A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Tóth Krisztián. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Tóth Krisztián. Összes bejegyzés megjelenítése

Zágráb GP - Fantasztikus magyar sikerek

Zágráb GP! Kitűnően szerepelt a magyar válogatott a Zágrábban megrendezett Judo Grand Prix-viadalon. Mindhárom napra jutott magyar érem, de ami még örömtelibb, három alkalommal is felcsendült a Magyar Himnusz a horvát fővárosban.

Zágráb GP - Ungvári


A Zágráb GP-viadal első versenynapján az 52 kilogrammos Pupp Réka két vazaris győzelmet követően, egy több mint nyolc perces küzdelem után jutott be a fináléba, így abszolút nem számíthatott könnyű csatára Eleudis Valentim ellen. Az új súlycsoportjában remekelő paksi judós második alkalommal került arany-közelbe, a végső sikerre azonban még egy kicsit várnia kell. Braun Ákos tanítványának nyakába a fényesen csillogó ezüstérmet akasztották.


Karakas Hedvig szintén győzelemmel kezdett az 57 kilogrammosok mezőnyében, majd második mérkőzésén vereséget szenvedett az orosz Mezeckajától. A vigaszágon ismét felpaprikázta magát a BHSE csillaga, elsőként legyőzte a szlovén Kajzert, majd egy maratoni hosszúságú csatában, hatalmas elszántságról tanúbizonyságot téve szerezte meg a bronzérmet a német Theresa Stoll ellen.


A Zágráb GP szombati versenynapján Ungvári Attila bebizonyította, nem hiába tartózkodik hónapok óta a 81 kilogramm legjobb tíz versenyzője között. A Ceglédi VSE versenyzője moldáv, brit és belga riválisát legyőzve jutott be a döntőbe, ahol a már védjegyének számító fojtás-technikával vetett véget a Jonathan Allardon elleni küzdelemnek, s szerezte meg élete első Grand Prix-aranyát.


Az utolsó napról sem távoztunk üres kézzel, s most már egyértelműen kijelenthető: Tóth Krisztiánnak nagyon fekszik a zágrábi környezet. 2014 és 2015 után ismét a mi fiunké lett a 90 kilogramm aranyérme. A dobogó legfelső fokáig vezető úton ipponnal győzte le a szerb Borenovicsot és a japán (!) Kobajasit is. Az elődöntőben ugyan „csak” vazarival nyert az olasz Mungai ellen, a fináléban azonban ismét elsült az ippon, a brazil Rafael Macedo volt a szenvedő fél.


Cirjenics Miklóst rendkívül feltüzelhette a világbajnokságon elszenvedett veresége, mert a Zágráb GP-n végigverte a 100 kilogrammos mezőnyt. A francia Joseph Terhec volt számára a bemelegítés, majd szépen iskolázva, előbb vazarival a svéd Paceket, majd ipponnal az azeri Mammadovot utasította maga mögé. A döntőben kissé ránk ijesztett Jorge Fonseca a gyors vazarijával, de az ASE erőembere a portugál judóst is felőrölte. Hangyási László tanítványa Grand Slam után Grand Prix-tornán is győzni tudott, jöhet a World Masters!


Kárpáti Emese a női nehézsúlyban egy győzelemmel és két vereséggel a pontszerző hetedik helyen zárt. Négy fiatal versenyzőnk – Szabó Csaba, Szabó Frigyes, Vér Gábor és Ohát Zalán – számára viszont nem jött ki a lépés Horvátországban. Mindannyian ideje korán távoztak a küzdelmekből.


Fantasztikus hétvégén vagyunk túl, tíz indulónkból öten is dobogóra állhattak, s a megszerzett három arany- és az egy ezüst-, illetve bronzéremnek köszönhetően – Japán mögött – a második helyen végeztünk az éremtáblázaton!


/forrás: judoinfo.hu/

Judo VB - Nagyüzem az ötödik napon

Szeptember 1-jén pénteken, a budapesti Suzuki Judo Világbajnokság ötödik versenynapján öt magyar judósért szoríthatunk: Gercsák Szabina, Erdélyi-Joó Abigél, Salánki Evelin, Tóth Krisztián és Vér Gábor szerepel ezen a napon.


Ezen a napon három súlycsoport küzdelmeire kerül sor, a férfi 90, illetve a női 70 és 78 kilogramm legjobbjai szerepelnek. Mi ezen a napon mindhárom súlycsoportban érdekeltek leszünk, sőt, mindhárom kategóriában jó eredményekben reménykedünk!


A 70 kilogrammos mezőnyből hiányzik majd a világbajnoki címvédő és az olimpiai bajnok is, de az esélyesek sorát látva csöppet sem lesz unalmas vagy kiszámítható ez a kategória...


A 78 kilogrammos súlycsoport olimpiai bajnoka, az amerikai Kayla Harrison visszavonult, de a világbajnoki címvédő, a japán Umeki Mami itt lesz a budapesti mezőnyben. A kihívók száma is jelzi: óriási csatákra van kilátás!


A 90 kilogrammos súlycsoport olimpiai bajnoka, a japán Baker nem lesz a mezőnyben, ettől függetlenül ez az egyik legtöbb esélyest felvonultató kategória a világbajnokságon. Óriási csata várható a végső győzelemért.



A mieink első mérkőzései:

Gercsák Szabina - Zere Bektaskyzy

Erdélyi-Joó Abigél - Yahima Ramirez

Salánki Evelin - Ana Laura Portuondo Isasi

Vér Gábor - Ivan Felipe Silva Morales

Tóth Krisztián - Robert Florentino

/A judoinfo.hu cikke bővítve/

Magyar judós sikerek az orosz Grand Slam-viadalon

Harminchat ország 286 judósa lépett tatamira az orosz Grand Slam-viadal új helyszínén, Jekatyerinburgban a hétvégén. A kilenc magyar indulóból négyen is felállhattak a dobogóra, s további két versenyzőnk ért el pontszerző helyezést.

[caption id="attachment_17143" align="aligncenter" width="504"] fotó: IJF, Gabriela Sabau[/caption]

CiNem indult jól a jekatyerinburgi torna számunkra, a 60 kilogrammos Szabó Csaba a súlycsoport egyik klasszisával, Nagajam Rjudzsuval került össze az első fordulóban, s nem is tudta megakadályozni a japán judóst, hogy megnyerje a legkisebb férfi kategóriát.

Pupp Réka az olimpiai bajnok Sarah Menezes legyőzésével nyitott, a további küzdelmekben azonban alul maradt riválisaival szemben, így a még pontszerző hetedik helyen zárta a versenyt.

A második versenynapon elképesztő magyar meneteléseknek lehettünk tanúi. Kezdjük a sort Cirjenics Miklóssal, aki megállíthatatlannak bizonyult Oroszország negyedik legnagyobb városában. Az Atomerőmű SE kiválósága négy ippongyőzelemmel, komoly skalpokat begyűjtve száguldott át a 100 kilogrammos mezőnyön, s állhatott fel a dobogó legfelső fokára. Hangyási László tanítványa a bakui ezüst- és bronzérem után megszerezte a hőn áhított Grand Slam-aranyat is.


A 81 kilogrammban a remek formában lévő Ungvári Attila is a döntőig verekedte magád, ott az olimpiai bajnok Halmurzajev ezúttal jobbnak bizonyult a ceglédi judósnál, aki a fényesen csillogó ezüstéremnek örülhetett.


A magyar csapat nagy visszatérője, a sérülésből felépülő Tóth Krisztián ugyancsak az aranyéremért küzdhetett vasárnap délután, jelezvén edzőinek és az orvosi stábnak, hogy nagyszerű munkát végeztek. A japán Nagaszava Kentát most nem sikerült legyőzni, de ilyen hosszú kihagyás után egy Grand Slam-ezüstöt nem kell magyarázni.


A stabil éremszerző Joó Abigél ezúttal sem okozott csalódást, két ippongyőzelmével a dobogó alsó fokára állhatott fel. A nehézsúlyú Bor Barna is ott volt a bronzérem kapujában, miután legyőzte a kétszeres olimpiai bronzérmes Rafael Silvát, a mongol Temuulen Battulgával azonban már nem bírt el, ötödikként zárt Jekatyerinburgban.




