A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Ungvári Miklós. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Ungvári Miklós. Összes bejegyzés megjelenítése

Judo VB - A sikeres folytatásban bízva

Ma a budapesti Suzuki Judo Világbajnokság harmadik versenynapján is két magyar judósért szoríthatunk. Karakas Hedvig és Ungvári Miklós lép a siker reményében tatamira!


Ezen a napon is két súlycsoport küzdelmeire kerül sor, a férfi 73 és a női 57 kilogrammban dől el, kik lesznek 2017 világbajnoki dobogósai. Reményeink szerint mi is érdekeltek leszünk, elvégre két rutinos, igen sikeres sportolónk szerepel majd ezen a napon. Közülük Karakas Hédi a riói olimpián elért hetedik helyezés után nem várt tovább, régóta esedékes orvosi beavatkozásoknak vetette alá magát, két komolyabb műtét után próbálja meg visszaverekedni magát a világ legjobbjai közé.


A súlycsoport olimpiai és világbajnok klasszisa, a japán Macumoto néhány hete gyermekáldásban részesült, ezért nem indul a világbajnokságon. Ott lesz viszont a mezőnyben Rio de Janeiro nagy csillaga, a favelák olimpiai bajnoknője, Rafaela Silva.


Ungvári Miklóst nem kell bemutatni Magyarországon: a ceglédiek hőse a magyar válogatott rangidőse, aki harminchat esztendősen is a legjobbak közé tartozik. Olimpiai ezüstérmes, háromszor állt már vb-dobogón, háromszoros Európa-bajnok. Két éve megnyerte Budapesten a Grand Prix-viadalt, óriási erőt ad neki a magyar szurkolók hangorkánja.


Az olimpiai és világbajnoki címvédő, a japán Ono Sohej nem lesz ott a mezőnyben, a szabad prédára tucatnyian pályáznak hasonló esélyekkel. Nagyon veretes csatákat várhatunk ezen a napon…


/forrás: judoinfo.hu/

 

Judo - Összeállt a válogatott az Európa-bajnokságra

Kihirdette az április 20-án kezdődő varsói Európa-bajnokságon résztvevő válogatott névsorát a Magyar Judo Szövetség: az egyéni küzdelmekben teljes létszámmal vesznek részt hazánk legjobbjai, míg a csapatversenyben a férfiak lesznek érdekeltek.

[caption id="attachment_10519" align="aligncenter" width="504"] fotó: MJSZ[/caption]

Nagy Andrástól, az MJSZ szakágvezetőjétől megtudtuk, a riói olimpia magyar indulói közül csak az operáció után lábadozó Karakas Hedvig és Tóth Krisztián hiányzik majd, a többiek Varsóban is tatamira lépnek. A csapatversenyben csak a férfiaknál nevez majd Magyarország.


A legtöbb judóst, összesen négyet a paksi Atomerőmű SE delegálja Varsóba. A magyar utazók eddig 7 arany-, 10 ezüst- és 9 bronzérmet gyűjtöttek a kontinensbajnokságokon.

A mieink legfiatalabb indulója a mindössze 18 esztendős Szigetvári Mercédesz lesz, aki néhány napja Grúziában szerezte meg első felnőtt érmét a World Judo Tour-sorozatban – a bajai lány már a tavalyi, kazanyi Eb-n is részt vett.

A csapatunk korelnöke a 36 éves, háromszoros Európa-bajnok Ungvári Miklós lesz, aki 17 évvel ezelőtt, 2000-ben mutatkozott be a kontinensbajnokságon, amikor még a barcelonai „aranycsapat” tagjai – Kovács Antal, Hajtós Bertalan, Csák József és Csősz Imre – is a tatamit koptatták…

Az Európa-bajnokság egyéni küzdelmeiben minden ország kilenc férfi és kilenc női judóst (de súlycsoportonként legfeljebb két főt) indíthat.

A magyar Eb-csapat


FÉRFIAK
60 kg:
Szabó Csaba (Kecskeméti JC), Bartha Ákos (Miskolci VSC)
66 kg:
73 kg: Ungvári Miklós (Ceglédi VSE)
81 kg: Ungvári Attila (Ceglédi VSE), Csoknyai László (Atomerőmű SE)
90 kg: Vér Gábor (BHSE)
100 kg: Cirjenics Miklós (Atomerőmű SE), Fogasy Gergő (BHSE)
+100 kg: Bor Barna (Atomerőmű SE)
A csapatversenyekre Szabó Frigyest (73 kg, Leányvár SE) is nevezi a magyar szövetség
NŐK
48 kg:
Csernoviczki Éva (Ippon Judo Tatabánya)
52 kg: Pupp Réka (Atomerőmű SE), Keliger Bernadett (BHSE)
57 kg: Siroki Ibolya (Budaörsi SC)
70 kg: Gercsák Szabina (Miskolci JC)
78 kg: Joó Abigél (KSI SE), Salánki Evelin (Ippon Judo Tatabánya)
+78 kg: Kárpáti Emese (KSI SE), Szigetvári Mercédesz (Mogyi-Bajai JC)


/forrás: judoinfo.hu/

Judo - Négy magyar a világranglista élmezőnyében

Remekül kezdték judósaink a 2017-es esztendőt, s annak ellenére, hogy többen műtét után lábadoznak, jelenleg négyen is a legjobb tízben szerepelnek a felnőtt világranglistán.

[caption id="attachment_16521" align="aligncenter" width="504"] fotó: Kovács Tamás/MTI[/caption]

A szatymazi Nagy Kitti rögtön egy bronzéremmel nyitotta a szezont Tuniszban, majd az oberwarti European Open-tornán már három éremnek is örülhettünk: Pupp Réka ezüstéremmel tette le névjegyét az 52 kilogrammban, Keliger Bernadett és Joó Abigél nyakába pedig bronzérem került.


Februárban két éremmel vettünk búcsút a düsseldorfi Grand Prix-től: Ungvári Attila veretlenül lett ezüstérmes, a nehézsúlyban Bor Barna a dobogó alsó fokára állhatott fel.


Március második hétvégéje igazi magyar éremesőt hozott: Bakuból öt, Usterből egy medált hoztunk el. Az azeri fővárosban megrendezett Grand Slam-viadalon Bor Barna és Pupp Réka ezüstérmes lett, Ungvári Miklós, Cirjenics Miklós és Joó Abigél bronzérmet szerzett, míg Svájcban Gercsák Szabina egy bronzéremmel vette ki részét a sikerből.



A legjobb négy

A felnőtt világranglistán négy judósunk is az első tíz között foglal helyet! A legelőkelőbb pozíció Bor Barnáé, aki harmadik a +100 kilogrammban, előtte csak a riói olimpia első két helyezettje, Teddy Riner és Haraszava Hiszajosi áll.


Joó Abigél kihasználva az olimpiai utáni, csendesebb időszakot, már tavaly ősszel is szépen gyűjtötte az érmeket, s idén sem lazít, már két bronznál jár. Az aktív és eredményes versenyzésnek köszönhetően az ötödik helyen áll a nők 78 kilogrammos súlycsoportjában.


Ungvári Attila lemaradt Rióról, azonban egyre jobb formája és eredményei arra engednek következtetni, a tokiói olimpiát semmiképp sem szeretné elmulasztani. A Ceglédi VSE kiválósága a kilencedik a 81 kilogrammban.


Ungvári Miklós a 2016-os esztendőt érem nélkül zárta, esetében mégsem beszélhetünk sikertelen évről, hiszen a riói olimpián a magyar csapat legjobbja volt, s az év férfi judósának is őt választották. Bakuban, idei első versenyén egy bronzéremmel nyitott, amely jó előjel lehet a hazai rendezésű világbajnokság évében. Harminchat éves klasszisunk a tizedik a 73 kilogrammosok között.


Ha valakinek kedvenc versenye lehet a bakui Grand Slam, az Cirjenics Miklós. Az elmúlt évben ezüst-, idén bronzéremig jutó paksi judoka súlycsoportjában a tizenhatodik helyen áll.


Pupp Réka – edzőivel közösen – a súlycsoportváltás mellett tette le voksát az év elején, s a döntés helyességét mi sem bizonyítja jobban, mint a két fényesen csillogó ezüstérem. Az Atomerőmű SE junior Európa-bajnoka villámgyorsan jön fel a ranglistán, már a huszonkettedik!


/A teljes lista a judoinfo.hu oldalon/


Öt magyar érem a bakui Grand Slam-viadalon

Harmincegy ország 182 judósa lépett tatamira a hétvégén a bakui Grand Slam-viadalon, amelyen hét magyar judósból öten is érmet szereztek, s még egy pontszerző ötödik helyre is futotta. A fantasztikus hétvégén ők hatan összesen 3260 világranglistapontot gyűjtöttek!

[caption id="attachment_16394" align="aligncenter" width="503"] Fotó: IJF, Marina Mayorova[/caption]

Pupp Réka tovább folytatta remeklését új súlycsoportjában, az 52 kilogrammban a bakui torna első versenynapján. Az Atomerőmű SE húsz esztendős judósa a tavalyi győztes Gili Cohent is legyőzve, három ipponnal jutott be a döntőbe, ahol a román Larisa Florian gyorsan vezetést szerzett ellene, s előnyét nem is engedte ki a kezei közül. Hangyási László és Braun Ákos tanítványa idei második nemzetközi ezüstérmét szerezte úgy, hogy az év elején váltott súlycsoportot.


