Jóni Máté - Siker és távlatok

Jóni Máté sikeresen mutatkozott be a Superkombat Expo-n, ahol ellenfelét a második menetben feladásra kényszerítette és meghívást kapott a szervezet következő, kínai gálájára!

Jóni Máté Superkombat győzelem lead


Másodszor rendezték meg hétvégén a Superkombat Expot, ahol két nap alatt két gálát prezentált a román szervezet, összesen 16 mérkőzéssel. Itthonról Jóni Máté meccse kapcsán izgulhattunk, akivel a meccs előtt is beszélgettünk már.


ellenfelem.hu: - Milyen volt a gála, a szervezés, milyenek voltak a tapasztalataid az összkép kapcsán?


Jóni Máté: - Ez ugye egy válogatás volt, ahol kiderült, hogy ki kap majd lehetőséget arra, hogy a Superkombat K-1 Világsorozaton belül mérkőzhessen. Az expo miatt is elég sok ember volt, több rendezvény ment egy elég nagy területen, szóval nem kis dologról volt szó. Utoljára Kínában voltam ekkora vagy nagyobb gálán. De a szervezés nagyon jó volt, minden ment folyamatosan. Abszolút jók a tapasztalataim.


e: - Ismerted az ellenfelet, akit végül kaptál, hallottál róla korábban?


JM: - Nem ismertem egyáltalán. Fogalmam sem volt róla, hogy ki ő. De nem is igazán foglalkoztam vele. Végül egy idősebb ellenfelet kaptam, akit sikerült a második menetben feladásra kényszerítenem.


e: - Mi volt a megközelítésetek a meccshez? A mindenáron való győzelmen vagy inkább az izgalmas csata volt a lényeg? Min volt a hangsúly?


JM: - Egyszerűen be akartam mutatkozni, hogy a meccs után azt mondják majd "Hé, ez a srác tud valamit!". Ez sikerült is, hiszen a mérkőzés után a szervezet vezetője odajött és meghívott a Superkombat Válogatottba!




[caption id="attachment_17962" align="aligncenter" width="504"]Jóni Máté és Nagy Arnold edző /Jóni Máté és Nagy Arnold edző/[/caption]

e: - Mennyiben volt ez a meccs végül más, mint eddigi meccseid (ha más volt valamiért)? Nagyobb volt a nyomás?


JM: - Persze, tisztában voltam, hogy nagy a tét és a lehetőség is nagy, de nem volt más. Tudtam, hogy miért jövök. Elvégeztem a munkámat és kész.


e: - Szoktál vizualizációt használni a felkészülések során vagy a meccs előtt?


JM: - Természetesen szoktam gondolkodni, hogy fogok kezdeni, igyekszem beleélni magam bizonyos helyzetekbe. Egy sportolónál szerintem jó és fontos, hogy megpróbálja előre látni, hogyan fog reagálni adott szituációkban, hogyan fog válaszolni a támadásokra, stb.


e: - A Superkombat idén júliusban és augusztusban is járt már Kínában. A következő kínai "bulira" meghívást kaptál győzelmed okán. Mit lehet tudni biztosan erről a kalandról előre?


JM: - Így van, lehetőséget kaptam a Superkombat következő kínai gálájára, de erről pontosabban nem tudok még mit mondani sajnos.


e: - Mi a következő lépés? Kínába már lehet, hogy csak jövőre megy a Superkombat. Mennyire van betáblázva az év hátralévő része nálad?


JM: - Ebben az évben még 3 meccs van kilátásban, de ezek részleteiről még nem sokat tudok mondani.


e: - Szeretnél üzenni valamit, köszönetet mondani esetleg valakinek?


JM: - Köszönöm azoknak az embereknek, akik mellettem állnak és támogatnak, illetve köszönetet szeretnék mondani, az NRG Fight Clubnak!


Gratulálunk még egyszer és további sok sikert kívánunk! Reméljük hamarosan ismét szép sikerekről számolhatunk be Máté kapcsán!