[caption id="attachment_17144" align="aligncenter" width="504"] fotó: IJF, Gabriela Sabau[/caption]



Csoknyai Lászlónak egy győztes mérkőzés jutott a 81 kilogrammban, míg Gercsák Szabinának ezúttal nem jött ki a lépés, s ideje korán távozott a küzdelmekből.

A vasárnapi remeklésnek köszönhetően Magyarország az előkelő negyedik helyen végzett az éremtáblázaton, előttünk Japán (6 arany, 1 ezüst, 1 bronz), Oroszország (2, 5, 5) és Brazília (2, 2, 2) lett a sorrend.


/forrás: judoinfo.hu/


 

Rio 2016 - Tóth Krisztián is hamar búcsúzott

Sokat vártunk az olimpiai judotorna ötödik napjától, de sajnos egy kínai üstökös keresztülhúzta a számításainkat: Tóth Krisztián helyezetlenül zárta a riói játékokat.

toth_rio

A KSI SE 90 kilósának első ellenfele a kenyai Kiplangat Sang volt, akinek eddigi legkomolyabb eredménye az volt, hogy bejutott a legjobb tizenhat közé az idei Afrika-bajnokságon, ráadásul nemcsak a 90 kilogrammosok között, hanem az abszolútban is.


A judóban járatosak tudják, Tóth Krisztián első ellenfele nem számított a mérkőzés esélyesének, de a judo ismerői azt is tudják, ebben a sportágban nem vezet jóra, ha nem becsüljük a riválist, egyetlen rossz mozdulat, egyetlen pillanatnyi kihagyás a verseny végét jelentheti. Természetesen bíztunk a továbbjutásban.


Krisztián is óvatos volt, de azért meglett az első! Nem egészen három percig tartott, a kenyai minden erejével védekezett, ezért soban kapta az intéseket. Akciót nem láttunk, magyar győzelmet viszont igen: Sangot leléptették.


„Szinte mindenkit ismerek a súlycsoportomban, de a kenyai srácról semmit sem tudtam, még egy fényképet sem találtam róla a neten. Egy kicsit tartottam a meccstől, igyekeztem biztonsági judót hozni, mert sokan elcsúsznak az első körben“ — mondta Tóth Krisztián, amikor még nem is tudott róla, hogy a súlycsoport nagyágyúja éppen így járt...


Mert nem sokkal az ő meccse után megkezdődött a bombameglepetések sorozata: a kínai Cseng néhány másodperc alatt ipponnal nyert a görög olimpiai, világ- és Európa-bajnok Iliadisz ellen, így ő lett Krisztián következő ellenfele…


Végig a sportág kultikus figurájára készültünk, de nem ő lett Krisztián következő ellenfele! Hanem a kínai Cseng Hszün-csao, akinek az eddigi legjobb eredménye az idei Ázsia-bajnokságon megszerzett bronzérem. Előbb megköszöntük a kínainak, hogy az olimpiai bajnok, háromszoros világbajnok legenda miatt most nem kell aggódnunk. Ugyanakkor vigyáznunk kellett, Csengnek volt már két Grand Prix-ezüstje is, ráadásul tavaly decemberben Tokióban meccselt Krisztiánnal, s akkor ő győzött. Az idén viszont a düsseldorfi Grand Prix-n a KSI SE judósa volt a jobb.


Aztán következett a hideg zuhany. Sajnos ez a hajó elment. A kínai ugyanazzal a dobással foszlatta szét az álmainkat, amellyel Iliadiszt (majd később a svéd Nymant) is meglepte. Ippon. Nem volt mód javítani. Fájdalmasan korán véget ért számunkra ez a nap, Tóth Krisztián a legjobb tizenhat között búcsúzott.

„Készültünk a kínai fogására, volt taktikánk, de minket is meglepett. Nem tudom a versenyzőt hibáztatni, ez egy ilyen sportág, egyetlen pillanatnyi hiba végzetes lehet. Kár érte, mert úgy éreztem, sokkal több van ebben a napban“ — vélekedett Pánczél Gábor, a KSI SE edzője.


toth750


„Nem azt mondom, hogy hibáztam, egyszerűen ilyen a sport. Ez a kínai eddig nem arról volt híres, hogy dobál, inkább taktikus judót mutatott, erre most ugyanazzal jött, mint Iliadisz ellen. Talán ha csak vazarit kapott volna rá, megtehettem volna mindent a folytatásban, de erre most nem volt lehetőség. Eddig azt hittem magamról, hogy mentálisan nagyon erős judós vagyok, de az olimpia agyon nyomott. Hullámzott velem minden, nem tudtam megállapítani, hogy bárkit meg tudok verni vagy mlg a kenyaitól is ki tudok kapni. Meg akartam mutatni mindenkinek, a barátnőmnek, a szüleimnek, hogy vagyok valaki. A kenyai ellen biztonsági judóra törekedtem, úgy gondoltam, a kínait meg tudom verni, aztán már minden meccs ajándék lesz“ — mondta Tóth Krisztián.


A súlycsoport bajnoka végül a japán Baker lett, aki a döntőben a grúz Liparteliani ellen jukóval csikarta ki a győzelmet, a kínai Cseng és a dél-koreai Gvak állhatott még dobogóra.


/forrás: judoinfo.hu/

Tóth Krisztián bearanyozta a hétvégét

Remek magyar szerepléssel zárult a budapesti Judo Grand Prix: Tóth Krisztián aranyérmet szerzett, Ungvári Attila és Joó Abigél a dobogó harmadik fokára állhatott, Demeter Bendegúz és Waczulik Richárd pedig a hetedik helyen végzett.

[caption id="attachment_13353" align="aligncenter" width="504"]toth_krisztian_2016bpgp2 fotó: Horváth György[/caption]

A harmadik Budapest Judo Grand Prix első versenynapja kissé csöndesen telt el, a mieink számára nem alakultak túl jól a mérkőzések, végül a paksi Pupp Réka az ötödik, Bartha Ákos, Zámbori Bence és Szabó Franciska pedig hetedik helyen végzett. Vasárnap már parázs hangulatról gondoskodtak a mieink, két olimpiai indulónk, Tóth Krisztián és Joó Abigél mellett Ungvári Attila is bejutott a délutáni, érmekért zajló programba!


A döntők előtti programban egy díjátadás is szerepelt: Marius L. Vizer, a Nemzetközi Judo Szövetség elnöke és Dr. Tóth László, a Magyar Judo Szövetség elnöke ünnepélyes keretek között adta át az IJF Aranyérmét a judo magyarországi terjesztésében kulcsszerepet játszó, kilencedik danos mesternek, Galla Ferencnek, 87. születésnapja alkalmából. Dr. Tóth László és Nagy György, az MJSZ főtitkára adta át Illyés Miklósnak, a sydneyi olimpián résztvevő judósunknak, a Magyar Judo Szövetség korábbi szakmai alelnökének a hatodik danfokozatot és a hozzá járó piros-fehér övet, Antoni Zsolt és Pusztai István pedig a Magyar Judóért-érdemérem arany fokozatát vehette át a sportágért tett erőfeszítéseinek elismeréseképpen.

Judo-GP-Budapest-2016


A mieink közül ezen a napon Stadler András (81 kg), Demeter Bendegúz (+100 kg) és Waczulik Richárd (+100 kg) is tudott meccset nyerni a Grand Prix mezőnyében, utóbbi két judós ezzel a hetedik helyen zárt a nehézsúlyúak között.


A 81 kilogrammosok küzdelmeiben Ungvári Attila az ukrán Makuka elleni ipponnal kezdett, majd a második körben a spanyol-grúz Kalabegashvili ellen is idő előtt lezárta a meccset. A negyeddöntőben a japán Ebi volt az esélyesebb, igazolta is a papírformát, szerencsére Bíró Tamás tanítványa a vigaszágon javítani tudott, „Karvaly” a friss junior Európa-bajnok szerb Majdov ellen földharcban, fojtással csikarta ki a győzelmet.

A Közgép-Ceglédi VSE versenyzője a bronzéremért a szerb Doszennel mérte össze az erejét. A küzdelem nem tartott sokáig…

Ez a bronzmeccs végre úgy alakult, ahogyan szerettem volna, sikerült meglepni egy kisbelsővel, aztán a földön befejezni – nyilatkozta Ungvári Attila. – Jó néhány évvel ezelőtt fejlesztgettem ki magamnak ezt a fojtástechnikát, és ma kétszer is sikerült eladnom. Valósággal libabőrös volt a hátam, amikor kimentünk a tatami mellé. Fantasztikus volt a közönség, nagyon jó érzés, hogy sikerült előtte érmet szereznem!”