Ugyancsak pénteken lépett tatamira Szabó Csaba, a kecskeméti judós azonban nem járt sikerrel, egy percen belül vereséget szenvedett kazah riválisától.


Szombaton a ceglédi judósok remekeltek: Ungvári Miklóst az elődöntőben a kétszeres világbajnok Nakaja Riki állította meg, a bronzmérkőzésen azonban javítani tudott olimpiai ezüstérmesünk, s az igen szorosra sikerült leszorítást fiatal ellenfele kénytelen volt lekopogni. Ungvári Miklós az elmúlt esztendőt érem nélkül zárta, a 2017-es évet egy Grand Slam-bronzéremmel nyitotta!


Ungvári Attila győzelemmel kezdte a napot a 81 kilogrammosok csatájában, a második forduló azonban már egy nem várta eredményt hozott, éppen a védjegyévé vált fojtás-technikával kapott ki a mongol Uuganbaatar Otgonbaatartól. A vigaszágon a holland Frank De Wit legyőzésével a fiatalabbik Ungvári testvér is éremért küzdhetett a délután folyamán. A bronzmérkőzés a harmincnégy éves japán Kohara Kenya győzelmét hozta, így Ungvári Attilának a düsseldorfi GP-ezüst után, ezúttal a pontszerző ötödik hely jutott.


A bakui Grand Slam-torna zárónapján mindhárom judósunk felállhatott a dobogóra! A 100 kilogrammos Cirjenics Miklós a bronzmérkőzésen kissé meglepődött, amikor törölték vazari értékű dobását, szerencsére izgalomra nem volt ok, ellenfele belehidalt a dobásába, amelynek leléptetés lett a vége. Az Atomerőmű SE 100 kilósa alighanem kedveli az azeri fővárost, hiszen tavaly ugyanitt ezüstérmet szerzett, s gyakorlatilag azzal biztosított be indulását a riói olimpián.


Bor Barna két győzelemmel máris a döntőben tudhatta magát a nehézsúlyúak mezőnyében, ahol a grúz Guram Tusisvili ezúttal jobbnak bizonyult, az ASE judósának nyakába ezüstérem került. Ez volt a harminc esztendős paksi judós tizenhetedik érme a Judo World Tour-sorozatban! A hétvége győztese Hangyási László lett, az Atomerőmű SE vezetőedzőjének mindhárom versenyzője éremmel térhet haza...




[caption id="attachment_16395" align="aligncenter" width="504"] Fotó: IJF, Marina Mayorova[/caption]

A zárónap harmadik magyar indulója, a kétszeres Európa-bajnok Joó Abigél is remekül szerepelt: egy nyert és egy vesztett mérkőzés után lépett tatamira az bronzéremért, ahol a kazah Albina Amangeldijevának esélyt sem adva, gyönyörű ipponnal biztosította be győzelmét. A megszerzett öt érmünkkel az éremtáblázat tizenharmadik helyén végeztünk ezen a fantasztikus hétvégén, az első három helyet Hollandia (3 arany, 1 ezüst, 0 bronz), Azerbajdzsán (1, 2, 4) és Japán (1, 2, 2) szerezte meg.


/forrás: judoinfo.hu/

Ungvári Miklós bronzérmes Bakuban

Hét magyar judós lép tatamira a hétvégén Bakuban, az idei második Grand Slam-viadalon. Az első két nap mindegyikén született magyar érem!

[caption id="attachment_10519" align="aligncenter" width="504"] fotó: MTI[/caption]

A pénteki versenynapon Pupp Réka a dobogó második helyére állhatott fel, ezzel indult el a magyar érmek gyűjtése. A szombati napon a két Ungvári testvér, Miklós és Attila lépett tatamira, és Rékához hasonlóan nagyszerű formában judóztak.


Miklós üzbég és ukrán ellenfél legyőzésével jutott be a négy közé, ahol hosszabbítás után vazarival kikapott a hozzá hasonlóan olimpiai ezüstérmes, kétszeres világbajnok japán Nakaja Rikitől. A bronzmérkőzésen a háromszoros vb-bronzérmes Ungvári ipponnal verte a hazai közönség előtt szereplő, nála 17 esztendővel fiatalabb Hidayat Heydarovot.



"Januárban azt mondtam, adok három hetet magamnak, és ha úgy látom, nem sikerül visszajönnöm közel abba a formába, amelyben az olimpia előtt voltam, akkor végleg abbahagyom. De hála Istennek, biztató jelzések jöttek, s úgy voltam vele, hogy nekiugrok. Persze néha kicsit fáj, nem olyan könnyű, mint húsz évvel ezelőtt, de a hazai rendezésű vb tényleg motivál.” - nyilatkozta Ungvári Miklós a Magyar Nemzet Online-nak.


Öccse, az Eb-harmadik Attila a 81 kilogrammos bronzcsatában ipponnal kikapott a 34 évesen komolyabb nemzetközi eredmény nélkül álló japán Kenya Koharától, és ötödik lett.


A mai zárónapra is jut három judósunk: Cirjenics Miklós (100 kg, Atomerőmű SE), Bor Barna (+100 kg, Atomerőmű SE), valamint Joó Abigél (78 kg, KSI SE) személyében.


/A judoinfo.hu és a vs.hu cikke bővítve/

Judo Felnőtt OB - Nagy csaták és meglepetések

Szombaton Kecskeméten, a Messzi István Sportcsarnokban rendezték meg az idei országos bajnokságot, amely igen fontos állomás volt az augusztusi budapesti világbajnokság miatt: aki jól szerepel, annak még van esélye kiharcolni a válogatottba kerülést (amint ismeretes, Magyarország az egyéni küzdelmekre nemenként kilenc-kilenc judóst nevezhet, de a mieink a csapatverseny során is szeretnének jól szerepelni.

[caption id="attachment_15967" align="aligncenter" width="504"] fotó: judoinfo.hu[/caption]

A hírös városban a riói olimpikonok közül Joó Abigél, Csoknyai László és Cirjenics Miklós lépett tatamira, előbbi kilencedszer lett bajnok, Csoknyai László aranypontos csatában múlta felül a korábbi Eb-bronzérmes Ungvári Attilát, Cirjenics Miklós pedig a döntőben igen fordulatos, parázs küzdelemben győzte le legnagyobb hazai kihívóját, Fogasy Gergőt. Az egyesületek csatájában végül a KSI SE lett a legsikeresebb, négy döntőse is volt, közülük kettő diadalmaskodott. Az éremtáblázatra 22 klub került fel, a legtöbb érmet (nyolcat) a BHSE gyűjtötte be, az aranyérmekből 10 egyesületnek jutott.


A 60 kilogrammosok között az U23-as Eb-ezüstérmes Szabó Csaba imponáló magabiztossággal szerezte meg a hazaiak számára az aranyérmet, 2015 után másodszor állhatott fel a dobogó legfelső fokára. A 66 kilogrammban a harmincegy esztendős Burján László már a hetedik bajnoki aranyérmét nyerte meg, a 73 kilósoknál Szabó Frigyes megvédte bajnoki címét. A 90 kilogrammban a korábbi junior-világbajnoki bronzérmes Vér Gébor lett a bajnok, második felnőtt aranyérmét szerezte meg. A nehézsúlyúaknál Demeter Bendegúz Kaposvárra vitte a bajnoki címet, 2013 után másodszor lett Magyarország legjobbja ebben a súlykategóriában.


A nőknél a 48 kilósok között egy nagy visszatérő, a korábbi junior és ifjúsági Eb-ezüstérmes Erdélyi Lilla lett a bajnok, pályafutása során már harmadik alkalommal. Az 52 kilogrammban a bajai Knetig Emőke a tavalyi csapatbajnoki arany mellé immár az egyénit is begyűjtötte. Az 57 kilósoknál megismétlődött a tavalyi finálé, csakhogy ezúttal Kovács Kitti és Balogh Daniella csatájában előbbi bizonyult jobbnak. A 63 kilogrammban a tizenhét esztendős győri Szilli Nóra lett az első, a 70 kilósoknál Lőrinc Renáta aranypontos csatára kényszerítette a junior és ifjúsági világ- és Európa-bajnok, ifjúsági olimpiai bajnok címvédőt, Gercsák Szabinát, ám végül a miskolci lány nyakába került az arany.




[caption id="attachment_15968" align="aligncenter" width="504"] fotó: judoinfo.hu[/caption]

A 78 kilogrammban a tatabányai Salánki Evelin vazarival vezetett már a kétszeres Európa-bajnok Joó Abigél ellen, de nem sokkal később a KSI SE csillaga ipponnal vetett véget a küzdelemnek: Pánczél Gábor tanítványa immár a kilencedik magyar bajnoki címénél tart! A nehézsúlyban a tizennyolc esztendős Szigetvári Mercédesz pályafutásának első felnőtt bajnoki címét szerezte meg.


