeméten rendezi következő élő televíziós bokszgáláját, melynek programjában egy izgalmasnak ígérkező magyar-bajnoki címmérkőzés is helyet kapott.


Pehelysúlyban kerül megrendezésre a Laki Róbert – Nagy Imre párharc a betöltetlen profi magyar-bajnoki övért. A két ökölvívó képességei, illetve küzdőstílusaik alapján remek összecsapásnak ígérkezik a címmérkőzés, melyet a bunyósok is nagyon várnak.


magyar_ring_05_22_4a-page-001


 „Az elmúlt hetekben sokat dolgoztunk az erőnlétemen, és bízom benne, hogy az elvégzett munka meghozza majd a gyümölcsét” – mondta a veretlen Laki Róbert (8-0-1). „Tisztában vagyok ellenfelem erényeivel, tudom, hogy Lütyő nagy küzdő, és az utolsó leheletéig hajtja a sikert. Külön öröm, hogy Kecskeméten lesz a mérkőzés, mert ez plusz motivációt ad. Nem akarok senkinek csalódás okozni, szeretném az övet, és meg is szerzem azt. Már alig várom, hogy ringbe szólítsanak!”


 „Köszönöm a Ferobox Eventnek, hogy lehetőséget adnak címmérkőzésen bokszolni” – jelentette ki a csupa szív Nagy Imre „Lütyő” (11-6). „Néhány éve még álmodni se mertem ilyen esélyről, és nem tartom valószínűnek, hogy pályafutásom során lesz még ilyen sanszom bajnoki övet szerezni. Tisztelem az ellenfelemet, de nem akarhatja annyira a címet, mint én. Mindent beleadok a sikerért, a száz-százalék nálam a minimum.”




Kecskeméten a Messzi István Sportcsarnokban megrendezésre kerülő bokszgálán Szellő Imre, Baranyi Richárd, Bogdán Zsolt és Kelemen Balázs is ringbe lép.


A gálát a Duna World csatorna sugározza élőben (22:20-től), ami azért is jó hír, mert a magyar ökölvívók és mérkőzéseik ezáltal Európán kívül Észak- és Dél-Amerikában, valamint Ausztráliában és Új-Zélandon is láthatóak lesznek. A Duna World Európában kódolatlanul az Eutelsat 9A műholdról érhető el, de a hazai kábeltelevíziók kínálatában, az alapcsomag részeként, mindenhol megtalálható.


 A belépőjegyek árusítása a www.budopest.hu/jegyrendeles portálon már megkezdődött, további részletek a www.ferobox.com weblapon, valamint az esemény Facebook oldalán.


/forrás: ferobox.com/





Darmos József is a Ferobox Event csapatában

darmos


A Ferobox Event új igazolása egy újabb nagy durranás: a vállalkozás színeiben folytatja karrierjét, s mutatkozik be a hivatásosak között Darmos József.


A Ferobox Event leigazolta a nyolcszoros felnőtt országos bajnok, kétszeres Európa-bajnoki bronzérmes amatőr klasszist, Darmos Józsefet. Az ökölvívó és a piacvezető bokszvállalkozás rövid tárgyalássorozatot követően egyezett meg a közös munkáról, melynek első állomása egy szeptemberi bemutatkozás lesz, amire Zámbó Dániel edző készíti fel Darmost.


A Ferobox társtulajdonosa, Bertók Róbert nem rejtette véka alá, hogy személy szerint is nagy reményeket fűz a 30 esztendős ökölvívó profi pályafutását illetően. „Mindenki ismeri Darmos József pályafutását, közel tíz éven át a válogatott oszlopos tagja volt, fantasztikus eredményeket ért el az amatőrök kötött” – fogalmazott a szakember. „Már az első találkozásunkon kiderült, hogy nagyon pozitív az egymásról alkotott véleményünk, s ugyanaz az elképzelésünk a profi ökölvívásról. Nagyon gyorsan megegyeztünk.”