A 78 kilogrammban a kétszeres Európa-bajnok Joó Abigél a világranglistán elfoglalt előkelő helyezésének köszönhetően kiemelt volt a sorsolásnál, s erőnyerőként kezdett. A KSI SE kitűnősége a negyeddöntőben kapcsolódott be a küzdelmekbe, s a francia Garry nem is tudta feltartóztatni, ipponnal Pánczél Gábor tanítványa jutott tovább.


Az elődöntő sajnos nem úgy alakult, ahogyan azt mi szerettük volna, hiszen a szlovénok világbajnoki ezüstérmese, Ana Velensek földharcban Joó Abigél fölé kerekedett, így a magyar versenyző a bronzéremért harcolhatott a délutáni programban. Az ellenfele ezúttal is egy szlovén judós, a tizennyolc esztendős, junior világbajnoki ezüstérmes Klara Apotekar volt, akit két vazariért kapott ipponnal győzött le Abigél.

„Kicsit bánom, hogy az elődöntőben, Velensek ellen így alakult a földharc – kezdte Joó Abigél. – Sokat gyakorlom az utóbbi időben a földharcot, már jobban is megy, most mégis így ért véget. Egy vereségnek is megvannak a maga tanulságai, még jobban kell a meccsen koncentrálnom, a földharcban való védekezés során pedig nem szabad azzal foglalkozni, hogy mikor fognak végre felállítani.”

„Nagyobb figyelemmel gyakoroljuk a földharc átmenetet, Abigélnek az elődöntőben ma becsúszott egy pici hiba, de emellett egész nap nagyon jól dolgozott, jól állt a lábán, sokat dobott, jól szerepelt” – fűzte hozzá Pánczél Gábor.


Ebben a súlycsoportban egyébként – akárcsak tavaly – ismét az olimpiai bajnok, az amerikai Kayla Harrison szerezte meg az aranyérmet Budapesten.

A 90 kilósok között a világbajnoki ezüstérmes Tóth Krisztián is kiemelt volt, de hiába kezdett erőnyerőként, az első mérkőzésén a tavalyi Kodokan-kupa győztes japán Ocudzsi várt rá a tatamin. A sportág őshazájából érkező, meglehetősen erős válogatott ebben a súlycsoportban is kitűnő harcost állított csatasorba, csakhogy Tóth Krisztiánt sem olyan fából faragták, hogy hazai közönség előtt fejet hajtson egy japán kihívó előtt. Szikrázóan kemény küzdelemben, a hosszabbításban végül a magyar versenyző vívta ki a továbbjutást!

Gondoltuk volna, hogy ezek után már könnyű dolga lesz a KSI SE klasszisának, csakhogy az izraeli Kochman sem adta ingyen a bőrét: a negyeddöntő is hosszabbítást hozott, s végül egy intéssel Tóth Krisztiáné lett a győzelem. Az elődöntő ehhez képest sétagalopp volt, bár a brit Stewart aligha idézi majd fel szívesen a történteket: Pánczél Gábor tanítványa fojtással nyert, a junior Eb-ezüstérmes Max Stewart talán azt sem tudta, melyik városban jár éppen…

Következhetett a döntő, a szlovén Zgank ellenében. Tóth Krisztián két évvel ezelőtt már harcba szállhatott a budapesti aranyéremért, ám akkor a japánok világbajnoka, Nisijama Daiki megakadályozta a végső győzelem kivívásában. Ezúttal semmi sem állhatott az útjába, ide-oda hajigálta a szlovén judóst, végül három percnyi küzdelem után ipponnal nyert. Mindez azt jelenti, hogy nem telhet el év magyar GP-győzelem nélkül Budapesten: 2014-ben Csernoviczki Éva, tavaly Ungvári Miklós, ezúttal pedig Tóth Krtisztián tiszteletére játszották el a Himnuszt!


„Nagyon jól esik, hogy ilyen sokan szurkoltak a magyarok sikeréért, hihetetlen erőt ad, amikor érzi az ember, hogy ennyien állnak mögötte – mondta a döntőt követően a 90 kilogrammosok aranyérmese. – Nem készültünk külön erre a versenyre, az utóbbi időben erőfejlesztéssel foglalkoztunk, keveset judóztunk, egy kicsit nehezen álltam vissza. Az első két meccsem elég döcögősre is sikerült, de a döntőben már minden a helyén volt!”

„Számunkra kitűnő edzéslehetőség volt a budapesti Grand Prix, versenykörülmények között mérhettük fel, hogy hol tartunk – értékelt Krisztián edzője, Pánczél Gábor. – Krisztián rajtján meglátszott, hogy másfél hete még az erősítő programot csináltuk. Ezen a téren rengeteget fejlődött, ha sikerül mellé felhoznunk a technikáját is, akkor minden rendben lehet majd az olimpián. Rióban nagyon taktikus meccsekre számítok, amelyeken többnyire nem a látványos dobások döntenek majd.”

A tervek szerint a Tóth Krisztián győzelmének tiszteletére megszólaló Himnusszal véget is ért a rövid életű magyar GP története: jövőre a budapesti világbajnokság miatt nem rendeznek hazánkban ilyen versenyt, 2018-ban pedig már egy szinttel magasabban folytatnánk, vagyis Grand Slam-torna lesz Budapesten. Úgy legyen!

/forrás és részletes eredmények: judoinfo.hu/


 

A legjobb formájukat vinnék judósaink az Olimpiára

Ahogy arra számítani lehetett, a világranglista alapján nyolc magyar judós szerzett kvótát az augusztusi, riói olimpiára.




[caption id="attachment_9186" align="aligncenter" width="504"]Budapest, 2013. február 17. Csoknyai László örül, miután bronzérmet nyert az 50. cselgáncs Hungária Kupa 81 kilogrammos versenyében a budapesti Körcsarnokban 2013. február 17-én. MTI Fotó: Kovács Tamás MTI Fotó: Kovács Tamás[/caption]

Három nő és öt férfi cselgáncsozó képviseli hazánkat az ötkarikás játékokon: Csernoviczki Éva (-48 kg), Karakas Hedvig (-57 kg), Joó Abigél (-78 kg), Ungvári Miklós (-73 kg), Csoknyai László (-81 kg), Tóth Krisztián (-90 kg), Cirjenics Miklós (-100 kg) és Bor Barna (+100 kg).


„Véget ért a kvalifikációs időszak, most kezdődik igazából a felkészülés. Hosszabb edzőtáborok következnek, jó formában érzem magam, de az olimpián fog ez kiderülni. Minden verseny más és más. Nem akarom kikiáltani, hogy érmet szeretnék nyerni Rióban, elégedett lennék már azzal is, ha a legjobb öt között végeznék, de nyilván minél előbb szeretnék zárni” – fogalmazott a mob.hu-nak Bor Barna.


„Az utolsó két versenyen múlott, hogy ki tudtam jutni az olimpiára. Ha olyan formában leszek, mint Bakuban, akkor egész nap meglepetést okozhatok. Nyilván nem vagyok az esélyesek között, mivel tizenkilencedikként kvalifikáltam magam a legjobb huszonkettőből, de eddig is nálam magasabban jegyzetteket győztem már le. Bízom benne, hogy ez Rióban is sikerülni fog” – mondta Cirjenics Miklós.


„Az elmúlt két év nagyon jól sikerült, összességében pozitív vagyok, bravúrmeccseket tudtam nyerni és nagy skalpokat gyűjtöttem. Bízom benne, hogy Rióban fel tudom tenni a pontot az i-re, és hasonlóan jó eredményt tudok elérni, mint az előző versenyeken. Természetesen aranyérmes szeretnék lenni, ezért megyek az olimpiára, de nincs papírforma, bízom benne, hogy a közelében fogok végezni” – tekintett előre Tóth Krisztián.


„Elképesztő, hogy rangidőse lettem ennek a csapatnak, pillanatok alatt elteltek az évek. Többször elmondtam már, hogy nem tartom magam a legesélyesebbnek a riói olimpián. Megpróbálom a tudásom legjavát hozni majd. Ahogy eddig is hangsúlyoztam, a tudásom hetvennyolc százalékát ha ki tudom hozni magamból, akkor elégedett lennék” – nyilatkozta Ungvári Miklós.