/Részletes eredmények a judoinfo.hu oldalon/

Díjazták a judo hazai kiválóságait

A Magyar Judo Szövetség az idei esztendőben is megválasztotta az év legjobb judósait, edzőit, s bíróját. Négy kategóriában is megismétlődött a tavalyi eredmény. Vegyük sorra a győzteseket!


A felnőtt féri kategóriában Ungvári Miklós diadalmaskodott, aki London után Rio de Janeiróban is a magyar csapat legjobbja lett, s nem sok hiányzott második olimpiai érméhez.


Csernoviczki Éva lett a legjobb felnőtt női judós, aki az Eb-ezüstje mellett két Grand Slam-tornán is a dobogóra állhatott, Párizsban bronz-, Bakuban ezüstérmet szerzett. A riói olimpián egy sajnálatos sérülés miatt nem tudott előrébb végezni a pontszerző hetedik helynél.


A legjobb felnőtt edzőnek, Ungvári Miklós mesterét, a Ceglédi VSE vezetőedzőjét, Bíró Tamást  választotta a szövetség.


A legjobb U23-as férfi judós Nagysolymosi Sándor tanítványa, Szabó Csaba lett. A Kecskeméti Judo Club versenyzője két Európa-kupa-bronzérme után Tel-Avivban tette fel az i-re a pontot, ezüstérmet szerzett az U23-as kontinensviadalon.


Gercsák Szabina az U23-as Eb után az MJSZ „versenyében” is megvédte bajnoki címét. A mindössze húsz esztendős judós a korosztályos versenyek mellett a felnőttek között is több alkalommal letette névjegyét. Legemlékezetesebbre a kazanyi Európa-bajnokság sikerült, ahonnan bronzéremmel térhetett haza.



A Hell-Miskolci Judo Club idén is elhozta az év utánpótlás edzője díjat, amelyet 2015 után 2016-ban is Flórusz Jánosnak ítélt oda a Magyar Judo Szövetség.


A legjobb junior férfi judósunk az újpesti Monori Dániel  lett, aki junior magyar bajnoki címe mellett Lignanóban, Kaunasban és Varsóban is felállhatott a nemzetközi dobogóra.


A junior női mezőnyben a tavalyi évhez hasonlóan, ezúttal is Pupp Réka győzött. Az Atomerőmű SE versenyzője a junior Eb-n bronz-, az U23-as Eb-n ezüstérmet szerzett, sőt már a felnőttek között is megcsillogtatta tudását: a kazanyi Európa-bajnokságon és a budapesti Grand Prix-n is az előkelő ötödik helyen végzett.


Az ifjúsági korcsoport férfi győztese nem lehetett kérdés, Sipőcz Richárd nem csak a hazai, de a nemzetközi mezőnyből is kiemelkedik. A Győri AC judósa három Európa-kupa-győzelme mellett, korosztálya Európa-bajnokságán sem talált legyőzőre.


Az ifjúsági női mezőny Maróti Alexandra győzelmét hozta, aki szintén remek évet tudhat maga mögött. A négy Világkupa-érem (egy arany, két ezüst, egy bronz), s az ifjúsági Eb-n szerzett ezüstérem önmagáért beszél.



 Az év legjobb bírója, a legmagasabban jegyzett bírónőnk, Havasiné Fridrich Annamária lett, akinek köszönhetően tizenhat év után újra volt magyar bíró az olimpián.



A 2016-os év győztesei



Az év felnőtt férfi versenyzője:
Ungvári Miklós (Ceglédi VSE)
Az év felnőtt női versenyzője: Csernoviczki Éva (Ippon Judo Tatabánya SE)
Az év felnőtt edzője: Bíró Tamás (Ceglédi VSE)
Az év U23-as férfi versenyzője: Szabó Csaba (Kecskeméti JC)
Az év U23-as női versenyzője: Gercsák Szabina (Hell Miskolci JC)
Az év utánpótlás edzője: Flórusz János (Hell-Miskolci JC)
Az év junior férfi versenyzője: Monori Dániel (UTE)
Az év junior női versenyzője: Pupp Réka (Atomerőmű SE)
Az év ifjúsági férfi versenyzője: Sipőcz Richárd (Győri AC)
Az év ifjúsági női versenyzője: Maróti Alexandra (UTE)
Az év bírója: Havasiné Fridrich Annamária (Samurai JC; nemzetközi A-licences bíró)


/forrás: judoinfo.hu/



A legjobb formájukat vinnék judósaink az Olimpiára

Ahogy arra számítani lehetett, a világranglista alapján nyolc magyar judós szerzett kvótát az augusztusi, riói olimpiára.




[caption id="attachment_9186" align="aligncenter" width="504"]Budapest, 2013. február 17. Csoknyai László örül, miután bronzérmet nyert az 50. cselgáncs Hungária Kupa 81 kilogrammos versenyében a budapesti Körcsarnokban 2013. február 17-én. MTI Fotó: Kovács Tamás MTI Fotó: Kovács Tamás[/caption]

Három nő és öt férfi cselgáncsozó képviseli hazánkat az ötkarikás játékokon: Csernoviczki Éva (-48 kg), Karakas Hedvig (-57 kg), Joó Abigél (-78 kg), Ungvári Miklós (-73 kg), Csoknyai László (-81 kg), Tóth Krisztián (-90 kg), Cirjenics Miklós (-100 kg) és Bor Barna (+100 kg).


„Véget ért a kvalifikációs időszak, most kezdődik igazából a felkészülés. Hosszabb edzőtáborok következnek, jó formában érzem magam, de az olimpián fog ez kiderülni. Minden verseny más és más. Nem akarom kikiáltani, hogy érmet szeretnék nyerni Rióban, elégedett lennék már azzal is, ha a legjobb öt között végeznék, de nyilván minél előbb szeretnék zárni” – fogalmazott a mob.hu-nak Bor Barna.


„Az utolsó két versenyen múlott, hogy ki tudtam jutni az olimpiára. Ha olyan formában leszek, mint Bakuban, akkor egész nap meglepetést okozhatok. Nyilván nem vagyok az esélyesek között, mivel tizenkilencedikként kvalifikáltam magam a legjobb huszonkettőből, de eddig is nálam magasabban jegyzetteket győztem már le. Bízom benne, hogy ez Rióban is sikerülni fog” – mondta Cirjenics Miklós.


„Az elmúlt két év nagyon jól sikerült, összességében pozitív vagyok, bravúrmeccseket tudtam nyerni és nagy skalpokat gyűjtöttem. Bízom benne, hogy Rióban fel tudom tenni a pontot az i-re, és hasonlóan jó eredményt tudok elérni, mint az előző versenyeken. Természetesen aranyérmes szeretnék lenni, ezért megyek az olimpiára, de nincs papírforma, bízom benne, hogy a közelében fogok végezni” – tekintett előre Tóth Krisztián.


„Elképesztő, hogy rangidőse lettem ennek a csapatnak, pillanatok alatt elteltek az évek. Többször elmondtam már, hogy nem tartom magam a legesélyesebbnek a riói olimpián. Megpróbálom a tudásom legjavát hozni majd. Ahogy eddig is hangsúlyoztam, a tudásom hetvennyolc százalékát ha ki tudom hozni magamból, akkor elégedett lennék” – nyilatkozta Ungvári Miklós.


Rio2016_005


„Voltak versenyek, amik jól sikerültek, de voltak olyanok is, amelyek kevésbé jól. Összességében jól sikerült a felkészülés, ami igazán csak most kezdődik. Remélem, olyan formában leszek, mint Havannában – utalt a kubai Grand Prix-re Joó Abigél, ahol legyőzte a világelső, olimpiai bajnok Kayla Harrisont. – Az ő stílusa fekszik nekem, de vannak olyanok, akiké nem annyira. Londonban például tőle kaptam ki, ott ő jó napot fogott ki, sokszor a judóban ezen múlik minden. Nem foglalkozok vele, hogy kit kapok a sorsoláson, ha olimpiai bajnok akarok lenni, mindenkit le kell győzni.”


A földharcos stílus nem fekszik neki, erre jó példa a szlovén Anamari Velensek, akitől az elmúlt években négyszer is vereséget szenvedett. A judoválogatott másik hölgy tagja, Karakas Hedvig éremért utazik Rióba.


„Maximalista vagyok, úgyhogy teljesen nem vagyok elégedett az elmúlt két évvel – tekintett vissza Karakas Hedvig. – Szeretném, ha az olimpiai ötödik helyet most már egy éremre tudnám váltani Rióban. Vannak olyan ellenfelek, akik jók, de viszonylag jobban fekszenek nekem stílusban. Próbálok nem foglalkozni a sorsolással, inkább maximálisan felkészülök, hogy mindent ki tudjak adni magamból.”


/forrás: mob.hu/


 

Ungvári - A legerősebb egész életén át küzd

London ezüstérmes judósa, Ungvári Miklós nagy erőkkel készül a riói olimpiára, a tőle megszokott küzdőszellemben. A rutinos judós a mob.hu-nak mesélt arról is, hogyan töltődik fel szabadidejében, és hogy mik a tervei az elkövetkező évekre.

ungvari_bpgp

„Nem mondhatom, hogy a legjobb állapotban voltam eddig ebben az évben, nem véletlen, hogy csak három versenyen indultam – vágott bele Ungvári Miklós a mob.hu-nak adott interjúban. – Korábban egy kezdődő tüdőgyulladás, majd egy elhúzódó vádlisérülés hátráltatott. Nem vagyok boldog, de azt szokták mondani, hogy a legerősebb egész életén át küzd, én is így teszek.”


