Bemutatkozik az A Klub SE

Az idei évben is folytatjuk megszokott sorozatainkat, így a csapatbemutatkozások sem maradhatnak el! Az esztendő első csapatát Budapestről köszönthetjük, az A-Klub Kempo SE történetéről olvashattok a következő sorokban, melyet maga az edző, ifj. Lévai László írt.


1517622_798591553503838_2018159873_n


Az A KLUB KEMPO SE, 1997-ben alakult, Voicsek Viktor (ZBK Kempo 1.dan) akkor még a csapat neve Gazdagréti Beton volt. A mostani legmagasabb övesek még anno együtt kezdték kisgyerekként Viktornál az edzést. Szoros kötelék alakult ki közöttünk, családként működtünk együtt, és így bővült akkor a gyerek csapat.


Később kezdtük kinőni a helyet, és váltottunk, a Szilágyi Erzsébet Gimnázium alagsori pincetermében edzettünk majdnem 6 évet. Ez a hely történelmi teremnek számít a Zen Bu Kan Kempo életében, az első edzések itt is zajlottak még 30 évvel ezelőtt.


Mesterünknek családi és munkaügyi teendője akadt bőven, így szépen lassan a csapat vezetése átruházódott rám, ekkor voltam 16 éves, barna öves.


Később került rá lehetőség, hogy az Allee Gilda Max-ban tarthassam az edzéseket, és azóta is itt folynak a foglalkozásaink. Külön öröm ez nekünk, ugyanis a terem rendkívül jól felszerelt, versenyfelkészüléshez kitűnően használható.


Csapatunk felállása teljesen vegyes. Mindig sok a kezdő, vannak haladók és szép számmal versenyzők is. Edzéseinket próbálom úgy össze állítani, hogy az mindenkinek tanulságos, fárasztó és kemény legyen. Fekete öves tanítványom, Csorba Dani  (1. dan)  pedig állandóan a segítségemre van, így a tréningek során meg is tudjuk osztani a csapatot.


10846008_4976417626208_3833607231133161918_n


Mivel jómagam aktív versenyző vagyok, ezért többeket sarkallok arra, hogy versenyezzenek, tegyenek próbát, van aki önszántából akarja, és csinálja, és motivált. De meg kell jegyeznem, -és ami szerintem nagyon fontos-, hogy senkinél nem erőltetem. Mindenki megtalálja a helyét nálunk, ha hobbiból kezdi el, ha profi szeretne lenni, viszont az edzés menetén nem változtatok, kőkemény versenyfelkészítő edzések mennek, és ezt mindenki szereti.


Megemlíteném még, hogy nálunk a sporttal kapcsolatos dolgokra mindenki választ kaphat. Például Szalay Tamás versenyző tanítványom táplálkozás tanácsadó, illetve személyi edző, ahogy jómagam is, tehát elmondhatom, így nálunk professzionálisan mennek a felkészülési szakaszok, előre megtervezve és ütemezve.


Az idei évünk hajtós lesz, és ennek megfelelően készítjük a csapatot. Sok lesz a versenyzés, most már nem csak jómagam, hanem a tanítványaim is megmérettetik magukat más stílusú/profi versenyeken. Fontos kiemelni, ami megint egy mérföldkő lesz nálunk, hogy hamarosan megnyitjuk a gyerek klubunkat.


Köszönjük a lehetőséget az ellenfelem.hu-nak!


Szeretnéd te is ilyen, már bizonyított nevek mellett tudni csapatod? Várjuk jelentkezéseitek ITT vagy a Facebookon.


ifj. Lévai László