Rio2016_005


„Voltak versenyek, amik jól sikerültek, de voltak olyanok is, amelyek kevésbé jól. Összességében jól sikerült a felkészülés, ami igazán csak most kezdődik. Remélem, olyan formában leszek, mint Havannában – utalt a kubai Grand Prix-re Joó Abigél, ahol legyőzte a világelső, olimpiai bajnok Kayla Harrisont. – Az ő stílusa fekszik nekem, de vannak olyanok, akiké nem annyira. Londonban például tőle kaptam ki, ott ő jó napot fogott ki, sokszor a judóban ezen múlik minden. Nem foglalkozok vele, hogy kit kapok a sorsoláson, ha olimpiai bajnok akarok lenni, mindenkit le kell győzni.”


A földharcos stílus nem fekszik neki, erre jó példa a szlovén Anamari Velensek, akitől az elmúlt években négyszer is vereséget szenvedett. A judoválogatott másik hölgy tagja, Karakas Hedvig éremért utazik Rióba.


„Maximalista vagyok, úgyhogy teljesen nem vagyok elégedett az elmúlt két évvel – tekintett vissza Karakas Hedvig. – Szeretném, ha az olimpiai ötödik helyet most már egy éremre tudnám váltani Rióban. Vannak olyan ellenfelek, akik jók, de viszonylag jobban fekszenek nekem stílusban. Próbálok nem foglalkozni a sorsolással, inkább maximálisan felkészülök, hogy mindent ki tudjak adni magamból.”


/forrás: mob.hu/


 

Három magyar érem a judo Európa-bajnokságról

Három magyar érem kerül be a történelemkönyvekbe a 65. judo Európa-bajnokságról, amit Kazanyban rendeztek az elmúlt hétvégén.

[caption id="attachment_12344" align="aligncenter" width="504"]gercsak_2016kazan4 fotó: EJU[/caption]

Csernoviczki Éva ezüstérméről már olvashattak, akik követnek minket. Az övét még két magyar érem követte. Tóth Krisztián és Gercsák Szabina állhatott még dobogóra a mienk közül. Szabina a bronzéremért ráadásul egy iponnal verte a világelső holland Polling-ot!


Gercsák Szabina ezzel a bronzéremmel átvette a kontinentális szabadkártyát Cirjenics Miklóstól. Így karnyújtásnyira került a riói Olimpiától! Cirjenics Miklósnak pedig a hátralevő 2 tornán kell a kvótáját kiharcolni.


Kazanyban ezüstérmes Tóth Krisztián a harmadik a rangsorban, Rióban ott lesz, de ezt már egy évvel ezelőtt is biztosra vettük. Számára a riói kiemelés lehet fontos, ebből a szempontból pedig a mexikói World Masters lehet sorsdöntő viadal.


Csernoviczki Éva a 48 kilogrammban tovább erősített, már nyolcadik a rangsorban, nyugodtan készülhet Rióra, és még kiemelt is lehet majd a sorsolásnál.


Az 57 kilogrammban a Kazanyban hamar búcsúzó Karakas Hedvig kvótája nem került veszélybe, és a hátralávő két versenyen már nem is fogja elveszíteni azt.


A 70 kilogrammban Gercsák Szabina tehát átvette a kontinentális szabadkártyát. A biztos befutó helytől csaknem négyszáz pontnyira van, egy (vagy két) bravúros eredménnyel akár ezt is megszerezheti, de a szabadkártyát el is veszítheti. Számára tehát még nem lefutott ez a „verseny”.


A 78 kilogrammos Joó Abigél viszont akár hátra is dőlhet, tőle sem vehetik már el a kvótáját. Nem írtunk még a férfi 66, illetve a női 63 kilogrammról, nagyon halvány esély még Zámbori Bence és Szabó Franciska előtt is van a kvalifikáció kivívására, de ehhez Grand Slam- vagy Grand Prix-érmet kellene szerezniük.


Összességében nem sokat változott a helyzetünk: hét riói helyünk biztos, a nyolcadik valószínű, a kilencedikhez viszont már bravúr kellene. A kvalifikációs sorozatból három verseny van hátra, május 6. és 8. között a bakui Grand Slam, május 13. és 15. között az almati Grand Prix, majd május 27. és 29. között a guadalajarai World Masters következik, utóbbin azonban csak a világranglista első tizenhat helyezettjei vehetnek részt.


/A judoinfo.hu cikke bővítve/



Kövess minket az Instagramon is!

https://www.instagram.com/p/BEJF1dFQd3o/

Két magyar érem a német judo Grand Prix-n

Folytatódott a magyar judósok idei kiváló szereplése, ezúttal Düsseldorfból hoztunk el két érmet. A 90 kilogrammos Tóth Krisztián második, a nehézsúlyú Bor Barna pedig harmadik helyen végzett a német Grand Prix-n.

[caption id="attachment_11113" align="aligncenter" width="504"]tothkrisztian_2016dusseldorf Tóth Krisztián a dobogó második fokán (Fotó: IJF)[/caption]

A düsseldorfi GP első két versenynapja kevésbé volt sikeres a mieink szempontjából, Zámbori Bence és Gercsák Szabina is vereséget szenvedett az első mérkőzésén. A vasárnap azonban már magyar érmeket hozott.


A 90 kilogrammos Tóth Krisztián miután bemelegedett, ellenállhatatlanul küzdött, riválisai nem találták rajta a fogást. A szlovén Michael Zgnakot még csak intéssel, a brit Frazer Chamberlaint és a kínai Cseng Hszün-csaót már ipponnal győzte le. Az elődöntőben a mongol Otgonbaatar Lkhagvsuren sem okozott gondot a KSI SE kiválóságának, aki vazaris győzelmével a délután döntőbe jutott.


A 90 kilogrammosok fináléjában – némi meglepetésre – Marcus Nymannal nézett farkasszemet a magyar judós. Az egyetlen technikát – a fejen átdobást – erőltető svéd komoly skalpokat gyűjtött a döntő mérkőzésig, a görög Iliasz Iliadsz és a dél-korai Gvak Dong Han sem bírt a hórihorgas versenyzővel.

Korábbi négy mérkőzésükön rendre Tóth Krisztián tudott nyerni, ezúttal viszont ő sem találta a svéd ellenszerét, aki intésekkel a maga javára tudta fordítani a mérkőzést. Pánczél Gábor tanítványa így az ezüstéremnek és száznyolcvan kvalifikációs pontnak örülhet.

A nehézsúlyú Bor Barna is remek napot fogott ki. Vazarival múlta felül a hazai pályán versenyző Sven Heinlét, majd ipponnal a lengyel Maciej Sarnackit. A negyeddöntőben a dél-korei nagy riválison, Kim Szung Minen nem sikerült túljutnia, de a vigaszág ismét a paksi judós sikereit hozta.




[caption id="attachment_11114" align="aligncenter" width="504"]bor_2016dusseldorf2 Bor Barna a bronzéremig jutott (Fotó: IJF)[/caption]

Elsőként az egyiptomi Ahmend Wahid által begyűjtött négy intés jelentette a magyar judós ippongyőzelmét, majd a bronzmérkőzésen egy újabb értékes vazari a kubai Alex Garcia Mendoza ellen. Bor Barna nyakába bronzérem került, amely százhúsz kvalifikációs pontot hozott a konyhára.


Joó Abigélnek a mai napon nem ment a nők 78 kilogrammos mezőnyében, rögtön az első mérkőzésén alulmaradt az ausztrál Miranda Giambellivel szemben. Az egymás ellen is versenyben lévő 100 kilogrammos férfi versenyzőink közül Düsseldorfban Cirjenics Miklós jutott tovább, jobb sorsolásának köszönhetően.

A paksi judós erőnyerőként kezdett, majd egy győzelemmel a tarsolyában a legjobb tizenhat között esett ki. Fogasy Gergő már az első fordulóban beszállt a küzdelmekbe, jukóval verte a német Philipp Galandit, a második fordulóban az orosz Adlan Biszultanov azonban útját állta a BHSE judokájának.