Bertók Róbert elárulta hosszú távra terveznek a profiként nehézsúlyban debütáló versenyzővel. „Nem titok, egyelőre három mérkőzésre szól a megállapodásunk, de kölcsönös elégedettség esetén természetesen hosszú távú megállapodásra módosul a szerződés” – tette hozzá Bertók.


A Ferobox Event május 22-én, Kecskeméten rendezi következő élő televíziós bokszgáláját, melynek programjában Szellő Imre, Bogdán Zsolt, Kelemen Balázs, Baranyi Richárd és Laki Róbert is szorítóba lépnek. Az esemény fő mérkőzéseit a Duna World sugározza.


/Fotó: Felix Promotion, forrás: Ferobox.com/

Kecskemét ismét várja a bokszbarátokat

Bő egy évvel a hatalmas sikerű kecskeméti bokszgála után, május 22-én, a Ferobox Event visszatér Magyarország közigazgatásilag hetedik legnagyobb városába, ahol ismét remek programmal várják az ökölvívósport szerelmeseit.


magyar_ring_05_22_4a-page-001


A Ferobox Event tavaly márciusban teltházas, fergeteges hangulatú rendezvényen búcsúztatta hazánk legeredményesebb profi ökölvívóját, a két súlycsoportban is világbajnoki övet szerzett Erdei Zsoltot, míg egy évvel később már a fiatalokon a sor, hogy megtöltsék a Messzi István Sportcsarnokot.


A piacvezető vállalkozás ennek érdekében a helyi, illetve a Kecskeméthez ezer szállal kötődő sztárjait mutatja meg a közönségnek. A gála egyik főmérkőzését az a Szellő Imre (6-0) vívja majd, aki amatőr pályafutása során a városi klub legnagyobb értéke volt, hisz kecskeméti színekben lett – többek között – olimpikon, s szerzett pontokat az ötkarikás játékokon.


Kötelek közé lép címmérkőzés keretében a veretlen nehézsúlyú Bogdán Zsolt (9-0) és a félnehézsúlyú reménység Baranyi Richárd (10-1) is, aki valószínűleg mindent el fog követni azért, hogy feledtesse a pár héttel ezelőtti budapesti kudarcát, ahol hiába vezetett az argentin Pablo Sosa ellen a pontozólapokon fölényesen, a dél-amerikai egy testütéssel meglepte. Szintén a helyi erőket képviseli a pehelysúlyú Laki Róbert (8-0-1) is, aki az áprilisi mérkőzése után fogadkozott, miszerint Kecskemétig pótolja erőnléti hiányosságait. Erre mindenképp szüksége lesz, hiszen azzal a Nagy „Lütyő” Imrével fog megküzdeni, aki igazi „energiabombaként” a kezdő gongszótól a meccs befejezésének pillanatáig mindig hatalmas iramot diktál.


A programban kiemelt szerepet kap a nagyközépsúlyú magyar bajnok Kelemen Balázs (22-1) is.


A gálát a Duna World csatorna sugározza élőben, ami azért is jó hír, mert a magyar ökölvívók és mérkőzéseik ezáltal Európán kívül Észak- és Dél-Amerikában, valamint Ausztráliában és Új-Zélandon is láthatóak lesznek. A Duna World Európában kódolatlanul az Eutelsat 9A műholdról érhető el, de természetesen a legtöbb kábeltévés és műholdas szolgáltató kínálatában – az alapcsomag részeként – megtalálható.


Jegyek a helyszínen 2.500 Ft-ért, elővételi jegyek 2.000 Ft-ért hétfőtől kaphatóak a Kecskeméti Fürdő jegypénztárában, valamint a www.budopest.hu weboldalon. További információ, jegyrendelés: info@ferobox.com.


forrás: ferobox.com





Laki Róbert hazai pályán javítana

A múlt pénteki Ferobox Event gálán a vállalkozás fiatal, pehelysúlyú versenyzője, Laki Róbert is kötelek közé lépett, és egy végletekig izgalmas, látványos mérkőzést vívott spanyol ellenfelével.


