Heti összefoglaló

Vegyes - vagy úgy mondva - felemás hetet zárunk portálunkon a mai napon. A bérelt szerverünk többször leállt a héten, illetve a Facebook is megtréfált minket, de közben nem töltöttük tétlenül a napokat, számtalan új ötlet fogalmazódott meg a háttérben, melyekből hamarosan számotokra is kiterítünk néhányat. De ne szaladjunk ennyire előre, nézzük a hét eseményeit a heti összefoglaló keretében.


IMG_0866


Hétfőn a 8 régióra bővült G4 Grappling Ligával indultunk, majd a Pillanatképek rovatban Minotauro Nogueira pályafutásába kukkantottunk bele. Este egy egyszerűnek tűnő, ám annál fontosabb témával, a védőfelszerelés egyik alapjának mondható sportfogvédővel foglalkoztunk.


Kedden a hétvége során ringbe lépő Bedák Zsoltról olvashattatok, aki egy kemény felkészülés után jó formában várta a szentei Felix Promotion gálát, és tíz menet után nagy különbségű, egyhangú pontozással nyert is. Délután egy beszámoló következett az előző hétvégén, Budapesten tartott felnőtt kick-box Magyar bajnokság döntőjéről, ahol a Halker-KirályTeam és a Szigetszentmiklós-Tököl Se versenyzői is nagyon eredményesen szerepeltek. Utolsó felvonásként ezen a napon Helyzetjelentést közöltünk Spéth Norberttel, akit vasárnap a Fight Night Hungary 3 gála programjában láthatunk újra küzdeni!


speth-norbert-ellenfelem


Szerdán Mihályfi Ákos újabb Los Angeles-i élménybeszámolóját adtuk az ebéd mellé, majd egy gálát ajánlottuk a figyelmetekbe, az azóta rendben lezajlott salgótarjáni Fight Night Hungary-t, melyen nagyszerű küzdelmeket láthattak az oda kilátogató rajongók. Este Dietz Gusztáv pénteki FFC mérkőzéséről írtunk, amit sajnos Guszti végül elvesztett Tomislav Spahovic ellen.


Csütörtökön írtunk róla, hogy a Nemzetközi MMA Szövetség bírói képzésén vett részt Laczkó Balázs és Papp Valér. Ezt követték a Halker-KirályTeam eredményei, akik szintén résztvevői voltak az előző hétvégi budapesti felnőtt kick-box Magyar bajnokság döntőjének. Este a lábmunka fontosságára hívtuk fel ismételten a figyelmeteket.


Pénteken az Ausztriában lezajlott junior judo Európa-bajnokságról írtunk, majd a hétvégi szentesi gála egyik összecsapását harangoztuk be - Nagy Lajos Márk és Micskó Lajos közt a középsúly trónja volt a tét. Kis különbséggel ugyan, de a pontozólapokon Nagy Lajos Márk nyerte a csatát, aki így már 21 meccs óta veretlen. A hétvégén még egy további cím is gazdára talált, mivel Molnár Benjámin és Borics Ádám a HFC könnyűsúlyú címéért léptek a ketrecbe. Molnár Benjámin kemény mérkőzést ígért a vele készített rövid interjúnkban, Borics Ádám azonban sikeresen megvédte címét.


Szombaton a szerverszolgáltatás hibájából ismét nehézségekkel küzdöttünk, de estére helyreállt a rend, és újabb információkat osztottunk meg Veletek a novemberi K-1 amatőr Világbajnoksággal kapcsolatban, melyre egyébként várják még a nevezéseket!


k-1-open-world-amateur-italy-ellenfelem


Vasárnap olvashattátok, hogy Gercsák Szabina ismét junior Európa-bajnok lett, és Szellő Imre és Bedák Zsolt is hozta a kötelező győzelmet a Felix Promotion szentesi gáláján!


Ez volt tehát a heti összefoglaló, kövessetek minket a következő héten is!


ellenfelem.hu - A harcos közösség