Az olimpiai kvalifikációs rangsorban a két legjobb helyen álló versenyzőnk ezúttal is bizonyította klasszisát, a megszerzett két éremnek köszönhetően az éremtáblázaton a tizennegyedik helyig jutottunk. Az élen Japán (3 arany, 1 ezüst, 0 bronz), Dél-Korea (3, 0, 5) és a házigazda Németország (1, 2, 2) végzett.

/forrás: judoinfo.hu/

Egy sikeres évben reménykedik Tóth Krisztián

A havannai Grand Prix-n ezüstéremig jutó Tóth Krisztián volt a Dinó Sporthíradó vendége, aki Párizsban kézsérülése miatt nem tudta megismételni remek szereplését. Az IJF World Tour következő állomásán, Düsseldorfban azonban már ismét tatamira lépne.

Tóth Krisztián

Az idén első Olimpiájára készülő Tóth Krisztián sok apróbb sérülés mellett tavaly év végén még egy komoly tüdőgyulladással is meg kellett, hogy küzdjön, amiből felépülve vágott neki a 2016-os évnek, ami reményei szerint sikerekben a 2014-est is felül tudja múlva. Sok más dolog mellett többek közt ez is a beszélgetés témája.


Ami biztos, hogy versenyekben gazdag év előtt áll Krisztián, a nyári Olimpiát megelőzően számos Grand Prix viadal vár rá, emellett egy felnőtt Európa-bajnokság, és a kvalifikációs időszakot lezáró Masters verseny Mexikóban, ahova a ranglista első 16 helyezettjét hívják meg.


Sok sikert kívánunk Krisztiánnak, és reméljük, hogy a sérülések már nem hátráltatják tovább, hogy a legjobb formáját tudja hozni!


[youtube https://www.youtube.com/watch?v=peHjoJUULPM&w=420&h=315]


/A judoinfo.hu cikke alapján/

Vegyes judós szereplés Párizsban

Pénteken olvashattátok, hogy Párizsban rendezik a riói Olimpia előtti egyik legragosabb judo versenyt a hétvégén, ahol 11 magyar induló küzd az ötkarikás játékok indulási jogáért.

[caption id="attachment_10897" align="aligncenter" width="504"]csernoviczki2016_paris Fotó: IJF[/caption]

Az első közt az olimpiai bronzérmes - és már biztos olimpiai résztvevő-  Csernoviczki Évától és Karakas Hedvigtől és Pupp Rékától vártuk a szép helytállást, ez azonban ezúttal csak  a tatabányai lánynak sikerült. Éva a dobogó 3. helyére állhatott fel, míg Hédi és Réka sajnos 1 nyert és 1 vesztett mérkőzéssel helyezetlenül térhettek haza a francia fővárosból.


Hédihez és Rékához hasonlóan ugyancsak helyezetlenül zárta a hétvégét a 60 kilogrammosok közt Zámbori Bence is.


Vasárnap is volt kiért szorítani. Tatamira lépett Csoknyai László, aki parádésan menetelt, a negyeddöntőben azonban a világbajnok, a grúz Avtandili Csrikisvili már nagy falatnak bizonyult neki. Ezt követően a vigaszágon a francia Julian Kermarrec legyőzése után a szintén világbajnoki aranyérmes dél-koreai Vang Ki Csun egy vazarival oszlatta el a bronzéremről szóló magyar álmokat. Csoknyai az ötödik helyen zárt ezzel.


Tóth Krisztiánnak sem lesz a kedvenc versenye, akit ismét sérülés hátráltatott, így sok babér az ő számára sem termett. Bízzunk benne, hogy Krisztián keze hamarosan 100%-os lesz, és a versenyeken is kamatoztatni tudja az edzésen elvégzett kemény munkát.


Hamar csomagolhatott Cirjenics Miklós is, nála valamivel tovább - a 16 közé - jutott Fogasy Gergő, de ott azonban ő is búcsúzni kényszerült. A nehézsúlyú Bor Barnának is csak egy mérkőzés jutott sajnos.


Két magyar hölgy is volt még a vasárnapi programban, de sem Joó Abigél, sem Gercsák Szabina nem tudta érem közelébe verekedni  magát. Párizsban összességében egy bronzéremmel zárt a magyar csapat. Következik Németország, a düsseldorfi versennyel. Ott ismét lehetőség nyílik bizonyítani és küzdeni az olimpiai kvalifikációért.


 /A judoinfo.hu nyomán/

Judo Grand Slam - hatalmas torna Párizsban!

Judo Grand Slam
Judo Grand Slam Párizs! Közel 100 ország, több mint 600 judoka, 154 ezer dollár összdíjazás - ez a hétvégi párizsi Grand Slam, a világ egyik legrangosabb és legnépszerűbb judo tornájának felhozatala!

A hétvégi viadalon rengeteg pontot lehet szerezni az olimpiai kvalifikációhoz, de a már említett összdíjazás összege is igen csábító a versenyzők számára, így a május végéig sorra kerülő versenyek közül az egyik legrangosabbikon, a párizsi GP-n bizony évről-évre egyre nehezebb a legjobbak közé kerülni.


Magyar versenyzőnek az évtizedek során mindössze kétszer sikerült megszereznie a legfényesebb medált a párizsi Judo Grand Slam viadalon. Az elsőt olimpiai és világbajnokunk, Kovács Antal jegyzi, aki csaknem másfél évtizede, 2001-ben, néhány hónappal világbajnoki ezüstérme előtt nyerte meg a Judo Grand Slam tornát. A második magyar aranynak 9 esztendeje örülhettünk, Hadfi Dániel jóvoltából.


Az európai csúcsversenyre, a párizsi Judo Grand Slam tornára tizenegy judósunk nevezett, közülük pedig négyen lépnek tatamira a nyitónapon. Ott lesz Csernoviczki Éva, Pupp Réka, Karakas Hedvig, Csoknyai László, Tóth Krisztián, Bor Barna, Gercsák Szabina, Joó Abigél, Fogasy Gergő és Cirjenics Miklós! A két napos verseny programja az alábbiak szerint alakul:


2016. február 6., szombat


Férfiak: 60 (Zámbori Bence, Budaörsi SC), 66 és 73 kg
Nők: 48 (Csernoviczki Éva, Ippon Judo Tatabánya; Pupp Réka, Atomerőmű SE), 52, 57 (Karakas Hedvig, BHSE) és 63 kg
10.00: selejtezők
17.00: bronzmérkőzések, döntők
TV: Sport1, 22:45, összefoglaló


2016. február 7., vasárnap


Férfiak: 81 (Csoknyai László, Atomerőmű SE), 90 (Tóth Krisztián, KSI SE), 100 (Fogasy Gergő, BHSE; Cirjenics Miklós, Atomerőmű SE) és +100 kg (Bor Barna, Atomerőmű SE)
Nők: 70 (Gercsák Szabina, Hell-Miskolci JC), 78 (Joó Abigél, KSI SE) és +78 kg
10.00: selejtezők
17.00: bronzmérkőzések, döntők
TV: Sport2, 18:45, összefoglaló


/judoinfo nyomán/

Kubai Grand Prix - 10 magyar judós küzd

Kubai Grand Prix! Az elmúlt héten Tunéziában elkezdődött a 2016-os olimpiai kvalifikációs időszak, amely péntektől vasárnapig Kuba fővárosában, Havannában folytatódik. A százezer dolláros összdíjazású Grand Prix-viadalon tíz magyar judós indul harcba a pontokért.

[caption id="attachment_10663" align="aligncenter" width="504"]meszaros_anett_640 Mészáros Anett is szőnyegre lép Kubában[/caption]

A kubai Grand Prix-n az előzetes nevezések alapján hatvankilenc ország 418 versenyzője lép majd tatamira. A mieink közül az első versenynapon, pénteken a junior Európa-bajnok Pupp Réka (48 kg, Atomerőmű SE) és az olimpiai ötödik helyezett, világbajnoki bronz- és Eb-ezüstérmes Karakas Hedvig (57 kg, BHSE) száll harcba az érmekért.


Szombaton az olimpiai ezüstérmes Ungvári Miklós (73 kg, Közgép-Ceglédi VSE), a négyszeres Európa-kupa győztes Csoknyai László (81 kg, Atomerőmű SE), a kétszeres világbajnoki ezüstérmes, Eb-győztes Mészáros Anett (70 kg, Budaörsi SC), s nem utolsó sorban a junior vb- és Eb-győztes, U23-as Európa-bajnok Gercsák Szabina (70 kg, Hell-Miskolci JC) kap lehetőséget.