A budapesti bokszgálán Laki Róbert (8-0-1) a spanyol Sergio Romero (8-4-4) ellen lépett szorítóba, akit előzetesen a szervezők Bedák Zsoltnak szántak. A párharc első felében a magyar fiú látszott jobbnak, míg a hajrá a vendégbunyósé volt. A remek, izgalmas összecsapás végén a bírók döntetlent hirdettek, bár Laki érezhetően nem volt elégedett saját teljesítményével.


Budakalász_354




„Nem úgy sikerült ez a mérkőzés, ahogy azt elterveztem, nagyon elégedetlen vagyok a teljesítményemmel. Úgy gondolom ennél sokkal többre vagyok képes” – kezdte az értékelést Laki. „A küzdelem elején még minden jól ment, aztán érthetetlenül lelassultam, elfáradtam és magamra húztam az ellenfelem. Valamiért kicsit az erőmmel is elkészültem. Egész egyszerűen nem tudtam a holtponton átbillenni.”



A kecskeméti bokszoló mindezek ellenére optimistán tekint a május 22-i rendezvényre, ahol hazai pályán javíthatja kisebb megingását. „Fizikailag kell sokat javulnom, így az előttem álló bő egy hónapban az erőnléti edzésekre helyezzük a hangsúlyt. Ez volt az első hat menetes mérkőzésem, még soha nem töltöttem ennyi időt a ringben. Kecskeméten olyan formában fogok kötelek közé lépni, hogy magam is elégedett legyek a teljesítményemmel.”




 forrás: ferobox.com

Szellő Imre tanári boksszal nyert

A Ferobox Event péntek este teltházas bokszgálát rendezett a Budapest és Budakalász határán megépített Kalászi Sportcsarnokban, ahol ismét kiváló mérkőzéseket láthatott a sportágat szerető publikum.


Szellő-Imre


Az esemény főmérkőzésén a cirkálósúlyú hazai uralkodója, az UBO szövetség nemzetközi övét is birtokló Szellő Imre (6-0) remek mérkőzésen, az ellenfelet sokszor zavarba hozva küzdötte végig a Giulian Ilie (20-9-2) elleni párharcot. A magyar bunyós minden menetet megnyerve, egyhangú pontozásos sikert aratott nyolc menetben. „Nem volt minden rendben velem, a héten egy kisebb vírusos betegségen estem át, ezért egy kis hiányérzetem van. Remélem a közönség azért élvezte a produkcióm, mindent megtettem, megérdemelt sikert arattam. Májusban még jobb leszek, ígérem” – fogalmazott a küzdelmet követően Szellő Imre.


Sajnos a félnehézsúlyú reménységnek, Baranyi Richárdnak nem úgy sikerült az argentin Pablo Sosa elleni küzdelme, ahogy azt reméltük. Pedig a nyitó menetben Baranyi jó boksszal uralta a ringet, szép akciókat vezetett, hatékonyan védekezett. A második menetben már komoly fölényben volt a magyar fiú, védjegyének számító jobbcsapottjával többször is megvillant. Sosának is voltak ugyan találatai, de ezekkel nem hozta zavarba a kecskeméti versenyzőt. A harmadik menetben Baranyi kicsit görcsösen igyekezett rövidre zárni a párharcot, ami nem sikerült neki, aztán Sosa egy balfelütéssel villant, s ettől a testütéstől Baranyi padlóra került, a ringbíró pedig kiszámolta. Kiütés! A fiatal kecskeméti bunyóst a biztonság kedvéért kórházba szállították kivizsgálásra.




A pehelysúlyú Laki Róbert jó iramú, kiváló mérkőzésen döntetlen eredményt ért el spanyol riválisával, Sergio Romeróval szemben. A meccs eleje a magyar bunyósé volt, a második rész inkább Romeróé, így igazságos döntetlen született hat menetben.





