Fábián Melinda a UFC kapujában – Beszámoló

Pár napja bombaként robbant a hír, hogy első magyarként Fábián Melinda bekerült a The Ultimate Fighter show versenyzői közé, amiről tudjuk, hogy gyakorlatilag a UFC előszobája.


Jó pár év eltelt azóta, hogy Dana White kijelentette, hogy női versenyző nem lép majd soha a UFC ketrecébe. Azóta pedig mögöttünk van óriása Ronda Rousey tündöklés és bukás is. Illetve az első női TUF sorozat is az ő nevével volt futtatva. Napjainkban pedig már komoly alapját képezik a UFC profiljának és gáláinak a női MMA összecsapások.


A mostani show-ban is 16 versenyző – köztük Fábián Melinda – fog heteken keresztül számot adni tudásáról, amit aztán végül a döntő koronáz meg.



A TUF 26 névsorából kiemelkedik még Barb Honchak és Roxanne Modafferi neve. Utóbbi főleg grappling tudásával. De Honchak 14, míg Modafferi 34 profi mérkőzéssel a háta mögött vág majd neki a show-nak.


De kanyarodjunk vissza Melindára, és a válogatóra! A Budapest Top Team edzője, Peszlen Ferenc mesélt nekünk az utazásról és a válogatóról:


Május 23-án Las Veagasban járt csapatunk tagja, Fábián Melinda abból a célból, hogy első magyarként bekerüljünk a The Ultimate Fighter 26-os évadjába. Eredetileg ez az évad 52,2 és 61,2 illetve a férfiaknál -84 kg-ban volt kiírva. A jelentkezésünk után pedig két héttel kaptuk a hírt, hogy a TUF26-ot ugyan nem, de a súlycsoportokat törlik, és csak az új női súlycsoportban -a most bevezetésre kerülő- 56,7 kg-ban keresnek versenyzőket.


Mi más volt hátra? Melinda erényeit át kellett mentenünk egy kisebb súlycsoportba. Amihez viszont újra segítségül kellett hívjuk az ország egyik legjobb testépítő-edző guruját, Lauter Victort (Mr. Supplement), hogy lépésről lépésre tervezzük meg Melinda fogyasztását. Stefanovics József a Victory Karate Klub vezetője segített minket a teljesítmény optimalizáció terén, amit egyrészt az óriási szakmai tapasztata jelentett, mind edzéstervezés és edzéslevezetés terén. Olyan high-tech edzés metodikákat is bevezettünk a felkészülésbe, mint a Kaatsu és az Omegawave.


Magáról a válogatóhoz pedig annyit tennék hozzá, hogy a UFC új fogyasztás-ellenes törekvései már itt is érezhetőek voltak. Maga a válogatási rendszer grappling meccsből és pad workből állt. A többi része pedig interjúkkal és orvosi vizsgálatokkal telt napokon keresztül. Külön köszönetet szeretnék mondani Nagy Tibornak, aki nem csak kalauzolt minket Veagasban, de instruált is minket tiszta erőből, valamint bemutatott minket az Xtreme Couture csapatának, akiknek a vendégszeretetét élvezhettük 10 napon keresztül.


A hazautazásunk után pedig az edzésmunka mellett csak a behívót vártuk! Most pedig Melinda visszaindult Vegasba, egy magyar zászlóval, hogy mi mindannyian büszkék lehessünk Rá!”


Innentől tehát már nincs más teendőnk, mint szorítani itthonról Melindának, hogy minél többször emelkedhessen magasba az a gyönyörű magyar zászló!