A zárónapon ismét négy judósunkért szoríthatunk, a világbajoki ezüst-, Eb-bronzérmes Tóth Krisztián (90 kg, KSI SE), a Európa-kupa győztes Cirjenics Miklós (100 kg, Atomerőmű SE), a világbajnoki és Eb-ezüstérmes Bor Barna (+100 kg, Atomerőmű SE) és a kétszeres Európa-bajnok Joó Abigél (78 kg, KSI SE) lép tatamira.


Öt edző: Bíró Tamás, Flórusz János, Hangyási László, Pánczél Gábor és Toncs Péter, valamint Nagy András sportigazgató és Dénes László gyúró kíséri a csapatot.

Megválasztották az év legjobb judósait

A Magyar Judo Szövetség az idei esztendőben is megválasztotta az év legjobb judósait, edzőit, és bíróját. A felnőtt férfiak mezőnyében – a tavalyi évhez hasonlóan –, a KSI SE kiválósága, Tóth Krisztián végzett az élen.

[caption id="attachment_10327" align="aligncenter" width="504"]Tóth Krisztián Fotó: Magyar Hírlap[/caption]

A 2015-ös legjobb eredményei között szerepel az ötödik magyar bajnoki címe, egy-egy Grand Prix-arany- és bronzérem, valamint egy Grand Slam-bronzérem. Az Európa-bajnokságon és a világbajnokságon is pontszerző helyen végzett, előbbin az ötödik, míg utóbbin a hetedik helyig jutott. A riói kvalifikációs rangsorban a harmadik helyen zárja az évet, biztos olimpiai indulónak számít.


A felnőtt női kategóriában idén Karakas Hedvig diadalmaskodott. A BHSE csillaga az Európa-bajnokságon, legjobb magyarként ezüstérmet szerzett, a düsseldorfi Grand Prix-n és a tokiói Grand Slamen pedig bronzérmes lett. A tizedik helyen áll a kvalifikációs rangsorban, ami bizakodásra adhat okot.


A legjobb felnőtt edzőnek, a BHSE vezetőedzőjét, Toncs Pétert választotta a szövetség, aki egyelőre Karakas Hedvig miatt lehet érdekelt a riói olimpián.


A legjobb U23-as férfi judós, az idén klubot váltó Fogasy Gergő lett. Az év első felét a Kecskeméti Judo Clubban töltő judoka később már a BHSE csapatában készült, és a novemberi U23-as Európa-bajnokságon a bronzéremig menetelt.


Az év U23-as judósa minden kétséget kizáróan Gercsák Szabina lett, egyedülálló idei teljesítményének köszönhetően. Nyáron jól bemelegített a felnőtt mezőnyben (Budapest GP-hetedik hely, Eb-ötödik hely, magyar bajnoki cím), hogy aztán ősszel végigsöpörjön a korosztályos mezőnyön. A junior Eb- és vb-győzelem után Pozsonyban, az U23-as Európa-bajnokságon sem talált legyőzőre Flórusz János tanítványa. Gercsák Szabina jelenleg ötvenharmadik a kvalifikációs rangsorban, de edzőjével mindent megtesznek annak érdekében, hogy már Rióban tatamira léphessen.


gercsak-szabina1


Az év legjobb junior női versenyzője Pupp Réka lett, az Atomerőmű SE fiatalja ugyancsak bizonyított már a felnőttek között is. A junior Európa-bajnokságon ő nyitotta meg a magyar csapat remeklését, egészen a dobogó legfelső fokáig menetelt.


Az ifjúsági kategóriákban az idei esztendőben Tóth Apor és Tóth Fanni győzött. A Miskolci VSC tehetsége az ifjúsági Eb-n és az EYOF-on is bronzérmet szerzett, míg a KSI SE kiválósága az ifjúsági Eb-bronz után feljebb lépett, és Szarajevóban, az ifjúsági világbajnokságon az ezüstéremig jutott.


Az év legjobb bírója, a legmagasabban jegyzett bírónőnk, Havasiné Fridrich Annamária lett, akit a Nemzetközi Judo Szövetség a legnagyobb versenyekre – közte az asztanai világbajnokságra – delegált, és ha minden az álmaink szerint alakul, Rióban is dirigálhatja majd a mérkőzéseket.


/forrás: judoinfo.hu/

Hét magyar a kínai Judo Grand Prix-en!

grand prix 2014



Hatvanöt ország 419 judósa – köztük hét magyar – lép tatamira péntektől vasárnapig a kínai Csing-taóban. A százezer dolláros összdíjazású Grand Prix-viadalon Zámbori Bence, Csoknyai László, Krizsán Szabolcs, Tóth Krisztián, Cirjenics Miklós, Mészáros Anett és Joó Abigél képviseli színeinket.

Az U23-as Európa-bajnok Zámbori Bence jelenleg negyvenedik a riói kvalifikációs rangsorban a 66 kilogrammosok között, így egyértelmű célja az előrébb jutás.


Két 81 kilós versenyzőnk is tatamira lép: a jelenleg nyolcadik Csoknyai László nem szívesen engedne az előnyéből, míg a tizenhetedik Krizsán Szabolcs japán edzőtáborból érkezve azon lesz, hogy semmiképp ne maradjon le hazai riválisától.


Tóth Krisztián (90 kg) kisebb sérülés miatt kihagyni kényszerült az U23-as Európa-bajnokságot, hétvégére viszont már harcra kész állapotban lesz. A ranglista harmadik helyéről – első számú kiemeltként – vág neki a Grand Prix-nek.


A 100 kilogrammos Cirjenics Miklós a harminckettedik pozícióból szeretne közelebb kerülni az utazó kerethez.


Mészáros Anett (70 kg) talán nem tért túl későn vissza a judóba, jelenleg a kvalifikációs rangsor negyvenharmadik helyén áll, sokat segítene egy jó helyezés Kínában.


Joó Abigél (78) az Abu-Dzabiban szerzett kétszáz ponttal szinte bebiztosította helyét az utazó keretben, jelenleg tizedikként száll harcba.


Edzőként a csapattal tart Toncs Péter, Hangyási László és Pánczél Gábor.


2009 óta rendeznek a kínai városban Grand Prix-viadalt, a mieinknek 2010-ben, a londoni olimpia kvalifikációs sorozatának elején sikerült feliratkozniuk az eredménylistára, akkor Csernoviczki Éva és Burján László egyaránt az ötödik helyig jutott. Tavaly Ungvári Miklós nagy csatában egészen a bronzéremig jutott, reméljük idén sem maradunk érem nélkül.


/forrás: judoinfo.hu/

Három magyar bronzérem Abu-Dzabiból

csernoviczki_eva1


Remek eredményeket értek el a mieink az Abu-Dzabiban zajló olimpiai kvalifikációs Grand Slam-viadalon: Csoknyai László, Tóth Krisztián és Joó Abigél bronzérmet szerzett, Csernoviczki Éva pedig az ötödik helyen végzett – ezek fontos eredmények a riói kvalifikáció szempontjából is!


A 66 kilogrammban a budaörsi Zámbori Bence képviselte a színeinket, aki mexikói ellenfelét ipponnal legyőzve jutott be a legjobb harminckettő közé, ott azonban a brazil Revite búcsúztatta. U23-as Európa-bajnokunk néhány ponttal javítani tudott az olimpiai kvalifikációs rangsorban, nincs elérhetetlen távolságban tőle a kvalifikáció, ehhez azonban még jó eredményeket kell elérnie a folytatásban.


A 73 kilogrammban az olimpiai ezüstérmes Ungvári Miklós erőnyerőként kezdett, majd magabiztosan, a ceglédi judósról elnevezett átfordítással gyűrte le iráni riválisát. A folytatás is jól alakult, intéssel majdnem végig vezetett az ukrán Drebot ellen, kívülről úgy látszott, kézben tartja a meccset, ám a hajrára őt is intették, így egyenlő lett az állás. A Közgép-Ceglédi VSE rutinos versenyzője nyerni akart, hajtotta, űzte ellenfelét, ám egy szerencsétlenül végződő akciónál Drebot jukót kapott, s már nem maradt idő a javításra. Ungvári Miklós most nem tudta gyarapítani olimpiai kvalifikációs pontjainak számát, de neki már nem forog veszélyben a riói részvétele, már a negyedik olimpiájára készülhet.


