A sikerek útján - Szmolka Nikoletta

Folytatjuk hazánk tehetségeinek felvonultatását, a mostaniban - az utolsóhoz hasonlóan - egy hölgyet van szerencsénk bemutatni nektek, aki nem más, mint Szmolka Nikoletta.


Niki a sportot tekintve a brazil jiu jitsu-val foglalkozik, 2013 elejétől, az azóta eltelt rövid időszakban sorra halmozza a sikerereket, pedig a kezdetekben egészen mással, MMA-val szeretett volna foglalkozni.


10310986_695347837199597_5112148906342182701_n


"2012 decemberében éreztem valami késztetést hogy kipróbáljak valamilyen küzdősportot, mivel másfél éve mindennap csak konditeremben erősítettem, de nekem egész életemben a versenyzés, a megmérettetés adta az örömöt. Ekkor, decemberben azt gondoltam ha már kipróbálok valamit, akkor az legyen az egyik legkeményebb az MMA. A kevert harcművészetekről előtte szinte semmit nem tudtam, csupán mint néző ismertem."


Persze, ahogy minden új dologra általánosságban jellemző, nem lehet rögtön a közepén kezdeni, ezzel Niki is szembesült, amikor edzésre jelentkezett Pécsen.


"Beszéltem Remy van der Hoort-al, a BJJ Pécs (Rickson Gracie Hungary) edzőjével- aki azóta is edzőm-, és azt ajánlotta, mielőtt ezt kipróbálnám először menjek el az ingyenes női önvédelmi programjukra, amit minden hét szombaton tartott. Ehhez azonban meg kellett várnom a januárt. Ez idő alatt már többször is zavartam őt, hogy én nagyon le akarok menni, de ő inkább a várakozásra buzdított. Így egy idő után megadtam magam, és ugyan nehezen, de kivártam az időt januárig. Rögtön első hétvégén lementem az önvédelmi kurzusra, ott akkor már annyira megtetszett, hogy edzés után írtam is neki, rendszeresen szeretném látogatni a foglalkozásokat. Hétfőn megjelentem az edzésén, és azóta szinte ott is ragadtam."


Az addig számára teljesen ismeretlen terep, és a kezdeti nehézségek sem szeghették kedvét, és mint elmondta, már az első edzés után kialakult a szoros kötelék a földharc iránt.


„Az első edzésem is már elég kemény volt, ez már alapból megfogott, de ezután jött az igazi amiért ez a sport a szenvedélyem lett. Az edzés végi sparring. Igaz éreztem, hogy csak úgy „játszanak velem”, és rengetegszer kopogásra kényszeríttetek. Ez engem mindig is motivált és már vártam is a másnapi edzést, de addig is, otthon gondolkoztam mit is tanultunk aznap, állandóan gyakorolni akartam. Nem bírtam másra gondolni, és ez még a mai napig is tart. De az első edzés pozitívuma volt még hogy ezek mellett hogy úgymond „elvertek” mindenki nagyon barátságos volt és remek hangulatban telt a foglalkozás.”


Aki ilyen lelkesedéssel tudja magát belevetni egy sportágba, arról nehezen képzelhető el, hogy egy helyben ülő, láblógató ember lenne. Niki gyerekként úszással kezdte a sportolást, majd valamivel később a kosárlabdára váltott.


"A kosárlabda nagy szenvedélyem lett pontosan 10 évig űztem versenyszerűen, de sérülés és egyéb más okok miatt úgy döntöttem, abbahagyom. Ez egy nagy törés volt az életemben, de ezután sem bírtam leállni hisz mindig is hiperaktív gyermek voltam. A kosárlabdával történő szakítás után 1,5 évig a konditeremben vezettem le a mozgás iránt érzett vágyamat, míg nem ráleltem az új szenvedélyemre, a brazil jiu-jitsura. Emellett az edzéseinkbe be van építve heti egy birkózó foglalkozás is, melyet Csécsei Gergő tart, illetve ezen felül, ha időm még engedi boxedzéseket szoktam látogatni, de most elsősorban a földharcra koncentrálok!"


szmolkacsoport

 Sokan számolnak be a jiu-jitsu jótékony hatásairól, hogy egyfajta életstílussá növi ki magát az évek során, ezt Niki is megerősíti saját tapasztalatai nyomán.

"Alapból a mindennapjaimat változtatta meg, nem csak azzal, hogy ott vagyok az edzésen és fittebb vagyok, hanem edzésen kívül is szinte minden gondolatom e körül forog. A BJJ Pécsnek van egy gyermek csapata is, ahol az edzéseken segédkezem, náluk is teljesen látom a jó irányba történő fejlődést. Volt szerencsém  a BJJ által már pár helyre eljutnom, és rengeteg nagyszerű emberrel találkoztam, egy valakit ha kiemelhetnék, ő Micha van der Meer, rengeteget segített nekem. Ezen felül köszönettel tartozom még a családomnak, bátyámnak, és edzőimnek, Remy van der Hoort-nak és Csécsei Gergőnek, és az Adidas-nak!”


A sűrű tavalyi év ellenére Niki idén sem áll meg, az év első komoly megmérettetése a Lisszabonban rendezendő Európa-bajnokság lesz, ahol még rajta kívül sok magyar indulóért szoríthatunk majd.


szmolka_érmek


 Niki főbb eredményei körül néhány kiemelkedő:


- XI. Hungarian Open - aranyérem


- Utánpótlás OB ezüstérem (fiúk között indulva)


- 2014. június 28-án lett kék öves (A feketeöves Maxim Leijdekker-től vehette át)


- MAX Open 2014 - aranyérem


- German Kumite 2.0 - Ezen a versenyen csak kék öves hölgyek mérethették meg magukat nem volt idő csak feladásig mentek a meccsek, súlycsoport nélkül. Itt egyedül egy 50 kg-mal nehezebbtől kapott ki 1,5 (!) óra után, majd  ezután még aznap az összes többi ellenfelét feladásra kényszerítette, másnap ugyancsak, és ezzel második helyen zárt


- Serbian Open - súlycsoport és Open aranyérem


- X. Hungarian Open - aranyérem


- Madrid Open- aranyérem


- Abu Dhabi Pro jiu jitsu in Serbia - ezüstérem


Hasonlóan sikerek évet kívánunk, és természetesen Niki minden sikeréről beszámolunk majd!