Vidákovics Patrik - Értékes thaiföldi győzelem

Pár hete számoltunk be róla, hogy Vidákovics Patrik Thaiföldöl edzőtáborozik. Patrik tőle megszokott módon szorgalmasan és keményen edz, és már az első megmérettetést is sikerrel vette.


A kemény munka ezúttal is meghozta gyümölcsét. Patrik több hete tartó edzőtáborozást követően első megmérettetését is sikerrel vette Thaiföldön. Nem is akármilyen körülmények közt, a Bangla Boxing Stadiumban több ezer néző előtt, a főmérkőzésen.  Patrik így számolt be a győzelemről:


"Tegnap életem első muaythai meccsét sikerült győzelemmel zárnom a Bangla Boxing Stadiumban.


Egy franciával küzdhettem meg a fő mérkőzésen. Kétszer számoltak rá, majd az egészség megóvása miatt az 5. menetet lerövidítették a bírók, így kihoztak győztesnek.


Egy hatalmas élményben lehetett részem, szeretném még egyszer megköszönni Földi Krisztiánnak  és Vancsik Nándornak, hogy megadták nekem ezt a lehetőséget. Úgy érzem ez egy fordulópont volt a karrieremben, ami meghatározza a jövőmet.




Szeretnék még köszönetet mondani páromnak, Molnár Violának, hogy itt is mellettem volt, és mentálisan támaszt nyújtott.


Köszönöm az otthoniaknak, hogy ilyen sokan szorítottatok, illetve a Baja BiotechUsa-nak , hogy termékeivel segítette a felkészülésemet!"


Gratulálunk Patriknak, és várjuk, hogy itthon is újra élőben tekinthessük meg hazánk egyik legjobb és legeredményesebb harcosát!