A 81 kilogrammban folytatódott a magyar versenyfutás, amelyben egyre jobban áll a paksi Csoknyai László. Az Atomerőmű SE londoni olimpikonja ezúttal a gaboni Kibiaki elleni ippongyőzelem után a németek kiemeltjét is kiejtette, az Eb-bronzérmes Sven Maresch legyőzése nagy fegyvertény. A negyeddöntőben az U23-as Európa-bajnok bolgár Ivanov ipponnal nyert, de a vigaszágon Csoknyai László újabb bravúrt mutatott be, ezúttal a kanadaiak olimpiai bronzérmes, világbajnoki ezüst- és bronzérmes klasszisa, Antione Valois-Fortier ellen nyert ipponnal. A bronzmérkőzésen a brazil Penalber volt az ellenfele, aki a nap folyamán Krizsán Szabolcsot búcsúztatta.


A BHSE olimpiai aspiránsa egy közép-amerikai judóst legyőzve jutott be a legjobb tizenhat közé, ahol Penalber ellen sokáig intéssel vezetett, ám a brazil egyenlíteni tudott, majd az utolsó pillanatokban egy sikeres akcióval a győzelmet is megszerezte. Krizsán Szabolcs 48 kvalifikációs pontot gyűjtött, amivel megerősítette helyét a rangsorban. Biztos olimpiai résztvevőnek számítana – ha nem előzné meg őt honfitársa, Csoknyai László.


Visszatérve a bronzmeccshez: Csoknyai László visszavágott Penalbernek, igaz, ehhez kellett a brazil szabálytalansága is, amely miatt a harmadik percbe fordulva – magyar vezetésnél – leléptették. A bronzérem (egy hónapon belül a harmadik „Csokitól” a Judo World Tour-sorozatban!) azt jelenti, hogy a paksi judós kétszáz kvalifikációs ponttal lett gazdagabb, vagyis jelentősen növelni tudta az előnyét hazai üldözőivel, Krizsán Szabolccsal és Ungvári Attilával szemben.


csoknyai2015abu


A 90 kilogrammban Tóth Krisztián képviselte a színeinket, a KSI SE világbajnoki ezüstérmese címvédőként lépett tatamira. Pánczél Gábor tanítványa előbb az ukrán Szinyevszkij, majd az indiai Singh ellen is ipponnal nyert, a negyeddöntőben pedig a szerb Geraszimenkón jutott túl simán, jukónyi különbséggel.


Az elődöntőben a mongol Lkhagvasuren következett, s az utolsó percre egy intésnyi magyar előnnyel fordultak a felek, de a fogáskeresések és bontások közepette az ellenfél ügyesebben indítgatott, s kétszer is megintették a versenyzőnket, így a döntő helyett a bronzmeccsen szerepelhetett. Ott aztán igazolta is a papírformát, vazarival győzte le a szerb Kukoljt, így felállhatott a dobogó harmadik fokára. Tóth Krisztián már biztos riói indulónak számít, de az Abu-Dzabiban szerzett kvalifikációs pontokkal meg tudta erősíteni a helyét a kiemeltek között, ha ezt megvédi a következő hónapokban is, Rióban kedvezőbb sorsolásra számíthat.


A 100 kilogrammban Cirjenics Miklós (Atomerőmű SE) a nyitómeccsen grúz riválisát legyőzte, aztán alul maradt a világbajnoki ezüst- és bronzérmes német Frey-jel szemben, így helyezetlenül zárt. Az az egy győzelem olimpiai szempontból sokat érhet, Hangyási László tanítványa tett egy újabb lépést a riói direkt kvalifikációs felé.


A 48 kilósoknál a junior-világbajnokságon résztvevő Pupp Réka néhány nappal a világverseny után nem tudta emlékezetessé tenni Grand Slam-részvételét, a román Violeta Dumitruval szemben búcsúzott. Ugyanebben a súlycsoportban olimpiai bronzérmesünk, Csernoviczki Éva két magabiztos győzelemmel jutott el az elődöntőig, ott azonban a törökök egyik üdvöskéje, Ebru Sahin feltartóztatta az Ippon Judo Tatabánya versenyzőjét. A bronzmeccsen sem sikerült javítani, a kínai Hszie ellen háromszor intették a magyar versenyzőt. Egy-egy esetben talán túlságosan szigorú volt a bíró a kétszeres Európa-bajnokkal szemben, de sajnos ez nem kerül be az annalesekbe, csak az, hogy Csernoviczki Éva az ötödik helyen végzett. Kellett ez az ötödik hely is, az érte járó 100 olimpiai kvalifikációs pont sokkal közelebb hozta a riói részvételt.


Az 57 kilogrammban Karakas Hedvig (BHSE) a román Ohai ellen búcsúzott, ahogyan Szabó Franciska (63 kg, Békés Megyei Kano JSE) és Gercsák Szabina (70 kg, Hell-Miskolci JC) rajtja sem sikerült, mindhárman helyezetlenül zártak.


A 78 kilogrammos Joó Abigél a belga De Saedelaere elleni ipponnal jutott be a legjobb nyolc közé, ahol a feltörekvő holland Steenhuis az útját állta. A vigaszágon az ukrán Turksz ellen sikerült javítani, a bronzmeccs pedig drámai küzdelmet hozott, ami számunkra happy enddel ért véget: a világbajnok francia Tcheumeo jukónyi előnyére megpróbált ráülni, egy perccel a vége előtt még csak két intése volt, ám fél percre a dudaszótól megkapta a harmadikat is. A következő indítást kivédekezte a francia, s már csak három másodpercet mutatott az óra. Ilyen rutinos versenyző ennyi időt már könnyedén ki szokott bekkelni, ám Tcheumeo a menekülést választotta, kihátrált a küzdőfelületről, a vezetőbíró pedig nem restellte a meccs végén is meginteni – ez leléptetést jelentett!


Ehhez persze az is kellett, hogy Joó Abigél az utolsó pillanatig hitt a győzelemben! A jutalma a bronzérem és a szép pénzdíj mellett kétszáz olimpiai kvalifikációs pont, ami pont jókor jött: megerősítette a riói pozíciót a KSI SE versenyzője számára.


joo2015abu


Abu-Dzabiban 88 ország 481 judósa lépett tatamira, a legjobban Dél-Korea válogatottja szerepelt, versenyzői négy aranyéremmel zártak az éremtáblázat élén, megelőzve Oroszországot (2, 1, 1) és Franciaországot (2, 0, 2). A mieink Csoknyai László, Tóth Krisztián és Joó Abigél bronzérmével a tizenhatodik helyen zártak a rangsorban.


/forrás: judoinfo.hu/

Megszülettek a judo magyar bajnokai

A szokatlan időpont és a tomboló hőség ellenére 131 résztvevője volt a kecskeméti országos bajnokságnak, amely a favoritok győzelme mellett néhány meglepetést is hozott. Alighanem a férfi 81 kilogrammban ifj. Nagysolymosi Sándor győzelme volt a legvaskosabb.



[caption width="503" id="attachment_7357" align="aligncenter"]dobogo fotó: judoinfo.hu[/caption]

A hőség úgy látszik jót tesz az „öregfiúknak”, a 73 kilogrammosok között például a már „visszavonult” szegedi Bürgés Milán gyalogolt át a mezőnyön, begyűjtve ezzel a második magyar bajnoki címét. A 81 kilósoknál is egy korábbi válogatott, ifj. Nagysolymosi Sándor lett az aranyérmes, a döntőben az utolsó pillanatokban tudott fordítani a paksiak londoni olimpikonja, Csoknyai László ellen, ezzel pályafutásának első felnőtt bajnoki aranyérmét szerezte meg – ez Zalaegerszeg történetének is az első judós aranya.


A többi súlycsoportban nem akadt ehhez fogható meglepetés, a „nagyok” közül, aki tatamira lépett, az haza is vitte, amiért jött: bajnoki aranyérmes lett a világranglista vezető Tóth Krisztián, a vb-ezüstérmes Bor Barna, a kétszeres Európa-bajnok Joó Abigél, az U23-as Európa-bajnok Szabó Franciska és az ifjúsági olimpiai, világ- és Európa-bajnok Gercsák Szabina is – utóbbi először állhatott a dobogó legfelső fokára a felnőttek között.