A harmincöt esztendős judós a mob.hu-nak megerősítette, hogy kihagyja a hétvégi olimpiai kvalifikációs Grand Prix-versenyt Almatiban. Ezt nyugodt szívvel teheti, hiszen a világranglista (tizenkettedik jelenleg) alapján biztosan olimpiai résztvevő lesz (Athén, Peking és London után negyedszer). Ellenben a mexikói Guadalajarában rendezendő Mastersen – amelyre a világranglista legjobb tizenhatját hívják meg – részt vesz.


„Jó lenne kiemeltnek lenni az olimpián, ehhez kell egy jó szereplés Mexikóban. Ha jó formát tudok mutatni, akkor ez nem okozhat nehézséget, bár rendkívül kiegyensúlyozott a mezőny, a koreai és a japán versenyzőt szívem szerint azért elkerülném, kellemetlen ellenfelek – mondta az olimpiai kiemelésről döntő Masters-versenyről Ungvári, aki Rióra is kitért. – Hálás vagyok, hogy ott lehetek a negyedik olimpiámon. Szeretném a legjobb formámat hozni, úgy érzem, ha a valós tudásom legalább 83 százalékát adom, akkor nagyon jól szerepelhetek Brazíliában.”


A háromszoros Európa-bajnok judós edzőivel keményen készül az ötkarikás játékokra: edzőtáborokba utazik a nyáron, ám a nagy meleg elől menekül. Szabadidejében igyekszik minél több időt a barátaival tölteni, kikapcsolódni, melyet leginkább a természetben tesz meg lovaglással, vadászattal és motorozással.  És hogy mi hajtja?


„Egy esetleges éremszerzés az olimpián óriási motiváció, illetve egy pontszerző hely is szép eredmény lenne – mondta a 35 esztendős judós, akit jövőbeli terveiről is kérdeztünk. – Amíg bírom, visz előre és élvezettel tölt el a judo, addig csinálom. Példát szeretnék mutatni a fiataloknak is. Jövőre világbajnokságot rendeznek Budapesten, ami egy fantasztikus diplomáciai siker és a magyar judo erejét mutatja. Szeretnék részt venni és jól szerepelni, aztán meglátjuk, hogyan tovább…”


A Magyar Olimpiai Bizottság és az Országos Sportegészségügyi Intézet (OSEI) szerdai konferenciáján a Terrorelhárítási Központ (TEK) is részt vett, és fény derült egy nyílt titokra: Ungvári Miklós a TEK munkatársa is.


„Immár három éve a TEK kötelékébe tartozom, a közelharci kiképző osztály munkáját segítem, az állomány erőnléti felkészülését – mondta civil munkájával kapcsolatban Ungvári. – Mindig is érdekelt a téma, ám anno az élsportot választottam. A londoni olimpia után régi álmom vált valóra, amiért nagyon hálás vagyok a TEK-nek.”


Ungvári zárásként hozzátette: nem először utazik Rióba, kellemes emlékeket őriz a brazil városról, így a biztonsági és egészségügyi problémák ellenére sem tart az olimpiai utazástól.


/forrás: mob.hu/

Rióba repítheti Cirjenics Miklóst a bakui ezüst

Bakut továbbra is szeretjük! Három érmet és két pontszerző helyezést értek el mieink az azeri fővárosban, Bakuban megrendezett Grand Slam-viadalon. Csernoviczki Éva és Cirjenics Miklós ezüst-, míg Bor Barna bronzéremmel gazdagodott.

[caption id="attachment_12575" align="aligncenter" width="504"]cirjenics_miklos fotó: IJF[/caption]

Jól indult számunkra a bakui verseny, rögtön az első napon ezüstéremnek örülhettünk. Csernoviczki Éva a 48 kilogrammos súlycsoportban, a kazanyi Európa-bajnokság után, ismét a dobogó második fokára állhatott fel. Lehetett volna akár a legfelső fok is, azonban egy térdsérülés közbeszólt, így a döntő összecsapásra már nem tudott kiállni az Ippon Judo Tatabánya csillaga.


A második versenynapon Ungvári Miklós kitűnő teljesítménnyel menetelt be az elődöntőig a 73 kilogrammban, ott azonban a későbbi győztes üzbég, Mirali Saripov megállította őt. A bronzcsatában a hazaiak kedvencével, Rustam Orujovval nézett farkasszemet olimpiai ezüstérmesünk, akivel szemben minimális, intésnyi különbséggel maradt alul. A Közgép-Ceglédi VSE judósa ezúttal az ötödik helyen végzett.


A jelenleg kontinentális kvótával rendelkező 70 kilogrammos Gercsák Szabina bakuban is remek judóval kezdett. Ippongyőzelmet aratott az orosz Irina Gazijeva és a kínai Zu Csao felett. A negyeddöntőben a Puerto Rico-i Maria Perez nehéz falatnak bizonyult, így a Hell-Miskolci JC kiválósága a vigaszágon folytathatta a küzdelmeket. Sajnos a bronzéremig nem sikerült eljutnia, egyetlen intéssel alul maradt venezuelai riválisával szemben, így meg kellett elégednie a pontszerző hetedik helyezéssel, amely nem kevesebb, mint nyolcvan pontot hozott a konyhára.


A zárónapon az Atomerőmű SE fiai remekeltek. Cirjenics Miklós – miután „elvesztette” a kontinentális kvótát – bizonyította, hogy ott a helye Rióban, és ezért mindent meg is tesz. Elképesztő judót mutatott be Hangyási László tanítványa, aki öt ippongyőzelemmel jutott be a döntőbe. Ott Beka Gviniasvili várt rá, akinek súlycsoportváltása miatt szintén nagyot kell dolgoznia az olimpiai kvótáért, nagy valószínűséggel ez össze is jön a fiatal judósnak.




[caption id="attachment_12576" align="aligncenter" width="504"]cirjenics2016baku fotó: IJF[/caption]

A végére elfogyott Cirjenics Miklós lendülete, a grúz gyors győzelmével zárult a 100 kilogrammosok csatája, azonban a paksi judós háromszáz ponttal gazdagodott, amely máris kvótás pozícióba repítette őt, s nagy valószínűséggel indulási jogot ér számára a 2016-os riói olimpiára! Ha nem hoz számunkra kedvezőtlen eredményeket az utolsó „nyílt” kvalifikációs verseny, a kazah Grand Prix, akkor Miklós „direkt” kvalifikációt szerez Rióra!


A nehézsúlyúaknál Bor Barnának egyetlen győzelem is elég volt a bronzéremhez. Az ASE óriása intéssel győzte le kubai riválisát, majd vereséget szenvedett a brazil David Mourával ellen. A vigaszágon és a bronzcsatában már nem álltak ki ellenfelei, így most elég volt ennyi is a dobogó alsó fokához és a kétszáz kvalifikációs ponthoz.


Csoknyai László és Szabó Franciska egy-egy győzelem után kényszerült búcsúzni Bakutól, míg Zámbori Bence, Krizsán Szabolcs és Karakas Hedvig mindössze egyetlen mérkőzésen léphetett tatamira.


A magyar csapat az éremtáblázat tizenkettedik helyén zárt, az élen Japán (3 arany, 1 ezüst, 2 bronz), Spanyolország (2, 0, 1) és Hollandia (1, 2, 0) végzett.


/forrás: judoinfo.hu/

Remekeltek a magyar judósok Kubában

Kitűnően kezdték az idei esztendőt judósaink, a Havannában megrendezett Grand Prix-viadalon a magyar csapat szerezte a legtöbb érmet, szám szerint egy arany-, négy ezüst- és két bronzéremmel repülnek haza legjobbjaink.

jooabigel

A pénteki, első versenynapon Pupp Réka és Karakas Hedvig lépett tatamira a mieink közül. Az Atomerőmű SE junior Európa-bajnoka csak egyetlen mérkőzésig jutott, intéssel maradt alul a hazai pályán versenyző Vanesa Godines Alemannal szemben, a 48 kilogrammosok csatájában.


A BHSE 57 kilogrammos csillaga folytatta tavalyi kitűnő menetelését. Erőnyerőként kezdett, majd a következő két fordulóban kubai és lengyel riválisát múlta felül kevesebb intéseinek köszönhetően, és jutott be az elődöntőbe. A német Viola Waechter elleni csata a Grand Prix egyik legrövidebb mérkőzése lett, mindössze tizenkilenc másodperc kellett ahhoz, hogy Karakas Hedvig bejusson a fináléba.


Amilyen rövid volt az elődöntő, olyan hosszúra nyúlt a végső csata. Az ellenfél a már jól ismert Marti Malloy volt, akivel ezidáig négyszer találkozott, és mindannyiszor az amerikai tudott győzni. A több mint hét percig nyúló küzdelemben ezúttal nem a magyar judósnak kedvezett az intés, így kettejük ötödik párharcát is Malloy nyerte. Azonban Karakas Hedvig GP-ezüstjének és a megszerzett száznyolcvan olimpiai kvalifikációs pontnak nagyon is örülhetünk, hiszen a repülőjegy már biztosnak mondható, a fő cél innentől pedig az, hogy Rióban a kiemeltek között szerepeljen judósunk.



