Hét magyar a kínai Judo Grand Prix-en!

grand prix 2014



Hatvanöt ország 419 judósa – köztük hét magyar – lép tatamira péntektől vasárnapig a kínai Csing-taóban. A százezer dolláros összdíjazású Grand Prix-viadalon Zámbori Bence, Csoknyai László, Krizsán Szabolcs, Tóth Krisztián, Cirjenics Miklós, Mészáros Anett és Joó Abigél képviseli színeinket.

Az U23-as Európa-bajnok Zámbori Bence jelenleg negyvenedik a riói kvalifikációs rangsorban a 66 kilogrammosok között, így egyértelmű célja az előrébb jutás.


Két 81 kilós versenyzőnk is tatamira lép: a jelenleg nyolcadik Csoknyai László nem szívesen engedne az előnyéből, míg a tizenhetedik Krizsán Szabolcs japán edzőtáborból érkezve azon lesz, hogy semmiképp ne maradjon le hazai riválisától.


Tóth Krisztián (90 kg) kisebb sérülés miatt kihagyni kényszerült az U23-as Európa-bajnokságot, hétvégére viszont már harcra kész állapotban lesz. A ranglista harmadik helyéről – első számú kiemeltként – vág neki a Grand Prix-nek.


A 100 kilogrammos Cirjenics Miklós a harminckettedik pozícióból szeretne közelebb kerülni az utazó kerethez.


Mészáros Anett (70 kg) talán nem tért túl későn vissza a judóba, jelenleg a kvalifikációs rangsor negyvenharmadik helyén áll, sokat segítene egy jó helyezés Kínában.


Joó Abigél (78) az Abu-Dzabiban szerzett kétszáz ponttal szinte bebiztosította helyét az utazó keretben, jelenleg tizedikként száll harcba.


Edzőként a csapattal tart Toncs Péter, Hangyási László és Pánczél Gábor.


2009 óta rendeznek a kínai városban Grand Prix-viadalt, a mieinknek 2010-ben, a londoni olimpia kvalifikációs sorozatának elején sikerült feliratkozniuk az eredménylistára, akkor Csernoviczki Éva és Burján László egyaránt az ötödik helyig jutott. Tavaly Ungvári Miklós nagy csatában egészen a bronzéremig jutott, reméljük idén sem maradunk érem nélkül.


/forrás: judoinfo.hu/