[caption width="560" id="attachment_7358" align="aligncenter"]kjcob2015 fotó: judoinfo.hu[/caption]

A képzeletbeli éremtáblázat élén a KSI SE végzett (2 arany és 1 bronzéremmel), de ezúttal igazán „szétszóródtak” az aranyak, összesen 13 klub tudott aranyérmet szerezni. A legtöbb érmet (2 ezüst, 3 bronz) a Közgép-Ceglédi VSE judósai vihették haza.


A részletes eredmények listája ITT olvasható.


/forrás: judoinfo.hu/

Két magyar aranyérem a zágrábi Grand Prix-n!

Ragyogóan szerepeltek a mieink a zágrábi olimpiai kvalifikációs Grand Prix-n: Krizsán Szabolcs és Tóth Krisztián arany-, Csoknyai László ezüst-, Joó Abigél pedig bronzérmet szerzett, Bor Barna az ötödik, Cirjenics Miklós a hetedik helyen végzett. A rangos viadalon Magyarország első lett az éremtáblázaton!


krizsan2015zagreb1


Az első versenynapon sajnos nem sok babér termett a mieink számára, csak két győzelmet sikerült kicsikarni: a 66 kilogrammban az immár a Budaörsi SC színeiben versenyző Zámbori Bence az első összecsapásán jobb intésaránnyal legyőzte a román Lazeát, ám a következő körben ugyancsak intésekkel alul maradt a későbbi döntős német Siedllel szemben. Az 52 kilogrammos Maros Barbara (Honvéd-Kipex) ippongyőzelemmel kezdett az ausztrál Trotter ellen, őt a románok nagyágyúja, az ugyancsak döntőig menetelő, s végül aranyérmet szerző Chitu búcsúztatta a második fordulóban.


Szabó Csaba (60 kg, Kecskeméti JC) finn, Pupp Réka (48 kg, Atomerőmű SE) brazil riválistól szenvedett vereséget, míg az olimpiai ötödik helyezett, vb- és Eb-bronzérmes Karakas Hedvig (57 kg, Honvéd-Kipex) intésekkel veszített a román Ohai ellen.

A második napon a két 81 kilósunkért izgulhattunk: jelenleg Krizsán Szabolcs (Honvéd-Kipex) és Csoknyai László (Atomerőmű SE) is „befutó” helyen áll az olimpiai kvalifikációs ranglistán, vagyis nekik nemcsak az ellenfelekre, de egymásra (sőt, még Ungvári Attilára is) figyelniük kell – Zágráb előtt Csoknyai vezetett a „magyar rangsorban”.


Az ASE olimpikonja győzelemmel kezdett a szlovén Cetic ellen, aztán a világranglistán tizenhetedik mongol Otgonbaatar következett, akit Csoknyai László vazarival győzött le. A spanyol Nacimiento ellen már a helyezések elérése volt a tét, jukóval összejött ez is. A paksi judós lendületbe jött, a negyeddöntőben a belga Bottieau ellen vazarival, az elődöntőben pedig az olasz Ciano ellen intésekkel jutott tovább – vagyis bejutott a fináléba!


A Honvéd-Kipex judósa, Krizsán Szabolcs a világranglista tizennyolcadik helyezettjeként kiemelt volt a zágrábi versenyen, s erőnyerőként a második fordulóban kapcsolódott be a küzelmekbe. A portugál Lima ellen sziporkázott, ipponnal lépett tovább, majd az ukrán Dudcsikkal találkozott, akit ugyancsak ipponnal ütött el a folytatástól.


A német Maresch vazarival, az orosz Haszan Halmurzajev pedig ipponnal maradt alul a magyar judóssal szemben, s Toncs Péter tanítványa is bejutott a döntőbe! A két 81 kilós magyar immár harmadszor döntőzhetett egymás ellen – tavaly Szófiában, az idén januárban Tuniszban is Krizsán-Csoknyai finálét rendeztek, s mindkétszer a Honvéd-Kipex judósa nyert. Ezúttal is nagy taktikai harc folyt a tatamin, a két magyar judós nem kímélte egymást, s végül – három-egyes intésaránnyal – Krizsán Szabolcs bizonyult jobbnak.


Érdekesség, hogy a huszonöt esztendős versenyző két évvel ezelőtt éppen a horvát Grand Prix-n aratott győzelmével kezdte el „igazán” nemzetközi karrierjét, s most ismét GP-aranyat akasztottak a nyakába. Ez a medál duplán értékes számára, hiszen immár az olimpiai kvalifikációs rangsorban is beelőzte honfitársát, ráadásul – szigorúan olimpiai szemüvegen át nézve – a zágrábi siker ezúttal többet ér még az Európa-bajnoki címnél is: az esetleges bakui sikerért 200, a zágrábi elsőségért 300 kvalifikációs pont jár.

Heti összefoglaló

Mozgalmas hetet zárt a magyar sportélet, és az ellenfelem.hu szerkesztősége is. Számos sportágban, és számos helyszínen álltak helyet sportolóink az elmúlt napokban, mi pedig a háttérben azon dolgoztunk, hogy ne maradjatok le semmiről!


IMG_0866


Amellett,hogy a hírek begyűjtésén és szerkesztésén dolgoztunk, a héten 2 (!) világsztárral is interjút készítettünk. Az egyik személyéről már értesülhettetek, aki nem más, mint az élő BJJ legenda, Roger Gracie,akivel Bécsbe érkezése után beszélgettünk hosszasan. A vele készült interjúnkat természetesen hamarosan olvashatjátok. Ezúton is köszönjük a segítséget Orlando Neto barátunknak!


image


A másik világsztárunk nevét egyelőre titokban tartanánk, de hamarosan az ő kilétére is fény derül. Annyit elárulhatunk, hogy az MMA világának egyik meghatározó figurája, akiről meglepő dolgok derülnek ki az interjúban!


A háttérmunkák mellett azért zajlottak az események a honlapon is, így a héten megismerkedhettetek a Fontana SE csapatával, a "bajnokok műhelyével".


Szerdán aztán megkezdődött Bilbaoban a Kickbox EB, melynek minden mozdulatát végig követtük a héten, és minden minden magyar eredményről beszámoltunk. Az összesített eredménnyel sem lehetünk elégedetlenek, hisz 2 Európa bajnokkal is gazdagodtunk Spanyolországban! Gratulálunk mindenkinek!


Közben a Junior Judo Világbajnokságon is szoríthattunk a magyar versenyzőkért, és innen sem jövünk haza üres kézzel, Tóth Krisztián ugyanis világbajnok lett! Szép volt! Gratulálunk!


toth


Nem csak külföldön, itthon is zajlottak az események, Kecskeméten a FILA Pankration World Championship is számos magyar sikert hozott, köztük sok aranyérmet is. A részletes eredményekkel a napokban jelentkezünk majd.


A szentendrei Muay Thai Mania 5 is lezajlott rendben, erről pár képet is közöltünk a Facebookon, elsőként. Az eredmények pedig:




  1. Varga Gyula vs. Dobos Mátyás: Varga győz egyhangú pontozás

  2. Horváth Lovas vs.Tamás Varga András: Horvát győz KO.

  3. Majzik Norbert vs. Kisfalvi Milán :Majzik győz leléptetés

  4. Horváth Tamás vs. Bereczki Dominik: Bereczki győz feladás

  5. Berényi Roland vs. Sebők Máté: Berényi győz KO.

  6. Kiss Sámuel vs. Albrecht Péter: Albrecht győz KO.




Összesítésben a debreceni csapat 4-2 arányban nyerte a csapatmérkőzést! Gratulálunk!


Szakmai írással sem maradtunk adósok a héten, ezúttal a legendás harcos, Buakaw technikai repertoárját és edzését elemezgettük.


Eseményt is ajánlottunk a héten, amik közül két földharc verseny is kiemelkedik, az egyik a Nyílt Sport-JuJitsu Magyar Bajnokság lesz a Magyar Sport-Jitsu Szövetség és a Jászsági Harcművészeti Akadémia szervezésében, a másik pedig a Global Grappling versenysorozat következő állomása, a III. Szeged Grappling Bajnokság, mely a sorozat egyik legnépszerűbb állomása minden évben.


Kövessetek minket a következő héten is!


ellenfelem.hu - A harcos közösség