Megszülettek a judo magyar bajnokai

A szokatlan időpont és a tomboló hőség ellenére 131 résztvevője volt a kecskeméti országos bajnokságnak, amely a favoritok győzelme mellett néhány meglepetést is hozott. Alighanem a férfi 81 kilogrammban ifj. Nagysolymosi Sándor győzelme volt a legvaskosabb.



[caption width="503" id="attachment_7357" align="aligncenter"]dobogo fotó: judoinfo.hu[/caption]

A hőség úgy látszik jót tesz az „öregfiúknak”, a 73 kilogrammosok között például a már „visszavonult” szegedi Bürgés Milán gyalogolt át a mezőnyön, begyűjtve ezzel a második magyar bajnoki címét. A 81 kilósoknál is egy korábbi válogatott, ifj. Nagysolymosi Sándor lett az aranyérmes, a döntőben az utolsó pillanatokban tudott fordítani a paksiak londoni olimpikonja, Csoknyai László ellen, ezzel pályafutásának első felnőtt bajnoki aranyérmét szerezte meg – ez Zalaegerszeg történetének is az első judós aranya.


A többi súlycsoportban nem akadt ehhez fogható meglepetés, a „nagyok” közül, aki tatamira lépett, az haza is vitte, amiért jött: bajnoki aranyérmes lett a világranglista vezető Tóth Krisztián, a vb-ezüstérmes Bor Barna, a kétszeres Európa-bajnok Joó Abigél, az U23-as Európa-bajnok Szabó Franciska és az ifjúsági olimpiai, világ- és Európa-bajnok Gercsák Szabina is – utóbbi először állhatott a dobogó legfelső fokára a felnőttek között.



[caption width="560" id="attachment_7358" align="aligncenter"]kjcob2015 fotó: judoinfo.hu[/caption]

A képzeletbeli éremtáblázat élén a KSI SE végzett (2 arany és 1 bronzéremmel), de ezúttal igazán „szétszóródtak” az aranyak, összesen 13 klub tudott aranyérmet szerezni. A legtöbb érmet (2 ezüst, 3 bronz) a Közgép-Ceglédi VSE judósai vihették haza.


A részletes eredmények listája ITT olvasható.


/forrás: judoinfo.hu/