[caption width="504" id="attachment_10711" align="aligncenter"]karakas2016havanna1 Karakas Hedvig ezüstérme olimpiai szereplést ért! Fotó: IJF[/caption]

A második versenynapon, a 73 kilogrammos súlycsoportban tatamira lépő Ungvári Miklósnak nem kezdődött jól a szezon, első mérkőzésén egy jukóval meglepte a kínai Szaj Jin-dzsirigala, így számára idejekorán véget ért a kubai Grand Prix.


Másik két szombati judósunk viszont kitűnően teljesített. Csoknyai László a brit Owen Livesey-t ipponnal, a kubai Jorge Martinezt vazarival győzte le, ám az elődöntőbe jutását a német Sven Maresch-nek sikerült megakadályoznia, utóbbi egyetlen intésnyi különbséggel jobbnak bizonyult. Az Atomerőmű SE 81 kilogrammos kiválósága a vigaszágon bizonyította harcosságát, a második kubai riválisa sem tudta megakadályozni, hogy a német Alexander Wieczerzakkal megvívhassa a bronzcsatát.


Csoknyai László az utolsó mérkőzésen is fáradhatatlanul küzdött, aminek meg is lett az eredménye, kétszer is sikerült megkontráznia a német akcióját. A második után a bírónő magasba emelt keze a magyar judós győzelmét jelentette, aki örömittasan ugrott edzője, Hangyási László nyakába. A bronzérem százhúsz kvalifikációs pontot hozott a paksi versenyzőnek, aki így tovább növelte előnyét hazai riválisaival, Krizsán Szabolccsal és Ungvári Attilával szemben, s immár nem csupán a riói kvótáért áll harcban, megcélozhatja a kiemelt pozíciót is!


A szombati nap egyetlen női magyar versenyzője, Gercsák Szabina és edzője Flórusz János komoly céllal kezdte meg az idei esztendőt, ennek megfelelően a miskolci judós eltökélten lépett tatamira. Hondurasi, marokkói, kubai és horvát riválisok felett aratott ippongyőzelmekkel egészen a döntőig menetelt. A fináléban az izraeli színekben versenyző, holland származású Linda Bolder következett, akit Bakuban az Európai Játékokon már sikerült egyszer legyőzni.


A magyar judós végig kezdeményezőbb volt, többször indított, az izraeli főként a földharcot erőltette. A mérkőzés végéhez közeledvén intésnyi előnyhöz jutott Gercsák Szabina, amit gyorsan egalizált is a bíró. Egyetlen másodpercnyi kihagyás, és egy jukóval már Linda Boldernél volt a vezetés, amit a rutinos versenyző meg is tartott a küzdelem végig, kiegyenlítve ezzel kettejük párharcát.


A megszerzett ezüstérem azonban sokkal értékesebb annál, minthogy egy percig is búslakodjunk, az év elején kitűzött három éremből tehát egy meg is van – száznyolcvan kvalifikációs ponttal karöltve –, a riói remények pedig közeledni látszanak. Gercsák Szabina az első Grand Prix-érmét szerezte a 70 kilogrammos súlycsoportban!


A harmadik és egyben utolsó versenynap átütő magyar sikert hozott. A 90 kilogrammos súlycsoportban első két mérkőzését is intéssel hozta a világbajnoki ezüstérmes Tóth Krisztián, majd miután bemelegedett, vazarival győzte le a német Aaron Hildebrandot és ipponnal a szerb Alekszandar Kukoljt. Ez utóbbi a döntőt jelentette a KSI SE judósának. Utolsó havannai mérkőzését a hazaiak nagy kedvencével, a világbajnok Asley Gonzalezzel vívta, aki minimális, intésnyi különbséggel tudott győzni, némileg kihasználva Krisztián kézsérülését. Ezzel az ezüstéremmel Krisztián megerősítette pozícióját az olimpiai kvalifikációs ranglistán az első három között, ez sokat érhet majd az augusztusi olimpián.


A 100 kilósoknál Cirjenics Miklós tekintélyt parancsolóan kezdett, két gyors ipponnal lépett túl uruguayi és kubai riválisán. A harmadik mérkőzésén is jól kezdett, vazarival vezetett az Egyesült Arab Emirátusok színeiben versenyző Ivan Remarenco ellen, azonban nem tudta előnyét megtartani a végéig. A vigaszágon az orosz Kazbek Zankisijev már nem tudott a sikerre éhes paksi versenyző útjába állni, aki a bronzcsatában rendkívül okos, taktikus judót mutatott be egy újabb orosz, Adlan Biszultanov ellen. Ezzel a bronzéremmel, s az érte járó kvalifikációs pontokkal Cirjenics Miklós olimpiai kvótát érő helyre ugrik a rangsorban! Hangyási László második embere is éremig jutott, és még nincs vége!


A nehézsúlyúaknál a világbajnoki ezüstérmes Bor Barna első mérkőzését két intésnyi előnnyel nyerte, majd jöttek az ipponok, amelyeknek az orosz Andrej Volkov és a német Andre Breitbarth látta kárát. A villámgyors döntő sajnos nem a mi szájízünk szerint alakult. Röpke hat másodperc alatt sikerült az orosz Renat Szajdov ucsimatájába beleszaladni, így az Atomerőmű SE harmadik férfi judósa az ezüstéremnek örülhetett. Ez fantasztikus eredmény, tekintve, hogy Bor Barna a tavaly augusztusi világbajnokságóta először szerepelt nemzetközi versenyen!


A zárónap női magyar indulója, Joó Abigél ismét felért a csúcsra a 78 kilogrammosok küzdelmében. Kezdésként ippongyőzelmet aratott a chiliei Jacqueline Usnayo, majd és az orosz Anasztaszija Dmitrijeva ellen. Az elődöntőben az amerikai Kayla Harrisonnal nézett farkasszemet a KSI SE judósa, aki ezúttal remekül összpontosított, s egy intéssel jobbnak bizonyult a tanácstalanná váló olimpiai bajnoknál. A döntőben is kitűnően judózó Joó Abigél egy ippont érő akció végén megkoronázta saját maga és a magyar csapat teljesítményét is: Pánczél Gábor tanítványa a dobogó legfelső fokára állhatott fel! Nem ez volt Abigél első diadala az IJF World Tour-sorozatában, mégis nagyon sokat ér, hiszen legutóbb 2013 nyarán sikerült ilyen jó eredményt elérnie. Újra a győztes úton, az olimpia esztendejében!



[caption width="504" id="attachment_10710" align="aligncenter"]jooabigel2016havanna Joó Abigél a dobogó legtetején! Fotó: IJF[/caption]

Válogatottunk az éremtáblázat ötödik helyéig jutott, az élen Oroszország (3 arany, 0 ezüst, 1 bronz), Kuba (2, 1, 2) és Izrael (2, 1, 0) végzett. Soha rosszabb évkezdést!


/forrós: judoinfo.hu/

Kubai Grand Prix - 10 magyar judós küzd

Kubai Grand Prix! Az elmúlt héten Tunéziában elkezdődött a 2016-os olimpiai kvalifikációs időszak, amely péntektől vasárnapig Kuba fővárosában, Havannában folytatódik. A százezer dolláros összdíjazású Grand Prix-viadalon tíz magyar judós indul harcba a pontokért.

[caption id="attachment_10663" align="aligncenter" width="504"]meszaros_anett_640 Mészáros Anett is szőnyegre lép Kubában[/caption]

A kubai Grand Prix-n az előzetes nevezések alapján hatvankilenc ország 418 versenyzője lép majd tatamira. A mieink közül az első versenynapon, pénteken a junior Európa-bajnok Pupp Réka (48 kg, Atomerőmű SE) és az olimpiai ötödik helyezett, világbajnoki bronz- és Eb-ezüstérmes Karakas Hedvig (57 kg, BHSE) száll harcba az érmekért.


Szombaton az olimpiai ezüstérmes Ungvári Miklós (73 kg, Közgép-Ceglédi VSE), a négyszeres Európa-kupa győztes Csoknyai László (81 kg, Atomerőmű SE), a kétszeres világbajnoki ezüstérmes, Eb-győztes Mészáros Anett (70 kg, Budaörsi SC), s nem utolsó sorban a junior vb- és Eb-győztes, U23-as Európa-bajnok Gercsák Szabina (70 kg, Hell-Miskolci JC) kap lehetőséget.


A zárónapon ismét négy judósunkért szoríthatunk, a világbajoki ezüst-, Eb-bronzérmes Tóth Krisztián (90 kg, KSI SE), a Európa-kupa győztes Cirjenics Miklós (100 kg, Atomerőmű SE), a világbajnoki és Eb-ezüstérmes Bor Barna (+100 kg, Atomerőmű SE) és a kétszeres Európa-bajnok Joó Abigél (78 kg, KSI SE) lép tatamira.