Ferobox - Nyereményjáték a jegyvásárlóknak

A Ferobox Event április 17-én, a Kalászi Sportcsarnokban rendezi következő nagyszabású eseményét, ahol ismét gazdára talál majd egy, a ringbe lépő ökölvívók által dedikált bokszkesztyű.


magyar-ring-ferobox-plakat


A márciusi ceglédi rendezvényen nagy sikert aratott a Ferobox Event és a Székely Budo-Sport Kft. közös kezdeményezése, aminek köszönhetően az eseményre jegyet vásárlók közül a szerencsés egy különleges ajándékkal, egy dedikált SAMAN bokszkesztyűvel térhetett haza. Akkor Pudics Zsolt nyerte az ajándékot, melyet a nyertes, igazi lokálpatrióta révén, a Ceglédi Sport Múzeumnak ajánlott fel.




"Egyszer voltam ringben, ahonnan nyertesként távoztam, s ezzel véget is ért a pályafutásom. Száz-százalékos mutatóval akaszthatom szögre a kesztyűmet" - mondta nevetve Pudics Zsolt. "De hogy komolyra fordítsam a szót, éppen hogy nem a saját szögemre akasztom az első ceglédi profi bokszgálán megnyert, minden résztvevő öklöző által aláírt kesztyűt, hanem ünnepélyesen felajánlom a Ceglédi Sport Múzeumnak, hogy ez a sport történelmi ereklye méltó helyére kerülhessen a saját falam helyett."



_16C0901


Pudics, a kesztyűt szintén dedikáló Gedó György olimpiai bajnok társaságában, a Ceglédi Sportgálán már át is adta a múzeum vezetőjének, Magyar Lászlónak, így méltó helyre került az ereklye.


Az április 17-én megrendezésre kerülő budapesti rendezvényen ismét kisorsolnak egy dedikált bokszkesztyűt, vagyis aki többek között Bedák Zsolt, Szellő Imre, Baranyi Richárd, Laki Róbert vagy Bozai Gyula aláírására vágyik, és szerencsés, az egy különleges sportereklyén viheti haza a kedvencek szignóját.


A belépőjegyek árusítása a  <http://www.budopest.hu> www.budopest.hu oldalán már megkezdődött, további részletek a  <http://www.ferobox.com> www.ferobox.com weboldalon, valamint az esemény Facebook oldalán.


A gálát a Duna World csatorna sugározza élőben, ami azért is jó hír, mert a magyar ökölvívók és mérkőzéseik ezáltal Európán kívül Észak- és Dél-Amerikában, valamint Ausztráliában és Új-Zélandon is láthatóak lesznek. A Duna World Európában kódolatlanul az Eutelsat 9A műholdról érhető el.


forrás: felixpromotion.hu

Magyar sikerek Cegléden





Remek hangulatú, teltházas bokszgálát szervezett Cegléd városában a Ferobox Event, ahol a vállalkozás legismertebb egyéniségei győztesen hagyták el a Gál József sportcsarnokban felállított szorítót.


plakát


A cirkálósúly magyar bajnoka, Szellő Imre (5-0) tökéletes formában várta, hogy ringbe szólítsa a műsorközlő, s a hazai pályán küzdő klasszis hiba nélkül küzdött a grúz Shalva Jomardashvili ellen. Szellő az első pillanattól fogva uralta a tíz menetre tervezett párharcot, és az idő múlásával csak az volt kérdéses, hogy sikerül-e idő előtt megszereznie az újabb profi győzelmét. Az „Imo” becenévre hallgató versenyző a 2. menet legvégén, egy kőkemény jobbossal padlóztatta riválisát, akinek számolás után jól jött a gongszó. A harmadik menetben Jomardashvili mindent egy lapra tett fel, megpróbálta meglepni ellenfelét, ám Szellő jól fogadta, s az egyik ütése felszakította a grúz jobb szemöldökét. Mivel a vendégbunyós nem tudta folytatni a küzdelmet, Szellő TKO-val szerezte meg az UBO International címet.




„Remekül éreztem magam a ringben, minden pillanatát élveztem a csatának. Köszönöm, hogy ilyen sokan kijöttek a gálára és az én mérkőzésemre. Remélem még lesz lehetőségem Cegléden küzdeni” – értékelt Szellő.



