Ne ragadj le! - A lábmunka fontossága

Sokan hajlamosak megfeledkezni a lábmunka fontosságáról, pedig az MMA-ban is igen komoly szerepet játszik az álló küzdelem során. Nagy biztonságérzetet nyújthat, ha az ember a kellő koordinációs készséggel rendelkezik. Így könnyedén, ritmikusan, magabiztosabban képes mozogni a harctéren, hatékonyabban tud végrehajtani egy-egy támadást, vagy éppen a védekezéskor élvezi az előnyeit, ha lábra is "gyúr" az edzések alkalmával. Úgy lesz igazán jó harcos valaki, ha a kéz- és lábmunkáját össze tudja hangolni és mindkettőt hatékonyan tudja alkalmazni a küzdelmek során.


lábmunka

A témában az egyik legilletékesebb szakember Freddie Roach szerint nagyon fontos a támadások, az ütések utáni elmozgás. Persze itt is fontos az egyensúly. Ezt tartja tehát a legfontosabbnak Manny Pacquiao jelenlegi edzője. Mindennek az alapja, hogy jó időben, megfelelően legyen áthelyezve a súlypont, legyen meg a mozgás ritmusa, dinamikája. Ha ez nem működik, akkor emiatt akár el is véthetsz egy ütést, vagy bekaphatsz egyet, amiért igen nagy árat fizethetsz. Ha a lábmunkád nincs megfelelően felépítve, akkor nincs helyed a ringben Roach mester hitvallása szerint. Ez éppen olyan egyértelmű alkotóeleme kell hogy legyen az edzéstervednek, mint az ütések gyakorlása.


A lábmunka lényege, hogy passzoljon a stílusodhoz és az igényeidhez - segítsen abban, amit el akarsz érni. Ali sokat ócsárolta Joe Louis-t a lábmunkája miatt, pedig Roach és még páran technikailag minden idők egyik legjobbjának tartják. Vannak dolgok, amit mindenkinek csinálnia vagy kerülnie kell, bizonyos alapok, de azon felül nagyon képlékeny a dolog, hogy kinek jó a lábmunkája. Semmi esetre se lehet például csak azért rossznak nevezni valaki lábmunkáját, mert nem úgy néz ki, mint valaki másé.


George Foreman is egy jó példa. Ali őt is ócsárolta, és ugyan voltak rossz estéi, amikor is túlzottan vad volt, de pont Ali vagy Ken Norton ellen félelmetesen jó volt a lábmunkája. Nem véletlenül volt Ali végig a köteleken és találta ki ekkor a rope-a-dope-ot. Nem volt más lehetősége.


Louis és első címének megszerzése előtt Ali-t is leszólták lábmunkája miatt, csak azért, mert az nem olyan volt, mint Louis-é. Ne feledjük, egyik lábmunka se rossz, ha arra használják, arra tudják használni, hogy elérjék vele a céljukat. Ha szép egy lábmunka, ha csúnya, a külsőségek nem, csak az eredmények számítanak.


Leegyszerűsítve a jó lábmunka segít elérni céljaidat, hogy ott legyél és akkor, amikor akarsz és elmozogj onnan, ahonnan el kell. Ez teszi lehetővé, hogy előkészítsd ütéseidet, ellentámadásaidat, szögekből támadj és még sorolhatnánk.


Hogy a legegyszerűbb példát hozzuk: ha minden edzésbe beiktatsz minimum 5 perc ugrálókötelezést, ez lehet a tökéletes első lépés, mivel rendkívüli módon fejleszti a lábszár és a comb izmait, rászoktat a lábadon való könnyed mozgásra, javít a ritmusodon, ami szintén igen fontos.


A már említett ugrókötelezés tehát inkább a ritmuson segít, de mit lehet akkor még tenni a lábmunka javítása érdekében? Először is lábmunka gyakorlatokat kell végezni. Egyáltalán nem ritka, hogy a jó harcosok 15-20 percet töltsenek csak a lábmunkára való fókuszálással!


Másodszor aktívan használni kell és figyelni a lábmunkára, legyen szó zsákozásról vagy sparringról. Egyes meneteket töltsünk szándékosan több mozgással, váltogassunk az offenzív, ellentámadó, defenzív hozzáállások között és figyeljük a lábmunkánk változását.


Figyeld a profikat! Attól függően, hogy bokszolsz vagy az MMA-t űzöd, nézd meg a sport legjobbjait vagy egykori legjobbjait, hogy mit csinálnak - Roy Jones Jr, Ali, Mayweather, Tyson vagy GSP, TJ Dillashaw, Dominick Cruz, Anderson Silva. Próbáld megfigyelni és beépíteni az egyes elemeket. Nézd meg, hogy mi az, ami működik, hogyan tudnád használni saját arzenálodban.


Tanulmányozz egyéb küzdősportokat is és ne hanyagold el a plyometrikus és agilitásod, gyorsaságod fejlesztő gyakorlatokat sem, hogy javítsd a nagy fordulatszám tartására való képességed, ami igen jól jön a küzdelmek során.


A lentebbi videóban további nagyszerű tanácsokat találtok, amikkel elindulhattok ezen az úton. Ne feledjétek: a helyes alapokat érdemes mindenképp egy teremben elsajátítani, legyen szó ökölvívásról, muay thai-ról vagy másról!


Végezetül David James gondolatait:




"A bokszolás gondolkodó játék. Járj túl az ellenfeled eszén és le fogod győzni. Ha ismered az összes alapvető mozgásformát, sok alkalmad lesz használni őket. Hozd zavarba ellenfeleidet mozdulataid változatosságával. Csináld pontosan azt, amit az ellenfeled nem vár tőled."



[youtube http://www.youtube.com/watch?v=XXE4CIgSpZs&w=560&h=315]