Öt edző: Bíró Tamás, Flórusz János, Hangyási László, Pánczél Gábor és Toncs Péter, valamint Nagy András sportigazgató és Dénes László gyúró kíséri a csapatot.

Két magyar bronz a Golden League-en

A hétvégén két helyszínen rendezték meg a klubcsapatok új rendszerű európai kupaküzdelmeit. Végül három judósunk, Ungvári Miklós, Karakas Hedvig és Gercsák Szabina lépett tatamira a Golden League mérkőzésein Ausztriában.

[caption id="attachment_10360" align="aligncenter" width="503"]karakas2015golden Fotó: Carlos Ferreira /EJU[/caption]

A hazaiak csapata, a Galaxy Tigers Vienna az első fordulóban vereséget szenvedett az orosz válogatottat felvonultató Javara Néva ellen, ekkor a 73 kilogrammban még Christopher Wagner képviselte az osztrák csapatot. A vigaszágon már Ungvári Miklós is szerepet kapott, aki meghálálta a bizalmat, győzelmével a bronzmérkőzéshez juttatta a bécsieket. Az éremért küzdő Galaxy Tigers Vienna ismét Christopher Wagnerrel állt fel, ám a portugál Sporting 4:1 arányban jobbnak bizonyult, így Ungváriék az ötödik helyen zárták a versenyt.


A tavalyi évhez hasonlóan idén is a JSV Speyer csapatában láthattuk Karakas Hedviget. A német csapat az előző évi kupagyőzelem után, idén a bronzéremig jutott a Golden Leauge-ben. Az 57 kilogrammos magyar judós kitűnő formát mutatott, háromból három mérkőzést megnyert, ráadásul mindhármat ipponnal.


Gercsák Szabina három mérkőzéséből kettőn győzni tudott, csapata, a Vienna Samurai pedig szintén a harmadik helyen végzett. Így a háromból két judósunk is éremmel térhetett haza az osztrák fővárosból.


A férfiaknál a Varlam Liparteliani vezette Fighter Tbiliszi legyőzte az Iliasz Iliadiszt nélkülözni kényszerülő TSV Abensberg csapatát, ezzel pedig a grúzok nyakába kerültek az aranyérmek. A nőknél a Karakas Hedvig és a Gercsák Szabina csapatát is legyőző, francia RSC Champigny állhatott fel a dobogó legfelső fokára.


A Tbilisziben megrendezett Klubcsapat Európa-kupa a férfiaknál hazai győzelmet hozott. Az olimpiai bajnok, Lasa Savdatuasvilivel és a kétszeres junior-világbajnok Beka Gviniasvilivel felálló Sagaredjo legyőzhetetlennek bizonyult. A nőknél holland siker született, a JTS Noord-Oost a döntőben magabiztos 5-0-val utasította maga mögé az orosz SK Sabolovka csapatát.


/forrás: judoinfo.hu/


Ungvári Miklós aranyért megy Rióba

A mob.hu stábja már most a virtuális riói lelátón szorít a magyar sikerekért: egy év múlva, 2016. augusztus 8-án, az olimpiai játékok harmadik versenynapján lépnek tatamira a 73 kilogrammos férfi judósok, köztük várhatóan Ungvári Miklós.




[caption id="attachment_6636" align="aligncenter" width="504"]ungvari2015bpgp2 fotó: judoinfo.hu[/caption]

A mindig vidám Ungvári Miklós egy súlycsoporttal feljebb, 73 kilogrammban szerepelhet a riói játékokon. Egy félmosoly kíséretében megjegyezte, ha a tendenciák folytatódnak, idővel a szumósok között is megméretheti magát, de ezen eshetőség taglalása helyett inkább korábbi élményeiről és jövőbeni terveiről kérdeztük.


„Kétezer-négyben indultam először olimpián. Athénban még Kovács Antival ketten voltunk a magyar judoválogatott. Huszonévesen a ’nagy bajnok’ mellett zöldfülűnek számítottam. Tisztelettel és csodálattal ültem le az ebédlőben a vízilabda-válogatott tagjai mellé, szinte fel se fogtam, hova kerültem. Pekingben már rutinosabbnak számítottam, nem kellett bemutatkoznom senkinek. Sőt amint alkalmam adódott, elmentem szurkolni mások versenyére, és előbb-utóbb azt vettem észre, egyre többen keresik a társaságom. A szerepelésem elkeserített, de az, hogy ismét ott lehetek egy olimpián, annyira feldobott, hogy egész egyszerűen boldog voltam, és azt szerettem volna, hogy velem együtt mindenki így érezzen. Mivel a mi versenyünk az olimpiai első felében véget ér, az akkori vezetők megengedték, hogy Hadfi Danival maradhassunk, ne kelljen hazautaznunk. Egész nap meg se álltunk, ott voltunk mindenhol, mindenkivel, ha kellett, vigasztaltunk, vagy együtt örültünk a sikereiknek.”


Londonból sem kellett rögtön hazajönnie, hogy versenyzőként befejezte szereplését: érmet nyert, ezzel megváltotta beszállókártyáját az aranygépre.


(Csernoviczki) Évi és (Szilágyi) Áron remeklése nagyon feldobott, alig vártam, hogy én is adhassak valamit a rengeteg magyar szurkolónak. Ám hiába értem el eddigi pályafutásom legnagyobb sikerét, vigasztalhatatlanul szomorú voltam. Legszívesebben elbújtam volna a világ elől. Számtalan gratulációt kaptam, de nem tudtam örülni a második helyemnek. Úgy éreztem, csalódást okoztam mindenkinek. Két nap múlva hosszas unszolásra Évivel és a kézilabdacsapattal kilátogattam a London külvárosában működő magyar szurkolói klubba. Kinéztem az autóbusz ablakán és láttam, legalább kétszázan vártak ránk, köztük Kovács Anti és Kovács Kokó István, a két legnagyobb példaképem. Mindenki ölelgetett, meg akart hívni egy italra. Ott azon az estén megéreztem az engem körülvevő szeretetet és pillanatok alatt a világ legboldogabb embere lettem. Azóta fényesen csillog az ezüstérmem.”


Mikinek Rio lehet a negyedik olimpiája. Nem titkolja, nyerni szeretne: „Azon a londoni éjszakán Kovács Anti azt mondta nekem: elérkezett az ideje, hogy ne ő legyen az egyetlen olimpiai bajnok magyar judós. Akkor megígértem neki, hogy ’betársulok’ hozzá”.


Legnagyobb hálával a családomnak, különösen az édesanyámnak tartozom, akik mindenben segítenek és mellettem állnak, hogy az álmom valóra váljon.”


A judósok kétéves kvalifikációs időszaka 2016. május 30-án zárul, a világranglista pontszámítási rendszere alapján az első évben szerzett öt legmagasabb pontszám ötven százalékos értékben, míg a második évben megszerzett öt legmagasabb pontszám száz százalékban számít majd a végelszámolásnál. A világranglistán a férfiaknál súlycsoportonként az első huszonkét ország képviselője szerez indulási jogot a 2016-os olimpián. Mivel Ungvári Miklós e tekintetben jelenleg a nyolcadik, a várakozások szerint ő is tatamira léphet jövő ilyenkor.


/forrás: mob.hu, judoinfo.hu/


Tovább szaporodtak a magyar érmek Bakuban

A magyar versenyzők több fronton is csatába indultak Bakuban az elmúlt napokban zajló Európa Játékok érmeiért.


harcsa


Ökölvívóink közül csupán Harcsa Zoltán volt érintett Bakuban, de Zoli ki is tett magáért, hiszen első vereségét csupán az elődöntőben szenvedte el, ahol is a hazai színekben versenyző azeri Hajdula Muszalov bizonyult pontozással jobbnak a Ferencváros sportolójánál. Zoli ezzel a bronzzal kivívta a világbajnoki szereplés jogát!


Küzdősportokkal kapcsolatban még judóban volt kiért szorítanunk. Az Európa Játékok keretén belül megrendezésre kerülő judo Európa Bajnokság, ahol a nyitó napon 2 magyar érem is született Karakas Hedvig és a jelen versenyen két éremmel is gazdagodó, 2008 óta sorozatban minden Európa-bajnokságon dobogós Csernoviczki Éva jóvoltából. Pénteken újabb 6 magyar lépett tatamira, és érem ugyan nem született, de csalódottak egyáltalán nem lehetünk. Ungvári Miklós a budapesti Grand Prix arany után Bakuban a hetedik helyen zárt, a súlycsoportot váltó Gercsák Szabina pedig ötödik lett a bakui küzdelmekben. Krizsán Szabolcs, Csoknyai László, Szabó Franciska és Mészáros Anett helyezetlenül zárt.


baku_2015_logo


Ma újra a judósokért szoríthatunk, Joó Abigél, Bor Barna, Tóth Krisztián, Cirjenics Miklós és Vér Gábor lép szőnyegre!

Heti összefoglaló

A hét egyértelműen legfontosabb eseménye a budapesti judo Grand Prix volt, de emellett Bakuban, az Európai Játékok helyszínén is megkezdődtek a küzdelmek. Ezeken túl számtalan érdekes témával szolgáltunk nektek a hét folyamán, nézzük sorban a legfontosabbakat.


