Kick-box világkupa 2017 – Aranyra várva

Kick-box világkupa 2017! Hatalmas és erős mezőny küzdelmeire kerül sor a péntektől vasárnapig Budapesten sorra kerülő kick-box világkupán!


A versenyt, amelyre 38 országból 2700 nevezés érkezett, a nagy létszám miatt két helyszínen, a MOM Sportközpontban és a Kongresszusi Központban bonyolítják le. A világkupán részt vesz a hazai mezőny színe-java, akiktől a hazai szakvezetés bő aranytermést vár.


A 23. Magyar Kick-Box Világkupára a világ legkülönbözőbb tájairól – köztük egzotikus helyekről, például Guatemalából, Mongóliából és Mauritiusról is – érkeztek sportolók, akik három napon át 9 tatamin és 3 ringben harcolnak majd.


A versenyen a sportág mind a hat küzdelmi szakágában (a tatamin zajló, félerejű technikákat alkalmazó pointfighting, light-contact és kick-light, illetve a ringben kiütésre menő full-contact, low-kick és K1 szabályrendszerekben) avatnak bajnokokat.


Ezek mellett idén először a zenés formagyakorlat művelői is összemérhetik tudásukat. Itt a versenyzők saját maguk által koreografált fegyvertelen vagy fegyveres formagyakorlatokat mutatnak be, amelyeket a bírók pontoznak.


Király István, a Magyar Kick-Box Szakszövetség alelnökének elmondása szerint a ringes szakágak mezőnye különösen erősnek ígérkezik. De a tatamis szabályrendszerekben is több induló lesz, mint bármikor korábban.




„A pointfightingban pedig mindenki a világ legjobbjainak számító magyarokat próbálja majd legyőzni” – Király István.



„Hazai közönség előtt bizonyítani mindig nehéz, ráadásul a szövetségnek szervezőként is helyt kell állnia” – hangsúlyozta a szakember, aki mindemellett szép magyar szereplésre, és bő aranytermésre számít.


Király István külön kiemelte a Szabó Tünde vezette sportállamtitkárság támogatását. Mint mondta: a minisztérium segítsége nélkül nem jött volna létre a mostani Kick-box világkupa, és nem tudnák megrendezni a novemberben szintén Budapesten sorra kerülő világbajnokságot sem.


A Kick-box világkupa tatamin zajló mérkőzései a MOM Sportközpontban lesznek, míg a ringbeli küzdelmeknek új helyszínként a Kongresszusi Központ biztosít helyet. Az elmúlt évhez hasonlóan minden versenynapról bejelentkezik az állami televízió. A szombat esti nagyszabású gálát pedig kétórás élő adásban közvetíti az M4 sportcsatorna.


/Az NVESZ sajtóközleménye alapján/