A feltörekvő félnehézsúlyú reménység, a kecskeméti Baranyi Richárd (10-0) a szokásához híven, erőtől duzzadó ökölvívást mutatott be a cseh Rastislav Kovacs ellen. A Ferobox Event 24 éves versenyzője ismét kiütéssel diadalmaskodott, ez alkalommal a második menetben fektette ki aktuális riválisát.


A kispehelysúlyú WBO Európa-bajnok Bedák Zsolt (24-1) hat menetet küzdött kellemetlen stílusú nicaraguai riválisával szemben. Arnoldo Solano a meccs elejétől csak a kiütéses vereség elkerülésére tudott koncentrálni, folyamatosan szaladgált, vagy ha a magyar bunyós a közelébe ért, fogott. A mérkőzést vezető bíró, többszöri intés után, a 6. menetben léptette le a nicaraguait. „Hát, a bemelegítés nehezebb volt, de aki nem akar bokszolni, az nem fog bokszolni. Ilyen ellenfelem még nem volt” – így Bedák.


Nehézsúlyban Bogdán Zsolt „Golyó” (9-0) a második menetben múlta felül horvát ellenfelét, Vjekoslav Bajicot, akit többszöri padlózás után léptettek le TKO-val. Pehelysúlyban Laki Róbert (8-0) az első menetben kiütéssel diadalmaskodott Hevesi Miklós ellen.


A követező Ferobox Event gálára április 18-án, Budapesten, a Kalászi Sportcsarnokban kerül sor.


forrás: ferobox.com






Megroppanva - Bozai Gyula sérülés miatt nem bokszolhat

A volt cirkálósúlyú magyar bajnok Bozai Gyula sérülés miatt lemondta a Szellő Imre ellen március 14-re, Ceglédre tervezett visszavágó küzdelmet.


plakát


Aki ismeri a Ferobox Event ökölvívóját, az tudja, hogy ha a nyírségi származású bunyós lemond egy mérkőzést, annak igazán nyomós oka van, hiszen a kérlelhetetlen stílusú Bozai nem csak az ellenfeleknek, de magának sem ad kegyelmet. Most viszont tényleg "padlóra került" a cirkálósúlyú.




"Kesztyűzés közben egy szerencsétlen, a csigolyámon eltaláló ütés miatt padlóra kerültem, és be kell vallanom, nagyon megijedtem, hogy örökre elveszíthetem az én legkedvesebb játszóteremet, a boxringet" - fogalmazott Bozai. "Szerencsére az ijedtség nagyobb volt, mint a baj, mivel hamarosan ismét edzhetek, küzdhetek tovább. Viszont napokig feleségem öltöztetett."



Természetesen ilyen előzmények után Bozai nem vállalhatta a küzdelmet. "Elnézést kérek Szellő Imrétől, aki sportszerűen vállalta a visszavágót, valamint a közönségtől is. Ugyanakkor az álmaimról nem mondok le, és bízom benne, hogy a mérkőzés egy későbbi időpontban létrejöhet."


bozai-gyula-ellenfelem


Szellő Imre is szomorúan vette tudomásul, hogy egyelőre nem jön létre a visszavágó, közte és Bozai Gyula között, de reméli, riválisa gyorsan meggyógyul és ismét megküzdhetnek.


A Ferobox Event vezetése a hét eleje óta dolgozik Bozai pótlásán, és az új ellenfél hamarosan bejelentésre kerülhet - az már biztos, hogy Szellő Imre (4-0) külföldi riválissal nézhet farkasszemet a ceglédi sportcsarnokban.


A március 14-i Ferobox-gálát az MTVA átalakításai miatt a Duna TV sugározza élőben. A ceglédi Gál József Sportcsarnokban megrendezése kerülő eseményen a feltörekvő félnehézsúlyú Baranyi Richárd (9-0), a pehelysúlyú Laki Róbert (7-0), a nehézsúlyú Bogdán Zsolt (8-0) és a kis-pehelysúlyú WBO Európa-bajnok Bedák Zsolt (23-1) is kötelek közé lép.


forrás: felixpromotion.hu