Heti összefoglaló (144.)

Tombol a nyár, de a küzdősportban az élet ilyenkor sem áll meg. Táborok, gálák és mérkőzések sorakoznak egymás mögött. Mi pedig igyekszünk mindenről beszámolni Nektek! Nézzük, hogy miről volt szó a héten! Heti összefoglaló az ellenfelem.hu-n!


Hétfőn a kínai judo Grand Prix-n bronzérmet szerző Csoknyai Lászlóról cikkeztünk először. Este beszámolót olvashattatok Artur Kyshenko budapesti szemináriumáról, amit mi is a helyszínen tekintettünk meg.


Kedden a közelegő Magyarország vs. Hollandia gála kapcsán az egyik legismertebb holland K-1 sztár, Remy Bonjansky pályafutásába tekintettünk bele.


Szerdán az idei Zen Bu Kan Kempo központi nyàri táborról hoztunk beszámolót, ahol 430 kempóka csiszolta tudását. Maradtunk még ezen a napon is Artur Kyshenko-nál, hiszen, ha már nálunk járt az ukrán sztár, akkor nem hagyhattuk ki, hogy ne szólaltassuk meg pár kérdés erejéig. Interjúnkat ezen a napon olvashattátok magyarul.



Csütörtökön újabb interjú következett, ezúttal tehetséges soproni ökölvívóval, Tóth Lászlóval, aki Németországban szerezte meg az elmúlt hétvégén az IBF Európa-bajnoki címét.


Pénteken 3 magyar mérkőzést ajánlottunk figyelmetekbe, amit minden hazai küzdősport-rajongónak látni kell!


Szombaton Baranyi Richárdra fókuszáltunk. A Felix Promotion félnehézsúlyú ökölvívója Londonban készült megvédeni Európa-bajnoki címét.




[caption id="attachment_3845" align="aligncenter" width="504"] fotó: Felix Promotion[/caption]

Vasárnap már tudni lehetett, hogy Ricsinek nem jött össze a bravúr, és elvesztette övét Anthony Yarde ellen vívott csata során. A délutáni pihenéshez stílusosan egy harcos filmet ajánlottunk. Ez volt a Fekete öv 2007-ből.


Ez volt tehát a Heti összefoglaló, kövessetek minket a következő héten is!



ellenfelem.hu - A harcos közösség