Olimpiára készülő sportághoz méltó volt a Magyar bajnokság

Létszámában, színvonalában és szervezésében is az eddigi legjobb Magyar bajnokságot rendezte a Magyar Karate Szakszövetség 2017. május 27-28-án.

[caption id="attachment_17186" align="aligncenter" width="504"] Fotó: fotobp.hu[/caption]

Az esemény egyik különlegessége volt, hogy a verseny keretein belül immár másodszor bonyolították le a - fogyatékkal élők által gyakorolt - para-karate magyar bajnokságot. A vasárnapi kiemelt döntőket megtisztelte jelenlétével Szabó Tünde sportért felelős államtitkár.


Az UTE Megyeri úti Jégcsarnokában lebonyolított esemény volt az első magyar bajnokság azóta, hogy tavaly augusztusban kiderült: történetében először a karate ott lehet az olimpián 2020-ban Tokióban. Szabó Tünde köszöntő beszédében kifejtette: tisztában vannak a magyar karate sikereivel, támogatják a sportágat, és mindent megtesznek azért, hogy a megfelelő felkészülési feltételeket biztosítsák az olimpiai felkészüléshez.


A bajnokságon résztvevő 55 egyesület több mint 700 versenyzője között tatamira lépett gyakorlatilag a teljes hazai élmezőny.


A felnőttek között esélyeshez méltón szerepeltek a május elején Törökországban megrendezett Európa-bajnokságon remeklő magyar versenyzők. A Kocaeliben bronzérmes Hárspataki Gábor megnyerte a 75 kg-os súlycsoportot, akárcsak MTK-s társaival a férfi csapatküzdelmet. Szintén magyar bajnok lett kategóriájában az Eb-n egyaránt bronzmérkőzésig jutott Tadissi Martial (67 kg), Nagy Botond (formagyakorlat) és Molnár Dániel (+84 kg).

A kadet, junior és U21-es korosztályokban a mb volt az utolsó válogató verseny az utánpótlás világbajnokságra, amelyet 2017. október 26-29-én rendeznek a spanyolországi Tenerifén.


/A Magyar Karate Szakszövetség sajtóanyaga/