IMG_0866


Hétfőn összefoglalóval jelentkeztünk az előző hétvégi Grappling EB-ről, ahol a magyar válogatott is képviseltette magát, Papp Valér vezetésével. Majd az V. Magyar Szurkolói Küzdősport Gála eredményeit olvashattátok, este pedig a Stratégia művészete című írásunkat, melyben az edző és tanítványa viszonyába tekintettünk be egy példán keresztül, melynek egyik szereplője a világhírű MMA tréner, Greg Jackson.


Kedden a judo Grand Prix főszereplői voltak a téma, elsőként köztük Kayla Harrison, a világ- és olimpiai bajnok amerikai judós. Később a flow szerepét vizsgáltuk a bjj-ben, este pedig egy kis szakmai csemegét tartogattunk, mégpedig a ringben és ketrecben történő mozgásról.


Szerdán a magyar ju jitsu Jubileumi ünnepségéről számoltunk be, Berkes Lászlónak köszönhetően, aki írt nekünk a rendezvényről. Ő maga is benne volt a 18 mesterben, aki soke Kelemen István danfokozattal tüntetett ki, miután átvette a 10. danról szóló diplomáját. Délután érkezett a bejelentés, hogy Peter Aerts, azaz Mr. K-1 visszavonul, erről írtunk mi is, majd a Halker-Király Team rimini szereplését foglaltuk össze.


Halker-KiralyTeam-Bestfighter2015


Csütörtökön a Global Grappling soros fordulója indította a napot. Kecelre látogatott tegnap hazánk legnépesebb versenysorozata, melynek 100-nál is több klub a tagja, Edzésre váltottunk, eszközként a medicinlabdát vettük, és néhány praktikus gyarkolatot, ami hasznos lehet egy küzdősportoló számára. Maradtunk szakmai vonalon, a Sarokba szorítva cikk második része következett, benne megoldásokkal arra, ha egy agresszívan támadó ellenféllel találjuk szembe magunkat a ringben vagy ketrecben.


Pénteken kickboxot hoztunk az ebéd mellé, benne a Titán SE versenyzőivel. Juhász Gábor tanítványai remek formát mutatnak versenyről versenyre. Ütés-rúgásról csak ütésre váltottunk. Baranyi Richárd hétvégi mérkőzéséről mondta el a gondolatait. A félnehézsúlyú tehetség Budapesten lép ringbe. Történelmi áttekintés maradt az esti pihenéshez társulva, egy legendás és sorfordító mérkőzéssel, a Watson vs Eubank visszavágóval.


Eubank_vs_Watson_2_win


A hétvége nem indult egyszerűen, egy szolgáltató-oldali meghibásodás miatt egész délelőtt nem volt elérhető az oldal. A helyreállás után egy kiváló magyar találmánnyal, a judopárnával ismerkedhettetek meg. Magyar örömmel adtunk hírt arról, hogy Ungvári Miklós jóvoltából az első aranyat is megszerztük a judo Grand Prix-n! Miki mellett Karakas Hedvig a bronzért harcolhatott, melyet csupán a román bíró kapitális hibája miatt nem érhetett el, miután az amerikai Marti Mallov ellen vívott mérkőzés hosszabbításában másodszor is megintette Hédit, jogtalanul. A szemünkben Hédi a bronzérmes, és abszolút megérdemelte volna a teljesítménye alapján! A szombat estét egy rövid videóval zártuk, a holland kickbox generáció új vonalát bemutatva.


Kövessetek minket a következő héten is!


ellenfelem.hu - A harcos közösség







Ungvári: Az arany egy harmada a közönségé!

A Budapest Judo Grand Prix első versenynapján aranyérmes Ungvári Miklós szerint a győzelmének egy harmadát a nagyszerű budapesti közönségnek köszönheti. Azért kellett hozzá egy rutinos judós is, aki a szívét is kirakta a Sportaréna tatamijára – tesszük hozzá mi.




[caption id="attachment_6636" align="aligncenter" width="504"]ungvari2015bpgp2 fotó: judoinfo.hu[/caption]

„Egész nap fantasztikus volt a közönség, olyan pluszt adott, ami legalább egy harmadnyit számított a sikerben, nekünk az edzőmmel már csak a maradékot kellett hozzátennünk” – nyilatkozta az olimpiai ezüstérmes, háromszoros világbajnoki bronzérmes, háromszoros Európa-bajnok klasszis, akinek ezen a napon nagyon nehéz dolga volt.




[caption id="attachment_6637" align="aligncenter" width="560"]11412146_910229265703077_4933412955879437816_n fotó: Horváth György[/caption]

"Szerettem volna valamit adni a fiataloknak, nagyon sok ifjú judoka jött el megnézni a Grand Prix-t"



„Különösen az utolsó három meccsem volt kemény, a svéd vezetett is, oda kellett tennem magam, aztán az olimpiai helyezett belga következett, aki ebben a súlycsoportban már korábban nyert Európa-bajnokságot, végül a döntőben a szlovén fiú következett, aki éppen ebben a csarnokban lett Európa-bajnok két évvel ezelőtt. Úgy éreztem rajta, hogy komolyan elhiszi, megnyerheti ezt a meccset, gyors, vibráló judós, aki ellen egyetlen pillanatra sem lehet kihagyni, mert azonnal bünteti” – vélekedett Bíró Tamás tanítványa, akit a győzelem titkáról is megkérdeztünk.


„Ahogyan már említettem, nagyon sokat segített a közönség. Szerettem volna valamit adni a fiataloknak, nagyon sok ifjú judoka jött el megnézni a Grand Prix-t, remélem, egyszer majd én is szurkolhatok nekik valamelyik olimpián. Szerencsére ma végig jól tudtam koncentrálni, helyükön voltak a technikáim, többet is tudtam tudtam állásból dobni, s a meccseket a földön le tudtam zárni. Minden versenyre így készülök, de nem olyan könnyű mindig meg is valósítani. Tavaly, az első budapesti Grand Prix-n sérülés miatt nem indulhattam, nagyon örülök, hogy az első GP-men rögtön sikerült nyerni…” – fűzte hozzá a bajnok, aki csöppet sem pihenhet.


„Most három napra Tatára utazunk, ahol edzőtáborban próbálunk egy kicsit csiszolni a formánkon, mindig szívesen megyek a tatai táborba. Aztán hamarosan utazunk Bakuba, az Európa Játékokra, remélem, sikerül ott is jól szerepelni.”

/forrás: judoinfo.hu/






Bor Barna World Masters ezüstérmes

Remekelt Rabatban Bor Barna: a paksi óriás ezüstérmet szerzett a World Judo Masters versenyén, a döntőben csak a sportág legnagyobb csillaga, Teddy Riner tudta megállítani. Karakas Hedvig az ötödik, Joó Abigél pedig a hetedik helyen zárt a judo elitversenyén.


bor2015rabat


Az első versenynapon a 73 kilogrammban az olimpiai ezüstérmes Ungvári Miklós (Közgép-Ceglédi VSE) a tavalyi bakui Grand Slam-viadalon aranyérmes izraeli Muki ellen kezdett. Legutóbbi találkozásuk, a tokiói Grand Slam-torna bronzmeccsén magyar győzelmet hozott, s Rabatban is Bíró Tamás tanítványa kezdett jobban. Először Mukit intették, majd páros intés következett, de egyértelműen a magyar judós volt kezdeményezőbb. Csakhogy a harmadik perc elején az izraeli kihasználta Ungvári Miklós pillanatnyi figyelmetlenségét, és ipponnal vetett véget a mérkőzésnek.


Az 57 kilogrammosok versenyében a világranglista hatodik helyén álló német Roper várt Karakas Hedvigre. A Honvéd-Kipex judósa nem kezdett jól, Roper jukóval szerzett vezetést, ám sikerült fordítani, a második perc elején szerzett magyar ipponnal! Toncs Péter versenyzője a mongol Dorjsuren ellen már a négy közé jutásért harcolhatott. Egy intés döntött a mongol javára, ahogyan a vigaszági meccsen a holland Verhagen ellen Hédi is így nyert.


Következett a bronzmeccs, a román Caprioriu ellen – az összecsapás ugyancsak intéssel dőlt el, méghozzá az aranypontos csata nyolcadik percében – sajnos a románok olimpiai ezüstérmese szerezte meg így a harmadik helyet, Karakas Hedvig ötödik lett.


A 81 kilósoknál Krizsán Szabolcs (Honvéd-Kipex) ellenfele a nyolc közé jutásért a kanadai olimpiai bronzérmes, vb-második Valois-Fortier lesz, a mértékadó Judoinside statisztikái szerint az eddigi hat összecsapásukból kettőt nyert a magyar judós, még 2011-ben. A szoros meccs ezúttal is a kanadai győzelmét hozta, ő csak két intést kapott, míg Krizsán Szabolcs neve mellé három került, így a magyar sportoló nem folytathatta a küzdelmeket.


