Szellő Imre: Erődemonstrációt tarthattam


Látványos erődemonstrációval zárta az évet a Ferobox Event cirkálósúlyú sztárja, Szellő Imre, aki a nyár elején kezdte meg hivatásos ökölvívó karrierjét.


Az olimpiát is megjárt, ott ötkarikás pontokat is szerző korábbi amatőr és WSB-sztár Szellő Imre nyár elején mutatkozott be a Ferobox Event csapatában, s már a második hivatásos mérkőzésén –amire eddig Magyarországon még nem volt példa- megszerezte a cirkálósúlyú magyar bajnoki övet, amikor tíz menetben, egyhangú pontozással győzte le Bozai Gyulát.


A ceglédi ökölvívó az év végén belehúzott, hiszen három héten belül kétszer is szorítóba lépett, s mindkétszer idő előtti győzelemmel gazdagította rekordját. „Megfeszített tempó volt az utolsó két és fél hónapban, hiszen nem volt megállás, mindkét mérkőzésemre maximálisan felkészültem” – fogalmazott Szellő. „Bár voltam a december 6-ai mérkőzésem óta az edzőteremben, de csak látogatóban. Most már a Karácsonyra készülök, jól esik egy kis pihenő.”


Szellő Imre a Ferobox december 6-i, budapesti gáláján igazi közönségmeccset bokszolt a cseh színekben versenyző Vladimir Idrányival, akit klasszisunk az 5. menetben egy hatalmas kiütéssel állított meg. „Minden tiszteletem az ellenfelemé, aki elvállalta a mérkőzést, és a végsőkig küzdött” – emlékezett vissza a cirkálósúlyú. „Azt gondolom, sőt, kijelenthetem, hogy a második menetben történt leütésből 10-ből 8-an fel sem álltak volna, de ő igen, és még utána is igyekezett megnehezíteni a dolgomat. Voltak találatai, de ez a sport akkor szép, ha valódi társasjátékot láthat a publikum.”


Ugyanakkor a jó, és harcos ellenfél ellenére Szellő végig dominálta a cseh ökölvívó elleni összecsapást.


„A közönségnek így volt jó, mert szórakoztató, látványos, adok kapok meccset láthattak. Bevállalós volt és ennek köszönhetően igazi erődemonstrációt tarthattam minden értelemben” – folytatta. „De nem győzöm hangsúlyozni, hogy minden tiszteletem az övé, nem egy szokványos bunyós, akiben a bekapott pofonoktól azonnal lelohad a harci kedv!”


Szellő Imre a jövő évi tervekkel kapcsolatban a következőket mondta: „Szeretném ott folytatni, ahol idén abbahagytam, és szeretnék minél többször, minél jobb ellenfelekkel megmérkőzni. De a konkrét tervekről nem tudok mit mondani, Rácz Félixszel abban maradtunk, hogy januárban szokásunkhoz híven egy ebéd mellett leülünk és megbeszéljük az új esztendő feladatait. Ezúton is szeretnék minden ökölvívónak, azoknak a csapattársaimnak akikkel esetleg nem sikerül idén már beszélnünk és minden sportbarátnak, kellemes ünnepeket és boldog új évet kívánni! És persze mindenkinek köszönöm  a szurkolást.”

Related Posts:

  • Spéth Norbert újabb világbajnoki öv kapujában!Szinte még meleg a Fight Night Hungary 3-on nyert öv Spéth Norbert dereka körül, ő máris egy újabb komoly kihívásra válaszolva edzőjével - Szepesi Attilával - Belgiumba repült, hogy a Spártaiak éjszakája elnevezésű gálán megk… Tovább
  • Heti összefoglalóÖsszefoglalva a hetet, felemásra sikeredett a magyar sportsikerek szempontjából. Az ökölvívó Világbajnokságon hamar búcsúztak versenyzőink, de vigaszként egy világbajnoki öv is jutott a hétvégére. Hogy kinek a nevéhez köthető… Tovább
  • Helyzetjelentés - Laszák ZoltánTöbbször is szóba került már idén is portálunkon Laszák Zoltán - hírt adtunk róla a Világkupa után, szóba került klubja, a Szigetszentmiklós-Tököl SE kapcsán is, akár csak edzője, Gnyálin István, aki a Jenox kupáról beszélt n… Tovább
  • Magyar aranyak BelgiumbólNem sok újdonságot hordoz magában, hogy ha arról olvas az ember, hogy a Halker-Király Team versenyzői érmekkel térnek haza egy-egy versenyről. Hiszen a világ legjobb kick-box egyesületének megválasztott csepeli csapat az elmú… Tovább
  • Korábbi bajnok ellen kezd Harcsa NorbertA Felix Promotion október 17-i, budapesti bokszgáláján mutatkozik be a hivatásos ökölvívók között Harcsa Norbert, az amatőr válogatott egykori alapembere.A 27 esztendős középsúlyban (72,6 kg) debütáló ökölvívóhoz nagy reménye… Tovább