IKGA nemzetközi edzőtábor

karlsruhe-csoportkep-ellenfelem


A Magyar Goju-Kai Karate-Do Szövetség hat tagja vett részt a hagyományos nemzetközi edzőtáborban, melyet idén a Németországi Karlsruhéban rendeztek meg. Közel 200 karatéka 15 országból edzett Goshi Yamaguchi Saiko Shihan, az IKGA elnöke, Ingo De Jong Hanshi Shihan az Európai IKGA elnöke és több magas fokozatú Shihan irányítása alatt naponta kétszer. A Shihanok részére Saiko Shihan minden nap még egy külön edzést tartott, ahol Kaishu kumite, Gankaku, Chikaku és Koryu katák voltak programon.


Következzen Láng Tamás beszámolója:

Izgalmas 1 hét várt rám hisz számomra az első nemzetközi tábor volt az idei és izgatottan vártam mit is fog hozni ez az 5 nap.


11 órás autó út után megérkeztünk a szállásunkhoz Rebicek Gerd Shihannal és edzéstársammal Krammer Krisztiánnal. A sok résztvevő miatt a sport központ közelében lévő hotelekben helyeztek el minket. Én mestereimmel, Szabó János sensei és Szabó Tünde Jun-shidoinnal ill. gyerekeikkel, Szabó Renivel és szintén edzéstársammal, Szabó Levivel voltam egy hotelban. Két ágyas szobákat kaptunk és Krisszel el is foglaltuk a 406-ot! Reggeli a hotelben, ebéd és vacsora a sportközpontban.


Napi 3 edzésen vettünk részt mindegyik edzést más-más nagymester irányított. Hatalmas élmény volt látni hogyan is mozognak illetve oktatnak és hogy egy-két személyes jó tanáccsal is elláttak az edzéseiken. Rá kellett jönnöm nem számít ki hány éves, hisz' a nagymester a maga 72 évével úgy mozgott, mint egy korombeli fiatal, achilles-sérülése ellenére...


medence-rugas-ellenfelem


Barátságos és segítőkész környezet vett minket körül, így könnyen új ismeretségekre tettem szert és a régebbi külföldi karatésokkal is újra tudtam találkozni. Az ebéd több turnusban volt megoldva elkerülve az éttermi „dugót”. Az edzések közötti időt a focipályán, medencében, illetve új ismeretségek kiépítésével töltöttük. Mestereimmel és a csapattal lementünk a helyi libegővel Karlsruhe városába. Ebédre hagyományos, német kolbász-mustár után kutattunk ebből végül gyrosozás illetve hamburgerezés lett, legnagyobb bánatomra.


Az a megtiszteltetés ért hogy én lehettem Rebicek Gerd Shihan párja, a 6. danos zártkörű vizsgáján a páros gyakorlatoknál, mesterem Szabó János gerincsérve miatt. Az utolsó estét/éjszakát a hagyományos Sayonara partyval zártuk. Közel 220 résztvevője volt a tábornak különböző országrészekről. Különböző vallást követő karatékák is voltak a táborban akik által betekintést nyerhettünk vallásukba különböző szokásaikba. Nem számított ki honnan jött, hisz egy cél érdekében jött mindenki, hogy egy felejthetetlen élményben részesüljön és persze tökéletesíteni saját maga Karatéját.


A tábornak igen nagy anyagi vonzata volt annak ellenére is hogy sikerült támogatást szereznünk rá de minden egyes forintot illetve euró megérve, hisz egy felejthetetlen táborral lettem gazdagabb. Jó volt látni hogy ennyi karatés érdeklődik a tábor iránt és szeretné magát képezni és eljöttek emelve személyükkel a létszámot és a színvonalat egyaránt. Köszönöm Mestereimnek ezt a felejthetetlen élményt. Mindenkinek csak ajánlani tudom ezt a harcművészeti ágat hogy ő maga is áterezhesse ennek az egésznek a szellemiségét, ősiségét és erejét! OSU!




[caption id="attachment_2098" align="aligncenter" width="640"]Saiko - Shihan Goshi Yamaguchival (8. Dan) Saiko - Shihan Goshi Yamaguchival (8. Dan)[/caption]