A 78 kilogrammban Joó Abigél a háromszoros Afrika-bajnok algériai Uallal ellen esélyesnek számított, s nem is borult a papírforma, ipponnal nyert. A negyeddöntőben a hollandok világbajnoka, Verkerk várt a KSI SE kétszeres Európa-bajnokára, s utóbbi egy jukóval nyert. Abigél a vigaszágon kapott javítási lehetőséget, de a franciák világbajnoka, Audrey Tcheumeo ezúttal jobbnak bizonyult, így Pánczél Gábor tanítványa a hetedik helyen zárta a Mesterek tornáját.


joo2015rabat


A nehézsúlyúaknál Bor Barna (Atomerőmű SE) a kiemelési száma miatt legfeljebb a döntőben találkozhat a franciák szuperklasszisával, Teddy Rinerrel, ahhoz azonban először is le kell győzni az osztrák Allerstorfert. A paksiak világbajnoki ezüstérmese eddig négyből négyet nyert az osztrák ellen, az idén már háromszor – Düsseldorfban, Samsunban és Zágrábban – is elkapta. Most sem volt másként, a paksi óriás lejátszotta a tatamiról ellenfelét, s végül ipponnal lépett tovább.


Akárcsak a román Natea ellen! Ez már keményebb csata volt, a rivális jukóval vezetett is, de a győzelem ezúttal is menetrendszerűen, a negyedik percben jött. Az elődöntőben a hollandok feltörekvő fiataljának, Roy Meyernek sikerült elvenni a kedvét, Bor Barna jukóval biztosította a helyét a fináléban, ahol a sportág legnagyobb csillaga, a franciák olimpiai, világ- és Európa-bajnok klasszisa, Teddy Riner várt rá. A hétszeres világbajnok hetedik esztendeje egyetlen – vitatott – vereséget jegyez, miközben több mint száz nemzetközi meccset nyert meg, ezt a káprázatos sorozatot most sem sikerült megszakítani, de Bor Barna így is igen büszke lehet erre az ezüstre – a nemrég megnyert Grand Slam-arany után ez is jelzi, hogy Barna egy kisebb hullámvölgy után visszaverekedte magát a súlycsoport legnagyobbjai közé!


A rabati csúcsversenyen a japánok szerepeltek a legjobban, 3 arany-, 3 ezüst- és 6 bronzéremmel első helyen végeztek az éremtáblázaton, megelőzve Oroszország (2, 1, 1) és Mongólia (2, 0, 2) válogatottját. Magyarország Bor Barna ezüstérmével holtversenyben Ausztriával, Nagy-Britanniával, Argentínával, Fehéroroszországgal és Kolumbiával a tizenegyedik helyen végzett.


forrás: judoinfo.hu





Három érem a bakui judo Grand Slam tornán

bor_barna_orul_600


Bor Barna, Csernoviczki Éva és Ungvári Miklós mind dobogóra állhattak a rangos olimpiai kvalifikációs viadalon Bakuban, a judo Grand Slam tornán!


Csernoviczki Éva, az Ippon Judo Tatabánya 48 kilogrammos judósa először a francia Payet-en verekedte át magát, majd a negyeddöntőben az izraeli Rishony ellen aranypontos csatában sikerült intéssel nyernie. A doppingvétségért korábban eltiltott, majd felmentett belga Van Snick ellen duplán fontos volt a győzelem, amit nagyon nehezen ugyan, de végül jukóval sikerült hoznia Olimpiai és vb-bronzérmes, kétszeres Európa-bajnok klasszisunknak. A fináléban a románok kétszeres GP-győztese, Monica Ungureanu ellen két-két intés született a négy perces küzdelmi idő alatt, a feszült pillanatokat Ungureanu bírta jobban, vazarival szerezte meg az aranyérmet, míg Csernoviczki Éva a dobogó második fokára állhatott – pályafutásának tizennyolcadik érmét szerezte meg az IJF Világkupa-sorozatában!


Ungvári Miklós első meccsén jukóval győzte le a rutinos spanyol Uematsut, majd leléptetésig hajtotta az azeri Rahimlit. A negyeddöntőben a mongolok világbajnoka, Khashbaatar volt kénytelen fejet hajtani a magyar judós előtt, aki a hajrában, tizenhárom másodperccel a vége előtt vesztett helyzetben ipponnal nyerte ezt a csatát! Az elődöntő aztán sajnos hamar véget ért, mivel Orujov ipponnal nyerni tudott, de a bronzmeccsen aztán Ungvári jukós vezetését a harmadik percben ippongyőzelemre váltotta az ukrán Drebot ellen, így pályafutása során már ötödször állhatott fel a Grand Slam-dobogóra!




[caption id="attachment_5828" align="aligncenter" width="610"]bor2015baku Bor Barna a dobogó tetején![/caption]

A zárónapon a paksi Atomerőmű SE judósa, a nehézsúlyú Bor Barna parádésan szerepelt. Világbajnoki ezüstérmes sportolónk erőnyerőként kezdett, majd ipponnal nyert az észt Mettis ellen. Következett a román Natea, aki tavaly megnyerte az Abu-Dzabiban rendezett Grand Slam-tornát. A paksi óriással azonban nem bírt, négy intés után leléptették. Az elődöntőben az oroszok reménysége, a két évvel ezelőtt Abu-Dzabiban Grand Prix-győztes Aszlan Kamijev volt az ellenfél, ám Bor barna ipponnal nyert, mindössze két és fél percet "vesztegetve" idejéből.


A fináléban egy "régi ismerős" következett - a hollandok huszonhárom éves judósa, a tavaly Zágrábban Grand Prix-győztes Meyer, aki már kétszer is legyőzte Bor Barnát, azonban most egy kiélezett meccsen, aranypontos csatában, egy sorsdöntő Ashi Waza-val Bor Barna diadalmaskodott, és hatalmas lépést tett a riói olimpia felé – egyben az övé lett a mieink harmincadik Grand Slam-érme!


A százötvenhatezer dolláros összdíjazású bakui Grand Slam-tornán 48 ország 354 judósa lépett tatamira. A legjobban a házigazda Azerbajdzsán, illetve Románia szerepelt, válogatottjuk holtversenyben két arany- és egy ezüstéremmel végzett az éremtáblázat élén, megelőzve Oroszországot (2, 0, 3). Ami nagyon biztató a budapesti Grand Prix és a bakui Európa Játékok előtt, hogy a mieink a zágrábi Grand Prix-n megszerzett első hely után ezúttal három éremmel gazdagodtak, s az éremtáblázat hatodik helyén végeztek, holtversenyben Japánnal...


/judoinfo nyomán/

Heti összefoglaló

A héten nyilván az olvasóink közül sokan az érettségi vizsgák láza kötött le, de azért 2 tétel közt érdemes volt néha az ellenfelem.hu-ra kattintani, rengeteg érdekes témával foglalkoztunk az elmúlt 7 napban is, és persze kiemelendő az Enriko Kehl-lel készített interjúnk. Nézzük sorban a hét történéseit.


IMG_0866


Hétfőn az elmúlt hétvégi judo Grand Prix magyar eredményeit összefoglaló cikket olvashattatok. Este pedig rátértünk mi is egy cikk erejéig az évszázad mérkőzésére. Így láttuk mi a Mayweather vs Pacquiao meccset.


Mayweather-Pacquiao


Kedden a II. Vikker Dani Emlékverseny beharangozójával kezdtünk, este pedig interjút közöltünk Laszák Zoltánnal, aki az elmúlt időszak eredményeiről és eseményeiről mesélt nekünk.


Laszak_Zoltan_ellenfelem_profil


Szerdát egy beszámoló következett Max Carvalho debreceni szemiriumáról, Szöllősi László jóvoltából. Majd Rehák Györggyel folytattuk, a ReGym tanítványok elmúlt időszakban több versenyen is részt vettek, ezeket értékelte a mester. Este Halmi Viktorral készített interjúnk következett, Felnőni a harcban címmel.


10881688_1040345712646024_445311842424264375_n


Csütörtökön beharangót írtunk a hétvégi HFC09 gálához, melyet Győrben rendeztek a ketrecharc szerelmeseinek.


Pénteken újabb csapat, vagyis most terem mutatkozott be nálunk. Ezúttal a BSK Crossfight volt a "vendégünk". Őket követte egy ajánló Valeri Dimitrov szemináriumára, mely abból a szempontból is különleges, mert hamarosan visszavonul a legendás karatés.
Este következett aztán az exkluzív interjúnk a németek hurrikánjával, Enriko Kehl-lel! Elsőként olvashattatok vele interjút Magyarországonm, és nagyon örült a megkeresésünknek. Válaszait olvasva pedig kiderül, hogy 23 éves kora ellenére rendkívül profi a hozzáállása a dolgokhoz.


Enriko_Kehl_interju_Juri


Szombaton a Ferobox háza táján jártunk. A vállakozás színeiben folytatja pályafutását Darmos József. Erről írtunk. Majd judora váltottunk, a hétvégén rendezik Bakuban a Grand Slam-viadalt, ahol a pénteki első napon Csernoviczki Éva jóvoltából egy ezüstéremmel gazgagodtunk, szombaton pedig Ungvári Miklós hozott egy bronzérmet.
Este a pályafutását hamarosan befejező görög kickbox sztrárról írtunk, átnéztük Mike Zambidis példátlan pályafutásának fontosabb állomásait.


 Kövessetek minket a következő héten is!


 ellenfelem.hu - A harcos közösség